Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-06 / 286. szám
HÉTKÖZNAPJAINK r Törökvilág Somogybán Aranylakodalom Fél falut kitesz az elterebélyesedett rokonság. A megújított násznak különbül megadva a módi, mint hajdanán. Ha majd itt a vége, fuss el véle, a »lesi« szájtátói azt | is elmondhatják, hogy Hen- i cidától-Boncidáig folyt a sár- ! ga lé. A népmeséi bölcsesség . életszemlélete poézissal ötvözi a praktikumot, mint ahogy a fafaragó is egybevési a hasznosat a széppel. A mindennapi földszagú munka két kézbeli alkalmatossága beszédes jelkép, melyen a »csen- dítés« se sallang. Summás együttesük a népiélek ősi alfa-ómegája. A népmesék ásó- kapa-nagyharang áldása érett be egy emberpáron. A násznép a sátor előtt fényképezkedik. A fiák, lányok, menyek, vők, unokák, dédunokák és az egyéb jó atyafiak sokadalmában feketében, fehér fejjel ül az »ifjú pár«, hogy képpé lényegülten is hirdessék töretlen hűségük a nagyvilágnak. A könnyük még nem oldódott föl a lagzis ricsajban, zsebkendőjük készenlétben virít a kezükben. A hétköznapok jövő-menő embere eltűnődve áll meg egy pillanatra a palánknál: vajon mi lehet sikerült házasságuk titka? Talán nem is tudnának rá felelni. Nem igen akadhatott idejük ilyesfélén meditálni. Keményre dolgozott kezük, gondtól-bajtól szabdalt arcuk beszél helyettük. Nagy fává lombosodtak, kilenc gyerekükből becsületes embereket ne- l veitek. Meséjük kezdetén nem kaptak fele királyságot, a végére érve többet szereztek annál ; megsokasodva elnyerték a földi »örökélet koronáját«. A násznép feszülten lesi a »kismadarat«. A fotográfiák avatott mestere azonban igazi - tanivalót talál az ara fején. Még hátat se fordít az igyekezete, mikor a friss menyecske ismét kinéz a képből. Magyarán, elfordítja fejét az urá- tóL Modem korunk nem kedvez a házaséletnek. A már közhelynek hangzó rohanó élet új családformán munkál, csak még nem okosodtunk rá a nyitjára. A felszínes érintkezés, a családi együttlétek hiánya eleekélyesíti a családtagok kapcsolatait. Az egyenjogúság negatív oldala is érvényesül. Az. emancipálás nemcsak a nő anyaságának stabilitását lazította fel, hanem a férfi jól értelmezett patriarchátusát is. Az egyenlőség kivitelezése azonnal léket kap, ha az eszme egoistán fizikai erőnlét- egyenlősdivé silányul. A nő kivívta szabadságát, de elvesztette vele a »gyengeségének« kijáró poézist. Ha panaszaiban társa gyöngédtelenségéről1 nem is beszél, mégis átsüt ennek sajgó hiányérzete a becé- zést sóvárgó női pszichén, akkor is, ha a kor ízlésének megfelelően hősiesen tagadja. Nagyon sokat koptattunk a házasság intézményén. Valami van a levegőben, mondják sokan, hiszen még a közismerten gyerekbolond olaszok is »kiverték a huppot« szabadságuk körül. A házasság ellen felhozott érvek csak azt jelzik intőn, hogy lelkiekben egyensúlyt vesztettünk gépiesedé világunk hatásainak sodrában. A család örök szimbólum, mert jövőnk hordozója és életünk ígéretes kiteljesedése a gyerekkel. Az együttélések meg éppen nem egyeztethetők össze az egyenjogúsággal; itt mindig a nő húzza a rövidebbet minden felvilá- gosultsága ellenére. Az együttélés, mihelyt következménye van, már a gyerek jogos élettere, de tabuja kivédhetetlenül hitelét veszti a házasság törvényesített »igája« nélkül. Még mindig nem röpül a kismadár. Már nemcsak a fényképész, hanem a násznép is kéri, buzdítja az új asz- szonyt, hogy nézzen végre az urára, ahogy illik, mielőtt odakozmál a lakodalmi menü a kemencében és a bográcsban. Csak a friss sütetű férj hallgat, akár a csuka; bizonyára a sokévi tapasztalat bölcsességével most is úgy van jól, ahogy »anyátok« akarja. Végül is az egyik fiú az anyjához hajlik. — Éde! Valami baj van? — kérdi aggodalmasan. — Mi volna? — ripakodik rá a menyecske fehér hajú gyerekére. — A bal profilom a jobb! Mihályi Margit Szovjet fotókiállítás Az utolsó vészár: komái* A Műcsarnokban rendezték meg a TASZSZ fotókiállítását címmel. V. Buden: Trojka. »Szovjetunió képekben« A török berendezkedése Somogybán csaknem 50 évig tartott. Először 1545-ben az endrédi palánkot építették föl, majd Koppányban egy erős várat hoztak létre. Azután Kaposvár, majd Szigetvár eleste után Babócsa, Berzence, Segesd, Marót és Marcali is a birtokukba került. A két szélső nyugati kis palánk, Csákány és Szőcsény a közeli Romár várával együtt állt legtovább ellen. Komár egészen a hódoltság végéig magyar kézen volt. Többször _ lerohanta ugyan a török, de mindig visszavették. Font« hely volt, különösen Kanizsa elfoglalása (1600) után. Tüskeként nyúlt be a hódoltsági területbe, és minden akkori térképen az utolsó végvárként szerepelt a Dunántúl déli részén. Somogy és Zala határán feküdt, a mai Zalakornárom területén. Amikor Somogy megyét teljesen megszállta a török, ide menekültek először a hódoltsági magyarok. A megyei közigazgatás teljesen megszűnt. Egy 1596. évi törvénycikk Somogy vármegyéi; bekebelezte Zalába. A nemesi vármegye üléseit Zalaszeutgróton tartotta majdnem száz éven át, amíg Somogybái a török ki nem húzódott. Komár várából tartották elsősorban szemmel a somogyi törökség mozgolódását. Ránk maradt az erősség alaprajza 1570-ből. Volt egy belső vára, amelynek területén ma a tsz irodája áll. A külső várban állták az istállók, a huszárok házai, a taikarmányboglyák stb. Fő védelmezője a környező mocsár volt, melyet a térképen Turco is ábrázol. Közvetlenül innen lehetett eljutni egészen a Balatonig. Csaknem 5000 levelet őriz az Or-, szágos Levéltár a komán kapitányoktól. A leghosszabb ideig — 25 éven át — vitézkedő Bessenyei Istvántól is mintegy 500 levél másolata van a birtokomban. Olvasható e levelekből minden, ami csak az akkori időkben lezajlott. Falvak megrohanása, a lakosság kardélre hányása, nők, gyermekek elrablása, katonák fejvétele, a védők nyomora. éhezése, fizetetlensége. Azt írta 1572-ben Komár várának kapitánya , a pozsonyi kincstárnak: »Nagysúgtok megbízó parancsa szerint felülvizsgáltuk Csákány és Szőcsény várakat... Őfelsége küldjön ide 100 gyalogost, Szöcsénybe pedig 50-et, vagy még több is elfér, mert az itteni csekély katonaság nem képes a török pusztítását megakadályozni. A szemünk láttára hurcolja a török szörnyű rabságba keresztény véreinket s megakadályozni sem, tudjuk, mert ők 300—400, sőt ötszázan portyáznak, s ha szembeszáll- nánk velük, a várkapuig kergetnének minket vissza. Ha Őfelsége gondjába nem veszi ezt a vidéket, menthetetlenül és szerencsétlenül el fog nép- telenedni s pusztulni, mert napról napra támadják és pusztítják. Az is szükséges volna, hogy Őfelsége 3 ágyút küldjön ide, mert az itteni sugárágyúk mind tönkrementek. Tüzes szerszámok is kellenének, ezeknek is szűkében vagyunk. Csak a Magasságos Isten menthet meg minket a török torkától és tőrvetésétől. Csákány és Szőcsény Romártól keletre esnek egymással szemben. A török a kiruccanásokhoz más utat választ, ezért hasznos Csákány és Szőcsény. Nekik köszönhető, hogy a Somogy megyei nemesség (Kapos és Sziget között) még ki tud tartani. Ha Csákány az ellenség kezébe kerülne (amitől Isten őrizzen meg), mindjárt 300 lovast és 200 gyalogot ültetne bele, veszedelmére az egész környéknek. Sző- csényben lovasság nem helyezhető eí.« Ezután még elmondja, hogy ha Komár elpusztul, Zala megye nagyobb része is vele pusztul. Az őrséget eddig o élelmezte, adjanak végre segítséget, zsoldot és élelmet. E levélből is kitűnik a három vár egymásra utaltsága, s nehéz helyzete. Közülük csak Komár vára maradt meg, de milyen embertelenül nehéz körülmények között! Amikor az utolsó két somogyi vár elesett, Komárt is elfoglalta a török. Mint Fonyódon, itt is mindenkit legyilkoltak, és a testeket a felgyújtott épületek tüzébe dobták. Az egyesített magyar várak katonái foglaltág ezután visz- sza, építették fel ismét, és így maradt meg még száz éven át a somogyi meghódolt nép utolsó menedékeként. Ma ott, ahol egykor a vár ágyúi dörögtek, a helyi tsz traktorjainak zúgása hallik. A külső vár területén zöld búzát ringat a szél. Zákonyi Ferenc Már egy sereg javaslat létezik arra vonaktozólag, hogyan viselkedjünk az energiaválság idején. Közülük néhány dilis kissé, mások azonban elég praktikusak, és a kormánynak foglalkoznia kellene velük. Henry Applebaum profesz- szor tanulmányozta annak módozatait, hogyan takarékoskodjunk a hőenergiával, és éppen most fejezte be »A fekhely megosztása és az energiaválság« című tanulmányát, amelyet a Termosztátfelügyelők Egyesülete elé terjesztett. Tanulmányának benyújtása után Applebaum professzor a következőket mondta: — Otthonainkban a legtöbb hőt az ágyban pazaroljuk el. Amerika ma már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy ágyban csak egyetlen személy aludjon. Ha sikerül rábeszélnünk az embereket, hogy saját akaratukból osszák meg ágyaikat, termosztátjaink fogyasztását hét fokkal csökkenthetjük. — És ezeknek az embereknek házastársaknak kell lenniük? — érdeklődtem. — Normális körülmények között azt mondanám, hogy igen. Ám ma a legnagyobb kényszerhelyzet idejét éljük, ami országunkat valaha is sújtotta, és úgy vélem: azoknak az embereknek is, akik Art Buchwald uj jégkorszak? Hogyan dacoljunk a kőolajhiánnyal? nincsenek összeesketve, engedélyt kell adni az ágyuk megosztására. Legalábbis a válság megoldásáig. — Tehát Ön az ágyak megosztását véli a hőenergiahiány legjobb megoldásának? — Igen. Meg kell győznünk minden amerikait, hogy hazafiatlanul cselekszenek, ha egyedül mennek aludni. Országunkban föl kell lobbantam az ágyszövetség szellemének lángját. — Papíron ez nagyszerűen hangzik — ismertem el —, ám megtörténhet, hogy az emberek elutasítják, hogy fekhelyüket megosszák másokkal. Applebaum össze csücsörítette a száját: — Akkor a kormánynak természetesen bele kell avatkoznia a dologba és kényszerintézkedéseket kell foganatosítania. El kellene rendelni azoknak az állampolgároknak a rendkívüli megadóztatását, akik kötik az ebet a karóhoz, hogy egyedül aludjanak. Az adónak olyan nagynak kellene lennie, hogy előnytelen legyen a fekvőhely megosztásának elutasítása. Viszont csökkenteni kellene azoknak az adóját, akik szívesen lépnek ágyszövetségre. Ha például Bob és Karolina, illetve Ted és Alice szívesen alszanak együtt, jövedelmi adójuk tíz százalékkal csökkenjen. — És mi lesz azokkal, akiknek célszerű egyedül aludniuk? Például a rendőrökkel, az orvosokkal és az újságírókkal ? — Nekik különleges bárca lenne az ágyukon, miszerint rájuk nem vonatkozik az ágyszövetségi törvény. Ilyen cédulát csak azok szerezhetnének, akik bebizonyították: a munkájuk olyan fontos, hogy ágyukat nem oszthatják meg senki mással. — Az ön véleménye szerint az amerikai nép hogyan fogadja majd az ágyak kényszermegosztását ? — Ügy vélem, hogy az amerikai nép kész lesz megosztani ágyait, mihelyt az elnök megmagyarázza neki a dolgot. A test melege eddig az a legnagyobb erőforrás, amellyel ez az ország rendelkezik, és legyűrjük az energiaválságot, ha mindenki — de válóban mindenki! — együtt fog működni. — Tegyük föl. hogy önnek van egy nagy, üres ágya, de nincs senki, akivel megoszthatná. Akkor mit csinál? — Bízunk abban, hogy központi ágynyilvántartó információs központot létesítenek, amelynek az egész országban lesznek fiókjai. Akkor majd abszolút elegendő lesz, ha felhív egy bizonyos számot, mire megmondják önnek; ki keres ágypartnert. Ez az információs központ naponta 24 órát lenne nyitva. — Ez elég bonyolultan hangzik — mondtam —. de tételezzük föl, hogy megéri a vesződséget, — Rendben lesz a dolog — biztosított a professzor. — Hogy mgnyerjük az emberéket, a televízióban propagandakampányt is rendezünk. — És mi lesz a jelszavunk? — Minden egyes alkalommal, amikor megosztjátok az ágyatokat, begyógyítjátok egy-egy olajmágnás sebét. Zahemszky László fordítása A jégárak — gleccserek — világszerte több alkalommal megnőttek és visszahúzódtak az utolsó jégkorszak óta. Méretváltozásaik az éghajlat alakulását követik az évezere- dekre visszamenőleg vallanak a klíma kisebb-nagyobb ingadozásairól. Az utolsó nagy eljegesedés idején jégmezők borították az északi félteke nagy részét, az összes szárazföld felületének mintegy 27 százalékát (a mai mintegy tíz százalékkal szemben). Mintegy hétezer évvel ezelőtt a Skandináviát borító jég már teljesen széttöredezett, felolvadt az óceán vizében, s az alpesi gleccserek ugyancsak apadni kezdtek. Sokuk egészen eltűnt. Világszerte magasabbra emelkedett a növényzet határa is. A föl- melegedési periódus kb. hatezer évvel ezelőtt érte el a csúcsát. Akkortájt az átlagos világhőmérséklet 2—3 C fokkal magasabb volt, mint napjainkban. Mostanában az általános »viszavonulási« irányzatot újra előretörések szakítják meg. Ismereteink még nem érték el azt a fokot, hogy megbízható előrejelzést mondhatnánk a gleccserek jövendő fluktuációjáról. Üj jégkorszaktól azonban — vélik a kutatók — nem kell tartani. Fogyókúra oxigénnel Nagy nemzetközi visszhan-1 got keltett a szovjet táplálkozás-kutatóknak az a legújabb megállapítása, mely szerint az oxigénnek fogyasztó tulajdonsága van. Egy tarno- poli kutatóintézetben ennek alapján ki is dolgoztak egy fogyasztó eljárást, az úg>..e- vezett oxigénterápiát. A lényege az, hogy az oxigénhez vitaminokat adnak, s összetett fehérjékkel gazdagítják. A vizsgálatok, illetve kísérletek eredménye: a súlyveszteség négy hét alatt a tíz kilót is elérheti! Az új tudományos módszer magyarázata: az oxigén meggyorsítja az asszimilációs folyamatot, és oldja a zsírokat. Somogyi Néplap %