Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-06 / 209. szám
ELNÖKNEK LENNI... Gazdálkodás — önmagukkal Perpetuum mobile? Tegnapi portrénk modellje valamiféle »szégyenlek lemondani« — magatartás áldozata lett. Vállalta a képességeinél jóval nehezebb megterhelést, de összeroppant alattuk. Ma az egykori falum tsz-e, hat községet magába foglaló nagy gazdaság része; a boldogulás útján jár. Egy másik elnöktípust mutatok most be. ö is a kezdők között volt. Az akkori kevesek közül egy: szakember. A kő' zösség perpetuum mobiléja akart lenni. Csakhogy az ember nem kophatatlan anyagból épül... Az irodája sötétjében egyen- sárga bútorok világítottak. Az egyes darabok helyei azonban pillanatnyi ötlet szülöttei lehették. A vendég térdét beütve közelíthette csak meg a székét. A fájdalom fakasztotta reakciót akarta tanulmányozni - az elnök? Régóta ismertem, ö volt a konok panaszkodó, Hegyeket fúrt át panaszfúrójával. Gyémánt lehetett a hegye ennek a »szerszámnak«. »Egyszer csak megunják a panaszt — segítenek.« Számítása gyakran, bevált. A szeme mintha külön élt volna: szánté mosolygott kéksége. És figyelt. Regisztrálta a hatást. Odysseuszi fickó —. ezt gondoltam róla. Mert mindig »sírt«. »Nyakamra a köteleit, ha az átlagéletkor nálunk nem magasabb, mint nálatok« — így a területi szövetségbeli értekezleten az elnöktársaknak. S rétegesen összehajtogatott, szakadozott papírlapokat rángatott elő belső zsebéből. Sajnálkoztak rajta a csak napi negyven-ötven forintot fizető 1sz-ek elnökei. Rajta, alá százat fizetett... Pavlov kutyája és a fejsze Babonás tisztelettel emlegették huszárvágásait. Ahogy a paragrafusok között lavírozott! Ahogy tárgyalt! A »mindenütt ott lenni« megszállottja volt. Jó ez? Maga is tagadta néhanapján, a második pohár pálinka után. »Ennél sohasem többet!« — ez volt házi tíz- parancsolatának egyike. A cseresznyepálinka egyébként mindig ott állt az asztalán, dugópukkanásra várva. Ehhez viszont vendég, tárgyalópartner szükségeltetett. »Jó volt az idei tárgyalópartner-termés:« Agrármérnök. Ezt csak végső aduként vágta ki. A »tanulatlan« elnökök rendszerint meghátráltak. Ö pedig vörös lett, s úgy ült a helyén, mint a csábító in flagranti. Feltűnt, hogy sohasem mutatta be nekem a főagronómusát. Az elnökhelyettest ismertem, a párttitkárt is, a főkönyvelőt is, Volt főagronómusa egyáltalán? Nem tudom; tény, hogy mindenütt ő jelent meg. A szántó- földön is, az értekezleteken is. Legszívesebben a mezei munkákat is ő végezte volna egye- | dűl, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Pedig a mun- , ka megosztást kíván. »Mondják, hogy egyszer j Pavlov megmérte a kutya vér- í nyomását. Hatvan volt vagy hetven. Akikor ráemelte a fej - { szét. Csakúgy spriccelt fel a vérnyomás százhúszra!« — ezt mesélte egyszer. Felemelt fej- j sze alatt élt ő is, a felelősség fejszéje alatt. Emberi perpetuum mobile pe- I dig nincs! »Szerencséje volt!« 1 — mondták róla. »Csak« megrokkant, bele is pusztulhatott volna. Summázásként csak annyit mondhatok róla — nagyon tisztelem —, gazdálkodni magunkkal: ezt is tudni kell. Száz ember munkáját nem végezheti egy, ez bizalom kérdése is! — Helytállni — amint példáink bizonyították — már a szövetkezeti mozgalom úgynevezett »hőskorában« sem volt könnyű. Fokozott terhelést, felelősségnövekedést jelent a nagyüzem. Új vezetői tulajdonságok A bonyolultabb építkezésű üzemszervezetek irányítása, a nagyobb szövetkezeti önállóság, a vállalatszerű vezetés szervezése olyan embert kíván, aki alkalmazkodni tud az új feltételekhez. S ehhez tulajdonképpen nem elsősorban magas fokú végzettség szükséges, hanem még ennél is több. Rugalmasság, mozgékonyság, minden újra reagálni tudás. Sőt: kezdeményezőkészség! A termelőszövetkezet vezetése — ezt a választás titkos jellege is érzékelteti — gazdasági, társadalmi beosztás. Ez pedig kötelez a személyes előrehaladásra is. S ez nem anyagiakat jelent, hanem tudásnövelést, önérték-gyarapí- tást. Nagyon szorosan ide tartozik ez is: a mai szövetkezei/ elnöknek jó szakemberekkel kell körülbástyáznia magát. Önállóan is dönteni tudó társakkal. Másrészt: nagy tapasz- talatú helybeliekkel, kétkezi, munkát végzőkkel, akiknek fiaiból, lányaiból a szövetkezet segítségével szakember válhat. Utánpótlás. Leskó László Tettük, amit kellett Ä határban is ritka ez a tiszta csend. Távolról sem hallatszik valami munkagép zúgása, az út messze esik, és ott sem túl sűrű a forgalom. Pedig nem mondhatjuk, hogy rajtunk kívül élőlénynek nyoma sincs a környéken. Csaknem félezer sertés pihen a telepen. De olyan mozdulatlanul, nesztelenül, mintha itt sem lennének. Gondozójuk, Varga Sándor bácsi szereti a csendet, a táj nyugalmát. Megfontolt, a fölös beszédet kerülő, örök életében földdel, állattal bajlódó ember. Egyéni gazda volt itt Pamukon, amíg a tsz meg nem alakult Akkor az állatok mellé került és nem is lett hűtlen hozzájuk. Hatvankét éves. Egészséges, edzett ember. Hajnali négykor kel, kikerekezik a telepre, ellátja a malacokat, a kocákat. Szereti a mimikáját. Ezért is elégedett a sorsával- Azt mondja, amit a legtöbb hasonló korú: soha ilyen jó dolga nem volt a falusi embernek. Gyerekei — hármat nevelt föl — munkások, mindegyiknek gépkocsija van. Nehéz lehet kihozni a sodrából. Pedig negyedszázada, amikor első ízben, és azóta minden ciklusban tanácstaggá választották, bizonyára akadt eset, amikor a köz érdekében emeltebb hangon kellett szólni. — Persze, ilyen is előfordult. Máig is bosszant például, hogy miért a falu nehezen megközelíthető részére építették a művelődési otthont és miért ilyen nagyot. Szóvá tettem többször is, javasoltam egy szerényebb, olcsóbb típust, amilyet Csömenden láttam, de alulmaradtam a vitában a tanács akkori vezetőivel szemben. A hatvanas évek elején épült intézményt máig sem fejezték be, láthatta maga is. Bizony, ott áll bevakolatla- nul, és ahogy megtudtam, kihasználatlanul az ormótlan épület. De azért nemcsak kudarcra emlékszik tanácsi tevékenysége negyed századából. — Szépen, egyenletesen fejlődött a mi kis községünk. Van modern utunk, járdánk, jó buszközlekedésünk, vasútállomásunk. Igazán nem vagyunk elzárva a világtól. — Mindez azonban nem az égből pottyant. — Persze, tettük, amit kellett. Győzködtünk egymással, a vezetőkkel, összegyűjtöttük, elmondtuk a kéréseket az üléseken. — Gyakran felszólalt? — Nem kenyerem a beszéd, de ha kell, szót kérek. Itt volt legutóbb a vasúthoz vezető út megjavítása, a hídépítés. Többször is elmondtam javaslatunkat a körös tanácsban. Azután elkészült. Ami persze nem is volt ilyen egyszerű, ahogy azt a somogyvári tanácson megtudtam. Hiszen a munka nem futotta a tervezett költségvetésből. De azért elkészült, mert jogos és sürgősen kielégítendő igénynek tartották a közös tanácsban is. Akárcsak a járdaépítést, melyhez nagyon sok társadalmi munkát szerveztek a tanácstagok, így Varga Sándor is. Néhány év óta közös tanácsuk van, Somogyvár székhellyel. Hogyan megy jobban a munka? így, vagy az önállóság idején? — Nem panaszkodhatunk. Persze mindenki — mi is, a vámosiak is — a magunk dolgát erőltetjük, de azért csak megegyezünk. — Minek köszönheti', hogy egyetlen választáskor se maradt ki a testületből? — Azt hiszem annak, hogy becsülnek a faluban. Nem vagyok nagyhangú ember, óvakodom a szélsőségektől, de a velem egysorsúak látlak: érdekel a környezetem, a falu gondja, jövője, az itt élők boldogulása. És ha nagy dolgokat nem cselekedtem is, valamit talán mozdítottam előre. Paál László „Anyu, mi as óit? Érdekesbég a kiállításon — recepttel 99 Szőlő, alma, paradicsom, paprika és sok más, jól ismert konyhakerti növény és jóízű gyümölcs között érdekes, szokatlan formájú kertészeti termelvényt láthat az, aki a most zajló mezőgazdasági kiállításra érkezik. A pavilonnak ezen a részén nagyon jól érzékelhetjük annak a törekvésnek a megvalósulását: miképpen tölti be az aktív pihenés szerepét a kertészkedés, hogyan terebélyesedik a kertbarát-mozgalom Magyarországon. Itt kapót heYyet ez a különös vonalú termés, a vietnami tök. Az egyik példány 4,65 kilót nyom, hossza 163 centiméter. Emberi táplálékként fogyasztható — erről győz meg az a recept, melyet »mellékeltek« a kiállított vietnami tökhöz. Ha tehát valaki kedvet kap a termesztéséhez, s szeretné felhasználni az ebéd- vagy vacsorakészítéshez, íme, könnjútésül közöljük a receptet: A tökből, gyenge korában, töklecsó készíthető. Ilyenkor tojással ízesítjük. Amikor már vastagabbra nőtt, töltött tökként, darált hússal, jól íűsze- | karikázunk, füstölt kolbászt, ízesítjük, és apróra vágott pet- rezve, tepsibe rakva készíthe- j főtt tojást, szalonnát, tejfölt rezselyemmel díszítjük.., tő; a tetejére főtt burgonyát | teszünk rá, végül mustárral Jó étvágyat hozzá! Az első nap a százhatvanból A kaposvári koromfekete éjszakában monumentálisán tündökölt a körbevilágított mészkemence, amely kedden kelt életre. A - turbinák magasban kavargó gőze jelzi: megkezdődött a kampány. A csoportba verődött munkások keserűen mondják, hogy egy óra óta várják a vasútról a vagonokat. Hiába. A mázsálóházban a telefonnál találom dr. Tiszavári Ottó főmérnököt. — Szóval Dombóvár-alsón, egy óra múlva? Siessenek, siessenek... Leteszi a kagylót és széttárja a kezét: — Ilyenkor már hatszáz vagonnyi répa szokott az udvarunkon halmozódni, s most jó, ha hetven van! Mégis el kell kezdenünk a munkát, hiszen, már így is három napot csúsztunk, s az embereket sem lehet mar visszafogni. — Bepörgettük a turbinát! — lép hozzánk Makra István főgépész, aki a birodalmába vezet bennünket, s mutatja a négy hagyományos BW-ka- zánt. — Látja, csupa nyugdíjas szaki kezeli valameny- nyit, mert ide nem fizikai erő, hanem lelkiismeret, éberség I kell. Nézze csak, az a ked-1 vencünk! Egy új olasz ka- [ zán, ez egymaga annyit tud, mint a másik négy. Tegnap [ délig dolgoztak rajta az óla-' szók, most kifőzzük, azután öblögetjük, hogy mire kezdődik az igazi nagy hajtás, üzembe tudjon lépni. Elemlámpával világít a sötét udvaron lábunk elé a fő- * 40 [ mérnök, míg az úsztató körüli reflektorok sugarába nem érünk. — Induljunk-e, János? — mintha csak erre várt volna egész évben, úgy rikkantja el magát Máté János úsztató előmunkás: — Gyerekeeek! — És a kis, tömzsi ember majd elszáll, amikor a Rét hatalmas erejű vízágyú megcélozza a betonvályúban tornyosuló répahegyet. Megpezsdül az egész gyár, hogy azután százhatvan napig meg se álljon. A gy ál* történetében a legerősebb kampány indul: a tavalyi huszonkilenc ezer vagonnyi répával szemben az idén harmincnégy ezerrel kell feldolgozniuk február 7-ig. A szállítmányok nemcsak a mi megyénkből, hanem Tolnából, Baranyából érkeznek, sőt az utóbbi megyéből jön az ösz- szes mennyiség hatvan százaléka. »Jó kampányt kívánok« — köszöntéssel időközben elrohant mellőlünk Máté János, hogy nyomon kövesse a répát. Megtudom róla, hogy . minden évben kijelenti: nem csinálom többet! Szeptembertől mégis ő a gyár élő lelkiismerete. Egész családja itt dolgozik: felesége, lánya, vője, mindenkije. Nem csodálkozom tehát, ha a gépi mosó óriás kerekei fölött látom viszont: hatalmas vasvillával segíti a répa csúszását. Valkó István nemrégiben lett személyzeti vezető: huszonhárom évig művezető A KISZ országos akciója a pályakezdő fiatalok segítésére A pályakezdők első lépéseit egyengető, beilleszkedésüket segítő KISZ-mozgalom országos elterjesztésére, megszilárdítására és egyesztendős tapasztalatainak összegyűjtésére — az 1975. évi ifjúmunkás- napok egyik fontos eseményeként, még az idén összehívják a patronálok első országos tapasztalatcseréjét — tájékoztatták az MTI főmunkatársát a KISZ kb ifjúmunkás tanácsának illetékesei. Elmondották: — Egy-egy tanév végeztével körülbelül 165 ezer, felsőfokú, középfokú vagy általános iskolai tanulmányait befejező fiatal áll munkába. A velük, az új munkásnemzedékkel való törődés fontosságát bizonyítja, hogy pályakezdésük, beilleszkedésük segítése helyet kapott ifjúsági szövetségünk központi bizottságának 1975— 1976-os akcióprogramjában is. »A pályakezdőkért, a jövő munkásaiért!« — ez mozgalmunk jelszava, s egyben tartalmának summája is. A harmonikus beilleszkedéshez természetesen együttes, összehangolt munkával segítséget nyújtanak az állami és társadalmi szerveze teli, az iskolák és a munkahelyek. Az ifjúmunkás tanács nagy jelentőségűnek tartja, hogy a pályakezdők beilleszkedésének segítése »egyénre szabott« legyen. Az alapelv: minden pályakezdő fiatalt patronálni kell, akinek szüksége van a segítségre. 1000 mázsa exportra Diótörés vagonszámra öt környékbeli község 851 leányának, asszonyának ad munkát a tabi áfész diótörő »üzeme«. Bár a földolgozott mennyiség és a létrehozott termelési érték figyelemre méltó, mégis indokolt az idézőjel, hiszen egyedül a hagyományos módon dolgozó asszonyok ügyességétől függ a »termelés«. Az idén összesen 40 vagon diót és mogyorót törnek és csomagolnak, éves termelési értékük eléri a 14 millió forintot. A májusban — a DÉLKER közvetítésével — érkezett 20 vagon kínai dió törésével a napokban végeznek; Most egymás után érkeznek a külföldi kamionok, 130 mázsát Ausztriába, 200 mázsát Jugoszláviába visznek. Összesen 1000 mázsát exportálnak. A Szovjetunióból érkezett az a 460 mázsa mogyoró, melyet szintén a tabi áfész dolgoz fel. Ezenfelül öt vagon belföldi diót is törnek és szállítanak javarészt a főváros édesipari üzemibe. A munka november végéig tart. Akkor érkeznek meg az első hazai új diószállítmányok. A télen is lesz bőven munka, hiszen az idei diótermés jónak mondható, csupán a minőséget rontotta le a sok eső. Már most megkezdődtek az 1976-os szállításokra vonatkozó tárgyalások. Eszerint például 30 vagon dió érkezik majd Kínából. volt. Érthető, ha ezen az éjszakán ő sem tudott az, ágyban maradni. Nézi, . nézi az öreg préseket: — Ezeknek is ez lesz az utolsó évük. Jövőre már a többet tudó NDK- automata dolgozik helyettük. És ahogy a gépek fiatalodnak, a vezetők is: Nádas Tibornak például ez az első kampánya, amelyet már nem szerelőként, hanem műszakvezetőként kezd. Nem győzöm a minden munkafolyamatot ellenőrző főmérnököt követni a meredek vaslépcsőkön. Pihenőül, mint mindenki, mi is az elsősegélynyújtó helyre igyekszünk, ahol kávét kapunk. — Reméljük, az egész kampány alatt csak effajta segélynyújtásra lesz szükség — mosolyog a tizenkilencedik éve minden kampányra megérkező fehér köpenyes néni. Az egész nyersgyártást vil- lódzó műszerfalról lehet szabályozni. A számokat, jelzéseket figyelők csoportjában találom a szakszervezet titkárát. — Nem is cukorgyári az, aki ilyenkor aludni tud — mondja. Fejkendős asszony lép hozzánk: — Kérem szépen, engem a rázóhoz vettek föl. Hol kell jelentkeznem? — Megkapja az útbaigazítást. Öt óra elmúlt, egyre-másra jönnek az alkalmi munkások. A fegyelmezett törzsgár- daíagok mellé ilyenkor 400 ideiglenest kell fölvenni. Panaszkodik az szb-titkár: — Négyszázat kéne fölvennünk, de a kampány végére megfordul itt háromezer is, akkora a cserélődés. Sokan csak addig dolgoznak, amíg családi pótlékhoz vagy segélyhez jutnak, azután továbbállnak. Ez azért is gond számunkra, mert valamennyi új belépőt egyenként ki kell oktatnunk a munkavédelemre, nehogy baleset érje, s miután élelmiszeripar vagyunk, egészségügyi vizsgálatra kell küldenünk. Molnár Sándor laboráns mintát vesz az első szeletelésből. Vizsgálja, hogy elég hosszúkásra vágják-e a kések a répát, mert ha apró részecskékre zúzódik, nagy a cukorveszteség. A laboratóriumban azt is megtudom, hogy sajnos, az idei répa a sok eső miatt kisebb cukor- tartalmú, mint a tavalyi. Mégis, az emberek tele vannak bizakodással, lelkesedéssel. Űjra él a gyár. Ki világosodik. A főmérnök íróasztalára teszi a már fölöslegessé vált elemlámpáját. Ismét telefon: még mindig késik a répaszállítmány. Gombos Jolán Somogyi Néplap
