Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

A magyar nemzet és a finnugor nyelvtudomány A budapesti IV. finnugor­kongresszus tudományos éle- . tünk nagy eseménye. A mint­egy 18 milliós finnugor népek életének nyelvi, néprajzi vizs­gálatán és (tudományos kuta­tásán túl ez a kongresszus a mi számunkra a nemzeti önisme­retnek egy fontos állomása. Mi köze a nemzeti önisme­retnek, a reális és tárgyszerű magunkba tekintésnek a finn­ugor nyelvtudományhoz? — Nagyon is sok. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a tudomány kialakulása és fejlődése a XVIII. századtól kezdve min­dig szorosan összefüggött a na­pi politikával és szenvedélyes közéleti viták középpontjában állt. A XVIII. század közepén, amikor rohamos fejlődésnek indult a magyar történelemtu­domány és irodalomtörténet­írás, a tudósok egyre nagyobb kedvvel fordultak rég letűnt korok története és méginkább a magyarok származása felé. Ezt a törekvést segítette a ba­rokk kor hőskultusza és az a sajátos államjogi helyzet, hogy a formailag független Magyar Királyság ténylegesen a Habs- burg-birodalomhoz tartozott. A legfontosabb kormányzati döntéseket Becsben hozták a magyar uralkodó osztály meg­kérdezése nélkül. A dicső múlt és a nagy királyok életének ku. tatása így mindennapi politi­kai tartalmat kapott: a kor­mányzásra való önálló képes­ség bizonyítását. A magyar nemesi-nemzeti tudatban Kézai Simon mester krónikája óta szilárdah élt a hun—magyar rokonság eszmé­je s a világhódító Attila hun király »keresztapasága.« így gondolták ezt sokan külföldön és látszólag erre utalt a Ma­gyarország Nyugaton ismert neve: Hungária, Hungary, Hongrois stb. is. A történettu­domány fejlődésével azonban ezt a feltevést egyre nehezeb­ben lehetett igazolni. A két nép rokonságáról hallgatnak az egykorú krónikák, az oklevelek és annalesek, Kézai a művét pedig a honfoglalás után jó négyszáz évvel írta. A tudósvilág előtt a nagy né. met filozófus, Leibnitz óta egyre világosabbá vált, hogy csak a nyelv eredetének és tör­ténetének tüzetes vizsgálata adhat erre a kérdésre pontos választ. A magyar nyelvtudó­sok azonban nemzeti hiúságból azon fáradoztak, hogy évezre­dek rég letűnt korszakaiból erős, vitéz, nagyhírű népeket emeljenek a magvar mellé, rá­juk mutatva: lám, ezek a mi testvéreink! Az előkelő rokonság fölfede­zésének' mohó avágya azonban elmosta a tények gondos mér­legelésének parancsoló szüksé­gességét. Olyan képtelenségek­ben tobzódó nyelvészkedés vet. te kezdetét, amelynek jószeré­vel még ma sincs teljesen vége. Csak az egyes nyelvek hasonló szavait vetették össze, minden­féle biztos, tudományosan meg. alapozott módszer nélkül. A fellegjáró nyelvész­kedés idejéből való a követke­ző csokor is: Horvát István hunnyós, kunyhós-ra magyarította a hé­ber Hun, hunnust, vas-porosra a Bosporus-1. az A ra rá t-ot pe­dig Ár-járatra. A Jeruzsálem­ből Györ-Sólyom-o t. a Jász­apátiból pedig juhász apádé t faragott az elszabadul tan' te­kergő képzelet. Legcsúfabbul azonban a szegény babiloni ki­rály, Nabukodonozor járt: ne­vét Ne bolondozzon az úr-ra magyarosították. Az ábrándos nyelvmagyará­zók korában azonban új hang is jelentkezett;: Sajnovics Jáno­sé. A magyar csillagász (!) Észak-Norvégiában járva meg­ismerkedett az ott élő lappok­kal. Ebből az ismeretségből egy értekezés született, amelyben a szerző sokoldalúan megvilágít­ja és bebizonyítja, hogy a ma­gyar és a lapp nyelv egymás­nak igen közeli rokona. Micsoda felzúdulást váltott ki Sajnovics könyve! A magyar nemesi közvélemény dühöd ten támadta megállapításait és ki­kelt a »-halzsíros atyafiság« ellen. S utána jó ideig szóba se merték hozni a lapp (finn) ro­konságot Magyarországon. Ám a századfordulón újabb saetnzációval lett gazdagabb a tudományos világ. Göttingában megjelent Gyarmathi Sámuel Szerelmi útvesztők avagy: színház vidéken hombay jószágkormányzó egy grófi birtokon. Meglehető­sen élénk a fantáziája a tekin­tetben, hogyan házasítaná ki gazdagon és előkelő módon gyermekeit. Lányának egy Mo- kány nevű földbirtokost szán. fiának pedig egy Luca nevű gazdag vénkisasszonyt. — Sza­diké, a neves kávéházi cigány­zenész szép leánya és Dongó Dani, a kocsma nyalka cigány­prímása szeretik egymást. A szerelemből házasság lesz, an­nál is inkább, mert a lány ap­ja szeretné »elit« zenekarba beolvasztani a népszerű, ám mégis csak kocsmai zenész Da­nit. — Egy jóképű osztrák hu- szárhadnagy azt a parancsot kapja, hogy vegye feleségül Hessen-Kassel hercegének a leányát, Helénát. Az esküvő megtöréniik, de amikor az ifjú férj megtudja, miféle dinasz­tikus célok indították a herce­gi családot az ő »befogadásá­ra«, megmakacsolja magát, és »sztrájka lép«. Csupán Vaska Gellert mögött lehetnek — vannak — harmo­nikus házasévek, de őt az öt­éves hardifogság tette bizony­talanná neje hűségét illetően. Hazatérése után szerzetesi ru­hában teszi próbára az asz- szonyt: miként őrizte a családi tűzhelyt... A »szerelmi útvesztők« nem egy színdarab mód felett élénk fantáziájú szerzőjének a véle­ményét tükrözik a házasságról, a házasulókról, hanem a Tabon bemutatandó négy bérleti elő­adás tartalmából idéztünk, részben a műsorfüzetre tá­maszkodva. Külön-külön nem is érhetné szó a darabokat, amelyeket a Déryné Színház mutat be a nagyközségben, ahol az idén meglehetősen nagy számban je I lentkeztek bérletesnek a szín­, házszeretők. A tartalmilag be­mutatott darabok sorrendben: Kisfaludy Károly: Csalódások; i Tersánszky Józsi Jenő: Szidi- I ke,; Oscar Strauss: Varázske- I ringó és Tamási Áron: Boldog | nyárfalevél. A szerelmi út- ! vésztők ugyan érdekesek le- ; hetnek az ilyen rangos szer­zők színpadán, de egy éva- j dón át unalmassá válik az is- | métlésük. A nagyatádi közönségnek vál- | tozatosabb színházi programot 1 | Ígér a kaposvári Csiky Ger-1 gely Színház. Hat előadásból ! j álló sorozatot tartanak felnőt - I teknek, s két gyerekdarabot i ! is bemutatnak. A hat felnőtt­előadásról most fölösleges szólnunk; ismerhetik olvasó- j ink a kaposvári bemutatók I tervét, ez vonatkozik Nagy- i atádra is. A gyerekek itt két­szeresen jól járnak: nemcsak a Csiky Gergely Színház mu­lat be gyerekdarabokat, ha- ! nem a Déryné is négyet (Négy süveg. Mátyás király juhásza, Többsincs királyfi, Vigyázz, Peti!). Tab művelődési életének irányítóit, a művelődési ház vezetőit nem érheti vád a színházi program kialakításá­ért. Ök »rendeltek« ugyan, de nem ők határozták meg, hogy mit kapnak! Pedig időben be- I nyújtották igényüket. Nem : szeretnénk kiélezni a helyzetet ' Tab rovására a Déryné Szín­házzal, hogy legközelebb csupán óhaj maradjon kíván­ságuk: az ideinél igényesebb bérlet-program. Nagyon szép eredmény, hogy kétszázötve­nen váltottak bérletet a nagy­községben, de az igények vál­tozatosabb, tartalmasabb ki­elégítését sem lehet elodázni. H. B. munkája, amelyben nyelvi ösz- szehasonlításaiba az orosz föld távoli tájain élő kis finnugor népcsoportokat is bevonta. A tudósok ünnepelték Gyar­mathit, csak éppen Magvaror- szág tudományos közvélemé­nye dúgla fejét a homokba — strucc módjára — és sütkére­zett a szittya eredet talmi di­csőségében. Nem sokkal Gyarmatid munkájának megjelenése után elindult kelet felé egy égő sze­mű. konok fiatalember. Körösi Csorna Sándor —, h^sv meg­keresse a magyarok őshazáját. Sajnos, eredménytelenül. Ami­kor Körösi vándorbotot mar­kolva útnak indult, abban az évben született Zircen Beguly Antal. Ö járta be végül — sok-sok szenvedés és szinte emberfeletti erőfeszítés után — uráli és szibériai rokonaink településeit, s jegyezhette szor­galmasan szavaikat. Az anyag földolgozására azonban már nem jutott ideje, mert elra- I gadta a halál. Száz évet kellett várni Saj- ! novics munkájának megj-elené- I se után, hogy a budapesti egyetemen tanszék létesüljön a | magyarral rokon nyelvek ta­nulmányozására. S micsoda iróniája a sorsnak: a tanszék első betöltője a német szár­mazású, de hazánkban letele­pedett Budenz József lett. Az ő működésétől létezik hazánk­ban tudományos igényű és a nyelvrokonság számtalan té­nyét is bebizonyító finnugor nyelvtudomány. Ezzel még nem lett azonban a finnugor nyelvro­konság pusztán tudományos kérdéssé. A két világháború között hivatalos magyar poli­tika igyekezett a finnugor né­pek rokonságát — reakciós- soviniszta alapon — a maga céljai érdekében kihasználni. Emellett mindvégig létezett — és ma is létezik — egy makacs kis csoport (Horvát István »utódai«), amely nem fogadja el a nyelvtudósok igen meg­alapozott bizonyítékait, s a tö­rök—magyar, illetve a sumer— magyar rokonság mellett kar­doskodik. Mintha ■ igazolnak nagy magyar nyelvészünknek. Zsírói Miklósnak, 1950-ben írt véleményét: »Sajnos, magyar földön sokáig élvezte (a felleg- járó nyelvészkedés) a hivatalos gondozás verőfényét, s kábító kipárolgásával nemzedékeket mérgezett meg.-*. Csupor Tibor Grúz népdalok Tbilisziben tizenöt köteles grúz népdalgyűjtemény kiadá­sát kezdték meg. Ez az átfogó kiadvány bemutatja ’ a zenei folklór fejlődését, a népdalok jellegzetességeit a VIII. szá­zadtól egészen napjainkig. Grúziában ^mindig kedvelt szórakozás volt az éneklés. Sok népdal írásban is fönnmaradt, már a VIII—X. századból. Dísztányér KISS DENES ŐSZ A nyár rózsáival messze szalad a szél utakon gurul tekinteted vonásod pördü.l át levelekével mosolyod fönnakad az út peremén Házak egykedvű szürkesége ' belehasad az őszi szélbe Nem táncoltatnak napot az elszabadult ablakok Este nem kelnek ki elvetett csillagaink felhők giz-gaza fedi az égi mez it hajad függönye lóg az utca fiié lábad kopogását viszik magukkal gépkocsik villamosok nesztelen borzong kövek bőre Bennem futás irama ébred arcomból árad a szél síi ütése nevetésed vérezve utánozzák elejtett üvegfigurák Ifj. Szabó István: Parasztasszony. (A nagyatádi szobrásztelep i'észtvevőinek kiál­lításáról.) WEÖRES SÁNDOR HARMAS-EQYSÉQ Mikor a favágitón a halomba döntött egészséges t A’Zset, re vés . féreglakta odrát, medúza-forma kérdő-fenyegető péterszeges \ szétágazó tövet éles goromba visítású fűrész, mintha heves sírással magzat kelne, darabolja, egykedvűen villog, semmire se les: nem érzi egyik és nem bánja másik hogy pusztul, pusztít: élősejt meg érc oly magasságot érint öntudatlan, hol a tett önnön hiányára ásít, cselekvés szenvedés közös egész: favágó dolga, mit mért müvei ottan. Akácz László TarhonyaSeves R eggeltől egészen mosta­náig zuhogott. Az eper­fák ágai könnyeznek, s tócsa, tócsa mindenütt; mint­ha belőlük párologna föl éz a hideg, nyúlós este. Még moz­dulni is alig lehet: hiába hú­zom a gumicsizmát, két ma­rokra fogja a vizes föld. Igen, minden úgy van, ahogy anyámék mondták. Megjöttek az esők, és amed­dig csak látni, mindenütt sár, sár, sár ,.. Menni, ilyenkor tnenni? Reggejenkint kúttól kútig széthord bennünket a terepjá­ró. s így estefelé, mikor haza­érünk, hova is indulhatnék ei. A falu szép időben autóval is jó félóra, s annak a telepfé­lének. ahol feltört a gáz, nincs egyebe egy ócska bódénál. Egy savanyú fröccsért elbo- torkálni oda? Egy langyos, savanyú fröccsért? De hát még csak öt óra. Egy fél nap, amíg ki lehet nyúlni a piszkos vaságyon. Fölnézek; egy kövér csepp hull az arcomba. Föltépem a csizmámat, s bemegyek az öreg tanyába, ahol lassacs­kán már három hete lakunk. Vándorélet. Egyszer itt, máskor ott — kellett ez ne­kem! Ki az, aki a pipáját pisz­kálgatja ott, a petróleumlám­Ifj. Tóth Mihály (Lászlómajor) munkája. pánál? Skerlec, a bicskás gé­pész? No, ráadásul még ez is! Csak aztán nehogy nekem is föl kelljen futnom a fára, mint annak az embernek Za­lában .. . A jég jobb lesz lefeküdni, hátha ebben a pocsék időben hamarabb visz el naposabb vidékekre az álom. A fene, de éhes yagypis! Persze, már hét óra is el­múlt. Otthon ilyenkor már javában vacsoráznak. Szalon- nás rántotta, hagymával, raj­ta szép dísznek a piros pap­rika. De hát a csomag, amit anyám küldött. .. Nincs már abból semmi; semmi, csak tán valami zacskó ... Tényleg, az a barna zacskó! Előkotrom, tarhonya van benne. Szép, sárga szemű tar­honya, három tojásos. Nagyot nyelek, s a kis szemek meg­puhulva. kiikerekedve ugrál­nak előttem; a fényes lében hasábra szel t sárgarépák ... E lőször is valami edény kell. Tornyai, az egyik fúrómester néha főz, az ő polcán kell lenhi egy lá­basnak . .. No, ez már meg­van. Tornyai az eresz alatt kotyvasztja a vacsoráit; a két' kormos derekú téglarakás is ott emeli a vállát. Rozsét lehet tördelni a kerítésből — már csak főzni kell. No, de hogyan is készül a tarhonyaleves? Előbb a víz forr, s abba teszi bele a tész­tát édesanya, vagy mindjárt együtt, az egészet? Kérdezzem meg ettől a Za­lából szalasztott bicskástól ? Ha tudná, akkor se mondaná ■meg... — Előbb pirítani kell! Tényleg, pirítani. Tehát zsír. Valahonnan kell egy kis zsír... — Szalonnát tegyen bele, azzal jobb! Meg egy kis hagy­mát is az aljára. Szalonnát végül is a része­ges Gál polcán találok, s sze­rencsére egy félbe vágott hagyma is ott szaglik mellet­te. No, innen már tudom. Előbb, ahogy anyám szokta, szép kis darabkákat szabni a szalonnából, majd rászelni a hagymát is. Aztán a zsírt ki­sütni, a tarhonyát megpirí­tani. De hát ez a gally nem­igen gyullad. Már alig van. néhány szál gyufám, és még mindig csak kis ködöik röp­ködnek a lábas alatt. — Petróleumos papírral próbálja! Az majd segít... Skerlec áll ott a tanyaaj­tóban. furcsa, vékony ujjai közt egy gondosan összehaj­togatott csomagolópapír. A tűz szapora csapdosásá- tól a szalonna hamarosan sercegni kezd, majd lassacs­kán a hagyma is sárgul, fony- nyadozik. Egy nagyobbacska ágért nyúlok, hogy megka­varjam. — Ezzel — mondja a má­sik, és felém nyújtja a maga faragta fakanalát. — Jó, azzal. A hagymaszelctkék hama­rosan összezsugorodva re­megnek; lassacskán követ­kezhet a tarhonya. Teszek a tűzre. Ahogy föl­csap a láng, most valahogy nem látszanak olyan, durvá­nak Skerlec ráncai. Várok egy ideig, aztán újra a ráncokra nézek, és azt mondom; — Kavargatná? Amaz nem szól, de a hagy­más zsírba hulló • szemeket pontos mozdulatokkal kezdi igazgatni. Amikor a tarhonya meg­bámult, kihoz.om a kannát, s míg a vizet csorgatom, újra odaszólok a férfinak: — Egv kis rozsét is..., le­gyen szíves. . . Skerlec leguggol'. Mégin­kább elereszti a ráncait; a tö­rődött arcot most mintha rács helyett háló borítaná. Amikor beviszem a kannát, a részeges Gól polcáról két tányért veszek le. Egy papír­darabbal kitörlöm, majd oda­igazítom őket a foltos asztal­ra. Ahogy a leves gőzt vet, a lábast a törülközőmmel de­rékon kapom, s od«csúszta­tom a két tányér közé. — Tessék — mondom Skerlecnek. aki most megint a tanyaajtói támasztja. — Tessék, vegyen! — Szó nélkül eszünk. Az utolsó kanál után fölállotk, elöblítem a tányérokat. Az­tán visszaülök az asztalhoz. Skerlec odanyújtja a cigaret- tás dobozát. A mikor egyforma tüzes mindkét parázs, meg­kérdezem: — Honnan érti ennyire a módját? Csen d-esen válaszol: — Két évig főztem az asz- szonyra. Beteg volt, nekem kellett helyt állni. —- És az a bicskázás.. . amit magáról mesélnek? Egy pillanatra megmered, de lassan elengedi magát megint: — Igaz. Az asszony meg­gyógyult. az.tán odébbállt egy technikussal ... Azt kergettem föl a fára. Mikor a többiek úgy fél ki­lenc tájban párás szemekkel megjönnek a telep bódéjától, csodálkozva nézik, ahogy az asztalnál előrehajolva, csen­desen beszélgetünk. A következő estéken aztán még inkább megütközve fi­gyelik, amint összetanult, ügyes mozdulatokkal együtt főzzük a vacsoránkat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents