Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 3. szám
a mikor Orem fo! ébredt, fejében még mindig a »Fogpasztadal« zsongott No persze, a »Paszta« megint lefőzte az »A1 tatót«! Morcosán nézegette az »Altató» hangszóróját, amely a falból állt ki, az ágy fejénél. Aztán a padlóra pillantott: még üres volt. Ez azt jelentette, túl korán van. De csaknem abban a pillanatban fölvillant és vörös színben vibrálni kezdett a padlón a »Ooffic« kávécég reklámja. Crein idegesen elkapja tekintetét, és lekászálódott az ágyról. Minden igyekezetével azon volt, hogy ne vegyen tudomást az öles reklámokról, melyektől valósággal tarkál- lott a lepedő, a párnahuzat, az ing és a két házipapucs. Amikor lábai érintették a padlót, fölvillant a televízió képernyője. A programot természetesen maga választotta ki. De hát miben is különböztek volna egymástól? A készüléket nem lehetett kikapcsolni. A fürdőszobában villanyt gyújtott, s abban a pillanatban a televízió hangszórója is automatikusan átkapcsolt a fali hangszóróra. A hangos muzsika annyira idegesítette Creint, hogy első reggeli teendőit kénytelen volt sötétben végezni. De borotválkozni sötétben nem tudott, így mégis meg kellett békülnie a zenével. Amíg borotválkozott, a tükör minden harmadik másodpercben fölvillant. Ezek a villanások eleinte semmit sem jelentettek, majd hirtelen azt vette észre, hogy a »Titan« fűszer kereskedés teájának íze jut eszébe. A »Titan« a »Coffic«.kal konkur- rál. És néhány perc múlva már olvashatta az új reklámot is — a »Kék pillanatról«, amelynek íze a whisky ízére hasonlít. « M ár öltözködött, mikor csengeni kezdett a telefon. Hadd szóljon! Hiszen tudja, mit hall, ha fölemeli a kagylót: »Jó reggelt! Evett ön már krakke- runit? Sok fehérje és ...« Vagy: »Miért várja meg a katonai behívót? Jöjjön önként! Az alábbi kedvezményeket kaphatja . ..« Vágjam-. még ennél is borzasztóbb: »Nyugtalankodik a szíve? Az infarktus öt ember közül négyet megöl! Korai szimptómái föl ismerhetők ...« Persze az , is eTőfordüEba-t, hegy egy fontos telefonihívás, amely személyesen neki szól. Fölemelte a kagylót: J Tessék! — Halló! Maga az. Bob? — kérdezte egy -rekedt női hang. — Igen... — Böb Crein? — Igen. De kivel beszélek? — Judy vagyok. Én ismerem magát, maga engem még nem. Mondja: az utóbbi Ray Rassel fl szoba időben nincsenek olyan érzései, hogy valami hiányzik az életéből? Crein lecsapta a kagylót. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Kivette az asztalfiókból azt a papírlapot, amelyre napokkal ezelőtt fölírt egy címet. Mostanáig habozott: men jen-e vagy ne menjen. Most döntött. Kiment az, utcára, és megállított egy taxit. Az első ülés hátán a tévé azonnal bekapcsolt, és peregtek, peregtek a reklámok. Valaki az ülésen hagyott egy újságot, Crein rá térítette a képernyőre. M |ár majdnem sikerült megnyugtatnia tekintetét a szexuális szimbólumokkal álcázott »Glitte- rinck« négyszínű hirdetésén, de a »Mesés Illat« reklámújdonsága, amelyet sárga alapon pirossal nyomtattak, eléje tolakodott. A taxi közben megállt. Crein bankjeggyel fizetett, amelynek egyik oldalán Abraham Lincoln arcképe volt, a másikon egy- meztelen nő, aki »Exkluzív« szappannal mosakodott. Crein bement egy hámló vakolaté, odon epületbe. Megkereste az ' ajtót, megnyomta a csengő gombját. Bent halk csilingelős hallatszott, nem a megszokott melódia szabatos ritmusa ... Már ez a szokatlan apróság is némi reményt ébresztett benne. Egy kócos, mogorva nő nyitott ajtót. Bizalmatlanul végigmérte Creint: — Tessék. — ö . . . ö . . . ön Missis Foreman? A barátomtól, Billy Siverstől tudtam meg a nevét. Ha jól értettem, önnek... — lehalkította a hangját — van kiadó szobája. — Takarodjon innen! Azt akarja, hogy kellemetlenségeim legyenek? Én tisztelem a törvényeket... — Megfizetem... Jó munkám van ... Megadom a ... — Mennyit? — Kétszázat. Ez duplája annak, amennyit a mostani szobamert fizetek. — Jöjjön be! — mondta az asszony. Miután belépett, kulcsra zárta az ajtót, bereteszelte, és ráakasztotta a láncot. — Egy szoba — mondta. — Toalett és zuhany a halion keresztül... Még két emberrel • kell osztoznia . . . Szennyvízlevezető nincs. Télen magának kell fűteni. Ha meleg vizet akar. még ötven dollár... A szobában nem főzhet, vendéget nem fogadhat. A pénzt három hónapra előre kérem. Készpénzben. — Rendben van — mondta gondolkodás nélkül Crein, majd azt kérdezte: — A televíziót ki lehet kapcsolni? — Televízió itt nincs. .— És »Altató«’ az ágy fejénél? És reklámokat villogtató tükör? És vetítőkészülék a padlón, a falakon?!? — Nem, ilyesmi nálunk nincs. Crein elmosolyodott, és számolni kezdte a pénzt a nő koszos tenyerébe. — Mikor költözhetek ide? A nő vállat vont: — Amikor akar...’ Tes sék a kulcs! . .. Negyedik emelet. Lift nincs. Felelősség a jövőért Keserű emlékek tanulsága JSzirmay Endre A holnap tenyerén c I rein még elmenőben is mosolygott, és görcsösen szorította »a paradicsom ajtajának«' masz- szív kulcsát... Missis Foreman a telefonhoz lépett, és tárcsázott:. — Halló! — csendült ércesen a hangja. — Itt Foreman. Jelentkezett még egy: egy harminc év körüli férfi. — Jó, köszönöm — felelte a hang. — Kezdje meg a gyógykezelést, doktor Foreman ! R. Kovács Sándor fordítása „A nemzetről szólok, nem magamról” Eddig ismeretlen Kossuth-leveiéit kerültek elő Pécsen Kossuth Lajosnak íurini száműzetésében, 1867 és 1886 között írt levelei kerültek elő Pécsen. A Baranya megyei Levéltárban találtak rá — egy 1928-as iratgylíjteményben — az értékes dokumentumokra. sor. A Baranya megyei Levéltár azt tervezi, hogy kiadja a Kossuth-dokumentumokat, s így hozzáférhetővé válnak a történészek es az érdeklődök jzámara. Ült a költő, szemben a kamerával — mondhatnánk: szemben az országgal —, és önmagáról meg rólunk beszélt két és fél órán át. Archúsát csontra faragta az idő. meg a betegség. Szavai azonban szikrázóbbak voltak. mint bármikor. Témákat adott . — fonalat továbbszövésre — hosszú időre, nekünk. Nem hagy nyugodni azóta sem, amit gyerekori tanulmányairól elmondott. S nemcsak azért, mert sok újat közölt A puszták népe című remekművét »-kívülről fájónak« is. Hanem mert — megindító volt — ő, az európai intellektus égjük legjelesebbike magát nehéz felfogású gyermeknek rajzolta. vissza az időben. Nem hagyott időt a nézőben lombosodó döbbenetnek: elmondta, milyen hátrányba került — pusztai a falusiak között —- a többiekhez képest, már az elemiben. Tárgyakhoz, a környező világ valóságos eszközeihez szokott, s az iskolában egyszerre — előzmények nélkül —' elvonatkoztatásra kényszerítették. Rossz tanítója lehetett, hiszen pél- dáúl hibásan véste a gyerekek emlékezetébe a szavak egy részének írását. A gimnáziumban is outsider, azaz remény nélküli versenyző volt társaihoz képest. A klasszikusok fordítója latinból megbukott, mert — miért volt ez fontos? — nem tudott skandálni, azaz verset ritmusban mondani. Űjra és újra beszélnünk kell azokról a gyerekekről, akik a többihez viszonyítva hátránnyal indulnak. Szép számban vannak minden osztályúján ma is. Olyanok, akiknek a szülő nem tud otthon segíteni a kélismeretlenes egyenlet megoldásában ... Pár hétel ezelőtt — véletlenszerűen — alkalmam volt egyik képes hetilapunkban néhány mondatot elmondani magamról. Többen megkérdezték: mit értek az alatt, hogy a gyerekéveim miatt csúsztam le a nyelvtanulásról. Pontosan azt. amit a költő megfogalmazott. Nem volt. aki ösztönzött volna erre — akkor, amikor még nem ismerhettem ennek jelentőségét. Magyarán: akkoriban a hátrányos helyzetű gyerekekkel nemigen törődtek a pedagógusok. De még a dombóvári gimnáziumban sem volt hajlandó felfedezni magyartanárom és a latin nyelvre oktatóm, hogy könyvtárnyi könyvet olvastam, többet, mint az osztály fele együtt. Jelest elbeszélésnek is beillő dolgozatra sem kaptam. Csak negyedikben, amikor egy vers- monjfóversenven elindultam. Akkor egyszerre »fölfedeztek«. Későn. A tanár és diák viszonya kölcsönösségen alapul. Valamiféle közö6 alkotás ez. Oda- és visszaható tevékenj'seg. S már nem tudtam hinni az »alkotótársaknak«. mert élt bennem a gyanú: az országos .jellegű sza- valóversenyről díjat hozóban nem magát a diákot, hanem a gimnáziumnak dicsőséget szerzőt »szeretik«. Hányunknak varinak ilyen — derűt nélkülöző —' emlékei? Bizonyára sokunknak. És — sajnos — a kezdeti emlékeket —mert meghatározók! — nem mossa belőlünk ki sémi. Még az sem, hogy a származás alapján osztálj'ozó tanárok mellett voltak olyanok is, akiket szérettünk. tiszteltünk, mert kivételt nem ismertek. Hiába. Mintha — bár kevesebben voltak — azok határozták volna meg áz iskola szellemét, akik csibésznek »értékelték« azt, akinek a kabátja könyökben foltozott volt. S valahogy, amikor érettségin — négy tanár' és az érettségi biztos jelenlétében — bizonyíthattam, hogy három és fél éves mellőzöttségem jogtalan volt, már nem adott igazán elégtételt a magyar és történelem jeles. Olyan felelősségről van itt szó. amely óriási. Alapvetően fontos ennek átérzése. Illyés Gyula — mondjuk ki a nevét is végre! egy régebbi interjúban azt mondta: »Akiben nincs kétely, az nem tud értékeset csinálni.« Németh László — kérdés .formájában — ugyanígy vallott egyik drámájában. De ne feledjük: a szóban forgó, ma is hátránynyal indulókban — ez a feladat — a kétely túlsúlyát kell megszüntetnünk. S törődéssel — hadd mondjam ki: szeretettel! — az önbizalmat növelnünk. Lcskó László Borzas üstökét razza az idő, tompán dong, dönög a szél, a sárcsomók ráncos, hideg arcán a jégsziporka ezüstöt zcr.ól. s mire a fák közül kilép a csönd. megbukik a nap véres arca a holnao tenyerén hozza szivemet készen a békére és a h arcra. Demény Ottó A porban... A porban a kegyetlen porban hol a kínok csodát teremnek én még láttam igazi port nyomán a zörgő szekereknek forró,volt barna és finom a nap minden hetét beitta táncolt a fényijén s visszahullt . az útmenti tikkadt gazokra csíkot rajzolt a halántékra sötét karikát a szemekre megült az ing ráncaiban s ránk hűlt ha jött a naplemente • U'- ' betört a szájba s fog-a, ínyre vont csikorgó fek°te mázat karistolta a szomjú nyelvet bemarta torkunkba a lázat de játékunk a délibáb a valóság tükörreílexe csermelyt bűvölt a láthatárra fölforgatott képei rendje s kincseket is ígért a por üzenetét a messzeségnek hová jutottam hova nem égnek a nyomok máig égnek A fiatalon elhunyt költő szerkesztőségünknek adott utói só verse. A levelek egy része minden bizonnyal Pécs száz évvel előtti polgármesterének, Bla- uhorn Antalnak a hagyatékából származik, a többiekröl — így Kossuthnak a fiához írott s tőle kapott leveleiről — nem tudni, miként kerültek a me- csekalji városba. Mind a tíz levél a száműzött politikus által használt gyászkeretes levélpapírra van írva. A legfontosabb dokumentum ezek közül Kossuth Lajos háromezer szavas levele, amelyet 1868. május 1-én intézett Pécs törvényhatóságához, abból az alkalomból, hogy a város polgárai öt választották ország- gyűlési képviselőnek. Az írásműnek is remek levélben Kossuth meghatott szavakkal mond köszönetét a pécsi választóknak, s egyúttal közli, hogy lemond a mandátumról. »Hazánk jelen közjogi viszonyai között nemcsak képviselői állást el nem fogadok, de még azon boldogságot is —1- az egyedülit. mely után még 6ovárgok az életben — kénytelen vagyok megtagadni magamtól, hogy húszévi szú ..kivetés .után szeretett hazám viszontlátásából vigaszt meríthessek ...« Ezután maga helyett a Párizsban élő Irányi Dánielt ajánlja (akit később meg is választottak a pécsiek), a továbbiakban pedig országos ügyekről ír — »a nemzetről szolok, nem magamról« —. s átfogó kritikáját adja az 1867-es kiegyezésnek. Érdekes betekintést adnak az idős Kossuth Lajos magánéletébe azok a levelek, amelyeket Ferencnek, »kedves édes fiamnak« küldött 1883 és 1886 között. Jellemző a levelek aláírása: »szerető atyád. Kossuth«. Nehéz pénzügyi helyzetéről is panaszkodik. »Két hónap óta nem írtam semmit Véreinek (Vérei: Kossuth müvei kiadójának a neve. — A szerk.), nem kerestem semmit, így felkopik az állam«. Beszámol arról a tervéről is, hogy kiadja levelezését »80-ik életévem« címmel, s ettől vár némi anyagi köny- nyebbséget. Megrendítő szavakkal ecseteli a munkás hétköznapokkal járó törődést, fáradságot is: »Soha nem fekszem le éjfél előtt, többnyire később; hiába, igen nehezen megy a munka — írja Ferenc fiának. — Nyugalom kellene öreg fejemnek«. A pécsi Kossuth-levelek nemzeti értéknek számítanak, s közülük több országos jelentőségű dokumentum — részben mert a száműzött Kossuth politikai koncepciójához nyújt újabb adalékot, részben azért, mert árnyaltabbá teszi a »tu- rini remete« portréját. Az egykorú sajtóban hivatkoztak ezekre a levelekre, hiteles és teljes szövegük közzétételére azonban mindeddig nem került FhliieoH“ Requiem Witaly Butyrin (Szovjetunió) kép«. (A Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás Anyagától ; A természetesnek tetsző és mégi6 meglepő mondatot dr. Kanyar Józseftől, a Somogy megyei Levéltár igazgatójától hallottam: »A honismereti mozgalomnak Somogy megye nem térkép, hanem szülőföld.