Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-28 / 253. szám

A fejlett szocialista társadalom építésének útján Kádár János Beszédei és nyilatkozatai ' Felnőttek az iskolapadban Tanító néni. hogy felelt a nagyapám Ez a könyv azok közé tar­tozik, ame­lyeknek a tar­talmát -T- pon­tosabban an­nak legfőbb részleteit — is­merik az olva­sók. Ez termé­szetes, hiszen Kádár elvtárs beszédeinek te­kintélyes ré- , szét közvetíti a rádió, a te­levízió, ismer­teti a sajtó. Nyilvánvaló, hogy az ország figyel rájük. De így, sor­rendbe ren­dezve az el­múlt tíz hó­napban (1974. szeptember 2. és 1975. június 12. között) el­hangzottakat, mindenek­előtt kitet­szik, hogy mi­lyen nagyarányú elemző tevé­kenység eredménye egy-egy beszéd. Ugyanakkor az egész ország tudja, hogy Kádár Já­nos elvtárs igen gyakran »megenyhiti« a nehéz politi­kai tárgyat a hallgatóság szí­véihez közvetlenebbül szóló megjegyzéssel, fordulattal. Azt hiszem, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mond­juk, hogy beszédei épipen az egyéni ízeiktől, sajátosságoktól válnak [kiváltképpen népsze­rűvé, s jelentenek élményt, még azok körében is, akiktől a politika távolabb áll. Az emberi közvetlenség és me­legség természetesen csak já­rulékai egy-egy beszédének, tartalmúik, lényegük, tanulsá­guk a szocialista építés leg­utóbbi időszakának eredmé­nyei és gondjai. Az első beszéd, mellyel a kötet kezdődik, az MSZMP Politikai Főiskolája fennállá­sának 25. éves évfordulóján hangzott el, az utolsó, pedig már a pártkongresszus után, az emlékezetes dunaújvárosi választási .nagygyűlésen. A politikai hatalomról, a párt helyzetéről, a. szövetségi politikáról, az ideológiai mun­káról, a szocialista tulajdon- viszonyokról szóló megállapí­tások a főiskolán már a kong­resszusra készülődés szellemé­ben születtek. A felkészülés időszakában Kádár János te­hát már jelezte azokat az alapkérdéseket, melyek a párt munkájának előterében állot­ták. Hogy hol tartunk, s merre megyünk tovább a szocialis­ta társadalom építésében. A további beszédekben fje­dig már a fölvetett kérdések megválaszolásának folyama­tát is nyomon kísérhetjük, amelyeket részint a tüdomá- nyos Vizsgálódás és elméleti kutatás műhelyeiben fogal­maztak meg, részint pedig a tömegek igényei, óhajtásai, tö­rekvései és céljai határoltál-: körül. Kádár elvtárs vala­mennyi beszédében vezérfonal, hogy a párt csak a tömegek­kel való termékeny és eleven kapcsolatokra építve érhet el sikereket, oldhatja meg fel­adatait. A KISZ központi bi­zottságának 1975, január 21-én tartott ülésén így beszélt erről: »Az élcsapatnak fontos kö­telessége az, hogy utat mutas­son és vezessen. A pártnak, amikor előre, a jövőbe mutat, messzebbre kell látnia, mint általában az állampolgárok összességének. Mert ha az ál­lampolgárok összessége külön- külön és együttesen képes volna ugyanolyan messze elő­re látni, mint a párt, akkor nem kellene párt. És amikor a párt messzebbre előre te­kint, olyan célokat is meg kell határozni, amiket — sa­ját tapasztalataik alapján — sokan nem tudnak megfogal­mazni. A szocialista forrada­lom előbbre vitele, a »hogyai} tovább« megválaszolása min­dig probléma. Előre lehet jut­ni akkor is, ha az élcsapat nem törődik a sereggel, csak később vissza kell vonulnia. Együtt kell tehát az élcsapat­nak vonulnia a sereggel.« Nem véletlen ez a fogalma­zás. Nehéz harcokban, bonyo­lult politikai küzdelmekben, sök szenvedés árán megszer­zett forradalmi tapasztalat van mögötte. Az emberekkel — az állampolgárokkal — való állandó kapcsolat ered­ménye az a közvetlenség, köz- érthetőség, mellyel a bonyo­lult társadalmi és politikai kérdésekről. összefüggésekről is tud szólni. Azon a nyelven, melyen az MSZMP, okulva a korábbi hibákból, súlyos mu­lasztásokból is, immár csak- i nem két évtizede beszél. A Kossuth Kiadó dicséretes gyorsasággal, méltó kiállííós- ban és azzal a céllal bocsátot­ta útjára Kádár János beszé­deinek és nyilatkozatainak ezt a gyűjteményét, hogy segítse vele a XI. kongresszus hatá­rozatainak helyes érelmezését és következetes végrehajtását. T. I. Minden hétfőn délután két órakor tizenkilencen igyekez­nek az ebédlő felé Kaposvá­ron, az ÁFOR Jutái úti te­lepén. Meglett korú embe­rek. A hétfő délutánokon szá­mukra az ebédlő tanterem, az asztalok pedig iskolapa­dok ... Ők tizenkilencen most végzik az általános iskola nyolcadik osztályát. Tavaly kezdődött. A vállalat vezető­ségének kérésére a Gárdonyi Géza Általános Iskola taná­rai vállalták: minden héten kimennek a telepre, és segí­tik a dolgozókat abban, hogy tekor én sem akartam újból [ Miért vállalták idős fejjel tanulni. A társaim beszéltek | az iskolapadot? Könye bácsi­ra. Itt mindennap szóba ke- (éknál az egész család tanul, rül az iskola, ha valamit nem tudunk, akkor megbeszéljük. Mindenki segít a másiknak. Könye Sándornak, a hat­vanesztendős segédmunkás­nak akad más segítőtársa is, I a hatodik osztályos unokája,' aki minden hétfőn este szá­mon kéri a nagyapától, hogy aznap ki tanította, hisz ő is a Gárdonyiba jár. Könye Sán­dor már tavaly is járt iskolá­ba a negyvenhat’, éves Csima Lászlóval. miért éppen ő maradna ki — mondja. Csima László arról beszél, hogy a tudásvágy min­dennél jobban hajtja az em­bert. Amikor ők négyen és a töb­bi tizenöt társuk hétfőn dél­után két órakor beülnek az iskolapadba, nehéz feladat vár azokra, akik ott marad­nak a szivattyúk és a tartá­lyok mellett; a többiek helyett is dolgozni kell. Péter Béla telepvezető erről így beszél: a hetedik és a nyolcadik osztályt. Tavaly a hetedik osztályban jóval ke­vesebben voltak, mint most. Meglett korú, idősebb em­berek mind a négyen. Ma kétezer-hétszáz forint körül van a fizetésük. Reggel hétre A többiek sikeres vizsgája jönnek be a telepre, délután láttán azok is kedvet kaptak a tanuláshoz, akik azelőtt kézzel-lábbal tiltakoztak. így történt az ötvenéves Iván Lajos segédmunkással is. Hogy miért nem iratkozott be korábban? — Mert nem lett volna, aki dolgozzon a telepen. — Meg volt egy kis féle­lem is... Elmosolyodik, látom rajta, a válasz nélkül is, hogy igaz. — Hát igen, az is volt. Félt az ember újból elkezdeni, ezt nem is tagadom, de belejöt­tem, most már megy .. . Tud­ja, amikor én jártam iskolá­ba, akkor egészen mást tanul­tunk, mint amit’ most taníta­nak. Volt osztás, szorzás, ki­vonás és összeadás, de ilyen, hogy törtek, nem voltak. Rózsás János negyvenöt éves, segédmunkás: — A hetedik osztály kezde­hárdmnegyed négykor rakják le az olajos munkásruhát. Egymást beszélték rá' a tanu­lásra, egymásban gyűrték le a félelmet, a kisebbségi ér­zést. Ahogy magukról beszél­nek, egyre jobban megértem, korábban csak a koruk tar­totta vissza őket a tanulástól. — Hogy mondjam . i. többiek szó nélkül vállalták a pluszt. Állják a sarat. Igaz, gondot okoz ez az iskolanap, de mindenki tudja, hogy hol a helye. A mi közösségünk összeforrott közösség. A »diákoknak« hat nap ta­nulmányi szabadság és a si­keres vizsgák esetén három nap jutalomszabadság jár. Van, aki ki sem vette a ju­talomszabadságát. N. J. Tv-jegyzet Tudós nők Klubok egymásért Az idei ősz pezsgést, mun­kát hozott a somogyi klubok körében. A járási módszervá­sárok — ha nem is mindenütt tartják ezeket egyforma si­kerrel — mindenképpen bi­zonyságai annak, hogy egyre inkább felnőnek ifjúsági klub­jaink, változatosan, sokszínűén használják ki lehetőségeiket. Mindenképpen figyelemre méltó például az, amit a hét végén Marcaliban, a járási módszervásáron megtudtunk a böhönyei ifjúsági klubról: nemcsak a tagok számára kí­ván vonzó és érdekes lenni, hanem bizonyos programokon szívesen látják a község nem KISZ-tag fiataljait is. Nyil­vánvaló, hogy a diákkal il­lusztrált közös csehszlovákiai kirándulásról szóló beszámoló vágyat ébreszt azokban is a •közösségi időtöltésre, akik ko­rábban elzárkóztak ettől. Említhetjük a balatonszent­györgyiek példáját is. Ismere­tes, hogy a községben milyen lelkesen gyűjtik és dolgozzák fel a település és a környék történetét. A szentgyörgyiek egy klubfoglalkozás során fa­lujukat mutatják be, ismertet­ve és színes diafelvételekkel illusztrálva a múltat, egyben ablakot nyitva a jövőre is. Utána totószelvényt töltenek ki a részvevők, s a játékos versengés biztosítja azt, hogy a látott, hallott ismeretek meg­maradjanak. A változatos módszer mögött alapjában vé­ve egy ígéretes közművelődé­si folyamat érzékelhető: a honismeret és a klubmozgalom egymásra épülése. Érdemes fölidézni például a kaposvári járási módszervásár lelkes hangulatát, a sok indu­ló izgalmát. Az egyik legszebb UTAZÁS IRAKBAN Babilon példát a várdai fiatalok közös­ségétől láttuk. Azt bizonyítot­ták, hogy a kis községben mi­lyen kitűnő klubélet alakítha­tó ki, közös összejöveteleiken rriennyi ügyes ötlet teheti szó­rakoztatóvá, színessé a prog­ramot. Ugyanerre a járási ren­dezvényre — amelynek sikerét nagyban meghatározta a járási hivatal művelődésügyi osztá­lyának tevékeny, segítőkész hozzáállása — érkezett forga­tókönyv is, amely jól ötvözi a történelmi és nyelvtörténeti ismeretek felhasználását. Természetes, hogy az ilyen összejöveteleken csillogóbb, ta­lán még lakkozottabb is a kép, mint a valóságban, de a ren­dezvény mindenképpen vissza­hat a mindennapi munkára. Jó lenne, ha a művelődési há­zak vezetői nagyobb figyel- lemmel kísérnék a klubok ta­lálkozóit. Tapasztalható ugyan­is, hogy a klubok működése a művelődési házakon belül meglehetősen elszigetelt, in­kább csak tudnak egymásról, semmint tennének egymásért. Pedig erre van lehetőség és szükség, főleg ott, ahol kü­lönböző rétegeket tömörít egy egy klubközösség. A módszervásárokon meg­mutatkozó jó jel, hogy a klub­mozgalom a színtere a KISZ- szervezetek és apparátusok, valamint a tanácsi szervek kapcsolatteremtésének is. November 8-án több száz fiatal jön Kaposvárra, a me­gyei módszervásárra. A talál­kozó látványos rendezvénynek ígérkezik, valódi haszna azon­ban majd akkor kamatozik, ha a különböző díjak és fokozatok odaítélésekor a bírálók gazda­gabb tartalmi klubéletet jutal­mazhatnak. T. T. »Építeni az ember dolga, rendben tartani gazdagságát', / az ország erejét növelni.... És megadni az isteneknek / az illető részt minden javak­ból . . .« A Folyamközben szü­letett teremtésmítosz kezdődik így, ezt recitáltam a légkondi­cionált Mercedes buszban, úton Babilon felé. Volt vala­mi lélegzetelállító abban, hogy ma kerekeken rohanok át a tájon, Mezopotámián, ahol az emberiség, a kultúra, a művészet nagy korszakai váltogatták egymást idestova hatezer éven át. Az isten kapuja Hasszán úr, kísérőnk már jóval a régi város előtt így szólt: »Itt már minden egy darab Babilon.« A kérdő tekintetekre vála­szolva folytatta: — Itt már évezredek óta azokból a téglákból épül min­den, melyeket a romoktól el­hordták. Mert ezek az agyag­téglák jók, alig fog rajtuk az idd... Azután feltűnik egy tábla: Bab-iliben vagyunk, vagy is­mert nevén Babilonban, az »isten kapujában«. A kapu, amelyen belépünk a kis pál­maligetbe, ahonnan bejárat nyílik a romok felé, másolat. Az eredetije Berlinben hir­deti: vitt innen mindenki a múlt évtizedekben, amit tu­dott. Istar kapuja így is pom­pás, színes, égetett kerámia csempéi nagy múltról regél­nek. Talán a legjobb vezető itt Herodotos, aki még épen lát­ta e várost és így írt: »Babi­lon városa két részre oszlik; ezeket az Eufrátesz folyó vá­lasztja el egymástól. A város falai mindkét irányból elérik a folyót, s innen a folyó mindkét partja mentén ége­tett téglából emelt fal húzó­dik. Maga a város tele van három- négy emeletes há­zakkal. Főútvonalai egyenesek és a folyóig vezetnek. A fo­lyóra néző falon annyi érc­kapu van, ahány utca ... Mindkét városrész közepén egy-egy nagy építmény emel-, kedik. Az egyik az erős fal­lal körülkerített királyi pa­lota, a másik Zeusz Bélosz érckapujú temploma«. A királyi fővárosban Ki hinné ma, a romok lát­tán, hogy ez a város 15 év­századon át a Közép-Kelet legfontosabb városa volt? El­halványította Ur és Ninive, Számárrá és Lagas hírét. Ide­stova négyezer évvel ezelőtt itt alkotta törvényeit Ham- murapi, akinek szövege így mesél a babiloni múzeumban szándékáról: »...hogy az igazság az országban felra­gyogjon, gonosz és elvetemült kipusztuljon, hatalmas a gyengét meg ne károsíthas­sa, hogy Napistenként felkel­vén az országot fényárba bo­rítsam’ . ..« Tehát az akkádok után jöttek az amoriták, akik Nagy Sándor koráig fénybe aranyozták a táját. És jöttek a kassziták, a mi- tanniak, és a nagy asszír bi­rodalom iá itt alakította ki - székhelyét. Még ma is látha­tók a régi függőkertek, a vi­lág hét csodájának egyikének romjai, a 16 kilométeres kül­ső fal romjai, a nyílegyenes utcák, a felvonulási útvonal, amelyet végigjárván összeszo­rul az ember szíve. Mily di­csőséges seregeket és királyo­kat látott ez az út, amelynek falait ma is ép és pompázatos Kendőzetlen bukással vég- szésnek egyéb jelei azonban ződött a Moliére-darab első természetesen megnyilvánul- bemutatója 1672-ben. »Tudós« tak. S főként a Chrysale sze- nők is ültek az előkelő nézők repét játszó Moiiére ellen irá- között, s — ha értettek volna nyúltak. a mesterséghez — két ujjúkat Miért e bukás? Hiszen a té- a szájukba véve fütyültek vol- mát egyszer már »élvezhet - na, bármily »fennköltek«. vol- ték« a finomkodó dámák, ami- tak is egyébként. A nemtet- kor a társulat a Kényeskedú­ket adta. Igen, de akkor »fen­tebbieket« érték a gúny os- torcsapásai. A Tudós nőkben sokan magukra ismerhettek. De hagyjuk a múlt időt! Ma­gukra ismerhetnek ma is nem kevesen, akik oly dolgokkal tömik a fejüket, amelyhez nincs értésük. Akik a felszínt érintve, a mélyről »értekez­nek«. Moiiére olyan hajszálponto­san rajzolja ki a sznobizmus vonalait, hogy azok ma, há­romszáz évvel később is töké­letesen illeszkednek. Mert. el­múltak korok, dőltek királyi trónok; az emberi esendőség viszont alig, v^gy egyáltalán nem változott, a az ostoba­ság, a tudálékosság még ma is hat olykor. Rövid időre fe­lülkerekedhet a józan észen. S nem az hangsúlyos, hogy nő­ről vagy férfiról van a darab­ban szó. Vámos László egyik kitűnő rendezését láthattuk. Azt is érzékeltük természetesen, hogy még egy egészen kiváló ren­dezésnek is vannak csúcsai, mélypontjai. Itt a csúcsok vol­tak többségben. Például a »hölgykoszorú« valóságos fizi­kai gyönyöre a Trissotin szá­jából csorgadozó vers halla­tán. Vagy a cserfes szolgáló- lány »igazságtevése«. Vadius és Trissotin »költői« párviada­la. Esett a színvonal Henriet­te, de Armanda egy-egy meg­szólalásakor is (Egri Márta, Szalai Edit). Moiiére »balett- cipős« monológjai, párbeszédei Illyés Gyula fordításában szel­lemesen hangzottal:. Tahi Tóth László, Garas Dezső, Ruttkai Éva, Békés Rita, Kútvölgyi Erzsébet nevét írtam fel jegy­zetfüzetembe, mint olyanokat, akiknek alakításaira évtized múltán is emlékszem majd. A század eleji polgári sza­lon díszleteit Jánosa Lajos tervezte. S Moiiére művének jó keretet adtak. Tegyük hoz­zá: akár mai díszletben is el­hangozhatnának, érvényük kortalanná teszi őket L. L. csempék, lovak és szárnyas sárkányfigurák díszítik. Azután egy régi épület alapja, Bábel tornyának ’ kör­vonala késztet megállásra. A régész; aki kísér, mintha csak otthon fenne, úgy magyaráz­za a hatalmas zikkurat (lép­csős templom) méretét, az ut­cák és templomok nevét. A hatezer négyzetméteres déli palota romjai után zarándok­lat Marduk, Istár, Gúla és Nintura templomaihoz, és még mindig van mit látni, ötezer év kövein és még ma is jó minőségű bitumenen já­runk, sajnálkozunk, hogy mindez ma szinte földszintes rom. „Ez a város az emberiségé” A múzeum igazgatója, aki a monstre méretű városro­mok után a tárgyi emlékek között kalauzol, elmondja, hogy Babilont újjáépítik, Is­tár temploma már kész. De ez csak a kezdet. Irak nem sajnálja a dinárok, millióit, hogy régi szépségében állít­sa helyre a várost. Német ré­gészek elkészítették a, kőbe vésett feliratok, képek és le­írások alapján az eredeti vá­rostervet, és 17 évi megfeszí­tett munka után ma már ké­szek a restaurálásra. A tervek, a makettek, a raj­zok ismeretében még egy pillantás a vöröses-barna vá­rosromra és építési remekre. Itt és így érthető meg az, amit Babilon kormányzója mondott fogadásunkkor: »Ez a város nem Iraké. Az egész emberiségé. És mi min­dent megteszünk, hogy méltó legyen régi híréhez«. Bürget Lajos (Következik: Fejlődés — gondokkal.) Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents