Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-28 / 74. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI D I Z OTT S Á G Á M A K LAPJA XXXI. évfolyam, 74. szám. Péntek, 1975. március 28. Fölvették a hős nevét Megtalálták az úttörők a gárdafőhadnagy sírját Kütöndíj Dunaújvárosban Kaposvári vendéglátó-tanulók sikere Székesfehérvár I. szerint sorban Először fennállásának 1000. évfordulója alkalmából, a Fejér megyei Vendéglátó Vállalat kezdeményezésére rendezték meg a dunántúli ifjú vendéglátóipari szakmunkástanulók vetélkedőjét. Most — negyedszer — ismét Székesfehérváron volt a vetélkedő. A versengők között minden alkalommal ott voltak a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat szakmunkás- tanulói. Szereplésük eddig is igen eredményes volt, hiszen egyszer első helyezést értek el, s a kiírás alapján a következő évben Kaposvár adott helyet a rendezvénynek. Sze- ' reztek egy második helyezést is, most pedig a Vámosi Lais a különdíjat első- a korszerű táplálkozást elősegítő villásreggeli- ajánlatukkal nyerték el. A többi nyolc csapat ebéd- és vacsora-összeállítással indult a vetélkedőn. Sebestyén Miklós, a Belke- 1 reskedelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a ve- ! télkedő végén zárszavában el- \ ismeréssel szólt a kaposvári j fiatalok ötletéről, a terítésről l és a felszolgálás színvonaláról is. Elmondta, hogy a dunántúli vendéglátóipari szak- [ munkástanulók vetélkedőjét I országosan is úgy tartják j számon, hogy ezzel nagy se- I gítséget nyújtanak a szakmai felkészítéshez. A csapatelsőséget a BaraA Lopatyin őrs tagjai a névadó sírjánál. jós vezette öt tagú csapat a : nva megyei Vendéglátó Vál- zsüri különdíját érdemelte ki. , Az elnök — Tüdős József ■. mesterszakács — és mások * lalat fiataljai nyerték el, így a következő vetélkedő 1976- ban Pécsen lesz. Sok kaposvári úttörő indult Vaszilij Szergejevics Lopatyin gárdafőhadnagy sírjának , felkutatására a lap vasárnapi számában megjelent felhívás j gyerekek vállalták, hogy gon- nyomán. A Kisfaludy utcai is- I dozni fogják a sírt. kola VIII A osztályában rend- | Persze nemcsak ezek az útkívüli rajgyúlést hívtak össze, ,---------------------;--------------------o tt jelölték ki azokat, akik a sír .keresésére indultak. Természetesen mindenki jelentkezett, az egész iskola lázas izgalomban volt hétfőn. A négy kiválasztott fiú — Du- csai András, Horváth Lajos, Szalai József és Vajda Mihály — ügyesen eleget tett feladatának. Pedig nem volt köny- nyú a cirill betűs neveket kiböngészni : épp most festik Kaposvárra a VIII a osztály j törők jártak eredménnyel, úttörőihez. Az őrs, amelynek | Tegnap telefonáltak a Vörös eddig Olimpia volt a neve, fölvette V. Sz. Lopatyinét. A Hadsereg úti iskolából is. A József Attila úttörőcsapat Orion őrse (VI b) szintén megtalálta a sírt. ök is írnak levelet Zsirjatyinóba. Kutatások az agrártudományban Ö J cs az élelmiszeriparban Jelentős összegeket fordít i ponti Statisztikai Hivatal Sta- államunk az agrártudomány! tisztikai időszerű közleméés az élelmiszeripar kutatásaira, fejlesztésére. Az agrár- tudományok különböző ágaiújra a sírokat, azonban akkor \ ra például 1971-bep és 1973- még a másik oldalon dolgoz- ban csaknerh 1,1 milliárd. Nem adta meg az elsőbbséget Súlyos Kaposváron A gyorshajtás és a gondat- I Dezsőné ecsenyi tsz-tag. Az lan vezetés után Somogybán autó elütötte, az elsőbbségi jog meg nem | megsérült. adása a harmadik legveszé- —*-----------------l yesebb baleseti ok. Tavaly tizenöttel több lett, s ezzel nyolcvanhétre emelkedett azoknak a közúti szerencsétlenségeknek a száma, melyek az említett szabályszegés miatt ] következtek be. Olyan útke- i reszteződésekben is gyakran j előfordul az elsőbbség meg nem adása, amelyek látszólag i teljesen veszélytelenek, hiszen | táblával szabályozták az el- ! söbbséget. Égy ilyen «-tisztának« tar- j tott kereszteződésben történt j tegnap délelőtt súlyos baleset I Kaposváron, a Beloiannisz ut- [ ca és a Lenin utca találkozá- • sánál. A negyvenhat éves I Kedves József dombóvári j MÁV-alkalmazott motorke- j rékpárjával nem adta meg az j elsőbbséget egy Beloiannisz 1 utcán haladó Wartburg személyautónak, és összeiitköz- i tek. A motoros súlyos térdtörést szenvedett, az anyagi kár j meghaladja a tízezer forintot. ■ Kedves József elmondta a j közlekedési rendőrnek, hogy | most először járt Kaposváron, í a kapitányságra igyekezett rendszámért a motorkerék- j párjára ... Ugyancsak a megyeszékhe- [ lyen, a Noszlopy Gáspár utca- j ban egy Trabant elé lépett a negyvenkét éves Kalányos 1 es az asszony tak, s így meg kellett tisztogatni a márványlapokat, mire felkiálthattak: itt van! Virágot tettek a gárdaföhadnagy sírjára, amelyen ez a két dátum olvasható: 1920—1944. XII. 30. Több fényképet készítettek róla, s légipostán küldik el Viktor Szergejevics Lo- patyinnak Zsirjatyinóban. Szeretnék, ha április 4-én, hazánk felszabadulásának 30. évfordulóján már olvashatná a várva várt hírt. Egyben meghívják, hogy látogasson el Patkóit tojások húsvétra 1972- ben pedig több mint 1,1 milliárd forintot, az élelmiszeriparra 1971-ben 118,7 milliót, 1972-ben 138,5 milliót, 1973- ban 155.4 milliót fordítottak. Ebben az időszakban az agrártudományokon belül legtöbbet a növénytannal, növénytermesztéssel. a kertészettel, az állattannal, állattenyésztéssel, illetőleg a mező- gazdasági gépesítéssel kapcsolatos kutatási, fejlesztési célokra költöttek. Az eredményesen befejezett kutatási témák száma évről évre nőtt. Minderről, s ezenkívül még sok adatról tájékoztat a Köznyek című sorozatának 339. kötete, mely nemrég jelent meg. Mezőgazdaságunk fejlődését az utóbbi évek adatainak tükrében láthatjuk: részletes, minden fontos értékmérőre kitérő összegezést megyei bontásban találhatunk a kötetben. Az állóeszköz-állomány alakulása, a beruházások, a munkaügy, a szőlő- és gyümölcstermesztés helyzete mellett képet kaphatunk a mezőgazdaság termékértékesítéséről, az árak alakulásáról. a nagyüzemekről és gazdálkodásukról, a mezőgazdasági szakszövetkezetekről, a szövetkezeti társulásokról, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, s számos nemzetközi adat is rendelkezésre áll eredményeink összehasonlításához, viszonyításához. Az idei húsvétra Is elkészítette szakmai műremekeit az idős sárosdi kovácsmester, Sallai 1,ászló. Rendkívüli kézügyességgel cs türelemmel a nyers tyúktojásokra 25 darab, tizfil- lérosnél kisebb patkókat szegeit. A patkós tojások legszebb darabjai múzeumba kerülnek. A. locsolók erősen készülnek... Ez derült ki abból a be- I j szélgetésből, melyet Boa Gyu- \ lánéval, a kaposvári Opera ! illatszerbolt vezetőjével íoiy- : í tattunk. Szerdán a forgalom ; ! elerte a harminchárom ezer forintot, de ennél — mivel j I sok vállalatnál most fizetik a nyereséget — jóval nagyobb bevételre is számítanak ezekben a napokban. A legkelendőbbek a kölni- j félék, bizonyítandó, hogy a locsolás szép szokása tovább él, ha nem is eredeti formájában, hanem szolidabb, sze- lídebb változatában: illatos olajat ajándékoznak korunk fiataljai, idősebbjei a szép nemnek. Igaz: a francia kölniből ezúttal csak a borssal elegyített, érkezett meg. (A bors az árában van: 230 forint egy üveggel.) De van és keresett a lengyel kölni. És, a bolt cégtábláján olvasható Opera is. Ez és a Carmen a legkedveltebb magyar kölni. S fogynak az izzadságaátNoteszlap A rossz gyerek Milyenek a gyerekek! A tanítónő meséli. A tanítás utolsó órája mindig a . vala miben elmaradók korrepetáld sóval telik el. Egyik nap — nagy csodálkozására — égy olyan kisfiú is ott akart maradni ezen az utolsó — »nem kötelező« — órán, akinek valóban nem »lett volna ott a helye«. Nem, mert az anyagot a kellő ütemben sajátítja el. Elsős kisfiú, eléje szoktak jönni otthonról, mire kijön az iskolából. Ezúttal azonban hiába érkezett meg a nagymama. Hiába, mert a kisfiú közölte vele, hogy ő most «rossz gyerek« volt, és itt kell maradnia. Amikor megkezdődött az utolsó, korrepetálással töltött óra, odasettenkedett a tanító nénihez. S akkor kipattant, a titok: az édesanyjának születésnapja van, és ő szeretné meglepni valamivel. Neki is álltak rögtön a rajzzal, ragasztással kombinált lók, parfümök, manikűrkész« I ajándék elkészítésénél:. Műveletek, díszes női pénztárcák, | nek kőpúderok. jók? Illatos hús vétünk lesz. 1 i a gyerekek! Hat nem rkPSZtő-MJ}.! Örömmel olvastam március 14-i számukban, hogy tavaszi nagytakarítás lesz Kaposváron. Elképzelésem az volt, hogy a várgst valóban kitakarítják, és eltávolítják a szemetes edények mellé kirakott elhasznált háztartási edényeket is. A cikket tovább olvasva megtudtam, hogy a virágágyások elkészítése, a virágok kiiiltetése. a parkok és padok rendbehozatala kimeríti a nagytakarítás fogalmát, pedig nagyon sok ehhez kapcsolódó munka lenne még. Az utcákon a szeir.etes edények mellett különböző elhasznált edények, papírdobozok hevernek (például a Marx Károly u. 3. sz. ház előtt). Mivel ezeket zárt tartálykocsiban nem lehet elszállítani, így egyes helyeken napról napra szaporodik a limlom. Szomorú, hogy ezt főleg az IKV kezelésében levő házak előtt lehet tapasztalni. Ha már a lakók jóérzése nem kívánja meg a rendet, kérem, vitesse el ezeket a költségvetési üzem a hagyományos szeméthordó kocsijával, a házban* lakókat pedig nem ártana megbírságolni. Javasolom, hogy évente egyszer vagy kétszer meghatározott időben és utcákban a hagyományos szemétgyűjtő kocsi szedje össze a kiselejtezett holmikat. Bizonyos vagyok benne, hogy mindenki szívesen fizet 10—20 forintot a szállításért és azért, hogy megszabaduljon a fölösleges, csupán a helyet foglaló lomjaitól. Ha ez megvalósítható lenne, mm heverne hónapokon keresztül a járda mellett a sok használhatatlan tárgy. Egyes házak előtt a járda mellett 4—5 kuka áll. A lakók hol bele, hol mellé öntik a szemetet. Miért nem lehet a szemétgyűjtőket a kapuk mögé helyezni, hogy az utca tiszta és rendes legyen? Hiába ültetik ki a virágokat, ha az ágyások mellett nyitott szemetes edények álldogálnak. Ha már oly sok pénzt és munkát áldoznak városunk széppé> tételére, becsüljük meg és vigyázzunk is a rendre, a tisztaságra! Tisztelettel: Seäsingt Qóxitfní Kaposvár, Marx Károly u. 7. TARKA SOROK Kérdés — Ahogy elnézem a festményeit, egy kérdés motoszkál az agyamban ... — Hogyan csinálom? — Nem, hanem miért? „Szomorúság” — Miért vagy ilyen szomorú? — kérdezi barátja Ivántól a pályaudvaron. — A feleségem elutazott egy hónapra a szüleihez. — És ettől lettél olyan szomorú ? — Persze. Ha nem vagyok szomorú, még itthon maradt volna. Indok — Miért hosszabb most az emberi életkor? — Hogy mindenki kifizethesse az összes adósságát! Korholás A főnök korholja beosztottját: — Szégyell je magát! Ha én nem vagyok az irodában, maga dolgozik a legkevesebbet az egész osztályon! Blód vicc — Szegény barátunk tegnap reggel öt órakor meghalt. — Ez velem nem fordulhatna elő! — Honnan tudod előre? — öt órakor én mindig aludni szoktam. Mii csinálna Két csavargó fekszik a pádon egy parkban. Beszélgetnek: — Mit csinálnál, ha a lottón egymilliót nyernél? — Puhább padokat csináltatnék! Panasz Egv lakó, aki az utolsó emeleten lakik, panaszkodik a háztulajdonosnak: — Miért emelték fel a lakbéremet? — Mert ön használja a legtöbb lépcsőt! Rendes férfi Szomszédasszonyok beszélgetnek : — Ki volt az a férfi, aki tegnap nálad járt? Rendes? — Nagyon. Csak akkor jön, ha a férjem nincs itthon ! SmmINWap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím; 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím; 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk visszál Terjeszti a Magyar Po3ta. Élőfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítöknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6, . Felelős vezető,: Farkas JBcla igazgató* ^