Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-19 / 168. szám

Margaréta, tulipán { A RENDEZŐ KÖNYVE Tárlat előtt Bognár Károly. Mindketten úgy kezdték, hogy mester­séget tanulni jöttek az agyagipari szö­vetkezethez. »Szakma le­gyen a kezük­ben, ha. végez­nek, megélhe­tési lehetőség.« Arató Miklós annyira szak­mának tartót-, ta a" kezdetet, hogy a csempe­készítőknél in­dult. Aztán megtanulta. a formálást, ko­rongozást, ön­tést és minden fazekasság csúcspontját, a festést Bog­nár Károly a korongozásban kiváló, de ért a népi kerámia minden fortélyához is. Aztán több lett a szakmából: művé­szet, népi iparművészet. Pedig nem volt könnyű a kezdet. Ezelőtt tizenhét, illet­ve tizenkilenc esztendővel nagy-nagy segítségre szoruló gyerekek voltak mind a ket­ten. Hátránnyal indultak a többiekkel szemben. Megkap­ták a segítséget. Tamás Lász­ló, a szövetkezet elnöke így fogalmazott: »Hogyha az em­ber úgy látja, valakinek a hóna alá kell nyúlni, mert se­gítségre van szüksége, megte­szi.v Ez így nagyon egysze­rűen, természetesen hangzik. S az eredmény: az előlegezett bizalom, a tanítás, a fokozott odafigyelés meghozta gyümöl­csét. A két fiatalember a legjob­bak közé került. Nemcsak a - szövetkezet legjobbjai, de a »szakmában-« is jegyzik őket. A Népi iparművész cím nem­csak cím, rang is; nem ok nélkül adományozzák. Volt már kiállításuk együtt, külön- külön is. Tányérjaik, tálaik, a kancsók, a bokályok rangos fővárosi kiállításokon szere­peltek. Most együttes bemu­tatkozásra készülnek, a bala- ionföldvári Siotour klubban augusztus 3-án nyílik közös tárlatuk. Bognár Károly az agyagot dicséri. Azt mondja,' jó agyag­ból mindent meg lehet csinál­ni. Asztalán a korong mellett az előkészített massza. Né­zem, hogyan válik az agyag­anyag formává, széppé, és hinni tudok neki. A készter­mékek számá­ra fenntartott deszkán csu— porfélék sora­koznak. Gyor­san szaporod­nak, egymás után kerülnek le a korongról a készek, még­sem látom az arcán, hogy un­ná a munkát. Pedig bizto­san tudom, hogy nem ez az a munka, amit legszívesebben végez. Mégis, a szériának ugyanolyan fi­gyelmet szen­tel, mintha vizsgadarabot készítene. Min­den egyes da­rab vizsga­munka. ön­maga előtt. Arató Miklós. — Mindegy,' hogy kicsit vagy nagyot készítek — mond­ja —, egyformán szeretem. A formák között sincs kedven­cem. Az a jó, hogy egy idő után eljut oda az ember, hogy képes mindent megcsinálni... A festőműhelyben dolgozik a szintén kiállításra készülő népi iparművész, Arató Mik­lós. Kaposvár címerével díszí­tett tányért fest, kékkel. — Ez a kedvenc színem. A kék. Emellett még hármat használok, barnát, sárgát és zöldet. A motívumok közül a virágosokat kedvelem. Marga­rétát, tulipánt. A rózsát azt nem ... azt nem nagyon sze­retem ... A festékes tálkák mellett ecsetek sorakoznak, gondosan lerakva. Ceruzát vagy más rajzeszközt nem látok. — Nem rajzolom élő a min­tát — mondja. — Nem kell! — Mit visz a földvári kiál­lításra? — kérdeztem mind­kettőjüktől. — Még nem tudom, majd Laci bácsi 'kiválasztja a leg­jobbakat — mondták ugyan­azt egymástól függetlenül, és azzal a természetességgel, ahogy bíznak mesterük ítélő­kiválasztóképességében. Mert az eligazító szóra változatla­nul szükség van. S. M. Pásztor Ferenc | FIUK A LESHEGYEN — A hadműveletá idő kez­dete? — kérdezte Golubics, és jegyzett a naptárba. — Március huszonnyolcadi- ka, reggel nyolc óra. Szabad ■napom kezdődik, tómenőt ka­pok a városba. — A vége? — Az erre számított bét hét, tehát április üzenlkettedike, reggel nyolc óra. — A bizottság? — kérdezte Golubics, és tartotta a golyós­tollat. — Írd: Takács Lajos őrveze­tő, Subajda István határőr, Faludi Sándor határőr, Pusz­tai Ferenc tizedes mint elnök. Bevallom, előre nevettem magamban. Ismertem én azt a Kati lányt. Nagy szája van, mindenkivel kikezd, de még a kezét sem engedi megfogni. Aki szemtelenkedik vele, an­nak könnyen lekever egy nyaklevest. Volt itt egy öreg katona, a lovász, az szeretett volna kikezdeni vele. Alapo­san helybenhagyta ... Elkapta a derekát, hogy megcsókolja, s erre a lány elkapta a sapkáját, és akkorát rántott rajta, hogy az egész karima a fiú nyaká­ban maradt... Nem tette ki az ablakba, amit ezért a főtörzs­őrmester elvtársitól kapott. Az idő szaladt. Mindannyian várakozó álláspontra helyez­kedtünk, szerettük volna csendben, kivárni, mikor kell Somogyi Néplap majd tanúskodni Balogh mel­lett. Seniki nem volt izgatott, én viszont előre fentem a fogam, hogy halálra szekálom a nagy­szájú Baloghot. Csak Golu­bics volt kíváncsi a részered­ményekre, egy hét elteltével. Balogh a kocsiját bütykölte. N>am nagyon jött most a kö­zös »lelkigyakorlatokra«. Így neveztük azokat a kötetlen eszmecseréket, amelyek csak úgy kialakultak. Láttuk rajta, hogy eszi a fene. hiányzik ne­ki a közösség, de gondoltuk, csak elmélkedj magadban, csak készülj a harcra, Don Jani. Kizárólag Golubics nem maradt nyugton. Neki min­denbe bele kell kotyogni. — Mondd, Balogh! Nagyon nehéz? Igazán nem akarlak zavarni, nem akarok beavat­kozni a belügyeádbe, én csu­pán emberbaráti érzésektől ve­zérelve, igazán csak férfiszo­lidaritásból kérdezem, ugrik a bajszod vagy marad a baju­szod. Fűződik a Kati vagy nem fűződik? — Azért gondolkodj, Golu­bics! Az a Kati rendes lány, nem valami közönséges máttu- doméntnicsoda. — Jól van, nem mondtam én azt, hogy ez vagy az. Csak azt kérdem, hogy haladsz. Vagy nem haladsz? Tudnom kell, én vagyok a bizottság jegyzője, én írtam föl mindent. A múlt­kor még azt mondtad, hogy minden nő egyforma, mind­egyik eszi az almát... — Gyerek vagy még; Golu­bics! Ártatlan, naiv, buta gye­rek. Ha tudnád, hogy milyen is egy nő! Mert ennek a nő­nek lelke van, ennek a szíve tele van érzelemmel, ez egy olyan finom, olyan komoly lány, hogy teljesen elveszett az önbizalmam ... De azért ne mondd á többieknek. Még ko­rai lenne elpofázná! Valamit kell mondanom: nézd meg, figyelnek. Nem mondhatom azt, hogy karbu­rátorjavításra tanítottál, úgyse hinnék. — Látod, azt nem. Te már megmaradsz Golubics Béla magánzónak és kutyasétáltató­nak. — Csak ne sértegess. Az sem volt valami rendes do­log. Illik más ember • méltósá­gába belegázolni? Ki vette ki a szekrényemből a névkár­tyát, ki írta rá, hogy kutyasé- táltó? Talán én? Soha nem sértődtem meg érte, de tőled nem vártam, hogy ezt a sér­tést vágod a fejemhez, pedig segíteni akarok neked. Tudom én, milyen a női lélek. Volt nekem egy osztálytársam. Pé­csi Márta. Ha felmentünk hoz­zájuk a srácokkal, a többiek­nek hanglemezeket mutoga­tott, magnófelvételt hallgat­tak, vagy külföldi lapokat né­zegettek, engem meg belökött a konyhába. Azt mondta: menj Golubics, találsz valamit a hűtőszekrényben. Egyél nyu­godtan. Én pedig ettem. Et­tem, mert imádom a jobb fa­latokat, ettem mérgemben, mert engem mindig a konyhá­ba löktek tó, én nem voltam fontos. Pécsi néni, az egy ara­nyos asszony. Még virágot is vittem neki egyszer, a nőna­pon. Hóvirágot. Négy forin­tomba került. Mondta a töb­bieknek: látjátok, ebben a Bé- luskóban legalább jó érrzés van, ennek volt része nevelés­Kortársunk, ToYSztonogOY N ehéz kimondani a - ne­vét, és könnyű közel­jutni hozzá. Természe­tesen az általa rendezett elő­adásokhoz nem, legfeljebb egy-egy kivételes vendégjáték, vagy leningrádi utazás része­síti ilyen szerencsében a né­zőt. Most azonban, hogy meg­jelent a Gondolataim köre cí­mű munkája, egyszeriben a | legbensőségesebb közeibe ke­rül. Kirajzolódik az arca, tem­peramentuma, bölcsessége. Határozottsága és jósága a vitákban. Mert hiszen kemé­nyen és határozottan tudunk vitatkozni, de úgy, hogy az ellenfelet ne legyőzni, hanem meggyőzni próbáljuk, csak ke­vesen. Tovsztonogov ilyen. Tudja, hogy egy pártálláson belül is létezhetnek nézetkü­lönbségek. Sőt azt is tudja, hogy ellenfele valamely szín­házi kérdésben meggyőzhetet- len. S ezt el is mondja jósá­gos optimizmussal. S azt hi­szem, máris meggyőzte, vagy közelebb jutott hozzá. Mert nem vitatja a jóakaratot, a következetességet. Most látom csak, egy még be sem mutatott könyvnek a taglalásába vágtam valamifé­le magatartásbeli, vagy egy­szerűen inkább tartásbeli problémát boncolgatva, s azt sem mondtam, miről szól a könyv. Szerencsére nagyon egyszerű elmondani. A szín­házról. A szocialista színház­ról. Tovsztonogov szocialista színházáról. Tovsztonogov el­méletéről. Vagy nem is elmé­letéről, inkább gyakorlatáról. Tapasztalatairól. De hiszen itt a cím: gondolatai köréről. Az egyik szovjet szocialista szín­ház világhírű leningrádi ren­dezője vall, a grúz származá­sú szaktekintély. Hogy miért érdemes ezt a kettőt így hangsúlyozni? Aki látta ta­valy a Hanumát, az tudja, mit jelent számára a szülő Grú­zia, aki ismeri a leningrádiak eredményeit, az tudja, miféle kiteljesedés az itteni. De térjünk csak vissza, miért ajánl az ember színházi könyvet az olvasó figyelmé­be? Nem inkább valamiféle szakmai »breviárium« ez ava­tottak részére? Akik elfogad­ják, vagy vitatják? Hiszen még néhány Csehov- vagy Shakespeare-darab rendezői feljegyzései is olvashatók benne. Olyan nehéz az ava­tatlannak eligazodni a szín­házi próbák vegykonyhájá­ban! M égis ajánlom, mert iz­galmas olvasmány. Ha úgy tetszik, művészet, politikai vallomástétel a bro­súrák legcsekélyebb íze nél­kül. Személyes hangú, élet- szagú. És attól izgalmas el­sősorban, mert a mai színházi világ ártalmainak pontos re­gisztrációja is egyszersmid. Jóllehet nem elemző színház- tudományi tanulmány. Meg­lehet: némely kérdésben ma­gánvélemény. De messzeme­nően közéleti indíttatású, és bátran megkockáztathatom: tanulságai messze túlmutat­nak a színpadon. Még a mű­vészet körén is. Tovsztonogov sok minden­ről eltöpreng. Például arról — bár úgy emlékszem, nem for­dul elő a könyvben a kifeje­zés — amit ma deheroizálás- nak szoktunk nevezni. Eltöp­reng arról, hogy miért heroi- zálták egykor Sztaniszlavszkij rendszerét, módszereit, s miért van az, hogy néhányan eleve, szembefordulnak ezzel. A vég­letek semmire sem jók. Okos szóval, tiszta logikával fi­gyelmeztet: valakit követni, valakinek a munkásságában a hagyományt tisztelni, az eredményekre építeni — nem jelenthet kanonizálást. Egyébként megrendítő a ra­gaszkodó őszinteség, a tanít­vány! tisztelet, ahogy Szta^ nyiszlavszkijról szól. S ha már az izgalmas jelzőt hasz­náltam fentebb, hadd bizo­nyítsam egy másik témaköré­vel is. Elmeséli tapasztalatait, miként lehet jól ábrázolni Lenint színpadon. Ez nagyon- is lényegi kérdés. Mert Le­nint nagyszerűen lehet ábrá­zolni úgy a színen, hogy egyik szereplő sem játssza el szerepét, s mégis jelen van. Ahogy róla beszélnek. Vagy ahogy nézeteiről szólnak. Ez a legnehezebb persze, s a ha­mis felszín így könnyeiben válhat hiteltelenné. Szó sincs arról, hogy Tovsztonogov ezt az indirekt módszert kizáró- lagosítaná. »Csak« van erről is sok jó tapasztalata. El­mondja hát, és élmény végig­olvasni. Színházi vitáktól elnehezült nézőtársaimnak ajánlom fi­gyelmébe azokat a fejezete­ket is, amelyekben a rendező személyéről, szerepéről szók Ezt a szerepet ugyanis sokan vitatják. Sokan pedig túl­játsszak. De ajánlom azonnal azt a fejezetet is, amelyik a tudatos színészi játékot mél­tatja. Tévedés ne essék! Tovsztonogov nem kinyilvánít, hanem véleményt mond. Nem rója a széles és veszélytelen bölcs középutakat, belülről, a lényegi oldalról mutatja a színházat. A zt hiszem; igencsak ta­nulságos az is, amit a klasszikusok maiságá­ról mond, vagy a drámairo­dalom gondjairól. Nos, éppen a tanulságok miatt, a határo­zottan okfejtő és rokonszen­ves magatartás miatt, a bát­ran vallott, egyszerűen meg­fogalmazott tiszta politikai nézetek miatt ajánlom a ren­dező könyvét az olvasó figyel­mébe. Hogy ezáltal is néző legyen. r I Tröszt Tibor Kétezer megawatt A Minisztertanács legutóbbi ülésén jóváhagyta a 750 kilo­voltos villamos-távvezeték épí­tésének beruházási programját. Á KGST megállapodás ke­retében az Erőmű és Háló­zattervező Vállalat mérnökei megettem. Több nem volt: így ben. Akkor hat darab buktát voltam én Pécsivel. Most meg, én vagyok a legjobb barátja. Egy évig jártunk együtt. Kon­certre is mentünk, könyvtár­ba is jártunk, és mindennap meglátogattuk a vajas sütemé­nyek boltját. Ettünk két-két Rákóczi túróst, meg két-két Aida szeletet. A felét mindig nekem adta. Arany szíve van. — Csak nem akarod mon­dani, hogy bele vagy esve? — Bele. Egészen. Minden héten két levelet írok. A múltkor azt írta, hogy nagyon hiányzók neki, nagyon szeret­ne már látni, azt is írta, hogy még mindig igazán, rendesen szeret. Csak azért mondom, hogy értek én ehhez, jobban értek, mint gondolnád. — No, jó. Mondj, amit akarsz, engem nem érdekel, de azt a Kati lányt nem engedem bántani! — Ki akarja bántani? — húzta fél a szemöldökét Golu­bics. — Te akartad nyilváno­san lejáratni. — En csak azt mondtam, hogy elcsábítom. No, egyre megy. Ö csábított el engem, annyi baj legyen. Nem is bá­nom. — A bajusz? — Bajusz? Legfeljebb úgy rendezem a dolgot, hogy ő kér­jen rá. Úgyis csak szúrná azt a finom kis bőrét. ■ — Én nem bánom, Balogh, engiem ne okolj, — szólt Golu­bics, és lélekszakadva rontott be a szobába. Eltelt két hét. Balogh egy szót sem szólt. Senkit nem ér­tesített, de senki nem is vár­ta tőle. Megjelent a kötelék­rendezésen bajusz nélkül, sá­padtan, keserű ábrázattal. Ne­kem, mint első rajparancsnok­nak kelett jelentést adni. (Folytatjuk.) I jelölik ki a 750 ezer voltos ] feszültségű villanyáram útját, ! amely 1978-ra készül el, s | hazánk területén összeköti a J KGST-országökat a Szovjet- I unió délkeleti energetikai | rendszerével. A Szovjetunió, Kanada és az Amerikai Egyesült Álla­mok után negyedikként Ma­gyarországon épül ilyen nagy feszültségű, a villamos energia átvitelére ma a legkorszerűbb létesítmény. — Mi a jelentősége? — A gyorsan fejlődő KGST országok mind több energiát használnak — tájékoztat Kordis József igazgató. — A most tervezés alatt álló 750 kilovoltos villamos távveze­téknek legfőbb jelentősége, hogy a Szovjetunió déli ener­giarendszeréből, ahol 60 ezer megawatt villamos energiát termelnek, tetemes mennyisé­get átveszünk, egyszerűen fo­galmazva: nyersanyag helyett készárut importálunk a hazai energiaszükségletek kielégí­tésére. — Csak magyar szükség­letre vásárolunk energiát, vagy jut exportra is? — A modern hálózaton ér­kező villamos energiából jut Csehszlovákia, Lengyelor­szág, Bulgária és az NDK energiarendszerének táplá­lására is. A Szovjetunióban több órával előbbre jár az óramutató, ezért ott a mienk­nél korábban szökik legma­gasabbra a villamosenergia­felhasználás. E fogyasztási fá­ziseltolódásnak az a követ­kezménye, hogy ott akkor használnak fel legkevesebb áramot, amikor nálunk és a szomszédos országokban csúcsfogyasztás van. — Honnan indul, meddig ér, mennyit szállít? — Ukrajna legkeletibb pontjánál. Vinyicánál áll a» vezetékrendszer első oszlopa, | de ide is messzebbről, Dom­basz mellől, a Szovjetunió déli energiarendszeréből ér­kezik a villamos energia. Vi- nyicától a Lvov melletti Za- pad állomásig terjed a szov­jet szakasz. Áthoz a Kárpá- j tokon annyi energiát, ameny-J nyi két és fél mai Gagarin Erőmű teljesítményével egyenértékű, s a vezeték magyar szakasza 270 kilomé­ter után Albertirsán ér véget. A villamos távvezeték össze­sen 530 kilométer hosszú; s a rajta érkező energia Magyar- ország villamosáram-szükség- letének több mint a felét ké­pes lenne fedezni, vagyis 2000 megawatt villamos energia behozatalára alkalmas. Épí­tésének költsége előrelátha­tóan ötmilliárd forint. — De bizonyára még min­dig olcsóbb, mintha új, nagy teljesítményű erőművet kelle­ne építeni. Mennyibe kerülne most egy olyan erőmű, mely annyi energiát termelne, amennyit ez a vezeték hoz? — Tizenöt milliárd forint­ba... — Hol tart jelenleg a nagy munka előkészítése? — Elkészült a 750 kilovol­tos távvezeték első tartóosz­lopa, amellyel a közönség az idei tavaszi BNV-n megis­merkedhetett. a páratlan mű­szaki újdonság elnyerte a BNV nagydíját. Jelenleg a gödi aláilomáson magasodik, folynak a kísérletek, a szak­emberek kíváncsian vizsgál­ják, hogyan állja a terhelési próbákat. Ezekből az oszlo­pokból a Dunai Vasmű össze­sen 687 darabot készít, közel 12 ezer tonna acélszerkezet felhasználásával. — Mit keli tudnia egy ilyen távvezetéknek? — A 750 kilovoltos távve­zeték oszlopának magassága 35 méter, és három vezeték­szál függ rajta. El kell visel­nie 12 tonna erejű szélnyo­mást és a vezetékeknek egyenként 18 tonna húzóha­tást. — Mikor kezdődik az épít­kezés? — Az albertirsai transzfor­mátor-állomáshoz már felvo­nult a kivitelező vállalat, és megkezdte a földmunkát. Ide, vagyis az albertirsai transz­formátor-állomáshoz a 270 ki­lométeres magyar siaßasz után fut be a 750 kilovoltos távvezeték. Békés Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents