Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-30 / 25. szám
A Névtelen utca nevezetessége Lépcsők a családi házhoz Napközi az iskolásoknak Mdugottan, a házak áltel tafkartan lapulnak az apró viskók, bent a kertek között. Csak ha felhívják rájuk a figyelmet, akkor lehet őket észrevenni. A vékony hótakaró jótékonyan olvasztja be az össze- eszkábált, rongyos kis épületeket a kertek fehérjébe. Jobbról is, balról is ma már utcákká összeállt új vagy alig egykét éves családi házak sorakoznak. Itt volt valamikor a Névtelen utca, a barcsi cigányok telepe, s csak ez a néhány kunyhó maradt pieg a »senki földjén-«. Most már ezek sem sokáig. Nyakkendőben A közelmúltban Barcson falugyűlés volt. Fórumnak szervezték, ott voltak a válaszadók között a járási és a nagyközségi vezetők közül jónéhányan. Jól felkészültek, sok kérdésre számítottak. A falugyűlésre a cigányokat várták. Százötvenen jöttek el, »sokan fehér ingben, nyakkendőben — mondja dr. Németh Jenő, a Barcsi Nagyközségi Közös Tanácselnöke —, mivel megtisztelték a válaszadókat«. Sok érdekes kérdés, értelmes hozzászólás, mindkét fél érdekeit szem előtt tartó javaslat hangzott el. A faluban nyolcszáznál több cigány él, s mint mindenütt, itt sem homogén a közösség. A döntő többség — elégedetten mondja ezt a tanácselnök — semmiféle gondot nem okoz. Sem magatartásával, sem életkörülményeivel. Ennek legújabb bizonyítéka: harminc családi ház, valamennyi 1975-ben készült el. — Képzeljen el egy megközelítőleg 800 lakosú falut — mondja dr. Németh Jenő. — Nagy szó itt egy év alatt harminc új házat felépíteni! Amikor a nagyközség vezetősége úgy döntött, hogy határozott kézzel és a cigánylakosságra támaszkodva felszámolja a telepet, a Névtelen utcát és környékét, egyet tisztáztak: az érintettekkel meg kell értetni, hogy a tanács minden erőfeszítése az ő érdekükben van Kollárovics Lajos volt az irányító: szervező, agitátor, tervező, kivitelező, ellenőr. Ha kész az alap Azt mindenesetre már most, néhány éves tapasztalat után elmondhatják: szinte példa nélküli együttműködés alakult ki a nagyközségi tanács és a cigány lakosság között. A tanácsiak tudták, hogy elsősorban a környezet megváltoztatása hozhat eredményt. Ezt a munkát »nevezték ki« első lépcsőfoknak. Kollárovics Lajos személyében olyan munkatárs kapta a feladatot, aki nemcsak jó szervező, az emberekkel bánni tudó szakember, hanem ha 'kell, szívességből is vállal munkát. Például sorban megtervezte a cigánycsaládok házait. Az építkezés menetrendje a következő volt. A parcellázott telkeket 5-6 forintos négyszögölenkénti Országos fotópályázat diákoknak Pécsen ismét megrendezik a diákfotósok hagyományos tavaszi seregszemléjét, mely az idén is felszabadulásunk évfordulójához kapcsolódik. A rendező szerv — a pécsi Nagy Lajos Gimnázium — most hirdette meg a XÍ. országos középiskolai és szakmunkástanuló fotópályázatot. A kiírás szerint a pályázatra minden középfokú oktatásban részt vevő fiatal elküldheti munkáit, mégpedig személyenként négy 18x24 centiméteres képet. Ezek egyike — kötelezően — ifjúságunk mai életét ábrázolja, a többiek témáját szabadon választhatják meg a pályázók. A fotókat március 1-ig kell eljuttatni a Nagy_ Lajos Gimnázium címére: 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. A nyilvános képbírálatra március 7-én kerül sor, a zsűri a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjaiból áll. A legszebb képeket — a forradalmi ifjúsági napok keretében — kiállításon mutatják be Pécsen. Az országos fotótárlatot április 4-én nyitják meg, és ekkor adják át a pályadíjakat J is a legjobb diákfotósoknak, i áron vásárolták meg a cigány- családok. Ingyei telek nem volt, mert »aki nem tudja megfizetni a telekért az 1000—1200 forintot, az nyilván az építkezés terheit sem tudja vállalni!« — mondja dr. Németh Jenő. A »belépőjegyet« mégsem ez, hanem — ugyancsak saját erőből — az alap elkészítése jelentette. Csak az juthatott OTP-köl- csönhöz, aki előzőleg megépítette háza fundamentumát. Számlák, összeadások, újabb és újabb aláírások kísérték az építkezést. Hol erre kellett ötezer forint, hol másra tízezer. A végén elfogyott a kölcsönözhető 90 ezer, de akkor már tető alatt voltak a két- és háromszobás házak. Ahol lehetett, segített a tanács, de a munka neheze a cigánycsaládokra hárult. összefogással segítettek egymáson, »nagyban ment a kaláka!« — hallom. Az építők rendszeresen elszámolták, hogy mire költötték a pénzt. — Nem tudom elképzelni — mondja dr. Németh Jenő —, hogyan tudtak akkora épületeket 90 ezer forintból kihozni... Építeni akarnak Természetesen nem ment minden egy csapásra. A házak ugyan sorra épültek, de elsősorban a fiatalabb generációk vállalták a munkát. És az új körülményeket. Ma is van egy idős cigányember, akinek készen áll a háza, de még mindig üres: az erdőben lakik, nem hajlandó beköltözni a számára szokatlanul zárt szobákba... Ez azonban egyedi eset, s ez a lényeges! Korábban az elhagyott kunyhók még »kereskedelmi forgalomba« maradtak. Ha. csak egy-két ezer forintért is, de volt kinek továbbadni. Ma már ez is megszűnt. Senkinek sem kell: építeni akarnak. Megszűnt azért is, mert a kölcsön utolsó tízezer forintját akkor kapja meg az építő, ha »eltünteti« a kunyhót. A tanácson egy kicsit szívják a fogukat: kockázatos volt ezt a megoldást választani, mert a ház átadásáig hová költözzön a család? A megoldás: legalább egy szobát lakhatóvá kell tenni, utána le kell bontani a viskót. Azután megkapják a pontot is az i-re: a tízezer forintot. Mészáros Attila Radnóti és Aragon „A vers méltó befejezése napomnak” — A székesfehérvári híradásipari technikumban végeztem. Az irodalom mindig közéi állt hozzám. Nővérem — akit ezen a területen példaképemnek tekintek, és nagy része van abban, hogy megszerettem a költői képek, rímek világát — irodalom szakos tanár. Marcaliból kerültem Székes- fehérvárra. Azt mondták, szép hangom van. Meghívtak az irodalmi színpadhoz. Nagyon sokat szerepeltünk közösen, de önállóan is mondtam verset. A Fejér megyei diáknapokon arany plakettet kaptam. Érettségi után visszatértem Marcaliba, a gimnáziummal közös irodalmi színpad munkájában vettem részt. A katonaság után az ifjúmunkás irodalmi színpad fogadott soraiba. Egyszer eljutottunk Kaposvárra, ahol a »Himnusz a békéről« című műsorban szerepeltünk. Meghívtak verset mondani a marcali járási könyvtárba egy író—olvasó találkozóra is. A szövetkezeti fiatalok második országos szavalóversenyének megyei döntőjén Tóth János, a marcali áfész tágja — aki a Mechanikai Művek marcali gyáregysége 2. sz. telepén technológus csoportvezető —; első helyezést ért el. Tóth Janos irodájában rajzasztal, az »elkó«-üzem termékei és műszerek. — Ügy látszik, az áfész szerencsét .hoz nekem. Két évvel ezelőtt is részt vettem már a szövetkezeti fiatalok első országos szavalóversenyén. Akkor nyolcadik lettem, Szek- szárdon pedig kiestem a területi döntőből. Radnóti és Aragon szerepelt a műsoromon. Jó lenné Szekszárdról is továbbjutni. Székesfehérváron lesz az országos döntő. A diákkorom és az ottani szerepléseim miatt is pódiumra szeretnék lépni. Annak idején a Vörösmarty irodalmi színpad hívott Székesfehérvárra. Tóth János igen szorgalmas tagja a KISZ-nek, a szakszervezetnek ós tagja az NB III-as kosárlabdacsapatnak. Esténként egy-egy vers elolvasása méltó befejezése a napnak. ' D. Z. Ebédidő a napköziben. Falvainkban is egyre nagyobb az igény arra, hogy a gyermekeknek az iskolá egész napos elfoglaltságot biztosítson. A délelőtti oktatáson kívül a délutáni tanulásra, a szabad idő hasznos eltöltésére is legyen mód az iskola falain belül. Egyre-másra épülnek a napközik, a klubtermek általános iskoláinkban. A Homokszentgyörgyi Általános Iskolában az 1975—76-os tanév megkezdésekor vették birtokukba a gyerekek az új napközit. Az eredetileg 40 személyesre tervezett épületnek 48 lakója van. Az étkezde mellett alakították ki a pihenő-, a játék- és a kultúrsarkot, ahol a házi feladatok elkészítése után olvashatnak, szórakozhatnak a tanulók. Az épület 220 ezer forintba került. Az építtető a községi tanács volt, és jelentős társadalmi munkát végeztek a község lakói. Különösen a berendezésnél segített sokat a honvédség, a termelőszövetkezet, az áfész. Csak egy Balatonunk van (Tudósítónktól.) »Csak egy Balatonunk van« címmel a siófoki TIT-klub környezetvédelmi vitaestet rendezett. A megnyitót dr. Oláh Vilmos, a klub titkára tartotta. Az utóbbi évtizedben aggasztó jelenségek merültek fel — halpusztulás, hinároso- dás stb. Baj van-e a Balaton vizével, s ha igen, milyen mértékben és mit lehet, illetve mit kell tenni? Baráti Géza, a Magyar Nemzet munkatársa, bevezető előadásában feltárta a Balaton vizét fenyegető jelenségeket, amelyek bizony súlyosabbak, mint ahogy első pillanatban hittük. A keszthelyi öbölben máris nehéz a helyzet. A hathatós környezetvédelmi intézkedéseknek nem szabad késlekedniük, mert később már jóvátehetetlen helyzet állhat elő. A legfőbb hiba talán abban keresendő, hogy számos jóakaratú szakember van, aki külön-külön a maga szakterületén ugyan próbál tenni valamit, de hiányzik az a szerv, amelyik ezeket az intézkedéseket ősz" szehangolja. Ezt követően a vitát a Balaton régi ismerője, vízügyi szakembere, Ligeti főmérnök kezdte meg, elmondva a*víz »romlásának« biológiai okait a tudós-kutató szemszögéből. A halgazdaság vezetői igen izgalmas kérdést boncolgattak, szóltak az angolnák szerepéről és állást foglaltak a nöAz utca két szélén csak a fák bólogattak. Díszörséget álltak a semminek. A házak a megszokott délutáni zümmögéssel bóbiskoltak, néhány balkáni gerle hessegette a verebeket egy kukáról. Valami ennivaló lehetett ott. Az aszfalt az elmúlt koppanásokra emlékezett. A függöny *mögül lestem a magányt. Talán negyedóráig csak a néhány madár és a szélfújta szemét mocorgott. A semmi idegesítő volt, remegett a falak között a várakozás. A sarkon két fiatal fordult be. Előbb a fiú ugrott az első ház mögé, néhány másodpercre rá érkezett a lány. Rákiáltott: bumm. Ö ijedten hőkölt vissza, azután egy hirtelen mozdulattal a fiú szemébe í húzta a kucsmáját. A házak j között faltól falig szaladt a 1 kacagás. Furcsa játékba kezdtek. A fiatalember nem tolta vissza fejfedőjét, hanem holdkórosként, előrenyújtott kézzel továbbment. Neki a villanyoszlopnak, a fának, a szemétgyűjtőnek. A párja körülötte szaladgált, meglökte, nekiterelte a kővetkező akadálynak. Amikor a lány egyszer túl közel merészkedett, elkapta, fölemelte és — még mindig vakon — vele együtt indult tovább. Szépen, egyenesen, minden akadályt kikerülve. A lány kettőjük helyett látott. Az utca derűs lett. Kihúzta magát, a gyenge napfényben ünnepi díszt öltött, vendégei voltak. A galambok odaengedték a verebeket a konchoz, pedig egyikük sem olvasta József Attilát. A pár már a középső házakig ért. A fiú elfáradt. Letette a lányt, egy aprót a fenekére csapott, és megállt, megigazította a kucsmáját. A lány kezéért nyúlt. De ő csak rácsapott a feléje nyújtott jobbra, és kiszökött az úttestre. Szaladt, szökdécselve, elrúgott egy nemlétező labdát, utánanézett ... Társa egy ideig szemlélte. Egyszer csak úgy tett, mintha autóban ülne, megmarkolta a voláfit, kapcsolt, és a szájával berregett hozzá. Amikor közel ért kedveséhez, dudált. A lány széttárta a karját, nem lépett félre. A fiú nekimenti elkapta, gyöngéden leültette a földre. Egy fél percig némán szoborrá meredtek. Azután egyszerre, mintha egy karmester intette volna őket, szirénahangot utánoztak. Lassan befejeződött a karamboljelenet. Az utca érdeklődve nézte őket. A fák összecsapódó ágai megtapsolták az előadást. A vendégek szórakoztak, a vendéglátó kiszolgálta a meghívottakat. Közeledtek a túlsó sarokhoz. A játékban elfáradva összebújtak, megálltak, összeölel keztek. A házak homloka a naptól kicsit pirosabb lett, mint a leskelődőké, akiket rajtakapnak. A pár ismét olyan volt, mint minden más fiú és lány kettesben. A sarok mögött először a fiú tűnt el. Röviddel utána a lány is belépett a keresztutcába. Egy újabb bumm hallatszott újabb kacagás hullámzott vissza. A hangok távolodtak. A fák megszegve a díszőrség szigorú szabályait, susogtak egymásnak: láttátok őket? A házak még egy kicsit hu- nyorgattak ablakaikkal. Az aszfalt újra az elmúlt koppanásokra emlékezett. A színjáték vége után szétszéledt a derű. Éjjel az utca egy fiúról és egy lányról álmodott. Ok az utcáról, ahol egy hosszat sétáltak, ahol elpergettek néhány percet. Az idő a boldogságirattárba tette az ügyet. Luthár Péter vényevő halak betelepítésével kapcsolatosan. Azt is elismerték, hogy ebben a kutató biológusok egyáltalán nincsenek egy véleményen. Van, aki támogatja, van, aki élesen elveti a gondolatot. A horgászszövetség nevében Kurdi János Vendor alezredes szólt. A hallgatóság éles vitára készült, de a horgászszövetség vezetője elmondta: nem »kibékíthetetlen« az ellentét a halászok és a horgászok között. Kurdi János minden mondatából kicsengett a Balatonért való őszinte aggódás, és ' a halgazdasággal egyetértésben a Balaton vizének megóvását hangsúlyozta. Kla~ búzái Miklós\ agronómus. tsz- elnök, városufik képviselője, a kemizálás áramlatairól beszél. Elmondta, hogy a kemizálás részben okozója lehet a víz szennyezettségének, a biológiai egyensúly megbomlásának. Hangsúlyozta, hogy a modern mezőgazdasági termelés nem mondhat le a kemizálás előnyeiről, s a Balaton környékén nagyon értékes mezőgazdasági területek vannak. Fő cél: az ártalmas anyagok ne juthassalak a Balatonba, a beömlő vizeket meg kell szűrni, hogy azok ne veszélyeztethessék a tavat. Ugyanezt a gondolatot támasztotta alá a Dunántúli Regionális Vízmű vezető mérnöke is. Böjti Béla, a meteorológiai obszervatórium vezetője, szenvedélyes hangú felszólalása rávilágított a környezetvédelem rendkívüli fontosságára. A MAHART is beszámolt arról, mit tettek eddig a Balaton vizének megóvásáért. (A hajók olajcseréje, a vízbe kerülő szennyeződés megakadályozása stb.) Mező Ferenc, a Tihanyi Biológiai Intézet munkatársa ismertette azokat a lépéseket, melyeket az intézet tett és a jövőben tesz a víz minőségének megóvása érdekében. Kellemes időtöltés a sakkozás és a rugós foci. EGY UTCAHOSSZ
