Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-19 / 220. szám

Társadalmi aktivitás és tudatosság Fácánsereg a berekben Önálló ágazat a vadgazdálkodás A társadalmi aktivitás, a társadalmi gyakorlat tartománya, magában foglalja a politikai-közéleti és a munkatevékenység terüle­teit. Olyan politikai kultúrát és hozzáértést feltételez, amely maga is csak a részvétel — az aktivitás »mezője« — folya­matában formálódik és fej­lődik. Kritikus pont tehát — akár fejlesztésének nehézsé­geit, akár fontosságát nézzük. A .problémák forrása, hogy a társadalmi aktivitásnak — legyen szó intézményekről, vezető testületekről és egyé­nekről, vagy a tömegek akti­vitásáról — minőségi köve- | telményei vannak. Csak ezek­nek az érvényesítésével ke­rülhetjük el a formalizmust és a látszataktivitást. Vegyünk egy nagyon egy­szerű példát. Egy üzem kol­lektívája teljes odaadással, túlórázással dolgozik a terv teljesítésén, avagy túlteljesí­tésén. Ám a gyártott termék­ről kiderül, hogy nem üti meg a közgazdaságtani követelmé­nyek mércéjét. A munka tu­datos vállalása, a lelkesedés és a magas fokú aktivitás kiáltó ellentmondásba kerül a tényleges eredménnyel. Az ak­tivitást könyörtelenül fölösle­gesnek nyilvánítja a társada­lom azzal, hogy szükségletei nem esnek egybe a munka eredményével. (A' visszahatás magára az aktivitásra nem le­het kétséges.) A tanulság viszont fontos követelményre hívja fel a fi­gyelmet: az aktivitásnak, a tevékenységnek szervesen kell illeszkednie a társadalmi ter­melés objektív törvényszerűsé­geihez. Ha voluntarisztikusan eltekint ez utóbbiaktól, saját magát kérdőjelezi meg. A gazdaság vaskos ténysze­rűség, amellyel nehéz ujjat húzni. A politikai és közéleti tevékenység más területein azonban — úgy tűnhet — nem ■ működnek ennyire »objektiv« kritériumok. Ez azonban csak látszat. Mert először is a tár­sadalom termelési és újrater­melési folyamatától soha nem függetleníthető a társadalmi gyakorlat egyetlen más terü­lete sem. Különösen nem a szocializmusban, ahol — a ma­gántulajdon ‘ és a kizsákmá­nyolás kényszerítő mechaniz­musai híján, s a munka, ma még nemegyszer nagyon is megerőltető jellege mellett — a társadalmi aktivitás és tuda­tosság magasabb foka szüksé­geltetik magában a termelési folyamatban is. Másrészt a mindenkori társadalmi akiivi­tás, különösen, ha a társada­lom alapvető csoportjait érin­tően esik róla szó, maga is meghatározott folyamatként érvényesül a társadalomban. Ez a meghatározottsága rész- j I ben történelmi, s mint ilyen, a | ! konkrét nemzeti fejlődés kere- 1 ! tében a politikai tudatosság j kialakulásának múltbeli lehe­tőségei által meghatározott. | Részben azonban napjaink társadalmi tapasztalatainak terméke is. z utóbbi hangsúlyozása különösen fontos. Hi­szen feltétlenül a tár­sadalmi érdeklődés és részvé­tel csökkenéséhez vagy stag­nálásához, egyfajta elkedvet­Az előrelép föltételei Zöldségtermesztés — kicsiben ■Egy ember átlagosan csak­nem 90 kiló zöldségfélét fo­gyaszt hazánkban egy év alatt. A zöldségexport az utóbbi tíz évben több mint háromszoro­sára emelkedett. Miközben az igények ilyen rohamosan nő­nek, a munkaerőgondokkal küzdő mezőgazdasági nagy­üzemek egymás után szüntetik meg kertészeti ágazataikat. A kertészkedő üzemek termelése ugyan ejnelkedett a néhány évvel ezelőttihez képest, de tá­volról sem olyan mértékben, ahogy az igényeket