Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-28 / 123. szám

fájdalommal tttda£htft, szeretett édesanyánk, ŐT*. FARKAS GTÖRGYNÍ türelemmel viselt, hosszú szenve­dés után, 68 éves korában, május 2d-én elhunyt. Temetése május 30-án du. fél 3 órakor lesz a ka­posvári Nyugati temetőben. Gyá­szoló gyermekei és unokái. (7471) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonok­nak, barátoknak, ismerősöknek, a fonyódi Delta étterem dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, FENESI SÁNDOR ny. honv. alezredest utolsó útjára elkísérték, részvétük­kel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszö- netünket fejezzük ki a Somogy megyei Hadkieg. és Területvédel­mi Parancsnokság vezetőinek és beosztottainak, akik mély gyá­szunkban segítőkészen mellénk álltak. A gyászoló család (38*295) Másfélszobás, gázos szövetkezeti lakás el­adó 1976. szeptemberi beköltözéssel Kapos­váron a Kalinyini vá­rosrészben. Érdeklőd­ni 17 óra után Kapos­vár. 43-as ifjúság út­ja 19. III. lház, fszt. 1. (7466) Balatonlellén — a Balatonhoz 8 percre — telek eladó. Négyszög­ölenként 350 Ft. Aján­latokat a 388466. szám­ra, a Magyar Hirdető­be kérünk. (348466) Háromszobás családi há7 eladó. Érdeklődni: szombat—vasárnap. Kaposvár, Irinyi János u. 9. (7365) Ax idén végzős fia­bal gyors- és gépírónő állást keres, 1975. jú­nius l-i belépéssel, ka­posvári munkahelyre, i Ajánlatokat a 388481. ; számra, a hirdetőbe. (338481) EGYÉB NDK-gyártmányú, sport, toiótetős gyermekkocsi eladó. Farkas, Kaposvár, Di­mitrov köz 3., II. em. L ___________________(7456) E ladó szemes kuko­rica. Kaposvár. Páz­mány P. u. 100. ______ l l-szer kitűnő, 3-szor HPJ, CAC németju­hász kantól 8 hetes kölykek eladók. Ma- gyaratád, Kossuth u. 8. __________________(10339) E gypárevezős bala­toni horgászladik el­adó. Érdeklődés: a hét végén. Balatonaka- rattya, Gáspár-telep, Nap u. 12. _______(86818) M egvételre keresek 12 m2 fehér és 12 m- vörös műmárványt. Ajánlatokat a kapos­vári i2-4ü4-es telefon- számra kérek. (7430) Dolgozókat alkalmaznak Fölveszünk Kaposváron létesülő t számítóközpontunkhoz katonaidőt j letöltött villamosmérnököket, j elektrotechnikusokat, elektromü- I szerészeket — kezdőket is — gyen- | geáramú és impulzustechnikában szakismeretekkel rendelkező mun­kásokat, 26 éves korig. Szakmai kiképzésüket tanfolyamon — mun­kaidő alatt — biztosítjuk, Kapos­váron. A jelentkezéseket írásban kérjük, budapesti központunk cí­mére (SZüV-hálózaííejlesztés, Bu­dapest XIV., Szugló u. 9—15.) kér­jük, önéletrajzzal, a jelenlegi fize­tés és a fizetési igény megjelölé­sével. ______________ (2414) F onyódligetcn parti villa eladó. Érdeklőd­ni Fonyódliget, Vö­rösmarty u. 78. Se­ress. (439986) Házrész eladó, Ka­posvár, Jókai u. 14. Ujj. (388458) 20x7,5 fm téglaépület bontási engedéllyel el­adó. Érdeklődni: Ben- zsai Kálmán, Somogy- meggyes, Fő u. 95. (10334) Tabon a Széchenyi u. 9. sz. alatt 3 szo­bás, közművesített csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni a helyszínen. (10302) Adandón a központ­ban kétszobás. össz­komfortos családi ház 1800 n-öles telekkel be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Adánd, Széchenyi u. 1. Majer György.__________(439983) B alato nf öld váron vízhez közel 250 n-öles — nyaraló építésére alkalmas — telek el­fogadható áron eladó. Érdeklődni: Balaton­földvár, József A. u. 5. .________________(439985) E ladó Batéban a Pe­tőfi u. 75. sz. alatti két­szobás, 2 konyhás csa­ládi ház — 600 n-öles telekkel, melléképüle­tekkel —, az állomás­hoz közel. Érdeklődni ugyanott, mindennap. (7414) Nagyatádon a Kos­suth u. 38. sz. ház el­adó. Érdeklődni: Dó­zsa György u. 86. (10325) 250 cm3 Jawa mo­torkerékpár eladó Hársfa u. 2/a. 250-es JAWA vizsga nélküli motor eladó, alkatrészenként is. Tóth Imre, Kaposvár, Csalogány u. 4. (388470) Skoda S 100-as — IB-s írsz. — eladó. Pongrácz József, öreg­lak, Kiss u. 41. (7463) IO-s Trabant 601-es (műszaki vizsgázott) eladó. Megtelő nthető 17 óra után: Kapos­vár, Pázmány Péter u. 112. (388456) 350-es Velorex ol­csón eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 69. (388471) Most műszaki vizs­gázott Skoda Octávia eladó. Marcali, Lenin u. 3., H. lph. m. em. 2. Érdeklődni: 5 óra után. (10336) Barcson a Táncsics u. 14. sz. alatti 2-sr.er 2 szobás ház (garázs- zsal) előnyös áron el­adó. Telefon beszerel­ve ! Érdeklődni a hely­színen, 17 óra után. __________________(10316) S omogydöröcskén a Nyugati u. 133. sz. alat­ti családi ház 1200 n- öles gyümölcsös telek­kel — két család ré­szére megfelelő — sür­gősen, olcsón eladó, igalfürdőhöz közel (439989) Eladó rendszám nél­küli 250-es Velorex és használt ablak. Megte­kinthető 5 óra után, szombat-vasárnap egész nap. Somogy­iad, Kossuth u. 7. (7429) Kaposvári, egyszo­bás, hálófülkés lakást (gázosat) adok hason­ló budapestiért. Aján­latokat a 388473. szám­ra, a Magyar Hirdető­be kérek. (388473) Kaposváron a belvá­rosban épülő társas­házban 2 és fél szo­bás lakás telekrésze eladó. Érdeklődni: Mándics, Vöröstelek u. 47. sz. alatt vagy a 13-567-es telefonszá­mon munkaidőben. (388489) Belvárost, emeleti, telefonos, két és fél szobás, szövetkezeti Lakás eladó. Érdek­lődni : Kaposváron, az északnyugati Patyolat­üzletben. A Somogy megyei Közegészség- ügyi és Járványügyi Állomás (Ka­posvár, Fodor J. tér 1.) fölvesz marcali járási közegészségügyi jár­ványügyi kirendeltségéhez (Mar­cali, Béke u. 15.), hosszabb helyet­tesítésre, ügyvitelben jártas gép­írót. Bérezés: az E. 310. kulcs­számnak megfelelően, megegyezés szerint. _________________________(333468) A Pamutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyára fölvesz 16—40 éves nő dolgozókat átképzős tanulói és segédmunkási munkakörbe. Vidé­kieknek korszerű női szálláson el- helyezést biztosítunk. (9529) 6 hónapos bikaborjú . eladó. Kovács József, . Szabadi, Petőfi u. 46. ____________________(10343) Kárpátia gáztűzhely palackkal, reduktorral eladó. Kaposvár, Szeg­fü u. 37. _________(7428) M agyarvizsla köly­kek (nyolchetesek) el­adók. Kaposvár, Sem­melweis u. 7. (388492) Óvodai szünetre kis­gyermek gondozását vállalom kertes ottho­nomban. Kaposvár, Beloiannisz u. 16. Bontott és építésből visszamaradt építési anyag eladó. Érdek­lődni május 25. és jú­nius 1. között. Fonyód­liget, Endresz Gy. u. 7. (9553) HÁZASSÁG Harmincöt éves, 170 cm magas gépkezelő — házaság céljából — megismerkedne szolid, házias nővel. Levele­ket »Együtt könnyebb« jeligére a 388464. szám­ra, a hirdetőbe. __________________(388464) 38 éves, 172 cm ma­gas, a Balaton környé­kén saját házzal ren­delkező, nőtlen, fizikai dolgozó megismerkedő ne — házasság céljá­ból — falut kedvelő, szeróhy, kertészetet szerető növel 25—38 évesig. Egy gyermek nem akadály. Levele­ket a 388475. Számra, a hirdetőbe. (388475) (7451) l u. 34. V-e Ú'TOR Modern szoba- és konyhabútor újszerű állapotban — költöz­ködés miatt — eladó. Kaposvár, Vörös Had­sereg Útja 69. (388427) ALBÉRLET Egyedülálló nő — egy kisgyermekkel — szoba-konyhás albér­letet keres Kaposvá­ron. Ajánlatokat »Sür­gős 388462.« jeligére, a hirdetőbe. (388462) GÉP ÉS SZERSZÁM Eladó magas nyo­mású, külön pumpás permetezőgép. Ivánfi, Kaposvár, Csalogány (388482) A Kaposvári Húskombinát FEL­VESZ NŐI MUNKA VÁLLALÓKAT most beinduló, modern exportüze­mébe — KÖNNYŰ, EGYMÜ SZA­KOS, fizikai munkára. Teljes mun­kaidős (8 órás) és részmunkaidős (6 vagy 4 órás) foglalkoztatás is lehetséges. Vidékieket — kellő szá­mú jelentkezés esetén — saját busszal szállítjuk. Felvétel: 16 éves kortól, a munkaügyi osztályon (Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 67—69.). Általános iskolai végzett- ség szükséges. (3S8524) A Kaposvári Cukorgyár azonnali belépéssel fölvesz — vezető állású dolgozó mellé — gyakorlott gyors- és gépírót, illletve beruházási mun­kakörbe — adminisztratív mun­kák ellátására — közgazdasági érettségivel rendelkező dolgozót. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. _________ (9559) F ölveszünk kertészetünkbe női és férfi segédmunkásokat, ponthe­gesztő gépre hegesztőt, temetkezé­si részleghez vezetőt, valamint sírásókat. Somogy megyei Temet­kezési Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 53. (383430) A Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat fölvesz — nagy­atádi és csurgói munkahelyre — ácsokat, kőműveseket és segéd­munkásokat. Munkaruhát, napi egyszeri kedvezményes étkezést, útiköltség-térítést, munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet : Nagyatád, Acs u. l—3. és Csurgó, Csokonai u. 27. szám alatt. (388485) Főállásos vagy nyugdíjas foglal­koztatásra éjjeliőröket fölveszünk. Röviköt-lerakat, Kaposvár, Jutái út. ______________________________(388486) K özgazdasági érettségivel ren­delkező dolgozót anyagkönyvelőnek fölveszünk. Somogy megyei Te­metkezési Vállalat, Kaposvár. A csurgói Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézet adminisztrá­tori állásra felvételt hirdet. Je- Ienkezés: Csurgó, Iharosi út 2. (9543) Konyhalányokat felveszünk a Badacsony Borozóba. Jelentkezés: személyesen, az üzletvezetőnél. Át ész, Kaposvár, Budai Nagy A. u. (9556) A Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat megyei kirendeltsége (Kaposvár, Füredi u. i.) gyakorlattal rendel­kező gépírót keres. Fizetés: meg­egyezés szerint. (9554) Férfi dolgozókat fölveszünk ex- portcsomagolónak. Jelentkezni le­het munkanapokon 8-tól 15 óráig. Kaposvár, Mező I. u. 22. sz. alatt, az export-csomagoló kirendeltsé­gen. Eligazítást ad: a gépgyár por­tája. (9561) A MÉK kaposvári kirendeltsége fölvesz egyszemélyes boltja bolt­vezetőket, bolti eladókat (lehetőleg szakképzett), valamint kocsikísé­rőket, áruátvevőket. Jelentkezni ieliet: Kaposvár, Ady Endre u. 30. ________ ______ (9^63) F iatalok, barkácsolók, ezermesterek, sportolók! Ma nagy választékkal nyitjuk megv kaposvári új boltunkat. KAPHATÓ MINDEN, AMIVEL DOLGOZUNK, SPORTOLUNK. Kisdobos- és úttörő-felszerelések, Adidas-melegítők, — sportcipők, kézi szerszámok, engedményes fúrógépek rádió- és televízióalkatrészek, elektromos felszerelések. Az új bolt helye: Kaposvár, Május 1. utca 26. (A Dorottyával szemben). Nyitás: ma május 28-án, 11 órakor. ^bolR Azonnali belépéssel — állandó munkára — kertészt fölvesz az Országos Vízügyi Hivatal Üdülője. Siófok, Munkásőr utca 15 .(374003) A Kaposvári Cukorgyár fölvesz autó- és motorszerelő, mezőgazda­sági gépszerelő, karosszéria..akatos és fényező szakmunkásokat, vala­mint betanított munkásokat. T—174 Weimar és Dutra forgórakodóra gépkezelőt, valamint építőipari gépkezelőket keres. Jelentkezni a gyár munkaügyi osztályán lehet. (9571) Villany- cs vízvezeték-szerelő szakmunkásokat, illetve ezekben a szakmákban betanított munkáso­kat kaposvári munkahelyre fölve­szünk. Ugyancsak fölveszünk — kaposméröi műhelyünkbe — aszta­los szakmunkásokat. Építőipari Szövetkezet, Kaposmérő. Jelentke­zés központi irodánk munkaügyi osztályán: Kaposmérő, Rákóczi u. 78. (£772) A Somogy megyei Tanácsi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat fölvesz villanyszerelő szakmunkásokat, va­lamint segédmunkásokat. Jelent­kezni Kaposvár, Petőfi tér 3. sz. alatt, a munkaügyi osztályon le­het. (388484) Gép- és gyorsírót fölvesz a So­mogy megvi Tanács V. B. titkár­ságának szervezési és jogi osztá­lya. Jelentkezés személyesen vagy írásban lehet, az osztályvezetőnél. (Megyei tanácsszékház, I. emelet 156. ajtó.) Kőműveseket, hűtőgépszerelőt, asztalos szakmunkást, kőművesek mellé segédmunkásokat fölveszünk. Jelentkezés: személyesen, az ipari csoportvezetőnél. Afész, Kaposvár, Budai Nagy A. u. 9. (9568) Raktári munkásokat azonnali belépéssel fölvesz az Agroker Vál­lalat. Kaposvár, Jutái út. (9576) Értesítjük az érdekelt szülőket, hogy gyermekük óvodai felvételét az 1975/76. tanévre a lakóhely szerint illetékes körzeti óvodában 1975. június 2—7. között kell kérni A felvételhez szükséges felvételi kérdőívet az óvodákban lehet beszerezni, ehhez a szülők munkáltatói igazolását kell csatolni. Az év közben munkába álló — GYES-en levő anyáknak is a jelzett időpontban kell kérniük gyermekük felvételét. Felvételre jogosultak: akik 1975. szeptember 1-ig betöltik 3. életévüket. \ A felvételi kérelmeket június 23—28. között bírálják el. A gyermekek felvételéről az óvodák hirdetőtábláján értesítik a szülőket. Kaposvári Városi Tanács V. B. művelődési osztálya (388531) Építkezők, építtetők! Figyelem! MÜTERM olajégő 4-es i 13 400 Ft helyett 9 380 Ft MÜTERM olajégő 6-os 16 400 Ft helyett 11 500 Ft SALGÖTERM 45-ös konvektor 3 290 Ft köményes konvektor F 8-as (földgáz) 3 130 Ft parapettos konvektor F 8-as 3 260 Ft BS komfort gáztűzhely 2 610 Ft ÖZÖN konyhai légtisztítő 2 980 Ft PB-gázrezsó (2 oszlopos) 542 Ft Color gali fűtő (földgáz) 1 040 Ft Fekete vascső »2« 48,20 Ft m Fekete vascső »3/4« 14,40 Ft/m I Beszerezhetők: VASBOLT, Székesfehérvár, Piac tér 35. Telefon: 14-161. (9463) MAI műsor Csiky Gerely Színház: 19 óra­kor : DIÁKSZEREPEM. Nagykani­zsán. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: SZERTARTÁS (14). Szabad Ifjúság: du. 4, 6 és este 8 órakor: TIBBS ÉS A SZER­VEZET (14). Latinca filmszínház: fél 6 órakor: HATTYÚDAL. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.30: Műsorismertetés. 8.31: Old­juk me! 8.51: idősebbek is elkezd­hetik... 9.35: Delta. 10.15: Casi­mir. Francia film. 11.40: Mario Del Monaco. 17.19: Műsorismertetés. 17.20: Hírek. 17.25: Kuckó. 18.05: BNV 1975. 18.35: Játék a betűkkel. 19.00: MOKÉP-reklám. 19.05: A közönségszolgálat táj ékoztató j a. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Magyarországi néptáncok. 20.10: Bayern München—Leeds United. 22.00: Tv-híradó 3. 22.10— 23.10: Oldjuk meg J Gazdag áruválasztékkal várja vásárlóit a megye legkorszerűbb villamossági szaküzletc AZ ÜJ HELYEN MEGNYÍLT BOLTBAN: Kaposvár, Május 1. u. 7. (Latinca-ház). A MODERN, ÖNKISZOLGÁLÓ SZAKÜZLETBEN OTP-ÜGYINTÉZÉS VAN. KAPOSVÁR TERÜLETÉN A TARTÓS FOGYASZTÁSI CIKKEKET HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK! SZAKTANÁCSADÁS! (9574) HÍRADÁSTECHNIKAI CIKKEK, ELEKTROMOS HÁZTARTÁSI GÉPEK, ALKATRÉSZEK, SZERELÉSI CIKKEK, CSILLÁROK, HANGSZEREK ÉS HANGLEMEZEK! 20.»: Műsorismertetés. 20.01: A főkonstruktőr. 20.40: A világ nagy cirkuszai. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20— 22.35: Rendező: Hajdúfy Miklós, Juosziáv Tt 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Távcső. 18.00: A Vajdaságon át. 18.15: Népi muzsika. 18.35: Tu­dományos stúdió. 20.00: Hírek. 20.05: Bajnoki kupadöntő. Bayern- Leeds. 22.30; Portoroz: Tv-feszti- vál. Osztrák Tv 9.30: Óvodások műsora. 10.00: Iskolatelevízió. 17.00: Az utazás. 17.30: Dr. Doolittle. 17.55: Jó éj*- szakát, gyerekek! 18.00: Kérem a következőt! 18.25: Mi. 19.00; Oszt­rák képek. 19.20: Sporthírek. 19.30: Tv-híradó, kultúra, sporthírek. 20.00: Bayern München—Leeds United. 22.05: Háború és béke. 22.50: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00; Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: BNV-reklám. 8.25: Verdi-áriák. 9.00 : Csak kétszer élünk. 9.30: Brahms: h-moll kla­rinétötös. 10.00: Hírek. 10.05: Isko­larádió. 10.40: A »Kilencek«. 10.50: Schumann: II. szimfónia. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.20: Jíi nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lendvay Csócsi József népi zene­kara játszik. 13.50; Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Éneklő vi­lág. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.00: Hírek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.43: Énekszóval, muzsikával. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00 : A világgazdaság hírei. 16.05: Szín­ház a romok fölött. 16.35: Juhász Frigyes—Kövesdy János: A másik Amerika. 16.46: Gyurkovícs Mária operettfelvételeiből. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Jónás Mátyás népi zenekara ját­szik. 17.30: Közvetítés az Ú. Dózsa— Vasas Labdarúgó Felszabadulási Kupa döntő II. félidejéről. 28.20: Zenekari muzsika. 19.00: Esti kró­nika. 20.49: Hírek. 20.52: A »Kilen­cek«. 21.14: A zene nem ismer ha­tárokat. 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: öt esztendő új magyar zenéje. 22.41: Találkozás a vonaton. 23.04: Operettrészletek. 24.00: Hírek. 0.10: Mendelssohn-kó- rusművek. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Népdalok. 8.50: Tíz perc külpoliti­ka. 9.00: Hírek. 9.03: Részletek Mil- jutyin Havasi kürt és Juanita csókja című operettjéből. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55; Né­hány perc tudomány. 12.00: Magyar táncokról. 12.20: Casella: A korsó­szvit. 12.40: Házunk tája. 13.00: Hí­rek. 13.03: Rise Stevens és Mark Rajzen énekel. 13.40: Orvosi taná­csok. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Hírek. 18.05: A »Kilencek«. 18.20: Két népi ländler. i8.30: Es­ti magazin. 19.15: Balladáink vilá­ga. 19.36: Csillagászat és fizika. 19.54; Jó estét, gyerekek! 20.00: Hí­rek. 20.10: Kis magyar néprajz. 20.15: Üj könyvek. 20.18: Cigány­dalok. 20.40: Egy szovjet diploma­ta visszaemlékezései. 20.50: Csaj­kovszkij: VI. szimfónia. 21.35: Ter­vezzük a jövő iskoláját! 22.05: A Szófiai Rádió esztrádzenekara ját­szik. 22.40: Éttel Sussmann francia barokk áriákat énekel. 23.00: Hí­rek. 23.15: Bartók-művek. 24.00: Hí­rek. 8. MŰSOR 18.00: Hírek. 18.05: Iskolarádió. 18.25: öt esztendő új magyar zené­je. 18.55: Kórusmuzsika. 19.18: Az Amsterdami Concertgebouw Ze­nekar hangversenye. 20.13: A montereyi dzsesszfesztivál felvéte­leiből. 21.00: Hírek. 21.03: Ravel: A gyermek és a varázslat. 21.50: Hangfelvételek — felsőfokon. 23.00: Hírek. PÉCSI RADIO 17.39: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Hét közben. 18.30: Dél-du­nántúli híradó. 18.45: Operettme­lódiák. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű mű­sor. 20.00: Műsorzárás. Somogyi Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents