Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-27 / 227. szám
RÖPLABDA Sorsdöntő mérkőzést vív a Vasas Izzó Vasas Izzó—Almásfüzitő női NB I-es mérkőzés szerepel a mai röplabdaműsorban. A találkozóra .ráillik a sorsdöntő jelző. A kaposváriak számára a győzelem az utolsó lehetőséget jelentené a bennmaradásra. Vereség esetén a csapat szinte biztos kieső. Az izzósok bíznak a sikerben s abban, hogy a hazai közönség buzdításával segíteni fogja az együttest. Némi bonyodalom van a találkozó kezdési időpontja körül. Eredetileg a szövetség 15.30-ra tűzte ki a meccset. Az Izzó — a Rákóczi—Videoton találkozó miatt és mert foglalt a tanítóképző — 17.30-ra értesítette ellenfelét. Kovács F. kimarad, Kováts Cs. a középcsatár Bizakodnak a Rákóczinál, de Fehérváron is A szombati NB I-es labda-1 mondta, a Videotonnál nem rúgó bajnoki forduló egyik ki-] becsülik le a Rákóczit, amelyemelkedő mérkőzésére kerül j nek eredményei elismerésre sor Kaposváron. Amolyan j méltóak az NB I-ben. Ennek rangadó jelleget kölcsönöz a j ellenére pontot vagy pontokat találkozónak az, hogy a Video- remélnek a fehérváriak. ton a Ferencváros mögött a 2. a bajnoki táblázaton, a kaposvári csapat pedig az előkelő 4. helyet foglalja el. A székes- fehérváriak két ponttal előzik meg az újonc Rákóczit. Nem kétséges, hogy a Videoton ma az NB I egyik legjobban kiegyensúlyozott együttese. Kovács Ferenc edző keze nyomán a székesfehérváriak eredményessége sokat javult. Az Ausztria elleni válogatottakba a vidéki együttesek közül a fehérváriak adták a legtöbb játékost. Az A csapatba kettőt: a kapuvédő Kovács Lászlót meg a jobbhátvéd Nagy III-at. Ez is jelzi, hogykitűnő védelmük van. Kovács és Nagy III. mellett ugyanis ott van az utánpótlás csapatban szerepelt Garamvölgyi és Czeczeli. (Az előbbi a Táncsics, az utóbbi a K. Vasas játékosa volt.) Mellettük a Ba- iatonlelléről Fehérvárra került Kovács József, a Siófokról Üj- pestre, majd a Videotonhoz igazolt Fejes Gábor, továbbá Karsai a játékmester,, aki már szintén tagja volt a válogatottnak. E rövid felsorolás is mutatja, hogy milyen ellenfele lesz a Rákóczinak. Igaz a megállapítás, hogy az őszi idény egyik legnehezebb hazai mérkőzése várja a kaposváriakat, noha a Videoton nélkülözni fogja leg- gólveszélyesebb csatárat, Ma- yert, aki sérülése miatt nem játszhat. Mint fehérvári szegezte véleményét Köves László, a Rákóczi technikai vezetője. Kétségtelen, a Videoton mellett sok tényező szól. Ha Ág- falviék csak az esélyeket latolgatnák, könnyen előfordulna az, ami a Ferencváros elleni mérkőzés első félidejében történt. Módjával kell tehát -tisztelnie« a kaposvári legénységnek a nagy nevekből álló fehérvári csapatot, inA Rákóczinál Mathesz Imrének váratlan gondja támadt. Kovács F. a szerdai edzésen fegyelmezetlenkedett, s az edző leküldte a pályáról. Kovács nem lesz ott a Videoton elleni keretben. Ami viszont örvendetes:' Kováts Csaba ki- , , ... , , _ , heverte sérülését, s a tartalék kabb akarással kuzdecsapatban két mérkőzést ját- I “«• “í1.1 ?et. a ^aksagoan szott. A középcsatár vállalta a | edd's láttunk, játékot. I * ' — Tudjuk, hogy a fehérvá- ' A K. Rákóczi kezdő csapata: ri csapat nagyon egységes, jó j Hegedűs — Kanyar, Ágfalvi, és korszerű labdarúgást ját- Márton, Németh — Nagy, Kon- szik. Ennek ellenére bízunk \ rád. Barcsa — Varga, Kováts, abban, hogy csapatunk foly- | Duschák. A cserepadon Szabó, tatja sikersorozatát — így ősz- i Túrái és Bőzsöny ül. NB 111... NB 111... Esélyesek a somogyi csapatok Űjabb hazai mérkőzéssoro- ] a Pét elleni mérkőzés nyomait, zat következik az NB III va- j A héten nem is tudott edzeni, sárnapi fordulójában. Mind- i így. játéka kétes, három csapatunk hazai pályán Üj utakon a marcali labdarúgás küzd a bajnoki pontokért, s a bajnoki táblázaton elfoglalt helyek is azt mutatják, hogy a somogyi együttesek' az esélyesebbek. SIÓFOKON Meggyes Gábor edző arról tájékoztatott bennünket, hogy két poszton is változtatni kényszerül. Pintér várhatóan 5—6 hétig nem játszhat, Kékesi veszi át szerepkörét. A má- tudósítónk | sik gondot Fiath sérülése okoz- __i----------] za. Tegnap kivették a kapcsokat a sérült játékos szemöldökéből, s Fiath játszani is akar, a döntő szó azonban a sportorvosé lesz. Az első számú tartalék Horváth K. — A Növényolaj tavaly kétszer győzte le a Bányászt. Legutóbb a fővárosi együttes ide Barcson a közvélemény — a bajnoki táblázaton elfoglalt helyezések alapján — biztosra veszi, hogy csapata megszerzi a két pontot. Szerencsére a hétközi edzéseken a játékosok nem úgy vélekedtek, hogy »sétamérkőzés« lesz. — A Bp. Építők kiszámíthatatlan csapat — tartják a BSC vezetői, akik szintén bíznak csapatukban s győzelmet remélnek. A TÁNCSICS SE Baranya megye tavalyi bajnokát, a Pécsi BTC-t fogadja a cseri pályán. A BTC még nem a régi, ezt; jelzik eredményei. De a Táncsics sem, noha a gárda az utóbbi időkben egyre biztatóbban játszik. Ezt jelzi a múlt vasárnapi, pontszerzés genben rúgott 4 gólt (a Dom- \ a fővárosban a Bp. Építők el- ibóvámak). Ennek ellenére len. 4 ’ győzelmet várok - mondta a Küzdelmes mérkőzést {gér a siotoki eazo. , találkozó, s remélhetőleg a paA BARCSI SC ; pírforma szerinti eredmény edzője, Mayer György is pa- j születik majd, azaz Táncsics- naszkodik. Nagy viseli magán 1 győzelem. Sportműsor Noha a Marcali SE nem egyetlen sportköre a járás; székhelynek, a nagyobb figyelem e pillanatban a Marcali SE, és itt is a labdarúgó-csapat szereplését kíséri. Nem újság az, hogy a marcali futball felhívja magára a figyelmet. A labdarúgás több mint 70 esztendős somogyi történetében Marcali csapata sokszor jelentős szerepet játszott. Olyan időszak is volt, amikor egyszerre kettő küzdött az NB Ill-ban. Most egy sincs. Sőt a közelmúltban a Marcali SE-t a kiesés veszélye fenyegette. Hogy ez a veszély elmúlt, azt a jelenlegi bajnoki táblázat mutatja: a megyei bajnokság éllovasa. Minthogy a megyeieknél a bajnokság elején járunk még. így ez az első hely nem! mond sokat. Ami azonban a változások előidézője, az már igen. Az első lépést az jelentette, amikor a nagyközség tanácsa vette át azt a szerepet, melyet annak idején az áfész egyedül nem tudott betölteni. Az átszervezés egyik lépcsőfoka volt az, hogy függetlenített edzőt állítottak a labdarúgó-csapat élére. A mostani bajnokság előtt lett Haász László testnevelő tanár az MSE szakvezetője. Voltak, akik túlzásnak tartották a független szakvezetőt e kis sportkörnél. Az egyesület elnöksége azonban nem így vélekedik. s noha Árvái Zoltán elnök nem mondja ki, bizo□ Somogyi Néplap i nyos, hogy ez a lépés egy távolabbi célt szolgál. — Nem kaptam olyan feladatot, hogy csapatunkkal az idén mindenáron bajnokságot kell nyerni- Ilyen feltételek mellett nem is vállalhattam volna az edzői tisztet — mondta ott jártunkkor Haász László. Sikerről beszélni ma még korai lenne, de a megváltozott helyzetet jól világította meg Bősz Ádám, aki most az ifjúsági csapat szakvezetője: — Korábban a heti két edzés egyikéről általában a fél csapat hiányzott. Egy edzéssel pedig ma már nem lehet a megyében sem megélni. Most hetenként négy edzés a kötelező, de legalább háromszor mindenki edz — mondotta. Tehát a több (s bizonnyal alaposabb) munkát már elérte a függetlenített edző. aki »szabad óráiban« sem tétlenkedik. Szervez. Az iskolákban keresi a tehetséges gyerekeket. Ebben a serdülőcsapatok edzői, Bene József és Déghv Zoltán testnevelők segítenek neki. (Tehát ma már négy edzője van a Marcali SE-nek!) Azután nem röstell olyan egyesületi munkát sem elvégezni, melyet a társadalmi tiszteégviselők ilyen vagy olyan okok folytán nem vállalnak. Haász László tervei szerint készül a marcali pályán a rúgófal meg egy rúgófolyosó. Ennyit előzetesként. mert ahol -úgy nekilendültek a sportfejlesztésnek, mint a Marcali SE-nél, ott aligha állnak meg az útkeresésnél. Koviea Sándor SZOMBAT Kosárlabda Tácsics—KST. Munkácsy Mihály Gimnázium tornaterme, 16 ó. Röplabda NB I: K. V. Izzó—Almásfüzitő. Tanítóképző tornaterme, i7.30 ó. NB II: K. Dózsa—BKV Előre, Dózsa-pálya, 13 ó. Kézilabda Megyei bajnokság, női mérkőzések: K. V. Izzó—Fonyód, Kaposvár. 15 ó. Siófok—K. V. Lo- bogó, Siófok, 16 ó. Teke NB III: K. Volán—Pécsi Volán, Küzút-pálya, 14.30 ó. Labdarúgás NB I: Rákóczi—Videoton, Rá- kóczi-stadion, 15 ó. NB I tartalék bajnokság: Rákóczi—Videoton, Rákóczi-stadion, L3 ó. (Takács) Sportnapok m. Vasas megyei sportnap, atlétika, teke. kispályás labdarúgás. asztalitenisz és lövészet sportágakban. Helyszínek: Dózsa- pálya. VBKM-lőtér, Vasas-pálya, Berzsenyi ált. is. tornaterme. Kezdés 9 ó. Négy megye építőinek területi döntője kézilabdában, röplábdá- ban és kispályás labdarúgásban. Helyszínek; Berzsenyi ált. isk. és Dózsa-pálya. Kezdés 9 ó. VASÁRNAP Kézilabda Megyei bajnokság: Nagyatád— K. Vasas, Nagyatád. i0 ó. Se- gesd—Marcali. Segesd 10 ó. Siófok—K. Gazdá^z. Siófok, 12 ó. Női mérkőzések: K. V. Lobogó— K. V. Izzó, Textiles-pálya, 10.30 ó. Siófok—Kadarkút, Siófok, 10 ó. tJszás Nemzetközi úszóverseny Bjelo- j vár (Jugoszlávia) és Kaposvár ver- j senyzőinek részvételével. Fedett j uszoda, 10 ó. Sakk Megyei csapatbajnokság: K. V. Izzó—Balatonboglár, Kaposvár, EIVRT klubház. 9 ó. K. H. Vas- : utas—K. Spartacus, Kaposvár, irá- j nyi D. u. 9 ó. Labdarúgás NB III: Barcs—Bp. Építők Barcs, 14 ó. (Gozdán) Táncsics— Pécsi BTC. Kaposvár, iS ó. (Szin- gen> Siófok—XV. kér. Növényolaj, | Siófok, 15 ó. (Jámbor) Megyei bajnokság: K. Vasas— K. H. Vasutas. Vasas-pálya, 10 ó. (Vajda) A többi találkozó 15 órakor kezdődik: Kiss J. SE)—H. Latinca SE, Kapoly (Fenyvesi), Taszár—Balatonlelle. Taszár (Csapó). N. Kinizsi—Lengyeltóti, Nagyatád (Bognár). Marcali SE—N. Somogyi. Marcali (Auman). Balatonboglár—Fonyód. Balatonboglár (Műdig). Hetes—Gyékényes. Hetes (Komái), Csurgó—K. Gaz- dász. Csurgó, • (Pálfi). Területi bajnokság (ahol nem tüntetjük fel. ott a mérkőzések 15 órakor kezdődnek): Kaposvári csoport: Somogyjád—Kiskorpád (László), K. V. > Lobogó—Mesztegnyő, Textiles-pálya, H ó. (Rózsa). So- mogysárd—Nagybajom (Hardi). Gölle—Böhönye (Jakab). Hedre- liely—Kálmáncsa (Kúti), Zimány— Kadarkút (Zsalako). Nagyberki— Patalom (Hsrkai), Mernye—Szent- gáloskér (Keresztes). Dráva csoport: Babócsa—Vése (Lőczi), Sze- nyér—Kutas (Magyar J.). Somogy tarnóca—Lakócsa (Kulcsár), Tapsony—Bolhás (Takács). So- mogyszob—Péterhida (Rotter). Felsöbogát—Nemesvid (Németh), Somogy udvarhely—Csokonyavi- sonta (Mayer). Berzence—Iharos- berény (Vukmann). Balaton csoport: Tab—Balatonfenyves (Harmath). Ordacsehi—Balatonberény (Császár). Karád—Nagyberéiiy (Má- tés). Két hely—Buzsák (Molnár J). S. MEDOSZ—Zamárdi (Kálecz), Balatonendréd—Kötcse (Erdélyi J.). Táska—Balatonföldvár (Király). Vityapuszta—Balatonszent- györgy (Erdélyi F.). Épületgcpcszmérnököt vagy üzemmérnököt keresünk víz— csatorna tervezési munkára. Műszaki rajzolókat ugyanott alkalmazunk. Jelentkezés: Agrober, Kossuth Lajos n. 6. sz. alatt, a tervezési osztály- vezetőnél. Telefon: 12-410. (12189) SZEPTEMBER Milyen lesz az időjárás? 27 SZOMBAT Adalbert A várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, elsősorban nyugaton, egy-két helyen zivatarral. Többíelé erős, a Dunántúlon időnként viharos lökésekkel kísért délnyugati-nyugati szélre számít- hatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton nyugaton 18—22, keleten még 22— 26 fok között alakul. fi lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. heti lottósprsoláson a következő számokat húzták ki: 16, 43, 54, 78, 79 A szeptember 29-én megtartandó tárgynyereménysorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. — Szövetkezeti küldöttség utazott tegnap Bulgáriába — dr. Molnár Frigyesnek, a SZÖVOSZ elnökének vezetésével — a szocialista országok szövetkezeti elnökeinek tanácskozására. — Bartók Bélára, a nagy magyar zeneszerzőre és népzenetudósra emlékeztek tegnap Budapesten. Megkoszo| rúzták az I. kerületben egykori lakóházának falán elhe- I lyezett emléktáblát. ! — Észt grafikai kiállítást rendeznek a debreceni agráregyetemen, a város egyik mozijának előcsarnokában pedig a Tallin képekben című tárlatot nyitják meg. — A 25 éves Dunaújvárosban nyitják meg az idén a műszaki könyvnapokat, s egy 750 kötetet bemutató kiállítást is rendeznek. — Országos liegesztőver- seny döntője kezdődött tegnap a szegedi szénhidrogénmedencében. Olyan fiatal szakmunkások vesznek részt ezen, akik a KISZ védnökségével épülő nagyberuházásokon dolgoznak. — Kommunista szombatot tart ma a Medicor iharosbe- rényi üzeme, s a dolgozók a teljes termelési értéket a helyi napközi otthonos óvodának ajánlották föl — a felszerelés kiegészítésére. — Acélolvasztó kemencéket szállít két ausztráliai cégnek a Kohászati Gyárépítő Vállalat. A kétmillió dollár értékű »árut« jövőre adják át. — Cseregyakorlat. Ez évnyarán a mezőgazdasági főiskola 50 hallgatója vett részt külföldi cseregyakorlaton. A fiatalok Harkovban, Olsztynban és Wrociavban töltötték gyakorlati idejüket. — A Magyar naív művészek című film vetítésével kezdődnek október 12-én a budapesti művészeti hetek eseményei. Ki a nyertes? Gazdára vár a 68. országos mezőgazdasági kiállítás alkalmával rendezett tárgysorsjáték főnyereménye a Polski Fiat—125-ös gépkocsi. A szerencsés nyertes, a III. sorozat 090665. számú sorsjegy tulajdonosát a Hungexpo MÉK igazgatósága (X. kerület, Dobi út 10.) várja a nyeremény beváltására. A beváltás határideje: 1975. november 30. (Lejártával az igény megszűnik.) — Értesítjük vásárlóinkat, hogy a SZOT-tüzelőutalványok beváltási határideje 1975. szeptember 30-án lejár. Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat, Pécs. (12196) — A DÉDASZ Kaposvári Üzem- igazgatósága értesíti a lakosságot, hogy toponár—répáspusztai vasútvonalon épített nagy feszültségű villamosvezetéket 1975. szeptember 29-én üzembe helyezi. A vezeték, illetve tartozékainak érintése TIKOS és ÉLETVESZÉLYES ! (333352) 100 évvel ezelőtt, 1875. szeptember 27-én született — és 61 éves korában, 1936-ban halt meg — Grazia Deledda Nobel-díjas olasz regényírónő. A szardíniái születésű írónő első elbeszélései álnéven jelentek meg. A sz.árd világot bemutató írások fölkeltették a közvélemény érdeklődését. Első jelentősebb regénye a 17 éves korában írt Szardínia virága című könyv. A Szárd elbeszélések és a Jó lelkek című kötetekben sikerült a fiatal Deleddának a legmaradandóbban megeleveníteni elmaradott, de benső emberi értékekben gazdag szülőföldjét. Munkásságának színvonala változó értékű; érdeme, hogy írásaiban bemutatta Szardíniát, mely az olasz irodalomban korábban nem szerepelt. Az 1926-os irodalmi Nobel-díjat szülőföldje plasztikus ábrázolásáért kapta, s azokért az írásaiért, amelyek »■mélységes érdeklődéssel fordulnak az emberi lét általános problémái felé-«. ■ .........— --------------------«■— E gyüttműködik 9 somogyi ktsz Tavaly csaknem nyolcmillió, az idén várhatóan 13 és fél millió forint értékű cikket gyártanak közösen. Tizenegy ipari szövetkezet vállalatokkal kötött szerződést, s az idén már várhatóan 66 millió forint értékű terméket készítenek együtt — míg tavaly csak mintegy 54 és fél millió értékűt gyártottak. — Laktanyalátogatáson vettek részt tegnap a kaposvári középiskolák KISZ-tagjai egy honvéd KISZ-szervezet meghívására. A baráti találkozó alkalmával a hadsereg korszerű technikájával, a kato- nafiátalok életével ismerkedtek. — Húzógépekből a közel- keleti országokba 1,8 millió dollár értékűt szállít jövőre a diósgyőri gépgyár. Ez csaknem kétszerese a tavalyi exportnak. — Fejlesztik a szombathelyi textilgyárat: 300 új csehszlovák szövőgépet állítanak munkába, a régi mechanikai gépek helyett. — A III. ipari szeminárium aggteleki tanácskozása, amelyen 8 ország 130 szakembere foglalkozott a korrózióvédelemmel, tegnap befejezte munkáj át. — »Sláger« a kapor Nyugaton. 50 vagonnal dolgozott föl az idei termésből a kalocsai konzervipar és sokat szállít Angliába, Hollandiába. Jövőre ismét növelik a kapor termésterületét. — Ötmillió dollár értékű — borospalackokban csempészett — kokaint foglaltak le az amerikai vámosok Washingtonban és San Franciscóban. Több csempész is horogra akadt. — Áramszünet lesz Kaposváron — folyó hó 28-án — 7.30 órától 15.30 óráig az Irányi Dániel u. végéig. a Tanácsház u. végéig és a Petőfi téren. Szeptember 29-én és 30-án, október 1-én, 2-án, 3-án, továbbá október 6-ától 10-ig, 7.30-tól 16.00 óráig szakaszosan áramszünet lesz a Bartók Béla utcában (a Domb utcáig), a Domb u cában a transzformátorállomástól a Bartók B. utcáig. a Géza utcában a 39 számig, az Iszák utcában, a Mikszáth K. utcában és az Eötvös utcában. (333701 és 333834)