Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-15 / 87. szám
MEGYEI BAJNOKSÁG (Folytatás « 4. oldalról) Fonyód: Sonnenschein — Vecse- ra I., Gyuricza, Horváth, Fejes, Farkas, Markovics, Tavaszi (Soós), Nagy, Vecsera n., Va- sits (Landor). Edző: dr. Vida János. N. Somogyi: Sánta — Tur- nár, Hollós, Szalai, Bere, Varga, Giczinger, Fehér (Kisrigó), Göcze (Bájer), Lados, Kalmár. Edző: Oláh Ferenc. Végig fölényben játszottak a fonyódiak, de helyzeteiknek csak a felét tudták értékesíteni. Mezőnyben szépen adogattak a vendégek, de a 16- osnál elfogyott a tudományuk. Szálait a játékvezető tiszteletlenségért a 40. percben kiállította. Góllövők: Nagy (2), Markovics, Vecsera I. Jók: Gyuricza, Farkas, Nagy, Vecsera II., illetve Bere, Gőcze. Fonyód ifi—N. Somogyi ifi 1:0. Zákányi Kálmán LATINCA SE— MARCALI SE 3:2 (2:0) Marcali, 500 néző. V.: Kovács Gy. Latinra: Csatári — Weisz, Balázs, Barta, Mika (Mihalicz), Kozma, Szukics, Nyisztor (Szita), Pákái, Borsfái, Tarr. Edző: Borsfái Géza. Marcali SE: Király — zott. Végig fölényben játszott a Latinca. Az utolsó negyedórában azonban kiengedett, 6 ekkor a vendégek kétessé tudták tenni a két pont sorsát. Domsa 11-eset 3:2-es állásnál Csatári kivédte. Góllövők: Borsfái (2), Pákái, illetve Szántó, Korona. Jók: az egész Latinca, illetve Király, Ható I., Korona, Pék. Hegedűs Gyula NAGYATÁDI KINIZSILENGYELTÓTI 8:0 (2:0) Nagyatád, 400 néző. V.: Per- ger. Nagyatádi K.: zsobrák — Roz- nik, Kömpf, Szabó, Grezsák, Balogh, Brezovszki, Gotvald, Fodor. Segesdi, Zákányi. Edző: Szabó Pál. Lengyeltóti: Kovács — Hosz- szú, Smida, Nagy, Kesztyűs, Tóth, Bodó, Mátyás, Komócsin. Sándor, Kollár. Edző: Csordás László. A jó iramú mérkőzésen az atádiak nagy akarással játszottak, s olyan teljesítményt nyújtottak, melyet szurkolóik régóta elvártak. Az 55. percben Kesztyűst, illetve Rozniho- ! Balogh. Jók: Az egész atádi MŰVÉSZETI SZEMLÉK Dunkler, Ható I., Kiss (Beck), t kot a játékvezető kiállította. Rigó, Pék, Domsa. Guricza (Ko- . nAiWvíik. Fnrior ,ov Rr~ róna), Szántó, Izsák, Ható II. «OllOVOK. f OCIOt (d), BreEdzo: bősz Adám. j zovszki (2), Segesdi, Zakanyi, A találkozó jó játékot A zene jegyében csapat, illetve Kollár, Komó- j "^lén Vesztett mérkőzést fordítottak meg a Vasas Izzó röplabdázói csin, Nagy. Nagyatádi Kinizsi ifi— Lengyeltóti ifi 3:2 Tóth Ferenc Az elmúlt fordulóban téves információ alapján helytelenül közöltük a Nagyatádi Kinizsi—K. H. Vasutas ifjúsági mérkőzés eredményét. A találkozót a Nagyatádi Kinizsi nyerte 2:l-re. BALATONLELLE— K. H. VASUTAS 0:0 Balatonlelle, 400 néző. V.: Szerecz. Balatonlelle: Both — Bakos, Riba, Vázsonyi, Kovács, Brunner, Berdán (Bolla), Androsovits, Takács, Vass, Sipöcz (Hegedűs). Edző: cser László. K. H. Vasutas: Okos — Méreg, Hajdó, Kaszás, Kélíi, Steller, Törzsök, Kelemen, Takács (Berkes), Tallián, Tóth S. (Tóth J.). Edző: Barta Lajos. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Szünet után több formás támadást vezetett a tartalékos hazai együttes, de a vendégek kitűnően védekeztek. A döntetlen megfelel a játék képének. Jók: Riba, Vázsonyi, illetve Hajdó, Okos, Kéki, Törzsök. Balatonlelle ifi— K. H. Vasutas ifi: 1:1 Szombaton a siófoki városi, ! vasárnap a barcsi járási felszabadulási amatőr művészeti vettünk részt. Kél tökéletes. Csak a táncosoknak — valamennyien fiatalok — kell felnőniük az idősebbekhez. (Ugyanéi még fokozottá színpadától mást vártam. A kereszthez csalt három szerető című, ismeretlen francia a helyzet, de ; szerzőjű egyfelvonásos nem a •b formában a tartalmas, tanulságos rendezvényen. S a »rendezvény« szón itt hangsúly van. Mindkét esemény rendezőit dicséret illeti ugyanis. A siófokiak egyelőre — a járási művelődési ,,, központ megépültéig - szűkös | I siófoki Balaton Néptáncegyüt- j tesnél is.) Baja Erika Debussy-. Sosz- i takovics- és Bartók-tolmácso- i sgjobb választás egy felszabadulási szemlére. Finomkodó, bájolgó. kevés humort csillogtató művecske. mely hivatásos színészek előadásában sem hatna túlságosan. muzsika volt, akárcsak Esküdt Gabriella énekszólója. Hadd írjuk le, hogy örültünk két régi hangszer megszólalásának is: a dudának és a tárogatónak. A kórusok közül a ladi A kodályi eszme érvényesült i szövetkezetié a pálma, külö lehetőségeiket használták ki jól, Barcson pedig a műsor megszerkesztésében voltak a szokásosnál jóval körültekintőbbek. mindkét bemutatón: «... a zene mindenkié«. öröm ezt leírni. Magas színvonalú zenei lön megemlékezést érdemelnek produkcióknak tapsolhattunk mindkét helyen. Siófokon há- j játékkal röm kórus szerepelt. A Házi- : pésüket ipari Szövetkezet Kodály Kórusa, a Bányász Női Kar és a 99 évvel ezelőtt alapítóit Siófoki Dalkör. Egynemű kórusok: az előző kettő női, a harmadik férfi énekkar. (Vajon mennyit gazdagodnának, ha lenne vegyes kórusuk Is?) Kiegyensúlyozott, kiérlelt szép szereplés volt mindhárom. Talán a Bányász Női Kar műsoA legnagyobb hatású irodalmi színpadi produkció kétségkívül a homokszentgyörgyi Radar teljesítménye volt. So- lohov Emberi sors című kisregényét vitték színpadra, mély benyomást téve a nézőkre. Geyer Flórián j Ehhez természetesen szükség volt egy nagy tehetségű »szólistára«, aki viszi, röpíti a vele az istvándiak, akik népi j nem azonos képességű társa- jelentkeztek. Fellé- kát. Vetlényi Huba személyében ez a »kohéziós erő« adott. Nagyon jó benyomást tett a nősképpen a dala megszólaltatásáért. Kügyűjtőmunka előzte meg: a termést láthattuk, élvezhettük. Megelevenedett 1 az j nézőkre a gyermekszereplő tel- egykori istvándi tollfosztó. Ha jesítménye -is. produkciójukat további vidámsággal fűszerezik, s a lényeges történéseket előtérbe helyezik, a siker még nagyobb j ^erf»ík^tt kh^f Siófokon lesz. Amiért meg dicséretet A vers- és prózamondók közül a siófoki Oláh Attila — 1 egy Móricz-novellát tolmácsolt érdemelnek, nem kis dolog. A helyi cigány lakosság bevonásával érlelték műsorukat a j<ft ra alatt éreztem csak: többre, működő ifjúsági klubjukban. Vasárnap Kaposváron a szokottnál valamivel kevesebben gyűltek össze a tanítóképző intézet tornatermében az NB I-es női röplabdamérkőzésre. A Vasas Izzó női csapata a Szegedi Sparta- cust látta vendégül. A papírforma a szegediek győzelmét ígérte, az Izzó azonban visszavágott a Szegeden elszenvedett vereségért. Drámai mérkőzést vívott a két csapat. A vendégek szinte percek alatt két játszmát nyertek, s úgy tűnt, hogy sima szegedi győzelem következik. Ez volt a helyzet még akkor is, amikor a 3. játszmában a kaposváriak szorgalmasan gyűjtögették pontjaikat, s végül: is ők nyerték a szettet. Nagy leütése egy pontot jelentett a sorsdöntő negyedik játszmában a K. V. Izzó— Sz. Spartacus NB I-es röplabdamérkőzésen. dezni sorait, az idegességet azonban egyik sem tudta levetkőzni. A kaposváriak a fordulásig négypontos előnyre tettek szert. Aztán a szegediek egy pontra megközeSOMOGYTARNÖCA— LABOD 5:2 (2:0) Lábod, 100 néző. V.: Vajda. Somogytarnöca: Kótai — Bencsik, Pintér, Farkas, Fábián (Kovács J.), Molnár, Sípos, Novák, Nagy I., Horváth, Kovács (Nagy H.). Edző: Bolhói Ferenc. Lábod: Mohácsi — Bebics, Németh I., Németh II., Wirth, Csabi, Lieber, Iván (Kozma), Duga (Márkus), Dorogi, Mohácsi H. Edző: András József. Alacsony színvonalú csapkodó játék. A 60. percig jól tartotta magát a Lábod. Ezután két gyors góllal a vendégek bebiztosították győzelmüket. Góllövők: Nagy I. (2), Novák, Kovács, Sípos, illetve Lieber (11-esből), Dorogi. Jók: Sipos, Novák, illetve Lieber. Somogytarnóca ifi— még igényesebb dalok megszól laltatására is elég erősek. Ez azonban semmit nem von le Hajas Gyula j “ombati fellépésük — megérdemelt — sikeréből. A férfi kar — a Siófoki Dalkör — jó összeállítással lépett pódiumra. Az Erkel-mű, az »Éljen hazánk!« megszólaltatásakor érezhettük leginkább talán: felejthetetlent nyújtottak. és a barcsi járásban, a járási székhelyen néhány ember, aki vonzza, egyéniségével és tehetségével magahoz köti a szépet Az eredmény önmagáért be- szeretőket. S. Szerdahelyi Kaszái. A példa követendő talin, Simon Mihály, Tímár Imre, Apáti János. dr. KozmU Kevés jót — ennyit legalábbis nem — tudunk eimön- . T. ... dani az irodalmi színpadok ! Akosne’ SzUa°yl Janos’ Veile' szerelpéséről. A siófoki kór- > tiyi Huba és még néhánvan házi irodalmi színpad még nem tudhat maradandóbbat produkálni. De képesek a fejlődésre. A gimnazisták Krúdyilyenek. S ennek egy egész város, egy járás látja eredményét. L. L. A bajnokság állása: Tóth Sándor 1. Barcs 20 16 1 3 60—22 33 2. N.-atádi K. 20 14 4 2 71—25 32 3. Kiss J. SE 20 14 1 5 65—23 29 4. Marcali SE 20 9 4 7 43—29 22 5. B.-lelle 20 10 2 8 50—47 22 6. Taszár 20 3 6 6 30—36 22 7. M. Latinca 20 3 5 7 34—35 21 3. K. Vasutas 20 3 4 3 31—34 20 9. Hetes 20 9 2 9 49—54 20 10. Fonyód 20 8 2 10 37—37 18 11. S.-tarnóca 20 7 4 9 47—51 18 12. N. Somogyi 20 3 1 11 40—57 17 13. Lengyeltóti 20 ö 3 11 30—45 15 14. Csurgó 20 5 3 12 26—50 13 15. Babócsa 20 4 3 13 32—57 11 16. Lábod 20 2 3 15 25—68 7 »Csemege« a Spirituálé Együttes fellépése. Tavaly hallottam őket először — az idén még jobbak voltak. Engedtek merevségükből, mernek oldot- tan énekelni. Az új tagok — kitűnő basszisták vannak közöttük — jól épültek be a közösségbe. A szólisták »ezervoltos feszültséget« adtak át a hallgatóknak. Akárcsak a Volán dixieland együttes fiatal tagjai, akik zenélésükkel élményteli perceket szereztek. Tetszett az ifjú olajbányász fúvószenekar is. Az énekes szólisták közül Bognár Gyulát és Horváth Máriát emelem ki szép hanganyagáért, pallérozott előadásmódjáért. Mistes Ferencné délszláv dalai szinte »átvezettek« bennünket a barcsi szemlére. Egy közösséghez, a délszláv Dráva együtteshez, melynek tagjai profiszinten játszanak, énekelnek. Nagyon együtt vannak. Kitűnő a zenekaruk, kellemes hangú a szólóénekesük — Popovics Emil —, jó a női triójuk. Műsorukon nincs mit javítani: Tudományos emlékülés az MSZMP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából Ötven évvel ezelőtt, 1925. április 14-én alakult meg a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, az illegális kommunista párt legális fedőszerveként. A fél évszázados évforduló alkalmából a Párttörténeti Intézet és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum hétfőn a munkásmozgalmi mútagjának elnöki megnyitója után Liptai Ervinné, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem munkásmozgalmi tanszékének docense tartott előadást az MSZMP helyéről és szerepéről a forradalmi munkásmozgalom történetében. A továbbiakban korreferátuzeum budavári palotában levő j mok hangzottak el az MSZMP előadótermében tudományos j történetéről, agrárpolitikájá- emlékülést rendezett. Az el- 1 ról, vidéki szervezeteinek tevénöksógben foglalt helyet Sándor József, az MSZMP KB tagja, a KB iroda vezetője és Király Andrásné, a Budapesti Pártbizottság titkára. Szerényi Sándornak, a KEB kenységéről. Andrássy Antal, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának archívumvezetője »Az MSZMP kaposvári szervezetének tevékenysége 1925-27- ben« címmel tartott előadást. Rendkívül izgalmas, maratoni ' lítették Kaposvárt. A hajráküzdelmet hozott a negyedik játszma. A vendégeknek már mérkőzéslabdájuk volt. A kaposváriak azonban nem adták meg magukat. Visszavették az adogatást, azután egymás után szerezték pontjainkat, s majd egy Csorba-leütés azt jelentette, hogy 17:15-re az Izzóé lett ez a játszma. A döntő szett előtt mindegyik csapat megpróbálta renASZTALITENISZ NB I BVSC—K. Vasas 20:5 Kaposváron a várakozásnak megfelelően biztosan nyert a BVSC a Szálinger nélkül kiálló K. Vasas ellen. A mieink közül csupán Balázs jutott el két győzelemig. Háttá nem nyert mérkőzést. Győztesek: Rózsás 5, Juíios 5, Németh 5, Börzsei 3, Pothá- ri 3, illetve Balázs 2, Péter, Ivusza, Katona. ban azonban a mieink tudtak erősíteni, és a döntő szettben nemcsak lelkesebb, hanem jobb is volt a Vasas Izzó. Ezért mondhatjuk, hogy győzelme teljesen megérdemelt. Az értékes két pont ellenére is rosszabb játszmaaránya révén sereghajtó az újonc kaposvári női csapat. A mezőny azonban nagyon tömör. Egy újabb győzelem nagyot lendíthetne a kaposváriakon. K. V. Izzó—Szegedi Spartacus 3:2 (—7, —7, 9, 15, 11) Kaposvár, 100 néző. V.r Lajos J. Jók: Az egész kaposvári csapat, különösen Bogdánná, Vermesné és Csonka. A szegedieknél Szabados és Kenéz jeleskedett. A röplabda női NB I második csoportjában a sorrend: A sok e^eszseg A korszerű általános mű- [ kenységet. Ilyen tájékozatlan- ] a tüdőben is megindul a szer- veltséggel rendelkező ember- i ságot árul el iskolarendsze- j vezetre nézve előnyös alkal- nek ismernie kellene szervezetének alapvető működési 7. MTK-VM 6 5 1 15:11 11 8. Lehel SC 6 4 2 15: 7 10 9. BSE 6 3 3 11:11 9 10. Szeged 6 2 4 12:13 8 11. Almásfüzitő 6 2 4 10:13 8 12. K. V. Izzó 6 2 i 8:15 r, Nyolc gólt rúgtak a válogatottak jelenségeit, a fejlesztés és a megelőzés lehetőségeit. Ezek a lehetőségek nem azonosak a felnőtteknél és a gyermekeknél, bár sokan így gondolják. Csecsemőkortól kezdve minden életkornak és szervrendszernek megvannak a maga optimális fejlesztési igényei és adottságai, melynek elhanyagolása a későbbiekben mór pótolhatatlan »pedagógiai deficitként« jelentkezik. Egy hetilapban olvastam, hogy a honvédség pótolja a fiatalok testi neveltségi hiányosságait. Ez nemes törekvés, de sok vonatkozásban reménytelen. Sajnos, az ezzel kapcsolatos ismeretek még az úgynevezett intelligens emberek körében is hiányosak. Ha nem így lenne, akkor nem néznék a 8 éves gyermekek a tv éjszakai műsorát, korszerűen öltözködnének és többet mozognának — szüleikkel együtt — a jó levegőn. Olyanok is í gyermekeiket rünk több hiányossága (nap- I mazkodási folyamat. Javul a közi otthonaink lehetőségei, a j légzés, csökken a légzésszám, testnevelés kezdetleges személyi és tárgyi feltételei stb.). Az alkalmazkodási törvény fontosságára szeretném itt felhívni a figyelmet. Eszerint az emberi szervezet alkalmazkodik környezetéhez, a »külvilághoz«. Az ingerek jó, esetleg rossz hatást váltanak ki, vagy az ingerek elmaradása csökkenti, fékezi bizonyos szervek fejlődését, sőt visszafejlődését idézi elő. Gondoljunk csak a gipszbe tett végtag állapotára a gipsz levétele után. Vizsgáljuk meg ezek után, hogy milyen pozitív vagy negatív ingerek érhetik a szervezetet, illetve az ingerek elmaradása, hiánya milyen károsodásokat okozhat. A mozgásinger hatására fokozódik az izommunka, mely a szívben, a keringési rendszerben, a tüdőben alkalmazkodási folyamatot vált ki. A no a »vitális kapacitás« (a maximális belégzés után maximálisan kilégzett levegő mennyisége). A szervezet előnyös alkalmazkodását akadályozhatja a mozgásszegény életmód, a sok gerek hiányának következménye, hegy a tanulóifjúság 50 —60 százaléka különböző fokú és jellegű gerincdeformitásban szenved. Ez nem csupán esztétikai probléma, hanem súiyos következményekkel járó betegség is. A mozgató apparátus fejlesztésének alapvető követelménye a sokoldalúság. Szabadban, sok futással, mászással, úszással, kerékpározással, görkorcsolyázással fejleszthetjük eredményesen. Közismert, hogy egy-egy ülés (már tudományosan el- ; influenzajárvány a tanulók- fogadott kategória a »homo j nál és a felnőtteknél is mi- sedens«, az ülő ember), a do- I lyen kiesést okoz. Ennek hányzás, az alkoholfogyasztás, j egyik oka a megfelelő edzett- Ezek is alkalmazkodást vál- | ség hiánya. Nem tartom szeszív megerősödik; a feléje i ges fejlődését. tanak ki, de a szervezetre nézve káros, visszafejlődést jelentő folyamat. Közismert, hogy a szívinfarktusban megbetegedettek száma állandóan nő, aminek alapvető oka a mozgásszegény életmód. Mit kell tenni? A lehetőségekhez mérten minél többet tartózkodni a szabadban, sokat futni, úszni, kerékpározni. Nagyon hasznosak a sportjátékok is. A rendszeres mozgás hatására létrejövő változások elősegítik a gyermek egészséA Wales elleni EB-selejtezőre készülő magyar labdarúgó válogatott keret a programnak megfelelően hétfőn délelőtt a Népstadionban edzett. A stadion zöld gyepén bemelegítéssel kezdődött a gyakorlás. Megkísérelte a mozgást Tóth András, az újpestiek játékosa is, de nem sok időt töltött a pályán, lejött és közölte Szőcs Jánossal, erősen érzi a sérülését, nem vállalhatja el a kerettagságot. Számított erre a fiatal szakvezető is, hiszen Fekete ugyancsak a csapattal készülődött, és így most a fiatal játékossal 16-os az előkészületet végző keret. Bemelegítés után a Bp. Honvéd tartalék együttesével 2x25 perces kétkapus mérkőzést játszottak. Az első félidőben Branikovits és Kozma egyaránt 2—2 gólt lőtt. Az újabb 25 percben Bene rúgott két gólt, majd Máté és Csapó. Így végeredményben 3:0-val végződött as k> perces játék. akadnak, akik áramló vér mennyiségének legszívesebben | növekedése, a mellkas szivó- még vasárnap is napközibe ! hatása a vérkeringést megadnák, hogy nyugodtan »pi- í gyorsítja. Növekszik a szív henhessenek«, esetleg kirán- j verőtérfogata, mely a szíviz- dulhassanak. Sajnos, a pék*- mokra nézve nagyon előnyös rencsésnek a sajtóban időnként megjelenő és ajánlott gyakorlatokat, mert azok csak az ember szervrendszerének egy bizonyos részét érintik, és legföljebb a lelkiismeretet nyugtatják meg. Mindenkinek tudnia kellene, hogy »általában« nem lehet fejleszteni. Tudatos hatást kellene kiváltani, külön is figyelve az izom-, a csont-, a szív-, a keringési rendszerre, a légzőszervekre. Ezeknek együttes foglalkoztatása biztosítja a szervezet harmonikus A mozgásingerek hatására a j fejlődését. A tudatos és rendgógusok egy része sem ismeri az alapvető élettani törMegváltozik a vérelosztás, kiürülnek a vérraktárak. Az izvényszerűségeket. Sokan, az : mokban megnő a hajszálérelismerésre méltó igényes tő- hálózat, ennek következtében rekvések mellett, elfelejtik, hogy a gyermeknek teste is van, amelynek állapota megjobb lesz az oxigén- és táp- anyagellátás. A szívben és á keringési rendszerben létremozgató apparátusban is változások történnek. Az izmok a rendszeresen végzett testgyakorlatok nyomán szemmel láthatóan is megvastagodnak, rugalmasságuk, teherbíró képességük nő. Az intenzív testgyakorlatok a csontrendszer fejlődését is segítik. A csontok az izmok tapadási helyén megvastagodnak, a csontgerendák helyzete is megválhatározza a szellemi leve- l jövő változásokkal egy időben I tozik. A megfelelő mozgásinszeres tevékenység következtében létrejött változások, sajnos, nem örök érvényűek, A rendszeres mozgás elhagyása visszafejlődést okozhat. Az emberi szervezet nem olyan, mint a motor, mely akkor kopik, ha használják. Testünk rendszeres foglalkoztatása »regenerációhoz« vezet. Walter Károly