« Mi a különbség? Idézhetnénk néhány lelkes véleményt a mozgalomban részt vevőktől. Azoktól, akik például a Nevezetes fák és parkok Somogybán címmel adnak be dolgozatot vagy a cigányok búcsújával foglalkoznak. Valójában finomítani kell: Szülőföldről vagy térképről van-e szó? Mindkettőről, mert a »fehér foltok« feltárása a szülőföld szeretetén. sorsának kutatása iránti őszinte érdeklődésen alapul. A kettő együtt eredményezi a 'honismereti mozgalom legfőbb céljának megvalósulását: erősíti az érzelmi kötődést a szülőföldhöz és a mozgalom adta lehetőségeket kihasználva a szocialista hazaszeretetre, a tudatosan vállalt internacionalizmusra nevel. A Hazafias Népfront megyei elnöksége a napokban egy terjedelmes jelentést tárgyalt A honismereti munka helyzete és fejlesztése érdekében végzendő népfrontmozgalmi feladatok címmel. Nagyon érdekes vélemények hangzottak el a jelentést követő vitában. A két »csomópontot« emeljük ki: a megyét és Kaposvárt. Sokszor hallottuk már: még azok sem ismerik a Somogybán található építészeti és természeti értékeket, akiknek feladatuk lenne ennek mégis mertetése. Többek között ezért nemnagyon lehet beszélni megyénkben az úgynevezett belső turizmusról sem. Egy-egy iskolai osztály ezért is megy el inkább Aggtelekre vagy a soproni tűztoronyhoz, mint a Zse- licségbe vagy a csurgónagy- martoni arborétumba. Egyelőre kevés az olyan tájékoztató, amelynek alapján az útvona' lakat meg lehetne határozni. A községi szakigazgatási szervek sokszor azzal sincsenek tisztában, hogy a környéken — vagy éppen a falu középén — milyen értékek érdem sek említésre Ez a hiányosság pedig csak egyféleképpen számolható föl, s épp az »eldugott« ékkövek. az értékek f ellátásúban jut nagy szerep a honismereti mozgalomnak. Nagyon sok munka van még hátra tehat a megye értékeinek feltárásában, s ezen dolgoznak a mozgalom tagjai. Tevékenységük eredményeként egyre színesebb lesz Somogy honismereti térképe. Külön kell szólnunk Kaposvárról. Egyik neves írónk azt írta útikönyvében Madridról, hogy a várce hangulata emlékezteti a budapesti Váci utcára es Kaposvár főutcájára. Van tehát karaktere a megyeszak- helynek — a honismereti mozgalom ezt már régen fölfedezte. Képzett szakemberek emelnek szót azért, hogy a város történelmi magja érintetlenül maradjon. Kaposvár e részére — mindenekelőtt a Kossuth tértől a Corso cukrászdáig terjedő szakaszra — a szecesszió a jellemző. Elsősorban a Bécset megjárt kereskedők építettek így házakat, míg más, tehetősebb polgárok a klasszicizmus bűvöletében az eklektikát kedvelték. S az említett rész legtöbb házán fölfedezhetünk valami sajátosat, egyénit. Ezek összhatása kellemes hangulatot áraszt. A jelenlegi városközpont '— hozzáértéssel rendbe- hozva — »történelmi« gyöngyszeme lehetne Kaposvárnak az ezredforduló táján. S. talán az ország más vidékeiről i6 többen jönnének akkor Somogyba — »szippantani egyet« a XIX. század levegőjéből. Nagy szükség van műemlékeink, egyéb értékeink es a természetvédelmi területek, tájegységek megismertetésére. Van, aki így fogalmaz: a huszonnegyedik órában vagyunk. Mészáros Attila /
