Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-11 / 35. szám

GÁN AK t APIA4 “AZ MSZMP S O M O G Y 1 M E G Y E f Négyhetes sikeres kutatómunka után Visszatértek az űrből a Szojuz—17 kozmonautái Leszállás az előre meghatározott körzetben — Nyilatkozatok a kísérletekről Harmincnapos űrrepülés és a Szaljut—4 űrállomáson végzett 28 napos kutatómunka után vasárnap visszatért a földre a Szojuz—17 szovjet űrhajó fedélzetén Alekszej Gubarev pa­rancsnokkal és Georgij Grecsko fedélzeti mérnökkel. Guba- rév és Grecsko a szovjet kozmonauták közül eddig a leg­| be helyezték az, ejtőernyő- rendszert. majd közvetlenül a felszín fölött bekapcsolódtak a I sima leszállást biztosító segéd­hajtóművek. A Szojuz—17 I meglehetősen bonyolult meteo­rológiai viszonyok között, alacsony felhőzet mellett és erős szélben, de mégis zökke­nőmentesen. minden kompli­káció nélkül ért földet. Kitűnően működött a leszál­ló űrhajó fölkutatására létre­hozott szolgálat is. A rossz látási viszonyok ellenére Gu­barevet és Grecskot gyorsan 'megtalálták, s a kora délutáni órákban már el is szállították a leszállás helyétől mintegy | nagykövetségének követtaná- 500 kilométerre délnyugatra ! cgQsa Lengyel oártmunKás- kiildötiség érkezett hazánkba A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására Adam Ko- waliknak, a LEMP varsói bi­zottsága titkárának vezetésé­vel hétfőn Budapestre érke­zett a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak pártmunkásküldöttsége. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Szlameniczki Ist­ván, az MSZMP KB gazda­ságpolitikai osztályának he­lyettes vezetője fogadta. Jelen volt J. Zielinski, a Lengyel Népköztársaság budapesti Száznegyven hektárnyi területen metszik a szőlőt a héthelyi Aranykalász Termelőszövetkezetben. A munkálatokat febru­ár végéig szeretnék befejezni. Gobarev és Grecsko a földet érés után. (T elafoto — TASSZ—MTI-^-KS) Tizenkét szenátor és hetven képviselő levele Ford elnökhöz A leszállás után kiadott első hivatalos közlemények szerint Alekszej Gubarev és Georgij Grecsko jól érzi magát. A Szaljut—4 szovjet orbitális la­boratórium tovább kering a Ftüd körül, műszerei és beren­dezései változatlanul működő­képesek. A Szojuz—17 leszállóberen­dezése — a részletes beszámo­lók szerint — vasárnap, ma­gyar idő szerint déli 12 óra után 3 perccel ért földet az eióre meghatározott körzet­ben, Celinográdtól 110 kilomé­terre. Gubarev és Grecsko ezt megelőzően már a reggeli órákban hozzáfogott a leszál­lás előkészületeihez. Minde­nekelőtt tudományos kutatá­saik írásos anyagait, a fotó- és filmfelvételeket tartalmazó ka­zettákat, valamint a fedélzeti naplót vitték át az űrlabora­tóriumból az űrhajó leszálló- egységébe, majd magyar idő szerint reggel hét után né­hány perccel még egyszer el­lenőrizték az űrhajó hermeti- zálását és végrehajtották a szétkapcsolást. Az űrhajó betájolása után bekapcsolták a fékezőhajtómű­vet. Ezt követően az űrhajó orbitális egysége és leszálló- egysége különvált egymástól, s a leszállóberendezés meg­kezdte az ereszkedést. 1 A föld felszínétől hét kilo­méternyi magasságban üzem­Az amerikai kongresszus két pártjának összesen 82 tagja vasárnap levélben kérte föl Ford elnököt arra, hogy foko­zatosan szüntesse be a saigoni és a Phnom Penh-i rezsimnek nyújtott amerikai támogatást. A tizenkét szenátor és hetven képviselő a »kongresszusi ta­gok törvénnyel a békéért« ne­vű csoport képviseletében le­szögezte, hogy semmi olyan humanitárius vagy nemzetbiz­tonsági érdeket nem lát, ami indokolná az amerikai segítsé­get. A szenátorok és a képvise­lők lényegében párbeszédet ajánlottak Fordnak, hogy kö­zösen dolgozzák ki a Délkelet­Snabadság fáklyák llálastafcta a ‘siófoki szovjet emlékműhöz A szovjet csapatok 1945. I február 8-án szabadították föl Siófokot. A 30. évforduló tisz- \ teleiére ünnepségsorozatot rendeztek a városban; az ifjú- [ sági klubokban, oktatási in- [ tézményekben vetélkedőkön j idézték föl a felszabadulás | történetét. Több munkahelyen j az üzem fejlődését bemutató j kiállítást szerveztek, üzem- é.s j várostörténeti előadásokat tartottak. Az úttörőcsapatok közös ün­nepségen koszorúztak meg a kiüti városrész és a siófoki műút mentén levő szovjet hősi emlékműveket. Az általá­nos , iskolákban szabadság- fáklyákat gyújtottak az ünnep alkalmával Siófokra hozott szabadság tüzéről, amely ta­valy még Battonyától indult el. A városi KlSZ-bizottság és stafétát a szovjet emlékmű­höz, majd elhelyezték koszo­rúikat, a hősök sírjain. fekvő szovjet űrrepülőtérre, Baikonurra. Ott — a kényei- i--------------­---------------------———— • : 1 h nesen berendezett űrhajós- > dMmaikat.~s ^“a^üztte-1 kell szüntetm a saigoni és Phnom Penh-i rezsim támogatását sebb orvosi vizsgálat eredmé­nyeit. Megkezdődött a világűrben végzett kutatómunka ered­ményeinek feldolgozása is. Gubarev és Grecsko a múlt hónapban kiterjedt csillagá­szati kutatásokat végzett: a Napot, a bolygókat és a csilla­gokat vizsgálták. A földfelszín kutatásainak a szakértők sze-( rint tudományos és népgazda­sági szempontból egyaránt van jelentősége. Jól vizsgázott a kísérletsorozat idején a mo­dernizált szovjet orbitális űr­állomás, a Szaljut—4 is. Mindvégig megbízhatóan működtek a kísérlet sikerét biztosító földi szolgálatok is. Konsztantyin Feoktyisztov professzor, a neves szovjet űr­hajósmérnök a Szojuz—17 le­szállása után elhangzott nyi­latkozatában kijelentette: az egyhónapos kísérlet »mérnöki szempontból teljes sikert ho­zott«. A Szaljut űrállomás automatikus és kézi irányítá­sa kényelmesebbé vált, és ez nagyban hozzájárult a siker­hez, mert az űrhajósokat sike­rült kivonni a tájolás rpunka- igényes és hosszadalmas fel­adata alól. Az autonóm navi­gáció és a tartós tájolás eszközei kitűnően beváltak, Nyikolaj Gurovszkij szovjet orvosprofesszor véleménye sze­rint munkabírás tekintetében ez a kozmikus kettős minden elődjét felülmúlta. Magyar piackutató küldöttség az Arab-öböl országaiban Hétfőn délután a Magyar selő Kereskedelmi Kamara tagvál­lalatainak vezetőiből alakult piackutató delegáció utazott Libanonba, s onnan folytatja az útját az Arab-öböl orszá­gaiba. A küldöttséget Faludi Loránd, a Magyar Kereske­delmi Kamara ügyvezető igaz gatója vezeti. A kórházi be­rendezések, oktatási fölszere­lések, továbbá elektromos be­rendezések szállításában érde­kelt külkereskedelmi és ipar- vállalatokat, valamint külön­böző tervező irodákat képvi­küldöttek ' utazásának célja új üzleti kapcsolatok feltárása, a harmadik ország­beli együttműködés lehetősé­geinek vizsgálata é.s a ma­gyar tervező kapacitás inegis- ! mertetése az illető országok i szakembereivel. J I, 75 magyar könnyűipari vállalat készül a moszkvai jubileumi kiállításra Ázsiából való végleges ameri­kai távozás módszereit. A le­vél aláírói között szerepel az elnökjelöltségre pályázó Udall képviselő, továbbá McGovern és Humphrey szenátor is. SAIGON Egy nappal a holdújévi ün­nepek előtt Dél-Vietnam szá­mos pontján kisebb-nagyobb összecsapások zajlottak le. A népi erők vasárnap Saigontól száz kilométerre lelőtték a saigoni csapatok egyik heli­kopterét. Argentínai képviselők Budapesten A magyar országgyűlés meg­hívására hétfőn Budapestre érkezett Luis Rubeo argentínai képviselő, az egészségügyi és szociális bizottság titkára. (MTI) Ruházati ellátás, várható forgalom Országos tanácskozás a kereskedelem feladatairól A ruházati kereskedelem i Az átlagosnál nagyobb nőve- i A két vezetői Boros László belkeres- I kedéssel számolhatnak a férfi ! adatként kedelmi miniszterhelyettes el- | felsőkonfekció forgalmában, s tárca kiemelt fel­kezeli a fiatalok nökletével hétfőn a Gellért- szállóban országas értekezle­ten tárgyalták meg a szakma idei legfontosabb tennivalóit. A tanácskozáson megállapí­tották, hogy tavaly — az ipari rekonstrukció, a kedvező idő­a női ruházatban a szoknyák bőségének és a ruhák hosz- szának változása nyomán vár­ható a ruhatárak gyorsabb cseréje is. A lakástextíliák kö­zül a szőnyegek iránt nagyobb kereslet várhatóan nem csök­»öltöztetését«, az »farmerprogram« sát. úgynevezett végrehajta­A ruházati szakma import­politikája a korábbi évek gyakorlatától nem tér el. A , , szocialista országokból első- i i‘sta, Magyarország harom ev A Könnyűipari Miniszté­rium vezető testületé hétfőn programot fogadott el a moszkvai magyar jubileumi kiállításon való részvételről és irányelveket határozott meg a könnyűipar részvételére az őszi B.NV-n. Április 7-én háromhetes ju­bileumi kiállítás nyílik Moszk­vában a népgazdasági állandó kiállítás területén Felszaba­dult Magyarország 1945—19 75 címmel. A kiállítás a szocia­járás, és az év végi nagyobb j ken, annál is inkább, mert a érdeklődés hatására — a ter- j múlt évben nem tudták az vezettnél 4—5 százalékkal na- igényeket kielégíteni. a gimnázium KISZ-szervezete gy0kb forgalmat bonyolított ! baráti találkozón ismerkedett a komszomolista küldöttség­gel. i Délután 3 órakor a Dunán­túli Regionális Vízmű Válla­lat nagytermében városi ifjú­sági nagygyűlés volt, amelyen felszólalt Nyikolaj Fjodorovics Nyikulicsev őrnagy. Műsort a háziipari szövetkezet kórusa adott. A nagygyűlés után a városi ifjúsági szervezetek képviselői a felszabadulási év­fordulóra emlékezve 1945 mé- cikkek, a hurkolt teres távon indítottak hála- j iránti fokozottabb le a ruházati kereskedelem Az idei »nyitókészlet« ennek ellenére 237 millió forinttal meghaladta a tervezettet. Egyedül a cipőkészletek csök­kentek, s így a januári kíná­lat megfelelt a forgalom kö­vetelményeinek. A Könnyűipari Miniszté­riummal együtt kívánatosnak tartják a gyermekruházati cik" kel való ellátás további javí­tását is. A két tárca megál­lapodott a cikkek iránt nö­vekvő igények maximális ki­elégítése érdekében. Az ipari minisztérium kötelezte a vál­A tapasztalatok alapján a : lalatait arra, hogy a csecsemő­ruházali kereskedelemnek föl kell készülnie a divatos ter­mékek, a kötött-hurkolt alap- ] anyagokból készült konfekció- méteráruk keresletre. ruházati cikkeket, a hozzájuk szükséges alapanyagokat — minden más terméket meg­előzően — bocsássák #a ke­reskedelem és a feldolgozó üzemek rendelkezésére. sorban gyermek- és ifjúsági I ruházati cikkeket szereznek j be, s növeük a fejlődő orszá­gokból származó importot. Fölhívják a vállalatok figyel­mét arra is, hogy mellőzzék a kifejezetten luxuscikkek be­hozatalát. , A tanácskozáson fölhívták a kereskedelmi vállalatokat az olcsóbb ruházati cikkek választékának gondos kialakí­tására, és ezekből a cikkekből a folyamatos ellátás bizto.sxtá- sára. ( Foglalkozott a tanácskozás a vásárlási körülmények ja-, vitásával U. tizede alatt elért eredménye­ket mutatja be, és megismer­teti a magyar ipar — ezen belül a lakosság közszükség­leti ellátásában nagy szerepet vállaló könnyűipar — fejlő­dését, a Szovjetunióba és más országokba exportált, illetve exportra ajánlott korszerű termékeit. A könnyűipari vál­lalatok csaknem ezer négy­zetméternyi kiállítási területet kapnak az öltözködés és a di­vat, valamint a szabadidő- pavilonban. A bemutatandó textíliákat, textil- és berkon- fekció-cikkeket. valamint könnyűipari gépeket 75 ma­gyar vállalat és szövetkezet termékeiből választják. Mai számunkban A Budapest) Vegyipari Gépgyár tabi üzemében úgy számítják, hogy az év végé­re 206 millió forint értékű terméket állítanak elő. To­vábbi terveikről, a tabi gyár mindennapjai­ról lapunk 3. oldalán számolunk be. Kilencvenhárom ország­ból kétszázhúszezer utas ér­kezett tavaly a gyékényes) határállomásra. Volt olyan nap, amikor háromezer ok­mányt ellenőriztek a határ­őrök. A határállomás életéről lapunk 4. oldalán olvashat­nak riportot. Kik azok a hatévesek, akik szeptemberben nem ülhet­nek be az iskolapadba? Mi dönti el, hogy a gyermek is- kolaérett-e? Nem veszett cl egy év, ha a gyermek az iskola előtt korrekciós osztályba kerül. Hogy miért nem. arra vá­laszt ád az 5. oldalon talál­ható írásunk. Metszik a szótőt XXXI. évfolyam 35. szám 1975. február I I., kedd £r<i: 80 fillér l l l I

Next

/
Thumbnails
Contents