Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-18 / 65. szám
APRÓHIRDETÉSEK GTASZJELENltS Mély fájdalommal tudatom, ho^y szeretett testvérem HOPP KRISZTINA hamvasztás utáni búcsúztatása, 19-én, szerdán, délután fel 3 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójában, Gyászoló testvére (323249) • * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, özv. TÖTSZÖLLÖSY GÉZANÉ hosszú türelemmel viselt betegség után folyó év március 13-án elhunyt. Temetése március 19-én, szerdán délután fél 1 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. » * * Minden külön értesítés helyett közöljük, hogy ' BERKI IMRE hamvasztás utáni umaelhelj’ezése március 21-én, pénteken fél 12 órakor lesz a farkasréti köztemetőben, Budapesten. A gyászoló család (328261) Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szeretett édesanyánk, anyósom, özv. SZIGETHY JANOSNÍ! 83 eves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 19-én. szerdán délelőtt 11 órakor lesz a felsömocsoládi temetőben. A gyászoló család (328260) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak es ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk SZEGFŐ JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaikkal és koszorúikkal, részvétnyilvání- tasaikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család / (328072) Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk Böms karolynp temetésén részt vettek. Részvétükkel, virágaikkal fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászok) család («914) * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és kedves ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk FEHÉR jözsef temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csal ad (6932) . INGATLAN Somogyvároa, főútvonal mellett, Május 1. u. 83. számú ház, szántóval, szőlővel, hozzávaló felszereléssel eladó. Érdeklődni; So- mogyvár, Május 1. u. 80 (328020) Somhegyen 1173 négyszögöl sz&6 és szántó, eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Tavasz u. 3. (328007) Szép fekvésű 200 négyszögöl házhely eladó. Kaposvár, Ke. cel-hegy elején, Micsurin U. 28, (323024) Szent jakabi Várhegyen kb, ?80 n-öl terület. fele ; részben 7 éves lugasszőlő, eladó. Villany van. Érdeklődni: Kaposvár, Nádor ti. 16. 17 órától. (328021) Kis családi ház, 400 négyszögöl telken, eladó. Zimány, Dózsa Gy. U. 1 18. (328009) Szoba, konyha! fürdőszobásra kialakítható házrész, eladó. Érdeklődni; 5—8-ig. Kaposvár, Kertész u. 35. (328010) Kétszobás ház kerttel, 600 n-Öl házhely, lyel eladó. Érdeklődni: Igái, Vörös Hadsereg u. 82. Kövérné. (6668) Kaposváron kétszobás fél ház, eladó. Vörös Hadsereg u. 69. (328013) Ráksiban, Rákóczi u. 63 számú ház, gazdasági épületekkel. 1400 négyszögöl területtel, azonnal elfoglalható, eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Géza u. 23. sz. (.728011) Ház eladó. nagy kerttel. Kaposméró. Kossuth L. út 64. (6925) Kaposváron a don- rteri városrész elején To négyszögöles építési telek eladó. Víz, villany, kiépített út és építési terv van. Érdeklődni egész nap a 14-397.es telefonozó- ' mon. (328083) Kisebb családi ház, építési lehetőséggel eladó. Érdeklődni; 17 óra után, Kaposvár, Táncsics Mihály ti. * 41, a. (328084) Kadarküton beköltözhető háromszobás ház OTP kölcsönnel megvehető. Érdeklődni lehet személyesen a tanácselnöknél, levélben Filotás Sándor, Siófok, Puskás u. 4. (6918) Kaposföi Kishegyen 2700 négyszögöl szántó, szőlő, akacos. méhészetre alkalmas. Prés. ház. pince. felszereléssel eladó. Esetleg megosztva is. Érdeklődni : Kapo'sfő, Dózsa Gy. u. 21. (328062) Kecelhegyen 320 négyszögöltől 371 négyszögölig szőlő, gyümölcsös;, kert, szántó, hétvégi telkek eladók, 20—30 forintig négyszögölenként. Érdeklődni : 17-től 18 óráig: Csendes, Kaposvár, Egyenesi u. 24. (328078) Kaposvárom ar Ezredév utcában négyszobás ház megosztva is eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Dohánybolt. (6845) Eladó Kaposfön (Pósteleken) 1800 négyszögöl .szőlő, gyümölcsfákkal, présházzal. Buszmegállóhoz 2 perc. Érdeklőd, ni: naponta 16 óra után. Cím: Monostort István, Kaposvárr (Vak Bottyán utcáról) Kccalhegy 24. (328071) Babócsán az Akácfa utcában 300 n-öl telek házalappal es összes építőanyaggal. eladó. Érdeklődni: Babócsa, Hangulat vendéglő. __ ^ íabon a Rákóczi u. 35. sz. alatti 220 n-öl közművesített telek eladó. Érdeklődni: So- mogyegres, Kossuth U. 31._____________(10016) B alatonbogláron belterületen kétszoba összkomfortos lakás melléképülettel 249 n-öl telekkel i eladó. Érdeklődni: Broczkyné. Balatonboglár. Árpád u. 10. (10014) Nagykanizsán Farkas József u. 18/a. sz. alatjt fél ház lakottan telekkel hozzáépítés* lehetőséggel áron alul eladó. Érdeklődni: Strohmayer József Balatonmaria fürdő. Ady E. u. 871. (140553) Eladó Kaposváron Kecel-hegy. Micsurin u. 22. sz. ház 2200 n-öl földdel — fele szántó, fele gyümölcsös. A ház beköltözhető. Érdeklődni: Kaposvár. József Attila u. 7. Iharost ________________(6911) C saládi ház eladó Somogyjád. Szabadság u. 35. Érdeklődni: va. sarnap. (6899) Kaposváron, Ivánfa- hegyalja utcában 220 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni: Kinizsi lakótelep, «■A* ép. I. lh. m. e. 1. ajtó. Czene. (276974) Balaton világos belterületén 160 n-öl telek eladó. Ara megegyezés szerint. Érdeklődni: Kun István, Budapest, X., Halom köz 3/a. (6320) Algóbélatelepen, kétszobás villa,. 144 négy - ezögöles telekkel, vízhez, állomáshoz 5 percnyire, eladó Érdeklődni Kaposvár. 14-255 telefonszámon, este. ______________(276964) K aposváron a Kertész u. 56. sz. családi ház garázzsal és házhely építkezési anyag- gal együtt eladó. (6890) 600 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Mező» Imre u. 28. szám alatt, Nagyéknál. (Vízművek) (328066) Eladó Kaposváron a Vörös H. utcában háromszobás. összkom fortos — két eve épült — családi ház ,(OTP- átvállalással is). Pad- lasszobákra is kialakítható! Érdeklődni: Kaposvár, Tóth Lajos u. 10., fszt. 1. (6889) 600-as Trabant Combi. 60l-es motorral eladó. Tehenet beszámítok. Farkas István, Gamás, Jazvina puszta. (328100) !*A K Ä-ffco >} :>■ Szegedi két és' félszobás, távfűtéses, tanácsi lakásomat elcserélném siófokira. Kiss Imre, Balatonendréd. Fő u. 99. Telefon: 31-197. (438657) . (K.iiéá Középkorú házaspár idősek gondozását vállalná Kaposváron vagy környékén. Ajánlatokat a 6942. számra a kiadóba. ___________(6942) E züstfen.vóo^emete, hamvas, ezüstcsillám- lású, szazanként kettőszáz forint.. Karácsonyfacsemete szazanként nyolcvan forint. Szaktanácsot, ar- lapot küldünk. Pasaréti fenyőkertész, Budapest, 1026 Guyon utca 3_______________(8769) (Gyönyörű, illatos bokor. futórózsákról kérje díjtalan árjegyzékemet. Boros kerté, szét, Pusztaszabolcs (423737) Szakácsnőt, kézilányt. takarítónőt, konyhai segédmunkást, csaposnőt. pul- tosnőt nyári szezonra fölveszek. Jelentkezés személyesen március 22—23-án Fonyódliget. Török Bálint u. 84.. vagy levélben Kupa 7625 Pécs, Ilonav u. 10. Hatvankílenc éves jó kondícióban lévő nyugdíjas férfi, korban hozzáillő, esetleg falusi nő ismeretségét keresi házasság céljából, akinek kis nyugdíja is van. Szép lakásom van. Leveleket: »Kaposvári is lehet« jeligére, 328017 számra a hirdetőbe. (328017) 26 éves, 166 cm magas férfi megismerkedne hozzáillő novel, házasság céljából. Leveleket »Diszkréció- jeligére a 276849. számra, a hirdetőbe. így nemű kölcsönzés Kaposváron! A Patyolat üzletekben, szalonokban GYORS!!! OLCSOU! KÉNYELMES!!! 1 garnitúra ára4 19,— Ft 3 hétre! Patyolat Vállalat Gépgyaiulcrgács KAPOSVAft, MÁJUS 1. u. S2. szám Al.ATTI MŰHELYBŐL ingyen elvihető (276980) Agrármérnök 7 éve: nagyüzemi gyakorlat- ' tál munkahelyet változtatna. Leveleket: »-Sertéstenyésztő« jeligére 328070 számra a Magyar Hirdetőbe. (328070) Mezőgazdasági technikus állást változtatna, üzemegység vezetőnek. vagy ágazat vezetőnek. 15 éves szak. ' mai gyakorlattal, 12 év termelőszövetkezetben vezető beosztásban. Kaposvárhoz közeli munkahely előnyben. Ajánlatokat.: »Középkorú szakember« jeligére. 328063. számra a hirdetőbe. ___________________(326063) Balatonbogláron vagy Balatonlellén kisebb nyaralóban, illetve üdülőpél pár órás — gondnoki — elfoglaltságot vállalnék, csak szezonban, egyszobás lakásért. Leveleket a balaton- boglári ruházati boltba »Nyár« jeligére. (7983) Németjuhász őt hónapos kankutya, kitűnő szülőktől,. eladó. 7261 Taszár, Széchenyi u. 129.___________(328019) Kunffyv és egyéb értékes festményt veszek. Ar, leírás, Budapest. XI., Bartók B. u. 36. Dr. Molnár. ___(6358) J ó állapotban lévő gyermek sportkocsi eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Kossuth Lajos u. 4. Heinrich Mik- lósné 16—19 óráig. ____(328018) B okor- és futórózsa kapható Kiss kertésznél: Kaposvár, Dainja Htch u. 32. (6750) Tízhónapos bika el. adó. Kaposfüred, Ka- posfüredi u. 133. Antik bútorok, hálószoba garnitúra, fotelek. asztalok, szekrények, sublótok, eladók. Kaposvár, Bajcsy Zs. U. 17. (328196) •. AlBÉRVST Fiatal, gyermektelen házaspár április 15-tŐl keres külön bejáratú, bútorozott vagy bútorozatlan albérleti szobát, fürdőszoba-használattal (Kaposváron). Ajánlatokat a 276859. számra, a hirdetőbe. DJ Veritas kötőgép olcsón eladó. Lugosi Endre, 7400 Kaposvár, József Attila u. 14. (276652) A KAPOSVÁRI RUHAGYÁR felvesz szabóipari lanuiónaii 8 általános iskolái végzett fiúkat cs lányokat Jelentkezni lehet a ruhagyár személyzeti oktatási osztályán. (*142) ELEKTROMOS FOGYASZTÓI BERENDEZÉSEK TŰZBIZTONSÁGI ÉS ÉRINTÉSVÉDELMI FELtTL- VIZSGALATAT. MÉRÉSÉT, KEDVEZMÉNYES ÁRON rövid határidőre vállalom Pfeiffer József elektrotechnikus, 7400 Kaposvár, Erdősor u. 83. (276945) Raktári munkásokat és műszaki előadót — TECHNIKUST VÉGZETTSÉGGEL — AZONNALI BELÉPÉSSEL fölvesz az AGROKER (9105) • j § • .* : Dolgozókat alkalmaznak Az Országos Testnevelési és Sporthivatal vízi telepe (Balatonboglár, Jókai u. 53—54.) az üdülési szezonra május 1-tdl szeptember 30-ig női kiszolgáló személyzetet keres. Bentlakás megoldható! Jelentkezés: a vízi telep gondnokánál. (9082) Az 512. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet fölvesz egy érettségizett gyors- és gépírót — adminisztrátori munkakörbe. — és egy érettségizett, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező kőműves szakmunkás! szakoktatói munkakörbe. Mindkét álláshely azonnal elfoglalható. Bérezés: a 210 1971. és a 212 1971. Mii.M—MM. számú utasítás szerint. Jelentkezés: az intézet igazgatójánál. Kaposvár, Irányi D. u. 10. (9122) A kadarkút! Szabadság Mg. Tsz/ fölvesz tehenész szakmunkásokat. A két—rhárom dolgozóval rendelkező családok jelentkezését várjuk. Lakást biztosítunk. Jelentkezni a tsz fóállattenyésztőjenél leheti levélbenA kadarkúti Szabadság Mg Tsz egyetemet vagy főiskolát végzett növénytermesztési főágazatvezetőt keres azonnali belépéssel. Növényvédő szakmérnöki végzettségűek előnyben! Fleetes a TOT-irányel- vek szerint. Jelentkezés: levélben vagy személyesen a tsz-el- nöknél. Szabadság Mg. Tsz, 7530 Kadarkút, Szabadság u. Z. (9120) Az APOR m. íz. Tájegységi Központja fölvesz az áruforgalmi osztályra — előadói munkakörbe — közgazdasági érettségivel rendel- ke*ő nődolgorót. Jelentkezés; Ka posy ár, Nosfclopy Gáspár u 4 sz, alatt, (276352)' Adminisztrációs munkakörbe dolgozókat fölveszünk. Vegyi Fiók. Kaposvár, Kanizsai u. 58. _________________________________(176991) A nyugat-dunántúli MÉH-válla- lat azonnali belépéssel fölvesz több évi gyakorlattal rendelkező, könyvelői képzettségű dolgozót és középiskolai végzettségű adminisztrátort. Jelentkezés; személyesen, Kaposvár, Achim A. u. 24. sz. alatt, a vállalat személyzeti vezetőjénél. (Fizetés megegyezés szerint.) (9119) A balatonszárszói áfész karbantartó, villányszerelő munkakör betöltésére és érintésvédelmi, szi- getélésellenállásmérő vizsgával rendelkező személy felvételét hirdeti. jelentkezés: Balatonszárszó, Rózsa u, J. Felvásárlási és ipari osztályvezetőnél. (9074) Tolna megyei távbeszélő haló zatépftési munkákhoz dolgozókat fölvesz a pécsi Postaigazgatóság Hálózatépítő Üzeme, Szállást és ellátási díjat biztosítunk. Fizetés órabérben, személyes megállapodás alapján. Jelentkezes szemé lyesen. vagy levélben. Cím: Posta Hálózatépítő Üzem Pécs. Rákóczi u. 60. I. emelet. Levélcím: 7601 Pécs, Pf. 77. Minden jelentkezőnek^ (9063) Egyesített termelőszövetkezet CPS agronómusi munkakör vagy növénytermesztési főágazatvezetői I munkakör betöltésére pályázatot ; hirdet. Fizetés megegyezés szerint. 4 pályázóktól rövid önéletrajzot kérünk. Ajánlatokat a 9179 szamra kérjük a kiadóba, (31291 í Üdülői dolgozókat keresünk Budapest Római parti, visegrádi, ge- recsetetői és balatoni üdülőinkbe. Szakácsnő, főzőnőt, cukrász, kézilány, konyhalány, felszolgálónő, takarítónő és segédmunkásokat. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek nyugdíjuk meghagyása mellett. Elhelyezést és ellátást biztosítunk. Jelentkezés • személyesen, vagy levélben Fővárosi Tanács VB. üdültetési osztály. Budapest, Városház u, 9—JL Iranyitószám: 1840. _____________________(5737) V izsgázott szakácsot, gyakorlott főzőnői, felszolgáló kislányt ba- latonföldvári üdülőjébe fölvesz április 1 - tői szeptember 30-ig á Budapesti Bőripari Vállalat. levélcím : Központi Munkaügyi Osztály, 1325 Budapest |V. Táncsics M. u. 1—3. Telefon: 880-3QQ. (565) Nagy gyakorlattal rendelkező építésztechnikust, gyors és gép írónőt, valamint tehergépkocsive retőt keresünk felvételre. Fizetés megegyezés szerint, .jelentkezni a név, és pontos lakcím niegjelö lésével, írásban, 276938, számra, a Magyar Hirdető Somogy me gyei Központjában lehet. (276936) A VEGYÉPSZER Tamási Gyáregysége fölvesz tamási, paksi, péti állandó és változó munkahelyeire vasszerkezeti és géplakatos csőszerelő, hegesztő szak és betanított munkásokat. 44 órás ! munkahét! Felvételre Jelentkezés: ! Tamási. Szabadság u. 89*— 91 min den nap Paks, Nyárfa u i, min den csütörtökön, ífl—14 óra kö zőtt, (9124) I Adminisztrációs munkakörbe azonnali belépéssel fölveszünk gépírni tudó. érettségizett nődolgozót. FÜSZ ÉRT-élelmiszerfiók, Kaposvár, Zalka Mate u. 12. ___________(276989) F elvételre keresünk gyakorlattal rendelkező vízépítő, mélyépítő mérnököt vagy üzemmérnököt programozó, termelési előadó és előkészítő munkakörbe kaposvári székhellyel, valamint építésvezetőt Marcaliba. Az építésvezető ; munkakörhöz t éven belül lakás! : biztosítunk. , Ezen kívül általános mérnököt szervezőnek, technikumi ! végzettséggel és kalkulátor! tan folyammal rendelkező személyt arellenornek. valamint fiatal köz- gazdasági technikumot végzett férfit munkaügyi előadónak. A munkakörök mindegyikére részletes önéletrajz küldésével lehet pályáznia következő címre; Oél- dunáiitüli Vízügyi és Közműépítő I Vállalat személyzeti osztálya Kaposvár, Tóth L. u. 6. (9064) Értesítjük VÁSÁRLÓINKAT, hogy a Jutái úti gyüinoicsíalerakatunkai március 10-én megnyitottuk Gyümölcsfák, szőlőoltványok nagy választékban kaphatók. A,FESZ KAPOSVÁR ___________ (9131) I í A Passióit!« *>*««»<** ét Vendé*«» v«B*ls* Balaton! !g»sir«tó9As* (Siofok. F6 « ítU felvételre keres — szezonális munkára —■ szakképzett felszolgálót, i szakácsot, büfést, italmerőt, kézilányt, konyhalányt, takarítót, segédmunkást, I Fizetés: a koUektfy ezerzódés szerint Szállást 30 km-nél nagyobb távolság esetén 120 Ft terítés ellenében biztosítunk. (9108) Gyakorlott érték- és anyagkönyvelőt - azonnali belépéssel fölveszünk Jelentkezés: a szövetkezet főkönyvelőjénél, Kaposvár, Széchenyi tér 7. sz. p alatt, az irodában. § Szolgáltatóipari ® Szövetkezet Raktári kisegítőt azonnali belépéssel FÖLVESZÜNK. FÜSZÉRT-fiök, Kaposvár, Zalka M. u. 12. (276792) A SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VALI.ALAT FONYÓD NAGYKÖZSÉG TERÜLETÉIN LEVŐ idény üzletei be szakképzett es betanított szakácsokat, felszolgálókat, konyhamészárosokat, vendéglátó eladókat, valamint pénztárosokat, konyhai dolgozókat. férfi segédmunkásokat (nyugdíjasokat és bejáróikat is) felvesz Jelentkezni lehet a vállalat fonyódi kirendeltségén, Fonyód, Ady E. u. 27. sz. alatt, ahol a jelentkezők bérezésükről és munkafeltételükről részletes felvilágosítást kapnak. (8991) MAI műsor Csiky Gergely Színház; 33 órakor: RI N ALDO HARCBA MEGY. Zalaegerszegen. Kaposvár. Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: A KERESZTPAPA MÁSIK ARCA. Szabad Ifjúság: de. 10 orakor, du. 4 és 6 orakpr: FOGADO A TÖRÖTT PATKÓHOZ. Este 8 órakor: FOGD A PÉNZT ÉS FUSS. Dallos Ida • mozi; este 6 órakor: TUDÓSÍTÁS AZ ALVILÁGBÓL (16). Siófok: este 7 orakor: AMOKFUj TAS (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 orakor: VALAKI AZ AJTÓ MÖGÖTT a«). TELEVÍZIÓ Budapest L 9.«v—10.16: Tskolatévé. ».r$: Diákabrak. 11.05—11.46: Iskolatévé. 13.65—37.(K): Lskolatevé. 17.03: Műsorismertetés. 17.05 Hírek. 17.10: »Életet az éveknek!« 17.45: Postafiók 250. 18.00: Papírsárkány. 18.35: Játék a betűkkel. 19.00: Mindennapi kenyerünk. 19.05: Reklám műsor. 19.10: Esti mese. L9.20: idősebbek is elkezdhetik . . . Tv-toma. 19.30: Tv-hírado. 19.50: Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Kb. 20.35: Történelmi dallamok. 21.05: Tanzánia. A Magyar Televízió útifűm je. I—n. rész. 22.65; Tv-hirado V Budapest 2« M.00: Műsorismertetés. 20.01—-3.20: Csusingura. XVni. szazad! j lapán kabuki-játék két részben. ! Közben; Kb. 21.36: Tv-hirado 2. Jugoszláv tir 16.35: Magyar nyelvű tv-naplő. 17.30: Ember és föld. 18.15 Ma este muzsikálunk. 18.45; A felismerés pillanata. 20.00: Érvek '75. 20.45: Leonardo da Vinci. Filmsorozat. Osztrák tw 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Michel Lönnebergából. Filmsorozat 18.25. Mi. i9.Q0 Oszt rak képek 19.30: Tv-hiraGó. kultúra. sporthírek 20.00 Panoráma 21.00: Dokumentumfilm 21.20 Pier Pasolini filmjeiből Edipo Re — A modern Ödipus tragédia. 23.00 Hírek KOSSUTH RADIO 4.25—7.50 Jó reggelt' fi 00- Hírek, időjárás. $.05; Műsorismertetés. 8.15: Budapest és á vidék kulturális programjából. 8.22. Zenekari muzsika. 9.00: Harsán a kürtszó. 9.35: Klasszikus onerett- részletek. 10.00 Hírek, időjárás. 10.10: iskolarádió 13.40 Mascagni: Parasttbeosület Egvfelvénápos enera n ösíi búceű- cás 12.00 Déli krónika 12.30 »Zászlófelvonás! Sorakozó« 12.40: Ki nyer ma? ö.Ső: Reklám. 12.SS: Melódiákoktól. 14.04; A kis prímás. 14.48: Éneklő ifjúság. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A vilaggazdaság hírei. 16.05: Grieg: Lírikus szvit. 16.20: Lakásszenteló. 16.46: Lfj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: A zsezse madár. 17.25: Farkas Antal fúvósmüveiből. 17.35: Vendégségben. 18.00: Reinitz Béla arcai. 18T30: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 20.15: A Moszkvai Rádió és Televízió esztradzenekara játszik. 20.40: Gianni Poggi énekel. 20.56: Hírek. 20.59: Abel a rengetegben. Rádiójáték. 22.00: Hírek, időjárás. 22.20: Sporthírek. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: Nóták. 23.20: A XX. század zenéjéből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Vécsey Ernő szerzeményeiből. PETŐFI RADIO 4.25—7.56. A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.0ó: Népdalok, néptáncok 9.00. Hírek. 9.03: Chopin-zongora- művek. 9.50: Kritikusok fóruma. 10.00; A zene hullámhosszán. 11.45: Tavaszi szél vizet araszt... 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Párbeszéd magunkról. 13.23: Veracini: emoll szonáta. 13.40: Barkácsolóknak. 13.45: időjárás- es vízállás- jelentés. 14.00: Kettőtől hatig. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: A fogyasztás két világa. 18.35: Rokonlátogató testvérek, El 18.57: Lórin Maazel vezényel. 19.39: Filozófusok a közoktatásért. 19.54; Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek, időjárás. 20.ló: Uj könyvek. 20.13: Nehéz-ionok a technikában. 21.28: XX. századi kórusmuzsika. 21.46: Bolia Tibdt, Gaal Gabriella es Madaras Gábor népdalokat énekel, Béres János furulyázik. 22.30: A Tátrai-vonos- négyes felvételeiből. 23.00 Hírek, időjárás. 23.20: Daljátékokból24,00—0J9; Hírek, időjárás, 3. MŰSOR 16.00 Hírek, időjárás. 18.10: Tfikolarádió. 18.25: zenei panoráma. , 18.50 Magnósok, figyelem! 19.35M A debreceni Kodály Kórus hangversenye. Közben: Kb 20.30; Hírek. Kb. 20.3>—20.50 Az ifjúság. Kb. 21.25: Operakettősök 22 14: Hogyan hallgassunk rádiót?'Hang- jatek. 23.00—23.2Ó: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO Í7.30 Hírek Az MSZMP XI. kongresszusáról jelentjük. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 13.43: Dénis Roussos és a ÍRubetts együttes felvételeiből. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19,30. Német nyelvű műsor. aó.OO: Műsorzárás,