Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
Ara: 1 forinl SommiNéplap XXXI. évfolyam 58. szám 1975. március 9,, vasárnap Vetnek Ságváron ŰN N t PS ÉG A VÁROSI TANÁCSON Tisztelet a dolgozó nőnek, a családanyának Egy nőnapi ünnepség szebben nem .kezdődhet: ^prosagok sétálták be a terembe, virágot szorongattak és várták, hogy elmondhassak a versikét. Ilyesmi sokféle ünnepélyen látható, de a tegnapinak varázsa volt. Csupa édesanya, jövendő kismama és nagymama tapsolt az icipici produkciónak, azután Illyés Gyula Szekszárd felé című versének, majd a tanítóképző Cantus Pannonicus kórusának. A meghitt hangulat közvetlenebbe tette a számvetést is, állam amelyről Varga Károlynak. a népfront megyei titkárának# megnyitója után Tanai Imre. a megyei pártbizottság titkára •zólt. — Egyenlőség, fejlődés, béke — így hangzott az ENSZ fölhívása, melyet akkor tett közzé, amikor elfogadta Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség javaslatát, és 1975-öt a nők nemzetközi esztendejévé nyilvánította. A szándékért, a harc sikeréért mindenkinek tennie kell, aki részt akar vállalni a társadalmi haladásért folyó munkából. A gondolat sokkal régebbi, a leghatározottabban Lenin fogalmazta meg: »Az a célunk, hogy a munkásnö ne csak jogilag, hanem a gyakorlati életben is egyenlő legyen a dolgozó férfival. Ehhez az szükséges, hogy a nők fokozottabban vegyenek részt a társadalmi intézmények igazgatásában, az kormányzásában, a különféle vezető beosztásodban.« Az útmutatást nem tévesztjük szem elöl. ezt megannyi döntés, intézkedés bizonyítja. S ami legalább ennyit jelent: a gyárakban, tsz-ekben. hivatalokban dolgozó nők nem hallgatják el, hogy érzik a változást. Nem mindenütt és nem egyformán, ezt is elmondják annak a reményében, hogy a nem varat magára. Kádár János a X. kongresszuson így fogalmazott: -Nem lehet például határozattal előírni azt, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek. De amikor mindenütt. itt a kongresszusi vitában is megállapítják a felszólalók, hogy a termelésben részt vevő, aktív munkaerő 41 százaléka nő — s azonkívül minden ember tudja, hogy a munkaidő után még mi vár az Klctí» keresőknek erre a 41 százalékára a háztartásban, a nevelésben —, akkor azt kell mondanunk, hogy bár határozatot hozni ri em tudunk, de aki kommunistának. vagy egyáltalán felvilágosult. embernek tartja magat, az tisztelje a dolgozó nőt!« Ez a kötelesség elsősorban a lelkiismeret parancsa, az ember értékének fokmérője. Különösen az 1970. februári központi bizottsági határozat után sok szép bizonyítványt állítottak ki hitvallásukról. A párt(Folytatás a 3. oldalon) A két kongresszus között A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában megjelent A két kongresszus között — a megyék és a főváros fejlődése című kiadvány, amely átfogó képet ad a X. és XI. párt- kongresszus között eltelt időszak területi fejlődésének főbb tendenciáiról és jellemzőiről, az eredményekről és a további fejlesztés feladatairól. A tanulmányok a X. kongresszus határozatainak és a megyei pártértekezletek irányelveinek tükrében áttekintik a IV. ötéves tervben foglalt területi feladatok időarányos megvalósítását. Megkezdték a borsó vetését a ságvári termelőszövetkezetben pénteken délután, összesen 110 hektárba kerül borsó- A tsz a babarci búza- és borsótermesztési rendszermag. ben gazdálkodik, így betakarításkor zési borsóként értékesíti a termést. vetőmagként és etkeKiállítások, előadások Holnaptól bolgár—magyar barátsági napok *Megkoszorúzzák az emlékműveket Hétfőtől csütörtökig bolgár- magyar barátsági napok lesznek a megyében a Bolgár Kulturális Központ és a Hazafias Nepíront megyei bizottsa- gahak rendezeseben. A program a bolgár grafika, valamint a Bulgaria 30 éve a szocializmus utján című kiállítás megnyitása holnap délután négy órakor a -Tanítóképző Intézetben kezdődik. Este hét órakor kezdődik Kovács P. József önálló irodalmi estje i — amelynek Énekem éneke a címe — a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban. Mind a két rendezvény előtt Dancsev Toso. a Bolgár Kulturális Központ titkára mond bevezetőt. A megyénk szabadságáért életüket áldozó bolgár hősökről több helyen megemlékeznek. Barcson, Lábodon megkoszorúzzák az emlékművüket. | Vízváron. Marcaliban az Óbu- j dai Gépipari Szövetkezet telepen baralsagi nagygyűlést rendeznek. Csokonyavisontán, Nagyatádon. Marcaliban baráti találkozó lesz. Bodor Tibor színművész bemutatja irodalmi műsorát! az utóbbi két heKissinger haladást remél a Közel-Keleten Asszuánban Szadat elnökkel tárgyéi Asszuánba érkezett tegnap Kissinger amerikai külügyminiszter, Megérkezésekor kijelentette: mindaddig a térségben kíván maradni, amíg »valamilyen konkrét - haladást- nem sikerül elérni a közel- keleti rendezés térén. Tegnap délelőtt Asszuánban megkezdődött Anvar Szadat egyiptoín.i államfő és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter megbeszélés-sorozata a kozcl-keleti rendezésről. Egyiptomi részről a találkozón jelen van Iszmail Fahmi külügyminiszter es Abdel Ghani al-Gamazi hadügyminiszter, mig amerikai részről Joseph Sisco külügyminiszter- helyettes és Herman Eilts kairói nagykövet vesz reszt. Kissinger több mint három ora botsait tárgyak. Anvar Szadat egyiptomi elnökkel. A két politikus nagyobbrészt négyszemközt tárgyalt, de rövid időre részt vett a megbeszélésen egyiptomi részről Fahmi külügyminiszter és Gamazi hadügyminiszter, amerikai részről pedig Joseph Sisco külügyminiszter-helyettes és Herman Eilts, az Egyesült Államok kairói nagykövete. Az első találkozó után Kissinger újságírók előtt »hasznosnak« nevezte Szadat elnökkel folytatott megbeszéléséit. Henry Kissinger a tervek szerint ma tovább repül a Szíriái fővárosba, Damaszkuszba. Ezt követően útjának következő allomasa Jeruzsálem lesz. ahonnan, mint közölte, »kedden vagy szerdán a kai visszatérni Aiözuanba.« Egyre rosszabb a kambodzsai rezsim helyzete Nyugati hírügynökségek jelentései szerint » kambodzsai hazafias erők szombaton ismét rakétákkal lőtték a Phnom Penh repülőterét, Poehenlongol. amely mar hosszú idő óta a főváros egyetlen kapuja a külvilág fele. A repülőteret számos találat érte. A bon Nol rezsim egyre,Mekong folyó mindkét partja rosszabbodo helyzete arra a körülzárt Prek Neak Luong kényszerítette az Egyesült Ál- i kikötő, és a del-vietnami ha- lamokat, hogy a Pentagon ál- tár között szilárdan a haza- tal létesített, Dél-Vietnamból 1 fiák ellenőrzése alatt all. és Thaiföldről Phnom Penh- j A hazafiak — a jelentések be vezető légi hidat rendkívül nagy kockázatok ellenére is fenntartsa. Hivatalos jelentések szerint szombaton további gépek repüllek Phnom Penh be. miután penteken — mint egy bangkoki amerikai katonai szóvivő elismerte — csaknem 1500 tonna löstet, üzemanyagot és rizst szállítottak a kambodzsai fővárosba, a Lón Nol rezsim hadserege számára. Tovább rosszabbodott a kambodzsai rezsim helyzete a fővárostól délkeletre, a Me- kong-fronton is. Phnom Penh-i katonai körökből szarv HMUc értesülések szerint a szerint — sikeresen haladnak előre a Phnom Penhtől északnyugatra és délre fekvő területeken is. A kambodzsai határ teljes hosszában riadókészültségbe helyezték a thaiföldi fegyveres erőket — jelenti Bangkokban szerzett értesülését ismertetve az AFP. Az intézkedés körülijeiül 40 ezer embert érint. A thaiföldi fővárosban egvidejű'eg különleges »vezérkart« hoztak létre magas rangú polgári e.s katonai személyekből. Ennek elere Érászért Thaammasztri tábornok, a Bangkokban állomásozó első hadosztály pa- zaacsBCjtó került. lyen. Nagy érdeklődésre tarthat számot a bolgár ikonfestészetet bemutató kiállítás, amelyet csütörtökön délelőtt a marcali gimnáziumban nyitnak meg. Több érdekes előadás hangzik el a barátsági napok alkalmából. Nyikolaj Rader, a Budapesti Bolgár Altalanos Iskola igazgatója a bolgár közoktatás helyzetet ismerteti holnap délután, Niederhauser Emil docens pedig a magyar—bolgár történelmi kapcsolatokat csütörtökön a.tanítóképzőben. Dr. Fiiévá orvosnő, a Bolgár Kulturális Központ munkatársa Gyermek- és növédelem Bulgáriában címmel tart előadást kedden délután a Latinca Sándor Művelődési Központban. Peter Petrov történészt szerdán Nagyatádra, a művelődési központba várják, témája: »Drávái Eposz«, az I. Bolgár Hadsereg részvétele. Dél-Magyarország felszabadításaoan. Vaszil Grigorov mérnök, az Agromas igazgatója a zöldség, gyümölcs és szőlőtermesztés gépesítésevei foglalkozik csü törtökön délelőtt a Siófoki Á1J lami Gazdasag klubhelyiségében. Szvetlozar Vaszilev, a Bolgár Kulturális Központ igazgatóhelyettese Bulgária 30 évét ismerteti csütörtökön este a Latinca Sándor Művelődési Központban. Ez lesz a program záró előadása. Vízgazdálkodási kapcsolatok a Dráván Földben a zöldségmag A kapoäyi termelőszövetkezet táblám megindult az élet. Traktorok dübörgésétől hangos a határ. Február utolsó napjaiban kezdték meg a tárcsázást és a sirmtózást Számukra most ez a legfontosabb feladat, hiszen enyhe volt a tél, kevés csapadék jutott a talajba. A szántások lezárásával meg tudják őrizni a fold nedvességtartalmat Három trágyaszóró végzi a fejtrágyázást. Naponta ezerháromszáz mázsát szórtak ki, s a munka mar a vége fele közeledik. A huszonkét holdas szántóföldi kertészetben is a talajt készítik elő. A zöldség-, a sárgarépa- és a hagymamag már a földben van. A kertészeti munkák külön is figyelmet érdemelnek itt, mivel a termelőszövetkezet az Itt termelt áruval részt vesz a Balaton-part, Veszprém és Tab lakosságának ellátásában. Degen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, az Osztrák Vízgazdálkodási Szövetség meghívására Becsben élénk érdeklődéssel kísért előadásokat tartott az Osztrák .Vízgazdálkodási Szövetség és a bécsi műszaki egyetem mérnöktovábbképző intézete rendezésében a vízgazdálkodás tárgyköréből. Degen Imre államtitkár bécsi tartózkodása során megbeszélést folytatott Oscar Weihs földművelés- és erdészetügyi miniszterrel a magyar—osztrák vízügyi együtt-, működés kérdéseiről, a Dráván és a Murán megvalósuló háromoldalú magyar—osztrák —jugoszláv vízgazdálkodási kapcsolatokról, a Duna menti országok vízminősegvédelmi , egyuitműkodeserői. Mai számunkban Munkásból lett vezető a címe annak az írásnak, amely Litván Zoltán életútjaról szól lapunk 3. oldalán: A Kaposvári Húskombinátban jó eredményeket hozott a munkaverseny. Lapunk negyedik oldalán található írásban árról is szó van, hogy a verseny eredménye sok ötlet, újítás, ésszerűsítés. Tegnap délelőtt Kaposváron tartották a Ki tud többet a , Szovjetunióból a Szovjetunióról? című ' vetélkedő megyei döntőjét, melyre váratlan vendég is érkezett : Grigorij Csuhraj Lenin-dijas rendező, a Ballada a katonáról é* sok más szovjet film híres alkotója. A vetélkedőről és a találkozásról az ötödik oldalon számolunk be. Tájak, sorsok, emberek című összeállításunk ezúttal a siófoki járásba kalauzolja olvasóinkat. Bemutatja, milyen eredményeket értek el az elmúlt harminc évben a Balaton-par- ton és a járás root, részem élő emberek. »