Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-07 / 56. szám
I rZxi.zJje(t cS?p rkfirfjö-iéjj.' Falunkban igen nemes 'és minden elismerést meg*. . de ni In kezdeményezés szüleiéit. A KISZ. a Vöröskereszt és a szülői munkaközösség tagjai egy /kétórás műsort tanullak be a téli estéken, melyei március elsején mutattak be először. A sikert az is bizonyítja, hogy három estén át szerepeltek — természetesen nem hivatásos színészek módjára. A szereplők napi munkájuk után faradságot nem ismerve, szorgalmasan és ocfaadóan dolgoztak, hogy társadalmi munkájukkal, majd az előadások bevételével szervezetük pénzét gyarapítsák, melyet az év fplyamán különböző célokra fordítanak. Elismerés illeti a pedagógusokat is. akik a műsort betanítottak, és a szereplőkkel együtt örültek a sikernek. % Kérem, közöljek soraimat. Remelem. hogy e kezdeme- nyezés követőkre talal, s a következő télen e kis parázsból mar lobogó tűz lesz. Tisztelettel: Pjczáni. Bálványos, Kossuth L,. u. 41, Tisztelt Szerkesztőség! Nagy örömmel vettük birtokunkba az átadáskor a Somogy Áruházat, melynek fénypontja más egyéb mellett a mozgólépcső volt. Ez az első napokban (űzőéhez híven mozgott: hozta, vitte az áruházban a vásajlókat. Az utóbbi hetekben azonban érthetetlen okokból mozdulatlanná vált. Felmerül a kérdés: vajon rosszul értelmezett takarékosságból vagy másért áll? Ha üzemhiba az oka, akkor is érthetetlen, hogy .hetekig nem tudják megjavítani. De még furcsább, ha valóban ezen akarnak takarékoskodni. Naponta járok az áruházban, es állandóan foglalkoztat a gondolat e berendezés sorsát illetően. Kinek, minek volt szükségé a beszerelésére, ha nem lehet használni? E sok miért megválaszolásához kérem a t. szerkesztőség segítségét. Tisztelettel: Oláh. 3mn Kaposvár, Sávház VI*8. AZ MSZMP SOM'OCV MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 56. szám. Péntek, 1975. március 7. Kirándulás Kassára, Poprádra Bemutatják a sárközi és liabán kerámiákat Megkezdődött az elsősök beiratása Országszerte ezekben a napokban megkezdődik. illetve megkezdődött az általános iskolák leendő első osztályosainak beiskoláztatása. A következő tanévben — az előzetes számítások szerint — mintegy 160 ezer kisfiú és kislány kezdi meg tanulmányait, két—háromezerrel több, mint az elmúlt tanévben. Az érvényben levő rendelkezések értelmében az általános iskola első osztályába azokat a gyermekeket kell fölvenni, akik hatodik életévüket a felvétel évének szeptember első napjáig betöltik, Beiratásukat a március 1— 15-e közötti időszakban a tanácsok által meghatározott napokon tartják, A tanköteles korba lépő kisfiúkat és kislányokat a lakás szerint körTv-torna Alig várom a ma estét. A (v 8 órakor kezdődő ötperces tornája felizgatta a fantáziámat. Az »-Idősebbek is elkezdhetik« c. műsor bizonyára új távlatokat nyit meg. Már látom a jövőt. Rövidesen meghirdetik majd a »minél több tornaszobát« mozgalmat. Lakásunk fokozatosan átalakul. Levesszük a csillárt, helyére gyűrűket szerelünk. A fali könyvespolc helyét bordásfal foglalja el, s a ruhásszekrényt a svédszekrény váltja föl. A perzsaszőnyeg helyett a magyar tornaszőnyeg is megteszi majd. Még csak a korlátol kell az erkélyről bécipelni. s nyugodtan várhatjuk az esti adást. Hogy miért éppen nyolckor van a torna? Hát telt gyomorral mégiscsak köny- nyebb ugrálni. A maci is már jó álmokat kívánt gyermekeinknek, így torz mozdulataink látványa nem ássa alá a szülői tekintélyt. Esetleg ók is tornászhatnak velünk? Ugyan! Erre ne is gondoljunk. Nekik van még idejük, hisz előttük az élet. így a gyakorlatok közben nyugodtan beszélgethetünk. Hogy néha artikulátlan hang hagyja el torkunkat — oda se neki. Az adás többi része alatt úgyis csendben kell lenni. Egyszóval hasznos kezdeményezése ez a televíziónak. Mennyivel más lesz frissen, üdén, kellemes fáradtsággal tagjainkban beugrani az ágyba, s a műsor további részét jóízűen átaludni. J. R. zetileg illetékes általános iskolába kell bejelenteni, illetve beíratni. A szeptemberben első osztályba lépő gyermekeknek kötelező orvosi vizsgálaton kell részt venniük. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az orvosi vizsgálat célja annak megállapítása: iskola j érett-e a kisgyermek? Iskola- ; érettnek azok a gyerekek nyilváníthatók, akik testileg, szellemileg egyaránt elérték a fejlődésben azt a szintet, hogy az iskolába járással. a | tanulással kapcsolatos terhe- ; lést egészségük károsodása I nélkül elbírják. Akik nem járhattak óvodába. azoknak a gyermekeknek is megkönnyítik az átmenetet az általános iskola első osztá- I lyába: számukra úgynevezett általános iskolára előkészítő foglalkozásokat szerveznek. A foglalkozásokat április elejétől a tanévzárásig óvodákban vagy általános iskolákban tartják. Azok a szülök, akiknek gyermeke nem jár óvodába, a beíráskor tájékoztatást kaphatnak arról, hol és mikor indul ilyen jellegű foglalkozás. (Tudósitonktól.) Ma mar természetes, hogy a fiatalok vitatkoznak, véleményt nyilvánítanak, társa- dalmi munkát végeznek, ám sok időbe telt, amíg megértették az apróbb feladatok megoldásának fontosságát. ' Ezzel foglalkoztak a kaposvári Agyagiparosok Htsz-ének fiataljai a ICISZ-szervezet ün- i nepélyes felszabadulási be- , számolóján. 1973 ősze óta rö- I vid idő telt el, mégis szép eredményekről adhattak számot. Négyszáz óra társadalmi munkát végezlek tavaly. A i szolidaritás jegyében kommu- . nista műszakot szerveztek, s a , keresetüket az ezerszemélyes vietnami szakmunkásképző intézet berendezésére ajánlották fel. Akcióprogramjuk , alapján népszerűsítik a gazdasági munkában kiemelkedő 1 eredményt elért fiatalokat. Bel- és külföldi üdüléssel ju- | talmazzák őket. A szövetkezetnél megalak í- \ tották az ifjú népi iparmű- I vészek klubját, ennek felada-j 1 ta a közösségi és a szakmai nevelés. Az egész megyére kisugárzó hatású rendezvényeiken részt vehetnek a me- 1 gye népi iparművészei. Prog- ! ramjuk kapcsolódik a városi j > és a megyei politikai és mű- ! | velődési rendezvényekhez. A j felszabadulás 30. évforduló- ; jának tiszteletére a sárközi és a habán népi kerámiákból vándorkiállítást rendeznek. Ezt szeretnék bemutatni So- j I ________________________________ m ogy üzemeiben, vállalatainál és intézményeiben. Értékes pályadíjakat ajánlottak fel a Syermekíánc. gyermekjáték fejlesztése érdekében. Előadásokon ismertetik a dunántúli fazekas hagyományokat. szívesen vesznek részt művész— közpnség találkozón. Igen fontosnak tartják, hogy megismerjék a várost, a megyét, hazájukat és baráti államokat. A Zselic sportkörhöz kapcsolódóan túraszak- jszlályt alakítottak, részt vesznek a --Somogy turistája- mozgalomban. A turistavonalakat úgy szervezik a terméi szetjárással egybekötve, hogy a megye népművészeti kü- i lönlegességeit és népművészeit megismerhessék. A "májusi négynapos kassai és poprádi kirándulás célja többek kö- I zott a szlovákiai fazekas ha .yományok vizsgálata. A szövetkezet elnöke — az elnökhelyettes szintén KISZ- i tag —. főkönyvelője ott van \az ifjúság minden rendezvényén, s a szövetkezet erejéhez mérten nagy összeget adnak az ifjúságnak. A KISZ-titkár rendszeresen részt vesz a I szövetkezet vezetőségének ta í nácskozásán. Kertészet fólia alatt (Tudósítónktól.) Hazánkban mintegy 2000 hektáron folyik fóliás zöldség- és dísznövénytermesztés. A to vábbi fejlődéshez nélkülözhetetlen a szakismeretek terjesztése. Ezért fogadták igen nagy érdeklődéssel a napokban Nik- lán és Mesztegnvőn dr. Túri Istvánt, a kertészeti egyetem tanárát, a Kertészet fólia alatt című. most megjelent könyv szerzőjét. A háztáji kertekben alapvető fontosságú a termesztendő növényfaj megválasztása. Egyes zöldségféléknél, elsősorban a paradicsomnál és a paprikánál a primőr áruk ára tíz-, tizenkétszerese a szántóföldről későn piacra kerülő árunak. Ezzel szemben a szaPártfitkári tanfolyam Fonyódon (Tudósítónktól.) Párttitkárok tanulnak hétfő óta Fonyódon, a megyei ta- nács továbbképzési intézeté- ; bén. A Marcali Járási Pártbi- zottság bentlakásos tanfolyama március 8-ig tart. Klujber Imre, a tanfolyam ! vezetője elmondta, hogy a járási pártbizottság segítséget kíván nyújtani a járás üze- | mi, intézményi, szövetkezeti, i hivatali párttitkárainak. A tanfolyamon részt vevő ötvenöt párttitkár zöme a ja- } nuári vezetőségválasztáskor kapta meg a kommunisták bizalmát. A tematikát éppen ezért úgy állították össze, hogy segítse az új párttitká- 1 rókát a munkában. Szerepel benne többek között a káderpolitika, a pártpropaganda, az alapszervezetek tevékenysége. A hallgatók az előadások után konzultáción kap- i nak választ kérdéseikre. mócánál csak három-négysze rés az árszorzó. Az uborkánál : a négyzetméterenkénti termés- mennyiséget is meg lehet sok i szorozni. Az előadó példaként említette a rendkívül rossz ta- lajadottságú. szikes területű. Békés megyei Mélykerék köz séget,' ahol az összes háztáji kert fóliával borított. 10—12 éve uborkával foglalkoznak, és a valamikor nagyon szegény községben új utcasorok, eme- { letes házak épültök, az elvándorlás megszűnt. Szóba került a kettős fólia alkalmazása, a vízfüggönyös termesztés, a talajtakarás füstszínű fóliával, az öntözés és fűtés, a fajtakérdés stb. Hamarosan megjelenik a So- i roksári Kertészeti Kutatóinté- i zet által kinemesítet't új, intenzív, »soroksári« fajtájú 1 paprika. A jól sikerült rendezvényen szóba került az is, hogy a megyei népfrontbizottság gazda- j ságpolitikai munkaközössége es a marcali áfész miként tehetne még többet a megye, illetve a járás fóliás zöldség- termesztésének fellendítéséért. Dr. Túri István vállalta, hogy szaktanácsadóként közremű- 1 ködik e cél érdekében, és megállapodtak abban is, hogy a nyár végén Marcaliban ter- j meny bemutatót és barkácskiál- lítást rendeznek a megyében levő kertészeti szakcsoportok és kertbarátkörök. TavaszvircU< Tulajdonkeppen verset kellene írni erről. Szelídet, kedveset. Talán igy prózában is sikerül. Mert ak.kor is igaz, hogy tavasz van. ha az emberek még egy .kicsit morcosak. És akkor is igaz, ha nem tudom annak'a növénynek a nevét, melyen a virágot találtuk. Végigkérdeztem húsz emberi, de egyik sem tudta megmondani. Virág. Ez már nem olyan kis nyiszlelt, földből kibújt hóvirág — bár azt a kicsit is kedveljük —, ez már fán nőtt, vastag ágakon. Ez már az igazi! A Szabadság parkban kinyílott... Körülötte gyerekek játszottak, és a közhittel ellentétben nem cibáHáJc '• le, csak nézték nagy szemekkel. Talán nőnapra nyílt, köszöntőnek. Vagy a tavaszi szerelemhez -díszletnek-. Tálán a tél koszorújára . . . Igaz is. milyen virág lehet? Tudom mar: csak olyan 1a- vaszvirág, mint minden ev kezdetén. u r, Kettős felelőtlenség okozta a tragédiát Az egyik tavaly nyári estén Somogyaszaló és Mernye között körülbelül 130 kilométeres sebességgel, s tompított világítással haladt Polski Fiatjával a huszonnyolc éves, kaposvári Farkas György. Előzni kezdett anélkül, hogy" meggyőződött volna róla: ezzel nem idéz-e elő veszélyt. Későn vette észre, és elütötte a kerékpározó Tóth Bélát, aki a helyszínen meghalt. A személygépkocsi utasa orrcsonttörést, vezetője agyrázkódást szenvedett. A vizsgálat meg- * állapította, hogy a szerencsét- ' lenségért Tóth Béla is felelős í volt. mert kivilágitatlan kerékpárral haladt. A Kaposvári r Járásbíróság i dr. Maleevics Lászlúne tanácsa Farkas Györgyöt halálos közúti baleset gondatlan okozásának büntette miatt tízhónapi fogházra ítélte és két évre eltiltotta a járművezetéstől, továbbá úgy rendelkezett. hogy a vádlottnak jogosítvány csak új alkalmassági vizsga ulán adható ki. Az ügyész súlyosbításért, a vádlóit és védője főimen tésért fellebbezett. TARKA ioeoic Gyokorlot teszi... Az ifjú pilóta magával viszi egy repülésre a menyasszonyát. A legkülönbözőbb mutatványokat vég- i zi: zuhanórepülést és loo- pingokat stb., hogy szerelmének imponáljon. Leszállás után megkérdezi: — Nem féltél odafenn, drágám? — Egy kicsit féltem, de ne veszítsd el az önbizalmadat; kis gyakorlat után egyenesen is tudsz majd vezetni. Hatásos fenyegetőzés — Hidd el, drágám, a férfiak nagyon ostobák! Képzeld, valahányszor pénzre van szükségem, botrányt rendezek a férjemnek és azzal fenyegetőzöm, hogy vidékre utazom az anyámhoz... — És ez hat? — De mennyire* Minden alkalommal pénzt ad az útiköltségre. 3ó ötlet volt! A férj hazatér. A feleség gúnyos szemrehányással fogadja: — Gratulálok! Hogyan jutott eszedbe, hogy törhetetlen játékot vásárolj Pierre-ünknek? ... — Mégis eltört? — Az nem, de az átkozott játékkal az összes edényt rapityára törte! Professzorvicc A szórakozottságáról közismert professzor beállít a borbélyhoz. — Hajvágást kérek! — Szívesem megnyírom, professzor úr, de előbb arra kérném, vegye le a kalapját. Megtorlás Különös körülmények között maradt orr nélkül Giuseppe Iannoló egy Reggio Calabria (Olaszország) környéki faluban. Esküvője napján kijelentette, hogy nem hajlandó elvenni menyasszonyát, mert egyszerűen nincs kedve megnősülni. Nos, ez a kijelentése nemcsak hogy megrökönyödést keltett a vendégek körében, hanem annyira feldühítette a két család tagjait, hogy menten püfölni kezdték egymást. Az általános tülekedésben a menyasszony bátyja megragadta a vőlegényt, és leharapta az orrát, A menyasszonynak semmi baja nem esett, de a nagyapja bizonyára haláláig emlegetni .fogja ezt .a/, elmaradt esküvőt, neki 'ugyanis a íühét harapta le valaki. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja» Főszerkesztő: JÁVORIBÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Laiinca Sándor u. 2. Postacím: 7401* Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51?. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím; 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk visszai Terjeszti a Magyar Po3la» Előfizctaető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitöknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megye:. Nyomdaipari Vállalat 'kaposvári üzemében Kaposvár, Latmca Sándor U» 6. Felelős vezető": Tarkas Bein igazgató.