Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-22 / 69. szám
(Folytatás az 1. oldalról) CSIRIK IMRE, a füzes gyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke elmondta, hogy a szövetkezetükben dolgozó emberek többsége, különösen a fiatalabb korosztály, munkásgondolkodású. Gazdaságuk további fejlődését egyre inkább ez határozza meg, és nem a jelenlegi 'tulajdonformából adódó hatások. — A mi szövetkezetünkben — mondotta — ma már sem anyagi, sem szemléletbeli okok nem akadályozzák azt, hogy megvásároljuk tagjaink földjét. Tagságunk támogatja azt a folyamatot, hogy a használatukban levő minden föld oszthatatlan szövetkezeti tulajdonná váljék. — Amikor szövetkezetünk egyik kollektívája megvitatta partunk programnyilatkozattervezetét, és a munkás—paraszt szövetség jövője került szóba, így foglalt áilást: a felszabadulást a munkások, az uradalmi cselédek, a részesaratók együtt várták, és egyszerre töltött el bennünket a szabadság örömmámora. Ügy lesz helyes, ha a kommunizmus leié is együtt megyünk, és az halad az élen, aki a vezetésben jártasabb. Ez a megfogalmazás azt is kifejezi, hogy a termelőszövetkezeti dolgozók nem akarják konzerválni paraszti életmódjukat. GERGELY ISTVÁN, az _ MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára _ . hangsúlyozta, hogy a kommu- ni a kell annak, akinek hatal nak rektora vette át az elnöki tisztséget DR. KURUCZ IMRE, az V. kerületi Fártbizottság első titkára emlékeztetett arra, hogy az elmúlt tizennyolc esztendő sikereinek egyik legfőbb záloga az MSZMP kétfrontos harca volt és ez marad a jövőben is. Egyesek ma azt gondolják — hangoztatta —, hogy a kétfrontos harc idejét múlta, s ha kellett is 1956 után egy ideig, ma már szükségtelen. Pedig ma sem elég csak az ellen harcolni, aki esetleg kezet akar emelni a rendszerre, küzdeni kell a hatalommal visszaélő ellen is. Nem elég a hará- csolóval szemben fellépni, az egyenlősdit is száműzni^ kell. Nem elég a kádermunkában a nyíltságért harcolni, a nyíltsághoz őszinteség is kell, az őszinteséghez meg bátor — ha kell, kockázatot vállaló — kiállás is — mondotta. A felszólaló a bürokrácia elleni harc tapasztalatairól szólva emlékeztetett arra, hogy az V. kerület huszonötezres párttagságából több mint tizenegyezer dolgozik minisztériumban, főhatóságnál, valamelyik országos szerv központjában, különböző rendű és rangú hivatalban, intézményben. Kétségtelen tehát — mondotta —, hogy a mi kerületünk párttagságának példamutatása mondjuk az ügyintézésben, hatással lehet másokra is. A hatalmat a nép adja, s a hatalom gyakorlása a nép szolgálata. És ezt tuet nisták kongresszust előkészítő sok ezer tanácskozása és a XX. pártkongresszus hangvétele is hűen igazolja: a X. kongresszus jó határozatokat hozott, és az is tény, hogy szükség volt az időközben született központi bizottsági döntésekre. A továbbiakban gazdasági életünk néhány új jelenségével foglalkozott. Országunkban ma már nem az a fő gond, hogy van-e elegendő gabona, hús vagy tojás. Előrehaladásunk ma már mindinkább attól függ, hogy megtermelt nyersanyagaink feldolgozásához és a termékek tárolásához rendelkezünk-e elegendő és megfelelő kapacitásokkal. Ettől függ az is, hogy sikerül-e kereskedelmünknek a belső és a külső piacokon igényelt, kész és félkész élelmiszerekkel kielégíteni a keresletet. Hangsúlyozta, hogy a holnap feladatait csak megfelelően felkészült, rátermett emberekkel lehet megoldani. Ezzel kapcsolatban rámutatott: a vezetők döntő többsége megfelel a velük szemben támasztott követelményeknek. Joggal élvezik a környezetük és a társadalom mégbecsülését. Ugyanakkor szükséges a vezető gárda rendszeres fölfrissítése újakkal, fiatalokkal. Hangsúlyozta, hogy a vélemény a vezetőket . nem fiatalként vagy idősként, s nem nő vagy férfi mivoltuk szerint tartja nyilván, hanem jó munkát végző, vagy alkalmatlan emberekként. Találkozunk ugyanis 30 éves »-öregekkel« és 60-as »fiatalokkal«. Szünet után Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP Politikai Főiskolájában a kommunistaeTlenes hajsza és rágalomhadjárat újabb tetőpontjához érkezett. Az uralkodó körök ismét azzal kísérleteznek, hogy a Nyugat- Berlinre vonatkozó egyezményt aláássák, végrehajtását gátolják és hidegháborús hangulatot szítsanak. A magunk részéről kötelezőnek tartjuk a nyugat-berlini egyezmény betartását. Továbbra is jó és rendezett kapcsolatokat kívánunk fenntartani a Német Szövetségi Köztársasággal, a Német Demokratikus Köztársasággal, a Szovjetunióval, a Magyar Népköztársasággal, valamint a szocialista közösség többi államával. Küster befejezésül Bruno aláhúzta: — Ügy érezzük, hogy szoros kötelékek fűznek bennünket az MSZMP-hez, amely szilárdan a marxizmus—leninizmus talaján áll. Miként a mi pártunk, önök is tántoríthatatla- nul azt az elvet vallják, hogy minden forradalmár számára a Szovjetunió Kommunista Pártjához, a Szovjetunióhoz fűződő viszony jelenti az alapkövet. Az elnöklő Nemes Dezső megköszönte Bruno Küster felszólalását és a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt üdvözJUAN GOMEZ Kádár János, az MSZMP KB zás szünetében. letét, s kérte, hogy tolmácsolja a magyar kommunisták jókívánságait munkájukhoz. első titkára kongresszusi küldöttekkel beszélget a tanácskoNövekszik a haladó pártok egységének fontossága ma van, a vezető párt minden tagjának, az államhatalom, az igazgatás, az irányítás minden emberének. KOVÁCS SÁNDOR, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója, a gazdaságos termékszerkezet kialakításával kapcsolatos problémákról beszélt. Az elmúlt időszakban bekövetkezett világpiaci változások mindinkább sürgetik e területen a megfelelő eredmények elérését — mondotta. — Mindenekelőtt az export- termékek összetételének, termékszerkezetének változtatása sürgető feladat Hogy ez a változás elfogadható időn belül végbemenjen, nagyon fontos, hogy a vállalat és a minisztérium vezetése között megfelelő legyen az összhang. A termékszerkezet változtatása nemcsak technikai, szervezési, hanem politikai feladat is. A vállalat nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel, melyek a népgazdasági érdekek szempontjából eldöntik, hogy távlatilag bizonyos termékek gyártása szükséges-e vagy sem. Az ilyen döntésekhez központi intézkedés szükséges. Nagyon egyértelmű minisztériumi eligazításra van szükség, amikor ilyen intézkedésre sor kerül. Juan Gomez, a Spanyol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja egyebek között hangsúlyozta: — Pártjaink és népeink közös hagyománya a szabadságért, a proletár nemzetköziségért vívott harc. Kommunisták, magyar forradalmárok rosan gyorsul, már az egyház is nyilvánosan elhatárolta magát az uralkodó rezsimtől. — A küzdelemre rendkívül nagy hatással volt a spanyol- országi demokratikus tanács létrejötte, amely kifejezi a nép, a munkásosztály érdekeit is. A junta békés, demokrati- harcoltak hazánkban a dicső kus változásokat javasolt, ez le- nemzetközi brigádok .soraiban, hetővé teszi — egy új polgár- s népünk szíve mélyén őrzi háborút elkerülve — a dikta- Zalka Máté, Lukács tábornok túra felszámolását. A Spanyol nevét, aki a fasizmus elleni Kommunista Párt befolyása és harcban, Spanyolország szabadságáért halt hősi halált. Juan Gomez a továbbiakban sok sikert kívánt Magyarország népének a szocializmus építésében, s rámutatott: a szocialista országok eredményei értékes segítséget jelentenek a kapitalizmus ellen harcoló népeknek, pártoknak, támogatást a nemzetközi enyhülés segítésében, a béke fenntartásában, az imperializmus ellen harcoló forradalmi, haladó erők világfrontjának erősítésében. Elmondotta. hogy Spanyolországban erősödik a nép küzdelme a francoista rendszer hatalma ellen, s a harcok élén a munkásosztály áll. Harcukat a társadalom legszélesebb rétegei támogatják, a politikai folyamat vihaERMENEGILDO GASPERONI tekintélye gyorsan növekszik, mind döntőbb erőt képvisel. A proletár internacionalizmus elveit követve lelkesen támogatjuk a portugál nép győzelmes harcát — mondotta. — A kapitalizmus válságának élesedésével növekszik a haladó pártok egységének fontossága. Ügy gondoljuk, hogy az antikommunizmus és a szovjetellenesség — bárhonnan is induljon ki — ellentmond a munkásosztály, a proletár internacionalizmus érdekeinek — zárta beszédét Jüan Gomez. Az elnök megköszönte Juan .Gomez szavait, sok sikert kívánt a spanyol testvérpártnak, Spanyolország összes demokratikus erőinek a fasiszta rendszer elleni harcukban. ország illegalitásban harcolt kommunistáit támogatva hozzájárulhattak a fasizmus elleni küzdelemhez. A svájci párt mindig hű volt és az is marad a proletár internacionalizmus elveihez. A továbbiakban arról szólt, hogy a nagy gazdasági konjunktúra időszaka Svájcban is elmúlt, körülbelül fél év óta mind több üzemet sárnak be, sok gyárban kényszerszabadságokat rendelnek el, rövidítik a munkaidőt, csökkentik a dolgozók bérét. A munkásság soraiban, amely évtizedeken át nem kényszerült éles harcra, most nő az elégedetlenség, s mind határozottabban lépnek fel a dolgozókat sújtó intézkedések ellen. A Svájci Munkapárt X. kongresszusa úgynevezett népi kezdeményezést határozott el a drágulás, PER ISRAELSSON az infláció ellen. Rövid idő alatt csaknem százezer svájci polgár csatlakozott aláírásával a kezdeményezéshez. — Mi, kommunisták tudjuk, hogy a küzdelem egy új Svájcért hosszú és kemény lesz — mondotta. — Pártunk a társadalom alapvető átalakításáért folytatott harcában együtt halad a szocialista országokkal, a kapitalista világ kommunistáival, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika imperialista elnyomás alól felszabaduló népeinek haladó erőivel. Végül a magyar pártnak, a magyar népnek sok sikert e« békét kívánt nagy feladatainak megvalósításához. Az elnöklő Nemes Dezső megköszönte a svájci testvérpárt jókívánságait, a párt küldöttének üdvözlő szavait. Küzdjünk közösen Európa tartós békéjéért Az imperializmus súlyos helyzetbe jutott Néhány évvel ezelőtt ólján 3jgz_ szemlélet alakult ki — folytatta —, mely a vállalati önállóságot már szinte vállalati függetlenséggé torzította. Az 1972 novemberi határozat óta van változás, de néhány helyen még most is hiányzik a közös munka a döntések előkészítésében. A vállalatok rászorulnak a rendszeres ellenőrzésre, szükségük van arra is, hogy a tényleges népgazdasági érdek érvényesítését megköveteljék tőlük. BRUNO KÜSTER Szoros kötelékek fűznek bennünket az MSZMP-hez Bruno Küster, a Nyugat- amelyben minden a profitért berlini Szocialista Egységpárt történik, és amelyet napjaink- Vezetősége Irodájának tagja, a ban soha nem tapasztalt kivezetőség titkára, pántja test- zsákmányolás, bizonytalanság, véri üdvözletét tolmácsolta, s válság és infláció jellemez, hangsúlyozta: valamint az a veszedelmes, re— önök politikájuk közép- akciós mesterkedés, hogy az pontjába népük jólétét, jövőjét enyhülési folyamatot megga- és sokoldalú fejlődését állítot- tolják, ták. Hazájuk eredményei tovább erősítik a szocializmus E rmenegildo Gasperoni, a San Marino-i Kommunista Párt elnöke volt a következő felszólaló. — Miközben az imperialista és tőkés világot súlyos és mély gazdasági, politikai, társadalmi és erkölcsi válság sújtja, a szocializmus győzelmesen halad előre, — mondotta, majd arról beszélt, hogy a néptömegek mozgalmai jelentős változásokat eredményeznek a nemzetközi életben, előmozdítják egy szélesebb antiimperia- lista akció lehetőségét, az enyhülés fo'yamatának térhódítását, a békés egymás mellett élés. az európai biztonság és együttműködés megva- lósulásáL — Az imperializmus súlyos helyzetbe jutott, oka a pénzügyi rendszer válsága, az ipari termelés visszaesése, az olajválság, a munkanélküliség növekedése, a munkások KRANZ DÜBI életkörülményeinek súlyosbodása. Ezek a jelenségek kiélezik az osztályharcot, korlátozzák az imperializmus mozgásterét, s a népek békéje és szabadsága, a békés egymás mellett élés ügye javárá változtatják meg az erőviszonyokat világszerte. — A szocialista országok, élükön a Szovjetunióval támogatják az imperializmus ellen, a világ békéjéért küzdő erőket. Ezzel nagyban hozzájárulnak a munkásosztály forradalmi mozgalmának és minden nemzeti felszabadító mozgalom erejének növeléséhez, a tőkés országok kommunista és munkáspártjainak sikeres harcához. A szocialista országoknak és minden testvérpártnak határozottan fel kell lépnie a szovjetellenesség bármilyen megnyilvánulása ellen. Az elnök megköszönte a felszólalást. San Marino kommunistáinak jókívánságait. Per Jsraelsson, a Svéd Baloldali Párt — kommunisták Központi Bizottságának tagja tolmácsolta a kongresszusnak pártja üdvözletét, majd a következőket mondotta: — Pártjaink különböző feltételek mellett végzik munkájukat. Az MSZMP hatalmon levő párt egy szocialista országban, a mi pártunk kis párt egy kapitalista országban, amelynek fejlődése nagy mértékben függ a kapitalista világ gazdasági és politikai viszonyaitól. Rámutatott, hogy a második világháború után az északi országok különböző külpolitikai utakat választottak. Norvégia és Dánia csatlakozott a NATO- hoz, Svédország megtartotta semlegességét, de gazdaságilag erősen kötődik a NATO országokhoz, Finnország szintén semleges lett, és megőrizte sokoldalú gazdasági kapcsolatait. I. BILEN A svéd párt rövid távon a dolgozó nép helyzetének megjavításáért harcol, hosszabb távon pedig célja a társadalmi rendszer olyan megváltoztatása, amely megkönnyíti az átmenetet a szocializmusba. — Pártjaink és népeink közös célja Európa és a világ tartós békéjének biztosítása —■ mondotta. — Hiszünk a szocialista rendszer fölényében és a békés egymás mellett élés lehetőségében. — Pártunk — mondotta — harcol Svédország semlegessé- gi politikájának védelméért és minden olyan gazdasági kötődés megakadályozásáért, amely semlegességét veszélyezteti. Végül pártjaink együttműködését, népeink barátságát méltatta, hangsúlyozva, hogy küzdjünk közösen Európa tartós békéjéért. Az elnöklő Nemes Dezső megköszönte a svéd testvérpárt küldöttének üdvözlő szavait, jókívánságait. Üljön össze a kommunista és munkáspártok újabb világméretű fóruma A továbbiakban magasabbrendűségét az impea Nyugat-berlini rámutatott: Szocialista rialista rendszerrel B Somogyi Néplap szemben Egységpárt töretlen és sokrétű harcot folytat dolgozói létfontosságú érdekeiért, a monopoltőke és a reakció ellen. — Nyugat-Berlin napjainkA küzdelem egy új Svájcért hosszú és kemény lesz Franz Dübi, a Svájci Mun- Svájcot a háború megkímélte, kapárt Politikái Bizottságának a svájci kommunisták azon- tagja a fasizmus felett aratott ban büszkék arra, hogy szo- győzelem közelgő 30. évfordu- lídaritásukkal, a hitleri Né- lójára utalva rámutatott, hogy metorszag és a fasiszta Olasz I. Biten, a Török Kommunista Párt KB főtitkára bevezetőjében átadta pártja üdvözletét, majd méltatta azt az alkotó munkát, amelyet a magyar nép az eltelt 30 évben végzett. — Magyarország most a fejlett szocialista társadalmat építi — mondotta. — Célja világos, távlatai megalapozottak, népe bizalommal tekinthet a jövő elé. Sikereik bátorítást jelentenek számunkra a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért, a békéért és a társadalmi haladásért vívott harcban. Ezután hazája tái'sadalmá- nak jelenlegi állapotáról beszélt. A kapitalista út zsákutcába vezet — mutatott rá. — Országunkat hosszantartó, mély válság sújtja. Ennek egyik oka az, hogy Törökország 25 év óta olyan agresszív katonai blokk tagja, mint amilyen a NATO. Hazánk az imperialista és multinacionális monopóliumok vadászterületévé vált. A reakciós uralkodó körííc az erősödő munkás-, paraszt - és ifjúsági mozgalmak elfojtására különböző elnyomó rendszabályokhoz folyamodtak: bevezették, a rendkívüli állapotot, a nép ellen vezényelték a hadsereget, s a burzsoáziától függő kormányokat hóztak létre. Azonban még így sem tudták elérni céljukat, sőt az ellentétek és a válság még inkább mélyült. Egyre élesebbé váltak a burzsoázia belső harcai, olyannyira, hogy most már a kormányalakítás is gondot okoz számukra. A kormányválság immár hónapok óta tart. > A Török Kommunista Párt arra törekszik, hogy szervezze a tömegek harcát, kialakítsa saját szervezeteiket a munkásság körében, a gyárakban és üzemekben. Síkraszállt a (Folytatás a 3. oldalon)