Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-21 / 222. szám
Pi eplős homlokéi présház »í állt a magas löszfal bokrokkal meghintett púpján. Távolabb meddő karók böktek az égre. A domb tetejéről a tó alumínium redőnyhöz hasonló felületéré lehetett látni. A túlsó parti kékre halványodott helyek imitt-amott már kezdtek színesedni a nap sugaraitól. Simon a nagyapai présház I mögül csörtetett elő, galamb- i dögöt lóbálva a kezében. Megpörgette a halott madarat. “Röpülj páva!«. Szakadékba zuhant a szürke tollcsomó. A két másik présházlakó srác kényszeredetten nevetett/ Simon szerette, ha nevettek azon, amit mond, miközben ő szenvtelenül nézett maga elé, mint egy jegelt Buster Keaton, Magyar Totyi orra körül viszont állandó nászt tartottak az egyenesek és a görbék. — Ne feledjék, uraim — majmolta Simon a diri tegnapi szónoklatát —, hogy immáron (de milyen áron!) szakmikulásokká váltak. “Hulululu!« Kopának nem volt humora, rendszerint csak egy >Jiulululu«-ra telt tőle. Vágtattak a domb szelidebb., harmincöt fokos lejtőjén. A lábak toppanva rúgták a földet, porgomolyok poffentek a nyomukban és göröngyök peregtek. “Hulululu!« Tenyerükkel doboltak a szájukon. Magyar tornacipője belehuliott a kobaltkék égbe. Napozó embereket átugorva, szinte átmenet nélkül süppedtek a paplanlágy vízbe. K ésőbb a parton napsütötte helyet kerestek. Simon megbotlott egy újságpapír fejű emberben. Az alvó arcáról madárként lebbent a papír. — Pardon, Bájgúnár úr! Magyar és Kopa nevetésre j csattintották fogsorukat; ezt a j poént díjazni kellett! Az em- J bér friss ipari tanuló obsit- ] tál a zsebében' megengedhet magának égy kis szellemet. Kereszteltek mindenkit: — Jó napot, Perc úr. Hogy ; vannak a kis másodpercek? A megszólított szájában ví- J gan barlangvasútozhattak a legyek. — Á, üdvözlégv, Kaméleon 1 lálatkor földre hullva mímelték a hősi halált. A hátukon feküdtek. Kopa mellett táskamagnó szólt: “Guantanaméra ...« Magyar Totyi jobbra-balra gurgatta fejét a homokon zeneütemre. Simon félig beásta magát, csak a keze írt félköröket egyre vadabbul a sárga szemcsetengerre. Kopa bumerángívűt füttyehtett elismerően: egy lány ringatta magát mellettük a táskarádió zenéjére. SütőMagasra fröccsentek a vízcső ppek. Kemély, femes szí- nű tófelület. Csak a vitorlások szelidfehér háromszögein pihenhetett meg a szem. Zeniten izzott a nap. Öten vágták te- nyérlapáiokkal a vizet. Egy- egy felbukkanó fej, levegő után kapó száj. Rico már a nádasnál járt Hosszú lábát nevetségesen kapkodva csörtetett előre, barna buzogányok simogatták arcát. A többiek a nyomában liheglek. bői kiemelt, nyálcsordító friss hús. Vakítófehér bikini börtönéből akart szabadulni a test. A kezek összefonódott ujjakkal a magasban. A hónalj bársonygöndörsége. »Guan- tanamera.