Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-29 / 75. szám

Nyugodtan dolgozhatnak az édesanyák Garázsok, parkolók Zsúfoltság csak a belvárosban Az Utóbbi években ugrás­szerűen megnőtt a gépkocsik száma a megyében, és különö­sen sok van a megyeszékhe­lyen. A fölmérések szerint 3500—3700 személygépkocsi van a kaposváriak tulajdoná­ban, s ebből 3000—3200 ma­gánszemélyeké. A lakóházak, üzemek, hivatalok, üzletek, be­vásárlóközpontok előtt ma már egyre több a parkoló gépko­csi, sőt az sem ritka — a gépkocsitulajdonosok megerő­sítik állításomat —, hogy egy- egy parkolóhelyre a nr,"> bi­zonyos óráiban szinte lehetet­len beállni. Egyik évről a másikra ke­vés lett a parkoló Kaposváron. A helyzet' persze nem veszé­lyes : még senkinek sem kel­lett kocsijával órákig a vá­rosban keringeni, hogy letud­jon állni valahová. A parko­lókról szólni azonban mégsem haszontalan, már csak a bal­esetek megelőzése miatt sem. A gépkocsik parkolása ott gond, ahol sűrű a népesség, vagy a város bizonyos körze­teinek nagy a vonzása. A többszintes lakásokból álló la­kónegyedeken — amelyek a rendezési tervek alapján ké­szültek — általában van meg­felelő parkolásra hely. A lakó­épületek közti tereken, illetve a tömbbelsőkben még nincs telítettség. Annál inkább a Kalinyin városrészben az ABC és a Zselic Áruház felőli ré­szen, s ez azzal függ össze, hogy a város más területei­ről, is ide járnak vásárolni. A sávház és a szolgáltatóház előtti parkolók azonban eny­hítenek a zsúfoltságon. Par­kolási gondokról általában csak a városközpontban szo­kás beszélni. A történelmileg kialakult városközpontban a legtöbb közintézmény, kultu­rális létesítmény és a két szál­loda előtt nincs olyan megfe/- lelő nagyságú tér, ahol gép­kocsival nyugodtan lehet vá­rakozni. A jelenlegi helyzet­ben így nem túlzás telített­ségről beszélni. A gépkocsik száma tovább növekszik, új parkolóhelyekre lesz tehát szükség. De hol? A Somogy Áruház megnyi­tása előtt döntés született, hogy az Irányi Dániel utca és a megyei tanács épülete közöt­ti tágas, beépítetlen területet ideiglenesen parkolóvá kell kiépíteni. A munkák már ja­vában folynak, s közel a be­fejezés is. Itt — a számítá­sok szerint— mintegy 80—100 gépkocsi elhelyezésére lesz mód. Az állomás környékén, a Rákóczi tér északi oldalán a gázcsőfektetési munkák befe­jezése után az úttest szélesíté­sét tervezik a városi tanács ÉKV-osztályán. A gyalogjáró beljebb helyezése után itt egyoldalú gépkocsiparkoló lé­tesül. De sok autónak van hely még a Beloiannisz utcá­ban is. Felszabadulási művészeti szemle Hat előadás Kaposváron A felszabadulási művészeti szemle első városi-körzeti be­mutatóját március 22-én tar­tották az EDOSZ művelődési otthonban. Az amatőr együt­tesek, szólisták seregszemléjé­ről, a szemle iránti érdeklő­désről Merth Lászlóval, a vá­rosi művelődésügyi osztály népművelési felügyelőjével beszélgettünk. — A — Hat előadás műsorára tellett a nevezésekből. Ilyen létszámú jelentkezésre még nem volt példa Kaposváron. És eltérően az eddigi évektől: i további sora? az idén neves együttesek is, I mint például a Vikár Kórus, jelentkeztek a felszabadulási művészeti szemlére. pontban és a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. — Helyesnek tartjuk, hogy a peremkerületről . — az ÉDOSZ művelődési otthon környékére gondolunk — sem feledkeztek meg. Nem lehe­tett volna Kaposfüredre és Szentjakabra is kivinni egy- egy műsort? — Ezért jogos bírálat ér­het bennünket. szemle bemutatóinak A parkolásoknál nagyobb — i bizonyos értelemben mester­kélt feszültséget jelent a gép­kocsik tárolása. A kaposvári közhiedelemmel ellentétben a garázzsal való ellátottság szintje Kaposváron 67 százalé­kos, tehát jóval az országos átlag fölött van. Illúzórijjus lenne azt hinni, hogy a város területén elérhető a teljes el­látottság, az hogy minden autótulajdonos kisgarázst épít­sen. A gépkocsitulajdonosok száma évről évre nő, s egy 60—65 ezres városban, ha csa­ládonként égy autót számí­tunk, nagyobb térre lenne szükség mint a Kulinyin vá­rosrész teljes területe. Más­részt vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a garázs­szűke tulajdonképpen nem is akkora, mint amekkorának ál­talában hiszik. Jellemző, hogy tavaly, a Kalinyin-városrész- től mindössze 700—800 mé­terre levő végleges garázs­építési területre többszöri hir­detés után is csak hatvanan jelentkeztek. A Városi tanács ÉKV- osztályán több olyan intézke­dést dolgoztak ki, amelyek alapján az autók tárolása a következő években megnyug­tatóan megoldható. Eszerint a társasházak építésénél, vala­mint a Kalinyin és a Kinizsi­tömbbelsőben épülő lakások­nál a rendezési tervben előírt kisgarázsokat az épületek föld­szintjén létesítik, és ezt fi­gyelembe veszik a következő ötéves terv építkezéseinek ter­vezésénél is. Ezenkívül a vá­rosközpontban élő autótulaj­donosok számára a donneri városrészben, az Iszák utca és a Töröcskei-patak által hatá­rolt területen, fásított garázs­telepeket szeretnének létesíte­ni. Ott legalább 200—300 autó­tároló elhelyezésére van lehe­tőség. S végül a Gorkij utcai sorompó előtt a cukorgyár fe­lé vezető úton — a város egyik kijelölt iparterülete — is lehet majd kisebb garázs­telepet építeni, a Marx Ká­roly koz, a Hársfa utca és a Tóth Lajos utca meg az ezek környékén lakók járművei Vidám látvány a sok szint , sapkás, tarka kendős apróság játszadozása a hajdan komor bakelitprésüzem udvarán. Gyermekcsivitelés váltotta föl az óriásgépek kattogását, sis­tergését. Az élektroncsőgyár dolgozói társadalmi munkában hatvankét apróság birodalmá­vá alakították át a felszabadu­ló műhelycsarnokot. Várhelyi Péterné, az óvoda vezetője büszkén vezet végig bennünket az apró öltözőkön, mosdóhelyiségeken, foglalko­zó term eken. — Könnyű helyzetben va­gyunk, mert bármire van szükségünk, a gyáriak azon­nal megadják. A szülők s az idejáró gyerekek gyárban dol­gozó nagyszülei mindent meg­tesznek azért, hogy minél ott­honosabb legyen óvodánk; a szocialista brigádok is kere­sik, hol segíthetnek. Például az üzem iparitanuló-tanműhe- lyének géplakatos- és elektro­nikai műszerész-brigádjai rendszeresen, azonnal megja­vítják, amit kell, és sok játék is az ő ügyességükről árulko­dik. Ebben a gyárban évek óta üzemel az óvoda szomszédsá­gában a rádiócsőszerelő-csar- nok. Azért alapították, hogy a gyermekgondozási szabadság­ról visszatérő anyák egy mű­szakban dolgozhassanak. Most is hatvanhárom fehér köpe­nyes anyuka mélyed itt teljes nyugalommal az apró alkatré­szek összeállításába; az élősö­vényen túl ott játszik a gyer­meke. Kaiser Józsefné szép moso- lyú, kontyos, barna asszony. A kiszuperált, kerék nélküli teherautó a kedvenc. Miközben beszélgetünk, meg nem áll a keze: ügyesen for­gatja az érzékeny szerelőcsi­— Az én Katám úgy szeret ide járni, hogy szabad szom­baton sem tudom otthon tar­tani. Nagy könnyebbség, hogy munkába jövet itt, a szom­szédban megnyugtató körül­mények között adhatom át a kislányomat az óvónőknek. Miután egyedül nevelem, őt, számomra különösen fontos, hogy munkából menet minden kerülő nélkül, hamar talál­kozhassunk. Sokkal többet le­hetünk együtt így, mintha más óvodába járna. Csak 1973 óta dolgozom itt, mert akkor köl­töztem a fővárosból Kapos­várra. Édesanyám viszont ré­— Hogyan sikerült az első bemutató? — A műsorral elégedettek vagyunk, a szereplők szépen fölkészültek, ellenben a ren­dezésben' sok fogyatékosság volt. — A többi bemutatót hol tartják? — Megosztva a Latinca Sán- 1 dór Megyei Művelődési Köz- i — Március 27-én a megyei művelődési központban, 28-án nz ifjúsági központban tart­juk a bemutatót. Ezt követően április 7-én, 10-én, illetve 14-én lesz váro­si-körzeti bemutató. A gálaes­tet április 26-án rendezik meg a megyei művelődési központ­ban. Ezen a napon kiállítás nyílik az amatőr képzőművé­szek munkáiból a TIT-szék- I házban és az ifjúsági házban, j Az anyagot bemutatják Nagy- ! atádon és Jugoszláviában is. szamara. Gárázshiány azonban — bár nem tömegesen, hanem az egyéni, új gépkocsi-tulajdono­sok számára — valószínűleg a következő években is lesz. Cs. T. Lehet-e még a vár csúcsára kockát tenni? gi »izzósn; őt abban az évben nyugdíjazták, amikor én mun­kába álltam itt. Tulajdonkép­pen mi most az ő akkori tár­sadalmi munkáját élvezzük. Számunkra annyira kedvező ez az óvoda, hogy mikor la­kást kellett volna, cserélnünk, visszaléptünk, mert akkor Ka­tát másik oviba kellett volna vinni. — Egy hete jöttem vissza dolgozni — mondja Magyar Gyuláné. — Hiába dolgoztam korábban évekig a szerelés­ben, most újra bele kell jön­ni, s a kezdeti zökkenők ide­jén megnyugtató, hogy Norbi­kat itt tarthatom a közéiben. Az is jó volt, hogy nem kel­lett kilincselnem az elhelye­zése miatt; ide simán, azonnal fölvették. A szerelőasztalok között sé­tálva megkapja tekintetemet, hogy az egyik rácstartó áll­ványról a négyéves Tomi fény­képe mosolyog Bedegi János­áéra. Ketten nagyon messziről: a donneri városrészből és Ka- posújlakról hozzák munkakez­déskor a gyermeküket: Novák Lászlóné Lacikát, Hegedűs Miklósáé Anitát. Azt mond­ják: főleg annak örülnek, hogy hamarabb érnek oda a gyer­mekükhöz. s jövet-menet együtt vannak. Az óvodai ügyeket is könnyebben inté­zik így, hiszen a gyárhoz tar­tozik a gyermekintézmény. — Meg aztán még napköz­ben is át-átkukkanthatunk hozzájuk néha — árulja el az egyik édesanya. Galambos Jolán Frissen szétkapkodják a pogácsát Kaposvár legfiatalabb vá­rosrészében, az északnyugati­ban, legnépszerűbb a szolgál­tatóház. Itt Patyolat-szalon, zöldségbolt, fodrász és egyéb j üzlet igyekszik enyhíteni a há­ziasszonyok gondján. A Volga bisztró például az egész nap dolgozó nőknek és nyugdíja­soknak segít olcsó és ízletes ételválasztékával. Ez a negye­dik üzlet, ahol Bíró Gézáné vezető beosztásiján dolgozik. — Szeretem a Volgát, s igyekszünk mindig valami újat kitalálni, amivel vásár­lóink, vendégeink kedvében járhatunk — mondja. — Fő­leg az ételfogyasztást igyek­szünk növelni, visszaszorítva az alkoholt, annak ellenére, hogy úgy mondják: szinte tör­vényszerű a bisztrók italbolt­tá válása... Az igaz, hogy fi­zetésnapokon. ha a közeli Fá­cán borozó bezár, be-betéved H. B.- Ég Beszélgetés a szülőkkel a pályaválasztásról (Tudósítónktól.) Ötvennél több szülő jelent meg a közelmúltban a Petőfi iskolában a pályaválasztási ta­nácsadáson, amelyet a körze­ti néprontbizoüság a Pályavá­lasztási Intézettel közösen szervezett. Az Ismerjük meg gyermekünket! című kisfilm levetítése után Arató Árpád, Kirics Jenő és Tölgyesi Zol­tán — az ipari szakmunkás- képző, illetve a Pályaválasztá­si Intézet tanárai — egészí­tették ki a látottakat érdekes iskolai példákkal, gyakorlati tapasztalatokkal. Elmondták: sok szülő meg ma is úgy ítéli meg gyermekét, hogy ha gyen­gébben tanul, »legföljebb el­megy inasnak nem könnyű megfelelni a szakmunkásképzés egyre ma­gasabb oktatási mércéjének. Felhívták a figyelmet a szak­mák megismerésének fontos­ságára, az egyéni és csopor­tos üzemlátogatásra és még sok — a pályaválasztással kap­csolatos — tennivalóra is. je telefonált a tanácsra: el­hunyt egyik dolgozójuk és tár­sadalmi temetést szeretnének, i de nem tudják ki, hol és mi- Tyen feltételekkel szervezi — kezdte egy példával tájékoz- } tatást múlt évi munkájukról, az idei terveidről Ilisics Fe- , , , { renc, a Kaposvári Társadalmi áHÍ,3.1,?/ °.r ! Ünnenségeket Szervező Iroda vezetője. Elmondta, hogy az alkalmi tájékozta lanság is köz­rejátszik abban, amelyet á számok mutatnak: ünnepsé­geiken tavaly 310 kisgyer­meknek adtak nevet, egy hí­ján százzal többnek, mint az­előtt, mégpedig 30 családi és 39 vállalati fölkérésre. Kilenc­Több társadalmi névadás Bemutató szertartásokat terveznek nagyvállalat vezető- | re szóló megbízások száma: j szolgáltatásaikról a tavaly kilenccel kevesebb műsorfüzetben, önálló kiad- volt, mint 1973-ban. I ványban adnak tájékoztatást, . . , . . ... ; mert sokszor tapasztalták már, Az iroda működési terule- I h a szertartá.s végén fizet- ten - a megyeszekhelyen, a , ni készülök ámulva hallják. kaposvai í es a marcali járás- _ rnpnvas„„nvi 'w. ban — új módszereket is ki­próbál a társadalmi szertar­csak a menyasszonyi csoko- j fért vagy a temetői koszorú­ért jár térítés, a szertartás tel­hozzánk egy-egy nem kívánt ' állapotú vendég. De ilyenkor szigorúak vagyunk, s hamar megszabadulunk tőle. — Milyen ételeket kínál­nak? — Mindig legalább tízféle frissen sültet. Fő helyen tün­tetjük föl a tejes ételeket, utána következnek a tojásfé­lék. Nálunk a tejfogyasztás a nyitás óta ötszörösére emel­kedett. Legkedveltebb az egész Dunántúlon híres pogá­csánk. Igen, így kérik már. Reggel kilenckor és délután 5 órakor sütjük, s azon frissi­ben elkapkodják. Rendezvé­nyekre, összejövetelekre is sok intézmény rendel belőle. Nép­szerű még a három fajta pala­csintánk is. — A pogácsából naponta 300-at, a palacsintából is 50— 60 adagot adunk el — teszi még hozzá. — Kedvelik sa­ját készítésű virslirolónkat, és a tejjel készült krémeket is. Jóformán az egész városban csak mi foglalkozunk a po­hárkrém készítésével; naponta A tanácsadás második részé­tások népszerűsítésére, terjesz- ingyenes. tesere. A marcali sikeres be- | mutató névadó ünnepséget j A rendezvények színvonalá- másutt is megtartják: már fel-_l nak emelésére is törekszenek, kutatták, hol épülnek házas- bár sok nehézséggel birkóz- ságkötö termek a községek- | nak: nyáron körülményes a [ körülbelül 60 pohárral visz- ben és a megnyitókon ők is i gyermekek szerepeltetése, a [ nek el. Csak az a baj, hogy ott lesznek. A járási hivata- ; temetéseknél is nehéz közre- :. . , , . , lókkal kötendő együttműkö- működőket találni. íklcsl a ^hank. ezert nem dési megállapodások mellett A biztatóan indult házasu- tUdUnk leVeSt ** tőzeléket ké* bovitik kapcsolataikat az üze- | iandók klubja több házasulandó pár j mekkfel, intézményekéi, isko- j j^em ritka is elsorvadt, hogy szíteni. Pedig nagyon keresik. — Mekkora a forgalmuk? kedési lehetőségekről — bizo- séget nyitották: érdemes volt velük ugyanakkor visszaesett a tár- j kát, és, szónoki tanfolyamot is segítsé°et i°enyel j eddiginél nagyobb társadalmi Huszonegy alkalmazottul-; találkozni. ísadalmi temetések szervezésé-1 indítanak. Tevékenységükről,! N. F. j van es tíz tanulójuk. G. J.

Next

/
Thumbnails
Contents