Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-11 / 290. szám

A FALU MINT TÉMA Ellentmondások és oldódások Vitára várva Pedagógusok a nevelésügyi filmsorozatról „Izgalmasu paraszti vi­lág? Amikor másfél évtizede már, hogy újjászerveződött, a léginél magasabb rendű for­mát nyert. Miért keresem té­máim túlnyomó részét a »pa­raszti világban-«? Ezt a kér­dést tette fel nemrégiben va­laki. Már a »paraszti világ« ki­fejezésen is vitatkoznunk kel­lett. Mert egyre inkább nem lehet a »paraszti« jelzővel címkézni ezt az életmódot. Aki benne van, tudja. Tudja, hogy egyre inkább a »mun­kás« jelző lesz érvényes erre az életmódra, éppen a munka jellegének változása miatt. Szinte évezrednyi egy hely­ben topogás után másfél év­tized alatt olyan átalakulás ment végbe, amilyen csak­nem elképzelhetetlen volt, s csak a legmerészebb fantázia vetíthette előre. S a tizenöt­tizenhat évvel ezelőtti kezdet a szövetkezeti forma megte­remtésével csak a »kerítést« és a »kaput« biztosította. A kereteken belül nagyon sok minden történt, s történik napjainkban is. Elsőként is meg kellett ta­nulni élni a demokráciával. Nem volt könnyű, és még ma sem bizonyos, hogy minde­nütt, minden esetben tökéle­tesen átérezzük a felelősséget, ami evvel jár. Hiszen van rá példa ma is, hogy leváltva a felelős beosztású vezetőt, he­lyébe nála is kevésbé alkal­mas embert állít a közhatáro­zat. De lehet, hogy a falu pil­lanatnyi közhangulata. Maradjunk még a faluról beszélve a szövetkezeti témá­nál. Az évszázadok óta alig változó munkaeszközök tizen­öt-tizenhat év alatt használ­hatatlanná, ósdivá, múzeumi tárgyakká váltak. Helyettük gépek, korszerű berendezések üzemelnek. Az átállás nem volt zökkenőmentes. Gyakran az a gazda, aki addig a ka­szát, a kapát tudta munka­eszközének, egyszer clak ott állt — mondjuk — a mo­dem sertéstelep automatiz­musa mellett. S ne higgyük, hogy ez nem okozott bizonyos konfliktust az emberben. Ak­koriban hallhattuk először ezt a kifejezést: »tsz-neurózis«. A kézi eszközökkel való mun­kálkodásban mesternek bizo­nyuló gazda olykor kudarcot vallott a géppel. Hetek alatt meghibásodó technológiák ta­núskodtál?; az említett szoron­gásos állapotról. Igaz: egyes helyeken ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a szak­munkás-bizonyítványt nem egyszer megalkuvással, a hiá­nyosságok fölötti szemet hu- nyással adták ki. Csoda, hogy egyszerre megszaporodott vi­déken az idegorvosi rendelési óraszám? Évi százhetvenezer­nél tartunk. Bizonyos vagyok benne, hogy a megjelentek egy része — még ha nem is tudott esetleg eredetforrást határozni — innen származ­tathatja panaszait. A falusi és a városi élet­forma birkózik, gyürkőzik ma vidéken. Az arányok harca folyik. Mennyit kell megtar­tanunk az egykori életmód­ból — az előremutató hagyo­mányosból —, s mit kell be­építenünk az urbanizációs ér­tékekből. A beépítés után pedig meg kell tanulnunk bánni is az értékekkel. S itt tulajdonképpen nemcsak arra a példára gondolok, amikor a falu védőnője arról beszélt, miben változott a falu egész­ségügyi kultúrája, és félbüsz­kén, félharaggal emlegette az újonnan épült házak fürdő­szobáit. Büszkeségét fakította, hogy a helyiségek egy része újmódi lomkamrául szolgál. A kultúra más tájaira is gon­dolok itt. A műveit falusi ember »kinemesítésére«. És ez nem is lesz könnyű abban a helyzetben, amikor egye6 falvakból a központosítás so­rán eltávozott az értelmiségi réteg. Aránylag kevés helyen járnak vissza szakkört vezet­ni, előadást tartani, alkalman­kénti jelenlétükkel biztonság- érzetet növelni. Gond még sok helyen az is, hogy egyre több lesz a ma­gányos, idős ember. Nem min­den községben áll rendelke­zésre olyan állandó pénzösz- szeg, mely biztosítaná szá­mukra a napközi otthon meg­szervezését. S az is igaz, hogy nem mindenütt van meg a »létszám« sem. De ettől még gond a gond. ft Az unokák munkába lé­pésével lassan-lassan eltűnnek az egykori osztály rétegérde­kei ellentéteinek máig ható konfliktusai. Miről van szó? Arról, hogy a falu nehezen felejt Egyes történelmi szi­tuációk során tanúsított ho- vaállást, magatartást Valami­kori »rangot«, birtoknagysá­got Az idősebbekben; tulaj­donképpen még ma is mun­kálnak az egykori beidegző­dések. Az unokák, déduno­kák oldják föl ezeket A leg­több helyen úgy, hogy már nem is értesülnek ezekről a tényezőkről. Az idő gyógyítja a sebeket. Jelenlegi társadal­munk pedig semmissé törli a régi kategóriákat. Végiggondolnivalók sora lenne még hátra. Téma témát kínál. De a válasz tulajdon­képpen már kész. Talán az eddigiekből is világos, hogy a falu hosszú ideig »izgalmas téma« lesz még. Kétszer foglalkoztunk eddig a Balázs Béla Filmstúdió ne­velésügyi filmsorozatának ka­posvári bemutatóival. A szo­cialista nevelésért című első rész kapcsán magáról a film­ről, a következő vetítés után az elmaradt vitáról szóltunk. Tegnap mutatták be a film újabb részletét, folytatjuk mi is a beszámolót. Ismét nem a filmről — illetve közvetve mégis róla — írunk, hanem múltkori témánkat egészítjük ki. Azon háborogtunk, hogy a kaposvári pedagógusok köré­ben érdektelenség tapasztalha­tó a filmsorozattal kapcsola­tosan. A nevelésügyi filmsorozat visszhangjának nyomába sze­gődött újságíró izgalmas tény­anyagot gyűjtött csokorba tegnapi beszélgetései során. Megkérdeztem két kaposvá­ri általános iskola igazgatójá­tól, hogy mi a véleménye a filmről? Bizonyára lett volna véleményük, ha veszik a fá­radságot, és beülnek másfél órára a Vörös Csillag Film­színházba megnézni a filmet. A Kaposvári Tanítóképző Főiskolán Deli István tanszék- vezető docens egy idevágó ki­mutatást tett elém. Eszerint a négyszáz bérletből csaknem ötvenet óvónők és ugyaneny- nyit általános iskolai pedagó­gusok vásároltak meg. A gim­náziumi tanárok egyáltalán nem »kíváncsiak« a filmre. A Táncsics gimnázium a ta­nulóknak vásárolt negyven bérletet. Az eddigiek összegé­hez adjuk hozzá a tanítóképző főiskola bérlettel rendelkező hallgatóinak a számát. Szabó Zoltánnal, a tanító­képző főiskola adjunktusával is beszélgettem, hogy miként került ez a filmsorozat Ka­posvárra. — Kilenc hónapot Budapes­ten töltöttem, erre az időre jutott a nevelésügyi filmsoro­zat fővárosi bemutatója. Itt­hon javasoltam, hogy mutas­suk be mi is. Ez a film mo­dellként szolgálhat ahhoz, hogy lássuk hibáinkat, illetve rádöbbentsen bennünket, pe­dagógusokat, milyen változta­tásokra van szükség. Leskó László Á vásári komédia sikere Deli István: — Messzire ve­zet ez a kérdés. Ha azt mon­danám, hogy nincs, akkor hoz­zá kellene tennem: erről nem­csak ők tehetnek. A mi hall­gatóink sem tudnak vitatkoz­ni. Ez az oktatás és a to­vábbképzés módszertani prob­lémája is. Hadd tegyem hozzá: a ne­velőtestületi demokratizmus kérdése is. A filmsorozat a gyakorló pe­dagógusoknak készült. Paizs Imrének, a Kisfaludy utcai általános iskola könyvtárosá­nák a véleménye is egybe- hangzik ezzel. A film erénye­ként említette, hogy időszerű. Másrészt — módszerét ille­tően — nem deklamál, hanem szemléltet. Azután ő kérdezett: — Mi a véleménye, a pedagógusok tényleg ilyen visszahúzódók? Bár a kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni, én még­is ezt tettem: — A Kisfaludy utcai iskolá­ból hányán látták a két fil­met? — Én, egyedül... Horányi Barna Bogiári kápolnák A hideg beálltával is dolgoznak az építők a balatonboglári »kiskápolna« helyreállításán. Elkészülte után a »kék kápol­nával« együtt kiállítóteremként fog működni. A kaposvári ifjúsági ház Amatőr Színházában hétfőn este a zalaegerszegi Reflex Színpad vendégjátékát láthat­tuk. Merő Béla művészeti vezetésével, az ö feldolgozásában és rendezésében Schiller Don Carlos című müvét adták elő. A műsor második részében Pálya István tizennyolca­dik századi komédiáját láttuk Gál István feldolgozásában: A Ravaszy és Szerencsést. Értetlenkedik az ember, ha színpad is lévén leköltözik a játék a nézőtérre. Jóllehet nem elvetendő az a törekvés, hogy a játékszín előadómű­vészei a színpad és a nézőtér közötti konvencionális határt mindenképpen át szeretnék hidalni. A zalaegerszegi Ref­lex Színpad nem afféle öncé­lú formabontási szándék miatt óhajt színpadon kívüli — széksorok mögötti, közötti és előtti — játékteret létesí­teni, hanem tudatosan. Ha nem vallotta, volna meg ro­konszenves őszinteséggel két előadás között a közönségnek a rendező, a Don Carlos elő- adásáöól megsejtettük volna, hogy jól elhatározott szán­dék, tudatos építés az, amit látunk. Ezért is érdemes, azt hiszem, vitatkozni a rendező­vel. Ha odaihall.gatott, nézői kegyetlen színházról, mint afféle divatról suttogtak a szünetben. Elképzelhető, hogy az idő e sorok íróját cáfolja majd: nem hiszek mégsem a kegyetlen színházban, s mint néző egyáltalán, nem kedve­lem a színházi »(kegyetlenke­déseket«. Ennek nagyon egyszerű ma­gyarázata van. Zavar a da­rab szemlélésében. Ha a lá­bamnál csúsznak-másznak Fülöp király üldözöttjei, az inkvizíció száműzöttjei, ha a képembe sóhajtoznak, netán belém csimpaszkodnak, kisza­kítanak a darabból. S ha ne­tán kézen fognának és be­vonnának a játékba, szó sze­rint kirekesztenének az elő­adásból, hiszen arra gondol­nék: rajtam nevet minden körülöttem ülő, miközben attól vacog, hátha ő lesz a következő. Szeretnék tehát azonosuló néző maradni, és szemközt a színpaddal verejtékezni Don Carlosért. Így talán még in- kább érvényesülnének Merő Béla igen figyelemre méltó rendezői elképzelései, és az amatőr színpad fiatal tagjai­nak nagyszerű (kifejezőkészsé­ge, mozgása. Megjegyzem: Merő Béla sóikkal nagysze­rűbb rendező, mint szereplő. S hogy mire képes az Nemrégiben vidám írásom jelent meg, amelynek nega­tív hőse egy Branyiga nevű maradj., gyáva, részeges fickó volt. Ezenfelül még dadogott is. Azért választottam ezt a nevet, mert úgy véltem, ha létezik is egy Branyiga nevű ember, Branyiga Előd bizto­san nincs. De volt _ A cikk megjelenése után ugyanis látogatóm érkezett és igy mutatkozott be: — Branyiga Előd vagyok... —• Lehetetlen — csodálkoz­tam. — Tessék, itt a személyi igazolványom. — Foglaljon helyet. Ha óhajtja, megírom, hogy nem azonos az általam elképzelt Branyigával. — Kérem, az kevés! Én elégtételt akarok. Én nem vagyok gyáva, részeges, ma­radi és nem is dadogok. — De mondom, hogy ... — Ne igyekezzék meggyőz­ni. A maga Branyigája is, szarukeretes pápaszemet vi­selt. — Tudja mit, éj írásom együttes a »hagyományos« színpadon, azt egy nagyszerű komédiával bizonyította: a megvesztegethető bíróról, a szenátori rangot áhító strázsa- mesterről és iskolamesterről. Ez az a játék, mely a szó leg­nemesebb értelmében vett amatőrmumka: bármikor kivi­hető a hagyományos színházi teremből, a vásári pódium fel­állítható téren, utcán, klub­ban, ebédlőben. Parádés ren­deződ ötletek váltakoznak, nagyszerű szerepjátszás és szerepkarikírozás robbantja a nevetést. Rokonszenvesen közönséges, derűsen illetlen és látványosan közvetlen volt a játék. Igazi siker! főszereplőjévé teszem és hős­nek ábrázolom. Azt is meg­írom, hogy nem maradi, hi­szen a mai fiatalok divatja szerint váltig érő hajat■ vi­sel. Az új Brayyiga csak vi­zet fog inni és lendületesen beszél, mint egy szónok. Hősi mivoltának jellemzéséül megemlítem, hogy 1944-ben pofon ütött egy SS-tisztet. — De kérem, én 1944-ben még csecsemő voltam ... — Persze, persze. Van be­járónőjük? — Van. — Na, akkor megírom, hogy lehordta a bejárónőt, mert porosán hagyta az író­asztalát. — Hogyne, hogy a bejáró­nő faképnél hagyjon ben­nünket? A feleségem inkább elviselné, ha én hagynám el őt. — Akkor megment egy fiatal lányt két huligán tá­madásától. — Kérem, én csak ötven­egy kiló vagyok. — Kiment egy csecsemőt az égő házból. Deli István: — A film ab­ban segíthet, hogy fölrázhatja a pedégógus társadalmat. A pedagógiában található prob­lémák egy része ugyanis olyan, hogy megoldásuk kul­csa is kezünkben van. A tan­terv megvalósítása rajtunk is áll. Olyan tanterv ugyanis nincs, amelyik azt mondja, úgy kell csinálni, mint azt a sorozat első filmjében láttuk. Vita, vita és harmadszor is vita: beszélgetésünk sokszor visszatérő kifejezése. — Van-e megfelelő vita­készségük a pedagógusoknak? — Ez jó, de kevés. — Két csecsemőt ment ki. — Jó, de ott van a többi negatív vonás. — Józan lesz! Messzire el­kerüli az italboltokat. — Nem bánom, de talán mégis jó lenne még valamit a hősiességemről. — Alaposan megmondja a véleményét az igazgatónak. — Elgondolni is gyönyö­rű. Hogy én jól a diri sze­mébe! Hiszen még a csoport­vezetőm is remeg tőle. — Akkor megegyeztünk. Mindjárt lediktálom a karco­latot ... És ha egy órán be­lül eszébe jut valami jó hő­siesség, akkor telefonáljon. — Egy órán belül? Lehe­tetlen! Most vissza kell men­nem az irodába és a cso­portvezetőnk is a mi szo­bánkban dolgozik. — Na és? — Nem merek kikezdeni vele. Mindig nagyon murizik, ha valaki magánügyben te­lefonál. Palásti László A Kossuth Könyvkiadó új­donságai között megjelent Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak könyve, mely »Az inter­nacionalizmus zászlaja alatt« címmel válogatott beszédeit és cikkeit tartalmazza. Magyar íróknak munkásokról szóló írásait tartalmazza az »Órák, napok, évek« című antológia; gazdag anyagát Erki Edit vá­logatta, a kötetet Szabó Má­ria szerkesztette. A Külügy­minisztérium összeállításában látott napvilágot a »Magyar külpolitikai évkönyv«, mely a Magyar Népköztársaság kül­politikai kapcsolatait és kül­politikai tevékenységét ismer­teti dokumentumszerűen. Az Univerzum Könyvtár egyik legnépszerűbb kötete, a »Tes­tünk titkai« ez alkalommal harmadik, átdolgozott kiadá­sában kerül az olvasók kezé­be, az angol Anthony Smith tollából. A Gondolat Könyvikiadó megjelentette a népszerű Vi­lágjárók sorozat 99. köteteként Balázs Dénes útleírását. A »Tájfun Manila felett« egy távoli világ embereiről, gond­jairól és örömeiről ad hiteles tájékoztatást. Ugyancsak a ki­adó gondozásában látott nap­világot Nyilasi János népsze­rű tudományos ismertető mű­ve, a »Szervetlen kémiai<. Az Akadémiai Kiadó új könyvei közt találjuk Bogárdi János »Környezetvédelem — vízgazdálkodás-« című művét, amely a Korunk tudománya sorozatban jelent meg. A je­lentés-mozgás egysége tudo­mányos problémáit vizsgálja Zsilka János könyve, »A je­lentés szerkezete«. Az Üj ma­gyar népköltési gyűjtemény 17. kötete a Szeged környéki Tombácz János meséit tartal­mazza. A pompás meséket Bálint Sándor gyűjtötte és dolgozta fel. A történelem­mel, a nemzetközi munkás­mozgalom kérdéseivel foglal­kozóknak s az ilyen problé­mák iránt érdeklődőiknek ese­mény Jemnitz János most megjelent tanulmánykötete, »A nemzetközi munkásmozga­lom az első világháború évei­ben«, a kötet az 1914—1917 közötti esztendők munkás- mozgalmi eseményeit viasgál- ja marxista szemmel. A Mű­szaki Értelmező Szótár 36. kötetéiben a filmgyártás és a filmtechnáka témakörének szavait, kifejezéseit magyaráz­za meg Pozsonyi Gábor; a tárgyszavakat a kötet angol, francia, német és orosz nyel­ven is közli. A Mója Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál látott napvi­lágot Molnár Gyula ifjúsági regénye, a »Fiúk a gáton«, Szőnyi Gyula illusztrációival. Mai svéd gyermekversek an­tológiája az »Ami a szívedet nyomja« című kötet, melynek anyagát Tótfalusi István vá­logatta és fordította; az ízlé­ses kötetet Szecskó Tamás illusztrációi díszítik. A Delfin­könyvek sorozatában jelent meg Edward Eager ifjúsági regénye. a »Félvarázs«. Ugyancsak ifjúsági regény az ungvári Kárpáti Kiadóval kö­zös gondozásban megjelente­tett »Nagymama ikonja«, Al­bert Lihanov tollából. Benedek Elek bűbájos meséi, a »Több- sincs királyfi és más mesék« kötete ez alkalommal hetedik kiadásban látott napvilágot. T. T. BÁTORSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents