Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-26 / 148. szám
'TjlÁzteJji S-zttk ejjdÁslg,! 1975. június 14-én megjelent Kaposvár Budája etmü cikkhez szeretnek hozzászólni: Véleményem szerint a cikkből az derült ki, hogy ami a Róma-hegyieknek előnyt jelent, az a városi tanácsnak gondot. .4 Roma-hegy 1973-ban elkészült rendezési terve nem valósult meg. Igaz, a sáros út helyett betonút jut jól a hegyre, de ezenkívül más nem történt. Hiányolom, hogy buszjárat nincs, ami nagyon fontos lenne, mivel az itt lakóknak gyalog kell megtenniük gyerekkel és nehez csomagokkal a 2—3 kilométeres utat naponta kétszer. Az északnyugati városrész fejlődését jónak tartom, de összehasonlítási alapot nem ismertem föl a Kalinyin városrész és a Roma-hegy 10 éves fejlődésének vonatkozásában. , Tisztelettel: Tjakáa Qij.idáni Kaposvár, Csalogány u. 1*2. Tisztelt Szerkesztőség! A kertem végétől kb. 500 meterre van a szőlősgyöröki termelőszövetkezet földje, melyet vegyszerrel kezelnek. Az esőzések alkalmával a vegyszeres viz a kertembe folyik, így a konyhakerti növényeim már teljesen kipusztulnak. Panaszomat 1975 májusában bejelentettem a tanácsnak, ahol intézkedést Ígértek. Azonban a mai napig nem történt semmi. Szeretnék választ kapni arra: kihez forduljak, hogy ez az állapot megszűnjék, és orvosolják panaszomat? Tisztelettel: cJjtuu Qán«i Szőlösgyörök, Dózsa Gy.\ a. 27. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI 0 I Z O TTS A G Á N A K LAPJA XXXI. évfolyam, 148. szám. Csütörtök, 1975. június 26. Megnyílt a könyvesbolt Tabon Juhok a sertések helyén Az idén .januárban a Ka- , Kiss Lajos telepvezetőtől posvári Húskombinát megvá- j tegnap megtudtuk, hogy az sárolta a Kaposvári Mezőgaz- : épületek tetőszerkezetét kicee- dasági Főiskolai Tangazdaság rélik, most ez a munka folyik, sántosi sertéshizlaldáját. Hogy . A szállástérben vízvezetékei felvásárló és feldolgozó vállalat mihez kezd egy olyan objektummal, ahol az állatok hizlalása folyt? Ostoros István, a húskombinát igazgatója a megyei tanács mezőgazdasági fejlesztési albizottságának hétfői ülésén erről így tájékoztatta a részvevőket: 'juhhizlaló telepet alakítanak ki Sánto- son, összesen mintegy 30 millió forintos költséggel. Ez idő szerint is folynak a munkák a létesítményen, amelyben jelenleg mintegy 15 ezer juhot hizlalnak. A rekonstrukció teljes befejeztével ez a szám 25 ezerre növekedhel. hálózatot építettek, önitatót rendeztek be. Az idén eddig 13 ezer baranv jutott külföldre a telepről. Figyelemre méltó — és ez is értékmentésnek minősíthető — az a tevékenység. melynek során a vallaiat megvásárolja a juhászatukat fölszámoló termelőszövetkezetek teljes állományát: a selejtes egyedeket a telepen meghizlalják és exportálják, a tenyészállatokat pedig további tenyésztésre adják azoknak a gazdasagoknak, amelyek erre igényt tartanak. > Nagykanizsán vázkerámia is lesz A jövő héten befejeződik a I nem képesek különböző korpróbaüzem Nagykanizsán a I szerübb termékeket, úgvne- felújított, s korszerű gépekkel j vezett vázkerámiat is Vészíteüzemelö téglagyárban. Ha a berendezések megfelelően működnek, akkor hamarosan megkezdődhet a termelés is a gyárban. Várhatóan Somogy déli neszének téglaellatása is javul. S nemcsak több lesz a tégla a TÜZÉP-telepeken, hanem korszerűbb termékek megjelennek a piacon. A gyár berendezései nemcsak a sima falazóanyagok termelésére alkalmasak. haSepríínyelek, kefefák Nagybajomból ni. A próbáüzem alatt is rendszeresen kísérleteznek alfaidomok és gerenda-béléstes- tek gyártásával. A TÜZÉP — egyelőre csak kísérleti jelleggel — hajlandó ötvenezer gerendaidomhoz alkalmas béléstestet átvenni. Ezek a termé- is kék lényegesen korszerűsíthetik az építkezést. A gyár rekonstrukciója 76 millió forintba került. A tervek es a próbaüzem tapasztalatai alapján évi 31 millió kis A Művelt Nép , Könyvter- T korszerű otthont kapott a jesztő Vállalat újjáalakított ; nagyközségben. A vállalat százötvenezer forintot költött boltot nyitott tegnap Tabon. A mintegy háromszázezer fo-,.’ rint értékű könyv, melyet a >* épületrész átalakítására. A lakossas érdeklődésének meg- könyvekből szabadpolcokról felelően szállítottak a boltba, j válogathatnak a vásárlók. Az új üzlet látja el a környék konyvbizományosait is. Újdonság: a könyvesboltban a legújabb lemezeket is megvásárolhatják az érdeklődök. 19 községre szóló tévedés Biztatás és kedvszegés Amikor a háromtagú kül- j lat adnak át. Ezúttal vágj' döttség tegnap bejött a szerkesztőségbe a toponári városrészből, s hozzákezdett a panasz elmondásához, ismerős volt a téma. Ugyaninnen hasonló ügyben — régebben — mar tettek panaszt másfél ezer állatot vittek az átvevőhelyre. A fülledt, meleg időben sokan már korán elindultak otthonról, hogy délután kettőre ott legyenek. A várakozás közben öt nyúl elpusztult, a többi is alaposan Ferber Imre, Nemes Imre és leadott a súlyából. Négy óra Tallián György — mlndhár- , fc°r már elvesztették türelmüman nyugdíjasok —, a topo- hét a tenyésztők, s elkezdtek nári nyúltenyésztö szakcsoport j telefonálgatni. A Kaposvári vezetőségének tagjai most i Húskombináttól megtudták, azért szánták rá magukat a hogy nem 24'én, hanem. 25-én panasztételre, mert őket és sok társukat csúnyán -megtréf alfák«. A múlt hét péntekén táviratot kaptak, hogy a nyulakat e hét keddjén két órától megvásárolják tőlük az átvevőhelesz az átvétel, s hogy a topo náriak előtt már máshonnan is érdeklődtek, ahol ugyancsak hittek a táviratnak. Hamarosan kiderült, hogy a postán került hibás időpont a táviratba. 19 községből mintegy 6000 házi szerződéses tenyésztő foglalko- méretű téglának megfelelő j zik házinyulakífal. egy-egy al- terméket tudnak gyártani. j kálómmal ezer-ezerötszáz nyulyen. Toponáron több mint j tiyulat szállítottak el tegnapszázharminc szakcsoporttag. elött a tévedés következtében, ezenkívül még mintegy száz í állatokat Dagad a vitorla exportra hizlaljak a tenyésztők. Tevékenységükhöz anyagi és erkölcsi biztatást kapnak, a másik oldalon pedig ott vannak ezek a •tévedések«, melyek érthetően kedvüket szegik, bosszúsáig. F. got okoznak. Ötödször Nagyatádért Ötödször szervezték mej Nagyatádon a városi építőtá bort. Jelenleg az első csoport ban 42 atádi szakmunkásta i nuló dolgozik. A költségvetés üzem adott nekik munkát | három brigád szépíti, parko j sítja a várost. Egy csoport a, óvoda építésénél segít. A második turnusbar ugyanennyi diákot fogadnak i Harmincán a barcsi szakmun kásképzőből érkeznek, a töb biek a helyi intézet diákjai. P munkahelyek változatlanu az óvodánál és a város parkjaiban, terein lesznek. A táborozok az általános iskolában kapnak szállást. Ingyen mehetnek moziba, színházba és a strandra. Ellátogatnak a művesztelepre es é konzervgyárba is. A jubileum: tábor július tizenkettedikéig működik. TARKA SOROK Kedvező feltételek Két szesztestvér beszélget a kocsmában: — Eltartási szerződést kötött velem a családom. — Hogyhogy? — ök eltartalak, én pedig nem adom el az ingóságokat. Mindjárt jön Hirdetmény az egyik latin-amerikai állam fővárosában az elnöki palota kapuján: •Száműzetésbe mentem. Rögtön jövök«. A munkaközvetítőben — És mihez ért? — Mindenhez, amit majd megtanulok. Jósnő a szemorvosnál — Kérem, doktor úr, az utóbbi időben nem látok a jövőbe... Megkülönböztetés A vállalat igazgatója utasítást ad a titkárnőjének: — Kérem, a beszámolómban mind ein >*én« szót javítson ki •mi«-re, A tervet ... ugyanis nem teljesítjük. Felületesség — Mondja, kérem, mit csinál az a nagyfülű, ott, az ablak mellett! — érdeklődik az új alkalmazott a kollégájától. — Az? Semmi. — És az a göndör hajú, az ajtó közelében? — Szintén semmit. — De hiszen ez rettenetes! Hogyan engedheti meg a vezetőség, hogy ketten ugyanazt csinálják?! Szemtanú Az utcán valami történt. Hatalmas tömeg állja körül a színhelyet. A rendőr megkérdezi: — Van szemtanú? — Igen — kiált egy néniké. — Én! És tessék mondani, mi történt... Helyszűke A házak közé ékelt téren egy asszony fekszik az aszfalton. A rendőr ijedten érdeklődik: — Rosszul van, asz- szonyom? — Dehogy, csak fenntartom a parkolóhelyet, amíg a férjem megérkezik a kocsival. . (Tudósítónktól.) A nagybajomi és a kaposíói áfész az év elején egyesült. A fogyasztási szövetkezetnek néhány ipari üzeme is van. ezek között legnagyobb a faüzem. Ahogy Vörös Sándor, a szövetkezet ipari osztályának vezetője elmondta, az üzem évente hatmillió forint értéket termel. Két műszakban 60—70 ember dolgozik. — Eléggé változatos termékeket gyártunk — mondta tájékoztatójában Vörös Sándor. — Több vállalattal vagyunk üzleti kapcsolatban, például a Fővárosi Keié- és Seprűüzem számára keiefákal. a Lajosmi- zsei Vegyesipari Ktsz-nek seprűnyeleket. a Mezőgazdasági Mérőműszergyár szekszárdi és bicskei gyáregységének különböző méretű hegeáZtőpisztolv- kazettákat, a Vas megyei Vegyesipari Vállalatnak szintén keíefákat készítünk. — Ki irányítja a szakértelmet kívánó munkát? — Üzemünk vezetője faipari technikus. A nyersanyag beszerzése. a készáru értékesítése kellő szaktudást és rátermettséget igényel. Az áfész vezetői vele együtt nemegyszer személyesen keresik fel a partner vállalatokat, hogy mindkét fél számára előnyös szerződéseket kössenek. Mióta ő vezeti az üzemet, a partnerekkel lényegesen javullak a kapcsolatok. PIACOZÓI LÉLEKTAN Reggel hétkor még szilárdan áll a konty, s ránctalan a kendő. Kéz a csípőn. Ve- vöfürkészö tekintet; magabiztos. Hiszen csak úgy nyü- ' zsögnek az áru körül, mint j a hangyák eső előtt! Piac. Gyümölcsdömping, áruböség. -Hogy a zöldpap- j rika?« A kisebbnek három, I a nagyobbnak négy forint ' ötven darabja. De szépén kínálja magát az újburgonya, a piros retek, a sárgarépa, a sarguspiros cseresznye, a ribizli, a maina. az őszibarack is. A zöldbab összetéveszti magot a borssal. Borsos az ara: egy félmaréknyit Ifi forintért akar adni <i néni. S hogy fordulunk el, utánunk -lövi-: — Mondtak volna, hogy nem komoly vevők! , A tök négy forintért tno- j solyog, á paradicsom har- ' mincért piroslik. Az uborka keserű: talon \ mert csak i nyolcat kérnek érte. Telnek a szatyrok, a táskák, a kosarak. Nem, gombát nem veszünk. Majd a bolt- • ban. »Azt írja az újság ...« Pedig a csiperkét már tizenkettőért csipegetheted. De annyi mindent beszélnek mostanában. Hogy: van, aki megpróbálja kijátszani az ellenőrzést. Ugorjunk kevésbé -merges« témára! Telik-múlik az idő. Mintha már nem állna oly büszkén, \ vár képzetét kellően az a konty a kendő alatt. Hja, tizenegy óra van! A kéz is’ lekerül a csipörö\, ide-oda té- ' továz. A -nem komoly vevőből« egyszeriben •aranyoskám, kedveském« válik. A gyümölcsök, zöldségfélék í ára megtorpedózott tengeri hajóként viselkedik: süllyed. Ki akar teli zsákkal, kosárral hazamenni -szégyenszemreSenki. — Végeladas, nincs maradás! L. L. | Nehéz — Családi állapota? — kérdi a bíró a vádlottól. — Egy cseppet sem irigylésre méltó, bíró úr ... Két feleségem van. Egy főnök problémája •Nagyon tehetséges ez az ember . . . Hogyan lehetne gyorsan megszabadulni tőle?« Um^ Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51?. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 740H Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza: Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesílőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. . Felelős vezető; Farkas Kcla ;gaz£al6»