Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-12 / 36. szám

^OiLdbefi Sze rkfizJt&újg, ! Janota Imre, Somogyszob. Táncsics n. 13. sz. alatti la­kos január 22-én megjelent levelében foglaltakat kivizs­gáltuk, és az alábbi tájékoztatást adjuk. Nagyatádi kirendeltségünk 1975. janaar 17-én ellen­őrizte és javította a közvilágítást Somogyszob községben. Ezt megelőzően a kirendeltségi ügyrendben előírt időkö­zökben a közvilágítás javítása megtörtént, így kirendeltsé­günket mulasztás nem terheli. Felhívjuk kedves fogyasztónk figyelmét, hogy bejelen­tésével közvetlenül fordulhat nagyatádi kirendeltségünk htbafelvevö szolgálatához. Így a hiba jellegétől függően rö- videbb időn belül tudunk intézkedni az elhárításról. A szolgáltatói munkánkat elősegítő bejelentését előre is köszönettel vesszük. Tisztelettel: Srhm.aU Qóruf JHÁLgáj JíiuVÓ üzemviteli osztályvezető gazdasági igazgatóhelyettes Dél-dunántuli Áramszolgáltató Vállalat, Pécs Tisztelt Szerkesztőség! Csuka Katalin — Siófok, pf. 6. — január 30-án közölt panaszai megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy a posta- hivatal helytelenül járt el, amikor a táviratot nem kísérel­te meg kézbesíteni az állami gazdaság távbeszelő állomá­sára. A hivatalt figyelmeztettem a körültekintőbb kezelésre. A történtekért őszinte sajnálatomat fejezem ki. Tisztelettel: JCanlor Saruidé postaforgalmi igazgatóhelyettes, * Postaigazgatosag, Pécs Tisztelt Szerkesztőség! 1975. február 1-én a Damjanich és a Pázmány Péter utca sarkán levő 343. sz. élelmiszerüzletben elvesztettem a pénztárcámat, melyben 2600 forint volt. Másnap — vasár­nap — vettem csak észre. Hétfőn reggel a boltban hiányta­lanul visszakaptam a pénzt és a pénztárcámat. Az üzlet dolgozói becsületből kitűnőre vizsgáztak. Tisztelettel: dr &iókne cLr. it undhr JKária Kaposvár, Desi Huber I. u. 9. Úttörők versmondóversenye Böhönycn XXXI. évfolyam. 36. szám. Szerda. 1975. február ÍZ. „Mit tesz az ÓIT?” Utazó nemzet lettünk Néhány éve még probléma­ként emlegettük, hogy alig növekszik a külföldre utazó magyar állampolgárok száma. Az utóbbi öt év utazási sta­tisztikáiból kiderül, hogy nemzetközi mércével mérve is utazó nemzet lettünk. Erről olvashatunk elemző cikket az Idegenforgalom című folvó­( Tudósítónktól.) A takarékszövetkezet igaz­gatósága és felügyelő bizott­sága a közelmúltban együt­tes ülésen tárgyalta a Nagy­bajom és Vidéke Takarékszö­vetkezet 1974. évi tevékeny­ségét. A 12 községben, amely­re kiterjed a szövétkezet mű­ködési területe, 16 671 lakos él. A takarékszövetkezet köz­irat most megjelent februári I számában. Az idegenforgalom elkép­zelhetetlen reklám nélkül. Nemrégiben alakult meg a Magyar Reklám Szövetség, ame'ynek első közgyűlésén Szurdi István belkereskedel­mi miniszter tartott előadást a reklám szükségességéről. E beszéd legérdekesebb részle­1 téznek. biztosításokat kötnek. ! békekölcsönöket fizetnek. , IKK A-utalványokat váltanak i be, totó-lottó szelvényeket 1 árusítanak és kifizetik a nve- | reményeket, állami vállala­toktól, szövetkezetektől és egyéb megbízóktól magánsze­mélyekkel elszámolnak, az ál- ! latforgalmi vállalat részéről felvásárolt állatok árát kifi­zetik. teit vezető helyen közli az új Idegen forgalom. A Mit tesz az ÓIT? című cikk az Országos Idegenfor­galmi Tanács szerepét vizs­gálja a Balaton fejlesztésé­ben, a tóvidék és környe- J kenek vedelmeben. A Körkép 75 című ro.vat- | ban dr. Fodor Janos, a Sió- 1 tour igazgatója ad tájékozta- I last a hivatal idei terveiről. Részletes beszámolót olvas- I hatunk a lapban a külföldre | utazó magyarok valulaellatá- ! sarol é;> az ezzel kapcsolatos .egujauü intezKedeseivröl. Az idén várható' forgalom- i ról, a programok bővítéséről es a turizmust gátló jelensé- | gekről az IBUSZ vezérigazga- ! tója nyilatkozik a lap mun- [ katársángk. Az interjúban szó esik egyebek közt az ide­genvezető-hiányról és a fize­tővendég-hálózat gondjairól is. Hárommilliós belélnöveltedés (Txídosilonklól.) Szülők, nevelők, kisdobos- és úttörőnyakkendős kisdiá­kok gyülekeztek Böhönyén, a művelődési házban a napok­ban megrendezett versmon­dóverseny döntőjére. A Hazafias Népfront köz­ségi bizottsága »Ö hazám, sze­líd derengő földemu címmel a múlt év szeptemberében hirdette meg a versenyt. Több mint 250 általános .iskolai ta­nuló nevezett a versenyre. A selejtezőket két fordulóban a téli szünidő kezdetéig bonyo­lították le. Külön értékelték az alsó és felső tagozatosok teljesítményét. A selejtezők után összesen 18-an kerültek a döntőbe. A zsúfolásig megtelt nagy­teremben taps csattant föl egy-egy szépen elmondott vers után. A község vezetői­ből álló zsűri értékelése alap­ján a kisdobosok közül Panel Éva és Csima Ildikó, az út­törők közül Gazda Éva és Varga Zoltán versmondása bi­zonyult a legjobbnak. Kívülük még sokan kaptak könyvju­talmat. Selmeci műemléki könyvtár A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem műszaki könyvtára Európában szinte egyedülálló tankönyvgyűjte­ményt őriz, amelyet Selmeci műemléki könyvtár néven is­mernek. A légkondicionált te­remben az 1733-től, az egyko­ri Selmecbányái bányatiszt- képző megalakulásától, 1855- ig megjelent több mint 4000 kötet ^orakozik a polcokon. A könyv- és tudománytörténeti­leg páratlan aftyag olyan rit­kaságokat tartalmaz, mint az 1480-ból fennmaradt és a né­metországi geológiai kutatáso­kat ismertető, latin nyelvű jegyzőkönyvek, a középkor híres tudósának, Agricolának négy müve, Galildinek 1699- ben kiadott System Cosmi- cum című művé. Megőrizték a könyvtárban az egykori selmeci proiesszorok által írt tankönyvek, jegyzetek több mint 40 köte •» kitevő anya­gát is Ä villamos reneszánsza A gyűjtemény egy részének restaurálása most fejeződött be: kereken ezer kötetet »újí­tottak« fel. A műveket szin­te laponként vizsgálták át, portalanították, a lapokat ‘ konzerválták, a börtáblákat, kötéseket különleges kezelés- I nek vetették alá. pontja Nagybajomban van, Kutason és Kaposfőn kiren­deltség, Csökölyben és Ka- posmérőn betétgyűjtő pénz­tár működik. Sokféle felada­tot látnak el, gyűjtik a ka­matozó betéteket, különféle kölcsönöket folyósítanak, sze­mélygépkocsi-befizetést in­A betétállomány egy év alatt 3 137 000 forinttal növe­kedett, így az év végén j 23 260 001) forint volt. Ez idő 1 alatt a tagok száma 259 fő- ! vei gyarapodott, így ma az I itt élő lakosság egyharmada. J 3540-en tagjai a takarékszö- * vetkezetnek. Móra-kiadás Mit tudsz önmagadról? Elsősorban a tizenéveseknek 1 szánja új, ismeretterjesztő jel­legű sorozatát a Móra Könyv- j kiadó. Az Iránytű a serdülő i fiúk-lányok világban való el- j igazodásához kíván segítséget j nyújtani. Az erkölcs, a világ­nézet problémáira, vitáikhoz érvet, ébredő kérdéseikre vá­laszt adni — így lehetne ősz- ! szefoglalni a szerkesztői el- ! képzeléseket. Kérdések a valláshoz — ez a | címe a sorozat elsőként meg- ( jelenő kötetének, amelynek j szerzője Gecse Gusztáv mar­xista vallástörténész. Izgalmasnak ígérkezik a so­rozat másik darabja is. Új­fajta szocialista embert kíván nevelni, a közösségi ember fo'rmálásához ad segítséget Mohács Lívia pszichológus Mit tudsz önmagadról? című könyve. Munkáját azoknak ajánlja, akik a »milyenek az emberek, milyen legyek én?« kérdésekre szívesen válaszol­nak. Szokatlan szállítmány A nagyméretű és súlyos ; gépegységek, ipari ■ berendezé­sek szállításának problémája I egyre nagyobb jelentőségű í lesz a Szovjetunióban. A | gyártómű ugyanis rendszerint J több száz vagy több ezer ki-’ ] lométer távolságra van attól ! a helytől, ahova az előállított gépet vagy készüléket szán- : Iák. Alkatelemeire, kis egy­ségekre bontva elhárul ugyan a szállítás gondja, de ez nem mindig valósítható meg. mindamellett sokba kerül a szét- és összeszerelés. Ha vízi úton elérhető a te­lepítés helye, viszonylag egy­szerű a helyzet. Közúton — s netán úttalan utakon — már valóságos »hadművelet« egy-egy ilyen szállítási fel­| adat megoldása. így van ez a képen látható esetben is, ami- j kor egy 300 ezer kilowatt tel- , iesítménvű, 300 tonna súlyú i transzformátort kellett Kö- i zép-Ázsia egyik épülő vízi­erőművéhez eljuttatni. öt ! nagy teljesítményű vontató ) gépjármű húzta és egy tolta ; a különleges szállító egység- | re helyezett áramátalakítót. Az Egyesült Államokban is­mét divaiba jött a villamos. Számos kü-^epnagysagú ame­rikai város, mint például az Oregon allamoeli Portland, a texasi Austin, Philadelphia, Dayton és Rochester úgy dön­tött, hogy ismét üzmebe helye­zi régen nyugdíjazott villamo­sait. A hagyományos tömegköz­lekedési eszközök divatjának újraeleszleseben két szempont vezérli a városokat. Egyielől javítani óhajtják a tömegköz­lekedést, de nem akarnak túl­ságosan nagy befektetést igénylő metrót építeni. Más­felől az új közlekedési rend­szerek, amelyeket olyan nagy­városokban próbáltak ki, mint például San Francisco, túlságosan sok műszaki prob­lémát vetnek föl, és nem felel­nek meg a közepes nagyságú városok ' ">vetel menyeinek. Noteszlap t Bonyolítás nélkül egyszerűbb... Vannak »nemkívánatos« szavak, amelyek hihetetlen gyorsasággal meggyökere­sednek a használatban, s ta­lálkozhatunk velük előadá­sokon, meghívók szövegé­ben, sőt a sajtóban is. Ezek közül most egyet említek. Az építkezések kivitelezé­sénél közreműködők: bonyo­lítók. Olvasom a cikket egyik hetilapunkban, s az írásnak a címe: »A vágómarhaex­port bonyolításának néhány kérdése«. Pedig a beruhá­zással kapcsolatos tennivaló­kat éppen úgy, mint az ex­portot. valakik ahelyett hogy bonyolítanák — mert nem hisszük, hogy ez a cél­juk — egyszerűen lebonyo­lítják. Nem akarok rosszmájú lenni, de megkérdezem: egynémely építkezés netán azért húzódik túlzottan hosz- szú ideig, mert menet köz­ben bonyolítják a munká­kat, vagyis az egyszerűt komplikálják? Ugye, hogy nem így van. Hát azért kel­lene a bonyolítás helyett a lebonyolítás szót használni. H. F. Szuperbiqámista Életkora 38 év. Floridában 1 millió dollárt érő birtoka van, barátai a politikai elet híres­ségei közül kerülnek ki, es tá­voli rokonságban van a dán királyi családdal. Semmi két­ség, kiváló parti. És hogy va­lóban az, bizonyítja, hogy négy év leforgása alatt 45 ízben kö­tött házasságot. A szuperbigámista fiatal és kevésbé fiatal feleségei (élet­koruk 17 és 63 év között válta­kozik) valamennyien nagyon gazdagok. A stockholmi anya­könyvi hivatal elektronikus számítógépe csak jó idő múl­va fedezte föl, hogy valami nincs rendjén. A rendőrség le­fülelte a (valójában hosszú idő óta Svédországban élő norvég származású) vidám dán férfiút, aki mindent bevallott. Lemon­dó arccal átnyújtotta a rend­őrségnek 45 felesége lakásának kulcsait. A rendőrség nem hozta nyilvánosságra a szuper- bigámista nevét, mert még to­vábbi esetleges felesegek után kutatnak. TAKM tottoic Van szíve A papa bemegy a húsz­éves lánya szobájába, s így szól: — Kislányom, délután itt járt Feri. Megkérte a kezedet. Láttam, hogy na­gyon rendes, tisztességes fiú, ezért elutasítottam. Bizonytalanság Négy férfi szalad egy huligán elől. Valaki meg­kérdi őket: — Miért félnek ennyire? Hiszen maguk négyen van­nak! — Ez igaz, de nem tud­juk, hogy melyikünket akarja megverni... Aprópénz A művész azért várj* a bírálatot, mert dicséretre vágyik. ... Aki mindenkit megvet, önmagával se tegyen kivé­telt! * • . Hiába öntünk tiszta vi­zet a piszkos pohárba. * * * Rendszerint annak száll fejébe a dicsőség, akinek nincs is feje. * * * Az írott törvény akkor lesz igazán erős, amikor Íratlan törvénnyé válik. Olvostuk A csukott könyv mind­össze egy halom papír. (Régi kínai közmondás) ... Nyolc órát dolgozom, a második nyolc órában el­költőm a 150 százalékát annak, amit megkerestem, a harmadik nyolc órában álmatlanul fekszem. (Hugh -Allen) ... Ha pókeren nyersz pénzt, az hazárdjáték; bridzs közben társas szó­rakozás, tőzsdén — csoda. (Milwaukee Sentinel) ... Ha valamivel »elvben« egyetértünk, ez a legud­variasabb formája az el­lenkezésnek. (Readers Digest) * * * Fiam, ha ránézek a szo­bádra, látom, hogy a mennyezetet rendben tar­tod. (Family Life) * * * Szerelem az első látás­ra? Rengeteg időt és pénzt takarít meg. (Woman) * * * Tizenkét éves kortól ti­zennyolc éves korig igen gyors a változás. E rövid idő alatt a szülők 20 évet öregednek. (The Kiplinger Magazin) S&mmi Kipfaß Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, La tinea Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-513. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőink meg és nem küldünk visszaI Terjeszti a Magyar Posta. Élőfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Élőfizetési díj egy hónapra 20 Ét,. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: i farka* Béla /igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents