Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-27 / 149. szám
Befejeződött a KGST XXIX. ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról') nya nevében szívből köszönetét mondjak a kormányfőknek, a részt vevő küldöttségeknek, a KGST titkárságának az ülésszakon kifejtett alkotó tevékenységéért, Mindnyájuknak jó egészséget kívánok és sikereket országaik további gazdasági fölemelkedéséhez, egész baráti közösségünk felvirágoztatásához. A küldöttségek nevében Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, a szovjet kormánydelegáció vezetője mondott köszönetét a magyar pártnak és kormánynak az eredményes munka feltételeinek megteremtéséért. Közlemény a Rsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXIX. ülésszakáról A XXIX. ülésszakról ki- ] rátságuk további erősítése, a I adott közlemény így hangzik: 1975. június 24—26 között a Magyar Népköztársaság fővárosában — Budapesten — megtartották a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsásokoldalú együttműködés fejlesztése terén elért új, jelentős eredmények jellemzik. Az 1975-ös év különösen jelentős a testvéri szocialista országok népei számára: a KGST-tagnak soron következő, XXIX. | államok és Jugoszlávia a faülésszakát. Az ülésszak sizmus feletti győzelem munkájában j évfordulóját ünnepelték. 30. A részt vettek a KGST-tagálla- | KGST-tagállamokban meg- mok delegációi Sztanko Todoróv, a Bolgár Népköztársaság | tartott jubileumi ünnepségek fényesen demonstrálták ezen Minisztertanácsának elnöke, országok népeinek kiemelkeLubomir Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Köztársaság miniszterelnök- helyettese, Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnöke, Lázár György, a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke, Horst Sindermann, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke, Manea Manes- cu, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke vezetésével. A KGST és a JSZSZK kormánya közötti egyezmény értelmében az ülésen részt vett a JSZSZK delegációja, D. Csulafics, a JSZSZK szövetségi végrehajtó tanácsának elnökhelyettese vezetésével. Az ülésszak munkájában részt vett N. V. Faggyejev, a | lesztése — amely KGST titkára, továbbá a dő eredményeit a gazdasági, politikai és szellemi élet valamennyi területén, valamint erősödő egységüket és össze- forrottságukat. A szabadságáért és függetlenségéért vívott harcban kiemelkedő győzelmet aratott a hős vietna- jni nép. A testvéri szocialista országok kitartó és következetes harcot folytatnak a nemzetközi feszültség enyhítéséért és a világbéke megerősítéséért. A KGST-tagállamok kommunista és munkáspártjainak a népgazdaságaik fejlesztése érdekében hozott határozatai eredményes megvalósítása, a kétoldalú és sokoldalú ! viszonyítva — 1974. évi árakon számolva — a kölcsönös áruforgalom több ' mint 50 százalékos növelését irányozták elő. Az áruszállítások növekedése összefügg a termelési együttműködés különböző formáinak megvalósí- .ásával, többelc között új termelőkapacitások létrehozásával, az érdekelt országok közös erőfeszítése útján, egyes kölcsönös érdekű létesítmények beruházásainak koordinálásával és a meglevő kapacitások rekonstrukciójával, valamint a gyártásszakosítás és kooperáció fejlesztésével a feldolgozóipar területén. Az ülésszak megbízta a KGST megfelelő szerveit, hogy folytassák az 1976— i980. évi hosszabb távra szóló főbb együttműködési problémák kidolgozását, szem előtt tartva az országok előtt álló népgázdasági feladatok megoldásánál azokat a lehetőségeket. amelyeket az együttműködés további elmélyítése és tökéletesítése, valamint a KGST-tagállamok szocialista gazdasági integrációjának I fejlesztése nyújt. Az ülésszak jóváhagyta a mértékű növelését, s ezzel a beruházásokban részt vevő érdekelt KGST-tagállamok igényeinek kielégítését cellulózból, azbesztből, vastartalmú nyersanyagokból, ferroöt- vüzetekből, nikkelből stb. Összehangolt erőfeszítések Az Orenburgtól a Szovjetunió nyugati határáig haladó hatalmas gázvezeték üzembe helyezése lehetővé teszi a KGST-tagállamok gázszükségleteinek jelentős mértékű kielégítését. Az ülésszak folyamán Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió kormányainak meghatalmazottai általános egyezményt írtak alá a Kuba területén nikkel-kobalt tartalmú termékeket előállító új kapacitások létrehozásában való együttműködésről. Az egyeztetett tervben kifejezésre jutnak az országok erőfeszítéseinek összehangolásán alapuló intézkedések a A kuvaiti látoQOtás után Három napig tartó, intenzív tárgyalások után hazaérkezett Kuvaitból Púja Frigyes külügyminiszter. A hétjön kezdett hivatalos látogatás formailag szerdán este tató es értékelő munkák el-1 zárult — külügyminiszterünk gazdasága fejlesztésének segítése érdekében. A KGST-lagállamok egyezményt írtak alá Mongólia különböző körzeteiben működő nemzetközi geológiai expedíció létrehozásáról, amelynek feladata komplex földtani feltáró, ku- : végzésé valamennyi asvanyi- kincs-íajta tekintetében és a legfontosabb lelőhelyek előzetes feltárása. Az expedíció által végzendő munkák Mongólia geológiai szolgálatának irányításával folynak és azokat a KGST-tagállamok térítésmentesen finanszírozzák. * A komplex programnak megfelelően intézkedéseket dolgoztak ki a KGST-lagál- lamok együttműködése és a KGST szerveinek tevékenysége jogi alapjainak, valamint szervezeti formáinak tökéletesítésére. A KGST- tagállamok kapcsolatai Szakadatlanul bővül és mélyül a kétoldalú és sokoltagállamok és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között, ezen belül a KGST-szervekben a kölcsönös együttműködés szakadatlan: KGST-tagállamok sokoldalú bővítése és elmélyítése, és a integrációs KGST-tagállamok szocialista ' 1976—1980. gazdasági integrációjának fej- | tervét, amelyet a KGST a KGST i XXVIII. ülésszaka XXV. ülésszakán elfogadott KGST-tagállamok számos |Jcom pl ex programnak megfenemzetközi szervezetének kép- leiden valósul meg — megalapozta gazdaságaik 1974 megfigyelő- I évi dinamikus fejlődését és a Man ' nép életszínvonalának to- Kam, a VDK budapesti rend- j vábbi emelését. Ez a nemzeti kívüli és meghatalmazott! jövedelem növekedésében muviselője. Az ülésszakon ként részt vett Nguen nagykövete. Az ülésszakon Lázár György, a Magyar Népköztársaság r legációjának vezetője, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke elnökölt. Az ülésszak megvizsgálta a végrehajtó bizottság beszámolóját a KGST-nek a XXVIII. és XXIX. ülésszak között végzett tevékenységé1 tatkozott meg a legszemléle- ! tesebben. 1974-ben a KGST- I tagállamokban megtermelt bruttó nemzeti jövedelem 6.4 százalékkal, az ipar bruttó termelése pedig kb. 8.5 százalékkal volt magasabb, mint 1973-ban. Gyors ütemben fejlődnek a KGST-tagállamok külkereskedelmi kapcsolatai. A jelentának megfelelően a KGST tervezési együttműködési bir^-egyensúlyozottan fejlődik, zottgága dolgozott ki, a KGST KGST-tagállamok tudományos-műszaki együttműködési bizottságának részvételével. A KGST-tagállamok kollektív erőfeszítésével a KGST alapokmánya és a komplex program elvei alapján kidolgozott egyeztetett tervnek nagy jelentősége van a KGST-tagállamok közötti nemzetközi gyártásszakosítás j dalú^ együttműködés a KGST- és kooperáció távlati fejlesz- A 1 ~ T tésére, főképpen a KGST-tagállamok gépiparában és vegyiparában, valamint a főbb . , tudományos-műszaki problé- j érdekeket kepező keretesekkel mák megoldására az elkövet- j kapcsolatos együttműködés. I Továbbfejlődött a KGST- ! tagállamok és a Finn Köztársaság között a KGST és Finnország közötti egyezmény alapján megvalósuló sokoldalú együttműködés, jelentősen nőtt kölcsönös kereskedelmük. 1974-ben — az előző évihez viszonyítva — a KGST-tagállamok és Finnország közötti áruforgalom — az előzetes számítások szerint — mintegy kétszeresére nőtt. Más országok, valamint nemzetközi szervezetek részéről is fokozott érdeklődés mu- j tatkozik a KGST-vel való j együttműködés iránt. A KGST | különböző formában kapcso- ! latokat tart fenn számos olyan [ nemzetközi gazdasági és tudományos-műszaki szervezettel, ] melyeknek különböző társa- j j dalmi, gazdasági rendszerű or- ! szágok a tagjai. | Az ülésszak jóváhagyta a ; ! végrehajtó bizottságoknak a kező ötéves időszakban. A fűtőanyag-energetikai bázis továbbfejlesztésének koncepciójáról és az érdekelt európai KGST-tagállamok egységes villamosenergetikai rendszerének koncepciójáról a tanács szerveiben a KGST XXVIII. ülésszakának megbízása alapján kidolgozott beszámoló megvizsgálása után az ülésszak megállapította, hogy a KGST-tagállamok és a tanács szervei különös figyelmet fordítottak a fűtő- i anyag-energetikai ellátás intézkedéseinek | proglémáira. A KGST-tagál- évi egyeztetett j iamok intézkedései eredményeképpen fűtőanyag-ener- getikai gazdálkodásuk tervszerűen, alapjában véve kiA elláiásában igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az energetikának. röl, a beszámolót Szekér esi ötéves tervidőszak első Gyula, a végrehajtó bizottság ! négy éve alatt a KGST-tagál- elnöke, az MNK Miniszterta- ! lamok kölcsönös árucsereegyüttműködés zetközi gyártásszakosítás es kooperáció a gépipar, a rádiótechnikai és elektronikai ipar, a vegyipar, a könnyűszempontjából. Ez a terv uj szakaszt jelent az együttműködés további elmélyítésében és tökéletesítésében, a szocialista gazdasági integráció fejlesztésében. Ez a terv azokat a főbb kijelölt sokoldalú integrációs intézkedéseket öleli fel, amelyeket az országok az Az ülésszak megállapította, j kgst xxvni. és XXIX. ülés. hogy tovább fejlődik a nem- |8zaka között végzett tevé_ kenységét a komplex program feladatainak megvalósításával kapcsolatban, a KGST-szervek munkájának irányítása terén és megfelelő határozatokat hozott a komplex program további megvalósítására. Megbízta a KGST Végrehajtó Bizottságát és a KGST tervezési együttműködési bízottfejlesztése i ipar, az élelmiszeripar és az építőanyagipar területén és más népgazdasági ágazatokban. Egy sor új sokoldalú nemzetközi gyártásszakosítási és kooperációs megállaponácsának elnökhelyettese tar- I forgalma 51 százalékkal nőtt; ! elkövetkező ötéves időszak 1974-ben a kölcsönös forga- han kívánnak megtenni i ___ _ __t___a - ■ ____ i * rr ' nrcivácfolr Irövnc t olta. Az ülésszak megvizsgálta a I lom növekedési üteme 14,5 KGST-tagállamok sokoldalú százalék volt, az 1973. évi integrációs intézkedései 1976 j io.9 százalékkal szemben. Az utóbbi időszakban a —1980. évi egyeztetett tervéaz érdekelt országok közös erőfeszítésével, létesítmények felépítése és kiegészítő termelő kapacitások létrehozása dást írtak alá ezeken a terű- ságát, hogy megvizsgálás cél J jából terjesszenek javaslatokat a tanács XXX. ülésszaka elé leteken. Az eltelt időszakban tőnek tervezetét. Erről N. Baj- Sunmk éTa tanáa terén> hozzávetőlegesen 9 mil- rrr-cm — i KGbT-tagailamoK es a tanacs liárd transzferábilis rubel bakov, a KGST tervezési, | . bizottsága- í költségvetési értékben. _ Ezek együttműködési nak elnöke, a Szovjetunió Mi- nisztertanácsának elnökhea KGST-tagálla- -1980. évi népgazI bcuiacocuieuv. cmurwic- dasáöi lyettese adott tájékoztatót. Az j be{ejezésére irányuló mun_ ülésszak meghallgatta a J KGST-tagállamok 1976— 1980. évi népgazdasági tervkoordinációjára irányuló munkák menetéről szóló tájékoztatót, amelyet G. Schürer, az NDK-nak a KGST tervezési, együttműködési bizottságában részt vevő képviselője, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettese, az ] üzembe helyezése lehetővé tetervkoordinációjának 1 szi majd a termelés ^ntös befejezésére kák álltak. vábbfejlődött a tudományos- I az érdekelt európai KGST- műszaki együttműködés. E i tagállamok egységes villamostéren a KGST-tagállamok és a tanács szervei erőfeszítéseiket a komplex programban meghatározott alapvető tudományos-műszaki problémák kidolgozására összpontosították. Folytatták a KGST-tagállamok közös intézkedéseinek kidolgozását Mongólia A tervek egyeztetése Az ülésszak megállapította, j hogy a KGST-tagállamok, a I KGST tervezési együttműködési bizottsága és a tanács j állami tervbizottság elnöke \ állandó bizottságai jelentős j tartott. A fűtőanyag-energeti- , munkát végeztek az 1976— j kai bázis továbbfejlesztésének 1980. évi népgazdasági tervek koncepciójáról és az érdekelt | koordinálása terén, amelyek- európai KGST-tagállamok j nek a- KGST-tagállamok kö- egységes energetikai rendsze- \ zössége számára igen nagy a t rének koncepciójáról P. Nye- politikai és gazdasági jelentőTodor Zsivkov látogatása olasz városokban porozsnyij, a KGST villamos- energia állandó bizottságának elnöke, a Szovjetunió energetikai és villamosítási minisztere tartott beszámolót. Jelentős eredmények Az ülésszak megállapította, hogy a KGST XXVIII. és XXIX. ülésszaka között eltelt időszakot a KGST-tagállamok bel- és külpolitikájában ba2 I Somogyi Néplap ! sege. E munka során meghatá- ! rozták a KGST-tagállamok j népgazdasága különböző .terű- j létéin a gazdasági és tudomá- j j nyos-műszaki együttműködés | | fejlesztésének alapvető irá- j nyait, egyeztették az ezek ; i megvalósítását szolgáló kőnk- I ; rét intézkedéseket, valamint előzetesen egyeztették azon j | termékek kölcsönös szállításait, amit alapul vesznek a KGST-tagállamok 1976—1980. évi kereskedelmi megállapo- J dúsainak előkészítésénél. A tervkoordináció során a KGST-tagállambk az elkövet- | kező ötéves tervidőszakra a [ folyó ötéves tervidőszakhoz 1 energetikai rendszerének általános tervezetére, figyelembe véve a megfelelő együttműködést Jugoszlávia energiarendszerével. Két új bizottság i A KGST-tagállamok között nép- 1 a polgári légiközlekedés terű- |------ létén megvalósuló együttmű- ■ j ködés továbbfejlesztése és tö- ; kéletesítése céljából az ülésszak úgy határozott, hogy létrehozza a KGST polgári repü- ( lesi állandó bizottságát. Az anyagi és kulturális élet- színvonal növelése szempontjából nagy jelentőségű egészségvédelmi, orvostudományi és orvostechnikai együttmőkö- dés fejlesztése és tökéletesítése céljából az ülésszak úgy határozott, hogy létrehozza a KGST egészségügyi állandó bizottságát. A XXIX. ülésszak munkája a barátság, az elvtársi együtt- j működés és a megvitatott kér- | désekben való teljes nézet- azonosság jegyében zajlott le. sajtóértekezletével és a kuvaiti tárgyalópartnerei tiszteletére adott fogadással. Még az elutazás napján, csütörtökön reggel is sor került azonban egy megbeszélésre. Kuvait államfőjén kívül, Púja Frigyesnek alkalma nyílt találkozni az arab országok gazdasági, pénzügyi és kulturális életének képviselőivel is. A hasznos tárgyalások eredményeként két egyezmény született: egy kormányközi közúti megállapodás és egy két évre szóló kulturális munkaterv. önkéntelenül is fölmerül a kérdés: az Arab- (Perzsa-) öböl mentén fekvő Kuvait és hazánk között miért pont ilyen jellegű megállapodásokat írtak aiój A válasz — a különösnek tetsző kérdésre — kézenfekvő: hazánk és az Arab-félszigeten fekvő kis ország között az árucserét a nagy távolság dacára közutakon, kamionok segítségével bonyolítják le. Csupán 1974- ben mintegy 200 kamion szállította Kuvaitba a magyar exportcikkeket: élelmiszert, baromfit, textil- és konfekcióárut. Az újonnan aláirt egyezmény várhatóan hozzájárul a két ország már ma is jelentős külkereskedelmének fejlődéséhez. Ez a kereskedelmi kapcsolat, amely 98 százalékban magyar exportból áll, tavaly már elérte a 91 millió devizaforintot. Az export mellett külön említést érdemel a két, már működő magyar—kuvaiti közös vállalat (ai közúti szállítás és a textilkereskedelem terén), valamint a két ország pénzügyi kapcsolatai. Az olaj- jövedelmei révén rendkívül nagy bevételi forrásokkal rendelkező Kuvait 40 millió dolláros tőkét biztosított a magyar népgazdaság rendelkezésére. Kuvait vezetői az ország minél gyorsabb gazdaságiszellemi fejlődésébe szeretnék befektetni az olajból származó pénzt. Ehhez a célhoz, a szakemberképzéshez kíván segítséget adni az a másik egyezmény, amelyet Púja Frigyes látogatásakor írtak alá. A kulturális megállapodás értelmében — a hazai szakemberekben szűkölködő arab ország és hazánk között — ösztöndíjasok cseréjére kerül sor. A kiegyensúlyozottan fejlődő gazdasági kapcsolatok mellett Púja Frigyes látogatása ismét megerősítette, hogy problémamentesek országaink külkapcsolatai is. Kuvaitban — amely mindenben szolidáris az arab testvérországokkal — rendkívül nagyra becsülik a Magyar Népköztársaságnak a közel-keleti kérdésben tanúsított következetes álláspontját. Todor Zsivkov, a Bolgár KP KB első titkára, az államtanács elnöke olaszországi látogatása során a velencei Cara- j velli cipőgyárban. (Telefotó: AP—MTI—KS)li KONCZ ZSUZSA és a KORÁL EGYÜTTES műsora a Csiky Gergely Színházban 1975. július 10-én fél 6 és fél 9 órakor. Jegyelővétel: a Csiky Gergely Színház jegyirodájában, Kaposváron. Telefon: 11-103. _______________________ (9817)