Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-27 / 22. szám
KÓRUSOK TÉLEN ' Kecskeméti bemutató kaposvári rendező Több fellépés kellene Á tél egy kicsit csendesebb időszak a kórusok életében. Nincs fesztivál, még nem kezdődtek a művészeti szemlék, találkozók. A hangversenylátogató közönség pedig szívesen találkozna velük. Vajon valóban a csend, vagy csupán a fölkészülés időszaka ez? — kérdeztük két kaposvári kórusvezetőtől, Zákányi Zsolttól és Heisz Károlytól. — Nincs csend — mondta Zákányi Zsolt —, ez az időszak a felkészülésé. Nagyon komoly munka folyik mindhárom kórusnál, amelyet én vezetek. A Vikár Kórus és á Tóth Lajos iskola énekkara meghívást kapott a debreceni nemzetközi kórustalálkozóra. Ez nagyon megtisztelő, azonban erős fölkészülést igényel. A Vikár együttes jubileumra is készül, tizenöt éve énekelünk együtt, szeretnénk ezt méltóképpen megünnepelni. Három város énekkarai találkoznak áprilisban Kaposváron — ezen részt vesz a Tóth Lajos iskola énekkara. Az 503-as Szakmunkásképző Intézet madrigálkórusa ugyancsak nagy feladat előtt áll. Meghívást kapott a Vándor Sándor országos kórustalálkozóra, Budapestre, májusban. Felhívással fordultunk az ifjúmunkás énekkarokhoz: ugyancsak májusban Kaposváron szeretnénk rendezni egy országos találkozót. Meghívásunkat már el is fogadta a KISZ Központi Művészegyüttese. Természetesen részt veszünk a művészeti szemléken, az iskolai ünnepélyeken. A pécsi rádió tavasszal készít mindhárom együttessel fölvételt. Ezek a várható legfőbb programok. — A tanítóképző főiskola énekkara a Helikonra készül — mondta Heisz Károly, az együtteé vezetője. — Az elődöntő márciusban lesz, majd a döntőket Egerben rendezik. A tavaszi idéhy legnagyobb érőpróbája ez. A másik kórus, amelyet én vezetek, a pedagógus férfikar. Velük a kétévenként esedékes minősítő hangversenyre készülünk. A szabályok értelmében ugyanis a fesztiváldíjas kórusnak minden második évben meg kell védenie minősítését. Áprilisban a pedagóguskórusok fesztiválján veszünk részt Sopronban. A legközelebbi program stúdiófelvétel a rádióban, február 28-án. Megkérdeztem a kórusvezetőket, vajon nem igényelnének-e több fellépési lehetőséget Kaposváron, a megyében. Ez a felkészülési időszak arra is jó lenne, hogy a kidolgozott számokat a »hazai-« közönség előtt bemutassák, mély igényelné a jó kórushangversenyt. A vezetők egybehangzó véleménye az volt, hogy szívesen föllépnének többször is a megyében. Heisz Károly a Daloló Somogy rendezvényeit említette, amelyekre nagy szükség van. Hogy miért nem adnak, gyakrabban önálló vagy több kórus részvételével közös műsort? Erre nehéz válaszolni. Zákányi Zsolt azt mondja, ha felkérik őket, szívesen mennek. »De — tette hozzá — van bennünk egy adag tartózkodás, ha nem hívnak bennünket, nem jelentkezünk.« Pedig az üzemekben, gyárakban a kamarazenei hangversenyekhez hasonlóan kórushangversenyt is lehetne tartani. Hol van hát a baj? A kórusok szerepelnének, igény is Van a fellépéseikre. A megyei tanács művelődésügyi osztálya támogatná ezt az ügyet. Talán csak össze kellene ülniük az illetékeseknek, megkeresniük egymást? Valószínű. És akkor a kiváló, elismert kórusokkal gyakrabban találkozhatnánk a hazai pódiumokon Is. Simon Márta Agrártörténeti érdekességek AZ EGYETEMEKEN és a főiskolákon többnyire fakultatív az agrártörténet oktatása. A hallgatók a természettudományos témakörök olyan széles skálájával birkóznak, hogy nem marad idő az agrárhistóriai visszapillantásra. Pedig a középiskolából hozott humán alapműveltségre könnyen ráépíthető a fölfedezések, tudományos és technikai eredmények rendszeres megismerése. Ha összehasonlítjuk a régmúlt korok megállapításait napjaink tudományosan bizonyított téziseivel, meglepő egyezésekre találunk. Íme néhány példa: Egyiptomban i. e. 2000-ben mélyült el a bikák kultikus tisztelete. Az Ápisz-bika, mint a termékenység megszemélyesítője, külön templomot kapott: kimúltával a Serapeum- ban bebalzsamozva temették el. A mindenkori szent állatot külső megjelenési forma alapján választották ki a többi közül: sötét színű szőrét egyetlen fehér folt törhette meg, a homlok közepén. Mindezt már egy korai kiválasztási módszernek tekinthetjük, mely napjainkban is ismert, természetesen sokkal árnyaltabb formában. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy az ókorban (i. e. 1300) Mózes törvényei már tiltották a gümökórral fertőzött állal húsának elfogyasztását. Ezután csaknem 3000 esztendővel bizonyította a tudomány Pasteur és Koch révén a gumókor (tuberkulózis) létét és fertőzési' formáit. Arisztotelész azt írja, hogy Pyrrhus király tehenei egy fejésre egy amfora (azaz 40 liter) tejet adtaik. Ez természetesen valószínűtlenül sok. De ha az amforáról literre, illetve görögről latinra, s onnan a ma élő nyelvekre fordítás okozta tévedéssel állunk is szemben, föl kell tételeznünk, hogy akkor már jól tejelő állatállományokkal dolgoztak. Vajon napjaink tejtermelési problémáit boncolgatva nem érdemes-e megállni egy pillanatra, s visszabólintani a királynak, aki mint hadvezér vonult be a történelemkönyvek lapjaira, holott egy jól működő tehenészeti telep vezetőjeként inkább érdemelne elismerést... Néró császár feleségének, Poppeának híres szamártej- fürdőiről mindenki hallott, olvasott. Kevésbé köztudott azonban, hogy az antik történetíró, Plinius hosszú és részletes elemzést írt a sza- márkanca-tenyészetekről, mivel a szamártej, mint hatóanyagokban gazdag kozmetikai cikk, keresett és ismert volt a virágzó Rómában. Beszélhetnénk a kora középkori legendákról, melyek egyike szerint a svájci Sitten első püspöke szerződést kötött az ördöggel. Nem az örök fiatalság elnyerése miatt, mint Faust, hanem egy vörösréz sajtüst okán. A monda szerint a sátáni üstben készült svájci sajt minőségét a németalföldi sajtkészítő versenytársak azóta sem tudják túlszárnyalni... S talán nem érdektelen egy technikai újdonságról, a fejőgépről szólni. Colvins száz esztendővel ezelőtt mutatta be találmányát, az első fejőgépet egy londoni kiállításon. A szabadalmat 5000 font sterlingért megvette egy cég, majd Birminghamben megkezdték a sorozatgyártását. A próbálkozás azonban csúfos kudarccal végződött: a konstrukció — kezdetleges technikai megoldásai miatt — használhatatlannak bizonyult. Egy korabeli szakíró, némi indulattal, így summázta a fejőgéptémát: »... ha a tőgyet boncz- és élettanilag tekintjük, láthatjuk, hogy e gép semmi gyakorlati alappal nem bír, s csakis a képzelgő gazdák gépmú- zeomjuk díszére szolgálhat...» Az. idő és a technika haladása alaposan rácáfolt erre a kétkedő jóslatra. AZ AGRÁRTÖRTÉNET viszonylag fiatal tudományág, 6 többnyire irodalmi, képzőművészeti forrásokra, legendákra, regékre, vallásos jellegű megfogalmazásokra kényszerül támaszkodni. El kell ismernünk, hogy hátrányban van azokkal a tudomány agakkal szemben, amelyek már bizonyos feltárt és kimunkált történeti gondolatszemlélettel rendelkeznek. A hátrány gyorsabb mozgásra kényszerít... Bedő Ildikó KJ yugdíjas vagyok. Sza' '• bad időmet, amely bőven van, a kávéházban töltöm. Egyszer, mint mindig, elmentem oda egy kis ostáblajátékra. Leültünk az asztalhoz, s míg a kávénkat iszogattuk, szóba jött, hogy Tus- kófi, az adóhivatal volt tisztviselője, aki most nyugdíjas, regényt ír. Nagy regényt, tíz kötetben. Sokan kinevették, kinevettem én is. Tuskófi és a tízkötetes regényt Meg- hánytuk-vetettük a dolgot, majd hazamentünk. Igen ám, de vagy tíz nap múlva Tuskófi bejött a kávéházba és az asztalra vágott egy vaskos könyvet. Nagy történelmi regényének első kötete volt. Ezerháromszázhatvan oldal. Nekünk tátva maradt a szánk, Tuskófi meg a táskába tette a regényt és magasra emelt fővel távozott. Hát még mekkora 1volt a meglepetésünk, amikor ugyanabban az évben a könyvesboltok kirakataiban megláttuk Görbenyak regényének első kötetét is — a volt erdőkerülőét, aki most szintén nyugdíjas. Szívemben nemes irigység Ivajlo Petrov £nnyi az egész kezdett buzogni. Ha ezek a vénemberek sok kötetes regényeket írnak, nem írhatnék-e én is valamit? Menynyivel vagyok rosszabb náluk? , Így morfondíroztam, de még mindig nem szántam rá magam, hogy elkezdjem. Amikor azonban Pglacsintov, az algimnázium volt politechnika tanára is kiadta Ro- dopei rapszódia című sorozatának első kötetét, amikor a felesége is kiadott valamilyen »visszaemlékezést«, amikor még a környékünkön lakó aggastyán Csinju Csinev apó is megírt egy regényt egy bizonyos Zselju Vojvodáról, végre én is megszabadultam mindenféle gátlástól. Akaratlanul persze, először én is a történelem sűrűje felé sarkantyúztam lovamat, de teljesen kiábrándultán kellett onnan visszafordulnom. Kiderült, hogy a mi sokat szenvedett népünk történelme szögesdróttal elkerített és parcellákra felosztott aranybánya, és minden egyes parcellán valamelyik nyugdíjas fáradozik izzadó homlokkal. Becsvágyból mégis bebarangoltam az egész történelmet, de egyetlen parcellát sem találtam a magam számára. Akárhogyan is, a »-gyötrel- mes keresztúton« álltam, és tanakodtam, mibe is fogjak. Borzasztó, mikor az emberben forr az alkotó energia és nem tudja, hogyan és mire használja fel. Ez a gyöt- relmes állapot kerek hat hónapig tartott, csak a hetedikben kezdtem el írni a jelen vidám krónikáját. Hogy miért éppen krónikát, ráadásul vidámat — magam sem tudom, mint ahogy bizonyára egyetlen szerző sem tudja, miért és honnan kerülnek elő műveinek témái. írótársaim versengve kérdezgették tő-; lem: miért választottam hőseimül postai kézbesítőnket, Téli rege Leontes — Gábor Miklós. A kecskeméti Katona József Színliáz jól karbantartott, szép épületében pénteken este mutatták be Shakespeare Téli rege című színművét Z sámbéki Gábornak, a kaposvári színház igazgatójának a rendezésében. A díszleteket Pauer Gyula tervezte, ugyancsak vendégként. Ez az alkotó »szomszédolás« tulajdonképpen viszonzása volt Ruszt József — a kecskeméti színház főrendezője — kaposvári rendezésének. ö Euripidész Bakk- hánsnők-jét állította színpadra. A Téli regét egy későbbi időpontban a televízió is fölveszi. Mivel azonban a kaposváriak, illetve a megye közönsége még jó ideig nem ismerkedhet meg a kecskeméti előadással, rövid tartalmi ismertetést vélek célszerűnek, későbbi mondandóm illusztrálásául is. Leontes, Szicília királya — alaptalanul — felszarvazottnak érzi magát a nála vendégeskedő ifjúkori jó baráttól, Polizenestől, Bohemia királyától. Születendő második gyermekét nem vállalja, feleségét, Hermionét börtönbe záratja. Polixenes megmenekül a mérgezéstől: sietve hagyja el Szicíliát. Hermione, az ártatlanul gyanúsított királynő belehal a rázúduló lelki csapásokba, csecsemőjét, Perditát Bohémiá pusztáin látjuk, kitéve az időjárás és a vadak veszélyének. Mire Leontes megvilágosodik, már késő. Bűnhődnie kell. Tizenhat évi »tisztítótűz« vár rá. test tekintenénk főszereplőnek, de miután a mű jelentős része más országban játszódik, hosszú ideig nem látjuk viszont őt. A figurák egy része más színművekből »jött át«. Ezeket az édeni pásztorokat — akik Perditát befogadják — jól ismerjük az Ahogy tet- szik-bő\. A cselszövő csavargó is gyakori hőse az írónak. Nem lehet véletlen, hogy a rendező, aki egyébként otthonos a shakespeare-i drámavilágban, óvatosan nyilatkozott laptársunknak a bemutató előtt. (Petőfi Népe) »Célunk nem volt egyéb, mint a sha- kespeare-i játék, a színmű álomszerű. költői világának megjelenítése.« S ez nem rímel korábbi nyilatkozatára, melyet az Ahogy tetszik rendezése idején tett Földes Annának: »Mindig a korhoz, a korról akarunk szólni.« nincs főszerep; több egyenrangú, de különösebb bravúrt nem igénylő színészi lehetőség van. S ezek sem'mind hálásak. Egyik például annyiból áll, hogy hosszú monológban mesél el olyan cselekményrészt, mely látványnak izgalmasabb lenne. (A királyok és gyerekeik összebékülése.) Azt kell mondanunk, hogy a kecskeméti társulat tagjai helytálltak; ennél többet aligha tehettek volna ebben az esetben. Így is szívesen emlékszem a lehetőségek határait át-áttörő Gábor Miklósra, akinek — másokkal ellentétben — minden szavát kitűnően értettem. (Gumik Ilona és Forgács Tibor »r«-jei útközben más hanggá alakulnák.) Szakács Eszter játszotta Hermi- nonét, Sára Bernadette Perditát, Farády István a bohémiai királyfit, jól. Trokán Péter Camillo szerepében merev és »steril« volt kaposvári Dio- nüszoszához képest. A kisebb szerepekben Fekete Tibort, Baranyi Lászlót, Biluska Annamáriát, Monyók Ildikót lát- I tűk. Autolycus — Hetényi Pál — a bajkeverő szélhámos nem igazi komédiás, jómagam szívesen láttam volna e szerepben a mi Koltai Róbertunkét. Ö mestere annak, hogyan lehet egy ilyen alakból jellemábrázolással többet »kihozni«, mint csak az írott szövegnek eleget tenni. A két pásztor, Major Pál és Csernák Árpád megfelelt a shakespeare-i követelményeknek. A rendező tehát egyet 'tehetett: a hangulatokat maximálisan elmélyítette. A fényeffektusokat, a jelmez általi jellemzést a lehető legtökéletesebben alkalmazta. Külön érdekesség: sokat törődött a szereplők mozgatásával. A szicíliai világ vöröse, aranya maradt bennünk. A megvilágosodás fényjátékkal is érzékeltetett pillanata. A gyász komora. A pásztoridill »virágA kis királylányt pásztorok nevelik alantas, de nem boldogtalan sorban. Florizel, Bohemia királyának fia szeret bele. Bonyodalmak sora után Szicíliába jutnak, ahol minden tisztázódik, még Leontes is visszakapja holtnak hitt feleségét. Hogy egy másik Shakespeare-darab címét idézzük idevágóan: »Minden jó, ha vége jó«. A tartalmi összefogóból is kitűnik — noha a zanzásítás mindig veszéllyel jár —, túlzottan romantikus, erősen gubancolt cselekményű színműve ez Shakespeare-nek; nem véletlen, hogy a ritkánál is ritkábban kerül színre. Alakjait hosszabb időre »elfelejti« a darab során a szerző. LeonPirinyót, vagy Hézag Cankó szíjgyártót, Filjo Filev fotográfust és másokat, csupa »tizenkettő egy tucat« embert. Igazán szégyen, hogy mint szerző, nem tudtam rá válaszolni. Pirinyó — mondjuk — nemcsak, hogy egyáltalán nem hős az életben, de mindennek tetejébe egy kissé ostoba is. Hézag Canko pedig csak különcködő, semmivel sem több. Egyébként, ami Pirinyót illeti, elismerem: róla nem sok különöset lehet írni, és nem vagyok biztos benne, hogy esetleg nem hagyom-e ki és nem keresek-e egy másik hőst. Ez legalább egyszerű. Szabad király, mint mondtuk, nincs, de fogsz egy állattenyésztő brigádvezetőt, vagy egy élmunkást valamelyik üzemből, egy mpsolyt kensz a képére, hogy álmában is mosolyogjon; beszélteted mint a termelés professzorát, a tervek túlteljesítését ígérteted meg vele; s ennyi az egész. Akarom, mondani: ebben az országban, aki könyvírásra adta a fejét, éhen nem vész. Bolgárból fordította: Dudás Gyula sziporkás« derűje. Ami engem zavart: egy, a színre ereszkedő tüllfányol, melyben cset- lettek-botlottak a színészek. S a bohémiai virágszőnyeg, mely a szicíliai színben is megmaradt. Valami még, amit nem láttam: a királynő »bűnperének« tárgyalási színhelyét Zsámbé- ki és Pauer úgy teremtette meg, hogy semmibe lógó erkélyek ereszkedtek le a magasból, nagyszerűen körülhatárolva a színteret. A magam részéről jobban szeretem azokat a shakespeare-i műveket, melyek a mának is rejtenek tanulságokat. Leskó László Bohémiai pásztoridill. Shakespeare-nak ez a műve — úgy vélem — alkalmatlan is erre. Csak egyet tehettek: nem Kosztolányi fordításában játszották el, mely barokkosán zsúfolt, nehézkes, máris ódonnak ható nyelvezetű. Kecskeméten Mészöly Dezső könnyed, hajlékony, s korunkhoz méretezett fordításában állították színre. Leontest Gábor Miklós Kossuth-díjas, kiváló művész alakította. Nem adatott meg neki a lehetőség, hogy úgy fusson föl a féltékenység csúcsára, mint Othello. Kész állapot ez, mikor a darab indul, s innen tulajdonképpen lefelé vezet az út, a meghu- nyászkodásig. Sajnos még bűntudatában sem láthatjuk sokszínűnek, az írótól nem kapott fokozatokat, színskálát. A többi szereplőnek nagyjából hasonló részfeladat jutott. Itt Somogyi Néplap
