Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-16 / 243. szám

í- ___ ‘ Ha,:’ • 71 ti AG PROLETÁRJAI; EG Y E S 0 L J E T E K1 Ara: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY ME GTE» BÍZ OTTS ÁGÁNAK LAPJA Otthon as öregnek XXXI. évfolyam 243. szám 1975. október 16., csütörtök Tanácsok jubileuma Ünnepi ülést tart,ma a me­gyei tanács. Az államhatalom huszonöt évvel ezelőtt meg­alakult helyi szervei ország­szerte ezekben a napokban emlékeznek még alakulásuk évfordulójáról. Az út, melyre az ünnepi méltatásokban visszatekin­tenek, a magyar történelem szellemi és anyagi erőinek gyarapodásában páratlan üte­mű, merőben új emberi vi­szonyokat létrehozó korsza­kát íveli át. E mozgalmas, teremtő esztendőkben a ta­nácsok együtt fejlődtek a társadalom egészével, és kezdettől fogva fontos szere­pet töltöttek be a szocialista állam erősítésében, a lakos­ság szervezésében, a gazda­sági építésben. Testületeik a demokratizmus rangos fóru­maivá lettek, melyekben a közösségi gondolkodás, a tár­sadalmi felelősség hatja át a döntéseket. Szakigazgatási szervei pedig mind maga­sabb szinten látják el az ál­lamigazgatás helyi felada­tait. A két és fél évtized alatt sokféle társadalompolitikai tennivalót kellett vállalniuk a tanácsoknak. Hatáskörük fokozatosan bővült, feladataik sokasodtak. Mindezekkel pár­huzamosan erősödött a la­kosság bizalma is tevékeny­ségük iránt. Ezt a bizalmat — amely a fokozódó támo­gatásban nyilvánul meg — eredmények sora táplálja. Hiszen ma már köztudott, hogy alig történik olyan vál­tozás egy-egy település éle­tében, amelyben nem mutat­ható ki a tanácsok kezdemé­nyező, szervező, irányító, együttműködést biztosító te­vékenysége. Egy-egy új vá­rosrész, utcasor kialakítása, közmű létesítése, oktatási vagy egészségügyi intézmény építése, a foglalkoztatást se­gítő üzem mégszervezése ma már elképzelhetetlen a taná­csok közreműködése nélkül. Az évforduló kapcsán nem feledkezhetünk meg azokról a tanácstagokról, a testületek kiilönhöző bizottságaiban dol­gozó társadalmi munkásokról sem. akik tudásuk, szervező- készségük legjavát adva, sza­bad idejüket e célra áldozva munkálkodnak a lakosság és a tanácsok kapcsolatának erő­sítésén; akik becsülettel kép­viselik lakótársaikat, eljár­nak ügyes-bajos dolgaikban, tájékoztatják őket a külön­böző határozatokról és tö­rekvésekről. De szólnunk kell a szakigazgatási szervek dol­gozóiról, a tanácsokban te­vékenykedő szakemberek, ügyintézők munkájáról, azok­ról, akik egyre magasabb színvonalon, közéleti felelős­séggel látják el sokrétű fel­adataikat. Az ő igényes mun­kájuknak is köszönhető, hogy mind erőteljesebben érvénye­sül a törvényesség és egysze­rűsödik az ügyintézés a ta­nácsi munkában. A jubiláló tanácsrendszer jelentőségét aligha lehet ösz- szegezni egy cikk keretében. Számba tudjuk ugyan venni a tárgyi eredményeket, de kevésbé lehet fölmérni a közgondolkodásra^ a maga­tartásra, az emberek közötti kapcsolat fejlődésére gyako­rolt jótékony hatását. Pedig ez legalább olyan fontos, mint az anyagi érték, amely­nek létrehozásában munkál­kodnak szervezeteik. E ket­tős hatást együtt méltatva, elismerve köszöntjük taná­csainkat megalakulásuk hu­szonötödik évfordulója alkal- mábék A könnyűipari miniszter megnyitója Ünnepélyesen megnyílt az eszi budapesti nemzetközi vásár A kőbányai vásárközpontban tegnap délelőtt 10 óra-1 laszthatják, melyeket vásá- kor ünnepélyesen megnyílt a-fogyasztási cikkek második j rolják meg a legszívesebben. szakosított nemzetközi vására, az őszi BNV. I Erre lehetőség kínálkozik A vásárváros föllobogózott főterén rendezett megnyitó í azért is, mert — amint azt ünnepségen megjelent Németh Károly, az MSZMP Politi- J a szakemberek felbecsülték kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Bor- j — a bemutatott cikkeknek bándi János és Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökbe- j háromnegyed része egy éven lyettesei; ott volt a kormány több tagja, a budapesti dip- j belül forgalomba kerülhet. lomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, valamint a — A kereskedelem és az hazái és külföldi kiállítok és kereskedelmi partnereik kép- j iparvállalatok számára szintén viselői. \ hasznos piackutató fórummá válhat a vásár, ha