Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

Tv-jegyzet Keresek egy embert Mikor ér veget a háború? Nem tudom. Egy sávolyi pa­rasztasszonynak talán soha­sem. Néhány éve riportot ír­tam róla; altkor még mindig varta az urat viasza. Sok, nagyon sok az olyan ember, akiknek még nem ért veget a háború. Mert vissza­vár valakit. Vagy mert elve­szettéit keresi, még mindig. Aynyija Barlo magyarul is megjelent könyvében róluk írt. S a győzelem napjanak év­fordulóján — pénteken este — a televízióban is láthattuk a könyv alapján 1973-ban ké­szüli szovjet filmet. Megrendí­tő volt. Nem tudok, nem is akarok másra gondolni, csak arra a pillanatra, amikor a fel­nőtté vált lány rátalál a lakás­ra, ahol valamikor lakott A lépcsőre, amely fölsebezte homlokát s amelyet most be- cézgetve simogat. És arra a néma pillanatra — mintha évekig tartott volna —, ami­kor egymást nézik íóilelt nő­vérével, idegen ismerősként, gyanakodva és felmérőén, hi­tetlenül és hinni akarón. Nem akarok másra gondol­ni, csak arra az asszonyra, aki leborul a másik asszony előtt, aki a lányát fölnevelte. Meg arra, aki a »lélek hosszát-“, a fél világot bejárja egy-egy re­ménysugár után. Háború zűr­zavarában eltűnt kislánya ulán. Arra a nagyorrú, csú­nyaságában is olyan gyönyörű/ lányra, aki nagyon szeretné, ha ez az asszony az ő megta­lált anyja lenne... Egy híradófilmre ugrik az emlékezetem hirtelen: Pablo Nerudat temetik. Szuronyok árnyékában. És egyszerre va­laki elkezdni énekelni az In- ternaeionálét. Hangok kapasz­kodnak a hangjába; reményke­dő röpte és ítélkező súlya lesz az indulónak, egy időben. Ne mondja senki, hogy véget ért a háború, amíg valahol fegy­verek árnyékában éneklik az Internacionálét Amig valahol fasizmust, vagy ahhoz közeli »rendet" kényszerítenek a ha­lált kopó géppisztolyok. Ne szégyeljük, ha párás lesz a szemünk egy olyan film né­zése közben, mint a »Keresek egy embert". Mondjuk egy­szerre; soha többe! t*. L. Somogyi diákok sikere Hazánk mezőgazdasága diákszcmmcl AZ HSZHP SOMOGY MtüVtl ti I ZUTTS A G A N A K LAPJA XXXI. évfolyam, 109. szám. Vasárnap, 1975. május 11. Csökkentik a közületi személygépkocsik kilométerteljesítményét A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a múzeumbaráti kör pályázatot hirdetett Ha• Barkácsolónk, barkácsolunk... .., néha csak azért, mert rá vagyunk kényszerítve. Én pél­dául teljes erővel rákapcsol­tam a biztosítékpatkolásra. Hat amperes, úgynevezett vé­kony olvadóbiztosítékról van Szó. Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik lámpám vélet­lenül a falhoz koccant, az elő­szobái biztosíték pedig kiol­vadt. Tartalék nincs. No, nem baj, majd holnap veszek. S akkor kiderült, hogy ez leg­alább olyan lehetetlen, mint a Baiaton-parton lókára va­dászni. A megye szaküzleteit járva egyedül Siófokon találtam biz­tosítékot, igaz húsz amperosat, s ennek beszerelését az eladó nem ajánlotta. Mit tehet az ember? Hallgatva a »hozzáér­tők« tanácsára, kerestem egy drótdarabot, és »megpatkol­tam« a kiolvadt biztosítékot. Erre egy darabig nem lesz gond, elbírna akár egy köszö­rűgépet is. Legföljebb a veze­tékek égnek majd le. Persze azt jóval könnyebb lesz sze­rezni. .. Több ismerősömtől hallot­tam, hogy az olvadóbiztosíték hónapok óta hiánycikk. Ugyanakkor a tv-reklámból tudom, hogy ilyesmit barká­csolni nem éppen veszélytelen. Ügy látszik, azok, akik ezt a kis alkatrészt gyártják, vagy nem tudják ezt — bár ez nehe­zen hihető —, vagy egyszerűen nem adnak ilyen apróságra. Talán így kényszerítik az em­bert, hogy vegyen részt a csi­náld magad mozgalomban? Lehet. De mindenesetre ki­csit merész ötlet. D. T. zánk mezőgazdasága diákszem­mel címmel. A pályázatra több mint háromezer rajz erekezett. Huszonhét somogyi általá­nos iskolai tanuló rajzát állí­tották ki, tizenhármán a ka­posvári Kisfaludy utcai iskola tanulói. Ebből az iskolából többen pályáztak a hasonló cí­mű dolgozatkategóriában is; egy tanuló jutalmat kapott. A tehetséges rajzoló gyerekek közül II. díjat kapott — az alsó tagozatosok mezőnyében — Poós Csaba, a Kisfaludy ut­cai iskola tanulója. A felső­sök között két kaposvári diák szerepelt eredményesen: Lenti Zsolt, a Kisfaludy utcai és Szabó György, a gyakorlóisko­la tanulója. A pályázati kiállítást ma nyitjáik meg a Magyar Mező- gazdasági Múzeumban, s ugyanott rendezik a díjkiosztó ünnepséget is. A Közlekedés- es Postaügyi Minisztérium a kormány ta­karékossági határozatának végrehajtására az év elején részletes intézkedési tervet állított össze. Ebből néhány pont már megvalósult. Meg­jelent a közúti gépjárművek üzemanyag-fölhasználásának új normája, megkezdődött a gép- jármüügyintézők továbbkép­zésé stb. Újabb intézkedésként a közlekedés- és postaügyi miniszter, a pénzügyminiszter és a munkaügyi miniszter együttes rendeletet adott ki. A Közlekedésügyi Értesítőben most közzétett rendelet kor­látozza a közületi személygép­kocsik évi futásteljesítményét. A rendelet értelmében a közületek személyautóik kilo- méterteljesítményét — a múlt évihez képest — 10 százalék­kal kötelesek csökkenteni Ez átlagos követelmény. A mi­niszterek, a főhatóságok veze- 1 métereket. A tői saját hatáskörükben, difié- donban levői renciáltan, ennél kisebb vagy [ igénybe nagyobb korlátozást is elren­delhetnek, de a csökkenés mértéke együttesen nem lehet kevesebb tíz százaléknál. A korlátozás természetesen nem érinti a közvetlen terme­lői szolgáltatásokat ellátó gép­személyi tulaj - hivatalos célra vett vagy más válla­latoktól bérelt személygépko­csikért kifizetet díjak összege ugyanis nem lehet magasabb a tavalyinál. Kivétel abban az esetben tehető, ha valamelyik közület véglegesen csökkenti személygépkocsi-állományát. járműveket, s többek között | Ilyenkor a hivatalos célra a közművek, az egészségügyi használt magángépkocsikra fi- szolgálat, a posta szolgáltató j zethető ószeg — leadott ko- gépkocsijait. . j csínként — évi 30 000 kilo­A rendelet intézkedik arról, méter teljesítmény térítési dí- hogy a kilométerteljesítmény I javai emelhető, csökkenése nem járhat a gép- \ A rendelet — amelynek kö- kocsivezetök keresetének csők- vetkezetes végrehajtásával évente mintegy tízmillió kenésével. Gondoskodik arról is, hogy a közületek más mó­dón ne »pótolhassák« az elő­irt csökkentéssel kieső kilo­liter benzin takarítható meg — első ízben 1975. évi kilométer- telejesítményckre érvényes. 4 NVA K Panasz a játékokra yf/?" ­— Semmi örömöm nincs ben­nük, maguktól esnek szét! Együtt ült a csa­lád. A nagymama, az anya és a fiú. A legény — úgy négy­éves forma — szösz- mötöl valamit, az­után egy könnyed sejtette, hogy mozdulattal lerán- percenként tóttá a térítőt. A tá­nyér persze össze­tört. A nagymama megszólalt: — Ugye, ugye, a fiad! A gyerek boldo­gan mosolygott. Pá­dig megértette a hangsúlyból: most nem dicsérték. Ját­szott tovább. Ráta­lált a vekkerre; rá- zogatta, nézegette, Mai ív-ajánlaíunk Ibsen—Miller: A nép ellensége Ibsen színművét mai szín­padra alkalmazta Arthur Mil­ler — hirdeti a színlap. S va­lóban a világhírű Miller csak formai-technikai változtatáso­kat hajtott végre Ibsen drá­máján. A történet főhőse, a sok nél­külözés után szülővárosába fürdőorvosnak visszakerült Stockmannt, végül azonban az orvos fivére, a város polgár- mestere mellé állnak, aki cá­folja, hogy a víz fertőzött. A doktor ezután előadásában akarja elmondani fölfedezését, de a lapkiadó Aslaksen az elő­adást népgyűléssé változtatja s a doktort a nép ellenségévé nyilváníttatják. A doktor vé­leménye megváltoztatására is Stockmann doktor azt gyanít- rá akarják bírni, de ő kitart js, hogy a varos gyógyvize íer- | igaza mellett, ha ez mellőzte- tőzött. s ezt a gyanúját a he- , téssel, sőt bántalmazással jár lyi sajtóban is nyilvánosságra | is, (A drámát a Katona József akarja hozni. A lap kiadója és ! Színház előadásában 20.15 óraj szerkesztője eleinte támogatják j kezdettel mutatja be a Tv.) „Kilátás” csak júniusban Sokan és joggal kifogásol­ják, hogy a tokaji parkerdő­ben fölállított, nyolc méter magas kilátót nem használ­hatják a kirándulók. Mert áll ugyan a kilátó, de a följárat zárva van, és ott a tiltó tábla i Is. A Somogy megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságtól azt a felvilágosítást kaptuk: az átadásnál statikai hibákat ta­láltak. Ahhoz, hogy biztonsá­gosan lehessen használni, meg kell erősíteni az alapokat. Ezen dolgozik most a kapos­vári Műszaki Erdészet. Azt ígérik: a jövő hónapban be­fejezik ezt « Biankái. tak egy kicsit. Föl- hánytorgatva a gye­rek kiváló és rossz tulajdonságait. Ö közben az ágy alá bújt és nem is fel­hői genszter, hol tudós professzor lesz be­lőle. Ö magának fiú és unoka volt egyszemélyben. Mi­kor honnan lehetett egy kis cirógatást kicsikarni A két pozíció — a két nő között — mar élesen külön­nyom! Mikor ta­nulsz meg beoszta­ni? A beosztás pedig bűvös szó volt. Annyit jelentett, hogy pénz csak hosszas könyörgés­re lesz. Félóra hall­gatás után. Az első tíz perc alatt eltelt vala­hogy. Közben az anya azon morfon­dírozott, vajon mi­lyen »csöpp lány« is ő? Gondolatban már hosszú, szőke copfokkal, apró bé­náit. Természetesen ^ruhában mászkált nem tudtak meg­egyezni abban, unoka és elkezdte tekerni h°9V végül a hátán azt a kis vagy csak amoí«an izét. Aztán megun­ta, letette. Hallgató- zott. — Nagymamií Ketyeg! — Persze. Ügyes vagy. fölhúztad. gyerek a kis csíny­tevő. El is aludt a vita, ahogy eddig is elcsendesült dennap. Hagyták szóra­kozni hát, ők pedig gondokról beszélgettek. Ez is, mint minden hason­Lám, az én kis uno­kám .... Az anya közbe­szólt, fanyarul: — Persze. Ha dött. majd odavágja, ak- — Mama, adj egy kor megint a fiam százast! Palikának lßsz- nadrág kell. Ezen torzsalkod- — Édes, csöpp lá­az ágy alatt. Épp akkor dúgta ki a kobakját a fiú az asztal lábai kö­zül. — Negyvenévesen min- ** ezt fo9Í<* csinálni — folytatta anyja a gondolatsort han­gosan. — Neked is ez fu­tott eszedbe — né­zett rá a nagymama ló eszmecsere, Icöl- »csöpp« lányára, csönkéréssel végző- Es kicsordult a könnyük, ügy ne­vettek öt percen át. No, és a százas is meglett. L P. Bevált a családi művelés Tíz hold málnás a csökölyi Béke Tsz-ben 70RKA »A császár vasárnap, kémje" ehnű francia tv-filmsorozat I. része 14.30 órai kezdettel kerül bemutatásra. (T udósitónktol.) Kadarkút és Gige között, a kövesut “-mentén, nyílegyenes sorokban haragos zöld levelű málnatövek sorakoznak egy­más után. A sorközök gyom- talanok, tiszták; a leveleken látszik, hogy nem régen per­metezték a kártevők ellen. A málnás a csökölyi Béke Ter­melőszövetkezet tulajdona. A tsz elnökne, Köves Imre el­mondta: a tíz holdon három éve telepítették a málnást. A múlt évben — akkor termett először — 440 mázsát szüre­teltek róla, s ez 660 ezer fo­rint bruttó bevételt adott. Az Erdei Melléktermékeket Érté­kesítő Vállalat vette át a gyü­mölcsöt. 1 A tsz-tagok vállalták, hogy | egy vagy két sort egész éven át gondoznak, s ezért a köz­gyűlés által megállapított munkabérben részesülnek. Ha­sonló módon szervezte meg a gazdaság a termés Időben és jó minőségben való betakarí­tását is. A növényvédelmet a Kaposvári Növényvédő Állo­más látja el, szerződés alap­ján. Az idén eddig már három alkalommal permeteztek. A malnatermelés munkaigé­nyes — főleg az érés és a szedés idején —, de a gondos, körültekintő munkát meghá­lálja. S megfelelő jövedelmet biztosít a tsz-tagságnak, fel­dolgozása révén pedig az ipar- , nak is. Boldogok A' bemutatóról ér§re®6 kritikust kérdezi a barát­ja: — És mond: happyendje is van a darabnak? — Hogyne! Mindenki boldog, amikor vége van... Gabrovói történet Tv an csónak .szemrehá­nyást tesz a barátja^ — Levelet küldtem, ne­ked, hogy mikor érkezünk hozzád látogatóba, és még­sem voltál otthon. Hogyan történhetett ez? — Ügy, hogy az értesíté­sedet még időben megkap­tam™. Mai probléma Az egyik csallóközi falu­ban szerelmespár üldögél a kertben. A legény nagyo­kat sóhajt. A lány megsi­mogatja a fiú kezét, es ma - gyarázó hangon megszólal: — Hiába minden. Jan i • kám, még várni kell- a la­kodalommal. — De hát miért kell várni, amikor annyira sze­retlek?! — Azért mert nyolcvan, vendéget kell hívnunk, és még csak ötvenre van együtt a pénz. Nem vés Äz erdész meglát egy férfit, aki bicskával a ke­zében álldogál egy fa mel­lett. — Nem tudja, hogy fa­törzsbe tilos bármit is bevésni?! — kérdezi szigo­rúan. — Kérem,' én nem vések.. En radírozok! Jellemzés Valaki így jellemezte az ismerősét: »Az? Az, kérem, egy ki­mondott analfabéta. Sze­rintem még a vargabetűt sem tudná leírni!« Ritka kivétel Két 30 körüli férfi be­szélget: — Azt hittem, köItö lesz belőled. Hiszen olyan szép verseket írtál... Miért hagytad abba? — Tudod, a tehetségem valahogy nem tudott lépést tartani a kritikámmal. Gyorshajtás ■— Micsoda könnyelmű alakok vannak! Ügy megy ez az Opel Rekord mint az őrült... Legalább száz­hússzal száguld már órák óta a rrú kocsink mögött : A* MSZMP Somogy mygyel Bizottsigána’.i lapja« jy - r«sz-rrkesMO: i 1 'iÁ> 3AVORI BÉLA. ' 1 SzerRpratflség: Kaposvár, TKfhtvn Sándor u. 2. Postacím: 7401* Kaposvár, postafiók 31. •Telefon: 11-510, 11-511, 11-517* Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor, beküldött kéziratot nem őrzőnk; jneg és nem küldünk vissza l Terjeszti a Magyar Posta* “Előfizethető a helyi postahiva-* tatoknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 FU Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor u* 6* . Felelős vezető: Fai kas £ela ;gaz£at4* /

Next

/
Thumbnails
Contents