Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-02 / 282. szám
Harminckét gyermek öröme Főzni nem könnyű! Még akkor sem, ha kicsi a. tűzhely, kicsi a lábos. Skace vrabac 7 7 Száll az i ének az ugráló kis verébről. Harminckét gyermektorokból hangzik a horvát dal. A gyerekek a lakócsai délszláv óvoda lakói. Többségük előbb tanult meg horvátul, mint magyarul. A foglalkozásokat két nyelven tartja Villányi Józsefné vezető óvónő. Nemrég költöztek az új óvodába. Most még az ismerkedés hetei telnek, ugyanis a gyerekek egy része először jár a közösségbe. Négy község: Lakácsa, Potony, Szent- | borbás és Tótújfalu dolgozói-1 nak a gyermekeivel találkoz- j tunk a nemrég átadott új intézményben. Tersánszky /. /enő havasi selyemfiú III — Ha láttál, ne menj hát el tőlem te sem üres kézzel. Nesze, ezt adom neked, végy ne csak piros pántlikát a kicsinek. Végy rajta magadnak is fehér kendőt az esküvődre, ilyet viseltek, tudom, a faluban. Hadd, hadd, hadd a há- lálkodást. Isten áldjon meg téged is! Egy bankót adott a gvfr- mekasszonynak, és megható- dásától kényelmetlen, a lovai gyeplőjét akasztotta le a lőcsvégről. — Gyere csak erre vissza, majd addig beszélek én az uraddal. Áldjon, áldjon, Isten! Eredj mostan. A vén asszony a szekérről kétszer fordult még hátra, és mind a kétszer láthatta, hogy a kis asszony arca is feléje van fordulva. A vénasszonyon valami bódulatféle volt. Valami ismeretlen érzése a jóság és az enyhületnek, de fájó-fájó zsibbadtsággal elegyen. Nem is tudott, szinte nem is akart tovább gondolkodni a dolgokon. Itt végére járt valaminek, amit nem jó bolygatni, mint a szemfedő fehér ékét, mert csúnya, idétlen hulla bámul elő alóla. Nincs többé becse, vigasza az életnek, de van megnyugvás, és van feledés. Ilyesvalami zúgott, zengett a vénasszony lelkében, mint a gyászinduló. A késő boldogság gyászindulója. . Csak benn. az erdei do- rongúton fölfelé zökkenő szekérén kezdték beleártani magát a vénasszony süket, csöndes borongásába egymás után a való, a köznap csúfondáros, nyomorú rémei. Hisz a falu tele már a fiai ordítozásaival, hogy a paku- lár lesz atyjuk házának gondozója. Milyen szemmel néz bele ezentúl az emberek szemébe? Milyen szemmel, holott még nem is tudják, milyen szomorú kudarc érte a szeretőjével, éppen legfennebb való beszéde után? De nem ez! A győlölet tette egyszerre vad boszorkává a vénasszonyt. A gyűlölet fiai iránt. Nem bosszulhatja hát meg magát rajtuk? Mégis ők diadalmaskodtak? Mégis övék Gyertya a csembalón Ritkán fordul elő, hogy a környezet bemutatásával kezdi jegyzetét a zenei krónikás. Ezúttal azonban egy meghitt hangulatú, tiszteletet parancsoló kamarateremből hozott üzenetet; nem jelentheti be szárazon és szenvtelenül: megnyílt a Stúdiószínház Kaposváron. A tett és az esemény is többet érdemel. Már a kis színház megközelítése is izgalmat, várakozást váltott ki. A padlószőnyeg keskeny csíkja zegzugos folyosókon, lépcsőkor, alagsorba le, azután újra az emeletre vezeti a közönséget. Az út olyan érzést kelt, mintha most hatolnánk be igazán a színházi világ mélységeibe. A falak, a padozat mélyszürke tónusa, az önkéntelen suttogás, a világítás hangulata varázslatot sejtet. A szűk előtér sarkában kottaáll- vány Scarlatti, Vivaldi kinyitott műveivel. íme, a tiétek lesz, ha beléptek ide. Fölötte egy fotókompozíció: klarinét kottával. Ma zenei est lesz. A falról azonban már Samuel Beckett portréja vonzza a tekintetet: legközelebb Godot-ra várva című művét mutatja be a Stúdiószínház. S ez így, együtt rokonszenves fogadtatás. A kamaraterem egyszerűségével ragadja meg az embert. Itt semmi sem kötheti le a figyelmét, 1 csak az előadás. Nincs színpad, nincs függöny; csak a fény kap szerepet, s a rendezés akkor is, ha kamarazenét jön hallgatni a közönség. Két aranykeretes kép függött a falon, azokról olvashattuk a műsort; nem törte meg beszéd a zene hangulatát. Ott ült minden muzsikus a hangverseny végéig; fénnyel »hozták előre« az éppen szereplőket. S a csembaló fedőlapján, a zongorán gyertya pislákolt. Milyen nagyszerűen tudta megteremteni a kor atmoszféráját a rendező! Ebben a vonzó környezetben szólalt meg a zene. Élmény volt, mert két fiatal előadó, Thőrész Vilma és May Győző, színházi zenekarunk tagjai mutatkoztak be; élmény, mert mellettük a kaposvári Barokk együttes tagjai, a zeneiskola tanárai vállaltak szerepet; s élményt, mert tartalmas, szép hangverseny volt, méltó a Stúdiószínház megnyitójához. ezek a jegyek határozzák meg előadásukat. Ügy érzem, ha fárasztó is az egyre több szereplés — melyet ismeretterjesztő elkötelezettséggel, céltudatosan vállal ez az együttes —, jótékony hatása szembetűnő. Kidolgozottabbak, érettebbek a művek, s elő- ! adóik felszabadultabban játszanak, élvezik-élik a zenét. Különösen a műsort záró fellépésük volt emlékezetes. Antonio Vivaldinak, a barokk zene legtermékenyebb alkotójának csaknem 450 concertója közül az egyik legszebbet, az F-dúrt választották. Lassú második tételének zenei megformálása, dinamikai árnyalása; a harmadik tétel hangulati gazdagsága és feszes ritmusa emelhető ki produkciójukból. Kellemes meglepetés volt a két ifjú muzsikus bemutatkozása. Szombat esti fellépésükkel kiléptek a zenekari árok »skatulyájából«, hogy megmutassák igazi önmagukat. A ■>pódiumrutin«, mely magabiztossá teszi az előadókat, még nem alakulhatott ki bennük. Talán ennek köszönhető, hogy Thőrész Vilma (fuvola) és May Győző (klarinét) első számai még félszegségről árulkodtak; ezekben leltem föl a legtöbb hibát is. A fuvolistá- nál a mély hangok erőtlensége. a klarinétosnál a magasak intonációs nehézségei okoztak gondot. Játékuk azonban. egyre magabiztosabbá vált. Mindketten jó technikai érzékkel és felkészültséggel, érett hangszeres tudással álltak közönség elé, s néhol a művek zenei megformálása is biztató volt. Tetszett Moszu- manska három duója, David szonátája, melyet Thőrész Vilma Kaiser Adriennel adott elő. Megnyerő volt Boismor- tier franciásan könnyed, háromfuvolás szonátája (a Csupor házaspárral); egységesen szép hangzás, a zenei ötletek értő visszaadása jellemezte ezt az előadást. Mav Győző •Brahms a-moll triójában remekelt Pallós László (gordonka) és Kardos Kálmán (zongora) oldalán. Izgalmasan oldották meg Kardos Kálmánnal Károlyi modem hangvételű Meditációját is. Különösen az indítás és a befejezés volt emlékezetes. A programba szervesen illeszkedett, és érett játékról tanúskodott Farkas AV antica című művének felhangzása Pallós László és Kardos Kálmán hangszerén. Ügy érzem, sok nagy élményt ígér még a Stúdiószínház, s a befogadók kellőképpen értékelik majd színházunk legújabb törekvéseit. J. B. Kalandok—szatírában A haldokló vénasszony a fölöttébb csinos unoka fülébe súgja: még a forradalom idején egy oroszlán alá rejtette mesés kincseit Péterváron. A jelenet egy római kórházban játszódik le, és természetesen sejteni lehet a következményeit. A tanúk — a két pénzéhes mentő-alkalmazott, egy maffia lelkületű déli, egy begipszelt lábú haszonleső, az orvosprofesszor, valamint a bájos leányzó — szovjet repülőgépen elutaznak Leningrad felé, s megkezdődik a vígjáték, amelynek címe Olaszok hihetetlen kalandjai Le- ningrádban. A film szovjet— olasz koprodukcióban készült. Az előbb vázolt alaphelyzet természetesen ismerős. Jó néhány kalandfilmet, filmvígjátékot felsorolhatnánk, amelyik ilyen ötletből indult ki. De nem is ez a lényeges. Ettől ugyanis még nagyon eredeti lehet*a film. És valóban kellemes, szórakoztató, látványos, kalandos, szerelmes és mulatságos alkotás kerekedett belőle. Igaz, egyik »oldalról« sem éri el a nagyok teljesítményét, nem vetekszik például llf—Petrov iróniájának erejével, vagy alulmarad akkor is, ha De Sica, vagy Gerkell szóvá tenni, mert az ilyen alaphelyzetből kiindulva borul fel nem egy hazai vígjátékunk is. Gyakran azért, mert a kisember pénzéhségére utaló alaphelyzetre kívánnak olyan szatírahalmazt rakni, amely végül is eltorzítja az egész alkotást. Hasonlattal élve: könnyűfémszerkezetre nem lehet piramist építeni... Ebben a filmben nem adagolták túl az iróniát. Nem mart, hanem csipkedett a film. Közben tanúi lehettünk egy idomított oroszlán látványos főszereplésének, példaszerű kaszkadőr munkának az egymást üldöző Zsiguli és Moszkvics mezei párviadalában, a TU repülőgépcsalád egyik madera műútra szállá[sának, valamint egy benzin- ! kút felrobbanása parádésan I —talán túl parádésan — lefényképezett képsorának is. A cselekmény ötletesen kuszáló- di'k, majd tisztázódik, a rokonszenves fiatalemberről, aki a repülőtéren várja a kincsvadász itáliaiakat, kiderül, hogy nem idegenvezető, hanem a szovjet rendőrség szerelmes természetű őrnagya. A bájos unoka és a fiatal tiszt természetesen egymásra talál, a dühös délinek megszületik a nyolcadik lánygyermeke, és az orvosprofesszor — mivel ellopták az útlevelét — élete hátralevő részét a repülőgépen tölti, az okmány híján nem térhet haza Itáliába. Kaland, szórakozás, nevetés — kellemes este a moziban. T. T. Befejeződött a honismereti akadémia Pályázatot írnak ki Jövőre ismét megrendezik A programot Scarlatti-mű- vel kezdte a Barokk együttes (Csupor László, Csupor Lász- lóné, Bernáth Magda, dr. Gyá- nó Béláné és Horváth László). Az együtt muzsikálás szép pillanatai voltak ezek. Hangszertudásról, stílusérzékről, a művek iránti alázatról nem kell 6zólni, hiszen kezdettől lesz a keserves, örömtelen éveinek minden kuporgatott gyümölcse? Ez a gondolat volt legelvi- selhetetlenebb a vénasszonynak. És ezzel együtt támadt újra szivében a görcsös szenvedély a pakulár iránt. Már megoldásokat kutatott. Már képes volt áltatni magát: hátha a pakulárt ahogy szeretőjének, úgy férjének is megveheti, és úgy jár majd el falujába, kedveséhez, és hitegeti. mint eddig. Vagy marad minden a régiben. Már ilyeneket forgatott a fejében a vénasszony. — Tudod, miért jöttem utánad? — szólt a vénasszony a pakulámak a rétre érve. A pakulár arcán most is csak a rendes kifejezéstelen- ség fogadta a kérdést. És ez a vénasszonyt ezúttal mintha valami kölcsönös leplez- getésre késztette volna, hogy így folytassa: — Láttad, hogy a fiaim nálam voltak, és megöltek volna, ha el nem futok előlük? Gondoltam, egyedül jössz, leütnek itt valahol, azért jöttem utánad. De most már tudja az' egész falu, mit akarok veled. Most már mindegy, ,akár máma kihirdetjük magunkat a plébánián. A vénasszony először látott a pakulár pillantásában bizonyos dacot. — Nem való vagyok én hozmi szatíráihoz hasonlítjuk. Mégis kellemesen könnyű, szórakoztató és látványos. Jóllehet több motívumot látunk, amellyel már más filmekben találkoztunk, mégis belső arányai révén figyelmet érdemel. S ezt pontosan azért zád, nagysága — szólt —, hogy tegyem én azt? Az imént szemembe köpött egyik fiad. Én nem akarom, hogy még egyszer szembeköpjenek. Inkább elmegyek. A vénasszonv ugyancsak '■ képletesen értette a pakulár megbecstelenítését, de rá azért | indulatra gerjedt, s elvesztette kedvét a további titkoló-1 zástól. — Minek köpjenek szembe? Minek mennél? — pergett rá j a pakulárra. — Minek kell- 1 jen neked szégyellni magad : miattam, és kitől félnél? Ha- j zug vagy te, hazug. Ez a te! neved! Hazug voltál hozzám. Tudd meg hát. hogy tudom, j miért nem kellek én neked, j Láttalak, amint csókolóztatok. | és beszéltem a kedveseddel. I De nem tudtad te előbb megmondani nekem, és hogy szégyenbe hagyjál előbb az ^gész falu előtt? Ezt nem érdemeltem meg tetőled!... De j nem baj! ! A vén asszonynak egész más j forgott a nyelvén, mint ezek a szemrehányások. De szavai közben egyszerre oly mélységes keserűség fogta el, hogy hangjába, nem bírt beleilleszteni holmi alkudást. Hiszen inkább így esengett volna a pakulámak: kedvesem. szánd meg öreg vívódá- ! saimat, maraüj velem, ahogy | akarod, csak ne hagyj el! (Folytatjuk.) | Egyhetes tanfolyamot rendezett a Hazafias Népfront Somogy 'megyei Bizottsága a múlt héten — Fonyódon, a továbbképzési intézetben — a somogyi honismereti aktivistáknak, a tsz- és üzemkróni- ka-íróknak. Az első Somogy megyei honismereti akadémiára negyven érdeklődőt hívtak meg. A baranyai és a Hajdú-Bi- har megyei példát követte a somogyi népfrontbizottság, illetve a megyei művelődési osztály, amikor meghirdette a programot — azzal a céllal, hogy szakmai, módszertani segítséget nyújtson a honismeret lelkes aktíváinak, tsz- és üzemkrónika-íróknak, tanácsi dolgozóknak. Az előadások sok segítséget adtak az adatgyűjtéshez és a feldolgozáshoz. Azok, akik a változó falu ütőerén tartják kezüket és lejegyzői a fontosabb, krónikába illő eseményeknek, sokat meríthettek Éenke József egyetemi docens előadásából. Ö a felszabadulást követő magyar falu átalakulásával foglalkozott, különös tekintettel a termelő- szövetkezetek létrejöttére és a későbbi összevonásokra. A helytörténet, az üzem- és a tsz-krónikaírás is beletartozik I a közművelődésbe, amelynek Somogy megyei helyzetét és feladatait Honfi István, a megyei pártbizottság titkára ismertette a tanfolyam hallgatóival. Így került sor arra az előadásra is, amely az oktatásüggyel foglalkozott. összegezés és útravaló volt a szerepe Kanyar József előadásának. Ö a honismereti munkát értékelte. Az üzemtörténet- és üzemkrónika-írásról Incze Miklós tudományos főmunkatárs tartott előadást. A felsorolt — és a sorból kimaradt — előadások együttesen azt igazolták: az előadássorozatnak bőven volt mondanivalója a részvevőkhöz. Nevükben foglalta össze a tapasztalatokat Újvári Miklós, a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságának munkatársa. — Az előadások színvonalasak voltaic, a részvevők érdeklődők. Az egyhetes tanfolyam sikerét bizonyítja, hogy eredményessége alapján jövőre ismét megrendezik. A megyei mezőgazdasági osztály és a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága 1976-bán közös pályázatot hirdet a tsz-krónikaírók- nak — ez az elhatározás is a tanfolyamon született. A tanfolyam részvevőinek az volt a dolguk, hogy pontosan értelmezzék feladataikat, s a munkájukhoz nyújtott segítséget ezután kamatoztassák. A honismereti akadémia valójában akkor tölti be igazán hivatását, ha meglátszik a krónikaírói munkában, a teljesebb honismereti tevékenységben is. 1976- ban már ennek az elkötelezettjei lesznek a fonyódi tanfolyam hallgatói. H. B. Somogyi Néplap