körültekin- , , , ■, ... tőén felmérik a vásárlók igé­A Himnusz elhangzása után i sági vásárt rendeztek meg itt. i nyei(. ég a kereslethez kö- Keserü Janosné könnyűipari ' most pedig a közszükségleti j Zgiebb hozizák a kínálatot, miniszter mondott megnyitó | cikkek szakosított nemzetkö- ! jobban rugalmasabban köve- b€szédet- üdvpzölte meg-j^i árumintavásárát. ! tik a változó és mindinkább, nyitó ünnepség vendégeit, s — a lakosság körében nagy | fokozódó igényeket — hang- j elmondta: Budapestnek ez az érdeklődésre tart számot a épülő, formálódó új vásárvá- j közfogyasztási cikkek nemzet­rosa ebben az évben harmad­szor ad otthont nagyszabású gazdasági seregszemlének. Ta­vasszal a beruházási javak szakosított nemzetközi vásá­rát, nyár végén a mezőgazda­közi vására — mondotta a miniszterasszony. — A láto­gatók százezrei ismerkedhet­nek meg iparunk újdonságai­val, tapasztalhatják az áru- választék bővülését és kivá­súlyozta Keserű Jánosné s j továbbiakban. —- A hazai ipái I által kibocsátott fogyasztási I cikkeknek csaknem három- | negyed része itthon kerül j forgalomba. (Folytatás a 2. oldalon.) Harminc idős ember számára^ nyújt barátságos otthont Marcaliban a nemrég átadott épület. Itt a napi étkezésen kívül az idős emberek szórakoztatásáról is gondoskodnak. Moszkvában befejezte munkáját a KGST vb 73. ülése Kádár János találkozója . a Vas megyei vezetőkkel A KB első titkára Szombathely nevezetességeivel ismerkedett Moszkvában október 13— 15-e között megtartották a KGST végrehajtó bizottságá­nak 73. ülését. Az ülésen a KGST-tagor­szágok miniszterelnök-helyet- I tesei vettek részt: K. Zarev a | bolgár, R. Rohlicek a cseh- j szlovák, F. Bravo Parda ku- | bai, K. Olszewski a lengyel, | dr.- Szekér Gyula a magyar, Kádár János, az MSZMP i-G' vV eíss, az NDK M. Mari- Központi Bizottságának első I nescu> a Kádár elvtársat virággal üdvözölték az úttörők. (MTI-fotó: Vigovszki Ferenc felv, — KS) December 8-ra összehívták a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusát A Szakszervezetek Országos Tanácsa tegnap ülést tartott, amelyen részt vett Jakab Sán­dor, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetője. Földvári Aladár, a SZOT el­nöke megnyitó beszédében meleg szavakkal emlékezett meg a Szakszervezeti Világ- szövetség megalakításának 30. évfordulójáról, méltatta az SZVSZ három évtizedes ered­ményes munkáját. Ezt követően Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára beter­jesztette a magyar szakszer­vezetek XXIII. kongresszusa elé kerülő dokumentumokat. Az országos tanács a kong­resszusi dokumentumokat megvitatta, jóváhagyta és úgy határozott, hogy azokat a ma­gyar szakszervezetek sóéra kerülő XXIII. kongresszusa elé kell terjeszteni. A SZOT határozott a XXIII. kongresszus összehívásának időpontjáról és napirendjéről; 1975.' december 3-án ül össze • magyar , szakszervezetek titkára Vas megyei látogatása során szerdán délelőtt Szom­bathelyen a megyei pártbi­zottság székházában találko­zott a megyei pártbizottság tágjaival, a járási, a városi pártbizottságok els|ő titkárai­val, a megyei tanács, a tár­sadalmi és a tömegszerveze­tek vezetőivel. Kovács Antal, az MSZMP KB tagja, a Vas megyei Párt- bizottság első titkára köszön­tötte a Központi Bizottság első titkárát és tájékoztatta a megye helyzetéről, fejlődésé­ről. terveiről, megoldandó fel­adatairól. Kádár János megköszönte a szívélyes fogadtatást, s visz- szaemlékezve korábbi látoga­tásaira — elismeréssel szólt a megye fejlődéséről, érintve a további előrehaladás főbb ten­nivalóit is. A pártbizottsági találkozót követően a Központi Bizott­ság első titkára Szombathely nevezetességeivel ismerkedett, közvetlenül is képet kapva a városban folyó nagyarányú építő munkáról. Járt a Szom­bathely testvérvárosáról, a (Folytatás a 2. oldalon.) román, D. Gombo- zsav a mongol, M. Leszecs- ko a szovjet kormány elnök­helyettese, Jelen volt B. Jo- vics, a . jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács tagja. A KGST vb megelégedéssel fogadta az európai biztonsá­gi és együttműködési értekez­let eredményeit: hangsúlyozta: a tanácskozás záróokmányá­ban foglalt elvek és megálla­podások kedveim feltételeket teremtenek az európai álla­mok gyümölcsöző együttmű­ködésének további bővítésé­hez a gazdasági élet, tudo­mány, technika és környezet- védelem különböző területein. A KGST elhatározott szándé­ka, hogy a szervezet keretein belül hozzájárul az említett elvek é6 tételek megvalósítá­sához. A • végrehajtó bizottság megvizsgálta és jóváhagyta a KGST gépgyártási állandó bi­zottságának az 1976—1980-as években kifejtendő tevékeny­ségére vonatkozó javaslatokat: s a KGST 29. ülésszakának határozataival _ összhangban előirányozta a komplex prog­ramból fakadó gépgyártási feladatok további megvalósí­tását célzó intézkedések ki­dolgozását és bevezetését. A résztvevők megtárgyalták és elfogadták a KGST köny- nyűipari állandó bizottsága jelentést a tanács 27. ülés­szakán az adott terület együttműködése legfontosabb problémái megoldására ho­zott intézkedések megvalósí­tásának menetéről. A végrehajtó bizottság meg­vitatta a szocialista országok vasipari együttműködését irá­nyító Intermetall szervezet tevékenységéről szóló jelen­tést. A résztvevők megállapí­tották, hogy az Intermetall fennállásának tíz éve alatt jelentős munkát végzett a tagországok gazdasági együtt­működésének fejlesztése te­rén. A végrehajtó bizottság meghatározta a szabványosítás (Folytatás a 2. oldalon) A tanítójelöltek népmüvelőképzése Tájékoztató a tanítóképző főiskolán Tájékoztatót tartottak ieg-, tanszék feladatait, a népmű­nap a Kaposvári Tanítóképző j velési szaktárgyak rendszerét. kongresszusa, a következő na­pirenddel : 1. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának beszámoló­ja a XXII. kongresszus óta végzett munkáról és a soron levő feladatokról. Előadó: Gáspár Sándor, a SZOT főtit­kára. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. Előadó: Somogyi Miklós, a számvizsgáló bizott­ság elnöke. 3. A magyar szakszerveze­tek alapszabályának módosítá­sa. Előadó: Gdí László, a SZOT titkára. 4. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának és szám­vizsgáló bizottságának meg­választása. Végül a szaktanács megbí- kezet! változásairól. Hangsú-j Szólt az intézményben folyó zást adott a magyar szakszer-J lyozta, hogy a fő cél továbbra j amatőr művészeti tevékeny­vezetek XXIII. kongresszusa , is a tanítók képzése, s ehhez ; ségről. klubéletről is. jelölést előkészítő bizottságé- i csatlakozik — sza'kkollégiu- Sátdi Árpád, a főiskola nak*. amely megkezdte mun- ! mok keretében — a közmű- I KISZ-bizottságának titkára a kaját. A szaktanács úgy hatá- velődési ismeretek oktatása. i mozgalmi tevékenységet is- rozott, hogy a kongresszusi i Gulyás József adjunktus és [ mertette. amelyben például határozat, tervezetét a Népszó- Méhesyalvi József né, a főis- j jelentős helyet kapott a Ka­va október 19-i számában köz- ; kola tanárai részletesén is- í potsvár környéki kisiskolák u. | mertették a közművelődési j KISZ-patronáíása. ' Főiskolán a megyei, járási, vá. rosi művelődésügyi osztályok, intézmények vezetőinek és munkatársainak az új tanév­ben beindult közművelődési képzésről. Dr. Várkonyi Imre főigazgató szólt az új rend­szerű képzés tartalmi és szer­Szóltak arról ás, hogy az in­tézményekkel, művelődésügyi osztályokkal milyen munka- kapcsolatot létesítenek a hall­gatók gyakorlati fölkészítése érdekében. Gulyás József is­mertette' a főiskola kulturális bizottságának programját. Mai szamunkban Háromnegyed év telt el azóta, hogy a siófoki járás­ban több tsz egyesülésével létrejött a szárszói Vörös Csillag Termelőszövetkezet. Az egyesülés utáni eredményekről szól — s a tapasztalatokat összegezi — a 3. oldalon kö­zölt cikk. Az idén korán beköszön­tött az ósz. Nem örültünk neki. Piros orrú, lázrózsás arcú, zsebkendőt szorongató emberek sorakoznak a kör­zeti orvosnál. Azt mondják, járvány nincs; mégis egyre többen állnak a rendelő aj­taja előtt. A betegekről és a szimulánsokról ír munkatársunk a 4. olda­lon olvasható írásában és arról, hogy mit jelent az or­vosnak ez a néhány hónap. A megalakulásának 23. évfordulóját ünneplő tanácsrendszer útjára tekint vissza a lap 5. oldalán a megyei tanács vb- titkára. Bemutatja azokat az eredményeket, amelyeket a testületek és szervezeteik elértek a lakosság é’etkörül- ményeinek javításában, a demokratizmus fejlesztésé­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents