Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-02 / 231. szám

Hasznos ötletek százszámra • • Ol százt i zennéirv tv elfogadott újítás Az újítás, az ennek révéit létrejött egyszerűbb, olcsóbb megoldás fontos tényezője a takarékosságnak. Újítani, ész­szerűéi teni aícnban csak ott lehet, ahol erre megfelelő kö­rülményeket biztosítanak, ahol segítik a vállalkozókat. Sok kicsi sokra megy: ez áll az újítások értékére is, mely a termelésben megtakarítás­ként jelentkezik a megye ál­lami mezőgazdasági üzemei­ben és vállalatainál. Több mint négy évvel ezelőtt elké­szítették újítási szabályzatai­kat az 1975 végéig, terjedő időszakra. Eleinte csak ki­sebb mértékben nőtt az újí­tások száma, két évvel ezelőtt és tavaly azonban nagyot lendült előre a mozgalom. A MEDOSZ megyebizott- ságának értékelése szerint ez a fejlődés főként annak tu­lajdonítható, hogy a szak- szervezetek és az illetékes főhatóságok ugyancsak erre a területre irányították a fi­gyelmet. Nőtt a benyújtott és elfogadott, valamint a gya- korlaban alkalmazott újítások száma. (Különösen vonatko­zik ez a megye állami gaz­daságaira és a Somogy me­gyei MEZŐGÉP Vállalatra.) Több munkás és fiatal gyü- mölcsöztette elképzeléseit, és nyújtotta be munkáját elbí­rálásra, mint korábban, ha­tékonyabbá vált ezen a té­ren is a szakszervezetek ér­dekvédelmi tevékenysége. A megye állami gazdasá­gaiban. az erdészeti üzemek­ben, a vízügyi szerveknél, a MEZÖGÉP-nél és a többi, somogyi állami mezőgazdasá­gi üzemnél együttvéve 324 dolgozó nyújtott be újítást tavaly: ez majdnem három­szorosa az 1971. évinek és csaknem kétszerese az 1972. évinek. Köztük 143 munkás, 93 pedig harminc éven alu­li. Ezek a számok is emelke­dést mutatnak a korábbiak­hoz képest, csakúgy, mint az évek folyamán benyújtott, el­fogadott. illetve bevezetett újításoké. Ezeknél az üze­meknél az elmúlt négy évben összesen több mint 900 dol­gozó 873 javaslatot nyújtott be, ebből 514-et elfogadtak, 470-et bevezettek és alkal­maznak a munkában. Nincs összesített adatunk arról, hogy ez a csaknem fél­ezer újítás milyen eredmény- nyel szerepel a termelésben. Az azonban bizonyos, hogy hasznosságuk érződik a gaz­dálkodást záró évi mérleg­ben, s a kezdeményezésre, a tartalékok feltárására való ösztönzés sokakból vált ki jó, megvalósításra érdemes ötle­tet. H. F. Állampolgári fegyelem és hatósági munka Az Elnöki Tanács két évvel [ seben. A városi tanácsoknál is ezelőtt határozatban írta elő: javult a helyzet; Kaposváron a jogalkalmazás során meg ] kell szilárdítani gári fegyelmet, a szocialista együttélés szabd- j lyait, a politikai, társadalmi t és gazdasági céloknak mente- J leiden lyégrehajtani a jogsza­bályokat. Hogyan felelnek meg e követelményeknek So­mogy tanácsi szervei? — Er­ről beszélgettünk dr. Kassai Jánossal, a megyei tanács vb- titkárával. — Hogyan értékelhetjük a szocialista törvényesség érvényesülését a tanácsok tevékenységében ? — Ha elégedettségre nincs is okunk, a korábbi évekhez viszonyítva általában javult a helyzet. Ennek legfontosabb jele, hogy megalapozottabbak lettek a tanácsi szervek dön­tései: tavaly több ügyet intéz­tek el első fokon, mint az azelőtti esztendőkben, és a fellebbezéseket is nagyobb arányban orvosolták saját ha­táskörben. Kevesebb volt a másodfokú fellebbezések szá­ma, is. A jogszabályismeretben és az egységes alkalmazásban elsősorban a községi szervek­nél van fejlődés. (Kivétel a volt fonyódi járás Balaton- parti területe.) Bizonytalanság tapasztalható azonban még a birtokháborítással, a személyi tulajdon mértékének megálla­pításával kapcsolatos, vala­mint az építési ügyek intézé­azonban továbbra is nehezen az állarripol- j birkózik meg a tanács a nagy- érvényesiteni j arányú fejlődés követelmé­nyeivel. — Milyen gondot okoz a társadalmi, a csoport és az egyéni érdekek összehan­golása a hatósági eljárá­sokban? — Az utóbbi években elő­térbe kerültek az ilyen jellegű ügyek. A legtöbb fellebbezés, jogorvosiási eljárás az érdek­ellentétek miatt van. Termé­szetes ugyanis, hogy a jogsza­bályi előírások és a. köz érde­ke nem mindig teszi lehetővé az egyéni kérelmek teljesíté­sét A leggyakoribb az érdek­jövőben szigorúbban vesszük mind a községeknél és a vá­rosoknál, mind házon belül. — Több helyen feszültsé­get okoz a lakosság és a tanács között a telepü­lésfejlesztési célkitűzések megvalósítása, ezen belül elsősorban az engedély nél­küli építkezések ügye. — Építésügyi hatóságainkra nagy terhet ró a rendezési ter­vek előírásainak pontos és következetes betartása. Az el­múlt időszakban végzett fel­mérés 2441 engedély nélküli építkezést derített föl, ebből 1060 lebontási határozat szü­letett. Különböző fellebbezések és panaszügyi eljárások miatt még mindig nem fejeződött be ütközés a kisajátítási eljárás-, 329 ügy. Ugyanakkor és ez Gondosabb munkát, kevesebb hibát! NEB-vizsgálat a lakásépítkezéseknél tapasztalható hibákról Nagyon sok embert érintő [ 268 300 forintot vont le a és érdeklő témát vizsgálta«: ] számlából. A javítások várha- megyénk népi ellenőrei: a la- tó költsége meghaladja az kóépületek kivitelezésénél ész- , egymillió forintot, leit minőségi hibák, valamint J A garanciális javítási igény- a garanciális javítások elveg- jelentés m4. május 10-én le- zését. A tapasztalatok nem j a vállalat a teljes jegy­azonban csak 1975. jú­nius 16-án kapta meg a SOMBER-től. Most majd dön­tőbíróság állapítja meg, hogy milyen hiba keletkezett ter­vezői, illetve kivitelezői ha­nyagságból. Hasonló a helyzet a TANÉP által Kaposváron, a Kovács Sebestyén utcában épített 16 lakásos társasháznál. A hiány­éppen kedvezőek a kivitelező \ 2gket vállalatokra, szövetkezetekre, i Lakásonként 6900 iorinl! A vizsgálat megállapítása szerint egy-egy lakás javítá­sára megyénkben átlagosan 6000 forintot költenek. (Orszá­gosan ez az összeg 4000 fo­rint. Ez azonban csak becsült, hozzávetőlegesen megállapí­tott érték, mert több vizsgált vállálatnál — SÁÉV, siófoki TÖVÁL és költségvetési üzem. a kaposvári és a kaposmerői építőipari szövetkezet, a batei TÖVÁL — a garanciális mun­kákról, az erre fordított pénz­ről nem vezetnek külön ki­mutatást. Pedig nagyon fontos lenne, hogy mindenütt ele­mezzék az ilyen költségek ala­kulását, s ezek nyomán meg­tegyék a szükséges intézkedé­seket. A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat­nál a népi ellenőrök igen jó, követendő példát tapasztaltak. Elsősorban azt, hogy a garan­ciális javításokról, az erre fordított kiadásokról pontc« kimutatásokat vezetnek. Így például megállapították, hogy Kaposváron, a Tanácsház ut­cában épült ; lakásoknál 90 napig tartott a minőségi hi­bák kijavítása. Öt emberük dolgozott átlagosan, munkabé­rük 39 000 forint, a becsült javítási költség pedig 80 000 forint volt. Ez idő alatt az itt tevékenykedők másutt 252 000 forint értékű munkát végez­hettek volna! Majd a döntőbíróság... A kaposvári sávház nem- csupán azzal került a közvéle­mény figyelmébe, hogy a Du­nántúl legnagyobb lakóépüle­te. Azzal is, hogy a SÁÉV egy sereg olyan minőségi hibát követett el — erről a lakók panaszai alapján többször ír­tunk —, amely még ma, évek­kel a beköltözés után is meg­keseríti az ott élő családok életét. Penészedés. hull a csempe, rossz a fűtés stb. A beruházó a minőségi hibákért 1 Ha a kivitelező az átadáskor j megállapított hibák kijavítá- ! sának határidejét nem tartja I be, akkor jó volna a terhére elvégeztetni idegen vállalko­zóval. Szemléíeíváltozásl! Olyan ösztönző bérezési rendszert kellene kialakítani, mely a jó minőségű munkát ban. Az is igaz azonban, hogy előrelátó intézkedésekkel az ilyen jellegű ellentmondások is feloldhatók. (Például csere­telkek biztos:íása építési tila­lommal terhelt ingatlan ese­tén.^ Eredményeket értük el a jogtalan gazdagodás, a hará- csolás megakadályozásában és a munka nélkül szerzett jö­vedelmek elvonásában. Főképp a Balaton-parton adott sok munkát az idényjellegű ipari és kereskedelmi tevékenység felderítése, 'az idénybérbeadá­sok adóztatása. Nem lehetünk azonban elégedettek a kontár­tevékenység felszámolásával, és nagyobb figyelmet kell for­dítanunk az árellenőrzésre, a fogyasztók megkárosításának megakadályozására is. — Az ügyintézés színvo­nalára, fegyelmére, kultu­ráltságára többek között az is jellemző, milyen mérték­ben tartják be a tanácsi szervek a -bűvös-» har­mincnapos határidőt. — Igen, ez mindig mércéje | volt a hatósági munkának. | Sajnos, továbbra is magas — 3,1 százalékos — ez az arány. ! Kaposváron még rosszabb- A községek közül Fonyód vezet, itt az ügyeknek több mint egyötödét nem intézik el az előírt időben. Persze vannak olyan esetek, melyekben a harminc nap kevés az eljá­ráshoz, a megalapozott dön­téshez. Az alól azonban sem- | milyen körülmény sem men­tesíti a tanácsi szerveket, hogy segítené elő. A TANÉP és a! értesítsék' a közbejött aka­SÁ'ÉV szocialista brigádjai ga rancialevelet adnak a lakók­nak, vállalják a lakások mi­nőségi hibáinak gyors, soron kívüli javítását. A TANÉP pótlásokat — értékük 12 000 ; szakemberei minden új lakást forint — 1972. július 14-ig : egy éven belül átvizsgálnak, s kellett elvégezni, de ezeket j intézkednek a hibák megszün- felüleíesen csinálták. Üjabb j tetősére. Ezt nem mindenütt határidő, majd bírósági _ügy j tartják fontosnak. A Kapós- következett, mert az építőkő- J mérői Építőipari Szövetkezet | például a vizsgálat napjáig1 | nem tűzte ki az előző évben dályról az ügyfelet, kérjék tü­relmét. Az ilyen mulasztást a joggal sérti az illetékes állam polgárok érdekeit — részben anyagiak, részben megalapo­zatlan szervezés miatt vonta­tottan haladt a rendezési ter­vek végrehajt sa. Az ennek során keletkező ellentmondá­sokat gondosabb tervezéssel, illetve tervmódosítással lehet és kell is megoldani. — Gyakori panasz for­rása az ügyintézés bürok­ratizmusa, a formaságok esetenkénti elsődlegessége a hatósági munkában. Van-e ebben lényeges vál­tozás? — Még ma is előfordul ugyan, hogy egyes esetedben a döntéssel járó felelősségválla­lás helyett fölöslegesen iktat­nak közbe bizonyos eljáráso­kat, intézkedéseket, ide-oda küldözgetik az aktákat meg az embereket, mégis azt állapít­hatjuk meg: egyre ritkábban találkozunk bürokratikus és formális ügyintézéssel.^ Nem tapasztaltunk az utóbbi “időben elvtelen támogatást, elnézést sem. Végül is nyugodt lelkiisme­rettel mondhatjuk, hogy — a hibák ellenére, melyeket a jö­vőben sem kívánunk elken­dőzni — javult a tanácsok hatósági munkája, hatékonyan, egyre több helyen, alkotó mó­don alkalmazzák a jogpoliti­kai elveket. A munka színvo­nalának emeléséhez változat­lanul feladatunk a személyi és tárgyi feltételek'javítása, az ügyintézők szakmai tovább­képzése, az anyagi és eljárási jogszabályok érvényesítése. P. L. A 12. évforduló Maiyar-moniel barátság Ázsia másfél millió négy­zetkilométernyi, mintegy másfél millió ember által lakott országa, Mongólia csak földrajzilag esik tölünk olyan távol. A szocializmust építő Mongol Népköztársasággal nagyon is szoros, sokrétű po­litikai-—gazdasági kapcsolat­ban állunk. Ennek a kapcso­latnak az intézményes alap­ját 1965. október 2-án vetet­tük meg, amikor barátsági és együttműködési szerződést ir­tunk alá. Visszatekintve az eltelt időre, az eredményekre, el­mondhatjuk, hogy nagy ütem­ben bővítettük kapcsolatain­kat, együttműködésünket. Mint a szocialista közösség egybehangolt politikát foly­tató tagja, országaink vezetői rendszerésen találkoznak, megbeszélik közös problé­máikat, időszerű tennivalói­kat. Azonos módon ítéljük meg a világpolitika esemé­nyeit. Gazdasági kapcsolataink jellemzője, hogy segítséget nyújtunk a fiatal, izmosodó mongol ipar megteremtésé­hez, a szakemberek kiképzé­séhez. Számos jól működő gyár, létesítmény reprezen­tálja a két ország együttműr ködösét, dicséri Mongóliában a magyar szakmunkások ke- zemunkáját. Példaképpen említhetjük a szonginói bio­kombinátot, amely Ázsia egyik legnagyobb, állati gyógyszereket, , tápanyagokat gyártó vállalata, vagy a dar- hani húskombinátot. A mon­gol ipar dinamikus fejlődése következtében fokozatosan rátérhetünk a kooperációra, amelyhez nagy segítséget nyújt a KGST-államok kö­zös programja. Ennek kereté­ben két- és több oldalú vál­lalkozások keretében tárjuk fel az ázsiai ország ásvány­kincseit, létesítünk közös /eír dolgozó üzemeket. A barátsági szerződés tize­dik évfordulóján mély meg­elégedéssel tekintjük át az elért eredményeket, s tovább­ra is állhatatosan arra törek­szünk, hogy a jövőben to­vább szélesítsük, elmélyítsük a két ország, az egész szo­cialista közösség érdekeit szolgáló együttműködésün­ket. zosseg zetett 300 000 forintot nem fi ki a vállalatnak. Az első tárgyalás ez év elején ; átadott épületek bejárásának volt, a javításokat majd a per befejezése után végzik el. Ugyancsak bíróság dönt a sió­foki költségvetési üzem által időpontját. Az építőiparban olyan szem­léletet kell kialakítani, hogy az itt dolgozók magukénak épített két KISZ-lakás ügyében, j érezzék az otthonukra várók Itt csak az építkezés utolsó I gondjait, s lelkiismeretes mun- volt képesített I kát végezzenek a sok százezer az szakaszában műszaki ellenőr, így a hibák kijavítása menet közben nem volt lehetséges. forintba kerülő lakások elké­szítésekor! Szalai László Módszertani képzés Ifjúsági vitakörök a KISZ-ben A fiatalok közéleti tévé-1 vezik az ifjúsági vitaköröket, i pi politikával, a mozgalmi kenysége általános, politikai | A már bevált Kiiián-körökkel ' ..................... m űveltségüktől, . 'világnézeti ismereteiktől is függ. A KISZ kb 1974 októberi határozatá­ban a politikai képzés tovább­fejlesztésére tett intézkedése­ket. Az ifjúsági szövetségben a kisebb közösségek vitakörei hivatottak a közéleti nevelés­re. A KISZ-tagok kapcsolatot teremtenek a szövetségen kí­együtt ezek a »tanfolyamok« előkészíthetik az ifjúkommu­nistává nevelést. A minden fiatalt mozgósító vitakörökön kívül külön — magasabb szintű — tanulócso­portokat szerveznek a KISZ- aktivistáknak. Lesz alapszer­vezeti titkárképző is. A tanfolyamokon megis­vüli fiatalokkal, és megszer- l merkedhetnek a fiatalok a na­És a jogszabályok? E néhány példa is jelzi, hogy építőipari vállalatainknak, szö­vetkezeteinknek a jövőben sokkal nagyobb gondot kell fordítaniuk a . minőségre, a garanciális hibák kijavítására. Megállapították, hogy a leg-, több vállalat, szövetkezet szemrevételezéssel veszi át az anyagot, egyedül a TANÉP- nek van minőségi ellenőri cso­portja, laboratóriuma. A SÁ- ÉV-nek csak a saját beton­üzemében van laboratóriuma. Gyakran csökkent , értékű anyagot is átvesznek, -nem él­nek kötbérrel, félve attól, hogy kapcsolatuk megromlik a szállító vállalattal, s ez ne­hezíti az anyagellátást. A hi­bás, kisebb értékű anyagot is beépítik, nem csökkentik a költségeket, s a beruházók, építtetők csak igen ritkán él­nek az értékcsökkentés lehe­tőségővel. A jelenlegi jogszabályok nem érvényesülnek kellően s lakók védelmében — állapí­tották meg a népi ellenőrök szükség lenne módosításukra. BENZINKÚT ÉPÜL CSURGÓN Kéí huszonöt köbméteres tartályt helyeznek a föld alá Csurgón, a Rákóczi utcában, ahol extra bqnzint és háztartási fűtőolajat árusítanak majd. A benzinkutat a Dél-dunán- tuli TÜZEP Vállalat 19. számú csurgói telephelye építteti. Az új kutat november elsején szeretnék üzembe helyezni. Képünkön: Szigetelik a tartályokat. ív céljaival, és módszertani útmutatást kapnak a felada­tokhoz. Természetesen fontos helyet Icapnak az oktatásban a XI. pártkongresszus doku­mentumai. Somogybán a legfontosabb feladat, hogy tudatosítsák: a KISZ-tagok egyéni megbízatá­sai között feltétlenül szerepel­nie kell a politikai képzésben való részvételnek. Az oktatási köröket már megszervezték, sajnos nem mindenütt az alapszervezet tagsága döntött arról: melyik témát válasz­szák. A jövőben ezt jobban meg kell szervezni. A lehető­ség megvan: minden KISZ­bizottságon kinevezték a poli­tikai képzési munkatársakat, akik a végrehajtó bizottságok irányításával dolgoznak. Somogybán 620 ifjúsági vi­takör kezdi meg a munkát, 105 csoportban tanulnak az aktivisták és 23 alapszervezeti titkárképző tanfolyamot szer­veztek. A fölmérések szerint 19 000 KlSZ-tag vesz részt az | oktatásban, ez 30 százalékkal I több, mint a múlt évben. Ezúttal a nyomtatványok és | a segédanyagok is rendben megérkeztek, nem késett a nyomda, és a rendeléseket is időben leadták. A nyári vezetőképző tábo­rokban már felkészítették az alapszervezetek vezetőit a po­litikai képzési évre. Szep­temberben minden járásban, valamint a megyei KISZ-bi- j zottságon is összehívták az aktivistákat. A vitakörök *t- I kere a KISZ-tagok tevékeny I részvételétől függ.

Next

/
Thumbnails
Contents