Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-31 / 305. szám
rüi±z£el± Szes-k tsztmíq, ! Végső elkeseredésemben fordulok önökhöz segítségért. Arról van szó, hogy az én feleségem egy istentelen nagy k... (... ülönben ezt le se írom). TesSék elképzelni, hogy világos nappal a kerítésen át, az ablakon másznak be hozzá a férfiak. Én már többször szóltam neki, de semmit sem használt... Arra kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, tessék megírni az újságba, hátha akkor majd elszégyelli magát... Szarom Ódán 9872. Tüzér u. 6. Díszpáncélt veszek Bármennyire meghökkentő, én már a »lovagkorban« is éltem. Ezzel persze nem azt mondtam, hogy a derék Don Quijote puszi pajtása voltam, szó se róla. Én az »arany csillag lovagjának« az időszakára gondolok, amikor a divatideál a csizma (esetleg a bakancs), a gimnasztyorka (helyette egy rossz szvetter is megtette), meg a simlis sapka volt. Áhítattal néztük a filmvásznon a főhőst, aki ebben a »szerelésben« pompázott, s úgy vonultunk haza a mozi(Jjévi köszöntő a háztetőn át Vörös Istvánná és Várhelyi Margit a kaposvári távbeszélő-központban most is hazai és külföldi telefonhívást kapcsol majd. Az is hagyomány, hogy őket ’ az előfizetők köszöntik. Remélhetően nem úgy, mint az egyik újév hajnalán ... A telefonközpont még a kollégák előtt is zárva van. A postán »házibuli« volt. Az egyik szakmabeli éjféltájban elindult társat keresni. Hova? A telefonközpontba. Ezen a »bejáraton« nem volt »Belépni tilos!« tábla. Magá sem tudta, hogyan jutott ki az egyik szárnyépület tetejére, tonnán artista módon az erődítő egyik nyitott ablakához. Innen csak pár lépés volt á közp>ont, ahova alkalomhoz nem illő« ruhában kormosán, maszatosan érkezett — újévet köszönteni. Azóta a központot egy emelettel följebb helyezték .. . bői, hogy eligazgattuk a zöld lódenkabát ráncait, félrecsaptuk a simlis sapkánkat. Teltek az évek, s ezek az »arany csillagos« ruhaneműk kimentek az divatból. Ám az utóbbi időben darabonként visszalopakodnak, s feltűnnek a ruhatárakban, csak egy kicsit korszerűsítve. Először a lódén kezdte, majd folytatta a simlis sapka (csak most nem egyszínű sötétkék), s éppen ezen a télen a svájcisapka is megjelent, méghozzá nagy hűhóval. Így azután én mindenre fölkészültem. Sőt, bombaüzletet szagoltam meg egy nemrég megjelent apróhirdetésben, amely egy középkori mintájú teljes lovagi díszpáncélt kínált eladásra. Elvégre, ha így halad visszafelé a divat! Ügy gondolom, hogy nekem lesz a legdivatosabb cuccom, ha nem hagyom elhalászni az orrom elől. Képzeljék el, mekkora előnyei vannak e vasruhának. Nem kell beadni a Patyolatba, s a | hegyes könyökök ellen védelmet nyújt a buszon csúcs- j forgalomban. Sőt, esetleg I még filmszerephez is segít, hiszen annyi sorozat készül, s a tévé sem dúskál a dísz- pián célokban. Ha pedig megunom, akkor kikölcsönzöm a kollégáknak, amikor újabb szélmalomharcba indulnak, például olyan veszélyes témákban, mint a város köztisztasága. Ez legalább megvédi őket — ha mástól nem is — az utcán kavargó portól. Ugye, hogy érdemes áldozni a páncélra?! lg.; Nagy emberek „kis” tévedései Az új év első napján ünnepiéi j ük a nemzet nagy költőjének, Petőfi Sándornak a születésnapját. Henrich Heine Párizsban kelt levelében 1849. aug. 15-én elismerését fejezte ki Petőfi költészetéről. »Petőfi olyan költő, akihez csak Burns és Béranger hasonlítható ...« — írta. De vajon kortársai is ilyennek látták? Négy évvel korábbi levelet idézünk, írója Garay János, Az obsitos szerzője, ismert költő. »Ez a kancsó- és betyárliteratura (isten, bocsásd meg, hogy e szent szót illy melléknévvel kell összekötnöm, de ők tevék azzá!) már úgy is undoro- dást tud gerjeszteni maga iránt, minden jobb érzetűek- nél, 6 Petőfi rögtönzött nimbusza, hallatlan elbízott, durva hangjáért, már a »pajtá- sok« közt is kezd oszladozni...« Jóslatát aligha szükséges cáfolnunk, az idő megtette. Az Egri csillagok és sok népszerű regény szerzője, a Somogybán is megfordult Gárdonyi Géza sem ülhet nyugton a Parnasszuson, a bicikliről szóló elmélkedésé- ' ben a technikai szenzáció foTárqyaláson Bíró: — Mi az ott, kérem? Ki esett be a vádlottak padja alá? Ügyvéd: — A főszerkesztő, kérem tisztelettel. Bíró: — És hogyan, miért? Ügyvéd: — Mert mint tetszett hallani, a sajtóperben a saját tanúja is ellene vallott ... lötti örömében képtelen megbékélni az idegen kifejezés magyarra fordításával. Megjósolja: a kerékpár úgy el fog tűnni a magyar nyelvből, hogy az utódok már nem is emlékeznek apáik »nyeivron- tására«. / »A kerékpár szót én nem értem... a magyar, amikor bicikliz, mért ülne akkor kerékpáron? Ä bicikli világszerte egyformán használt szó, éppúgy, mint a telegráf, a relfon, posta, fotográfia — ... a kerékpár pedig idétlen szülött, el kell pusztulnia.« Az oly szép magyarsággal író Gárdonyi ebben az esetben éppen magyarból vizsgázott elégtelenre. Idegen tájakról is vehetünk példát szerény csokrunkba. Paul Cezanne kritikusai sem voltak tévedhetetlenek. Az őszi Szalon kiállítását a Petit Palais-ban tartották. 1903-at írtak a lapok a fejlécük alá. A Le Monde Illustré, a La République Francaise és egy sor másik lap így vélekedett Cezanne festményeiről: »Elképesztőbbet álmodni sem lehet; hamis ez, brutális, eszeveszett ...« »Ez a művész — írta a Petit Párisién — bizonyosan mást is tudna alkotni. Ö inkább kiönti a festéket a vászonra, majd szétkend fésűvel vagy fogkefével. És ebből kerekednek ki tájképiek, tengerképiek, csendéletek, portrék... Ez az eljárás kissé emlékeztet azokra az ábrákra, amelyeket a diákok úgy állítanak elő, hogy egy kettéhajtott papírlap között szétnyomják egy légy fejét.« Meglepő Fanyar képpel ültem az íróasztal élőit, és éppen »mákosra* javítottam egy kéziratot, amikor berohant hozzám az egyik munkatársam: — Te, főnök! A szilveszteri turmix oldalon üres helyünk maradt, mit kezdjek vele? Bambán nézhettem rá, mert így folytatta: — Jó, tudom, hogy sose volt humorérzéked ... Nem hoznál össze legalább egy frappáns kis sztorit arra a helyre? — Dehogynem! Képzeld, az idén egyszer — úgy május táján lehetett —, a déli laptervezésnél egy egész újságra való kitűnő kéziratot találtam az asztalomon. Hát nem röhej? I Szil-j í v e S s - i i TsRil \tur- | | m iV í / * Drámai kunkorok így írtunk Kevés eredménnyel: Az alkoholizmus csökkentéséről és a tejtermelés fokozásáról. Bátran: Egyes imperialista körök mesterkedéseiről. Tényszerűen: A lottó nyerőszámairól. Hatástalanul: A hatékonyság növeléséről. Tömören: Az autóbuszok zsúfoltságáról. Szürkén: A képzőművészeti kiállításokról. Színesen: Az unalmas színházi előadásokról. Frissen: A kora tavaszi primőrökről. Érdekesen: A cukorrépa- szedés mozzanatairól. Izgalmasan: A trágyakezelés módszeréről. Szükségből: A forinttal működő nyilvános vasúti illemhelyekről. Közérthetően: A közgazda- sági szabályozók módosításáról. Szűkszavúan: Az árváltozásokról. Világosan: Siófok nyári éjszakai életéről. Szemérmesen: Olyan hölgyek nemzetközi kapcsolatairól, akiknek szakmája nem szerepel a pályaválasztási tanácsadó listáján. Gyermetegen: A bölcsődék és az óvodák társadalmi támogatásáról. Sablonosán: A paneles építkezésről. ! Tudományosan: Az analfabétizmusról. Bizonyos keretek között: A vállalatok álláshirdetéseiről. Óvatosan: A síkos utakról. Tervszerűen: Az anyagellátás tervszerűtlenségéről. Könnyedén: A nehezen mozdítható ügyekről. Részletek a malacból (Történik szilveszter éjszakáján) Első szín: Rózsaszín. Viselője egy ifjú malac, alig hatkilós. Hétköznapi nyelven: szilveszteri szerencsemalac. A farka drifmai fordulatokat vesz. Elegáns hölgyek, szerencselovagok, fényár, magas ár a pezsgőspalackon. A gongot malacvisítás helyettesíti. A fényt — éjfélkor — o sötét. Első húzói Odalép a drámai malachoz, és két ujja közé csippentve a kunkort, nagyot húz. A pohárból. Gonosz arccal egy virslit mutat a si- valkodó állatnak. Az nagyot visít: Ez ló! Az első húzó sértetten, kakaskodó léptekkel elmegy ropni egy pipivel. Második húzó: Farkasszemet néz a malaccal, de az nagyon megrémül. Felordít: forró vizet a kopaszra! A tar fejű második húzó hátat fordít. Kéiőbb Vergiliust, de nem méltányolják. Különösen nem a malac, akinek kedvenc szerzője Mos Léka. Harmadik húzó: Görög származású, a neve Disznótorost. Fokhagymaszaga van. Megjelenése ellenkezést vált ki a malacból. Kimondja az ítéletet: le kell targiázni, aztán erre is forró vizet. A pincér azonban a párolgó erőleves mellett dönt. Azt önti rá. Második szín: Vidéken. Ödön ólban óvatos malac. Kétszáztiz kiló. Tisztán. Ha nincs lemosva, kétszázhúsz. Bálteremről álmodik, fényárról, hölgyekről. A disznó. Az unokaöccs, bezzeg, az ott van. És húzkodják a farkát. Ó — a kétszáztízes — hagyná. Lassan hajnalodik... Harmadik szín: Az ifjú malac dagadtra húzott farokkal. Belódul az ólba. Lábbal segítik, de nem túl durván. Végül is ünnep van. (Függöny.) M. A. fogoly és az üldözött 1975-ben Emelkedetten: A repülőgépies növényvédelemről. Kritikusan: A bírálat elfojtásáról. Keményen: A szovjet gyé- mántlelőhelyekről. Korszerűen: Az ókori egyiptomiak étrendjéről. Füstölögve: A dohányzás ártalmairól. Hitelesen: Az OTP-kölcsö- nökről. Megbízhatóan: A kacsákról. Bölcselkedve: A kiserdei bagolycsapatról. Nyakatekerten: A közlekedési balesetekről. Lebilincselően: A bírósági tárgyalásokról. A világszenzáció diadalával: A kaposvári »némáról«. A legnagyobb örömmel: Azokról a témákról, melyeket a főszerkesztő jelölt ki. Választékosán: Ez ma már nem divat. Terjengősen: Többnyire. P. L. Vágástechn ika A szín(ház) visszája GyogyóELSŐ RÉSZ. Szín: a takarékossági év jegyében. Szerzői utasítás: a közönségre ajánlatos sűrű időközökben rarivallni, tökmaghé- jat köpdösni, fülébe bolhát üLtetni, valamint — a jövő évi tyúkszemtermés érdekében — a szundítok alól az ülőpárnát fenyegetői eg eltávolítani. Valódimír: — Alászolgája, Hacseikkám! Eztrágom: — Már megy is, Drunyókám? Én még várok. Valódimír: — Ne mondja! Vár?... Milyen vár? Eztrágom: — Kaposvár. Mars, te csirkefogó! Valódimír: — MarsoLok. (Marad.) Itt van randevúm Dódéval. Eztrágom: — Gyógy óval? Valódimír: — Dodó, te csibész! Dó, mint dó! Eztrágom: — Dodó, réré, mami, fáfá ... Mit vág fel? Én is a Vajda utcai gimnáziumba jártam, és maga is a Koltai-féle iskolát végezte! Pózol: — Ép testben, ép, hegy élék. Homokozgatunk, uraim? Lücke, a szolgaija (gusztusosán nyáladzik, igen jámbor fajta). Pózol: — Valamid kultúrát, te disznó! Abszurd, vágd, nem apád! (Fémtizest dug Lücke szájába.) Lücke (forintosokat kérődzik vissza): — Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád. Nélküled még a menyország is Saád! Pózol: — Indulj, gané! Rendezőkóm! A seremet! A seremet! Vagy elmarta más? ra várva P A U E R MÁSODIK RÉSZ (EG). Szín: mint korábban. Csak a fa borult virágba, agyoncsapva egy díszletezőt. Valódimír: — Alászolgája, Hacsekkám! Vár? Eztrágom: — Naná, majd kulipintyó! Valódimír: — Benne vagyunk az Egérfogóban. Kire kulipintyó? Eztrágom: — Már elefelejtettetm. Valódimír: — Nem Dódéra? Eztrágom: — Maga megbolondult, maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, hogy mindent kétszer mond!? Valódimír: — Magának halvány ibolyája sincs a modern drámákról! Azokban minden ismétlődik. Ahány felvonás, annyiszor. Telik az idő, dupla a honorárium. Eztrágom: — Azért vág fel, Drunyókám, mart a La- tinovits A kaukázusi krétakör után dél-ruttkai taaj szóláséban protezsaalta be az Operaaba balerinaanak? Valódimír: — Ma alacsonyan röpülnek a beckettek, nem úgy találja? Eztrágom: — Nem, pedig kerestem. Mondja, maga tudja, ki az a Dodó? Valódimír: — Az ügyeletes tűzoltótól. Dodó szaracénül annyit tesz; szocialista realista dráma. Eztrágom: — Mondhatta volna rögtön, kis lovag. Arra ugyan várhatunk! Ez itten kísérteti stúdiószínház. Csu- dijó stúdió!... Akasszuk föl magunkat? Vagy itt háljunk meg? Közönség (lelkesen haljo- noz): — Haljon! Haljon! Eztrágom: (Nem hal)lja. L. L KÉRDŐÍV Itt az év vége, épp most fejeztem be az utolsó kérdőívet, amelyet ki kellett töltenem. Mikor születtem, hol, miért, milyen körülmények között, volt-e a dédmaminak tyúkszeme bal lábának negyedik ujján? Szóval, összeszedtem a rám jellemző adatokat. Boldogan sóhajtottam, és megfordítottam a lapiot. A sóhajtás maradt, a boldogság elpárolgott. Ugyanis a másik oldalon önéletrajzot kértek tőlem. Nekiálltam hát és írtam. Kibővítve ugyanazt. Mikor születtem, miért, hol? Hivatkoztam sanyarú gyermekkoromra, amelyben különös szerepet játszott a dédmami tyúkszeme. Az ilyeshni mindig meglágyítja a szíveket. Ebben már minden benne volt. Elégedetten szemléltem a művet, mit tagadjam, remek munka. Önéletrajzom olyan jól sikerült, hogy a saját édesanyám sem ismerne rám belőle. Ez a legfontosabb követelmény. Ezer hasonlóval együtt majd elhever valahol egy irattárban. Ha véletlenül összehasonlítják a többivel, kiderül: nagyjából egyformák vagyunk, és mindenki egészen kis gyermekként kezdte az életét. A derűlátó oldalam azt várja az új évtől, hogy elégedjen meg minden hivatal a kérdőívekkel, azokban úgyis minden benne van. Minek az önéletrajz? Tán azt várják, hogy a rosszat is beleírjam? Nem ettem meszet. Ha mindenképp tudni akarják, kérdezzenek rá. A borúlátó fél már mást sugalmaz bennem. Várom 1976-tól a kérdőíveket, másik oldalukon az önéletrajzzal és egy újabb papírral: kérjük, kivonatolja önéletrajzát adatszerűén. L. P.
