Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
H alakivet meg ken oszta- " nőm 29 évnyi életem néhány legkeservesebb óráját, ameddig egy szolid, tízéves érettségi találkozó tarthat. Édesanyámnak azért nem számolhatok be az ott támadt csömörömről, mert a teljes igazság érdekében nem hallgatnám el, hogy már harmadik gimnazista koromban szeretőm volt... Meg aztán a lányt, Tinkát édesanyám is jól ismeri. Nemcsak onnan, hogy lépcsőházi szomszédságban laktunk Tinkáékkal. Még a gimnáziumban is mindig egy osztályba kerültem össze a lánnyal, s így akaratlanul is többet tudott róla, mint a házban lakó, hasonló korú többi lányról. A figyelmét még az is növelte, hogy Tinka szülei már régebben elváltak, és édesanyám sajnálta az apa nélkül nevelkedő lányt. Mondhatnám úgy is: árvának tartotta. És jóllehet, az érettségit kö- • vető nyáron Miskolcra költöztünk, elsősorban miattam, mert csak ott tanulhattam tovább, miután a pesti műegyetemről helyhiány következtében kiszorultam, édesanyám változatlanul sopánkodott Tinka sorsán. Ha valamiért Pestre utazott, mindig hozott valami hírt a lányról. Először azt, hogy egyetemi fölvétele elutasítását hiába föllebbezte meg, majd azt, hogy elhelyezkedett egy vállalat könyvelésében és arra törekszik, hogy a vállalat ajánlásával legalább az egyetem esti tagozatán tanulhasson. Így értesültem arról is, hogy a következő tanévben sikerült Tinkának bejutni az esti tagozatra; hogy eredményesen vizsgázik; hogy közben meg-megemelik a fizetését és már sokkal, de sokkal jobb körülmények között élnek az anyjával, mint amikor a szomszédságukban laktunk. Én mindig megjegyzés nélkül hallgattam a Tinkáról mondottakat. Legföljebb bólogattam rá, nehogy anyámnak föltűnjön, mennyire nem érdekel Tinka életének alakulása. Egyébként a többi osztálytársaiméra se voltam kiváncsi. A csalódottság és szégyenkezés okozta ezt, amiért közülük csak egyedül én kényszerültem a vidéken tanulás számkivetettségére. De a Tinka sorsa iránti közönyösségemet a meggyűlölése is táplálta. Nem tudtam neki megbocsátani, hogy majdnem egy évig következetesen, tudatosan kijátszott. A gyűlöletemet az se változtatta meg, hogy valójában nem voltam szerelmes Tinkába. Csak róla hittem, hogy szerelmes belém. Mert mi másért lett volna a szeretőm egy egész napos, Vi- segrádra és környékére tett iskolai kirándulás alkalmából? Most se tudnék mást mondani, mint azt: határtalanul büszke lettem arra, hogy Tinka nemcsak ellenállást nem tanúsított, hanem szinte ő kezdeményezte vizsonyunkat. Ezt a hiedelmemet az is erősítette, hogy Tinka volt az, aki a pihenésre leheveredett osztályfőnökünk és osztálytársaink hátamögött; ügyesen elcsalt egy kis erdei, külön bóklászásra... Lehet-e édesebb és Izgalmasabb közös titka egy lánynak és fiúnak annál, ami akkor közöttük kezdődött? Hát még a folytatása! De már ott- ' hon, Tinkáék lakásának zavartalan kényelmében, amiTavaszy Noémi linómetszete kor a mamája második műszakban dolgozott. Ismétlem, határtalanul büszke voltam arra, hogy Tinka a szeretőm. Minden fiúnál klasszabbnak éreztem magam. Nem is tudtam volna mással megmagyarázni, hogy hónapok óta kitart mellettem. De még másért is büszke voltam: az osztályunkban Tinka volt az egyetlen lány, akinek minden fiú csapta a szelet. Még azok is, akikről tudtam, hogy melyik lánnyal van szerelmi viszonyuk. De Tinkának csak én kellek — hittem én —, egyedül csak ép, amíg Tinka flűl. Az eredmény elképesztett. Az osztályunk tizenkét fiúja közül kilencnek lefeküdt. Csupán a kis növésű Balezer Lali és Siska Gyulus, valamint a csipőferdülése miatt sántító Werner Tibi nem fakasztott benne szekszuális ingert, hogy így fejezzem ki a fiúkat kóstolgató és váltogató kíváncsiságát. Tinka iránt támadt gyűlöletem oly nagy volt, hogy az érettségi bankett végén még egy kurta búcsúkézfogásra se érdemesítettem. Szeszes tobzódásunkban aligha tűnhetett föl bárkinek is. Földeák János w W i r ÉRETTSÉGI TALALKi ozo a többiekkel pusztán azért kacérkodik, hogy elterelje rólunk az esetleges gyanúsítást. Óriásit tévedtem, Tinka nem falazásból kacérkodott másokkal. Ezt két fiú össze- verekedéséből tudtam meg, amikor szétválasztva őket, megkérdeztem, mi bajuk támadt egymással. Bár ne kérdeztem volna!... Csaba azért ment neki Ernőnek, mert az »fölcsalta« hozzájuk Tinkát és »erőszakkal leteperte« ... Ernő csak az erőszakosságot tagadta, mondván: ha Csaba nem hiszi és meri, kérdezze meg Tinkától, igaz-e az erőszakos leteperés? Csalódottságom indulatában — magamat vigasztalni — majdnem elhencegtem nekik, hogy Tinka már majdnem egy éve a szeretőm — mit verekedtek össze miatta? —, de mert velem egy időben nekik is lefeküdt, hát inkább hallgattam róla. M ég aznap, a tanítás után, hazafelé menve, minden bevezetés nélkül, felelősségre vontam Tinkát: — Mond, kisasszony, Csabán és Ernőn kívül még kivel osztozkodtam rajtad? Tinka nem döbbent meg, nem vörösödött el, csak a meglepetéstől egy pillanatra megtorpant a járdán. — Semmi közöd hozzá! — mondta aztán nyersen. — Nem fogadtam neked örök hűséget. És ha engem nem izgatott, hogy te még melyik lánnyal... Szóval téged se érdekeljenek az én ... — Akkor menj a francba! — vágtam közbe, és durván löktem is rajta. Ha nem utcán vagyunk, talán még pofon is vágtam volna, annyira földühített, hogy egyáltalán nem mentegetőzött, sőt még neki állt följebb. A megsértett önérzet addig nem hagyott nyugton, amíg ki nem derítettem, kik még Talán még Tinkának se, any- nyira körülnyüzsögték a fiúk... Az érettségi utáni éveimről csak annyit, hogy az egyetem elvégzése után — kitüntetésként — ösztöndíjjal a Szovjetunióba küldtek, egy kutatóintézetbe, mérnöki képesítésem tudományos szintű gyarapítására. Három év múlva tértem haza, s mint ahogy édesanyám büszke is rám érte: álmodni se mert nagyszerű állásba helyeztek el. A z emberi révbe érésem küzdelmes sikerei sem koptatták el azonban Tinka elleni haragomat. Még a tízéves érettségi találkozó meghívója fölötti öröm se nyomta el, de azért mohó kíváncsiság támadt bennem Tinka iránt. Miként alakulhatott az élete, mivé vagy kivé formálta érzelmi ingatagsága? A kíváncsiságomra meg- szédítő választ kaptam. Már majdnem teljes létszámban együtt voltunk, kiegészítve vagy másfél tucat férjjel és néhány feleséggel, és zsiva- jogva örvendeztünk és csodálkoztunk egymás karrierjén, illetve lemaradottságán, amikor megérkezett a matematikát tanított osztályfőnökünk, a szenvtelen beszédmodorú, korán megkopaszodott Bartos tanár úr, aki mindössze tizenhat évvel idősebb csak nálunk, mégis oly lassú- dad a mozgása, járása és oly lötyögősek a ruhái, mint az öregembernek. S Bartos tanár úr nem egyedül jött: Tinka feszített mellette, kicsit húsosabban,, mint gimnazista korában. Büszkén mosolygott a lelkes ovációzás alatt. Nekem rögtön föltűnt, hogy nem lép hozzá senki megölelni, megcsókolni ... — Engem rendkívül feszélyezne — szólt a tanár úr derűsen —, ha azért, mert Tinka a feleségem, nem az osztálytársukat ... A diákélet humora j&erűs dolgozatok Vége az iskolaévnek. \ Ilyenkor a pedagógusok j nemcsak az évet zárják le, lecsukják azokat a munkafüzeteket is, amelyekben a jövőre készülő nebulók derűs dolgozatai is föllelhetők. Persze, eme jelenség nem I jellegzetesen magyar téma; világszerte találhatók félre nem érthető elírások, külhoni | diákok dolgozataiban is. Külföldi lapokból tallózva most j egy csokorravalót nyújtunk át. Egy frajicia diák írta: »Szeretni kell a kutyát és a macskát, mert olyan állatok ők, I mint mindenki.« Egy lengyel diák házi feladatából: »Elvezette a lovát J inni és kezet mosni...« | Máshonnan származó böl- | csesség: »A selyemhernyók \ a selymet tojjak, mint ahogy j a birka a gyapjúfonalat...« Ez sem ér kevesebbet: »A j halakat konzervdobozokba rakják a konzerv atórium\ ban ...« Egy vajdasági nebuló írta: »Az atom áll, úgymint... elektronból, neutronból és poltronból . . .« Másutt egy srác Így képzelte el a kutatást: »Hogy | petróleumot nyerjen az ember, lyukat ás és leszáll keresni ...« Egy kis balga belga szerint: »A legismertebb déligyümölcs a Citroen ...« Tudós óceanográfus-jelölt írhatta le ezt is: »Óceániában van a Monokini-sziget.-« Amerikáról írt dolgozatot egy olasz kisdiák. íme, egy részlet remekművéből: »Az ottani négerek keresztény muzulmánok. ..« Innen származik a következő megállapítás is: »Korzikán még árnyékban is süt a nap.« Földrajzi zseni egy nyugatnémet diák: »Skócia fővárosa a Scotland Yard.« Es egy afrikai helyzetkép: »Afrikában is van hótakaró, csak sokkal melegebb ...« Történelmi telitalálatok: »Az egyiptomiak vontatásra nem használták az ökröt, mert még nem volt feltalálva a lópatkó.-« »Húsvét az a nap, mely alatt a zsidók negyven napig meneteltek a pusztaságban.« A feudális rendszerről irta egy kisdiák: »Ebben az időben a feudális urak nem csináltak semmit, s nagyrészt azt is a szolgákkal végeztettek el..,« Bartos tanár űr befejező szavait már nem értettem a harsány éljen !-ektől. Megrökönyödésemben jóformán észre sem vettem, hogyan sodródtam én is Bartos tanár úr elé, parolázni vele. De arra már magamhoz tértem, amikor Tinka szorongatta a kezemet. — Kimondhatatlanul örülök, hogy te is itt vagy —, mondta halkan, és megcsókolt. Tinka váratlan csókja nemhogy kiengesztelt volna, inkább viszolygást keltett bennem. És Bartos tanár úr miatt, akit hirtelen megsajnáltam, s még jobban, amikor elhelyezkedtünk az E-alak- ban összetolt asztalok körül, és láttam — hallottam, mily elégedetten, mondhatnám büszkén élvezi a hízelgő gratulációkat házasságához ... De Bartos tanár úréhoz hasonló büszkeséget láttam Tinka arcán is. El kell ismernem, asszonyi érettségével valósággal kivált a sok fiatal nő közül; ez fejeződött ki a fiúk egymásra licitáló bókjaiban is. Még a mellettem ülő, sánta Werner Tibi se állta szó nélkül: — Micsoda pompás asszony lett Tinkából! — mondta nekem, s talán azért, mert észrevehette szótlanságomat. — Bartos tanár úr nem hiába matematikus, a nősülés feladványait remekül oldotta meg — tette hozzá heherészve, tetszelegve a »bemondásán«. Tulajdonképpen Werner Tibi megjegyzése eszméltetett rá, hogy mi nemcsak érettségi találkozót tartunk, hanem seregszemlét is: diákköri szeretőink szemléjét, ahol Tinkát illeti az elsőség pálmája, amiért kilenc fiú sorozatát végül Bartos tanár úr tetézte meg. És méltán büszkélkedhetnek a fiúk is, hogy többszörösen megelőzték Tinkánál a most hetykén mosolygó osztályfőnök urat, de ugyanezért vigyoroghatnak jónéhányan jelenlevő férjen. is, minthogy a lányok fele is kuncoghat a fiúk feleségén. «- Rajtam viszont nem röhöghetnek, mert én nőtlen vagyok — gondoltam elégedetten. A következő pillanatban mégis rámtört a csömör: megundorodtam az érettségi találkozótól, a magát fitogtató Tinkától, a lányok ölére és mellére emlékező fiúktól, a fiúkra cinkosan viho- rászó lányoktól. Meg a kopasz Bartos tanár úr »megdicsőülésétől« is, miközben fogalma se lehetett arról, hogy hajdani tanítványainak nagy része milyen idiótának tartja .. . Alig bírtam kivárni a po- hárköszötőkkel meg-megsza- kltött vacsorázás végét: az asztalnál ülés rendjének megbomlását. Ügy álltam föl, hogy előbb — szándékom álcázására — megkérdeztem Werner Tibit, merre van a WC, aztán föltűnés nélkül' arra osontam ki az étteremből, és egyenesen hazamentem. Volt aztán a nagy fölfedezések kora. A nagy hajósok korszaka. Két példa: »Aki először hajózta körül a világot. Margarin volt, a rettenthetetlen ...« A másik se rossz: »Mielőtt felcsapott volna hajósnak, Kolumbusz tojásnagykereskedő volt. Egyébként csalódott Amerika nemlétezésében ...« Tovább forgatva a történelemdolgozatokban kifejtett titkait, ilyenre bukkanunk: »Mikor IV. Henrik még egészen kicsi volt, szeretett a gyerekeivel játszani...« Egy francia kisdiák ekképpen elmélkedett az iskolapadban: »1793. január 21-én XVI. Lajost 'lefejezték. A következménye: meghalt XVI. Lajos ...« Eddig a diákdolgozatok aranymondásai. Most pedig néhány olyan bölcsesség következik, amelyet — valahol Európában — szórakozott pedagógus mondott el az osztály előtt: — A mészkőben rengeteg kihalt állat él. — Akik nem olvasták Horatiusi, olvassák el még egyszer! — Az angol családnak egy uszkve másfél gyermeke van. — A szimbolistákat csukott szemmel kell olvasni, úgy jobban érezheted az ízüket. Bogarászta: Révész Tiboi Új világkép (Molnár Gabriella grafikus kaposvári kiállításának anyagából) Bohács Virág versei Közöttünk él és senki sem ismeri még a nevét Kaposváron. Pedig a volt szarvasi tanítóképző növendékének verseihez már annak idején Hegedűs András is sok reményt fűzött. Szerényen, a posa közvetítésével került most is a kezembe a füzete. Régi és új verseivel, amelyekről némi gyakorlattal mondhatom, hogy érdekes egyéniségű költőnőről vallanak. Annál is inkább, mert nem gyengéden lírizáló női lélek áll a rejtőzködőn választott Bohács Virág név mögött, hanem magvas versek sorát írta le a kaposvári Kállai Éva Leánykollégium nevelő tanárnője. A sokrétű és érzékeny és sokműszakú mai asszonyi élet lírája ad nemegynek jellegzetes hangot. Általában kemény fegyelem jellemzi és az a vigasztaló, nem érzelmes, de érzékeny képzelet, amely a »hajatövébe hulló gond« fölött lobog. Verseinek nem egyikében a »közönyös szürkeség«-ből megszólított idő és végtelen, másutt a tárgyakkal beszélgető tudás és a földet értő és érző lélek van jelen. Egyszerre ír ódát a virágokhoz, az anyaghoz és a mosáshoz és a vasaláshoz is. Magvas költő, szavai mögött nem lirizálás, de gondolat, képeiben a mai világ tárgyai és lelki világának kérdései és feleletei. Örülök, hogy megyénk olvasóinak fölhívhatom a figyelmét a köztünk élő Bohács Virág verseire. Takáts Gyula MÁJUS Napok óta tart az ünnep, földre szálltak az istenek, fákban laknak az istenek. ~. r Ünneplőt ölt a csupasz ág, ünneplőt a bodza, násztól hangos a pocsolya. Tárul, ómul a szőlőtő, kikerics vidul, piperkőc. Meleg földeken bodobács-hit, szerelmük szentesítik; és búgnak a gerlék esőben is Hinni tanít az öreg tölgy virága, gyertya maga, örök; gyújtják a régi elődök. Szétbomlik hajam rendje, tövébe hullik a gond, meleg éjszakákról suttog a Hold ... Egy marék föld Végy egy marék földet és kérdezd, kérdezd izzón, szenvedéllyel: ki lakik benned, ki lakik benned. Amíg ott lassan bomlik, szétesik, szólni indul: sújt a gravitáció, kezed aláhull, kezed aláhull. A föld titkai nem miénk, vallatni hagyja magát: csókold meg csendesen, benne lakik anyád, benne lakik anyád. De te ne békülj e titokkal, csak kérdezd, kérdezd még: elindulok Feléd, én lakom abban, én lakom abban. EPIZÓD Mosott ruhák százai csüngenek földközelben mint megannyi bús felhő a nap élénkké dobja színüket és fodrozza a szél — hordozza életem — Helyi kis tócsákból vágynak magasra szállni szappan-szagú rostjaik akasztott vágyak fehér lepedő-óhajok — íme egy rokon tereget — Es lombos fa csitít, tartja a kötelet... Somogyi Néplap u
