Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-20 / 92. szám

Ä cirkusziban telt ház volt. A prondon Hó­kusz, a nagy illuzio­nista mutatta be trükkjeit. Éppen egy nyulat varázsolt elő a cilinderéből. Aztán gyorsan egy másikat is. Min­denki tapsolt. Hókusz ele­gánsan meghajolt, mosoly­gott, szitán készülődött a kö­vetkező mutatványhoz. És ekkor egy nagybaj ú, barkós fiatalember a nézőtér első sorából fölkiáltott: — Ez is valami?! Mindenki arrafelé nézett. A hátrább ülök fölágaskod­tak, csak Hó- kusz mester nem vett tu­domást a köz­beszólásról. Galambokat csalt elő a ci­linderéből, majd egy ga­lambdúcot is, amin a mada­rak elhelyez­kedtek és bé­késen turbé- koltak. Egy ismert népdalt turbékoltak — ez is hozzá tartozott a mutatványhoz. A taps lanyhábban csatto­gott, mert mindenki a barkós fiatalembert nézte, hogy az mát szól hozzá. A barkós le­gyintett, majd kicsit hátrább fordulva, hogy a távt/Jab'o ülők is hallják, hangosan ki­jelentette: — Gyerekség! Ma már po­fátlanság ilyennel előhoza­kodni. Szakállas trükkök! Most már Hókusz mester is odanézett. Villámló tekin­tetét előzékeny mosollyal csendesítette, és bűvészpál­cájával a fiatalember felé bökött — Ha önnek gyerekség, akkor jöjjön, és csinálja utá­nam! Hölgyeim és uraim, a kudarcért nem vállalom a felelősséget. A fiatalember bólintott és átmászott a porondra. A kö­zönség tapsolt és bátorító szavakat kiabált. Sokan azt hűlték, hogy ez valami bo- hóetréfa, és hozzá tartozik a műsorhoz. — Piszok — sziszegte Hó­kusz mester, ahogy a fiatal­ember odaért —, előadás után kibelezlek! Tönkretetted a műsoromat! Az igazgató ekkor már ott topogott a manézs bejáratá­nál, és képtelen volt eldönte­ni, mit tegyen. Rendhagyó eset eben a cirkuszban, hogy valaki bemásszon a nézőtér­ről és botrányt csináljon. Mindenért Hókuszt hibáztat­ta, aki ezt megengedte; sőt elősegítette a botrányt azáltal, hogy a hangoskodót behívta a nézőtérről. A színházban ilyenkor már leeresztik a függönyt, de egy cirkuszban, nyitott porondon, mát lehet­ne 'tenni? Semmit! Különö­sen azután, hogy Hókusz ma­ga invitálta be. L élegzetét visszafojtva figyelte a fiatalem­bert, aki már ott te­vékenykedett Hókusz rekvi- zitumai körül, és azután ... Nem akart hinni a szemé­nek. Egymás után csinálta meg azokat a trükköket, ami­ket előtte a bűvész. A közönség tombolt, de a fiatalember lecsillapította a zajt, és ezt mondta: — Hölgyeim és uraim, mint már említettem: ezek a trük­kök elavultak. Tekintsék ezt részemről bemelegítésnek, és most engedjék meg, hogy né­hány újabb mutatvánnyal szórakoztassam önöket. — Takarodj innen! — rúg­ta bolton mosolyogva Hó­kusz. — Széttépetlek az oroszlánokkal, te nyavalyás! Ha most elkotródsz, még megúszod azzal az ötven po­fonnal, amit előadás után kapsz. — Hölgyeim és uraim — folytatta zavartalanul a fia­talember, néhány lépésre tá­volodva Hókusztól —, mint látják, az első sor, az én he­lyemet kivéve, végig foglalt. Néhány pillanat múlva sen­kit sem fognak ott látni! És valóban, néhány pilla­nat múlva az egész sor üre- j sen tátongott. — Most visszahozom azt a kövér, nagy kalapos asszonyt, aki mellettem ült. A kövér nagy kalapos asz- szony újra visszakerült a he­lyére. Ugyanolyan kövér volt és nagy kalapos, csak egy kicsit megilletődöttebb. Így került lassan vissza min­denki a helyére, és az első sor újra megtelt. A közönség magán kívül volt Ilyet még nem láttak. És csak azután következett a java. A fiatalember eltün­tette a zenekart, helyette a Beatleseket varázsolta oda. Aztán a négy angol mellé odahelyezte a királynőt is, trónnal együtt. Később vi­lághírű középületeket terem­tett a porondra. Az Eiffel- tornyot, a Szent Péter-kated- rálist, a Notre Dame-ot... Őserdő, tenger, sziklás hegy­ségek következtek, majd nagy attrakciónak — amihez tust is kért a zenekartól — le­hozta a holdat és néhány csillagot. A közönség már nem tu­dott tapsolni. Egyik ájulás­ból a másikba esett, és né­hány öregasszony rózsafüzért morzsolgatva, imádkozni kez­dett a fiatalemberhez. Az igazgató, miután magá­hoz tért, úgy látta, itt az ideje, hogy közbelépjen. — Hölgyeim és uraim, szü­net következik! — kiáltotta, és intett a zenekarnak, hogy játszanak valami indulót. A közönség kifelé tolon­gott a büfébe, és ak­kor az igazgató rá­förmedt a fiatalemberre: — Ezért felelni fog! Tönk­retette az előadást! — De hiszen sikerem volt... < — Akkor is! Hogy mert beszemtelenkedni a porond­ra?! Ki maga?! — Pókusz vagyok — mu­tatkozott be a fiatalember. — A szakmámat tekintve il­luzionista, de most éppen a sütőiparban dolgozom, mint pék. Az igazgató arca megmere­vedett. Ez szerződést akár! Nem tévedett. A fiatalem­ber így folytatta: — Szerződtessen, direk­tor úr! Hókusz is ott állt már, szo­rosan az igazgató mellett. A pillantásával apró darabok­ra szabdalta a fiatalembert. — Mit mondott? — képedt el az igazgató. — Ezek után még van pofája szerződésért kunyerálni. Örüljön, hogy nem vitetem el a rendőrök­kel! — És a mutatványaim? Azokról mi a véleménye? — Mutatványai... — le­gyintett az igazgató —, ne­vetséges trükkök, bárgyú szemfényvesztés. De hagyjuk ezt! Még ha akarnám se tud­nám szerződtetni, hiszen Hó­kusz mesteren kívül még 4 bűvészünk van. Státusunk tehát nincs! Azt hiszem ez érthető. sabb terjesztője a könyv. A diktátorok, az uralkodó osz­tályok ezt jól tudják és min­dig is tudták. A társadalmi rendet támadó könyveket igyekeztek hazaárulónak, er­kölcstelennek, eretneknek, fölforgatónak, veszedelmes­nek bélyegezni és ezzel az ürüggyel megakadályozni a terjesztést. Az önkényuralom már Gu­tenberg előtt is így próbált védekezni a haladó eszmék ellen. Caligula római császár például eltiltotta Homérosz Odysseiájának, minden ké­sőbbi eposz mintaképének az olvasását, mert a soraiból su­gárzó szabadságéizmét veszé_ ilyesnek tartotta. A tilalmak igazi "-virágko­ra« azonban a könyvnyomta­tás feltalálása után kezdő­dött. A nagy írók, haladó eszmék hirdetői, az elismert klasszikusok között alig ta­lálunk olyat — Giordano Bruno, Beaumarchais, Swift, Voltaire, Heine, Marx, En­gels, Lenin —, akinek vala­melyik művét legalább egy országban ne tiltották volna be. De az már nehezen ma­gyarázható, hogy miért nem engedte kinyomatni a spa­nyol inkvizíció 1720-ban De­foe . Robinsonját vagy a dán protestáns cenzúra 1776-ban Goethe művét, Az ifjú Wer- ther szenvedéseit. 1788-tól * — De a tehetség! — ka­paszkodott a szóba kétség- beesetten a fiatalember. — Ha kell, eltüntetem az egész várost, vagy az egész cir­kuszt. Az öt bűvészről nem is beszélve... És akkor mind­járt lesz státusa is ... —- Megölöm! — hördült föl Hókusz. — Hagyja csak! —csillapí­totta az igazgató. — Magá­nak furcsa elképzelései van­nak az életről, fiatal . bará­tom. Hókusz mester húsz éve — Maga még kezdő — mérte végig az igazgató. — Nem mondom, van valami ér­zéke a bűvészethez, de higgye ei: ezek a trükkök csak elő­ször kápráztatják el a közön­séget, később már mindenki unná. — Kérem, én bármilyen trükköt tudok — védekezett a fiatalember. — Ezeket a mutatványokat a rekvizitu- maim híján csináltam. Ha akarja, tüzet okádok ki ma­gamból és azon sütök meg hat tojásból rántottat! — Fiatal barátom! — fog­ta meg a vállát jóindul-túan az igazgató — Ahogy emlí­tette, maga nagyon jo szak­mában dolgoziü. Ma egy jó pék nagy kincs, hiszen, ugye, a kenyér minősége állandó probléma. Mit szóina a sütő­ipar, ha átcsábítanánk egy fiatal munkaerőt? Nem te­hetem, értse meg! Talán né­hány év múlva, de most nem... A közönség meg van elégedve bűvészeink munká­jával, és higgye el, mindig lázba hozza őket, ha Hókusz mester nyulat meg galambot varázsai elő a cilinderből... A bűvészeinek hagyományai vannak, ezeket nem lehet egyik napról a másikra föl­rúgni! > S zomorú sajnálkozással nézte az igazgatót a fiatalember és a vi­gyorogva bólogató Hókusz mestert. Kedve lett volna mindkettőjüket eltüntetni, de belátta, hogy ez helytelen módja a bosszúnak. Ehelyett inkább saját magát tüntette el a cirkuszból. Aznap éjsza­kai műszakban dolgozott, sie­tett a pékségbe. Szünet után pedig Hókusz mester zavartalanul folytat­hatta mutatványait. Egy mó­kás pingvint varázsolt elő a cilinderből meg egy fókát. A pingvin táncra perdült, a fó­ka meg körüluigrálta és köz­ben mély torokhangon így kiáltott: uh, uh, uh! A közönség el volt ragad­tatva. * A cenzúra 1820-ig angol színpadon nem volt szabad előadni Shakes­peare Lear királyát. 1835-ben I. Miklós cár Andersen me­séinek olvasását tiltotta be, s ez a rendelet 1849-ig ma­radt érvényben. A példákat még sokáig folytathatnánk. Az idő múltával egyre több könyv került a cenzúralistá­ra, s ezék jegyzékét nyomta­tásban is kiadták. A legis­mertebb a pápai udvar által kiadott Index librorum pro- hibitoreum. Ezt 1559-ben ál­lították össze, és miután a tridenti zsinat felülvizsgálta, 1564-ben adták ki először. A mai napig számtalan újabb és bővített kiadását is­merjük ennek, s a bennnük fölsorolt. műveket a katoli­kusoknak egyházi kiközösítés terhe alatt tilos olvasni. A pápai indexben különösen sok a francia irodalmi al­kotás. Megtalálhatjuk benne Montsquieu, Voltaire, Rous­seau, Diderot, Stendhal, Bal­zac, Hugo Victor, Flaubert, a fiatalabb Dumas, Zola, Anatol France, Maeterlinck, Sartre és mások munkáit, nem egy esetben az említett írók összes művé*. áll a cirkusz szolgálatában, a többiek sem tegnap jöttek... Maga meg Tóth-Máthé Miklós Bűvészek = csak bemászik a porondra, és mindjárt szer- sződést köve­tel. Mi lenne, _ ha én minden­kit szerződtet­nek, aki csak úgy bemászik a porondra ?------- Ez mire vezet­ne? — De én ... hát én azért... Az eszmék íéghatáao- Kulturális magazin Folografika. (Fotó: NSZK—MTI—KS) ! levgenyij Vinokurov Virág Eeledhetjük-e ketten, hogy nem volt könnyű ott, míg veled kötekedtem, épp ezt választanod? 1 Az ilyen ritkaság már. gyöngédség nem divat: — kékellő, friss virágszál , lila rácsok alatt. Kedvességétől ringva elindul a szoba, s mint egy hajón: kalitka, virág elúszik tova. ... Kérdés mirevaló ill?... Túszén tsz. Könnyedén át hívogat egyre, szólít az a kis kék virág. Fordította: Kerék Imre Vallató Géza Töredék, 1944 A penész tégláin árnyjáték-/ tánc a homály boltívei alatt csonka gyertyaláng Anyám koromtól öreg az arcod Apám a vérhastól zöld az arcod — Ö KEGYELEM. KATONÁK Lobban a csonka láng és jönnek Jönnek egyre a katonák. Pünkösti Árpád Hát nincs igazam? — Kitűnő márka, uram! Ez az első kocsija?... Látszik is a gyakorlat, ahogy bevágódott ide, a kúthoz! Na, ez a kra-< pék, már elnézést, így mond­tam magamban, elhúzza a Volga oldalát. Aztán ... Meny­nyi benzint adhatok? Igen, szuperrel tele. Felsőkenőolaj? Mit önnek az a nyolc forint? Tizenhatot ér az a szerelőnél, vagy huszonnégyet... Megér­demli ez a jószág, és nem az abrakkal kell takarékoskodni, az idővel! Hát nincs igazam? — Na, nekem mára vége a melónak! Be vinne a városba? Kiugrók az egyengatyából. Egy pillanat!... Na, mehe­tünk is. Megmondaná, miért állítot­ta le a szövegem? Hát ön nem csípi a dicséretet?. . . Uvegajtóduma, azt mondja? Így kell kirázni a borravalót, hát mit csináljak? Azért a napi százasért ne sajnálja az ember a csattogóját. Nincs igazam? Folyik az a benzin akkor is, ha dicsérem a már­kát. A húszéves Skodát, a dü- ledező Opelt és a Mercedest egyaránt. Ha a tulaj szidja, tódítok azon is. Milyen tör­ténetet akar? Legyen benne halott? És hány? Amilyen a vérmérséklete, nálam olyat kap. Primőr sztorik, uram! Népköltészet; új változatok, friss repertoár. Legföljebb a kocsimárkán változtatok. múltjából Arra, hogy hazánkat ne »fertőzzék meg« káros köny­veikkel, évszázadokon át a bécsi udvar vigyázott. A cen­zúrahivatalban eleinte kéz­iratos jegyzékek sorolták fel a tilalmas olvasmányokat, később nyomtatásban is ki­adták, először 1754-ben Ca“ talogus librorum rejectorum per consessum censurae cím­mel. Ettől kezdve négy éven­ként új kiadások jelentek meg, a közbeeső esztendők­ben pedig pótlások. Szere­peltek ebben a jegyzékben többek közt a francia encik- lopédisták, La Fontaine, Swift, Holberg, Ovidius, Maccliiavelli és Lessing könyvei, sőt megelepő módon Iiempis Tamásnak keresz­tény életbölcsességet hirdető müve, a Pázmány Péter által magyarra fordított Krisztus követése is! A könyvtilalmak terén át­meneti enyhülés következett a feudalizmus megszűnése után. A fiatal — sok tekin­tetben haladó — kapitaliz­mus erőteljes fejlődését ele­inte nem fenyegette veszély, s ezért nem lépett föl élesen a »felforgató« eszmék ellen. — Tudja, uram, mi a leg­nagyobb bűn? Lemaradni akár tíz fillérről is, mert ez­zel az életről is lemarad az ember. Én kapaszkodók! Nem ingyen kell, de ha mozdulok, tegyék le a dohányt!... Jön az egyik haverom: kiváltotta az ipart, segítsek bevezetni a boltot. Mit adsz krapekon- ként, kérdeztem. Mismásol t. Uram! Én becsülöm a barát­ságot, ne herdáljuk hát el a filléreken! Fiát nincs igazam? Elmentem, megnéztem a mű­helyt, hogy kit küidnetek oda, mert a renomém többet ér egy tízesnél, amit kértem kuncsaftonként. Ha spéci szerszámra, autóemelésre nincs szükség, én megétetem. 1)0gy a Laji a legaranykezűbb mester a Tiszántúlon. És megy az üzlete! Azt megnézheti, nekem meg összejön a Szim­fónia és a kávé ára ... — Apropó! Meghívhatnám egy kávéra? Eleven újságírót úgyse láttam még. Ha tudom, hogy magával vet össze a sors, bizisten, nyakkendőt kö­tök. Maguk a Janik . .. Nem ismeri ön, uram, a vidéki éle­tet! Kispolgárok, kiskirá­lyok!./.. Itt minden kicsi... Elnézést, nekem már csak arra áll a szám, hogy uram. Kezdő benzinkutas koromban mondogattam, hogy elvtár­sam, de valaki a pofámba vágta, hogy aki a Shellnél szolgál, az neki nem elvtársa. De már 1878-ban a német bi­rodalmi gyűlés törvényt ho­zott a szociáldemokrácia el­len, s ennek alapján 1886-ig 156 folyóirat, 801 könyv és röpirat terjesztését tiltották be. Hazánkban ilyen lista nem jelent meg, de a kormány­párt így is módot talált az eszmék elleni védekezésre. Többnyire a kiadóvállalatok vezetőire gyakoroltak nyo­mást. Jellemző, hogy legna­gyobb lírikusunknak. Petőfi­nek. gyűjteményes kötetei egy évszázadon át csonkán jelen­tek meg: kihagyták belőle a királyellenes verseket. A fölháborító és nevetsé­ges példák közt említsük meg Spanyolországot! 1939-ben Franco a közkönyvtárakból eltávolíttatta Ibsennek, Goethének és más, hozzájuk könyvellenes intézkedésen hasonlóan »elfajzott« írónak összes müvét. De valamennyi túltesz az a rendelet, amelyet a náci Németország adott ki 1933-ban; tartalomra való te­kintet nélkül ítélte megsem­misítésre mindazt a nyomtat­ványt, amely zsidó származá­sú vagy haladó szellemű, a nácizmussal szembenálló írók munkáit tartalmazza. Az ut­cákon vészes fényű máglyák lobogtak; lángjukat Heine, Freud, Brecht, a két Mann és Hemmingway írásai táp­lálták. Vértessy Miklós — Hát a Duclos elvlársa-e? — kérdeztem. Akkor még ott­hon voltam a politikában ... Semmi mást, csak kávét? Egy kis tölteléket bele! Magút úgyse bántják a fejvadászok, csak ne kezdjen ei dodzsem- ezni a főtéren! — Nem hiszi, hogy csóró vidéki kölyök vagyok? Apám korán megrokkant. Ha késnek egy kicsit az oroszok, ki kel­lett volna állnia a templom elé. Belőlem lakatost csinált. Ennyi öröm jutott neki. Mi­kor mondám, hogy nem re­szelem tovább az életem, so­főrnek állok, agyon akart ütni. Tíz évig voltam a káté- eszben pilóta, két év után már az elnök mellett. Hej!. . . Ha a Gyuri. bácsinak, már- minthogy nekem, meglesz a négyszobás kis kunyhója a gyógyfürdő meUet, ocsón kap tőle olyan cuki történeteket, hogy mind a tíz ujját meg­nyalhatja ! — Vastag mesék ezek,, uram. Az elnököt két hónap­pal azután, hogy katapultál­tam a cégtől, lesittelték. Ha néhány cimbora nem félt vol­na, hogy rá is fröccsen valami, esküszöm, nem úszta volna meg négy évvel. Uram, ami szajrét az a Volga oda-vissza elhordott... Micsoda szeren­cse, hogy nem hallgattak ki! Mert, ha hazudok, benne ma­radok, ha elmondom az iga­zat, ebben a városban nincs maradásom, nem veszik le rólam a nyerget életem vé­géig ... Azt mondtam, ha már ezek is maguknak kaparnak, idomulni kell nekem is. Ka­parj, Gyurka! így kerültem a Shell-kúthoz ... Áldja meg őket az isten, hogy épp akkor és nem három hónap múlva nyitottak! — Most tizenkét óra »ugorj, Gyuri, beszélj, Gyuri«, és. ti­zenkét óra szabad. Ennél jobb beosztást kitalálni se lehetne. Uram, én a szabad napokon Záhonyig föltérképeztem a Tiszántúlt a kis szekeremmel. Kakukkos óra, rézmozsár, rokka, téka, petróleumlámpa, ami csak van a tanyák pad­lásán, jöhet. Még örülnek is, hogy viszem. Hogy pénzt is adok érte, azt hiszik, én va­gyok a hülye. De egy fordu­lón megvan a magam ezrese, és legalább ennyit rányom a kereskedő is. Négy év még az élet, aztán irány az Agro- tröszt: villanytargoncás le­szek. »Gyuri bácsi, ide tedd, Gyuri bácsi, oda tedd!« Ezer­rel több lesz a nyugdíjam, mintha a Shellnél kapnám az obsitot. Mert állati klassz do­log ez a borravaló, csak nem számít bele a nyugdíjba, hö, hö ... De hát azért csinálták azt a rendeletet, hogy alkal­mazkodjon az ember ... Hát nincs igazam? t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents