Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-21 / 17. szám
Hallják a hangunkat 1 Korniss Péter kiállítása ülést tartott tegnap a Hazafias Népfront megyei béke- és barátsági bizottsága. A napirenden szerepelt az elmúlt négy1 évben végzett munkáról szóló beszámoló, az 1976. évi 'munkaprogram. Az emberek a békére vágynak. Szerte a világban, amikor sokakat fenyegető, a háború borzalmait felelevenítő veszélyes gócok alakulnak ki, mindig többen és mindig hangosabban emelik fel a szavukat. Tiltakozások és táviratok, nagygyűlések és szolidaritási akciók ■ jelzik: készek tenni az emberek a nyugalomért, a biztonságért és a békéért. Somogybán a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működik a béke és barátsági munkabizottság. A tegnap hallott beszámoló bizonyítja: a bizottság sokat dolgozott, munkájával nagyon sok embert mozgatott meg, és a somogyi emberek szava is tényező a biztonságért harcolók hangjában. A négy esztendőben számos alkalommal kapcsolódtunk korunk legnagyobb akcióihoz: a vietnami szolidaritáshoz, az arab népek igazságos harcának támogatásához. A bizottság három nagy területen dolgozott: a békemozgalomban, a nemzetközi barátság erősítésében és a szfr lidaritási akciókban, illetve ezek szervezésében. Több mint 800 békegyűlés volt a megyében, s ezeken 65—70 ezer ember bizonyította jelenlétével elkötelezettségét. Párt- és állami vezetők, országgyűlési képviselők, társadalmi szervek vezetői és aktivistái voltak az előadók. Az Országos Béketanács javaslatára indokínai szolidaritási hetet rendeztek. Politikai célja volt kifejezésre juttatni a térség népei iránti együttérzésünket, bemutatni az ott élő emberek hősi harcát. Megismertették a lakossággal azt a segítséget, melyet a magyar kormány és a társadalmi szervek a vietnami, laoszi és kambodzsai hazafiaknak nyújtott. A megye lakossága a támogatás érdekében szervezett akcióban 650 ezer forintot gyűjtött össze. A korábbi években a bolgár, illetve a lengyel kulturális központtal kétnapos barátsági rendezvények voltak. A múlt évben már barátsági hetet rendeztek, mert így nagyobb lehetőség van a két ország gazdasági, kulturális életének és népművészeti hagyományainak megismertetésére. Minden év kiemelkedő eseménye a májusi békehónap, előtte megalakult az akcióbizottság. A harmincegy nap alatt az üzemekben, intézményeknél és a lakosság körében nagygyűléseket, rétegtalálkozókat, ifjúsági demonstrációkat szerveztek. És még néhány adat: 200 alkalommal rendeztek a négy év alatt a szovjet—magyar barátság elmélyítése érdekében kiállításokat, emlékesteket, ünnepségeket. A- Szovjetunióban és más szocialista országokban járt turisták 180 élménybeszámolót tartottak a béke- és barátsági bizottság szervezésében. A megyei és a városi KISZ-bizottsággal I együttműködve csaknem húszszor rendezték meg o KISZ- esek és a komszomólisták baráti találkozóját. Rétegbeszélgetésekre — a különböző szakmákban dolgozók részére — 360 alkalommal került sor. Másfél száz ejőadás során ismertették a Szovjetunió Kommunista Pártjának békepolitikáját. Lehetne még sorolni a számokat. A 'gyakorlati tapasztalat az volt az utóbbi négy évben, hogy a megye lakosságát élénken foglalkoztatja a béke és a barátság, a nemzetközi helyzet. Különösen a községekben gyűltek össze sokan egy-egy rendezvényre. Az aktivisták megkapták a megyei könyvtár által készített ajánlójegyzéket, melynek alapján az előadók jól felkészülhettek az előadásokra, kötetlen beszélgetésekre. Számos helyre jutottak el azok a kiállítások, amelyeknek célja az volt, hogy a kü>- lönböző szocialista országok életét bemutassák az érdeklődőknek. A béke- és barátsági bizottság nagy segítséget kapott az állami és társadalmi szervektől. Elsősorban a KlSZ-szer- vezetek és a megyei tanács támogatta munkájukat, de — mint ezt a beszámoló is kiemelte — a megyei könyvtár is nagy segítséget adott. A rendszeres együttműködés eredményeként munkájuk tartalmi színvonala sokat fejlődött, s ennek megállapítása külön hangsúlyt kap, mivel a Hazafias Népfront szervezetei a VI. kongresszusukra készülnek. M. A. Öreg diákok az iskolában „Ha az asszonynak sikerült, én is elkezdem... Az északkeleti ipartelepein beszélgetünk Borongics István kubikossal, akit az új tejüzem kazánházának alapozásától hívtunk el. — A vállalat kétszer küldött papírt, hogy fejezzem be a nyolc általánost. Harmadszorra nekivágtam. Negyvenkét éves vagyok, nehezen álltam rá. Nem is sikerült valami fényesen. Brigádvállalás volt, hogy akinek hiányzik a nyolc osztálya, az pótolja Nem akartam kilógni a sorból. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat műlkőüze- mében, félkör alakú, átlátszó műanyag itető alatt öntik formába a még folyékony betont. Amikor megköt, csiszolnak rajta. Az előre gyártott falakon dolgozik Ii'ancsics Jánosáé és férje. Az asszony a vastag pufajkában, a gumicsizmában is könnyen mozog. A kék-piros horgolt sapka fiatal arcot keretez. Nem kellett sokat agitálni, hogy végezze el a nyolcadik osztályt. — Egy kicsit szégyenkeztem felnőtt fejjél az iskolapadba ülni. Kilenc munkatársam közül én voltam egyedül nő. És a legfiatalabb. Négy gyerekünk van. A férj büszkén, tekint a feleségére. — Nem volt könnyű neki: délután hatkor indul a buszunk Samogyacsára. Ott lakunk. És fél nyolcra érünk haza. Akkor a gyerekekkel foglalkozni, és könyvet elővenni ... Mégsem sikerült rosszul január elején a vizsgája. — Az irodalmat és a nyelvtant szerettem a legjobban — szól közbe az asszony. — Olvasnék ds, de mikor? Egyedül a buszon lenne rá időm, de eloltják a villanyt Öreg, kicsi buszok járnak mifelénk. Jó, ha állva, mint a herin- gek, hazajutunk. Kiderül: a férj is adós. Nemcsak a nyolcadikkal, hanem a hetedik osztállyal is. — Somogymeggyesen gye- rekeakedtem. Egyszer csak tanév közepén a hetedikben otthagyott bennünket a tanítónő. Egy hónapig nem jött helyette senki. Már nagyfiú voltam, beálltam az erdészethez. Amikor megjött az új tanító, ottragadtam. Heten voltunk testvérek, kellett a pénz. Most viszont, hogy az asszony is meg tudta csinálni, etoben a hónapban elkezdem egyszerre a két osztályt. Pénzbe nem kerül, hiszen a tanszert megadja a vállalat, és munkaidő alatt járhattunk a szomszédos Rákóczi iskolába, háromszor egy hót^n. Erre az időre átlagórabért fizetnek. A tejüzem építésén dolgozik Molnár László, negyvenhét éves ács-állványozó. Ö végzett legjobban: csupa négyese volt, matematikából pedig ötöse. A tanulásra semmi sem szorította: szakmunkás- bizonyítványt már szerzett a vállalatinál, és korábban hivatásos gépkocsiveze tőként dolgozott. Brigádjából, a Halmos ács,brigádból hárman vizsgáztak most sikeresen. Ketten, a fiatalabbak féléves nehézgépkezelői tanfolyamra mennek Debrecenbe. Molnár László így beszél: — 1942-ben maradtam ki a Petőfi általános iskolából. Hogy miért? Az édesapám többre becsülte a »d ámítást«, mint a tanulást, meg aztán nehéz idők jártak akkoriban. Kenyérkereset után kellett néznem. A spirituszelosztóban kezdtem kifutóként. Most nagyon tetszett a tanulás. Különösen izgalmas volt a fizika meg a kémia. Annak idején ezekkel a tárgyakkal nem foglalkoztunk. Most szeretném megtartani a tankönyveimet, hogy alaposabban átolvasgathassam. A kedvenc tárgyaim? Az irodalom, a számtan, a történelem meg a földrajz... Az iskolába járás hónapjai alatt legnagyobb élményem az volt, amikor József Attila életével és Solobov Emberi sors című kisreglényével megismerkedhettem. Molnár Lászlót a társadalomtudományok érdeklik legjobban: a kapitalizmus és a szocializmus közötti különbségek. Szeretne marxista középiskolát végezni. Szkrinyár Ferenc, az ellátási osztály karbantartó segédmunkása: szabad szombatjain az 512-es szakmunkásképző iskolába jár, kőművesnek készül. A fiatalok között ő fejezte be legsikeresebben általános iskolai tanulmányait. — 1974-ben az első felszólításra mindössze hárman jelentkeztek — mondta Szabados Péter, a SÁÉV népművelője. — Akkor a társadalmi szervezetekkel, az épuésvezetőségekkel minden egyes munkahelyen szerveztünk beszélgetéseket. Ennek az lett az eredménye, hogy a negyven éven felüliek is kedvet kaptak a tanuláshoz. 1975-ben már nyolcvanan jelentkeztek. Az ötödik-hatodik osztály anyagából négyen végezitek eredményesen, a nyolcadikból pedig tizenegyen. És még ebben a hónapban tizennégy jelentkezővel indul a hetedik osztályos képzés. Ha Molnár Lászlóra gondolok, az az érzésem : megérte és megéri a vállalatnak a befektetés. Gombos Jolán Bölcsőnktől a koporsónkig A Falusi iskola sorozatból. Azt sugallja nekem Korniss Péter Balázs Béla-díjas fotóművész kiállítása a Somogyi Képtárban: »Milyen szép az az emberi lét, mely a megtartó hagyományokat tiszteletben tartja, ápolja.'« A bölcsőtől koporsóig ívelő, majd hulló grafikongörbe nagy utat tesz meg. Korniss most elénk tárja minden örömivéit, bánat- völgyét. Az eredetforráshoz bér vissza. Oda, ahonnan mindannyian jöttünk, azok is, akik hajlamosak vagyunk a feledésre. A legegyszerűbb településformai, érzésvilági — egységnyi — közösségből: a faluból. Szélesebb bölcsőnkből, a természet öléről. Az emberiség örökösen az «-úton lenni« állapotban van, ezt mondja az első néhány fotó, a rendezés segítségével S ez az állapot nem jár súlytalansággal; batyut viszünk. Egész múltunkat, szellemi és anyagi örökségünket (Batyut vivő asszony). A zsákot cipelő ember hátterében három fekete asszonyalak, mintha a három párka lenne (Ütőn). S lefelé ballagnak, elbizonytalanodásunkban korlátba kapaszkodva — mindenbe, mi kezük ügyébe akad — az édes, görbédé anyókák (Nyugdíjasok napja). Ütőn az egész emberiség. Az a csángó csöppség ott a tekenőben, bebugyolálva háziszőttes pólyájába majd az út egy újabb szakaszán ébred. S akkor tpvább kell adnia — ha nem? is anyagszerűen — azt a világot utódainak, amelyben nevelődött. Az ősi életforma emberségét. Iskolába igyekvő kisdiákok. A sár, a víz, az időjárás visz- szafogná, marasztalná őket a tudástól. Ok, mint az akadályokat, úgy ugrálják át a magasló barázdákat, a »vizesár- ■kokat«. És ott ül a tiszta arcú kislány az — úgy írom, ahogy ők mondják — »oskolában'*, mintegy napfürdőzve a rá áradó ismeretek fényében. • A fiatalságot idézi a táncházsorozat is, bár kissé a megrendezettség érzetét kelti a nézőben. Legszebb képe talán egy ellesett pillanat: az örök emberit éri tetten. A megújulást ígéri az a szép pár, titkokat súgva egymás fülébe. S már a lakodalom! A falusi, naiv szobor körül a tikkadt násznép ejtőzik. A bőgős — kövérségben idomulva zeneszerszámához — fekszik a pázsiton. Téli képek juhokkal. Özönlenek a gyapjas állatok a gé- meskút felé. Mitől ilyen furcsa a juhász tartása? Egyik lába fából. Egyszerre drámai Elmaradt vélemények HOSSZÚ és kínos csend következett azután, hogy a párt- titkárnő ismertette a vezetőség beszámolóját. Az elnökség, a vendégek is az asztalt körben ülő párttagokat nézték, ki kezdi meg, ki ad igazat az őszinte megállapításoknak, vagy esetleg ki száll vitába az elhangzottakkal. Végre akadt egy hozzászólás, amikor a tanácselnök azzal próbált a bu- zsáki községi alapszervezet jelenlevő tagjaira hatni, hogy most meg lehetne cáfolni a beszámoló megállapítását, miszerint a tavalyi taggyűléseken nagyon kevés hozzászólás hangzott el, s a javaslat is kevés volt. A tanácstitkár jelentkezett elsőnek, utána azonban még hosszabb csend következett. Mit tehetett a taggyűlés elnöke? Sorolta a beszámoló egy-egy megállapítását, hátha így kapcsolódik valaki valamelyikhez. A pártvezetőség két tagja mondta el szóban is a véleményét, ‘kiegészítve, ami a beszámolóban szerepelt. Azután a tsz-elnök, mint a községi pártvezetőség képviselője értékelte a beszámolót, a taggyűlést. Utána még egy pártvezetőségi tag, végül pedig a tanácselnök szólalt fel. Erre a kronológiára azért volt szükség, hogy érzékeltessem: mennyire nem érezte fórumának a beszámoló taggyűlést a többi tag, akinek a fegyelmezetlenségéről, passzivitásáról nagyon sok szó esett a vezetőség számadásában. Pedig enélkül nem lehet megoldani az egyre nagyobb feladatokat, nem lehet föllendíteni a szervezeti életet, a pártcsoportok munkáját. A hallgatást nem magyarázza, hogy sok az idős ember, azután nagy a cserélődés (hatan elmentek, heten átiratkoztak az alapszervezetbe), az sem, hogy mindössze négy tag harminc éven aluli. Ez legföljebb nehezíti a pártéletet, de nem béníthatja meg. Buzsák gyorsan fejlődő község, egyre nagyobb az idegenforgalma is. E közegben mindenképpen fontos szerepet játszik a községi alapszervezet. Példaként- hangzott el a tsz- elnök felszólalásában, hogy a szövetkezeti pártalapszerve- zet vitái azért olyan hevesek, mert ott személy szerint érinti a kommunistákat, amit megvitatnak. A tanácselnök később hozzátette: végeredményben a községi alapszervezetben is van arra lehetőség, hogy az egész település szempontjából fontos kezdeményezések induljanak el a taggyűlésről akár a községfejlesztésben, akár a közművelődésben, a népművészet föllendítésében. Nincs tehát feladatok nélkül ez az alapszervezet. Elképzelhető-e azonban a lehetőségek kihasználása, ha nem sikerül rendezni a sorokat?! A beszámoló és a felszólalások megerősítették, hogy a párttagok egy része nem jár el a pártrendezvényekre, az oktatásra, a taggyűlésre (éppen e fórumon töröltek két tagot ilyen magatartásért), másik része pedig nem mondja el a véleményét, ha ott van is. Sőt még az is gond, hogy olykor nem a megfelelő helyen és formában nyilatkozik meg. Az öttagú vezetőségben négy nő tevékenykedik, közülük kettő új, a titkárt pedig fél évvel ezelőtt választották meg. Az. ő gondját növeli, hogy gyermekgondozási segélyen van, s bizony nehéz a kapcsolatot tartani, tájékozódni. A tapasztalatlanságukkal tisztában vannak, s különösen izgult a titkárnő az első beszámoló taggyűlése előtt. Ügy érezték, hogy sokkal nagyobb útmutatásra, segítségre lett volna szükségük. Ez azonban elmaradt, ezért hiányzott egynémely dolog a beszámolóból, másokat pedig ezért nem elemeztek mélyebben. A községi pártvezetőség biztosan levonja a tanulságokat, s a jövőben sokkal nagyobb támogatást ad a lelkes, fiatal nőkből álló vezetőségnek. A KÖZSÉGI alapszervezet készül a tagkönyvcserére. A beszélgetéseken biztosan sikerül majd megvitatni »a túlságos elkényelmesedés-« (ezt a kifejezést a párttitkár használta a vita összefoglalójában) okait is. Ha ezt nem tárják fel, akkor a példamutatás, a kezdeményezés, a termékeny véleménycsere, a nagyobb lelkesedés elképzelhetetlen a pártmunkában. Lajos Géza I értelmet kap a fotó. Gyönyörű szimmetriában forognak a karámban a birkák, s ott, ott középen az ember, mintha azt jelképezné: tőle jön minden mozgásba, forgásba ezen a világon. És mégis magányos. A pásztor a lejtőn fekszik a következő fotón — ellenpon- tozás! —, mögötte a távoli falu, melyben ő valószínűleg a legutolsó ember. A szívemhez oly közeli székely foetlehemesek Tolnából! Oda röpítenek vissza a képek, ahol négy évet éltem, s egyszerre — a csöbánokat, a vén dadót figyelve — felzsonga- nak bennem a játék sorai: »Serkenjetek pásztorok, pásztorok, / Kik nyáj mellett alusztok, alusztok. / Megszületett uratok, / Nektek kis- jézustok.<•■ De máris a következő ünnep, a húsvét! A lo- csolkodás pillanatai Ácsáról. A fröccsenő víz fénysziporkákká lesz. A megterméke- nyülés, a tisztulás rítusa ez.' Nincs harag, csak az öröm a »kiöntöttben«, A széki húsvét » 1 gazdag az örömben; ezt ta- úsítja Komiss Péter sorozata. Busójáráson is részt vett. A maszkázás és az ember viszonyát mutatja be. A legdrámaibb töltésű fotója számomra az, melyen egy »fekete varjú« — öregasszony — menekül a busók elől. Arany János Vörös Rébékjét juttatja eszembe. A menyegző ünnepélyessége, a vasárnapi misére menés rendezettségében bolyszerű fegyelme is jól idéz meg egy- egy eseményt, egy-egy világot. S valamivel odébb, a fonákját is mutatja. A széki asszonyok templomozása a friss ■pletykák kicserélésére is szolgál. A Legényest ki ne felejtsem! öregember ropja a lakodalmon, a »Még egyszer — utoljára — megmutatom!« mámorában. Megfog az Együtt öregedtek meg című fotó is. Két sokat megért öregember ül a tornyozott ágy előtt. De a középső szék üres! Valaki a hiányával teremt tragédiát itt. A gyász képei. A jól ismert csokölyi fehéré, a széki feketéé. Talán már azok sem élnek, akik fölidézték a »Íratást a fotóművésznek. Már- már erőt vesz rajtunk a csüg- gedés. Hiszen ott a kis búcsúztató gyülekezet az udvaron. Mögöttük az élet helyszíne. dombok, házak. Szívszorító. Három asszony áll a friss sír körül, talán az a három párlka az Úton című képről. Vigasztalanságérzetünket azonban kisöprűzi belőlünk valami! A képbe behajlik néhány kopasz ág a rügyek ígéretével. És kezdődik elölről, az utódok által az élet. Az emberiség halhatatlan. Nagyon-nagyon felemelő ez a jól szerkesztett fotókiállítás. Dicsérete a művésznek. És dicsérete emberi létünknek. Leskó László Somogyi Néplap tu
