Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-26 / 277. szám

X . A Cl ,V K '"'4 ß «OSN? kY, Ara: 80 filler AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam 277. szám 1975. november 26., szerda A tanácsok és a népfront A lakosság legszélesebb ré­tegeit a népfront bizottságai fogják össze, a mozgalom te­vékenysége azonban szorosan kapcsolódik különböző testü­letekhez, szervezetekhez. Leg­több szállal a tanácsi mun­kához kötődnek a bizottsá­gok; településfejlesztési, tár­sadalompolitikai feladatok megoldásában segítik őket. Ötletekkel. kezdeményezés­sel, felvilágosító és meggyőző tevékenységgel, a mozgósítás megannyi, a helyi körülmé­nyeknek megfelelő, a községi vagy városrészi sajátosságok­hoz igazodó formáival. Felsorolni is nehéz a két szerv között kialakult együtt­működés területeit, módjait. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: választási jelölő gyűlések, rétegbeszélgetések megszervezése, az ezeken el­hangzó közérdekű .javaslatok összegyűjtése és megvalósulá­suk figyelemmel kísérése, szorgalmazása; településfej­lesztési elképzelések megfo­galmazása. középtávú és éves tervek kidolgozása, végrehaj­tásuk segítése. Eredmé­nyeinkben jelentős része van a tanácsok és népfrontbizott­ságok közös munkájának, az egymás tevékenységére ter­mékenyen ható együttműkö­désnek. Mindkét szerv me­gyénkben is sokat tett azért, hogy az állampolgárok jól tá­jékozottak legyenek — az or­szág és lakóhelyük gondjai­ról, törekvéseiről — s minél aktívabban vegyenek részt a közügyek intézésében. Ha e gazdag és sokszínű közös munkálkodás tovább­fejlesztéséről beszélünk, a tervszerűség és a következe­tesség követelményét kell el­ső helyen említenünk. Ezt tette a megyei tanács-vb teg­napi ülése is, amikor megál­lapította; az ez év elején megfogalmazott és kölcsönö­sen elfogadott együttműködé­si megállapodás előírásai, va­lamint a helyi tanácsok és a népfrontbizottságok részére kiadott irányelvek megfelelő keretet adnak a még maga­sabb szintű együttműködés­hez. Ezt azonban tartalma­sabb munkával kellene meg­tölteni, fokozva a propagan­da- és szervező tevékenysé­get, következetesebben telje­sítve a kölcsönösen vállalt feladatokat. Es mivel a tennivalók so­kaságából helyszűke miatt csak egyet lehet kiemelni, azt kell mondanunk; mindenek­előtt a társközségekben kell fokozni a népfrontbizottságok és a tanácsok közös tevé­kenységét. Hiszen Somogybán 160 településen nem működik tanácsi szerv, az ott lakóknak tehát fokozottan szükségük van a rendszeres, személyes kapcsolatra a tanáccsal és más társadalmi szervekkel. Ebben kiemelkedő szerepe van a népfrontbizottságok- nak, amelyeknek tagjai a leg­kisebb településen is ott van­nak és tájékoztató, szervező, mozgósító tevékenységükkel jelentős részt vállalhatnak — és a legtöbb helyen vállalnak is — a közélet tennivalóiból. E munkájukat azonban csak úgy tudják igényesen ellátni, ha ehhez a községi tanácsok tisztségviselőitől, a tanácstagi csoporttól megbízható és rend­szeres támogatást kapnak — tájékoztatásban és szervezés­ben egyaránt. Automata jegylyukasztok exportra A líbiai és a tunéziai kor­mány közös vállalatot hozott létre, amely a líbiai főváros, Tripoli és a tunéziai Sfax kö­zött mintegy 500 km hosszú­ságiban — nagyjából a Föld­közi-tenger partvonalát kö­vetve — vasútat épít. A nagy­szabású vasútépítés tanul­mánytervének és műszaki ter­veinek elkészítésére 28 pályá­zó közül nemzetközi. verseny- tárgyaláson a TESCO és az UVATERV kapott megbízást. A szerződés értelmében a ter­veket huszonhat hónap alatt kell átadni. A két országot összekötő vasútvonalat 1981- től kívánják működtetni. A vasútvonal tervezésére vonatkozó szerződést Tripoii- ban tegnap írták alá. Példás együttműködés ar Állami gazdaságok Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke líbiai látogatása során megkoszorxízta Tripoliban az ismeretlen katona emlékművét. (Telefotó: AP—MTI—KS) Losonczi Pál, az Elnöki Ta-1 Az emlékmű két oldalán ■ A koszorúzásnál jelen volt nács elnöke és kísérete teg- katonai díszőrség sorakozott -Tbdusszalam D^sallud, a Lí­nap délelőtt Tripoliban meg-I . , . . biai Arab Köztársaság minisz­koszorúzta az olasz gyarma- j fel- A nemzetl színű szalagba, , tereinöke és Dzsoma Szaleh tosítók elleni több évtizedes I övezett koszorú elhelyezését j Larbas villamosenergia-ügyi harc első, 1911. október 25-1 j követően a katonai zenekar j miniszter. csatájában elesett hősök tisz- J eljátszotta a magyar és a lí- | Tegnap szakértői bizottsá- teletére el-H.aniban emelt J emlékművét. I biai himnuszt. gokban folytatódtak Tnpoli­____________,________________________________________________ ban a hétfőn megkezdett ma­gyar—líbiai tárgyalások. L osonczi Pál kedden Líbiá­ban találkozott Moamer el- Kadhafi ezredessel, a forra­dalmi parancsnokság tanácsa elnökével. Ezalatt szekciókban Az MSZMP Központi Bi- mus elverne épülő kapcsolatai j folytatódtak a magyar-líbiai zottságának meghíváséira no- vember 17,—25. között az Iz­raeli Kommunista Párt párt- munkásküldöttsége Ghazi flz Izraeli KP pártmunkáskiüdiütségének látogatása Magyarországon segítsége a tsz-eknek fejlődéséhez. Az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának párt- Shbetának, a központi bizott- i munkásküldöttsége tegnap el­ság tagjának vezetésével látó gatást tett hazánkban. A küldöttséget fogadta Gye- nes András, a Központi Bi­zottság titkára. A küldöttség megbeszélést folytatott Jakab Sándorral, a Központi Bizottság tagjával, a KB párt- és tömegszervezetek osztálya vezetőjével és dr. Berecz Jánossal, a Központi Bizottság külügyi osztálya ve­zetőjével, látogatást tett Bács megyében és a budai járási pártbizottságnál. Meglátogat­tak ipari, mezőgazdasági üze­meket, kulturális intézménye­ket. A küldöttség látogatása a teljes egyetértés és a kölcsönös szolidaritás légkörében le­folyt megbeszélések és talál­kozók hozzájárultak az MSZMP-nek és az Izraeli KP- nak a marxizmus—leninizmus és a proletár mternacionaliz­utazott hazánkból. A Ferihe- i gyi repülőtéren Jakab Sándor j búcsúztatta a küldöttséget. I tárgyalások gazdasági és kul­turális kérdésekről, megkö­tendő egyezményeken dolgoz­| tak a magyar és a líbiai poli­tikusok, illetve szakértők. (Folytatás a 2. oldalon) Jövőre bizonyára jobban kibontakozik a somogyi álla­mi gazdaságok és termelőszö­vetkezetek gazdasági és egyéb együttműködése. Várhatóan megoldódnak az állami és a szövetkezeti szektor elszámo­lási rendjének különbözőségé­ből adódó gondok. Hatékony összefogással jelentős progra­mokat teljesíthetnek ezek a mezőgazdasági nagyüzemek. Segítségnyújtásban eddig sem volt hiány. Az egyszerűbb gazdasági együttműködések­ben részt vesznek a közös gazdaságok és — néhány ki­vételtől eltekintve — az álla­mi gazdaságok is. Például a helikopteres növényvédelem­ben, az agrokémiai centrum munkájában, a jövőben pedig a termények tárolásában és feldolgozásában. A Somogy megyei . Tanács Mező- és Élelmiszergazdasági Bizottsága fejlesztési albizott­ságának hetenként rendszere­sen megtartott ülésein a nyá­ri és az őszi időszerű munkák értékelésekor szinte mindig arról hallottunk, hogy az ál­lami gazdaságok vezetnek a termelőszövetkezetek előtt. Ezen a héten arról értesül­tünk, hogy állami mezőgazda- sági nagyüzemeink jelentős gépi segítséget nyújtottak a tsz-eknek, s ezt a segítséget ezután sem szüntetik meg. A somogyi állami gazdasá­gok huszonöt traktora össze­sen 2400 hektáron végezte el a közös gazdaságokban a szántást, a magágykészítést az őszi vetésekhez; tizenhét gép a tsz-ek 1025 hektár kukoricá­ját takarította be, s nem ke­vesebb, mint 13 435 tonna szemes kukoricát szárítottak a termelőszövetkezetek részé­re.. (Ezzel a. Somogy megyei Gabonafelvásárló- és Feldol- ] gozó Vállalat gondjain is eny­Kaposvári állattenyésztők sikere Sok jó szakember kis he­lyen is elfér — a némi éllel átalakított mondás tegnap hangzott el az AGROKOMP- LEX sertéstelepei fiatal szak­munkásainak területi vetélke'- dőjén. A verseny majdnem harminc részvevője és a zsűri ugyanis az SZMT-székhaz leg­kisebb klubszobájában — a szó szoros értelmében — szo­rongva várta a szellemi erő­próba kezdetét. Az idén ez már a negyedik ilyen — fiatal mezőgazdasági szakmunkások számára ren­dezett — vetélkedő a megyé­ben. Eddig a hagyományos szántóversenyen kívül a ser­tés- és szarvasmarha-tenyésztő szakemberek vetélkedőire ke­rült sor. Tegnap az évente több mint 600 ezer hízott ser­tést nevelő AGROKOMPLEX rendszer agárdi, böhönyei, hő- gyészi, kaposvári, paksi és pécsi sertéstelepeinek szak­munkásai versenyeztek. Gye- nesei István, a megyei KISZ- bizottság titkára nyitotta meg a vetélkedőt, amely jó lehető­séget ad a tapasztalatok ki­cserélésére is. A versenyzők felkészültségével nem volt baj. mégis sokat tanulhattak a zsűri magvas »kiigazításaiból«, és egymás válaszaiból is. Mint kiderült, az azonos technoló­giák megvalósításában — az adottságoktól függően — kü­lönbségek vannak a telepek között: mindenütt akad me>g- szívlelésre méltó tapasztalat. Szakmai fölkészültségükön kívül a részvevőknek politi­kai tájékozottságukat is bizo­nyítani kellett. Ez a legjob­ban a kaposvári fiataloknak sikerült — összesítésben ők szerezték meg a győzelmet. (Egyéni teljesítményével ki­emelkedett a mezőnyből Urá­nusz Lajos, a Kaposvári Me- { zőgazdasági Főiskola tangaz- [ daságának dolgozója.) A máso- I dik helyezett és egyben a má­sik továbbjutó Agárd csapata lett. Agárd lesz á házigazdája a döntőnek, ahol az ország nyolc legjobb csapata mérkő­zik az értékes díjakért. Teg­nap mutatott tudásuk alapján a kaposváriak a döntő nagy esélyesei... B. F. | hitettek.) A Bárdibükki Álla- . mi Gazdaság például a bárd- udvamoki tsz több mint 300 hektár kukoricáját takarítot­ta be. Különösen az időszerű mun­kák .utolsó szakaszában volt I jelentős az állami gazdasá- | goktól kapott segítség. Főleg a kutasi, a böhönyei, a kapos­vári és a bárdibükki gazda­ság tett ki magáért — így összegezte a megyei szakveze­tés és a fejlesztési albizottság véleményét Szendrei András, a megyei tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztályve­zető-helyettese. A segítségért azért is köszönet jár a gazda­ságoknak, mert "akkor küldték gépeiket a tsz-ekbe, amikor azokban helyenként' a szerve­zési gondok lassították a mun-x ka ütemét. Vasútépítés Líbiában Magyar—algériai tárgyalások Tegnap Algírban megkez­dődtek a tárgyalások az MSZMP KB és az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front küldöttségei között. A magyar küldöttséget, amely az ANFF országos vezetőségének meg­hívására érkezett hivatalos baráti látogatásra az észak- afrikai országba, Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagi a, a KB titkára vezeti. (MTI) i Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak ülését november 26-ra összehívták. A Politikai Bizottság a IV. ötéves népgazdasági terv tel­jesítésével foglalkozó jelentést, valamint az V. ötéves terv és az 1976. évi terv és állami költségvetés irányelveire vonatko­zó javaslat megvitatását indítványozza a Központi Bizott­ságnak. (MTI) Losonczi Pál Líbiában Koszorúzás az elesett hősök emlékművénél A Somogy megyei Finom mechanikai Vállalat ez év má­sodik félévében 6000 darab — villamosokon. autóbuszokon alkalmazható — automata jegylyukasztót szállít Csehszlová­kiába. Jövőre ugyancsak ebbe a szomszédos országba külde­nek 3000 darabot, belföldre pedig ezret készítenek. Magyar tervekkel

Next

/
Thumbnails
Contents