kielégíte­né. Kézenfekvő megoldás a kis­üzemi zöldségtermesztés ha­tékonyságának növelése. A somogyi kistermelőktől tavaly 555 vagon zöldséget vásároltak meg a fogyasztási szövetkeze­tek. Szép eredmény ez, ha a négy évvel korábbi 160 va­gonhoz hasonlítjuk. Kevésbé szép a kép, ha tudjuk, hogy a következő ötéves tervben jó­val 1000 vagon fölött kellene termelni. Ehhez persze inten­kistermelőket segítő intézke­désre van szükség. Erről, a kisüzemi zöldség- termesztés továbbfejlesztésé­nek lehetőségeiről tanácsko­zott tegnap Kutason 80 szak­ember. Az előrelépés föltéte­léit foglalta össze Bánkúti Bé­la, a MÉSZÖV osztályvezető­je. Mint elmondta, korszerű, következetes kereskedelem­politikára; a »mit« és »meny­nyit« kérdésre választ adó, több évre szóló prognózisokra és védőáras rendszerre van szükség. így nem fordulhat elő az idei eset, amikor »kide­rült«, hogy nem kell a zöld­hagyma, az újburgonyáért pe­dig olyan alacsony árat kínált a MÉK, hogy a kistermelők inkább a földben hagyták. Nem egy gazda — de tsz is — ilyen és haaoaló okok miatt inkább más megyébe szállítja áruját. A termelői biztonság mel­lett jobb műtrágyaellátásra, több kis csomagolású növény­védő szerre , megfelelő kisgé­pekre, kézi szerszámokra és jó palántaellátásra van szükség. A legtöbb tsz ugyanis eddig azokat a palántákat adta a kis­termelőknek, amelyeket más már nem vitt el. Ezt a gon­dot most részben megszünte­tik a fogyasztási szövetkezetek saját palántanevelő telepei. Az értekezlet részvevői több sérelmüket is fölhozták. Pl.: »Nyáron háromféle — minő­ségtől függő — fölvásarlási ára van a paradicsomnak, ta­vasszal viszont a primőr pa­radicsomnál csak egyféle föl­vásárlási ár van, pedig a mi­nőség ott is eltérő.« (Ehhez még csak annyit: a zöldség­boltokban a paradicsomot nyáron sem csoportosítják mi­nőség szerint. Nem véletlen, hogy Kutason került sor erre a tegnapi ta­nácskozásra. Itt alkalmazták ugyanis először azt az új ubor­katermelési módszert, amely területen meghárom­szorozza a termést. Az orszá­gos mezőgazdasági kiállításon nyert különdíj is mutatja a módszer jelentőségét, különö­sen most, amikor 1963-hoz ké­pest a megye termelőszövet­kezeteiben negyedére csökkent az uborka termőterülete, és amikor a fogyasztók és a kon­zervgyárak igényeinek kielé­gítése nagyrészt a kisgazdasá­gok feladata. Az új, »támlás« technológiával 30—40 mázsa uborka termelhető 100 négy­szögöles területen. Az értekezlet előtt a szak­emberek sokszorosított tájé­koztatót kaptak, melynek első oldalán ez állt: »Termeljen több zöldárut!« A szünetben valaki megtoldotta a monda­tot: »Termeljen több zöldárut, olcsóbban!« Ö megértette, hol az eredője a jobb zoldségeliá- tásnak... B. F. zív módszerekre, és számos, a j azonos lenedéshez vezet, ha az egyé­nek úgy tapasztalják, hogy tö­rés mutatkozik a szavak és a tettek között. Ha más az, amit mondanak nekik, vagy olvas­tatnak velük, és más az, ami­be mindennapi életükben eset­leg nap mint nap beleütköz­Tarka tollú szárnyas pislog a gépkocsira. Téblábol néhány másodpercig, azután a magas fűbe iramodik, biz­tonságot keresni. — Megszokták az embert, a járművet, de nem cáfolnak rá arra, hogy vadon élő szárnya­nek. A konkrét, személyesen j sok. is felmérhető környezet: a í a megjegyzést Büki László munkahely, az üzemrész, a j erdőmérnök, a Balatonnagy- műhely, a brigád, a lakóne- , bereki Állami Gazdaság vad­gyed területén tapasztalt el lentmondások és visszaélések esetén még a legjobb politikai célkitűzések és eszmék is el­veszíthetik erejüket. A társadalmat formálni kí­vánó szándék szempontjából ez a figyelmeztetés is eggyel több okot szolgáltat arra, hogy a társadalmi aktivitás kérdé­sét a maga mélységében ér­telmezzük, s lenyesegessük a formalizmust és a hamisat az igazról, a társadalmilag hasz­nosról. Az aktivitás tartalma a fontos, az aktivitást kísérő tudatossághoz hasonlóan. Mi több: éppen ezek az utóbbiak a legfontosabbak. Ám, ha így van, igazolódik kiinduló tételünk, hogy a tár­sadalmi aktivitásban közvet­lenül vagy közvetve mindig a társadalmi gyakorlat egésze tükröződik. Nagy tanulság a politikus, a vezető és a társa­dalmat fürkésző tudat számá­ra: arról árulkodik, hogy esz­méinkből és célkitűzéseinkből mi vált valóban embert for­máló valósággá és tényszerű­séggé, és mi az, ami ellenál­lásba ütközött, megtört vagy éppen visszájára fordult a társadalmi közegen, ennek az újjal szembeforduló minden- napiságán. A legfontosabb tár­sadalmi rétegek átlagegyénei mint megannyi finom műszer rögzítik magukban a társadal­mi fejlődés állását. gazdálkodási ágazatának veze­tője teszi. Az egyik kibocsátó­helyhez tartunk, errefelé külö­nösen sok a fiatal fácán. Átre­pültek a területet szegélyező magas drótkerítésen, az igazi »vadonban» kószáinak. — Tulajdonképpen ezt is akarjuk — magyarázza az er» dőmémök. — A fiatal fácán­csibéknek védettségét nyújt ez a kerítés, és emlékezteti őket a keltetés utáni környezetre. Tápot, takarmánygabonát kap­nak, tehát az etetőkben hozzá­jutnak ahhoz az eleséghez, amelyet saját erejükből még nem volnának képesek meg­szerezni. A kint tanyázók is gyakran visszatérnek a kibo­csátóhoz, bejáratot keresnek, ezért kívülről is szórunk a drót mellé szemet. A látvány megerősíti Vts- nyei Ferenc termelési igazga­tóhelyettes szavait, aki így indokolja azt a döntést, mely szerint a gazdaság számotte­vően fejleszti a vadgazdálko­dást: — Az üzemben levő berkes területek meghatározzák, mit termelhetünk. Kukorica és lucerna — ez a két növény »megél« ezer, illetve ötszáz hektáron. Jóval nagyobb en­nél a berkes, lapos rész, ame­lyet ugyancsak hasznosítani kell valamiképpen. Így dőlt el, hogy az említett növényi kultúrák mellett — minthogy A Victoria keltetőgépek »szárnyai« alól ezerszámra kerül­nek ki a csibék. fű bőségesen terem — a hús E zért kell rá odafigyel- jmarhatenyésztés, illetve a nünk. »A nevelőt ma- vadgazdálkodás kerül előtér - gat is nevelni kell« — j t>e. írta Marx. Ez a nevelés azon- j Büki László arrról az idő- ban eppen ennek az odafigye- | szakról beszél, amikor a le­lesnek az eredménye lehet. | csapolt területek sorsáról ha- Hogy melyebbek legyenek tár­sadalmi ismereteink, hogy job­ban tudjuk, mit, mikor, és hol kell tennünk. A tudatos társadalomformáláshoz és tár­sadalmi aktivitáshoz, ha ma még tömegszinten nem is min­denütt és mindenkor, de veze- , , x .... tói szinten - lentebb és fen- ?etmeS es vadasz­tebb ■— feltétlenül ez is hozzá tartozik. H. I. tároztak: — Próbálkoztak cellulóz­nyárral, de nem vált be. Ma­radt a legelő célszerű hasz­nosítása és az intenzív vad- gazdálkodás. Nálunk úgyszól­ván honos a fácán, tehát ér tatni ezt a szárnyast. Megél ugyan a szarvasmarhák járta legelőn is, de nem ez az igazi környezete, a zavarás nem tesz jót a természetes szapo­rulatnak. Egyelőre négy va- dószerdőt alakítottunk ki; egy-egy ilyen erdős területen, elhagyott szántáson, vadföldön 10—12 vadász sok fácánt kap­hat puskavégre. Fácánkibo- csátó helyeket készítettünk. Ezek mellett a »karámok« mellett haladunk, s lépten- nyomon fiatal fácánok röp­pennek föl, s húznak el húsz- harminc méternyire. Az ága­zatvezető mondja: — Soká tartana, amíg a ter­mészetes szaporulatból akkora állományt érnénk el, amek­korát ez a terület elbír. Ezért tavaly 11 ezer, az idén már 21 ezer fácánt bocsátottunk ki vadászgaíásra. Ezeket magunk keltettük és neveltük. A Gö­döllői Agrártudományi Egye­temtől kaptuk a »receptet« a keltetéshez és a neveléshez; a régi, elhagyott istállókat esze­rint rendeztük be tavaly. Spe­ciális vadmadárkeltetőkben keltettük már az idén a tojá­sokat. Az olasz gyártmányú Victoria berendezések teljes automatikája révén biztosított a megfelelő páratartalom és a hőszabályozás. A beszélgetés során kirajzo­lódik az ígéretes terv, mely, ha megvalósul, szép jövede­lemhez juttatja a gazdaságot. A 21 ezer fácánból 15—17 ez­ret kívánnak lövetni a va- dászidépyben. Jók a lehetősé­gek, s tavaly a vadászok na­gyon elégedettek voltak. En­nek eredményeként már ak­kor szerződést kötöttek az idei összes vadászatra. Napi igé­nyük ezer fácánnál is több, s ezt meg is adja a gazda­ság. A kívánság pedig nőttön nő. A jövőben növelik a va­dászerdők számát, és évente 40—50 ezer szárnyast »küld­hetnek« a természetes környe­zetbe a nevelőkből. — Sok vendégnapunk van — magyarázza az ágazatvezető —, ehhez szobákat kellett épí­teni és berendezni, azután ét­kezést, fogatokat, gépkocsikat, hajtókát biztosítani. Tehát nem elég csak keltetni, nevel­ni és ^bocsátani, vadásztatni a fácánt, hanem bizonyos költségeket is áldozni kell a bevételek érdekében. Egy va­dászathoz olykor százötven hajtó is kell: dolgozóink — köztük traktorosok, műhely­beliek — szívesen vállalják ezt a munkát a szezonban. És addigra a kukorica sem állhat lábon, mert elbújik benne a fácán. Szépen mutat a szám a jegyzetfüzetben: lesz olyan nap a fácánvadászat idején, amikor egymillió forintos ér­ték kerül terítékre. Az önálló vadgazdálkodási ágazat 11 millió forintos termelési ér­tékkel szerepel a gazdaság tervében. Itt a vadászat je­lenti a betakarítást — addig azonban sok munkára, a gaz­daság szakembereinek értő irányítására van szükség. Igaz, a berek kínálja a lehetőséget, de ez egymagában korántsem elegendő. Hernesz Ferenc A születtem, a gépipari tech­nikumot Vácon végeztem; ott álltam mun­kába tizenki­lenc évvel ez­előtt. Varró­gépműszerész voltam a váci kötöttárugyár­ban«- Amikor önálló lett a mostani kem­pingcikk-gyártó vállalat, varró­gépműszerészt keresett. Ű gy döntöttünk a feleségemmel — lakást is ígértek ugyan­is —, hogy le­titkár sose ideges A kis műhely ajtaja több­nyire nyitva van, máskülön­ben állandóan nyitogatnák. Hol ez, hol az romlik el, s már szalasztanak valakit: hív­ja gyorsan a műszerészeket. Szabó Pál csoportvezető hono­sította meg a varrógépműsze­rész szakmát a tabi Camping- cikk Vállalatnál. Akkor ő volt itt az egyetlen szakem­ber, azóta viszont egy sor fia­tal kitanulta keze alatt a mesterség csínját-bínját. Kék köpenyt visel, s a fel­ső zsebben a tollak mellett ott a szakma jelvénye; a csipesz. Száznegyven gépet »gyógyít« a társaival. Olykor elég egy ügyes mozdulat a csipesszel, s már folytathatják is az asszo­nyok a ponyvavarrást. — Hogy került Tabra? — Pest megyében, Pencen telepszünk Tabon. Most már hét éve dolgozunk itt. A műhely a beszélgetésünk közben sem csendes. A társa néha bejön, javít valamit, s már megy is, mert hívják a munkásasszonyok. Nem köny- nyű itt a műszerész dolga, mert sok a régi gép, nehéz be­szerezni hozzájuk az alkat­részt. Szabó Pál megmutat néhány tűlapot: saját maguk hozták rendbe, egy darabig így még használhatóik a var­rógépekben. — Mi a szépsége a szakmá­juknak? — Nem unalmas; ugyanaz a hiba ritkán fordul elő. Az nem tudomány, hogy valaki szétszed egy gépet, s akkor fölismeri a hibát. Mindjárt más, ha első pillantásra, egy kis próbavarrással megálla­pítja. — Akkor ezt a dolgozók is méltányolják. Bólogat: — Általában annak szólnak, akiben jobban bíznak. A ke­resetük is függ tőle, hogy ha valaki hamarabb és gyorsab­ban megcsinálja a gépet. A műszerészcsoport vezető­je már Vácon sok társadalmi munkát végzett. A szakszer­vezetben először ott viselt tisztségeket, ott lett párttag. Tabon aztán tovább folytatta: először szakszervezeti elnök volt, ötödik éve pedig szak- szervezeti titkár. A felesége — mindig együtt dolgoznak — szívesen részt vesz minden­ben; az üzemben szocialista brigádvezető, az iskolában a szülői munkaközösség elnöke. A beszélgetés közben fel­tűnt, hogy Szabó Pál milyen higgadt, nyugodt ember. Meg­említettem neki, s ő moso­lyogva ismerte el, hogy ez alaptermészete. — A műszakiak sokszor már verik az asztalt egy tanácsko­záson. én meg csak annyit, jegyzek meg: nyugodtan is el lehet intézni. Sokan mondták már, hogy irigylik tőlem a természetem. Persze, olykor én is ideges vagyok . .. — A szakszervezeti titkár­nak, úgy gondolom, nyugodí- nak kell lennie. — Szerintem igen fontos. Ha nem lenne megfontolt, ^iggadt az ember, esetleg el­hamarkodottan. ítélne és cse­lekedne. Az idén sok »meglepetés« érte. Az első az volt, hogy be­választották a járási pártbi zottságba, a második, hogy -a HVDSZ megyei küldöttérte kezletén megválasztották kongresszusi küldöttnek ... Az alaposságot a munkások, a gépek között szívta magába, és a tudásszomjat is. Az idén kezdte el az esti egyetemet, a marxista középiskolát még Vácon elvégezte. Azt tartja, hogy a széles látókör nélkü­lözhetetlen a párt- és szak- szervezeti munkához. Amit a járási pártbizottság, a párt­építési munkabizottság tagja­ként hall. lát. tapasztal, azon­nal kamatoztatja az üzemben is. Most a kongresszusra ké­szül; szeretne felszólalni. — Már gyűjtöm a mondani­valómat. Elsősorban a vidéki munkásság kialakulását kívá­nom nyomon követni, a mun­kásságra jellemző tulajdonsá­gok formálódását. Már talál­koztam a többi küldött tár­sammal, s összegeztük a so­mogyi helyzetet. Az ő tapasz­talataikat is felhasználom. Hétfőtől egyhetes szb-titkári tanfolyamon veszek részt, még ott is módom lesz kiegészíteni a vázlatomat. Bár a járási pártértekezleten is szót kér­tem s beszámoltam a szocia- lista brigádok tevékenységé­ről, a kongresszusi munkaver­senyről, mégis izgulok egy ki­csit, hiszen ilyen nagy fóru­mon még nem beszéltem. Még négy hét van a HVDSZ kongresszusáig. Szabó Pál a vidéki ipartelepítés hősi kró­nikájából mond el néhány fe­jezetet, ha szót kap. Lajos Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents