Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-21 / 117. szám

I A szorílólian és a zöld gyepen A májusi kánikulával együtt a sportesemények bősége is megjött a hét végén. A sport- kedvelők tetszés szerint vá­logathattak az események kö­zött, kezdve a tájfutástól (a tájékozódási futás rövidített új neve ez) az ökölvívásig. Ez utóbbiból két csemegét is ígért a K. Dózsa—Dynamo Suhl összecsapás. A két együttes vasárnap Kaposváron, hétfőn Nagyatádon találkozott. Úgy j fest, Nagyatád kíváncsi in- j kább az ökölvívásra. A végén vagy másfél ezren övezték az j általános iskola udvarán felál­lított szárítót. A szurkolók ün­nepelték a sorrendben negye­dik győzelmét arató kaposvá­ri csapatot, a jubiláló sport­kört, no meg a Dózsát erősítő fehérvári és nagykanizsai ver­senyzőket (Varga J., Soltész, Spilkó). akik eredményeikkel . hozzájárullak, hogy a Dózsa j sorozatban verte a nem túl erős suhli csapatot. Igaz, so­kan szívesen látnák lila-fehér színekben Schwerdnert, aki Kaposváron Rigót, Átadott Lé­vait küldte rövid időn belül padlóra. A 25 éves K. Dózsánál per­sze nem vonnak le messze­menő következtelést a csapat négy egymást követő győzel­méből. Nagyatádon azonban újra izzásba hozta a hamu alatt lappangó parazsat. Rög­tön a mérkőzést követően a helyi vezetők azt latolgatták, miként l.gjietne . .Nagyatádon újra ökölvívóéletet teremteni. A megállapítás: El kell kez­deni! Ennek a somogyi sportélet látná hasznát. A labdarúgásban a Rákóczi újra tűzbe hozta híveit. Akik egy héttel korábban, a Kos­suth KFSErtöl elszenvedett vereség után temették a csa­patot, most újra azon törik a fejüket, mi lenne, ha a hajrá­ban a Rákóczi időzíteni tud­ná a vasárnapi második fél­időben mutatott formát. Fővá­rosi kollégáinkat újra »elbű­völte« a Rákóczi. Igaz, »csak fel órán át«, de ez a 30 perc nagyon elég volt egy pompás győzelemhez, mely a kaposvá­ri csapatot oda sorolta a most már csak négy bajnok- esélyes közé. A Rákóczi — a kisiklások ellenére is — 32 mérkőzés után ál! versenyben a felju­tást jelentő helyekért. Nem véletlenről van tehát .szó. Eb­ből a helyzetből nem megkí­sérelni a feljutást könnyelmű­ség lenne. Három hazai és három idegenbeli mérkőzés van hátra. Igaz, rangadókkal tűzdelve. Vasárnap jön a Komló, két hét múlva pedig a Szeged. Azaz a Rákóczi előtt álló két csapat. Ez a tény azt jelenti, hogy a hely­zet kulcsa Turaiék kezében van. Ha a kaposvári tiúknak huszáros lendülettel sikerülne e két nagy ellenfelet (no meg közben a kevésbé neves csa­patokat) megadásra kénysze­ríteni, akkor az álmok való­ra válhatnak Kaposváron. Viszont, ha a rangadókon netán elbuknának fiaink, ak­kor nézzünk szembe a tények- , kel. Ez esetben ugyanis egyébként jól szereplő csapa­tunk nem érett még a felju­tásra. Előbb azonban hadd jöjjön a Komló. Kíváncsian várjuk, mint ahogy azt is: hányán férnek be vasárnap a Rákó- czi-pályára? K. S. Ma újabb forduló a ladbarúgó NB l-ben Ahogy közeleg az idény vé- i ge, úgy élesedik a küzdelem a labdarúgó NB I-ben. Hét- ; röl hétre változik a bajnok­ság állása. Mind a kiesés el­kerüléséért, mind a vidék legjobbja címért folyó küzde­lem még nem dőlt el. A mai hétközi forduló után bizo­nyára ismét át kell »-írni« a bajnoki sorrendet. A vesztett pontok alapján az újpestiek már négy ponttal vezetnek és gólkülönbségük is jobb, mint az üldöző Budapesti Honvédé, azonban hátravan még kettő­jük rangadója. Egyetlen ki­Országos vidéki úszó csapat bnjnokság A kaposvári úszók eredmé­siklás elég lehet, hogy a biz­tos elsőséget az újpestiek ki-1 engedjék a kezükből. A for- j dúló legizgalmasabb találko­zójának a Csepel—Bp. Honvéd mérkőzés ígérkezik. A csepe­liek hosszú évek óta nem szerepeltek olyan jól, mint az idén. A Ferencvárossal még : mindig versenyben vannak a i dobogós helyért. A kiesőzóná­ban tanyázók közül a Tata­bánya a Ferencvárost, a Ha­ladás Győrt, a PMSC az. MTK VM-et fogadja otthonában. A Békéscsaba Diósgyőrben pró­bál helytállni. A vidék leg­jobbja címért a Videoton és a ZTE verseng. Egyiküknek sem lesz ma könnyű dolga. Az egerszegiek Újpestre, a székesfehérváriak a Fáy ut­cába utaznak. liö/ilulnlu Ml 11 Vidéken győzlek a kosarasok K. Táncsics—Dombóvári YSE 75:70 (30:38) Táncsics: Becskor 12, Si­mon 8, Szabó 12, Horváth, Halász 12. Cs.: Moaoszlai 1, Bokor 2, Kovács 16, Gulyás 2, Hab 10. Rendkívül csúszós, bitume- i nes pályán rendezték a mér­kőzést, mely végig kemény ‘ összecsapást hozott. Az ott- ; hon játszó vasutasok a má- I sodik félidő 10. percéig bizto­san vezettek, ekkor azonban | a taktikailag fegyelmezettebb I kaposváriak erősen feljavul- I tak, és 5 ponttal elhúztak el- ' lenfelüktől. A hazaiak játéka | ekkor minden taktikai elkép- I zelést nélkülözött. A hajrá- j ban a kaposváriak 18 bűn-, letöt dobtak a. sokat durvás- I kodó ellenfelük ellen. nyei: Fiúk: 200 m férfi gyors: fi. Dom- bosi 2:20.3. 200 m serdülő . gyors: 5. Csordás 2:36.6. 200 m delfin gyors: 5. Du- najecz 2:53.3. 200 m serd. mell: 4. Csor­dás 3:12. 200 m delfin mell: 3. Du­najecz 3:36.9. 200 m férfi hát: 2. Dombosi 2:27.1. 200 m serdülő pillangó:1 4. Csordás 2:59.9. 4x200 m serdülő gyorsváltó: 6. Kaposvár. 4x200 m delfin gyorsváltó: 5. Kaposvár. Lányok: 200 m serdülő gyors: 4. Tóth K. 2:45.8. 200 m delfin gyors: 5. Kol- sói 3:02.1. 200 m delfin pillangó: 4. Eőry 3:50.6. 4x200 m serdülő gyors váltó: 4. Kaposvár. 4x200 m delfin gyors váltó: 4. Kaposvár. A részt vevő 14 csapat ver­senyében a kaposváriak 6. .helyen végeztek. Vereséget szenvedett a K. Dózsa Nehéz fel­adatra vállal­koztak a Ka­posvári Dózsa NB II-es röp­labdáiéi. A bajnokságban vezető, eddig még veretlen NIM együtte­sével kellett fölvenni a ver- j senyt. A fővá- ) rosiak ezúttal I is .igazolták jó | hírüket, s a I bajnokságban elfoglalt veze­tő szerepüket. Az egyébként is hullám­völgyben levő somogyiak ön­bizalom és küzdőszellem nélkül léptek | pályára, és si­ma 3:0 arányú j vereséget szen- I védték. Mind­A Dózsa sánca ezúltal elkésett. Tájfutás Az 1975: évi megyei B fo­kozatú váltóbajnokság ered­ményei : F 21 kát; 1. Rákóiczi (Mar­ton, Lipics, Kelemen), 2. Ka­pos TE. F 17 kát: 1. Rákóczi (Ba­logh, Gazdel, Balogh A.), 2. Kapos TE. t F 15 kát: 1. Rákóczi (Pin- | tér, Zsirai, Nagy), 2. Gépipa­ri Technikum. N 19 kát: 1. Kapos TE (Barcsányics, Herr, Merekva). N 15 kát: 1. Munkácsy Gim­názium (Witzl, Fábián, Far­kas). | össze a második játszmában | tudott e^j’enrangú ellenfél , lenni a lila-fehér csapat. ! NIM—K. DÓZSA 3:0 I (9, 13, 6) K. Dózsa: Zóka I., Witz, j Páldi, Nagy, Balogh, Várko- nyi. Cs.: Zóka II., Gelencsér II. Iskolai sport Lebonyolították a kisegítő iskolák első megyei négytusa- találkozóját. A fiúknál a só- mogyvári, a lányoknál a ka­posvári iskola végzett az első helyen. Ez a két csapat vesz részt a július 10—13-ig Vá­con rendezendő országos ta­lálkozón. Megyei kézilabda-bajnokság A 6. forduló eredményei: Férfiak: Csurgó—Taszár j 22:20, K. Gazdász—Segesd j 30:28, Marcali—Nagyberki j 23:24. A Siófok—K. Vasas mér- i kőzésre a kaposváriak nem ér- ] keztek meg’ így a két pontot I a hazaiak kapták. 10:0-ás gól- ! aránnyal. A bajnokság állása: Az úttörő-olimpia kézilabda megyei döntőjének eredmé­nyei: Fiúk: 1. Balatonboglár, 2. , Nagyatád, 3. Szalma István Ált. Isk. (Toponár). Lányok: 1. Kuntelep, 2. Ba-'j latonboglár, 3. Hámán Kató j Alt. Isk. I A „szekszárdi területi dön- j j tőn a két győztes képviseli' I megyénket. | — Edzömérkőzés: Ma dé: után Rákóczi—Szigetvár bt rátságos labdarúgó-mérkőae lesz a Rákóczi sporttelepei Kezdés 16.30 órakor. • * * A Rákóczi SC értesíti szui kólóit, hogy a nagy érdekle désre való tekintettel a mi naptól elővételben is árus jegyeket a sportpályán lev irodában naponta 10—17 övi ig. 1, K. Gazdász 6 6 — — 172:144 12 2. Csurgó 6 5 1 — 175:123 11 3. Siófok 5 3 1 1 103: 91 7 4. Nagyatád 5 3 — 2 128:125 6 5. Taszár 6 3 — 3 136 :135 6 6. K. Vasas 6 2 — 4 122:135 4 7. Segesd 5 1 — 4 129:134 2 8. Marcali 5 1 — 4 112:134 2 9. Nagyberki 5 ■ — 5 115:164­Nők: K. V. Izzó—Fonyód 14:10, K. V. Lobogó—Siófok 19:13, K. V. Lobogó—K. V. Izzó 13:4, Sióíok—Kadarkút 15:14. A női bajnokságban a K. V. I Lobogó all az élen 12 ponttal, a 8 pontos Kadarkút és a 6 , pontos Fonyód előtt. ; Olcsó áron vásárolhatók — jerseyszövetek, maradék karton-, ballon- és kreppszövetek; — ruházatibőrök, táskabőrök és műbőrök; — fonalak, szőnyegek, paplanok, hálózsákok és ágyloll a MÉH Olcsó Aruk Boltjában Kaposvár, Tanácsház u. 1—3. (9398) MÁJUS 21 SZERDA Konstantin Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Időnként megnö­vekvő felhőzet, már csak keleten néhány helyen f zápor, zivatar. A Dunántúlon élénk, többfelé erős, néhány helyen átmenetileg viharos lökésekkel kí­sért északnyugati, az ország többi részén is foko­zatosan megélénkülő, nyugatira forduló szél. A föl- melegedés kissé gyengül, a fülledtség lassan meg­szűnik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán: 22—27 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál ked­den 11 órakor 23 fok volt. — A XI kongresszus anya­gának tanulmányozása befe­jeződött a megyei szakszer­vezeti politikai tanfolyamo­kon. Több mint 12 ezer szer­vezett dolgozó- ismerkedett meg a határozatokkal. — Battonya és Szeged lesz a következő állomása annak a felszabadulási emléktúrá­nak, amelyet az Egyesültlzzó kaposvári gyárának fiataljai szerveztek. A 45 fős csoport szombaton indul második út­jára. — Közlekedési és postaügyi kérdések megtárgyalására Ausztriába utazott Rödönyi Károly közlekedés- és posta- ügyi miniszter. — Tudományos ülésszakot rendeztek tegnap a 30. évfor­duló alkalmából kedden a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudo­mányi karán. — 150 festmény és grafika, ezenkívül 90 érem és kisplasz­tika kap helyet Szegeden az ünnepi hetek idején megren­dezésre keru,o 16 képzőmű­vészeti tárlaton. 1t5 évvé! ezelőtt, I860, május 21-én született Wil­lem Einthoven Nobel-díjas hol­land orvos és fiziológus, és 1927-ben, 67 éves korában halt meg. Apja Kclel-Indiában folyta­tott orvosi gyakorlatot; Willem is Jávában született, s csak apja halála után, 1870-ben tért- vissza a család Hollandiába. A fiatalember 1878-ban az ut- rechti egyetemen kezdte meg orvosi tanulmányait. 1883-ben doktorált, s a 25 éves fiatal or­vost rögtön kinevezték a lei- deni egyetem fiziológiai pro­fesszorának. Fizika iránti ér­deklődését akkor kötötte ösz- sze.orvosi ismereteivel, amikor az emberi testben keletkező parányi elektromos feszültsé­gek keltették föl figyelmét; e feszültségekről már . egy év­százada — Galvani óta — tu­dott a tudomány, de addig az orvosi gyakorlatban nem hasz- nálták'fel. Einthoven 1903-ban állította össze első húros galvanométe­rét. Ez az elekrokardiogramm (EKG), amelynek segítségével Einthoven már a század elején meglehetősen pontos következ­tetéseket tudott levonni a szív zavaraira vonatkozóan. A No- bel-díjat is ezért kapta 1924- ben. — Szociológiai kutatások | címmel Moszkvában megje­lent a Szovjet Tudományos Akadémia és a nemrégiben létrejött szociológiai kutató intézet új folyóirata. — Expo—75 névvel .102 millió bélyeget és 13 millió blokkot jelentet meg a japán posta az idei óceán-világkiál­lítás alkalmából. — 140-né.I több muskátli- fajtát gyűjtöttek össze — 15 évi munkával — a keszthelyi egyetem kertészeti tanszékén, ahol virágnemesítéssel is foglalkoznak. Halálos motorszerencséiienség Tegnap délután Kaposváron a Füredi utcában szabályta­lanul előzött Pannónia mo­torkerékpárjával egy Zsigulit a 37 éves Migács Imre kapos­vári vontatóvezető, és össze­ütközött egy 11-es autóbusz- szal. A motorkerékpár utasa, a 30 éves Bélavári József ka­posvári segédmunkás a men­tőautóban meghalt, a motoros pedig életveszélyesen megsé­rült. A nyomozás első ered­ményei megerősítik a gyanút, hogy Migáés Imre ittasan ve­zetett, erről azonban csak a laboratóriumi vérvizsgálat után szereznek bizonyságot. — A műszaki színvonal ja­vításáról tárevalt tegnap a MÉM-ben az országps Sütő­ipari Szakmai Tanács. — tJj műteremházba köl­töznek hamarosan a 20 évvel ezelőtt alapított Iparművé­szeti Vállalat budapesti mű­helyei. amelyekben az alkotá­sok kis szériás előállítását végzik. Eddig 80 különböző helyen dolgoztak. Vérbosszú Vérfürdővel végződött hét­főn este egy békés családi ünnepség a kolumbiai Fon- secaban. Vacspránál ült a né­pes család, mikor fegyveresek támadtak rájuk, s nyolc em­bert megöltek, további nyol­cat megsebesítettek. Az első vizsgálatok szerint a me­rénylők vérbosszút követtek el. Thomas Mann-emiékiiiés Thomas Mann születésének 100. évfordulója alkalmából a Kulturális Minisztérium, a Magyar írók szövetsége,' a Pen Club, az NDK nagykövet­sége, valamint kulturális és tájékoztató központja kétna­pos emlékülést tart Budapes­ten. Méltatják a nagy írónak és humanistának, a haladó irodalom egyik legkiválóbb képviselőjének tevékenységét, müveit — üzemanyagjegyet lopott és ittasan egy lopott teher­kocsival ismerőséhez hajtott a büntetett előéletű, 28 éves Szilassv Jenő sióíokii foglal- kozásnélkün. A járásbíróság egyévi szigorított börtönre ítélte, két évre pedig eltiltot­ta a -vízügyektől. Egyben el­rendelte egy - -n fel­függesztett kétévi szabadság- vesztésének letöltését. — A mernyei új élelmi­szerbolt átadásáról szóló tu­dósításunk egyik mondata té­vesen jelent meg tegnap. He­lyesen: ;. . . . a hozzá tartozó kisebb települések — Felső- mocsolád, Polány, Szentgá- loskér, Somodor — lakói is kulturáltabb körülmények között szerezték be az alap­vető élelmiszereket, ipar­cikkeket.« — A pronaklórüzem kapa­citását 700 tonnával növeli az idén a fűzfői Nitpokémia. Az évi termelés 1500 tonna volt, de a propaklór iránti érdek­lődést indokolja az új ku­koricagyomirtó szerek hasz­nálata. — A világ galliumternielé- sének tíz százalékát az ajkai timroiugyár és alumíniumko­hó állítja elő. Ez a mennyiség évi 1,5 tonna. — Nyolcezer fej salátát szállítottak ma ree°el Pécsre a kaposvár—kaposméröi La- tinca Tsz kertészetéből. — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti a lakos­ságot cs a ' közületeket, hogy 1975. május’ 21-tÓl 30-ig naponta 7.00 órától 13.30 óráig Zselics/.ent- pál községben áramszünet lesz. tt'30-132) — A tavaszi B.N'V-rc jég ek válthatók a helyszínen, a BKV- Jegypénztáraknál es a metró vég­állomásain-. (x) (9172)

Next

/
Thumbnails
Contents