Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-11 / 135. szám
I. A harmadik antológia Eső a szilfák levelén Naponta más címmel adta köare a Magvető Könyvkiadó a fiatal prózaírók antológiáját első ízben 1969-ben. 1971-ben az Ahol a sziget kezdődik válogatás jelent meg ugyanitt. Sok volt a »fedés«; általában ugyanazok a fiatalok szerepeltek mindkettőben. Az idei könyvhéten látott napvilágot a harmadik összeállítás, Eső a szilfák levelén címmel. Ebben mindössze három író van, aki már az első kettőben is jelen volt. Kezdjük velük! Mózsi Ferenc az utóbbi években — vallomása szerint — olvasótáborok szervezésével foglalkozott. Sokan, mondogatták neki: »Nem ez a te dolgod!« Születésnap című novellája alapján én nem tudnék dönteni. A három antológia közül ebben jelent meg a legkevésbé elfogadható írás. Hideg, rideg, testi töfcéüyű férfi a főhőse, aiki mást sem csinál, mim/t naphosszat »kanban tartja« izmait. Bevallom, fogalmaim sincs, hogy miiből él. Valószínűleg lehet valami titkos nagybácsija, aki — minimum — milliomos, és zsákszám ra küldi a fickónak a pénzt. Csinált, íróasztalnál született figura ez, nem tudunk vele törődni. Tóth Bálint 1929-ben született; nagy jóindulat kell hozzá, hogy fiatalnak minősítsük. Á »fiatal író« meghatározás sem állja a helyét ezúttal, hiszen harmadszor szerepel antológiában, s versei is megjelentek már vereösszeá! 1 ításban. Ha viszont prózai munkád csak háromévenként egyszer látnak napvilágot, ez azt jeleníti, hogy nem érák el a folyóiratoknál megkívánt szintet. Így is lehet. Egyik »novellája« életrajzi visszaemlékezés inkább, a másik pedig közhely — novella, amely arról szól, hogy egy nőt — miután »életet lehel« a férfiakba — elhagynak. Ung- ; váry Rudolf viszont nagyjá- ból egyenletes teljesítményt | nyújt. Most közölt írása semmivel sem jobb, de nem is rosszabb az előzőknél, í ötvennyolc szerző kétszázhárom művéből válogatott a i szerkesztő Bor Ambrus, mint ezt olvashattuk. Időzzünk tehát az új neveknél. A pécsi novellista, Darányi Marianna j írása egy igazi hivatását elha- | gyó nőről szol, aki a helyét ! nem találás állapotában az első férfinak odaadja magát, mert az barátságosan néz rá. j De aki az elvesztett világot képviseli! Témájában nem túl igényes, ám jól megírt elbeszélés ez. Magyar Katalin zalaegerszegi résizvevő műve nem novella, hanem közepes riport, melyben egy irodal- miiaskodó betét is van. Bulla Károly tárcája sem jobb ennél. A trombitás fiúnak megtetszik a míajálisi bódéban dolgozó lány, de a lány apja be- parancsolja egyszem gyermekét a bódéba. Ennfi. Mintha sokkal ötlettel ibb feldolgozásban olvastuk volna már ezt a témát szovjet írótól! Mi több: a televízióban is láttuk a Karikákat. Pelle János Álomfejtés című novellájáról talán Darányi Marianna írása mellett kellett volna beszélnünk. Egy asszonyról szól ez is, aki nem találja önmagát a férje mellett, hiszen az csak a szerzéssel törődik. Mi a legjobb »gyógyszer«? A szerző szerint nem más, mint »megerőszakolni« a tornatanárt. Najmányi László rövid lélegzetű »novellái« ujjgyakorlatok. Nem tudjuk, milyen tévedés folytán kerüdtek az antológiába. És most azokról, akikre oda kell figyelnünk, mert valószínűleg sokat találkozunk még a nevükkel! Bistey András szolnoki novellista — bár nincs még írói eszközeinek teljében — fontos erkölcsi, társadalmi alapkérdésre reflektoroz: nem ölünk-e a sztereotip megemlékezésekkel, a lélektelen, köte- lesságszerű ünnepléssel? Nagy hatású kispróza. Akárcsak Bolya Péter álomból, őszi napfényből szőtt, fcrúdys hangulatú Kocsiútja. De Az udvar közepe című napló-novellájával sem okozott csalódást. Még nem talált rá igazá hangjaira, ezt is bizonyítja a két különböző sítlusú mű. De mindíket- tő — bármelyiken halad is végig — jó út lehet. Farkasházi Zoltán Az albérlő című novellája néhány helyen harsány hahotára biztatott. másutt ellenkező előjelű érzelernnyilvánítá&ra. Kitűnően váltogatja a hangulatokat. És jól fokoz, a csúcspont valóban csúcspont. Kafka! hatású, .szatirikus elemekkel »fűszerezett«, jó írás ez. Akárcsak Spiró György elbeszélése, mely mint — bár háromnegyed évszázad választja el időben a Kerengő című regénye történésétől — annak rokon- világú része lenne. Az igazi meglepetés számomra Fábián László két novellája volt. Eddig csak tanulmányait ismertem a folyóiratokból. Ezekkel nemcsak egyenrangúak, hanem — véleményem szerint — jobbak a novellái. Nagyító alá helyezett vadóságrészecsikiék nyernek egyszeriben értelmet, jelentőséget. Ezek építik az ossz jelenséget és az életérzést. Nagyon. igényes próza ez, valószínűleg egy jelentős vállalkozás előállomésain jár az olvasó. Várjuk a folytatást. Leskó László ■ ■ Otvenméteres lángokat is legyűrt a TÜ-1 A megye legjobb tűzoltói versenyeztek Balatonfenyvesen Kellemetlen hideg és 80— 100 kilométeres széllökések fogadták vasárnap reggel a balatonfenyvesi sportpályán a megyei tűzol lóverseny majd háromszáz részvevőjét. Dr. Egyed Dezső megyei parancsnok szerint a felszabadulás óta rendezett versenyeken még egyszer sem volt ilyen mostoha az időjárás. A 32 nyolctagú raj egyformán 500 ponttal kezdett. Ebből vonták le azután a szerelési hibák, időeredmények és fegyelmezettség arányában a hibapontokat. Az önkéntes tűzoltók jó helytállását mutatja, hogy a győztesek országos szinten is elismerést érdemlő — jóval a norma fölötti — eredményeket értek el. A verseny legidősebb rész- ' vevője volt a 66 éves Kardos János. Ö a Kaposvári Állami Gazdaság nagytoldipusziai telepén önkéntes tűzoltóparancsnok. Több mint ötven éve tűzoltó. Mikor a verseny előtt az esélyekről és reményekről faggattam, magabiztosan mondta: — Ha már bekerültünk a megyei döntőbe, szeretnénk megnyerni a versenyt. Én bízom a fiúkban. Két órával később János bácsi büszkén vette át a díszoklevelet. Csapatuk megnyerte a »400 percliteres« kismotorfecskendő szerelési versenyt a »vállalati férfi« kategóriában. \ Nagy verseny volt a »800- asok« között. A felsőmocsolá- diak 405 ponttal győztek, mindössze 5 ponttal előzve meg a második helyezett ba- latonlenyvesieket, 72 másodperc alatt végezték el a szerelést. A csapat egyik tagja szerint a »nyakkendővel sú- I lyosbított« egyenruha is köz- ’ rejátszott abban, hogy nem érték el az otthoni gyakorlaJEGYZET taikon. szóivá sós 60—65 másodpercet. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának üzemi tűzoltóegységei »eljöttek egy kicsit győzni« — mondta tréfásan az eredményhirdetést követően az egyik néző. Négy versenyszómban indultak, s mind a négy csapatuk győzött és továbbjutott. Figyelemre méltó, hogy női rajuk szerelési ideje 65 másodperc volt. Bár nem újdonság a textilesek kiemelkedő szereplése — 1971-ben például ifjúsági rajuk országos első volt —, a csapat tagjai kitörő lelkesedéssel fogadták az eredményhirdetést. Neiczer Ádám parancsnok szerint az ilyen közös örömökben rejlik a lelkes munka és a szép eredmények magyarázata. A megyei tűzoltóverseny az I idén is az önkéntes tűzoltók I felkészüléseinek záró esemé- | nye volt. Itt kellett bizonya» tani, hogy egész évi munká- ! juk eredményes volt. A »vizs- | ga« jól sikerült. A különféle | kategóriákban a 11 • győztes csapat mindegyike bejutott a pécsi országos elődöntőbe. Ugyancsak vasárnap volt az állami tűzoltóegységek rajversenye. Itt a kaposváriak remekeltek, ök tartották a versenyt követő tűzoltási bemutatót is. Nagy sikert aratott a vízzel, habbal és porral oltó TÜ—1-es gépkocsi. A heves szél által szított ötven méter magas, olaj táplálta lángoszlopokat előbb porral, majd habbal alig két perc alatt gyűrte le a kéken villogó piros masina. Nagy érdeklődéssel és tetszéssel figyelték a versenyt a díszemelvényről a meghívott véndégek, köztük dr. Kassai János, a megyei tanács vb-titkára. Ö mondta megnyitó beszédében: Évente átlag 300 tűz keletkezik a megyében. A tűzesetek csaknem felénél Önkéntes egységek is közreműködnek az oltásban. Segítségük, munkájuk nélkülözhetetlen. Ennek bizonyítéka volt a I csúnya időben is szép ered- | ményeket hozó vasárnapi erő- ' próba. i b. r. Bizottság helyett közösség »Minek lakkozni a sódert, attól úgysem lesz szebb a ház-K — mondta a művelődési munkaközösség-vezetők legutóbbi megbeszélésén a nemesdédi munkaközösség vezetője. Arra utalt a szellemes megjegyzés, hogy jobb, ha a tapasztalat- csere során inkább az őszinteség a vezérelv, semmint az eredmények fitogtatása. Mert való igaz, hogy a Hazafias ’ Népfront javaslatára létrejött s égisze alatt működő művelődési közösségek jó része a formaságok és az útkeresések időszakát éli. Megvallom, érdemes eltűnődni azon, hogy miért tartott az útkeresés két évig. Az igazság abban lehet, hogy a kezdeményezés megvalósításakor hajlamosak vagyunk csak bizottságokban gondolkodni. S ez nem véletlen, mert divat mindenre bizottságot szervezni. Pedig hát — mint Molnár Zoltán író is rámutatott — a névből kell kiindulni. S a bi- zottságosdi helyett inkább egy közösség összekovácsolása, létrehozása a cél. Egy olyan kultúrára fogékony közösségé, amelynek létszáma állandóan bővül, kötöttségei, formaságai úgyszólván nincsenek. Az ösz- szetartó erő a kultúra szerete- te, ápolása. Azon természetesen már lehetne vitatkozni, hogy ez a közösség »ül az asztal egyik oldalán« a kultúra igénylőinek képviseletében, a másik oldalon pedig a közművelődési szolgáltatások képviselői. Már csak azért is elgondolkodtató ez, mivel a határok korántsem élesek, továbbá a közművelődési párthatározat is hangsúlyozza a közművelődés egységét. Hiszen nem passzív befogadásról van szó; az aktív klubélet, az igényes szakköri munka, a felvirágzó amatőr művészeti mozgalom is szemléletesen bizonyítja, hogy a kultúra befogadói egyben teremtői is lehetnek annak. Lehet, hogy van, akinek ez az élethivatása, míg másoknál — a többségnél — az élethivatás • velejárója csupán, de kitelje- [ sítője mindenképpen. Mert miről van szó? Arról, hogy üljünk végre egy asztalnál, ne egymással szemben, hanem egymás mellett. Köz- művelődésünk alapkérdése, hogy a tömegek folyamatosan, belső igényükké vált szükségleteik szerint kulturálódjanak. Ez természetesen nem megy magától. Kell az aktív mag, l kell az olyan csoport, amely jól tömörül a közművelődés intézményei köré, s ez a munkaközösség lehet. Nem újkeletű dolgok ezek, s nem először esik szó róluk. Mindezek ellenére hajlamosak vagyunk formaságokban [ gondolkodni. És abban is, hogy milyen eredményt milyen bizottság könyvelhet el. A párt- határozat világosan fogalmaz: a közművelődésért tenni kötelesség, állami feladat elsősorban, de benne rész jut a szakszervezetnek, a KISZ-nek és a népfrontmozgalomnak is. Az utóbbi jellegéből, munkastílusából adódóan valóban »testhezálló«, ha a minél több réteget magába foglaló közönséget igyekszik összekovácsolni a kultúra megszerettetésére. A közművelődés fejlesztése — egyelőre úgy látszik — olyan széles feladat, hogy mindenki erejéhez, képességeihez mérten részt vállalhat belőle. Csak ezt az asztalt jól meg is kell teríteni, s erre valóban csak közösségek munkája képes. Ha csupán bizottságként ülünk mellé, hiába várjuk, hogy szánkba repül a sült galamb. T. T. A z öregember a kispadon ül. Sötét sapkájának sildje alól mozdulatlanul nézi a széltől fel-felpor- zó utat, a szemközti házak unalomig ismert falait. Meg a gyér forgalmat, a ritkán erre vetődő járműveket. Arcát a délutáni nap erőtlen fényében-melegében fürdeti. Több napos sertéi fehéren ágaskodnak a hamuszínbe hajló, agyagbarna bőrből. Kordnadrágba bújtatott, vékony lábát keresztbe veti. Jobb kezében csomóra gyűrt zsebkendőt szorongat. Mögötte a halványzöldre festett drótkerítés, a több színben pompázó rózsák, a régi, zsalugáteres ház új, világosszürke, nemes vakola- j ta mintha ellenpontként épített díszlet lenne. Pedig j nem az. Egy hosszú, dolgos j élet tárgyi összegezése. A sovány arc meg-megrán- dul, amikor életéről beszél. Hangja fakó, akárcsak zubbonyszerű, hajdan fekete posztókabátja. — ötvenhétben vettük ezt a kis házat. Akkor költöz- 1 tünk ide, Szigetvár mellől. öregember a pádon De nem ilyen volt. Igen sokat kellett dolgozni rajta. Elhallgat. Gondolja, miért is mondjon többet egy erre vetődő idegennek, aki egy név után tudakozódni állt meg előtte, azután helyet kért mellette a pádon. De a kérdésekre fölenged. — Tíz évig itt a gazdaságban dolgoztam. Gyalogmunkán. Onnan mentem rokkantsági nyugdíjba. Most már semmire nem vagyok jó. "Csak fát bevinni, kukoricát morzsolni. — Gyerekek? — Kettő volt. De a fiam negyvenéves korában meghalt: Felesége pontosan egv évre rá férjhez ment. A nagyobbik unokám, a tizenhét éves lány, most velünk van. Innen jár' be Kadarkáira a ruhaüzembe. Egy pillanatra megint megáll: mondja-e tovább a gondolatait megülő családi tragédiákat? Azután csak folytatja: — A lányom meg elvált. Az ura hitvány ember volt. Szerencsére ott nincs gyerek. Hát ez jutott nekünk. Felkapja a fejét, fölélénkül: — Ni, ott jön a felességem meg az unokám. Fekete kendős, sötét ruhás asszony jön, nehézkesen lépkedve. Mellette messziről virít a lány világoszöld nadrágja. Ideérve az unoka bemegy a házba. Nagyanyja megáll, bekapcsolódik a beszélgetésbe. Rosszul mondtam: átveszi a szót. Hiszen a továbbiakban férje alig hallatja a hangját. Nem sértődöttségből, de így szokta meg a negyvenegy év alatt: mondja az asszony, jobban áll neki a szó. Pedig nem bőbeszédű ő sem, de szépen, szabatosan fogalmaz. Hatvanhárom éves, néggyel fiatalabb a párjánál. Föld nélkül iratkozott be a tsz-be. — És tudja, mű>en jól tettem? Addig bedolgozóként jártam kapálni, meg ami akadt, de rábeszéltek, hogy tagként jobban járok. Igazuk lett. Ketten az öregemmel 1627 forintot kápunk. Nem sok — újjy hallom, most majd emelnek rajt valamennyit —, de azért jó beosztással megélünk belőle. És ott az a nyolcszáz négyszögöl, meg az uram után is ennyi. Meg aztán a legfontosabb: legalább tartozunk valahova. Szóval, eléldegélünk. Csak azt mondom én magának — igaz, nem tudom, honnan jött meg milyen ügyben is jár —, most szeretnék fiatal lenni! Én a régi világot nem sírom vissza. Mit dolgoztunk mi valamikor, mindketten az urammal, azt el nem lehet mondani, de mindig másnak, és semmi látszatja nem volt. Hej, ha azzal az erővel most kezdhetném! Még jó, hogy ezt a kis házat be tudtuk fejezni, mielőtt lerokkantunk. Igaz, még a malterosládát is nekem kellett emelgetnem. Nem volt segítségem, pedig ígérték a gyerekek is. Mindegy, így már jó lesz nekünk a hátralevő évekre. Azután, pillanatra kifogyva a szóból, csak megkérdezi, mi járatban vagyok. Megmondom a nevemet meg a foglalkozásomat is. Cserébe az övékét kérdem. — Kertiék vagyunk. Kerti Györgyék. Még marad néhány szóra, de — mint mondja — igyekszik a boltba. A nagykorpádi utca nép- telen. A község munkabíró lakói a közeli Kadarkúton, a helyi gazdaságban és a tsz-ben dolgoznak. Kis haza előtt, mint egyetlen vagyonkájának őrzője, ül egy sovány öregember. Mögötte rózsák díszlenek. Paál László I
