Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-17 / 114. szám
Kobayashi marad fi Innen szeretnék indulni, ide hazajönni Két külön lényként gondolkozó, önállóan mozgó ■kéz, pillanatonként változó arc. A zenekar iránytűként rezdül a karmester »mágnásé« után. Kobayashi vezényel. Partitúra nélkül. Kéz, arc és tudás. A közönség — csupa fiatal, a pécsi egyetemi bérlet hangversenyén — a zenében él. Az öregecske székek is ütemre roppannak. Fortissimo alatt se mozdul senki. Kéz, arc és tudás. Kobayashi vezényel. Mindig partitúra nélkül. — Az európai emberek nagyon boldogok lehetnek, hogy ilyen zenéjük van — mondta beszélgetésünk elején Kobayashi Ken-ichiro. — Nagy zeneszerzők nevét sorolhatnám, egészen a régmúlttól. Beethoven... és mindenki... Nagyszerű, minden hang tulajdonképpen természeti tünemény. Japánban ez a zene cf v szerszámokat is. Októberben egy budapesti koncerten szándékozom bemutatni egy mai japán szerzőt. — Önhöz hogyan jutott el i----- — .kontinensünk zenéje? szinte a mai napig hiányzott, i _ Szerencsés heIvzetben Mostanában kezdik megismer- . vq _ bár a nem ni az ottani emberek, de meg a fiatalok pop-muzsikájáról mi a véleménye? — Mindent szabad. Előre semmiről sem lehet ítéletet mondani. Üj utakat kell keresni, mindegy, hogyan. A következő nemzedék — de lehet, hogy a következő évek— eldöntüt, hogy mi maradandó. — Mit ajánlana azoknak, akik meg akarják ismerni a zenét? — Tanítani az ilyesmit nem lehet. Véletlenül hall valamit valaki; vagy megérzi a szépet és megszereti a zenét, vagy nem. Erőszakolni lehetetlen. — A dirigáláson kívül menynyit foglalkozik a muzsikával? — A zene világában élek. Operába, koncertekre járok, de ha utazom, gz autóban is mindig szól a kazettás magnó. Kedves szórakozásom még a sport. A labdajátékoktól az atlétikáig mindent szeretek. Egy évre szóló szabadjegyet kaptam ajándékba a budapesti fürdővállalattól. Majdnem mindennap elmegyek az uszodába. — Tervei? — Amszterdamban, Berlinben, a luzerni fesztiválon fogok dolgozni, elmegyek néhány hétre Japánba. Nagyon kevés helyen jártam eddig, szeretnék sokfelé eljutni, minél több ország közönségét megismerni. — És Magyarországon? — Itt akarok élni. Már úgy érzem: itt születtem. Budapestről szeretnék elindulni mindenhova, és ide akarok hazajönni. Minijén itteni szokást megszerettem. És az uborkasalátát — ebédkor hármat evett meg. — Egy dolgot — a vastapsot— nagyón nehezen szoktam meg. Japánban egészen másképp ünnepelnek az emberek. Eleinte nem is szerettem, megijedtem tőle. A kiabálás az igen . „ Olyankor boldog vagyok. mindig nagyon kevés európai zenét hallgatnak. ' — Az ősi japán zene — szávolt zenekedvelő. Egyszer, tizennégy éves koromban, hallottam a IX. szimfóniát. Nagyon meghatódtam, sírtam is. dunk. Időnként feltűnik egymunkra — furcsa és titokzatos. J Akkor kezdett el különösen A mairól nagyon keveset tu- ; izgatni a muzsika. Zeneszerző| nek készültem, megszereztem a zeneszerzői tanszakon a dip- kább az európai irányzatok és iomát. Csak utána lettem karízlés szerint komponálják mü- ( mester veiket a japán zeneszerzők. Az . _ Most is komponáI? építés, a szerkezet megegyezik I az itt uralkodó stílussal, csak , Nem, nem tiltakozott a hangszerelés különbözik. I magyarul. És nevetett. Használják a régi keleti zene- í ■— A mai modern zenéről és Ha meglelik, kicsordul — avagy egy szegény elnök panaszai Kobayashi vezényel; Kéz, arc és tudás. Partitúrából soha. A magyar közönséget megbűvölte. Öt pedig Magyarország. Beszélgetés közben mosolyog. Mindent megköszön. Ha magáról kell beszélnie, szinte bocsánatot kér. Néha már szégyenkezik, aki hallgatja. És amikor zenél? Liszt: Esz-dúr zongoraverseny. A zenekart és önmagát teljesen a zongora és a zongorista szolgálatára rendelte. A zongora élt, villogott, a zenekar éljenzett a zongorának. Szolgálná is csak a nagy egyéniségek tudnak igazán. Luthár Péter Ésszerűsítéseikkel segítették a faipart ■ ■ Ofletgazdag házaspár Nemrég kihirdették az Alkotó ifjúság pályázat eredményét a Somogyi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaságnál. A csurgói fűrészüzem fiataljai különösen kitettek magukért: a 38 pályamunka közül 22 tőlük érkezett a bíráló bizottság elé, ebből egyet-egyet első, második és harmadik díjra, hetet pedig 500 forintos jutalomra érdemesítettek. A díjak átadásakor egy házaspár neve — az Osváth házaspáré — többször is elhangzott, a férj és , a feleség is kétszer ment az elnöki asztalhoz, átvenni a borítékot Takács László igazgatótól. Fiatalok, sok lelkesedéssel, szakmaszeretettel, és fűtve az új, az ésszerű eljárások keresésének szenvedélyétől. Mindketten faipari mérnökök. A kérdésre, hogy mi indította a pályázaton való részvételre, így válaszolt Osváth Péter műszaki csoportvezető: — A pályázat lehetőséget adott olyan témák részletes kidolgozására, amilyenekkel egyébként nincs módunk így foglalkozni. Helyeslem a kezdeményezést, a pályázat mePjf hirdetését azért is, mert itt eddig ilyen nem volt... Az épületasztalos-üzem belső anyagmozgatásának rendszere foglalkoztatta, egyik dolgozatában ezt a témát dolgozta föl. Szerinte a többféle anyagmozgatási rendszer közül a legelőnyösebb a szabadon futó görgősorokkal, illetve a közbeiktatott tolópadokkal történő anyagmozgatás^, A javasolt módszer a gyakorlati megvalósítás során lényegesen elősegíti az üzemben a tervszerűbb fejlesztést és gyártást. A pályamunka szerzője második díjat kapott, s ott lesz az országos szintű pályázaton is. Osváth Péter ott volt azok között is, akik 500 forint jutalmat kaptak, ugyanis mindenki két pályamunkát küldhetett a bíróié bizottság elé. Második dolgozatában az üzem információs rendszerét összegezte. Felesége ugyancsak érdekes területeket választott pályázati témaként, s mint az elbíráláskor kiderült, alapos munkát végzett. Egyik pályázatában a gyártmánykísérő lapok és az utalványozás rendszerével foglalkozott. A bíráló bizottság szerint ez a dolgozat a megbízható költségelemzés, az utókalkuláció miatt feltétlenül hasznos. Osváth Péterné ezzel a munkájával 500 forint jutalmat érdemelt ki. Stelkovics Gyula faipari technikussal megosztva kapta a másik, ugyanilyen összegű jutalmat az épületasztalos-üzem technológiájára tett javaslatáért, mely különösen a technológiai és a tervfegyelem megtartása végett figyelemre méltó. Az Osváth házaspár a gazdaság első ilyen jellegű megmozdulásán követésre méltó példát mutatott szakmaszeretetből. Elemző munkáikkal tanúságot tettek arról is, hogy becsben tartják munkahelyüket, hiszen pályázataikkal jelentős segítséget adtak üzemük termelési eredményeinek növeléséhez. H. F. Beszámít a munkateljesítménybe a háztáji zöldségtermelés A HÁZTÁJI állattartáshoz hasonlóan a mezőgazdasági termelőszövetkézetek tavaly óta megállapodást köthetnek tagjaikkal a háztáji zöldség- termelésre. A termelőszövetkezet tagja arra vállalkozik, hogy a háztáji földterületén termelt zöldséget a termelőszövetkezet útján értékesíti, vagy a felvásárló vállalatnak adja el. Ennek fejében a termelőszövetkezettel kötött előzetes megállapodás, illetőleg a vállalattal kötött termékértékesítési szerződés szerint végzett zöldségtermelést úgy kell tekinteni, mint a közösben végzett munkát. Tehát a megállapodásban részit vevő tagoknak a zöldségtermelésért munkanapokat lehet jóváírni. A 13/1974. (VI. 30.) MÉM számú rendelet mellékletében növényfélénként határozták meg a jóváírható tízórás munkanapok számát. Nézzünk néhányat: egy mázsa zöldpaprika után 1,1 munkanapot, egy mázsa vöröshagyma után , 0,8 munkanapot, 1000 fej saláta után pedig 0,6 munkanapot lehet jóváírni. A rendelet alkotói arra az eshetőségre is gondoltak, ha a tag a mellékletben föl nem sorolt zöldségeiket termeli. Ezért a vezetőségre bízták, hogy ilyenkor dörűsön a jóváírható munkanapok számáról. Ha a tag családtagjai segítségével termel, a javára írható munkanapok számát arányosan csökkenteni kell. Ebben az esetben azokat a szabályokat kell alkalmazni, amelyeket családi művelésre írnak elő a nyugdíjszabályok. A termék ára egyben a munkadíjat is magában foglalja, tehát a munkanapokért külön munkabér nem jár. A megállapodásban részt vevő tag a jóváírt munkanapok alapján jogosult minden olyan termelőszövetkezeti juttatásra és kedvezményre, mely a közös munka alapján, megilleti. Ezek a munkanapok beszámítanak a betegségi ségélyhez, a szülési segélyhez, valamint a gyermekgondozási segélyhez megkívánt munkateljesítményekbe. A 3/1974. (X. 4.) SLOT számú szabályzat kimondja, hogy üzemi balesetnek kell | tekinteni a tag háztáji zöld- i ségtermelési munkája közben j vagy azzal összefüggésben elszenvedett balesetét, ha munkájáért munkanapot kellett jóváírni. A jóváírt munkanapokat figyelembe kell venni minden társadalombiztosítási szolgáltatás megállapításánál. Eszerint a nyugdíjjogosultsághoz előírt 150 (nők 100) tízórás munkanapba, a családi pótlékra vagy az anyasági segélyre való jogosultsághoz szükséges munkanapokba is beszámítanak a jóváírt munkanapok. A tag jövedelmének kiszámításakor ugyancsak tekintettel vannak a jóváírt napokra. A nyugdíj osztályba való soroláskor a jóváírt napokra olyan jövedelmet vesznek figyelembe, melyet a termelőszövetkezet a munka teljesítésének évében egy munkanapért átlagosan fizetett. FONTOS TUDNI, hogy ha a megállapodásban foglaltakat valamelyik fél felróható okból nem teljesíti, a megállapodást mind a termelőszövetkezet, mind a tag felbonthatja. Viszont, ha a tag csak részben teljesíti kötelezettségeit, akkor csökkentik a napok számát, sőt, ha nem saját termékeit értékesítette, vagy más módon megtévesztette a termelő- szövekezetet, törölhetik az addig jóváírt munkanapokat. S. Gy. — Ilyen még nem fordult elő velem. Maholnap húsz esztendeje vezetem a Költ a Ruca szövetkezetét. Irdatlanul sok vihart átéltem, de ilyen kérem — ilyen még nem volt! Én már jobban ismerem a Káka Ellátó és Beruházó Vállalatot, mint a saját önéletrajzomat, de egy ajtón képtelen vagyok áthatolni gondunk megoldása érdekében. Eme ajtó mögött lakozik a vállalat magasságos és utolérhetetlen igazgatója. . Nagyon rövid leszek, kérem. A Költ a Ruca tagja volt annak a Káka Ellátó Közös Vállalkozásnak, amely most megszűnt, illetve egybekelt a beruházó vállalattal. Ez így rendjén is van. A fejlődést, a perspektívát látni kell minden becsületes embernek. Csakhogy! Mi ugyebár kidolgoztuk a rucatenyésztés iparszerű módszerét, minden feltételt megteremtettünk — ezek egyike volt az, hogy a vállalkozás szállítja részünkre a költéshez nélkülözhetetlen kákát. A vállalkozás megszűnésekor, illetve az egybekeléskor az igazgató ünnepélyes esküt tett: a programunkat nem zavarja semmi, ezután már természetesen ők szállítják a kákát. Akkor láttam utoljára. Mármint az igazgatót. Mi tettük tisztességgel a magunk dolgát. Beállítottunk ötvenezer rucád, szépen nőve□ Somogyi Néplap kedtek — káka sehol. Elindultam, hogy hivatkozzam az esküre. Az elmúlt két hónap alatt végigjártam az összes osztályvezetőt, egyik a másikhoz utasított, míg visszajutottam újra az igazgató előszobájába. Tovább nem. Havonta háromezer forintot emésztett föl a telefonon, hogy legalább az éterben szót válthassak a rejtelmessel, a megfoghatat- j tannal. Nem sikerült. A rucák I ezt nem tudták! Azok szépen l fejlődtek, és lassan készülöd-J tek a költéshez — én pedig hovatovább egy hosszú ujjú, i hátul kötős zubbonyt készülök magamra húzni. A huszonötödik kísérlet után cselhez folyamodtam. Ügy állítottam be, hogy bizton tudtam, benn van az igazgató. És mi történik kérem? Elém áll a titkárnő és kioktat arról, amit már jobban ismerek, mint ö, hogy ennek a vállalatnak milyen az üzemi szervezete. Az ajtón viszont nem jutottam be. Megköszöntem a szemináriumot. És most itt vagyok, ötvenezer ruca költés előtt, és nincs egy fia káka! Hát lehet ilyet csinálni? Tessék mondani, kihez forduljak? Üzenjek ennek a rejtélyes, megfoghatatlan, utolérhetetlen igazgatónak a Tisztelt Szerkesztőségen keresztül? Tényleg. Mit tetszik gondolni? Lehet, hogy úgy bejuthatnék hozzá? (Nem tudom. Tisztelettel: V. M.) ŐSZ FERENC R <A N O — Nincs... Nyema kusaj.. 1 Konyi bumm! — mutatta a lövést, majd kezével az evést mímelte. Rózsi magyarul tiltakozott, de az oroszok nyilván azt hihették, hogy ő is a ló lelövését kéri... — Nyem szabad ... Ló kell, kevés ló... — mondta a katp- na, és a ló mögé állt, kezével egy képzeletbeli ekeszarvát fogta meg, és mint egy panfo- mimszíniész, szántani kezdett... Rózsi odalépett hozzá, és megveregette a vállát: — Végre egy okos ember. Te is biztos paraszt vagy ... Jól van... Isten éltessen! — mondta. Simó két hét múlva érkezett vissza a házba. Ekkorra az udvarról már eltűntek a romok. A lakók már lakásaikban éltek. Simoné is kitakarította a kis földszinti szoba- konyihás lakást. ' Időnként elterjedt a hír, hogy a Margit körúton vagonokból krumplit mérnek. Megjelentek már az első ba- tyúzók ás. Ruhák, bútorok vándorollak a ház előtt veszteglő szekerekhez, helyettük kis zsákocska bab, liszt vagy zsír az üres konyhákba. Weivoda úr megfiatalodott. Valahonnan előkerült régi keménykalapja. Bársonygallérű télikabátja ujjára vörös karszalagot húzott, amelyen egy kalapácsos ember — a szociáldemokraták jelképe — feketél- lett. Végigjárta a házat és tagokat toborzott pártjának, de mindenhonnan kiküldték. Híre ment, hogy Rozgonyi az egyik új pártban kapott valami nagyobb tisztséget, állítólag országgyűlési képviselő lesz. Fábry — a tiszti orvos — a szovjet csapatok bevonulása után három nappal tért haza. Nem szólt senkihez. Lefeküdt az ágyába, és negyvennyolc órán át aludt. Aztán újra jöttek érte a kórházból, és ettől kezdve legföljebb félórákra jött haza, Eötvösék eltűntek. Egyik este egy lovas kocsi állt meg a ház előtt. Két ember ült rajta, ezek segítették föl a kocsira a háziúrék hatalmas bőröndjeit, ládáit. Simónak eszébe jutott, hogy Eötvösök rengeteg élelmiszert tároltak a pincében. Este fölment Weivodához. — Adj isten, szomszéd .. 1 — Simó elvtárs! — örvendezett Weivoda. —■ Már aggódtunk magáért. — Köszönöm, igazán jólesik. Egy közös akciót ajánlanék. — Eötvösök, mint önök is tudják, ellógtak, illetve eltávoztak. Hatalmas mennyiségű élelmiszerük maradt a pincében. Nem hagyhatjuk megromolni. A pincét feltörjük, és az ott levő élelmiszert szétosztjuk a ház lakói között. — Nem ártana, ha valami hivatalos papírt hozna — bizonytalankodott Weivoda is, de könnyen hagyta magát meggyőzni. Tárkányiné is velük ment, de többször hangoztatta, hogy felelősséget nem vállal. Kocsis segítségével — aki csodálatos módon józan volt — kifeszítették az ajtót. Az élelmiszerek pontosan úgy maradtak, ahogy a németek hagyták őket. De az egész pincét megtöltötte a petróleumszag. Valaki bőven megöntözte a liszteszsákokat, húsokat és zsiros- bödönöket petróleummal. — Utolsó gengszterek! De megálljatok, fölkutatlak én még benneteket vidéki rezidenciátokban! — sziszegte Simó. — Biztosan a németek tették — mondta Weivoda. — Az nem valószínű. Eöt- vösné néhány nappal az oroszok bejövetele után lehívott a pincébe, és megengedte, hogy a földre fciszóródott lisztet összeseperjem ... Akkor még nem volt itt petróleum. A házban természetesen feltűnt Simó szervezkedése. Amikor látták, hogy a pincébe indultak, többen utánuk mentek. Kosarakat, zsákokat hoztak magukkal, nehogy kimaradjanak az osztozkodásból. — Aljasság! — mondta Roz- gonyiné. Melanie, aki természetesen szintén jelen volt, kissé csalódottan dúgta maga mögé a kosarát és félhangon megszólalt: — Ja kérem, ez a haditörvény. Semmit nem szabad az ellenség kezére juttatni. — Ki magának az ellenség? Én?! Vagy ezek itt — mutatott az emberekre Simó, és dühösen megragadta a vénlány kabátját. — Mikor tér már észre? — Vigyázzon csak Símé úr! A háború még nem dőlt el. Lehet, hogy hamarosan maga fog felelni a rémtetteiért. Emlékezzen csak 1919-re és 1920- ra! Simó elvesztette a fejét. Ütésre lendült a keze. Melanie szerencséje, hogy Simoné az ura mellett állt és megragadta a csuklóját. — Csak nem ütnél meg egy bolond vénasszonyt... — Üssön csak!... Majd ezt is felírják a lajstromára. Több tanú látta — fordult a lakók felé, de azok szó nélkül el- ódalogtak. (Folytatjuk.)