« A zene rásimult a lány testére, indákkal tapogatta, ringatta. Dobhártyára csapva pattan az utolsó akkord. A lány feje mintha a nemet intés közben maradt volna a bal vállra ejt- ] ve. Benultan állt, gvöngyház- gomb szemén elérhetetlen j messzeség utáni sóvárgás fátyla. — Nyírfácska! Magyar Totyi mondta ezt, Mintha hógolyó olvadt volna a torkában. Kopa nevetett, de Simon egy éledő hulla keile- | mellen pillantásával gargati- j zálássá rondította vele a ne- j vetést. — Nyírfácska! — mondta Simon. — Nyírfácska!, — mondták egyszerre. A lány arcán mosoly tétovázott; elfogadta a nevet. J Barna torony nőtt ki a lába mellői a homokból. Csupafog. csupaajak néger srác. Szemöl- ; döke alig látszott ibolyakék ; szeme fölött. — Rico mutatott rá a lány. — Rico Szudánból. Pesten tanul. Barátom. Kedvtemető nézték. hangulatban ) Föl a harmincötfokos emelkedőn! Majd lihegve nyúllak el a présház előtt. — Rico az első — zihálta Nyírfácska. M em feleltek neki. Piszkos- szürke felhőrongy tapadt a napra. Néhány perc múlva sárgaszálú eső szurkálta őket. Nem mozdultak. Akkor — mintha véget ért volna a próba — kisütött újra. Bágyadtan. legyek születését bábáskodva. Nyírfácskán a fiúktól koldult farmernadrág feszült, az ingei’ megcsomózta a melle alatt. Napszőke hajában piros szalag bujkált. Agakat gyűjtöttek hajiongva Simonnal. Kopa a tüzet élesztgette, a csupafog néger csak heve- részett. Magyar Totyi tóidén füzet. — Verset ír — intett fejével Magyar felé Simon a lánynak. — Kossuth-díjasal. Egy egész szállal díjazzuk. Etyempe- tyempitypalára,- a lejánnak nincsen párja ... Nem folytatta. A horhosban fekete tömeg közeledett. Temetési ménét. Vijjogó hang röpült fölöttük: «Kedves édesapáéin, akit elvesztetteem. Éjjelemet nappaláé tetteem. hogy fájdalmán segíthessee/c. Nem tudtam fájdalmáét gyógyítani!, elvesztettem taz édes- apámaat. Elment az örömbee, paradicsomnak kertjébee ...« | — Hess madár! -r- morogta, Magyar. Csak a koporsó volt anyagszerű. Az embereket mintha látomássá légiesítette volna a kísérteties hang. A présház előttiek kedvetlenül figyelték a feketéket. Az a hang most meg, mint a fülbemászó ... Kopa lenyomta a táskamagnó billentyűjét. «Guantana- méra.« Simon meghempergő- zött a földön, hajába tavaly lehullott levelek apró töredéke ragadt. Magyar és Kopa az ütemet diktálták tapssal. A lány a víz hullámzását táncolta. Ahogy hajlott a teste, a csomó lazult a melle alatt. Rico átfogta a lány derekát. Rándulva gyúródott/ hernyósra Simon busterkeaton-sivárságú arca. Kopa pattanásos hátán Izom kígyók merevedtek készenléti állapotba, majd ernyedtek el pillanatonként, követve tapsoló kezének hangos találkáját, szétválását. Magyar mindkét lábával toppantotta az ütemet. Parányi máglya lángolt szemgödrében. Rico rácsókolt a lány nyakára. Engedelmes nyak volt. Simon rugóteste lökte szét őket. Magyar és Kopa helyeslőén feszült melléje. A lány alulról nézett vad arcukba; nem törődtek vele. — Te nyammnyamm! Most a harci táncot! Iszapszürkére rémült, értet- len arc. — Na, gyerünk, komám! Tanganyika, nyammnyamm, nyenyere. Ahogy otthoii szoktátok! Tanganyika, nyammnyamm, nyenyere. F élkört alkotva himbálták testüket, egyre közelebb toppanva a hátráló négerhez. »Tanganyika, nyammnyamm, nyenyere.« Állati félelem szaladgált az ibolyakék szemekben, kitörésre készülve. Még egyet lépett hátra. A lányból sikoly lőtt ki. Néztek le a löszfal pereménél. Rico moccanás nélkül feküdt a hátán a mélyben, lába széttárva, mint a kapituláló lányoké. Magyar nyüszített föl először. — Ha minden olyan egyszerű lenne, mint a kelő ke- kény dagadása — motyogta a lány. Indultak lefelé Ricóhoz. bátyó, kedvetlen nejeddel együtt! Ma milyen szín a divat? Bulldogarcú férfi horrent rájuk, szügyön talált párja mellől: »-Hulighániokh!« — Twisteletünk a Buta Spinkók Szívegyletének! Négy-öt lány — színes csokor — mintha a homok virágzottá volna őket. Simonék röhögve menekültek a strand- papucsaknák elől. Egy-egy taKÁLDI JÁNOS I R KA LA P Ez kell nekem. Az erdőket úsztató hegyoldal. A cser, a tölgy, a kőris testvérisége. A mérhetetlen, tisza tükrű ég. Ez kell nekem. A víz. A kék egű tó. A nádasok elmúlhatatlan litániája. A sátoros élet. Ez kell nekem. Az óriási mező. A margaréták "fehér hangversenye. A kakukkfű szaga. A csönd. A csönd. Ez kellene. simái Mihály A VÁRANDÓS sápadtan csillagosodik s emelkedik mennyei kékkel duzzad doynbozza titkait vetekszik már a mindenséggel halandó a hegy a horizont de végtelent rúg a Harmadik érzi az asszony s mosolyog sápadtan csillagosodat. Vihar Béla emlékezete «Csapát törtem, gallyat szel- ! tem. ágat nyestem, utat lei- ] tern; innen megy az út. ezentúl, az új ösvény innen indul j dicsőbb dalok szerzőinek. Jeti-1 j lönb ének költőinek. A törekvő zsenge népben, a növekvő nemzedékben.« Vejnemöjnen | vallomása, a Kalevala záró ; sorai mintha Vikár Béla életének sum,mázasát jelentenék, j A harminc éve halott mű- | fordítónk és világhírű folíklór- kutatónk 1859-ben született j Hetesen. Apja református lelkész, előzőleg a pápai gimná- I zium nagy műveltségű, isméid tanára. A szülőknek hét gyér- j mekről kell gondoskodniuk. , Nehéz körülmények között él- ' nek. s ezt még fokozza Béla | fiuk csaknem három évig tar- j tó súlyos betegsége. De a kisfiú tudásszomját j sem a szegénység. sem a be- j tegség nem tudja elfojtani, j Szenvedélyesen olvas, s már j ekkor kezd foglalkozni idegen j nyelvekkel. A népköltészet iránti szeretet et édesanyjától tanulja. Együtt írják le és éneklik a somogyi népdalokat. 1871. Kezdődnek a pécsi «fő- j reáltanodái- évek. Nagy energiával tanul, de ugyanígy ta- ( nít is, hogy egyre jobban el- ! szegényedő apja helyett eltarthassa magát. Ekkor sajátítja • el a gyorsírást. mégpedig olyan eredménnyel, hogy 21 j éves korában már kinevezett parlamenti gyorsíró, ugyanak- ] kor ismert műfordító és nép- i dalgyűjtő is. 1877. Pesten megkezdi bölcsészeti tanulmányait. magyar—német szakon. Kedvenc tanárai, G regwss Ágost és Gyulai Pál előadásait sokszorosítja diáktársainak. S közben csiszolja, mélyíti görög, latin, majd finn tudását, 1895-ben megszerzett fonográfjával a népdalgyűjtést teljesen úi alapokra helyezi. A j fonográffal a magyar zenének j sok-sok értékes darabját menti meg az elkall ódástul, és 1 mellette egyre duzzad a gyorsírással följegyzett szöveg- mennyiség is. Első gyűjtőmunkáját Mezö- csáton végzi, de készülékével később bejárja az egész magyar nyelvterületet. A századforduló éveiben már több előadást tart gyűjtőmunkája módszereiről, eredményeiről, és a külföld is egyre inkább érdeklődik. Az 1900- as párizsi világkiállításon fonográfja az érdeklődés középpontjába kerül. 1905. Megjelenik a Magyar Népköltési Gyűjtemény hatodik köteteként a Somogy megye népköltése gazdag anyaga. 1906-ban pedig a Magyar Népköltés Remekei címen kétkötetes, hatszáz oldalas munkája. Vikár Béla több mint hétezer dalt jegyez föl gyorsírással. Fonográfjának kölcsönadásával, rnódszereinek bemutatásával indítja él. gyűjtőút- jukon a fiatal Bartók Bélát és Kodály Zoltánt, s tevékeny-- ségüket továbbra is állandó figyelemmel kíséri. Ekkor már mint a néDi ha- gyömánygvűjtés új módszerének megalapozója, világhírű. És ez az óriási, rendkívül fáradságos tevékenység életművének csak egyik oldalát alkotja. Külön tanulmányt érdemelne gyorsírói munkássága is. amelyet csaknem negyven évig (1880—1919) folytat. Tudományos munkásságának harmadik területe a műfordítói tevéken vség. Professzora. Budenz József. az. ismert nyelvtudós biztatására kezd hozzá a Kalevala fordításához. Huszonöt évig dolgozik élete legnagyobb alkotásán. A fordítás olyan kitűnően sikerül, hogy a finnek ma is mondják: ha az eredeti finn szöveg elveszne, a magyarból tökéletesen visszaállíthatnák, 1889-ben Vikár Béla személyesen is fölkeresi a karjalai falvakat, hogy meggyőződjön, mennyire él a Kalevala a nép ajkán. A hatalmas műfordítás 1908-ban készül el. és 1909-ben jelenik meg a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában. A Kalevala megjelenése a magyar irodalmi élet egyik legnagyobb eseménve. Kosztolányi Dezső a fordítást Arany János Hamletiéhez hasonlítja. És a hazai elismerés mellett nem késik a rokon nép szere- tetnvilvánítása sem: *a Finn Tudományos Akadémia tagjává fogadja, s megkapja az ország legnagyobb kitüntetését. A rokonszenves, 1 rendkívül szerény tudós ötvenesztendő- sen újabb munkába fog. Megtanulja a grúz nyelvet csak azért. hogy lefordí tihassa R usztaveli híres eposzát, a Tigrisbőrös lovagot. Nyolc esztendei kitartó munkájának eredménye a grúz nyelv tökéletes elsajátítása és az eposz magyar fordítása. így jelenhetett meg ez a remekmű — Zichy Mihály illusztrációival — 1918-ban. Vikár korát meghazudtoló frisseséggel tovább dolgozik: németből, franciából, észtből, norvégból fordít, előadások sokaságát tartia nyelvészeti kutatásairól és kedvenc költőjéről. Petőfiről. A Tanácsköztársaság időszakában pedig a Kaposvári Népegye- tem felállításán fáradozik. 1922-ben. édesanvja halála után eltávozik Somogyból. Visszaemlékezéseinek megírására. kutatási eredményeinek rendszerezésére készül, de a második világháború eseményei az 5 életét is feldúlják: egy bomba szétrombolja pesti lakását. Az idős. beteg, egyedül maradt tudós 1944-ben Dunavecsére költözik nővéréhez. Még dolgozik, ír kutat, de egészsége egyre jobban hanyatlik. Közölnivalóját már nem tudja elmondani. Páratlan szorgalomban eltöltött élete 1945. szeptember 22-én lezárult. Sípos Csaba világhét Hazánkban először rendezik meg a képzőművészeti világhetet ezekben a napokban. Az UNESCO kezdeményezte világméretű eseménysorozat középpontjában a kprtárs képzőművészet áll. Somogybán is, bár a rendezvények száma nem sok, reflektorfényben állnak a mai képzőművészet eredményei, reprodukcióinkat ennek szellemében állítottuk össze. Három somogyi képzőművész egy-eg.v alkotását mutatjuk be. valamint ifj. Szabó István szobrát, mely Petőfinek állít emléket. Szabados János: Balatonmellék. Csiszár Elek: Halász. •«&,.>”♦*V ti**' Honthy Márta: Páva. Ifj. Szabó István: Petőfi 1849 júliusában Mezöberényben l
