Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-04 / 129. szám

Képviselőielöltek Noé Imréné Simon Ernőné Hnfk szavú, csöndes asz- szony Noé Im­réné. Ha kér­dezik, rövid tőmondatok­ban, de na­gyon határo­zottan felel. Életrajza, ha csak az esemé­nyeket sorolja fel, belefér öt gépelt sorba. Som-o gyszobon született nem egészen három hónappal a fel- szabadulás előtt. A betű­vetést Barcson tanulta meg, azután Nagy­atádra került. Látta, miként fejlődik egy falu várossá. Nemcsak fi­gyelte a válto­zást, hanem ahogy a konzervgyár munkás- nőjeként tehette, segített is. A gyárba 1959-ben került. Azt, hogy mit jelent egy üzem, s mit segíthetnek egymásnak a munkások, itt tanulta meg. A munkahelye a fémcsoma- , goló-üzem: a beföttesüvegeket itt látják el a légmentesen zá­ró lemezzel. Mint annak ide­jén mindenki, szerződéssel ke­rült az üzembe. Akkor dolgo­zott, amikor a földeken be­érett a termés. 1962-ben ál­landó munkát adott neki a gyár. 1965-ben brigádot alakí­tottak, tizennyolc ember dol­gozott eredményesen a szocia­lista címért. S a munka egy gondolkodásúvá kovácsolta a sok helyről érkezett munkás­nőket. Ma mozdulatokból, fej- bólintásokból is értik egymást. S mert jó a légkör a brigád­ban, ritkán gondol valaki ar­ra, hogy más munkát keres­sen. A legfiatalabb tag is öt éve dolgozik már együtt ve-' lük. Ez a közösség brigádvezető­helyettesnek választotta Noé Imréné t. Ebbe a közösségbe bekerül­ni rang. Aki felvételét kéri a brigádba, annak először bizo­nyítania kell. Munkája alap­] ján a tagok döntik el: fölve­I szik-e, vagy sem. A brigád három műszakban dolgozik. A három műszak és a családi elfoglaltság mellett 1971-ben Noé Imréné megsze­rezte az érettségi bizonyít­ványt. Addig gépen dolgozott, most — a brigádtagok egyező akaratával — beíró lett. — Tervei? — Az ősszel szakmát kez­dek tanulni. Beiratkoztam a konzervipari szakmunkás- képzőbe. Tanulni akartam, s a brigád javasolta a szakmai képzést. A jelölő gyűlésen ott vol­tak a brigádtagok is. Amikor véget ért, mindenkit megelőz­ve ők szorítottak kezet vele. — Amikor a színpadra hív­tak a művelődési központba, a széksorok között először az ő arcukat kerestem. Mosolyog­tak, s engem a mosolyuk meg­nyugtatott. A brigádtól sokat tanultam, nemcsak a munka fogásait, hanem emberséget is. Az ő mosolyuk nekem bizta­tást jelent. Bent a gyárban, ha jól, zökkenő nélkül megy a munka, mindenki mosolyog. Ha valamit teszek, a brigád mindig reagál rá, s ebből tu­dom, helyesen döntöttem-e vagy' sem. I csak akkor szoktam ismét megkeresni azt az embert, aki­nek a gondját rám bízták, ha igaza van, ha­nem akkor is, ha nincs igaza. Vele is meg kell értetni, hogy miért nem helyes, vagy ép(5en nem jogos az, amit javasolt, esetleg kért. A társadalmi munka csak kiegészíti, de semmiképpen sem helyette­sítheti azt, amit a motrin- golóban — bri­gádjával együtt — végez. Ezért a tevékenysé­géért három­A nagyatádi cérnagyár mot- ringolójában három műszak van. A legnehezebbnek az éj­szakait tartja Simon Ernőné, egy 12 tagú szocialista brigád vezetője. A magyarázat egy­szerű: a munka teljes embert kíván a gyárban. Műszakvál­tás után otthon is van mit tenni: legtöbbször csak dél körül pihen le, hogy este tíz­re ismét bemenjen. A dél­előttös műszak sem sokkal könnyebb: délután kettőkor befejezi ugyan a munkát, de sokszor estig a gyárban ma­rad. Nem kéri erre senki, de feladatai, fársadalmi elfoglalt­sága az üzemben marasztal­ják. Ilyenkor — még hivata­los időben — lehet elintézni mindazt, amivel munkatársai megbízták. 1968 óta bizalmi a szakszervezetben, négy éve pedig tagja a műhelybizott­ságnak. A társadalmi munka ízét szakszervezeti megbízatásként ismerte meg Simon Ernőné. E feladatok legtöbbjével ap- róbb-nagyobb emberi gondo­kat old meg. S a megnyug­vásért érdemes az irodákat járni, ügyeket intézni. — Sokat kell vitatkozni? — Az esetek többségében hamar szót értünk. Én nem­6zor kapott kiváló dolgozó kitüntetést. A tizenkét tagú közösség pedig háromszor nyerte el az arany fokozatot, egyszer pedig meg­kapta a kiváló brigád címet. — A brigád nemcsak a mun­kahelyen tart össze: sok kö­zös megmozdulást szervezünk szabad időben is. Évek óta patronálunk egy állami gon­dozott kislányt. Az ünnepeket rendszerint valamelyik bri- gádtagnái tölti, ö így hív ben­nünket : »brigádanyukák«, s ha tehetjük, meglátogatjuk. Simon Ernőnét a munkája köti Nagyatádhoz, ötgyerme­kes családban, Kaposváron nőtt fel. Idénymunkás lett a Nagyatádi Konzervgyárban, azután állandó munkát kapott a cérnagyárban. — Mit jelent most ez a gyár? — Azt, hogy szorosan tar­tozom egy közösséghez, ahol számítanak a munkámra, s elismerik azt, amit teszek. Na­gyon jó érzés az is, hogy min­dig számíthatok a gyárra. A gépek nálunk nem a legkor­szerűbbek, de én az öreg gé­pek között tanultam meg, hogy lelkesedéssel, emberi aka­raterővel azt is meg lehgt ol­dani, amire könnyűszerrel rá­vágja az ember: megoldhatat­lan. Választási nagygyűlés a cérnagyárban (Folytatás az 1. oldalról) | vi keresete 1974-ben 2570 fo- j rint volt; ez 23 százalékkal | magasabb az 1970. évinél. A lakosság életszínvonalának növeléséhez jelentősen hozzá- | járult a munkaidő-csökkentés. Ma már a bérből és fizetésből élők 93 százalékára terjed ki a 44 órás heti munkaidő. Az elmúlt négy évben jelen­tősen javult a megye lakossá­gának egészségügyi és szociá­lis ellátása is. Nőtt az orvo­sok száma, új rendelőintéze­tek, általános orvosi, gyer­mekorvosi és védőnői körze­teket hoztunk létre. A megye fekvőbeteg-ellátását javítani fogja a 600 ágyas nagyatádi kórház. Bár az építés — eny­hén szólva — nem a legszer­vezettebben folyik. A IV. ötéves tervben 14 100 lakás építésével számolunk. Az új lakások korszerűbbek, nagyobb alapterületüek. A lakáskérdés azonban — első­sorban városainkban — to­vábbra sem megoldott. Az erőteljes fejlesztés ellenére mindenekelőtt Kaposváron, de Nagyatádon is sok még a jogos lakásigénylő. Pedig Nagyatádon ötször annyi la­kás készül el, mint az előző tervidőszakban. Ennek el- j lenére 1974 végén még 300-an 1 jogosan kérték a lakáskiuta­lást. Az intézkedések ellenére csak fokozatosan tudjuk meg­oldani a nagycsaládosok la­kásigényének kielégítését is. A megye lakásépítési ter­veit egészében teljesítjük. Ugyanakkor a városokban, különösen Kaposváron és Siófokon, lemaradással számo­lunk. Ez mindenekelőtt abból fakad, hogy nem teremtettük meg időben a lakásépítés fel­tételeit. A tanácsoknak me­gyénkben, így Nagyatádon is, fokozott gondot kell fordíta­niuk a . lakásépítés tervsze­rűbb előkészítésére. Ha a gondokat is számba véve előre tekintünk, bizako­dóak lehetünk — mondta az előadó. — A XI. kongresszu­son elfogadott program vég­rehajtásáért érdemes jobban dolgozni. Távoli és közeli cél­jaink világosak, pártunk és a Hazafias Népfront prog-1 ram ja lelkesítő. Politikánk a j dolgozó népet szolgálja, hi­szen munkáspolitika. E poli­tika gyakorlati megvalósítá­sáért párttagok és pártonkí- vüliek szoros egységben, egy­másban bízva, jól dolgoztak együtt. A megértés és a biza­lom eddig is eredményeket hozott, jól szolgálta a szocia­lista viszonyők erősödését. A nőpolitika kezdeti eredményei A szocialista társadalom ve­lejárója a nők teljes egyenjo­gúságának megteremtése. A Központi Bizottság elvi állás- foglalásának, határozatának végrehajtása kezdeti eredmé­nyeket hozott. Megyénkben tovább javult a nők foglal­koztatottsága. A keresőknek több mint 41 százaléka nő. A tsz-ekben ez az arány 55 szá­zalék. A párthatározat óta jobban érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, de eltérésekkel még ma is ta­lálkozunk. Emelkedett a káderképzés­ben, a párt- és tömegszerve­zeti oktatásban részt vevő nők száma, megközelíti a 40 százalékot. Jelentős előreha­ladás történt a nők munka- körülményeinek javításában. Meggyorsult a nehéz fizikai munka gépesítése, bővült az üzemi konyhai, javult ■ az üzemorvosi ellátás. A több- gyermekes és terhes anyák­nak több üzemben egyműsza- kos vagy könnyített munka- területet alakítottak ki. Rend­szeresen segítik a gyermekü­ket egyedül nevelő édes­anyákat, és a gyermekgondo­zási segélyen levő anyákról is fokozottabban gondoskod­nak. Ölűmmel állapíthatjuk meg — mondta az előadó —, hogy az utóbbi időben javult a nők közéleti aktivitása. Ez kifeje­zésre jut a választott testüle­tekben és a napi munkában is. Ugyanakkor lassan halad az arra alkalmas nők vezető funkcióba állítása. Nemegy­szer azt tapasztaljuk, hogy maguk a nők sem szívesén vállalnak társadalmi tisztsé­get vagy vezetői munkakört. | Párt-, állami és tömegszer­vezeti vezetőinknek továbbra is fontos feladatuk, hogy kö­vetkezetesen alkalmazzák és hajtsák végre a nőpolitikái határozatot. Az előadó ezután röviden utalt pártunk külpolitikájára, a nemzetközi élet eseményei­re, majd így összegezte mon­danivalóját: — A XI. kongresszuson el­fogadott politikai programot a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa is magáévá tette választási felhívásában. és ezzel tulajdonképpen nemzeti programmá vált. Tehát nem­csak a következő öt évre, hanem a távoli, 15—20 évre is van tervünk, elgondolá­sunk. Hazánk, megyénk, vá­rosaink és valamennyi tele­pülésünk fejlődése, a lakosság életszínvonalának emelése azt követeli, hogy ebből a prog­ramból mindenki becsüleílcl vállalja a ra eső részi, s fel­adatát jól végezze el. Az a célunk, hogy hazánkban fel­építsük a fejlett szocialista társadalmat. Ennek érdeké­ben pártunk XI. kongresszu­sa a következőket kérte ha­zánk dolgozói tói, lakosságától: »A Magyar Szocialista Mun­káspárt felhívja a szocializ­mus minden hívét, hazánk minden dolgozóját, hogy munkájával, helytállásával se­gítse magasztos céljaink el­érését. Előrehaladásunk tuda­tosan vállalt, fegyelmezett munkát kíván.« Én is azt kérem Önöktől, hogy végezzék el mindennapi, hétköznapi feladataikat. Emel­lett teljesítsék választópol­gári kötelességüket, és június 15-én szavazzanak jelöltjük­re, pártunk, a Hazafias Nép­front nemzeti programjára, a szocializmus további építésére. A nagy érdeklődéssel kísért beszéd után először a két képviselőjelölt kért szót. A szocialista brigádokban rejlő erőről, a közösség feladatai­ról, a továbbtanulás szüksé­gességéről beszéltek, s arról, hogy a város legnagyobb gondjának megoldásához, az óvodai és bölcsődei helyek gyarapításához kérnek segít­séget. Tóth Mária és Papp Erzsébet az üzem dolgozói­nak örömét fejezte ki azért, hogy a képviselőjelölésnél közülük való munkásnők kap­tak bizalmat. A munkáspoliti­ka elismerése mellett az is ki­tűnt szavaikból, hogy meny­nyire magukénak érzik fiatal városukat. Egyetértésüket fe­jezték ki az előadóval, s kö­zölték: a munkások értik és követésre méltónak tartják a párt politikáját, a Hazafias Népfront programját. A felszólalások után a Szó­zattal ért véget a jó hangu­latú választási nagygyűlés. Dem tantárgy! É rettségi előtt álló diákokkal beszélgettem. Témánk a vi­lágnézet volt. Nem rajongtak érte. Kérdésemre egyi­kük kissé indulatosan visszakérdezett: »Nem is tudom, miért oktatnak nekünk világnézetet? Hiszen ha semmit sem akarnának belénk sulykolni, akkor is volna világnézetünk«. Csak egy fiú akadt közöttük, aki vitatkozott, s hozzáfűzte: »Nem mindegy, hogy milyen«. Kiindulásnak ez az epizód sem volna rossz, jóllehet ma sokkal bonyolultabb téma boncolga­tására vállalkozom. A fiú megjegyzésében nem valami gör­csös ellenállást, nem a tudományos világnézet befogadási készségének hiányát fedeztem föl, hanem azt, hogy a világ­nézetet általában tantárgynak tekintik a gyerekek; jó részük idegenkedik tőle, s a tanárok is »beismerik«: többségük nem szereti, kényszerű rosszat lát benne. Pedig a világnézet nem tantárgy, nem lehetne az, csak akkor, ha rosszul tanítják. Tanulmányok, cikkek, jelentések sorát olvastam el, tudo­mányos értekezéseket, tapasztalataim kiegészítéseként és el­lenőrzéseként. Politikusokkal, tanárokkal beszéltem, s nem állítom, hogy valami csalhatatlan kép állt össze bennem. A világnézet és a világnézeti nevelés bonyolult téma még akkor is, ha jegyzetemet leszűkítem a középiskolákban szerzett ta­pasztalatokra. A beszélgetések közben nem engedtem eltérí­teni magam a ~rögeszmémtől«, attól ugyanis, hogy a nevelés hatására, tehát a befogadásra, a meggyőződésre és nem első­sorban az oktatásra vagyok kíváncsi. Mégis rendre visszatér­tünk a Világnézetünk alapjainak oktatásához. Hogy a kellő elválaszthatatlan, magam is tudom. De hogy a nevelés gyak­ran háttérbe szorul — erről is volt alkalmam meggyőződni. A Magyar Tudományos Akadémia egyik izgalmas tanul­mánya megállapítja: "A szocialista iskola mindig is feladata' nak tekintette, hogy kialakítsa a fiatalok marxista—leninista világnézeten, tudományos alapokon nyugvó tudatos és aktív viszonyát a társadalomhoz és a társadalmi fejlődés szocialista távlataihoz«. Kapaszkodóm az idézet folytatása. Így hangzik: »A marxizmus—leninizmus ugyan minden ízében tudomá­nyos világnézet, amely a korszerű tudományos ismeretek ál­talánosításán nyugszik, de egyúttal sajátos, személyes és meg­győződésként vállalt viszony is a racionálisan értelmezett va­lósághoz; egyszerre ismerét és meggyőződés, tudás és elköte­lezettség, valóságlátás és magatartás. így tehát szükségképpen magában foglalja az emberi megismerés és a cselekvés szen­vedélyét, az elkötelezett cselekvő ember érzelmeinek és indu­latainak teljes gazdagságát.« Szükségképpen. A társadalom, azaz mindannyiunk szük­séglete ez, ha valamelyest is a jövő alkotói akarunk lenni. S ha így igaz, akkor mindenekelőtt az iskolát, az ifjúságot kell pásztáznunk világnézetünk reflektorfényévei. Nemrégi­ben a megyei párt-vb tárgyalt e fontos kérdésről, és elem­zést, útmutatást adott. A vita közben arra gondoltam: talán nem is a gyerekeik, hanem a tanárok világnézetéről kellene szót váltani, hiszen meggyőződésük meghatározó az ifjúság nevelésében. Azt mondták a szakemberele: a Világnézetünk alapjai szintetizáló tantárgy, azaz összefoglalja az általános és a középiskolában szerzett természet- és társadalomtudomá­nyos ismereteket, hogy ezáltal elültesse a tudományos világ­nézet magvait az ifjúságban. Kissé meredek kérdés, tudom: lehet-e összefoglalni azt, ami nincs? Nem kapnának tudomá­nyos ismereteket a gyerekek? Nem erről van szó. C sakhogy az esetek nagy részében még mindig hiányzik az órákról a szaktudomány és a társadalomtudomány, a világnézet kapcsolata. És .nemcsak a szándék miatt. Ha e&y tanát' Newton törvényéit úgy tanítja, hogy nem jut el világnézeti következtetésekig, akkor baj van.'»Ahol jó bioló­gia-. kémia-, fizika- és történelemoktatás és nevelés van. ott szilárd világnézeti alapokkal távozó emberkék nőnek föl« — mondta egy siófoki vezető pedagógus. Amikor arányokról faggattam, azt válaszolta: 40—60 százalék. Azaz a pedagó­gusok hatvan százaléka még a szaktudományok bűvöletében él, a, társadalomtudományoktól elszakítva, világnézeti követ­keztetések nélkül tanít. Pedig a marxizmust alkotó tudomá­nyos alapkérdéseket már az általános iskolákban érteniük kel­lene gyermekeinknek. Elvileg, a tantervek szerint értik is. Erre épít a középiskola, s erre a Világnézetünk alapjai tan­tárgy is, amely szintetizálni akar. A viták sorozata közben megkockáztattam egy kérdést. Jó-e az, hogy az általános iskola után, ahol az úttörőmozga­lom révén érzelmileg jobban kötődnek a gyerekek a mozga­lomhoz, jó-e, hogy három év kimarad, s csak a negyedikben foglalkoznak a Világnézetünk alapjaival? Mondták: nincs »szünet« közben, hiszen vannak osztályfőnöki órák, KISZ- program, politikai oktatás stb. A hatásukat ismerjük. Negye­dikben érettségire készülnek a gyerekek. Mire — egy-egy jó nevelő keze alatt — fölismernék a világ összefüggéseit, mire »szintetizálni« tanulnának, éppen az érettségi tárgyak vonják el a figyelmüket a tudományos világképről, az összefüggések­ről. Legalább a harmadikban kezdeném, vagy korábban. És nem tantárgyként. Á felfogást kellene megváltoztatni, s meg­szerettetni a világot, a természetet, a társadalmat; hittel, meggyőződéssel tolmácsolni összefüggéseit. Talán osztályozás nélkül, hiszen ez is zavarja a gyerekeket. Elmondtam partnereimnek: hallottam róla, hogy néhány iskolában buktatni akartak világnézetből. »Kivédték« a bírá- . latot. Szerintük »nem a gyerek világnézetét, hanem a Világ­nézetünk alapjai tantárgy elsajátításának mértékét minősítik az órán«. Világnézeti alapjaikról, véleményükről ugyanis alig alakulhat ki elfogadható kép. Erre nem marad idő. Hivatko­zás — mint rendesen — a túlterhelésre, a »tananyag« meny- nyiségére, a tantervre és utasításra, a mindössze heti két vagy három órára. És hallgatás a gyerek megismeréséről, fel­oldásáról, a személyes beszélgetések jelentőségéről, a valódi és elkötelezett nevelésről. Pedig tudom — s egyik-másik őszintébb tanár el is ismerte —: a túlszabályozás legenda csu­pán, s legföljebb a tanári tehetetlenség fedezéke. Igaz, hogy egyre több dokumentum, segédanyag, ha úgy tetszik »ka­paszkodó« segíti a tanárok munkáját. A szakirányítás azon­ban nem köti meg ezzel a tanárok kezét. Nem válhatna tehát elszürkülő tantárggyá, sablonos tananyag-közvetítéssé a Vi- láznézetúnk alapjai. S hogy mennyire így van, azt a másik véglet is bizonyítja. Nem egy helyről hallottam: már az év elején félretették a tankönyvet, az olvasókönyvet. Néha a szabad szerelemről kibontakozó vitákkal, néha azzal teltek el az órák, hogy »miről szeretnétek hallani?« S ez utóbbiban megvan a jó, az előremutató is. Sajnálatos, hogy a lényeg mellőzése miatt ez mégiscsak végletnek minősül. N incs kialakult módszer (nincs csalhatatlan sem). S ha jól meggondolom: a helyzetkép sem olyan rossz, mint ahogy a gondok felsorolásából látszik. Végtére is iga­zuk van azoknak, akik rendre hangsúlyozzák: a cselekvésen, a magatartáson mérhető leginkább, hol tartanuk, hova tar­toznak fiataljaink. Mozgalmi életük pozitívumai, a társada'- mi munkában való részvételük (mint például az őszi mező­gazdasági munkák idején), az építőtáborozás és ezernyi más jelenség mutatja: alapvető baj csakugyan nincs. Ez azonban nem zárja ki a kétkedés létjogosultságát: mennyi szerepe van mindebben az »előrelátásnak«, a továbbjutás vágyának, a szükségszerű iskolai fegyelemnek és így. tovább? Most nem jutottunk a gondolatsor végére. így hát a kö­vetkező heti jegyzetemet is c fontos témának szentelem. Jávori Bcla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents