Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-07 / 5. szám
PÁRIZSI EMLÉKEK Az Eiffel-torony árnyékában Egyik délután a metró Concorde téri megállójában a szerelvényekből hangos énekszóval, feliratos táblákkal fölszerelt emberek szálltak ki. Gyülekezőre indultak egy tüntetéshez. A november végi Párizsban egymást követték a tömegdemonstrációk, a baloldal, a szakszervezetek az infláció, az árak emelkedése elleni tiltakozásra mozgósították a dolgozókat. A tájékozatlan külföldi, ha megtekinti a kirakatokat, elsősorban az áruk bőséges választékára figyel föl. A körültekintőbb szemlélődő azonban másra is fölfigyel. Mindenekelőtt arra, hogy nagy különbségek vannak a város központjában és a külső kerületekben lévő üzletek árai között. Egy férfiöltöny például a Champs Élysées-en két-há- roxnszáz frankkal többe kerül, mint attól jóval távolabb. Csalóka következtetésre jut azonban az a magyar látogató is, aki a frank turistaárfolyamát alapul véve (1 frank kb. 5 forinttal egyenlő) kísérel meg összehasonlításokat. (Eszerint például 1 kiló sertéscomb 150 forintba kerül.) Találkoztam francia újságírókkal, akik elmondták: az országban jelenleg a dolgozók átlagkeresete kétezer frank. Ha ehhez mérjük az árakat, akkor valósabb képet kaphatunk. Megtudtam, hogy egy kétszobás, összkomfortos lakás bére, fűtéssel, meghaladja a 600 frankot. Az átlagkeresethez képest drága az öltözködés, az étkezés és a tömegközlekedés is. Patrice Drouin, a néhány hónapja megjelenő Le Nouvel Économiste című közgazdasági hetilap főmunbatársa elmondta, hogy az infláció következtében az árszínvonal 1975-ben havonta majdnem 1 százalékkal emelkedett, az év végére legalább 10 százalékos drágulással számolnak. (Érdekes egyébként, hogy az utóbbi időben — talán éppen a kedvezőtlen gazdasági folyamatok következményeként — megnövekedett az érdeklődés a gazdasági lapok, szakfolyóiratok iránt.) A Le Nouvel Économiste, amely rendszeresen tájékoztatja az üzletembereket a hazai és külföldi tenden- i diákról, árfolyamokról, néhány gazdasági lap egyesüléséből jött létre, s jelenleg hetente kétszázezer példányban jelenik meg. A drágulás és az infláció a dolgozókat érintő másik kísérő jelenségére Jacques de Bonis, a Francia Kommunista Párt hetilapjának, a France Nouvelle-nek a szerkesztője hívta fel a figyelmet: jelenleg az országban másfél millió munkanélküli van. Az árak folyamatos emelkedése, a munkanélküliek számának állandó növekedése váltja ki a sorozatos tüntetéseket, tiltakozásokat. Mindezek ellenére a nagy áruházakba egész nap áramlott a vásárló tömeg, mintha az emberek szabadulni akarnának a pénzüktől. A sex- és rémfilmeket vetítő mozikban ugyan alig ültek egy-egy előadáson 30—10-en, de Ingmar Bergman új Mozart-filmjének megtekintéséért sorban álltak a 15 frankos jegyekért a pénztárak előtt. Bármerre jártam is, azt tapasztaltam, hogy a franciák végtelenül udvariasak. Mégis azt tapasztaltam,’ hogy talán éppen az emberekre nehezedő gazdasági helyzet közömbösséget, bizalmatlanságot kelt. A metró aluljáróiban kevesen figyeltek föl az alkalmi koncerteket rendező muzsikusokra, ritkán hullott néhány aprópénz a nyitott hangszertokokba. Az Eiffel-torony aljában a gyorsfényképészek hiába kínálták a hazaiaknak és a külföldieknek a 20 frankos emlékképeket, mindenki messzire elkerülte őket. De hiába kértem én is bárkit arra, hogy saját fényképezőgépemmel készítsen rólam felvételt. Elutasították az odanyújtott gépet, attól tartván, hogy ez valamiféle új trükk pénzük kicsalogatására. Mitzki Ervin Mérlegen a tudás Az Opera előtti téren a plakátok szórakozásra, utazásra hívják fel a figyelmet. Ami (Következik: a franciákat érdekli.) Átalakítják a kaposvári restit Bisztró épül a bogiári hajóállomáson Hűtővitrinekre, gépekre kétmillió — Szeszárusítási tilalom reggelenként Vallamikor nagyon sok családnak kedvelt étkezőhelye volt az Utasellátó kaposvári 12ó-as étterme. A II. osztályú étterem ma annyira elavult, korszerűtlen, hogy egy IV. osztályú büfé színvonalát sem' éri el. Jelenleg ételből — a korábbi 20-30 féle választékkal szemben — mindössze négyfélét kínálnak. — Mit kívánnak tenni, hogy ez az áldatlan helyzet megváltozzon? — kérdeztük Vámos Istvánt, a MÁV Utasellátó kereskedelmi igazgatóját. — A körülményeket mi sem tartjuk megfelelőeknek, s egyetértünk az üzemi pártbizottság javaslatával — decemberben tárgyalta a kaposvári Utasellátó tevékenységét —, hogy ezen a helyzeten sürgősen változtassunk. A mai nappal megszüntetjük a konyha működését, s január közepén megkezdjük az étterem átalakítását, korszerűsítését. A munkával - előreláthatólag március végére készülünk el, s nemcsak az éttermet modernizáljuk az igényeknek megfelelően, hanem a cukrászüzemet, a söntést is. Ebben az egységünkben mintegy százan dolgoznak, részükre megfelelő fürdőt, öltözőket építünk. Az átalakításra, új gépekre, berendezésre több mint egymillió forintot költünk. — A megyében még milyen fejlesztést terveznek? — A bogiári hajóállomáson megkezdtük egy bisztró-étterem építését, ezt szeretnénk még ebben az évben megnyitni. Erre a célra négymillió forintot szánunk. Korszerűsítjük — 200 ezer forint költséggel — a siófoki resti konyháját, a marcali vasútállomáson pedig félmilliós költséggel ugyancsak ebben az évben modern büfépavilont állítunk fel. A megyében és a déli parton 2 milliót költünk hűtő- és más gépekre. •— A kaposvári vasútállomás várótermében levő bisztró január 3-tól reggel 5—7 óra között nem szolgál ki szeszes italt. Miért volt szükség erre az intézkedésre? — Az üzemi pártbizottság javasolta, hogy a bisztró legyen teljesen szeszmentes. Mi is tapasztaltuk, hogy a reggeli órákban a várótermi bisztrót valósággal ellepik azok az emberek, akik nem utazni, hanem csupán italozni akarnak. Ezzel az intézkedésünkkel kívántuk megelőzni azt, hogy a munkába bejárók az állomáson szeszt fogyasz- szanak, s úgy menjenek munkába. Az 5—7 óra közötti időszakban — mint azt Bándi Ferenc, az egység vezetője elmondta — 30 liter pálinka, rum, konyak, ezenkívül nagyon sok sör és bor fogyott el, átlagosan napi 6000 forint értékben. Igaz, hogy ez az intézkedés évi 2 millió forinttal csökkenti az Utasellátó kaposvári egységének forgalmát, ám jóval nagyobb, számokban ki sem fejezhető az a haszon, melyet a hajnali szesztilalom máris eredményez. Az Utasellátó kaposvári bisztróján kívül azonban még nagyon sok olyan vendéglátó egység van az állomás környékén és a gyárakba vivő utak mentén — nem szólva a korán nyitó élelmiszerüzletekről —, ahol az inni szándékozók bőség« választékot találnak. Sz. L. Vizsga. Amíg diák valaki, s? örök mumus, a Damoklész kardja; olyan dolog, amitől félni kell. Van aki (bevallja, van aki nem. Néhány óv elteltével jó sztori, baráti társaságban előadott kedves történet. Vizsgázni mindenképpen komoly, felelősségteljes dolog. A Kaposvári Tanítóképző Főiskolán beszélgettünk erről négy elsőévessel. Hárman még »ajtón kívül« drukkoltak. Miről lehet ilyenkor érdeklődni: mivel lennének elégedettek? — Ha kijönnék egy kettessel, én nem tudom mit csinálnék. Rengeteg idő, energia kell a tanuláshoz. Szeretném, ha eredménye lenne. Csakhogy még előtte vagyok... — szorongatta az indexét Szántó Zsuzsa. Bösenbach Erzsébet csatlakozott hozzánk, épp akkor végzett. Hármassal. — Mielőtt bementem, én is hasonlóan éreztem. Most egy kicsij csalódott vagyok, ha a tanulással töltött órák járnak az eszemben. Ha csak azt nézem, amit most »visszaadtam«, nem szólhatok egy szót sem. Elfelejtettem bekalkulálni, hogy izgulni is leihet. — Mi kell a készüléshez? — 45 forint. Ennyibe kerül a könyv és a spirálfüzet a jegyzetekhez — nevetett Zobik Anna. Csodáltam a nyugalmát. — Valami módszer, új recept a tanuláshoz? — Miféle új módszer? Vagy tanulunk vagy nem. Végigmyá- lazzuk a könyvet, igyekszünk minél többet a fejünkbe gyömöszölni. Csakúgy, mint elődeink. Ezt csináltam eddig. Most meg itt állok. Tegnap még izgultam... — Valaki kijött. Keller Ági cinikusnak szánt grimasszal félbehagyta a mondatot, és eltűnt az ajtó mögött. — Sok babona, varázsige, legenda kapcsolódik a vizsgákhoz, él-e ebből még valami? — Van, aki az elsőségre esküszik, van aki a végén szeret bemenni. Ebben még lehet némi logika. A többi már csak a magunk bátorítására szolgál. Én például bal kézzel húztam, és egy mogyoró volt a kezemben — mosolygott Erzsi —, de ez nem jelent semmit. Arra viszont rájöttem, hogy — bármit mond is Ági — módszert kell találni. Sajnos én a gimnáziumban megszokottak szerint készültem. Most már tudom, hogy ez nem elég. — Mégis, mi kell az itteni vizsgáikhoz? — Nem tudnám pontosan meghatározni. Embere válogatja. Bármily furán hangzik is, nem elég az, ha minden benne van a fejemben. Most, a gondolkodási idő alatt csak a címszavakat írtam le magamnak, és felelés közben ért a meglepetés, amikor nem ju tott eszembe a szóhoz kapcsolódó rengeteg »mellékes« fogalom. Rendszert, keretet kell találnom, a magamhoz legjobban illőt. Hallottam már hasonlót, egy végzőstől, aki általában jelesen vizsgázott. Ö igy mondta: a fejben alapos vázlatnak kell lennie. Vonalakkal, nyilakkal, színekkel, ábrákkal. Minden tananyagnak van egy szigorú, a drágakövekéhez hasonló kristályszerkezete. Bal kéz, mogyoró... A pszichológiai vizsga »kellékei« Valamit azért »sejthet« ebből a tárgyból, aki ezt a módszert választja. Hogy is van ez »más síkon«? A beteg beveszi a gyógyszert, és két perc múlva úgy érzi, jobban van ... A szimulánsnak desztillált vizet cseppent egy pohárba az orvos, »hígítja«, és megitatja vele. A képzelt beteg pedig nem győzi áldani a csodaszerért. Vizsga. Amíg diák valaki, az örök mumus. Később anekdota. Néhány éven keresztül a legkomolyabb, legnagyobb felelősséget igénylő munka. Luthár Péter 387 négyzetméterrel bővülhet az ÉDOSZ Művelődési Otthon Tizenkét-tizenöt ezer ember látogatja Kaposváron az ÉDOSZ Művelődési Otthont. Kész tervet dolgoztak ki 1975- ben< a peremkerületi művelődési ház bővítésére, a megvalósításhoz a SZOT biztosít jelentős összeget. A cukorgyárra és a városi tanácsra az a feladat hárult, hogy az épület emeleti részét elfoglaló három lakó elhelyezéséről gondoskodjék. A művelődési ház nemcsak a szakszervezeti dolgozóknak nyújt szórakozási, művelődési, az élelmiszeriparban dolgozóknak továbbképzési leheF erkó éppen a »pejkót« csutakolta, amikor a gépjármű-ügyintéző feléje száguldott. — örömhírt közlök: kétnapos értekezletre viszed Debrecenbe a főmérnököt, az osztályvezetőt és a technikust. Ferkónak elállt a lélegzete. — Debrecenbe? Két napra? — motyogta. Főnöke észrevette az ijedtségét: — Jó, tudom nem szívesen maradsz több napig. Én sem tapsolnék, ha a »liéthó- napos« feleségemet kellene magára hagynom. Másnap korán reggel Ferkó álmosan és rosszkedvűen vette fel az utasait. A mindig kedélyes osztályvezető nem is hagyta szó nélkül. — Meleg ágy, forró szerelem! Egyszerre kettőt otthagyni! Hát bizony ... he-he- he. Kezdem megérteni középkori őseinket! ők azért tudták a módját... — Szóval nem is volt boföorotva és epétiyHv londság az az erényöv — szólt álmosan a főmérnök. — Idejétmúlt. Amilyen rafináltak a mai nők, még a Werlheim-zárban sem bíznék. Tizenöt évi házasság után én már egy kis lakatot se áldoznék — kedélyeske- dett tovább az osztályvezető. Ferkó szótlanul hallgatott, és egy kis szorongást érzett. »Az ördög nem alszik« — motoszkált az agyában. Egész úton rossz kedve volt. Debrecenben váratlan, de annál nagyobb öröm érte. Kiderült, hogy nem kell megvárniuk a másnapot, mert az első nap már befejezték a tárgyalást. Vidáman ebédelt, és a délutáni városnézés során még fütyürészni is volt kedve. Öt órakor indultak vissza. Utasai eleinte az értekezleten elhangzottakról vitatkoztak. Közben meg-megállva bőségesen kóstolgatták a »tájjelegű« borokat. — Ferikém, nem fél váratlanul hazamenni? Mi lenne, ha a legközelebbi postáról feladnánk egy sürgönyt? He-he-he ... — hahotázott az osztályvezető. A főmérnök sem hagyta szó nélkül. — Nehogy úgy jár jon, m.int az egyszeri férj. Váratlanul tért haza, és a nejének csak annyi' ideje maradt, hogy kedvesét a szekrénybe tuszkolja. A férj nyugodtan lefeküdt. Másnap komótosan megreggelizett, majd távo- záSfj. előtt bezörgött a szekrényajtón: fjenő, elöl hagytam a borotvakészülékemet! Használhatod.« Elbúcsúzott a feleségétől és indult. Egyenesen a bíróságra. Mindhárman nevettek, csak Ferkó nem. Gondolatai otthon kalandoztak. Ahogy fogyott a távolság, úgy lett idegesebb. Hazaérve az osztályvezető szállt ki utoljára. Derűsen szólt vissza a kocsiba: — Azután a borotváról ne feledkezzen meg reggel! Ferkó hármasával ugrotta otthon a lépcsőfokokat. Az ajtóban egy pillanatra megtorpant, és elszorult a torka. Hallgatózott, de minden néma volt. Óvatosan dugta a kulcsot a zárba, az előszobában lehúzta a cipőjét, és lábujjhegyen nyitott a szobába. Felkattintotta a villanyt. Zsóka békésen szen- dergett, s az éjjeliszekrényen ott »állt« a frissen keretezett esküvői kép. Megkönnyebbült, de azért az »ördög« tudja miért, bekukkantott a szekrénybe. A következő hetekben váratlan hír tartotta izgalomban a kis vállalatot. A főmérnök és az osztályvezető benyújtotta a válókeresetet. »Az »ördög« egyikük otthonában sem »tétlenkedett«. Jutási Róbert tőséget, hanem fontos szerepe van az intézménynek a megyeszékhely munkásművelődésében, a közművelődésben is. Ezt ismerték föl a városi tanácson, amikor annak a lehetőségét vizsgálták, hogyan bővíthető a ház. Időközben sem voltai-e restek az ÉDOSZ Művelődési Otthonban: a meglevő házrész »komfortos«; barátságosan várja a környék lakóit, akár a könyvtárba, akár a házasságkötő terembe. — Milyen tervek készültek a ház bővítésére? — kérdeztük Gáts Tibor igazgatót. — Kétszázharminc négyzetméter a négy helyiség, mely a vendéglátó vállalaté. Ezt a részt művelődési célokra alakíthatjuk át. Itt folyik az oktatás, a továbbképzés. Hatalmas pincerendszer húzódik az épület alatt, oda kerül az előbbi helyéről kiszorult vendéglátás. Az emeleten, ahol most még lakásokat találni, százötvenhét négyzetmétert nyerhetünk a könyvtár, a gyerekkönyvtár, a gyerekklub és játékterem, valamint a nyugdíjasklub számára. A körzeti pártszervezet is megfér itt. Ha az igényele még fokozódnak, a tetőtér is beépíthető, de ez már csak a távoli jövőben jöhet számba. Az élelmiszeripari vállalatok támogatják az otthon munkáját, biztosítják a művelődési feltételeket. A SZOT mintegy másfél milliót ad az ÉDOSZ Művelődési Otthon bővítésére. H. B.
