Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-03 / 154. szám

Tizenkét ezer hallgató Vitafórum. az üzemekben Bevonják a bejáró dolgozókat Évr51 évre többen vesz­nek részt a szakszervezetek politikai tömegoktatásában. Ma már elmondható, hogy az ok­tatás olyan szervezett és egy­séges rendszer, amely átfogja a szakszervezeti tagok nagy részét, sőt egyre több olyan dolgozót is, aki nem tagja a szakszervezetnek. Az emberek növekvő politi­kai érdeklődését elsősorban az­zal sikerült kielégíteni, hogy mind nagyobb a választás le­hetősége a különböző tanfo­lyamok között. A most befe­jeződött oktatási évben a mun­kahelyi élet időszerű kérdései­vel foglalkozó tanfolyamból volt a legtöbb, utána követke­zett a társadalmunk időszerű kérdései tanfolyam. Az 1973/74. évi oktatási évhez képest az előző tanfolyamok száma öt­venhattal nőtt, az utóbbiaké i pedig harminchattal csökkent. Ennek az a magyarázata, hogy i a vállalatok, üzemek, gazdasá­gok dolgozói a napi munká­jukkal összefüggő határozatok végrehajtásáról szeretnének többet hallani és beszélni. E foglalkozások ugyanis a mun­kahelyi, a politikai, a mozgal­mi élet hatásos fórumai. A propagandisták nagy fi- gyelemmel kísérték, hogy a politikai beszélgetések hatása mint érződik a műhelyekben, a gépek mellett, a szakszerve­zet tevékenységében. Azt ta­pasztalták, hogy a politikai is­meretek gyarapodásának, a lá­tókör szélesedésének a hatásá­ra nőtt a hallgatók közéleti, társadalmi érdeklődése. Akár­milyen rendezvény, mozgalom volt,1 sokkal többen bekapcso­lódtak a munkába. S nem cse­kély erőről van szó, hiszen csaknem tizenkét és fél ezren tanultak a szakszervezeti tan­folyamokon. Lássunk néhány példát. A Festőműhely tízmillióért Korszerű festőműhely készült el mintegy tízmillió forin­tos költséggel a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár Kaposvári Gyárában. Az új üzemrészben már egészségesebb környezetben festhetik a gyár dolgozói a különféle mező- gazdasági gépeket, gépsorokat. Üj, Wagner típusú festékszóró gépet is üzembe állítottak, melyhez Debrecenben képeztek ki szakembereket! Teljesítménye mintegy tízszerese a régeb- bi típusúnak. Az új festőműhelyben már megtartották a próbaüzemet, s a napokban megkezdik a termelést. Az új festőműhely. Munkában a Wagner típusú festékszóró gép. tulajdonosi, munkavállalói jo­gok és kötelességek ismerteté­se kimutathatóan hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók felké­szülten vegyenek részt a mun­kahelyi, a szakszervezeti de­mokrácia gyakorlásában. Jó alapot adott például' a szak- szervezeti választásokhoz, hogy erősödött a szakszervezeti tes­tületek és a tagok kapcsolata. sokkal nagyobb volt a szak- szervezeti munka nyilvánossá­ga. Amikor például egy-egy vita meggyőzte a hallgatókat, hogy a tagok határozottan kér­hetik a tájékoztatást, többen fölkeresték a bizalmit, a mü helybizottság titkárát vagy a szakszervezeti bizottság tagját.. Nem egy tisztségviselő tréfá­san meg is jegyezte a propa­gandistáknak: no, ti aztán jól lázba hoztátok a hallgatókat. alig győzünk válaszolni nekik, annyi minden érdekli őket. A gazdasági kérdésekről fo- lvo vitákon napirendre kerül­tek az egész üzemet foglalkoz­tató gondok, az üzem helyzete, lehetőségei. Töviről hegyire megvitatták, miért tapasztal­ható hézag az üzem- és mun- 1 kaszervezésben. miért fordul­nak elő anyagellátási gondok. S nem elégedtek meg ennyi- j vei, nagyon sok megszívlelen­dő javaslat is elhangzott. A hallgatók társaikkal is beszél­gettek e kérdésekről, s a mű- j helyekben ennek nyomán ja- \ vult a fegyelem, a termékek I minősége, az emberek gondol- | kodása, magatartása. A jlj módszereket ezután is I alkalmazzák a szakszervezeti j oktatásban, sőt egyre szélesebb l körben elterjesztik. Ez jogos igény, hiszen a mintegy ötszáz tanfolyam színvonala ma még j eltérő. Az SZMT úgy tervezi, hogy az őszi tanfolyamon, azu­tán az eligazításokon fölvérte­zik a propagandistákat jó mód­szerekkel. megtanítják őket a vita érdekes vezetésére, a fog­lalkozások szemléltetésére. Az idén mintegy ezer hallgatóval több járt a tanfolyamokra, csaknem a fele nő volt. Az ér­deklődő hallgatók igényeseb­bek. ezért fontos a propagan­disták alapos felkészítése. Ez hozzájárul a fontos témák jó megértéséhez, ugyanis az ősz­szel kezdődő oktatási evben feldolgozzák a XT. pártkong­resszus határozatait, valamint a XXIII. szakszervezeti kong­resszus, a szakmai kongresz- szusok, a megyei értekezletek határozatait is. A jó tapasztalatokra alapoz­va szeretnék elérni, hogy mind több dolgozó értse jól a gaz­daságpolitikát, s tettekkel já­ruljon hozzá a munka színvo­nalának emeléséhez, a gazda­sági tartalékok feltárásához. Fehér foltok még min.­dig akadjak az üzemekben és a gazdaságokban, éppen ezért most nagyobb figyel met for­dít az SZMT két tanfolyam: a bejáró dolgozók politikai kon­zultációjának, valamint a szak- szervezeti ifjúsági fórumnak a megszervezésére. E két új for­ma még nem gyökeresedett meg, mindössze huszonhárom ilyen tanfolyam fejeződött be az idén. Bizonyos, hogy sok- ital nagyobb lehetőségeket rejt ez magában. Ott vannak pél­dául a munkásszállásokon élők. azután a bejáró dolgozók. Közöttük sokkal szívósabb szervező, felvilágosító munkát kell végezniük a szakszervezeti bizottságoknak. Nagy erő rejlik a szakszer­vezeti tanfolyamokban, érde­mes kiaknázni minden lehető­séget az emberek meggyőzésé­re, nevelésére, mozgósítására, Lajos Géza Á bérnövekedés új szabályozása A több mint 5 millió aktív kereső túlnyomó része vál­lalati dolgozó, az ő kerese­tük —- pontosabban: a vál­lalati bérfejlesztés mértéke és üteme — döntő mérték­ben függ a gazdálkodás eredményeitől, a nyereség­ből képződő részesedési alap növekedésétől. Volt már arra is példa, hogy a vállalati nyereség és részesedési alap nem nyújtott fedezetet a népgazdasági tervben elő­irányzott bérfejlesztésre, ezért került sor 1973-ban az iparban és az építőiparban központi bérintézkedésekre. Ebben az esztendőben el­lenkező előjelű gondok ke­letkeztek: a bérként és ' ré­szesedésként kiáramló vá­sárlóerő meghaladja a ter­vezett mértéket. Az idei nép- gazdasági terv azzal számolt, hogy a lakosság pénzbevéte­lei 8—9 százalékkal emel­kednek, s ez a fogyasztói árszínvonal növekedése kö­zepette is biztosítja a reál- jövedelem tervezett növeke­dését. Nos, az év első felé­ben a lakosság pénzbevétele nem 8 vagy 9, hanem 10 szá­zalékot jóval meghaladó mértékben nőtt, s ebben része volt annak is, hogy a munkabérek es egyéb bér­jellegű kifizetések növeke­dési üteme ugyancsak fel­gyorsult. Ahogy két esztendővel ko­rábban indokolt volt a köz­ponti bérintézkedés a bér- fejlesztés és a reáljövedelem' kívánatos mértékű növeke­dése érdekében, mo6t a vá­sárlóerő kiáramlásának pon­tosabb és szigorúbb szabá­lyozását követeli a népgaz­dasági érdek. Aligha kell Feladatok és feltételek AZ ARANYÉRZÉKÜNK , záérlés. a j néha fölbillen. Megesik, hogy mindjoblpan érvényesül a lelkesen beszélünk korszerű ] közép-somogyi szövetkeze- termelési rendszerekről, ma- lekben, de nem maradékta- gas fokon szervezett . mező- | lanul! Például az elnököknek gazdasági technológiákról, I csaknem hatvan százaléka rátermettség "■—j lent: kevés a nő és a har­minc év alatti fiatal a veze­tőségekben, a szakmunkások körében nagy az idősek ará­nya stb. Ez a tény is igazolja, hogy nagy teljesítményű gépek- 1 rendelkezik politikai képzett- a termelőszövetkezetekben a ről, berendezésekről, nagy séggel, a föagronómusoknak. káder- es személyzeti mun- lehetóségeket feltáró tervek- 1 a főkönyvelőknek csaknem a i ka sohasem befejezett. ről — és vajmi kevés szót ej- I fele, a közép- és alsó szintű .Mert ahogy a termelés fejlő- tünk az egészet mozgásba hozó vezetőknél azonban koránt- désében nincs megállás, nem emberről. Jóllehet az egész | sem kielégítő a politikai isko- j lehet a személyzeti munkában termelésben nem az eszközé, , lázottság. Egy téves szemlé- sem. a berendezésé az elsődleges let eloszlatására van itt szűk- i EGY TERVIDŐSZAK utolsó szerep, hanem magáé az em- ; ség: nem elég csak a terme- féléve következik, közben ke­léssel foglalkozniuk a terme­lést közvetlenül irányítók­nak! Figyelemre méltó a szak­mai végzettség arányának nö­vekedése is. Megyei átlagban az elnökök huszonnyolc szá­zalékának van felső szintű mint a személyi feltételek \ szakmai végzettsége. Közép­1>gj50 Talán ezért is j Somogybán 32,4 százalékos ez 1 kent biztosíthatják a célok I ‘ az arány. eléréséhez szükséges személyi j A személyzeti munka javu- j feltételeket. béré, aki képes tudatosan, a céljának legjobban megfele­lően szervezni, irányítani, hasznosítani mindazt, ami a termeléshez rendelkezésére áll. Az anyagi, műszaki fejlesz­tés kétségkívül látványosabb. szülünk az ötödik ötéves tervre. Minden gazdálkodási egységben fejlesztési progra- , mok fogalmazódnak meg. és egyre határozottabban körvo­nalazódnak a célok. Döntő fontosságú, hogy szövetkeze­teink megkülönböztetett fi­gyelmet fordítsanak arra, mi billen föl néha az arányér­zékünk, ezért foglalkozunk többet például egy állatte- j lása legkézzelfoghatóbban a nyésztő telep vagy egy kor- [ szakmai képesítésben, a szak­szerű gépjavító üzem létre- | emberlétszámban bekövetke- hozásának gondjaival, mint i változásban mérhető le. azzal, hogy legalább ekkora ' Közép-Somogy szövetkezetei- feladatot jelent a létesítmény j ben mintegy négyszáz agrár­eredményes működtetéséhez | szakember dolgozik, egy év szükséges szakvezetők, szak- 1 a^att 19 százalékkal emelke- munkások biztositása. Mindez j a felső- és középfokú természetesen általánosságban j szakvezetők száma. Amennyi­igaz, mert néhol jelentős ! re örvendetes ez a tény, any- változás történt szövetkeze- i nyira elgondolkodtató, hogy a teink személyzeti munkájá- 1 már nem először hangozta- ban. A közép-somogyi sző- j szóródáson vajmi keveset vetkezetekre vonatkozó elem- i sikerült változtatni. Vörös Márta Három éve működik bővebben bizonyítani, hogy amikor a cserearány romlá­sából szármázó veszteség miliiárdokkal — több tizmii- liarj lorint értékkel — csök­kenti a belföldön fogyasz­tásra és felhalmozásra fel­használható javak mennyi­ségét, a tervezettnél nagyobo vásárlóerő kiáramlása es kereslete nem talalhat áru­kínálatra, következéskép­pen egyensúlyi zavarokat okoz. Hadd emlékeztessünk arra, hogy a múlt évben a fogyasztás és a felhalmozás szükségleteit csak igen te­kintélyes mértékű külkeres­kedelmi passzívum — az export értékét jóval megha­ladó import — árán tudtuk kielégíteni, s hogy ez év el- ső harmadában már csak­nem akkora külkereskedel­mi passzívum jött létre, mint a múlt esztendő egészében. A bér formájában kiáramló többlet vásárlóerő — akar- va-akaratlanul — a magyar gazdaság exportteljesítmé­nyeit csökkenti, importját és passzívumát növeli. A bérnövekedés és a ré­szesedési alap felhasználásá­nak az év derekán életbe lépő újbóli szabályozása azt szolgálja, hogy a vásárlóerő kiáramlása a tervezett ke­retek között maradjon. A vállalatok ugyanis minden tekintetben igyekeznek fel­készülni az új tervidőszakra, egyebek között számukra kedvező, úgynevezett bázis bérszínvonalat kialakítani. Erre a részesedési alap és a bérszabályozás eddigi rend­szere lehetőséget is ad. Az új szabályozásnak az' a lé­nyege, hogy az 1975. évi bér- növekedést csak korlátok között — általában 6 száza­lékos mértékben — lehet át­vinni a következő eszten­dőre, s ez az előírás a része­sedési alap idei felhasználá­sát is korlátozza. Lesznek vállalatok — épp a nagy nyereséggel, részesedési alap­pal rendelkezők —, amelyek nem használhatják ki ma­radéktalanul a bérfejlesztés lehetőségeit, így annak pénz­ügyi forrásait tartalékolni kényszerülnek. Másrészt az év végi részesedés, jutalma­zás és premizálás összege ez­után is növelhető. Mindebből kitűnik, hogy az új szabá­lyozásnak, mely az eddigihez képest kétségkívül szigorítás, nem általában a bérnöveke­dés korlátozása, megakadá­lyozása a szándéka és célja, éppen ellenkezőleg, a bérek és reálbérek — népgazdasági tervvel összhangban álló — növekedését kívánja bizto­sítani. Ez azonban az év első feléhez viszonyítva a bérként és részesedésként kiáramló vásárlóerő növeke­dési ütemének mérséklését jelenti. Ügyfélszolgálati iroda a siófoki tanácsliázán 1972. augusztus 1-én nyílt ___ _________ ____ Van! meg Siófokon a tanács ügyfél­zés jól bizonyítja, hogy egyre ; olyan üzem, ahol tizenhat, és szolgálati irodája. Stefan Já- eredményesebben érvényesül -1--1 1 " a termelőszövetkezetek káder­A feslcft munkadarabok kamrába kerülnek. a meleg levegős gyorsszárító Fotó: Gyertyás i natkozó párt- és kormányha­tározat, illetve MÉM-rendelet. Az egyesült nagy szövetke­zetek többségében ma már függetlenített dolgozó végzi a személyzeti munkát: a p>árt- és gazdasági vezetőség­gel egyetértésben gondos­kodik arról, hogy biztosítót- tak legyenek a gazdaságban melyek a termelés a termelési céloknak megfe- oldalának javulásáról lelő személyi feltételek. A szövetkezetek egyesülése nemcsak e vonatkozásban hozott változást, hanem azt is lehetővé tette, hogy jobban képzett tisztségviselők kerül­jenek a szövetkezetekbe. A ve­zetőkkel szemben támasztott követelmény — a politikai alkalmasság, a szakmai hoz­ván olyan is, ahol mindösz- ; nos. a városi tanács titkársá- sze két felsőfokú végzettségű | gának vezetője a következő­szakember dolgozik. Ehhez j két mondta az iroda eddigi te­hasonlítható az ugyancsak vékenységéről. nem új keletű gond, hogy bár ; — Célunk az ügyintézés néhány kivétellel valamennyi gyorsabbá tétele volt. A ta- főkönyvelő mérlegképes, több 1 nácshoz fordulókat megkímél- mint tizenhat százalékuknak j j ük a fölösleges fáradalmak­énak általános iskolai végzett- [ tói, az osztályokat pedig men- sége van. - tesítjük a félfogadás terhétől. Hosszan lehetne sorolni, Tapasztalataink szerint az iro- azokat az adatokat, tényeket, | da létrehozása jó kezdemé- emberi j nyezés volt. 1972 októberében tanús- ! 1573, tavaly júliusban 1805, kodnak: nőtt a szakmunka- szeptemberben pedig 1297 ügy- sok, betanított munkások \ felet fogadott az iroda. A nyá- száma, mind több vezető ri hónapokban nemcsak a szakember vesz részt rendsze- helybeliek keresik föl, hanem résén a szervezett továbbkép- i azok is, akik a fővárosban zéseken. De hosszan lehetne ; vagy az ország más tájain él­sorolni a még meglevő fogya- , nek. Legtöbben építkezési, te- tékosságokat is, azokat a i lekmegosztási, adófizetési gondokat, amelyek megsziin- I ügyekkel, igazolvány-, bizo- tetese további feladatot je- | nyítvanykéresekkel jönnek, de akad birtokháborítás is. Ja­nuár óta az iroda nepesség- nyilvántartó csoporttal bővült, itt intézik a ki- és bejelent­kezéseket, az anyakönyvi be­jegyzéseket. Sőt, nagyon so­kan hozzák ide a talált tár­gyakat, pénztől a kerékpárig, esernyőig. A tulajdonosok már itt érdeklődnek az elveszett holmik után. Az irodához fordulók ügyé­nek 74 százalékát helyben el­intézték, csak az ügyfelek 5,7 százalékát küldték tovább a szakosztályokhoz. Az ügyfél- szolgálati iroda a kezdeti egy helyett ma már három helyi­ségből áll, így megfelelő kö­rülmények között fogadhatják a tanácshoz fordulókat. Somogyi Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents