Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-09 / 107. szám

'Tjuzielt &ztfknztöi£q ! Karambolozott Zsiguli személygépkocsimat javításra átadtam az AF1T kaposvári telepének. Az Állami Biztositó kárbecslőinek megállapítása alapján a kocsimban keletke­zett károkat a megrendelőlap alapján kellett volna kija­vítani. azonban a javítás elkészülte után kiderült, hogy az AFIT olyan munkát is számlázott, amelyek a kárbecslői megállapításban nem szerepeltek. Ezért az Állami Bizto­sító a számlát nem fogadta el, illetve túlszámlázás miatt levont a részemre kifizetendő összegből 102Ó forintot. Rek­lamáltam az AFIT kirendeltségén, kérni akartam a számla korrigálását, illetve a biztosítói szakvélemény alapján tör­ténő kiállítást, de szerintük a számlázás a valóságnak meg­felelően történt. Kis keresetű ember vagyok, ezért nem mindegy, hogy a részemre jogosan megjáró pénzből 1020 forintot megka­pok-e vagy nem. Azt sem értem, miért végzett el az AFIT olyan munkát is. amelyek sem a biztosító áltál kiállított papíron, sem az általam adott megrendelésen nem szere­pelnek. Kérem a segítségüket, hogy az AFIT vagy az Állami Biztosító a nekem megjáró pénzt fizesse ly. Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelettel: JCarlaL 3jteán Kaposvár, Semmelweis u. 12. 1975. május 4-én Gyékényesről szerettünk volna autó­busszal a vasútállomásra menni, a 17 óra 23 perckor indu­ló személyvonathoz. A busznak menetrend szerint 16.45-kor van az indulási ideje, ehelyett már 16. 30-kor elment. így férjemmel, öthónapos kisfiámmal és még nagyon sok utas- társunkkal együtt gyalog rohantunk a vonathoz. Ilyen és ehhez hasonló eset már nem először fordult elő. Lehet, hogy ez örömet jelent a buszvezetőnek, de az utasoknak sok bosszúságot okoz. Tisztelettel: Cfdek 3ntrtnt Kaposvár, Gyár u. 1«. Tisztelt Szerkesztöseg! Férjem, Király Zoltán a Dél-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság szakaszmérnökségén dolgozik kubikosként. Sajnos, csak dolgozik, mivel a munkájáért járó bért néha elfelej­tik kifizetni. 1975. januárjában fagyszabadságon volt, de az erre az időre járó bért csak március közepén kapta meg. 1975. március 1-től 31-ig táppénzen volt. Azóta már majdnem másfél hónap elteli, de összesen csak 848 forintot kapott. Tudni szeretném, hogy ki tud 800 forintból két hónapig megélni? Vagy talán a szülő köteles eltartani egy három­tagú családot? Tisztelettel: 'Xjtádjj, iSfoLtánni 7570 Barcs, Béke u. 7«. AZ HSZHP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 107. szám. Péntek, 1975. május 9. Borospincéből ifjúsági klub Cigány királykisasszony Oroszlányba utazik a Pacsirta és a Fekete Rigó Kaposváron az Irinyi Dániel utcában van egy jellegzetes, oszlopos ház, annak a pincé­jében jártam tegnap. Nem a megszokott pókhálók, faraká­sok és szándombok fogadtak, hanem, puha szőnyegek, réz­domborítások. piros bárszékek, meghitt sarok,, barátságos cse­répkályha és sok virág. A leg­újabb pinceklubot avatták az áíész dolgozói. Pólyák József párttitkár el­mondta: tavaly a júliusi veze­tőségi ülésen a kaposvári aiap- szervézet javaslata alapján ha­tározták el: a fiataloknak se­gítséget nyújtanak ahhoz, hogy pinceklubot kaphassanak. A KISZ-titkár. Csongrádi Ágota és az ifjúsági bizottság tagja, Szira János elmondta, hogy a mozgalom számára szinte létkérdés volt e klub hiszen a százötven fiatal szét­szórtan, különböző boltokoan dolgozik. Még a KISZ-gyűlések megszervezése is gondot oko­zott, nemhogy rendezvényeket, ■közös kulturális programokat ! szervezhettek volna. — Eddig az irodákat kértük kölcsön, ha össze akartunk j gyűlni — mondta egyikük. ‘ Koros Teréz, — aki szép sza- , valatával emelte az avatás ün­nepélyességét — elmondta, ] hogy ők, a központban dolgo­zók, csak akkor találkoztak a j bolti alkalmazottakkal, ha azok jelentéseket, kimutatásokat hoztak. És mikor a pártszerve­Ma reggel ülnek autóbuszba azok a kaposvári gyerekek, akik részt vesznek az oroszlá­nyi IV. dunántúli bábjátékois- napokon. Somogvból két cso­portot hívtak meg: részt vesz a találkozón a FÉK Pacsirta Bábegyüttese és a Zpja Neve­lőotthon januárban alakult Fekete Rigó Bábcsoportja. Mind a két együttest Szabó Gyuláné vezeti. Tegnap reggel tartotta fő­próbáját a Zója Nevelőotthon­ban a cigánygyerekekből ala­kult Fekete Rigó Bábcsoport. A Cigány királykisasszony cí­mű előadással mutatkoznak be a bábjátékosnapokon. A nyitókép látványos: egy kócból. loputökből készült bá­but keltenek életre, öltöztetnek cigányviseletbe a gyerekek. Ének és tánc kiséri a játékot, majd pedig egy gyönyörű me­sével folytatódik. (Balogh Beá­nak, a Népművelési Intézet zet kiszemelte cégünk egykori | borospincéjét, boldogan dől- í goztak, hordták a téglát, a föl- } det. Az AGROBER KISZ-szerve- ‘ zete társadalmi munkában , mintegy 16 ezer forint értékű [ tervet készített az átalakítás- i hoz. A fiatalok 70 ezer forint­nyi társadalmi munkát végez- J tek, s a központi hozzájárulás­sal létrehozták ezt a 230 ezer | forint értékű klubot. Színes, érdekes tervet készí­tettek a fiatalok: pingpong­versenyeket, politikai vetélke­dőket, kiállításokat, klubdél- utánokat terveznek. De gondol­nak arra a 36—40 nyugdíjasra is, akik szinte hetente »beláto­gatnak« hajdani munkahe­lyükre. Ügy szeretnék, ha ezt az ifjúsági klubot még ők is magukénak éreznék. Sétány a földvári dombtetőn A tokajihoz hasonló park­erdőt alakítanak ki Balaton- földváron, a benzinkút közelé­ben. A kétmillió forint ér­tékű munkát tavaly ősszel kezdte meg — a Balatonfóld- vári Községi Tanács támoga­tásával — a Somogy megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazda- j ság. A szántódi Műszaki Ei;- j dészet tíz emberből álló út­építő brigádja csinálja a há- j romkilométeres utat és a 40 : gépkocsi számára alkalmas parkolót. A kaposvári Mű- í szaki Erdészet nyolc dolgozó- j ja az egészségügyi helyisége­ket szereli, négy-öt esőbeál- , lót, négy szalonnasütőt épít j és húsz ülőgarnitúrát állít föl. ! A sétálóút a földvári domb­tető gerincén fut végig, s a napokban szórják - ró a 80 köbméternyi finom kőzúzalé- i kot. A legnagyobb munka az lesz. hogy a, 22 méter magas, négyszintes kilátót fölállítják. , Szilárd alapját már megépí­tették, az iharosi erdészettől pedig ide szállították az úgy­nevezett hosszú anyagot, a lépcsőket és a korlátokat. Augusztusban a kirándulók | már' birtokukba vehetik aj parkerdőt. külső munkatársának az ösz­szeállítása.) — Madarakból lettünk azzá, amik vagyunk: cigányok. — így kezdődik a mese, amelyet Bartos Tibor gyűjtött. — Min­dünknek szárnya volt, már az akkoriaknak, és nem butival és csórelással kerestük meg a betevő falatot; csak szálltunk, mint a többi madár, s azt et­tük, amit a többi ...« \ Héttagú az együttes. Nyolc- kilenc évesek; már óvodás ko­ruktól az intézetben élnek. Szabó Gyuláné óvónő azzal a céllal hozta létre itt a bábcso­portot, hogy a gyerekek, akik­nek egy része kisegítő iskolába jár, a játék segítségével még több dolgot tanuljanak meg. Szépen énekelnek és szépen beszélnek. Műsoruk bizonyára figyel­met kelt Oroszlányban. Aján­dékokkal is készültek a gyere­kek. Ugyanis családoknál kap­nak szállást; nekik egy-egy bábot csináltak: a cigány ki- __ rálykisasszony kicsinyített má- j műnkét 'A sát. Fölépül a textilművek óvodája Szocialista brigádok vállalták a kivitelezést — Avatás: karácsonykor Óvodáját kívánja bővíteni a Famutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyára. A terveket már jó ideje elkészítette a Somogy megyei Tanácsi Ter­vező Vállalat. A beruházás költségeihez a gyár dolgozói anyagilag is hozzájárultak: mindenki azt felelte: nem. S j pedig fölajánlják a Somogy ebbe nehéz belenyugodni.« I meSyei Állami Építőipai! Vál- . ... lalat munkaslakas-epilesi A Somogy megyei Állaim H,upj.,ra A szer,vezes így le­Építőipari Vállalat szocialista | hetővé teszi, hoisy a Pamuj- brigádjai sem nyugodtak be- 1 fonó-ipari Vállalat dolgozói le. Az írás megjelenése után |- továbbra is segítsék az épít­kezést: hétközben ugyanis el tudnak végezni az óvodánál olyan feladatokat, amelyek nem igényelnek különösebb ők vetettek föl: igaz, hogy a akkor kezdték el a gyűjteni j vállalat műszaki fölszereltsé- a pénzt, amikor a legnagyobb | ge nem alkalrpas ilyen nagy­volt a helyhiány Kaposvár ságrendjében kis létesítmé­nyek elkészítésére,' a munka- szakértelmet, sok azonban képesek megol­gyermekintézményeiben. A munkásnők majdnem félmil­lió forintot gyűjtöttek össze, s a terület előkészítésénél je­lentős társadalmi munkát is végeztek. A terv birtokában azonban hiába kopogtattak a gyár vezetői a kivitelező vállala­toknál: kapacitás hiányára hivatkozva nem vállalták a huzavonáról Pénz és terv van, kapacitás nincs A FÉK Pacsirta Bábegyütte- i címmel április 10-i számában se Márkus Ferenc Örök barát- j a Somogyi Néplap is beszá- ság és Balogh Beatrix Gyér- i molt. Az írás így fejeződött mekjátékok című darabjával j be: »Áldozatvállalással tulaj- készült a bemutatóra (ezeket donképpen megoldható len- láthatta a kaposvári közönség j ne ennek a kétmillió forint is a művészeti szemle bemu- j értékű munkának az elvég- tatóján). J zése. Arra a kérdésre azon­Jó utat, sok sikert, Pacsirta ! ban. hogy lesz-e december és Fekete Rigó! H. B. 131-én óvodanyitás a gyárban, dani a textilmüvek gondját. A tárgyalások eredményeként tegnap reggel a Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyá­rának tanácstermében a két vállalat igazgatója, párt-, szakszervezeti és KISZ- titkára, valamint a munkaver- i seny-felelősök szocialista szer­ződést írtak alá. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat ebben azt vállalta, hogy a textilművek dolgozói­nak további segítségével el­készíti az óvodát — a gyár szomszédságában —, s de­cember 31-ig átadja. Az épí­tők. a kőművesek és á szak­iparosok szabad szombato­kon és vasárnaponként dol- i goznak. A munkáért járó bért Tv-jegy zet Latinovits verset vajúdik Sok jó és sok közepes vers tengeréből — s ezek előadása közül — úgy emelkedett ki szerdán este Latinovits Zoltán versmondása, ahogy a vakító fehér vitorla a víz fölé. A köl­tő felel című műsorban. Más volt a többinél. Élmény volt, sokáig nem hagyott elaludni aznap. Körülbelül egy hónapja közvetítették a műsor első ré­szét. Latinovits akkor Radnó­ti Nem tudhatom című versét mondta el. Bennem rezeg a verset záró, zsoltáros könyör­gés: -Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji jelleg.- Nem átértelmezés volt ez. ha­nem előadói közhelyek feletti szárnyalás. S ezt a varázsla­tot tette teljessé a szerdán es­te sugárzott második részben. Somlyó György mcgrendült­ségteljes Halálhír című költe­ményét mondta el. Mondta? Gondolta, szenvedte, vajúdta Somlyó sorait! Ez a gyönyörű, versben írt nekrológ több a kiváló író, Sarkadl Imre sira- tásánál. Magáradöbbenése egy nemzedéknek. Hiányérzet és felismerés: mily keveset hord­tak el még a hegyből! Félelem az idő előtti haláltól. Gyász és továbbgondolás. És végül Ady Endre hír es­szén verse, az Ifjú szívekben élek! Ki hitte volna, hogy meg ennyi rétege van ennek a közismert remeknek? Eddig csak a diadalt hallottuk belő­le, a minden kort túlélő győ­zelmét. És most egyszerre ki­tárta szárnyait a vers. Gúny vibrál abban, hogy -Hiába törnek élelemre / .Vén huncu­tok és gonosz ostobák-. Es káröröm abban, hogy -Nem adatik meg ez mindenkinek«. S félsoraiban még öngúny apró szikrái is viliódznak. Színek, hangulatok, kapráza- tok. Mondhatnánk nyugodtan: évtizedek óta dúl a vita ar­ról. hogyan kell verset tolmá­csolni. Hidegen, értelmezőén e!mondani, vagy előadni. Azt hiszem, verse és előadója vá­logatja. Latinovits minden­esetre -latinovitsul-> 'csinálja. Nehány évvel ezelőtti -aa« hangjaiból nyílt -á—k lettek, s túl van azon a modorosnak érzett korszakán is, amelyben kínlódva, túlzott mimikával képezte a hangokat. Egyike a legsúlyosabb előadói egyénisé­geknek. A vastaps pillanatnyi döbbent csöndet követte. L. I.. A szerződés nyomán már tegnap megkezdték az építke­zés műszaki előkészítését. Ha­marosan az építés is elkez­dődik: az uj épületrész falait ugyanis szeretnék a nyár kö­zepéig fölhúzni. Utána a bel­ső átalakításokat. és szakipari munkákat végzik el. Dr. K. I. Majdnem 800 gyereket üdültet az idén az SZMT Fonyódligeten és Balaton- lellén június 5-én kezdi meg ! az üdülést — a .szakszer- ' vezet szervezésében — az el­ső somogyi gyermekcsoport. } 130-an utaznak ekkor a Bala- i ton-partra; később még j 635-en üdülnek Röjtökmu- zsajon, Kőszegen, Fonyódlige­ten, Balatonszabadiban, Cse- i himindszenten, Ormándpusz- 5 tán és Parádsasvárop. Azokat, i akik orvosi javaslat alapján i levegőváltozásra szorulnak, a ,! tanév alatt is beutalják. Az új üdülési szabályzat — amelyet a napokban küide- 1 nek el az üzemi szakszerve­zeti bizottságokhoz — sok 1 gyermeknek és családnak i ­kedvező. Az eddigi három év j korhatárt leszállították: most már kétéves kicsinyek is üdülhetnek. És míg korábban í SZMT-elnökségi engedely mellett ahhoz, hogy a nem dolgozó családtag is üdülhes- , sen hozzátartozóival, az idén j mar elég, ha ehhez a helyi szakszervezti bizottság hozza- í járul. (OKOK Skót vicc Meghalt a skót. A rokon­ság körülállja az ágyat, és a temetésről vitatkozott. »Ha elhamvasztatjuk, az nagyon sokitja kerül« — mondta az egyik. »Elég lesz egy harmadosztályú , temetés; neki egy teher-1 taxi, nekünk egy rendes. Vagy . .. várjatok csak! Mi kisétálunk a temetőbe és akkor elég a tehertaxi« — így a másik rokon. Erre a halott is felnyitotta a sze­mét, és szinte sóhajtva mondta: »Nekem sem kell, én is gyalog megyek ...« A nagy ötlet Egy skóciai áruház meg­lepő “ hirdetéssel csábította a vevőket: Hétfőtől kezd­ve minden vásárló ingyen kap egy szivargyújtót és egy ruhaakasztót! A tömeg megostromolta az áruházat. És minden vevő meg­kapta az ajándékcsoma­got, amelyben egy szál gyufa és egy kampós szög volt. A bíróságon Bíró a felpereshez: — ön ezer font fájda­lomdíjat követel? De hi­szen közvetlenül a bal­eset után kijelentette, hogy nem sérült meg! — Ez igaz. Ugyanis én békésen lovagoltam, ami­kor az alperes hátulról elütött Látta, hogy a lo­vam megsérült, elővette a revolverét és agyonlőtte a szegény állatot. Aztán az orrom elé tartotta a fegy­vert, és megkérdezte: »Ta­lán ön is megsérült?« , Alku Az amerikai milliomos alkudozik egy skóciai vár tulajdonosával. — Szívesen ném a várat, mondják, hogy jár benne ... — Ugyan, kérem, me­sebeszéd! — válaszolja a várúr. — Én már több mint háromszáz éve itt élek, és még nem láttam kísérteiét... Fésű — Főúr! A levesemben egy fésűt találtam! — Jaj, nagyon köszö­nöm! — kiált föl a főúr örömmel. — Én mindig mpndom, hogy vannak még becsületes megtalá­lók. . . Üzleti szellem A chicagói felhőkarco­ló előtt egy férfi cipőfű­zőt árul. Mr. Green na­ponta tiz. centet ad neki, de a cipőfűzőt nem fo­gadja el. Egyik nap, mi­után átnyújtotta a szoká­sos tíz centet, az árus megszólal: — Bocsánat, uram, de mától kezdve 15 cent a cipőfűző ára. meteven­üF az! azt kísértet Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-310, 11-511, 11-51?» Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinra Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor* Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk visszál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Fő­index : 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinra Sándor u. 6. Felelős vezető: •- l'arkas Bcla igazgató*

Next

/
Thumbnails
Contents