Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-12 / 240. szám

s,' yitAG PROLETÁRJAI; E G Y E S 0 l J E T E K 1 Ara: 1 forint SomogniJIIéplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Új technológia szebb keimé XXXI. évfolyam 241. szám 1975. október 12., vasárnap Páncélosok Porto utcáin v \ 80 millió dolláros amerikai segélyt kap Lisszabon A rend helyreállítására szombaton a kora reggeli órákban gyalogos alakulatok, harckocsik, terepjárók és pán­célozott járművek vonultak be. Portóba, ^mely pénteken — 48 óra alatt immár második alkalommal — ismét tünteté­sek és ellentüntetések, súlyos incidensek színhelye volt. A jelentések szerint az észak-portugáliai kikötővá­rosban a péntek esti utcai harcokban több mint ötven személy sebesült meg. A ki­vezényelt biztoufclgi alakula­toknak végülis sikerült arra kényszeríteniük az ultrabalos Népi Demokratikus Unió (UDP) funkcionáriusait, hogy távmzzanak a párt szélsőséges elemek által megostromlott székházából. Szemtanúk sze­rint az épületből szigorú őri­zet mellett több mint száz személyt kísértek ki, majd szállítottak el a közelben vá­rakozó rendőrautókon. Köz­ben biztonsági alakulatok ha­toltak be az épületbe, ahol ál­lítólag fegyvereket és lőszert foglaltak le. A Portugáliai Fegyveres Erők Mozgalmának legfelsőbb Forradalmi Tanácsa pénteken közleményt adott ki arról a katonai roham osztagról, i amelynek létrehozásáról nem­rég döntöttek. Az osztag kezdőbetűi see rint AMI-nak nevezett, alaku­latot közvetlenül a köztársa- i sági elnöknek rendelték alá, J és »-különleges feladatait« ma­ga az elnök határozza meg. Az AMI-t kommandókból, ej­tőernyősökből és tengerész- gyalogosokból állítják össze. A csoportot azért hozták létre, hogy »kritikus helyze­tekben« beavatkozzék, ha már kimerítették a rendőrség, illet­ve a COPCON nyújtotta lehe­tőséget. Meló Antunes, portugál kül­ügyminiszter pénteken Wa­shingtonban — Gerald Ford elnökkel és Henry Kissinger külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után közölte: az amerikai kormány a folyó pénzügyi évre mintegy nyolc­vanmillió dbllár gazdasági se­gélyt ajánlott fel a lisszaboni kormánynak. Antunes tájékoztatása sze­rint Washington 35 millió dollárt gazdasági segély cí­mén, további 35 millió dollárt az Angolából hazatelepült portugálok támogatására, 10 millió dollárt pedig a Luan­da és Lisszabon közötti légi­óidat biztosító Boeing—?47-es gépek vásárlására folyósít Portugáliának. Otelo Sáráivá de Carvalho tábornok, a COPCON parancs­noka pénteken két lisszabo­ni napilapban megjelent nyi­latkozatában azzal vádolta az Egyesült Államok titkosszol­gálatát, a CIA-t, hogy szét akarja zúzni a portugál for­radalmat. A tábornok latin-amerikai újrágírókkal folytatott kaszál getése során egyebek közölt kijelentette: »sok minden, ami itt folyik, a CIA akciójaként értékelhető. Akárcsak Chilé­ben, nálunk is a kormány helyzetének megrendítésére i irányuló akciók egész össze­függése igazolódik be. Portu­gáliában sok olyasmit tapasz-, tálunk, ami más országokban történt, ahol a CIA interven­ciója révén megpróbálták szétzúzni a forradalmakat. Ez azt jelentheti, hogy olyan szakemberek vannak , jelen, akik forradalmunk elfojtásán mesterked nek«. (Folytatás a £. oldalon.) Púja Frigyes hazaérkezett New Yorkból Szombaton délután hazaér­kezett New Yorkból Púja Frigyes külügyminiszter, az ENSZ közgyűlés XXX. ülés­szakán részt vevő magyar kül­döttség vezetője. A Ferihegyi repülőtéren fo­gadására megjelent Marjai József külügyminisztériumi államtitkár és a Külügymi­nisztérium több vezető mun- l katársa. Bonder József befejezte svédországi látogatását Szombaton este hazaérkezett Stockholmból a Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter által vezetett dele­gáció. Egyhetes svédországi látogatása során a miniszter találkozott Ingmar Carlsson svéd lakás- és várostervezési, valamint Svante Lundquist mezőgazdasági és környezet­védelmi miniszterrel, akikkel megbeszéléseket folytatott a két ország közötti építésügyi, környezetvédelmi együttmű­ködés továbbfejlesztésének le­hetőségeiről. A RÁBATEXT Győri Textilipari Vállalatnál megkezdte pró­baüzemét a mérettartósító gép. Az osztrák Getzner céggel kötött kooperációs szerződés, értelmében a technológiáért a magyar partner évente kétmillió jnégyzetméter finomtextíliát szállít. Az USA-ból származó SMfor licenc alapján igénye­sebb, szebb és mérettartó textíliái készítenek. Az új gép a nagyüzemi termelés megkezdése után évente 10 millió négy­zetméter mérettartó Sanfor kelmét gyárt. (MTI — fotó — Hadas János.) Fűtött pavilonok a BNV-n Háromezren ülhetnek asztalhoz Év vége — hajrá nélkül A Barcsi UNITECH Ipari Szövetkezet vezetői az év utolsó negyedévében is jőked- vűek. Nincs szükség túlóráz­tatásra, s nem kell a szövet­kezet tagjait az évközi lema­radások ledolgozására biztat- i ni. Mint mondták: év végén jó ‘ eredményeket várnak. Termelésük jelentősebb ré­szét a vasipari részleg adja. Az éves terv hat millió fo­rint, de ennelj a kétszeresét fogják ebben az évben pro­dukálni. Itt készülnek az or­szágszerte kedvelt konténerek es konténerszállítók, amelyek­kel az Agronosexpon is nagy sutért arattak. Pillanatnyilag szállítási gondjaik vannak: a cukorgyártás és az őszi me­zőgazdasági termények szállí­tása miatt nem. kapnak elég vasúti kocsit, s a késztermé­kek a telepükön halmozódnak. A babócsai üzemben fa­gyermekjátékok készülnek, fő­ként tőkés exportra. A terve­zett hárommilliós bevételt már a kasszájukban tudhatják. Éppen a napokban gyártják az első darabokat abból a mini babakocsiból, amelynek min­tadarabját Svédországtól kap­ták. Svédország csak ebből a termékből 10 ezer darabot kér jövőre. A fapiari részlegben a na­pokban két új gépi berende­zést szereltek fel, melyet há­zon belül felújítottak és kivi­teleztek. Az előtoló berende­zések a gépek kiszolgálását automatizálják, a kézierő tel­jes kizárásával. A termelé­kenység ezáltal 25 százalékkal növelhető, s a balesetveszélyt — ami e műveleteknél koráb­ban fenyegetett — megszün­teti. Jól fizet a kukorica — de szárítani kell Uj -parancsnok a spanyol csendőrség élén A spanyol hatóságok bizo­nyítékok ' hiányában pénteken kénytelenek voltak szabadon bocsátani tizenegy baszk ha­zafit. A Fraco-rezsimnek ez a döntése olyan politikai manő­ver. amellyel a kormányon belüli mérsékeltek irányában tettek engedményt. Meghoza­talában azonban szerepet ját­szott a nemzetközi szolidari­tás. A spanyol kormány pénteki ülésén Angel Campano tábor­nokot, a madridi katonai kör­zet eddigi parancsnokát ne­vezte ki a csendőrség orszá­gos parancsnokává. A tábor­nok Franco tántoríthatatlan híve — a polgárháború első napjaitól kezdve a diktátor mellett harcolt. Az Expo étterem, a kőbá­nyai és a józsefvárosi közért üzlete után a kiállítók szol- I gálatába állt a Dél-budai Vendéglátó Vállalat bisztrója is az épülő őszi budapesti nemzetközi vásáron. A meg­nyitó közeledtével a Belkeres- j kedelmi Minisztérium vásár- bizottsága is értékelte — és megfelelőnek tartotta — a vásár közönségét szolgáló ke- i reskedelmi és vendéglátó szolgálat felkészülését. A Hungexpo és a kereske­delem mindent megtesz, hogy a kiállítóknak megfelelő fel­tételeket teremtsen, s a kö­zönség kellemesen érezze ma­gát. Ezúttal gondosabb elő­készületre vap szükség, mert a mezőgazdasági kiállítás ; miatt szokatlanul későn ren- i dezik az őszi BNV-t, számol- [ ni kell az időjárás kellemet- [ lenségeivel is. Ezért a vásár- j rendezőség szükség szerint j olajtüzeléses hőlégfúvókkal I fűti a pavilonokat, s gondos­kodtak a kiállítók irodái­ban, tárgyalóhelyiségeiben a villanyfútéshez szükséges elektromos csatlakozásokról. A vásár vendéglátóipara is két változatra, jó és rossz időre készül fel. Az ellátás feltételei egyéb­ként a tavalyi és a tavaszi BNV-hez képest sokat javul­tak. A vásár közönségét 41 vendéglátóhely, étterem, bü­fé, bisztró, áutomatasor, 21 élelmiszer-, zöldség- és gyü­mölcsáruda, 44 iparcikk- és egyéb bolt, pavilon, árusító­hely, sok mozgóárus szolgál­ja. A BNV ABC-áruházában — ahol az OMÉK-on díjnyer­tes több száz élelmiszert for­galomba is hozzák — na- gyobbították a büfét is. A vendéglátás fedett területét mintegy 400 személy befoga­dására alkalmas hellyel bőví­tették, s így most már egy­szerre háromezren ülhetnek asztalhoz. Újdonság, hogy egy-egv vendéglátóhelyen nemzeti sörözőket alakítanak ki, ahol a vásáron bemutatott import söröket árusítanak. A tapasztalatok alapján, va­sárnap. százezer, szombaton 70 ezer, hétköznapokon pedig' 50 ezer vendégre számít a BNV kereskedelmi hálózata, amely a korábbiaknál bősége sebb, szervezettebb ellátásra készült fel. Dunaújváros 25 éves (Tudósítónktól.) Vontatók gördülnek az iha- >sberényi November 7. Ter­előszövetkezet szárítójához. Syekezxtek kihasználni a jó lót, mert a késlekedés sú- os árat követelhet. Császár tván főkönyvelőtől hallot- ík: — Ebben az évben 545 hek­tón termett kukoricánk, któber 9-i^ 120 hektárról ikarítottuk be a termést. A ogányszentpéteri részen má- jsi morzsoltban számítva 40 lázsa az átlag. A víztartalom 0 százalékos, így szükség an a szárításra, mely a sa­lt üzemünkben folyik. Na- onta 10 vagonnal takarítunk e és szárítunk. Öt komba j- ,nnk adapterrel felszerelve dolgozik. Hogy ilyen ered­ményt értünk . el, azt a szak­vezetés, a; gépesítés, a műtrá­gyázás és a növényvédőszerek megfelelő alkalmazása, a tag­ság szorgalma és a kedvező időjárás tette lehetővé. Az iharosi és iharosberényi föl­deken a kukorica még jobb­nak ígérkezik, így a végleges átlag az eddiginél magasabb lesz. Az előző években már kellő tapaszalatokat szereztek, s így kizárólag korai vagy közép tenyészidejű kukoricát vetnek. A múlt évben 32 mázsa volt az átlag. A szakemberek sze­rint ezen a területen a 40 mázsán felüli termés hek­táronként jó eredménynek Huszonöt esztendővel ezelőtt a dunapentelei fennsíkon, kukorieaföldek helyén kezdte meg a munkát az építők első csoportja. A dinamikusan fejlődő szocialista város, Dunaújváros leg­ifjabb lakónegyedét Békevarosnak nevezték ek Mai számunkban Napjainkban a vállala­tok, termelőszövetkezetek számára igen fontos az ész­szerű, takarékos gazdálko­dás. A megyei párt-végre­hajtóbizottság. ülésének pasztalatait — ahol a PM Bevételi Igazgatóságának 258 somogyi vállalatnál és termelőszövetkezetnél tar­tott pénzügyi revízió alap­ján készített jelentését tár­gyalták meg — A tervfegyelem politikai ügy címmel lapunk 3. oldalán találják olvasóink. Az emberek védelme, tes­ti épségük biztosítása, a nagy értékű gépek, berende­zések óvása senki számára — és sehol — nem lehet közömbös. A csőbe zárt szellem címmel lapunk 4. oldalán a siófoki Gáz- és Olajszállí­tó Vállalatnál első alkalom­mal megrendezett munka- védelmi vetélkedő célját, tanulságait adjuk közre. A fiatalok között sok van olyan, akinek »vitakész tör­ténelemszemlélete« van, de nincs kellő történelmi is­merete. Pedig »játszva« le­het tanulni, élővé és kézzel foghatóvá lehet tenni a sokszor »száraz« tényeket . is. Történelmi játékok — játékok történelme című írásában — a mú­zeumi hónap kapcsán — erre hívja föl a figyelmet munkatársunk. A cikk az 5. oldalon található. I

Next

/
Thumbnails
Contents