Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 187. szám
A ZTE nyerte a Balaton Kupát Haladás—Rákóczi 3:2 (3:2) Saomfiatfoe!y] 5000 néztf. Vezette: Marton (Molnár, Tapol- czay). Haladás: Szarka (Békéi a szünetben) — Fischer, Horváth A.» Kereki, Kiss György — Halmost, Fedor, Horváth Z., — Szabó S., Farkas, Hauzer, (Benkő a szünetben). Edző: Sárosi László. Rákóczi: Hegedűs — Kanyar (Petrók a 70. percben), Agfalvi, Márton, Németh — Nagy L., Patyi, Burcsa, — Varga, Kováts, Túrái. Edző: Mathesz Imre. Az első 10 percben a • hazai csapat támadott többet, de a csatárok lövéseit Hegedűs biztosan hárította. A 13. percben Farkas 28 méteres óriási lövése a vetődő Hegedűs kezéről a kapu jobb oldalába vágódott. 1:0 a Haladás VSE javára. A gól után a vendég csapat is vezetett néhány formás támadást, amelynek végén a 20. percben sikerült egyenlíteni. Varga elfutott a bal szélen és a jó ütemben érkező Túrái elé tálalt, áld közelről nem hibázott. 1:1. A 33. percben Farkas újabb távoli nagy lövését védte jó érzékkel Hegedűs. Majd Szabó Sándor 16 méteres lövése az oldalhálóba akadt el. A 37. percben Kiss György vezette fel a labdát, a középen kiugró Fedorhoz továibbított, aki IS. méterről a bal .felső sarokba 'lőtt. 2:1. A 40. percben Horváth Árpád 30 méteres szabadrúgását Hegedűs bevédte. 3:1. ÍA 44. percben Kányái" beadását Halmosi ritkán látható fejessel juttatta a saját ^kapujába, öngól, 3:2. Szünet után eleredt az eső, «csúszóssá vált a játéktér és «ekkor nagyon sok;hiba adódott a csapatok játékában. A 65, percben Farkas 22 méteres lövését «Hegedűs a léc alól tornászta ki szögletre. A 81. percben Burcsa remek keresztlabdával indította Kovácsot, aki egjAcsel után 14 méterről élesen a bal kapufa mellé lőtt. A Rákóczi kezdeményezett többet,\ mezőnyfölényben játszott, de'nem sikerült nekik az egyenlítés. Az első 45 percben élvezetes, jó játékot hozott a két ösapat összecsapása. A Haladás játékosai több tetszetős támadást vezettek, többször vállalkoztak távoli lövésre, különösen Farkas. Ebben a játékrészben egy 10 percen keresztül sikerült a kaposvári csapatnak sok mozgással átvenni a játék irányítását, amely az egyenlítést eredményezte számukra. Á szünet után kiegyenlített küzdelem folyt sok átadási hibával a hajrára a vendégcsapat jobban összpontosított, de az egyenlítés nem sikerült. Jók: Horváth Árpád, Horváth . Zoltán, Farkas, illetve Burcsa, Túrái. ZTE—TATABÁNYA 2:1. A Balaton Kupa végeredménye: 1. ZTE H 4 — 2 11— 8 8 2. Tatabánya 6 3 1 2 12— 7 7 3. Haladás <» 2 1 3 6— 9 5 4. Kap. Rákóczi 6 2 — 4 11—16 4 Nemzetközi labdí&rúgómérk&zések Tatabányai Bányász— Elche CF (spanyol) 2:1 (2:1) Zalaegerszeg, 1500 néző. Vezette: Palotai. Góllövők: Kó- rodi, Takács, illetve R. Cano. Bába ETO—Steagul Rosu (román) 4:1 (1:1) Győr, 1000 néző. Vezette: Körös. Góllövők: Pénzes (2)., Szokolai és Horváth L., ill Győrfi. Videoton—FC Kari Zeiss Jéna (NDK) 0:0 Székesfehérvár, 3000 néző. Vezette: Tátrai. Videoton—Welland Hungária (Kanada)) 6:1 (6:0) Székesfehérvár, 2000 néző előtt játszott a két ifjúsági csapat. FC Carl Zeiss Jena Kaposváron Alig fejeződött be a Balaton Kupa, ipáris újabb rangos mérkőzést játszik a Rákóczi. A Videoton vendégeSorsoltak a Felszabadulási Kupában Augusztus 13-án, kezdődik a labdarúgók Fel- szabadulási Kupája. Mivel az NB I-es csapatok többsége külföldön szerepel, ők csak később kapcsolódnak be. A Rákóczi első mérkőzését szep- : ember 17-én játssza a Táncsiccsal. Első osztályú együtteseink valamennyi találkozójukra idegenbe mennek. Mint ismeretes, az NB I tartalék csapatainak indulása is kötelező. A Rákóczi második garnitúrája mindössze egy mérkőzést játszik saját pályán a ZTE-vél. Három NB III-as csapatunknak annál kedvezőbb a sorsolása. Valameny- nyien öt mérkőzést játsszanak otthon és kettőt idegenben, A A Rákóczi, a Barcs és a Táncsics a jövő év tavaszán is játszik a kupáért. Csapataink sorsolása: varas csoport: Aug. 13. Barcs—Tatabánya H. Aug. 27. Barcs—Várpalota Szept. 17. Barcs—Pét Ölet. 29. Enying—Barcs Nov. 26. Barcs—Sz.-fehérvári MÁV Dec. 10. Dunaújvárosi K.—Barcs 1976. márc. 10. Barcs—Videotont xn-es csoport: Aug. 13. Siófok—Z. Dózsa, Pápa—Rákóczi n. Aug. 20. Fűzfő—Rákóczi II, Komló—Siófok Aug. 27. Siófok—Rákóczi n. Szept. 17. Siófok—ZTE. Komló—Rákóczi U. Okt. 29. siófok—Mázaszászvár. Z. Dózsa—Rákóczi n. Nov. 26. Pápa—Siófok, Rákóczi II.—ZTE Dec. 10. Siófok—Fűzfő, Mázaszászvár—Rákóczi II. Xni-as csoport: Aug. 13. Táncsics—PBTC Aug. 20. PMSC—Táncsics Aug. 27. Táncsics—ZTE n. Szept. 17. Táncsics—Rákóczi Okt. 29. Táncsics—PVSK. , ! j PMSC—Rákóczi Nov. 26. Dombóvár—Táncsicsi ZTE n.—Rákóczi szerdán Dec. 10. Táncsics—Véménd, PBTC—Rákóczi 1976 íebr. 25. PVSK—Rákóczi Márc. 10. Dombóvár—Rákóczi" Márc. 24. Véménd—Rákóczi ként Magyarországon tartóz.' kodé, többszörös NDK-bajnok Carl Zeiss Jena látogat kedden Kaposvárra. A találkozón egy búcsújátékra is sor kerül. Balogh Sándor, aki a zöld-fehér csapatban több mint egy évtizedet játszott jobbhátvédet, s már csaknem egy éve visszavonult, utoljára húzza magára a kettes számú mezt. A találkozó fél ötkor lesz a Rákóczi sporttelepén. Elő- mérkőzést a megyei ifjúsági válogatott játszik a Rákóczi tartalékaival. □ Somogyi Néplap Labdarúgó NB III Két mérkőzés idegenben A második forduló mérkőzéseit játsszák ma NB III-as labdarúgó-csapataink. Köny- nyűnek egyikük számára sem ígérkezik a feladat. A Táncsics és a Barcs idegenben, a Siófok hazai pályán igyekszik pontot vagy pontokat szerezpi. Az együttesek készülődéséről az alábbi tájékoztatásokat kaptuk: Siófok: Elbizakodottság nélkül A fővárosi sikeres rajt jó hangulatot teremtett a városban. A héten nemcsak szorgalmasan, hanem nagy kedvvel is végezték az edzéseket a játékosok. Ráadásul — ha szoros küzdelem után is — sikerült az MNK-ban tovább jutni. Ma a jó nevekből álló Pécsi BTC látogat Siófokra. Két héttel korábban a Totó" Kupában Pécsen legyőzték már őket. Mindezek ellenére Meggyes Gábor edző óva intette játékosait, nehogy az egészséges önbizalom fölényeskedésbe menjen át. A PBTC-t nyilván fűti a visszavágás vágya, éppen ezért a hazaiaknak legjobb tudásukra lesz szüksége, hogy szurkolóinak ne okozzanak csalódást. Az elmúlt mérkőzésen néhányan kisebb sérülést szenvedtek. Biharié látszik a legsúlyosabbnak, de az ő játékában is bízik az edző. A keretben nincs változás, a kezdő tizenegy összetétele azonban változhat Egynapos „edzőválgág“ Barcson Csütörtökön bombaként robbant a-.hír a Dráva menü községben;- lemondott jMájses-. György edző, és a sportkör a lemondást tudomásul vette. A labdarúgó-szurkolók érthetetlenül álltak az eset előtt. A szenzáció azonban mindössze egy napig tartott. Pénteken minden rendeződött és a délutáni edzést már ismét Máyer vezette. A nagyszerű kezdést követő héten csupán e fenti esemény zavarta a barcsiak felkészülését. Ma nehéz feladat vár ismét a csapatta. Az EMG SK Kaposváron is legyőzte a Táncsicsok A múlt vasárnapi lelkes játékával azonban nem esélytelen a barcsi együttes Sashalmon sem. A szerdai kupatalálkozón is biztatóan mozogtak. Csupán Gyergyák hiányzott a heti edzésekről, ő vasárnap sérült meg, viszont edzett már Hoffer. A szakvezetés tisztes helytállást vár. A Táncsicsnál egy változás lesz Kétségtelen, hogy a Táncsics csapatában lényegesen több van, mint azt a vasárnapi hazai mérkőzése mutatta. Ezt fejtegette a heti értékelés alkalmával Csanda István edző is. Változatlanul bízik a csapatban, és képesnek tartja egy dombóvári győzelemre is. Csupán egy változás várható. Takács kimarad, helyére Ga- rabuezi kerül. A balszélső posztján Dobor kezd. A nyári kupában egygólos vereséget szenvedtek ugyan Dombóváron, de a Tolna megyei újonc nem képvisel olyan játékerőt, amely ellensúlyozására a Táncsics nem lenne képes. Kétségtelen, hogy minden játékosnak teljes szívvel kell harcolnia, ha feledtetniakar- jl*i • fffWPíiiirnltoti . »ift'Hwaf iiiinnii—iiiHimniniiiiiniuiii HÍREK AUGUSZTUS 10 VASARNAP Lőrinc Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: kevés felhő, legfeljebb néhány helyen délutáni zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő keleti, délkeleti Szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 27—31 fok között lesz. LoKútájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 32. játékhéten öt találatos szelvény nem volt. Négy találatos szelvénye 50 fogadónak volt, nyereményük egyenként 106 952 forint. Három találata 5188 fogadónak volt, nyereményük egyenként 515 forint. A két találatos szelvények száma 169 862 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — »SZARVASI II* néven új paprikafajlát nemesítettek Szarvason. A vastag húsú, jóízű, piros paradicsompaprika a korábbiakhoz képest jobban ellenáll a betegségeknek. A már államilag is elismert új paprika termesztésére egyre több gazdasággal szerződést kötött a békéscsabai konzervgyár. Új üzemi híradó a Vörös Csillag A január elsejei egyesüléssel a megye második legnagyobb termelőszövetkezete lett a barcsi Vörös Csillag Tsz. A hat község határát magába foglaló szövetkezet Vörös Csillag néven üzemi híradót indított a tagok jobb tájékoztatása érdekében. — A szovjet déli-sarki kutató flotta vezérhaj ójának zászlaját szombaton felvonták a Mihail 'Szomov Diesel-hajó árbocrúdjára. Ez a hajó két hónap múlva a szovjet tengerészek és tudósok 21. expedícióját vezeti majd a fehér kontinensre. — Barátság külön vonatot indít az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda kedden az NDK-ba. Kaposvárról két csoport utazik: a Táncsics gimnázium és a mezőgazdasági szakközépiskola tanulói. — BARÁTI TALÁLKOZÓN vesznek részt holnap a megye, székhelyen tartózkodó olszty- ni diákok, a Ki tud többet Magyarországról? vetélkedő szovjetunióbeli győztesei és a magyar vendéglátók. — Körültekintés nélkül az úttestre szaladt Bábonyme- gyerben a hatéves Varga Jenő ; és egy motorkerékpár elütöt- '' te. A kisfiú súlyos fejsérülést szenvedett7íiHeftlé$ — Ezt miért nem vették be a kiállításra? — Helyszűke miatt. ZZ Kubai grafika Kubai grafikai kiállítás nyílt a zete rendezésében a budapesti részlet a kiállításról. Kulturális Kapcsolatok Inté- Ernst Múzeumban. Képünkön: — Növeli a gyümölcsös területét a Siófoki Állami Gazdaság. 1980-ig a jelenlegi hétszáz mellé újabb háromszáz hektár őszibarackost telepítenek, ezzel párhuzamosan 200 hektár őszibarackosban rekonstrukciót hajtanak végre. Erdőtűz az NSZK-ban 120 ezer hektár erdő és termő- terület ég péntek este óta az NSZK-beli Fighom, Neudorf és Platendorf térségében — közölték az alső-százországi hatóságok. Hivatásos és önkéntes tűzoltók százai próbálják megfékezni a lángokat. A tűz azonban a szárazság és a meglehetősen erős szél miatt gyorsan továbbterjed. A nagyarányú pusztulást valószínűleg egy lelkiismeretlen kiránduló ádtal eldobott -ego -cíga- jrettavég okozta. ______ ■ — Több mint negyvenezer forint értékű társadalmi munka elvégzését vállalták a Szöl- lősgyöröki Béke Tsz szocialista brigádjai a helyi sportkör öltözőjének átépítésénél. Az összesen kétszázötvenezer forintba kerülő munka elvégzését az ősz folyamán kezdik meg a községben. — Ittasan vezette Trabant személygépkocsiját a 37 éves Tar Ferenc kaposvári műszaki ellenőr, Kaposváron, a Május 1. utcában áttért a menetirány szerintí bal oldalra és összeütközött egy autóbusszal. Senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős. Tar Ferenc ellen eljárást indítottak, a jogosí tvanyat a - buieset szín■ helyen-ettettek. 170 évve! ezelőtt, 1805. augusztus to-én «sületett — és 70 éves korában, 1875 decemberében halt meg Toldy Ferenc irodalomtörténész* kritikus. Magyarországi német polgárcsaládból származott: a budai család még a Schedel nevet viselte. A fiatal Toldy 1812-töl Testen, 1813-tól Cegléden (itt tanult meg zfaagyarul), 1814-tól ismét Pesten, azután egy évig Kassán, majd négy évig a pesti egyetem bölcsészeti tanfolyamán tanult, s kötött életre szóló barátságot Bajza Józseffel. Ekkor került kapcsolatba kora irodalmi életének, vezéralakjaival is. Előbb orvosi diplomát szerzett, majd nagyobb nyugat-európai tanulmányaltat tett, s többek közt meglátogatta Wcimarban Goethét is* Hazaérése után rövid ideig,« orvosi gyakorlatot folytatott*;«* a* pesti egyetem orvoskarán oktatott. 1831-ben a Magyar Tudományos Akadémia tisztviselői karába került; 1835-töl 1861-ig ar Aka- . démia titkára volt. ’Bajzával és Vörösmartyval közösen szerkesztette az Athenaeumot^ (1837 —43). Irányító szerepet vitt az 1830- as és az 1840-es évek szellemi életében, de az^eHenzéki mozgalom radikalizálődásával már nem tudott lépést tartani. A szabadságharc idején távol tartotta magát a közélettől. Az 1849 utáni korszakban befolyása már a szorosabban vett-tudományos élet területére lrorTá- tozódott, melynek fellendité- ' séért sokat tett. Gázolt a vonat Két halálos vasúti gázolás történt pénteken a déli parton. Balatonlelle belterületén délben a leeresztett fénysorompót megkerülve akart átmenni a vasúti - át járóban a 72 éves balatonleilei Somogyi Istvánná és a tehervonat halálra gázolta. A figyelmetlen »idős asszony személyazonosságát tegnap állapítottak: meg. Este 22 óra 10 perckor- a>fo- %tnyódi" vasútállomáson fKónyár Lajos 18 éves dombóvári lakos ittas állapotban egy tehervonat a.latt akart átmenni. Á vonat elindult és a fiatalembert halálra gázolta. — Háromnapos országos konferencia kezdődött szombaton Győrött a felsőfokú ta• nítóképző intézetben, az ország egyetemeinek és főiskoláinak, népművelési gyakorlatokat vezető munkatársai részvételével. A nagy múltú győri oktatási intézmény szeptembertől már mint tanárképző főiskola működik. Egy- - úttal új szak is alakúi, ame- flyen népművelési ismereteket oktatnak. Jelentkengnek a károsultak A harminckilenc éves Keserű János kadarkúti foglalkozás nélküli hazugsággal pénzt csalt ki főleg a kaposvári járásban lakóktól. Azzal a mesével, hogy a visnyei termelőszövetkezet faüzeméből néhány nap múlva fahulladékot és aprófát szállít, általában száztól négyszáz forintig terjedő előleget vett föl — a szállításból természetesen semmi sem lett. A Kaposvári Városi—Járási Rendőrfőkapitányság kéri azokat, akiket, a többszörösen büntetett előéletű férfi megkárosított, haladéktalanul jelentkezzenek a vizsgálati alosztályon (Kaposvár, Kossuth L. u. 17.) vagy a 11-300-as telefonszámon, a 147-es melléken. — Mintegy kétszáznyolcvanezer mázsa lucerna- és vöröshereszénát takarítottak be az idei első kaszálás során a megye mezőgazdasági üzemei. Ez a takamánymennyi- ség mintegy háromszázhetvenhétezer kiló tej, vagy 1126 mázsa hús előállításához elegendő. — TÖBBSZÁZ OZAGANCSOT bírálnak el augusztus végén a megyei tanácson. A trófeák a somogyi erdőkből származnak, s bár errefelé nincsenek kimagaslóan szép agancsok, a szakemberek néhány érmes példányra is számítanak. —Áramszünet lesz augusztus 11-én, 12-én és 13-án 7.30 órától 16 óráig Kaposváron a Füredi utcában a Kanizsai utcától a Kinizsi utcáig, a Béke utcában, a Toldi utcában, valamint a Kinizsi Pál utcában. Augusztus ll-é-n és 15-én — ugyanebben az időben — Sántoson, Szentbalazson, Kaposgyarmaton, Hajmáson e,. Gálo£ian:lesZi.árazn- ‘aztoet. ^ 1 ’ '*■ 1 0 ,