Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-03 / 283. szám

A vidék előretörése a labdarúgásban Gyorsmérleg az NB I őszi idényéről Hogy hazánkban a labda-! rúgás mennyire fővároeceht- rikus, az közismert. A leg- j jobbak bajnokságában az élen kezdettől fogva szinte kivétel 1 nélkül budapesti csapatok .so­rakoztak. Volt olyan év. ami- í kor a fővárosi egyesületek az j első hat helyet kibérelték, s 1 A legjobbak és a kaposváriak nélkül Hetedszer rendezték- meg Kaposvár felszabadulási asz­talitenisz emlékversenyét, ez­úttal egy nap , alatt. Nem a takarékossági szempont., ha­nem a kevés nevező volt az indíték. A felnőtt, és ifjúsági versenyekre alig százan érkez­tek, így a rnásodosztíüyűak küzdelmét meg sem lehetett tartani. Tavaly kétszáznál többen neveztek. Olyan neves ver­senyzőkkel találkozhattunk, mint Börzsei. Tímár, Kocsis X:, Bánlaki, Kollár, a nőknél Kuchár, Juhos, Ivaskó, . Tiha­nyi, Szendi, Szabó G. és* 1 Ben- ke. Most nemcsak1 a tavalyi ki­emeltek, de még a győztesek sem jöttek el elsőségük meg­védésére. Vajon m-’ért maradtak távöl legjobbjaink? Kétségtelen, hogy nem a legmegfelelőbb időpontban ke­rült sor a versenyre. Most fo­lyik a skandináv bajnokság. Az ott versenyzőkön kívül öt fővárosi, élvonalbeli asztali­tenisz-csapat tartózkodik kül­földön. A rendezők árra hivat­koznak, hogy az időpontot már az év elején rögzítették az országos ' versenynaptárban. Menet közben viszont nem akartak módosítani, mert a fő­varos felszabadulásának év­fordulója az irányadó. 1 Hasonló terminusnehézség esetén máshol is előfordult már időppntváitoztatás. Egy emlékverseny igazi rangját nem az időponthoz való merev ! ragaszkodás, hanem a részve­vők színvonalas csatái adják. Ezért a jövőben körültekin­tőbben kell a dátumot megje­lölni. Nem kaptunk viszont vá- .laszt a somogyi asztaliteni­szezők távolmaradásának okára. A Vasas NB 1-es játé- ’kosai közül két férfi és egy női versenyző indult. Ök is korán elbúcsúztak. Hol ma­radtak a többiek? És hol ma­radtak a Rákóczi férfi aszta- liteniszezői, akik éppen né­hány hete örvendeztettek meg bennünket feljebbjutósukkal. Ez a verseny kiváló alkalom lett volna annak fölmérésére, hogy erősebb ellenfelekkel j szemben mit nyom a latban ! csapatuk. Kár, hogy nem él­tek vele. Vajon várhatjuk-e idegen rpegyék versenyzőinek részvé­telét., ha mi, házigazdák is tá­vol maradunk? Az egykori rangos emlék- verseny ma már inkább csak az -emlékeiből« él. Megyénk ! asztalitenisz-sportjának jövő- ! je megköveteli, hogy ne j hagyjuk elsorvadni. J. R. Rajt a Téli Kupában Új csapattal szerepel a Rákóczi Kispesten Az NB I-esek megfiatalított csapatai kezdik el a Téli Ku­pa küzdelemsorozatát. A mai fordulóban a Kaposvári Rá­kóczi ismét a Budapesti Hon­véddel találkozik, s újra Kis­pesten. Németh Lajos, a Rákóczi labdarúgó-szakosztályának vezetője tájékoztatott a Kis­pesten pályára lépő csapat­ról. Szabó lesz a kapus. A hátvédsort Kanyar, Márton. Kovács F. és Petrák alkotja. A középpályások: Burcsa, IConrád és Treszlcr. A táma­dósor: Varga I., Karasz és [ Csorba összetételű. A csere- ! pádon Miillner kapus ül, to- i vábbá Kovács J. és Nagy J. j mezőnyjátékosok. Az edzőtovábbképzésen tar­tózkodó Mathesz Imre holnap a kispesti mérkőzésen csatla­kozik a csapathoz. Kíváncsian várjuk, mit tud a Rákóczi -csikó csapata«. I amelyben esetenként három 23 évnél idősebb játékos lép­het majd pályára. A mérkő­zés arra ad maid feleletet, hogy a nagy múltú Honvéd, illetve a Rákóczi hányadán áll utánpótlás dolgában. csak a középmezőnyben ta- ] lálkoztunk a futball legjobb j vidéki képviselőivel. A sportág történetében most valami új kezdődött. Az utolsó fordulóban FTC:—Vi­deoton rangadó volt. Az első helyen álló Ferencváros láto­gatott a második helyen ta­nyázó Székesfehérvár ottho- nába. Minthogy kettejük har­ca nem hozott döntést, a ve­zető Fradi mögé az Ü. Dózsa zárkózott föl. A Videoton -csak« harmadik lett félidő­ben. Persze, a fehérváriak pár­harca a legjobbakkal még nem igazolná a címben foglal­tak igazát. A mostani bajno­ki táblázat azonban igen. Az első. hat csapat között a há­rom fővárosi együttes, az FTC. az Ü. Dózsa meg a Honvéd mellett a Videoton, a Hala­dás és a Diósgyőri VTK fog­lal helyet. Még kedvezőbb a kép. ha tovább megyünk a ranglistán. Az 1—8. helyen ál- [ lók közül öt vidéki sportkör, és a fővárost csak az emlí­tett -nagy hármas« képviseli. Az Üj pesthez, az FTC-llez meg a Honvédhez korábban csatlakozó Csepel, Vasas és MTK VM most a táblázat al­só felében foglal helyet. Lap­társunk. a Népszabadság, gyorsmérlegében örömmel ál­lapítja meg a vidék ilyen for­mában való jelentkezését. Ügy mondja, ez ellensúlyoz­za. hogy a mostani bajnok­ságban a vezető nagy csapa­tok nem tudtak az átlag fölé emelkedni. Ha a magyar élgárda — akár a válogatottra, akár a legjobb klubcsapatainkra gon­dolunk — nem is tudott a kívánt gyors ütemben felzár­kózni az európai élmezőny­höz, mégis meg kell állapíta nunk, hogy a mostani NB I előrelépést: hozott. Akadlak ugyan még a múltat idéző, .almos, lagymatag mérkőzések, de összességében a mai élvo­nal Harcosság és játék tekin­tetében előbbre lépett. Meg­érezte' ezt ä' ’Közönség "is. A kettős rangadókra csaknem megtelt a Népstadion szurko­lókkal. Megmozdult a Vidéki nézőtábor is. A Rákóczi hazai meccsein olykor húszezren is kíváncsiak voltak a Vasasra, az Ű. Dózsára meg a többiek­re. Békéscsabán is húszezren várták . a Fradit. Így azután, ha Győrben. Zalaegerszegen és Tatabányán megcsappant is a nézőszám, a vidéki mérkő­zések látogatottsága örvende­tesen emelkedett. Pesten a Ferencváros sem panaszkod­hat. Az FTC—Rákóczi mérkő­zésre az ősszel megtelt az Üllői úti stadion lelátója. Más­kor egy ilyen nem sokat ígé­rő meccsen 4—5 ezer néző ha volt. Szóval a szurkolók jelzik az újat. No és a csapatok? Bizonyos, hogy a Ferencvá­ros jelesre vizsgázott a fél idényben, még ha néhány­szor kisiklott is Dalnoki Jenő edző legénysége. Bárhogy ala­kuljon, az FTC egész évi sze­replése, a zöld-fehér gárda szakvezetői azt az utat mu­tatták, amelyet más sportkö­röknek is járniuk kell. Mind J a Ferencváros, mind a vá- : lógatott példája tükrözi, hogy a korábbi drótozó-foldozó rendszerrel végleg föl kell I hagyni. Amikor Dalnoki pél­dául »mellőzte« Branikpvitsot, a válogatott csatár megsértő­dött. Most kezdi belátni, hogy | edzeni és nem edzegetni kell. Igaz, Dalnokit segítette több névtelen »csikó«, aki feledtet­ni tudta a sztárt. Noha az Új­pesti Dózsa hajrábeli előretö­rése azt mutatja, hogy még Zámbóékkal is számolni kell (hisz a Dózsa a végén oda­lopakodott a Fradi nyomába), a jövő mégis a fiataloké. Pél­dázza ezt az elméletet sok vonatkozásban a Rákóczi is. Amikor a kaposváriaknak a szezonkezdet előtt nem úgy sikerült az igazolás. mint ahogyan sokan szerették vol­na, csak egy ember maradt nyugodt: Mathesz Imre edző. — Jó1 lett volna néhány poszton erősíteni, de ha nem sikerült, nem baj. Majd az ellenfelek megtanulják Ág- : falvi, Márton vagy Burcsa ne­vét — mondta a kaposvári mester. O ugyanúgy nem té­vedett, mint Dalnoki. A Ha- ! ladás meg a Diósgyőr esete szinte azonos a Rákócziéval. A korábbi kiesési’ gondokkal küszködő két csapat sztárok nélkül megtáltosodott. A ' Vi­deoton példája egy kissé más. ‘ Fehérváron szélesebb alapo- i kori nyugszik a piramis. Ezért ! is tart ma lépést a Videoton | egyenrangú partnerként a legjobbakkal. Érdekes volt az őszi baj­noki idény. De hogy a tava- ! szi még inkább az lesz, az egy pillanatra sem lehet vi- ; tás. Ki hinné, hogy a most I leszakadt fővárosi csapatok j beletörődnének jelenlegi j helyezésükbe. Bizonyos, hogy {a Tatabánya, a. Győr, vagy az idén újból hullámvölgybe került ZTE is többre vágyik. A legnagyobb veszélyben levő Békéscsaba meg Szeged sem akar kiesni. A magyar labdarúgás szá­mára sokat jelent az, hogy megmozdult valami az élvo­nalban. A somogyi sportbará­toknak nagy öröm, hogy eb­ben a harcban Kaposvár nem csupán epizódszerepet játszik. Kovács Sándor RÖPLABDA A Vasas izzó kellős győzelme Eszék ellen Az NB I-ből kiesett Kapos-| csapatkapitány Vermesné Me- vári Vasas Izzó kettős nem- ! rő Zsuzsától, aki visszavonul zetközi mérkőzést játszott Ka- j az aktív sportolástól. A kezdő pos váron. Ellenfele a Zseljez- j játékosok, valamint a csere- nicsár Ostjek csapata volt. Az ; sor (Böröczfi, IV^olnár, Kiss. eszékiek most adták vissza az j Lengyel, Kurucz, Herr, Suta) jó játékkal köszöntek el a csapatkapitánytól, s az első találkozón 4:l-re. a másodi­kon 5:0-ra győzték le a több fiatal versenyzővel felálló eszéki női röplabdacsapatot. izzós lányok látogatását. A Vermesné, Bogdánná, Ku­tas, Gadár, Csonka, Csorba j összeállítású kaposvári Csapat j e mérkőzéseken búcsúzott a j Gedó és Baduri első leit Montrealban Montrealban magyar idő I szerint keddre virradóra befe­jeződött a nemzetközi ökölví­r­Érettségizett nőt bérelszámolói munkakörbe fölveszünk DÉLVIÉP, Kaposvár, Tóth Lajos u. 6. (12479) vótorna. A döntőbe 9 ország 22 Versenyzője került, közöt­tük két magyar, Gedó György és Badari Tibor is szerpelt. Qedó és Badari nagyszerűen helytállt; megnyerték utolsó mérkőzésüket is, így papír-, illetvje pehelysúlyban magyar győzelem született. Gedó a döntőben a kubai Hector Ra- mirezzel került szembe és nagy küzdelemben, pontozás­sal győzött. Ramirez az elő­döntőben a Katowicében Eu- rópa-bajnokságot nyert szov­jet TkacSenkót verte meg. Pehelysúlyban Badari Tibor kétszeres Európa-bajnok biz­tosan, !>:0 arányú pontozással nyert a kanadai Camille Huard ellen. Kis váltósúlyban Nagy J. a 3. helyen végzett. Edzőtovábbképzés Kaposváron Egymás után térnek téli pi- I henőre a különböző sportágak I képviselői, azonban nincs szü­net az edzők számára. A megyei sporthivatal ren­dezésében érdekes előadásra kerül sor csütörtökön. A so­mogyi edzők részére dr. Ist­vánfi Csaba, a Testnevelési Főiskola adjunktusa tart is­mertetőt az edzéskészítés lo­gikai menetéről. Az edzőkön kívül minden érdeklődőt szí­vesen látnak. Színhely a vá­rosi tanács nagyterme. Kez­dés 14 órakor. „Jelesre” Vizsgáztak a szurkolók A Magyar Labdarúgók Szövet­ségének agit.-grop. bizottsága az NB I-es mérkőzések el­lenőreinek jelentései alapján elkészítette a klubok szurko­lói részére kiírt sportszerúsé- gi verseny őszi rangsorát. Az osztályozás 1—5-ös jegyekkel történt. A sportszerűségi verseny őszi rangsora: | 1. Videoton 4,75, 2. R ákó­I czi 4,3, 3. Bp. Honvéd 4,2, 4. Rába ETO, ZTE 4,14, 6. Va­sas 4,12, 7. Haladás VSE 4, 8. MTK VM, Salgótarjáni BTC, Ü. Dózsa 3,87, 11, FTC 3.81, 12. DVTK 3,75, 13. Cse­pel 3,71, 14. Tatabánya 3,62. 15. Békéscsaba .3,55, 16. Sze­gedi EOL 3,52. s Növényvédő szakmérnököt, üzemmérnököt fölvesz — társulásos agrokémiai központjához — a Szigetvári Állami Gazdaság. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni levélben vagy személyesen lehet, a gazda­ság személyzeti osztályán. Cím: Szigetvár. Pf. 15. (12511) DECEMBER Milyen lesz az időjárás? 3 SZERDA Ferenc A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő, legföljebb a Dunántúlon elszórtan ki­sebb esővel. Mériékelt,’ napközben megélénkülő déli szélre szám thatlthk. Hajnalban és reggel he­lyenként ködképződés lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán: plusz 5 és plusz 10 fok között alakul. — Nemzetközi kollokviumot rendezett Visegrádon az UNESCO-val együttműködve a Nemzetközi Újságíró-szer­vezet. A tegnap kezdődött kollokviumon 24 ország, kö­zöttük 10 fejlődő ország kép­viseletében 58 szakértő vesz részt. — Antifasiszta emlékművet állítanak fel a Lővérek hegy­vonulatai vkl körülvett Tacsi- árokban, amely az 1940-es években az antifasiszta moz­galmak részvevőinek találko­zóhelye volt. — Üzemi lövészversenyt rendeztek a VBKM Kaposvá­ri Gyárában, az MHSZ és a KISZ szervezésében, Kapos­vár felszabadulásának 31. év/ fordulóján. 86 férfi és nő vetélkedett puska- és pisz­tolylövészetben. — Aláírták -a magyar— vietnami postai és távközlési kormányközi egyezményt. A VDK nagykövetének ezután : átnyújtották a megsegíté­sükre küldött távközlési esz­közök és berendezések jegy­zékét. Lemondták a „szörnyszimpozion-t” A lochnessi szörny létezé­sének — vagy nemlétezésé­nek — bizonyítására össze­hívott edinburghi tudomá­nyos értekezletet lemondták. A szimpozion szervezői beje­lentették: a szörnyről »oly hatalmas mennyiségben je­lentek meg legutóbb cikkek és közlemények, hogy ez a körülmény alkalmatlanná te­szi a 'légkört a tárgyilagos vizsgálódásra ...« — Védetté nyilvánították Vas megyében a Sitke köz­ség határában levő mintegy 1 30 hektáros területet, a »ki­rályné gyertyája« nevű ritka virág termőhelyét. — Bővítették a siófoki kór­ház KISZ-klubját, valamint a nővérszállás - társalkodóját. Különösen nagy örömet szer­zett a fiataloknak a klubnak ajándékozott fotöberendezés. Kábítószerkoktél Három haláleset földeríté­sén fáradozik a tübingeni rendőrség, miután kézhez kapta a városban szombaton holtan talált két fiatal férfi és egy nő boncolási jegyző­könyvét. A jegyzőkönyv sze­rint a. három fiatal halálát egy gyilkos dózisú heroinin­jekció okozta, a kábítószerhez azonban sztrihnint és kof­feint is kevertek. A rendőr­ség azt nyomozza, hogy az áldozatok kitől szerezhették a halálos, »koktélt«. — A rákos daganatok gyógyszeres kezeléséről kez­dődött tegnap tudományos tanácskozás az onkológiai in­tézetben. A KG3T rákkuta­tás! egyezményét aláíró szo­cialista országok szakembe­rei vesznek részt ezen. — Hihetetlen szélvi­har pusztít Anglia déli part­vidékén. A viharos erejű, esőkkel kísért szél miatt meg­szakadt a kompösszeköttetés Anglia és Franciaország kö­zött. A szél három kompot leszakított a horgonyról és kisodorta azokat a nyílt ten­derre. Egy Doverbe ta/rtó komp, fedélzetén. körülbelül száz utassal, éjszaka hat órán keresztül küzdött, az elszaba­dult elemekkel, míg végre a kikötő fogadni tudta. 100 évvel ezelötl. 1875. december 3-án született Móron és 12 éve, 1963 októbe­rében halt meg — 88 éves ko­rában — ZIMMERMANN ÁGOSTON Kossuth-díjas aka­démikus. az Allatorvosludomá- nyi Egyetem professzora* nem­zetközi hírű ^anatómus. Állatorvosi J tanulmányait 1895-ben Budapesten fejezte be, s már a következő évtől az akkori állatorvosi akadémia tanársegédje lett. 1910-ben a budapesti egyetem bölcsészka­rán magántanári képesítést szerzett az összehasonlító ana­tómiából és az Állatorvosi Fő­iskolán az anatómiai tanszék professzorává nevezték ki. 1933-ban az Állatorvosi Főis­kola, 1939—40-ben az Állator­vosi Főiskolával bővült József nádor Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem rektora volt; 1946-ban vonult - nyuga­lomba. Hosszú időn át betöl­tötte a Természettudományi Társulat elnöki tisztét. Okta­tói munkája mellett nagy ér­deme, bogy az anatómiát az egyszerű leíró kereteken túl az értelmező tudomány ma­gaslatára emelte.-r Tizenhárom szocialista brigád dolgozik a Nyugat­dunántúli MÉH Nyersanyag­hasznosító Vállalatnál. Közü­lük hét zöld-, kettő bronz- és egy ezüstkoszorűs. — Felvételt hirdet hivatá­sos énekkarába — esak az altszólamra — az Állami Né­pi Együttes. Meghallgatás: 1975. december 12-én 16—18. óra között, az I. kér. Corvin tér 8. sz. alatt. Korhatár: 18- tól 28 évig. — 2,7 millió oltványt szál­lított az Ültetvény tervező és Szaporítóanyag-forgalmazó Vállalat észak-magyarorszá­gi területi központja az idén a Szovjetunióba. Tegnap in­dították útnak az utolsó té telt. Farkaskaland Őre vigyázatlanságát ki­használva kiszökött ketrecé­ből a müncheni állatkert egyik hatalmas kanadai far kasa és »városnéző« körűim indult. A szökevény meglő hetősen nagy pánikot kelteit a város utcáin. Nem soká él­vezhette- azonban a kirándu­lást. mert a rendőrség beke­rítette. majd egv állatorvos puskából kilőtt altatópatror,- nal leterítette. — Rekord születet vasár­nap az észak-somogyi Alkot­mány Vadásztársaság fácán- vadászatán: a résztvevők 305 kakast lőttek. Csempe 1200 lakáshoz — terven felül Egy hónappal a határidő előtt megkezdődött az üzem­szerű terhelés a zalaeger­szegi kerámia és cserép- k'ályhagyár tófeji falburkoló csempegvárában. A 100 mil­lió ‘forint költséggel bővített falburkoló cserépgyár egy év alatt 28—30 ezer lgkás belső burkolásához elegendő színes, mintás csempéi állít elő. Az­zal, hogv egy hónappal a ter­vezett határidő előtt megkez­dődött az üzemszerű terme­lés, 1200- lakáshoz, vagy csa­ládi házhoz elegendő falbur­koló anyagot, gyártanak ter­ven felül. A tófeji gyár üzembe he­lyezésével lényegesen javult a hazai ellátás és bővülj a vá­laszték, de továbbra is szük­ség lesz importra. A gyár termékeinek jelentők részét 3 TÜZÉP-telepek értékesítik.

Next

/
Thumbnails
Contents