Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-07 / 32. szám
A CSALÁD KULTÚRÁJA Szociálpszichológiai vizsgálatok igazolják, hogy az ember öntudatlanul utánozhat valakit. A gyerek legtöbbször akaratlanul követi szülei példáját, hiszen számtalan szállal kötődik hozzájuk, látja, megfigyeli magatartásukat, életfelfogásukat, szokásaikat. A szülők kulturáltsága »észrevétlenül-« épül be a gyerek mindennapi életébe, személyiségébe. »■Létezik olyan szociális tanulás — írja egyik tanulmányában dr. Buda Béla —, amely nem formális tanítás keretében történik, az eltanu- lás folyamatos, öntudatlan.« A család kulturális gyakorlata meghatározó lehet a gyerek életében. Döntő, hogy mit olvasnak a szülők, jámak-e színházba, moziba, tárlatra, hangversenyre, művelődési élményeiket megbeszélik-e. Mindezek »eltanulási modellt« jelentenek a gyerek számára, s az iskola — az intézményes tanulás — szempontjából sem közömbös a tanulók önművelődési hajlama. A családból hozott kulturális igényszint megszabja, hogy előnynyel, vagy nehezen behozható hátránnyal indulnak-e fiataljaink a tanulásban és a pályaválasztásban. Nagy jelentőségű tehát, hogy mit lát, mit követ a gyerek a családban. bében gyermekeik ízlését, s ösztönözhetik önművelési vágyaikat A fejlődés rendjei, mai életritmusunk megköveteli, hogy az iskola egyre többet és egyre differenciáltabban foglalkozzék a tanulók oktatásával, nevelésével. Azt azonban egyetlen oktatási intézmény sem tudja magára vállalni, amit a szülők személyes példájukkal adhatnak gyermekeik számára. Az utóbbi időben sokat beszélünk a tanulók szabad idejének hasznos eltöltéséről. Sokan úgy képzelik ezt el. hogy csak a pedagógusok a felelősek a fiatalok közművelődési programjának megszervezéséért. Néhány gondolat erejéig érdemes felvillantani, miért nem járható ez az út. A nevelők több mint hetven százaléka nő, s a legtöbbjük családanya. Nem követelhető és igényelhető tőlük, hogy gyermekük, családjuk rovására vállaljanak munkát a tanulók szabad idejének kulturált eltöltéséért. Minden pedagógusra 1972 óta — a közoktatási határozatot követő időszakban — fokozott tevékenység és felelősség hárul, ami nagy erőfeszítést követel tőlük. Tisztelet és megbecsülés jár azoknak a tanítóknak, tanároknak, akik nehéz munkájuk mellett a közművelődésben is tevékenykednek. A közművelődési intézmények feladata, hogy a szabad idő jó kihasználásához — elsősorban a szabad szombatok és vasárnapok kulturális programjához — szervező és »lebonyolító« munkájukkal járuljanak hozzá. A szülők pedig érezzenek felelősséget gyermekeik kulturális igényeiEgyüttes élmények A család együttes kulturális élményei, közös színház-, hangverseny-, tárlat-, mozilátogatás — elsősorban érzelmileg, bensőséges, fesztelen hatásuknál fogva — jelentősek a kulturális érdeklődés fölkeltésében. Ha a szülők j nek felébresztésében. Sok műélvező társként kapcsolód- | olyan rendezvényre van szük- nak be gyerekeik kulturális nevelésébe, előnyösen formálhatják a közös élmény kereEmmanuil Roidisz Johanna nőpápa lehetőség a sok közül. Ma már számtalan család ül gépkocsiba vasárnap reggel, hogy egy-egy várossal megismerkedjék. Kulturális programjuk azonban túlzottan spontán, s gyakran igénytelen. Miért nem lehet ezeket a kirándulásokat előkészíteni, megszervezni, s az élményt, ismereteket játékos formában feldolgozni? A népművészet megbecsülése A családi otthon néhány művészi darabja: egy-egy szép kerámia, szobrocska kifejezi a szülők kulturális színvonalát, egyúttal a művészi alkotásokon keresztül a gyereket jelentős esztétikai hatás is éri. A lakáskultúra — az életszínvonalban bekövetkezett jelentős javulás következtében — előnyösen alakult. Sajnos, a legkorszerűbb otthonokban is sok giccs található : ízléstelen művirág, faliszőnyeg, porcelánfigura, »festmény« stb. Örvendetes viszont, hogy egyszerűségükben is értékes népművészeti tárgyak egyre több család lakásában a szép szeretőiére és a hagyományok megbecsülésére nevelik a gyerekeket. A népi kultúra ápolása terén — országos viszonylatban is — jelentős eredmények születtek. A televízió és a rádió »házhoz szállítja« a népdalt, a néptáncot, a népi képzőművészetet. Lokálpatriotizmusra, hazaszeretetre nevel az a szülő, aki lelkesen beszél a népi értékekről, aki rendezvényekre viszi gyermekét, s családjával együtt nagyra értékeli, s élvezettel hallgatja nézi a népi alkotásokat. E , , területen azok a szülők teszség, ahol a szülök es gyerme- j a legtöbbet, akik »átörö- kék közös kulturális élmény- i kítik<K gyermekeikbe a népi ben részesülhetnek. Egyetlen j kultúrát, s jó példát adnak a ------------------------------------------------1 hagyomány ápolására. A teljesség igénye nélkül csak | néhány községet említek me- I gyénkből, ahol a népművészet »hagyományozása« terén a szülők sokat tesznek: Kisb árapáti, Buzsák, Karúd, Hol- lád, Szenyér, Felsőmocsolád, Miklósi. Remek stílusú író Emma- j Ennek ellenére a Johanna nő- nuil Roidisz, mindent tud, amit i pápa több európai nyelven egy írónak tudnia illik, még- j megjelent. Magyar nyelvre Ni- | sem köti magát szabályokhoz, kosz Papadimitru fordította, és ; ^ család könyvtára Ha kell. szabadszájú és szem- az Európa Könyvkiadó adta ki. 1 ' szabadszáji télén; bizonyára sokan csuk- J lottak, amíg lejobb regényét, a Johanna nőpápát írta. Kihasználja az alkalmat, és | ugyancsak »befűt« korának, a a századelő valóságtól, azé európai fejlődéstől elmaradt,* a múltat mítosszá színező,* mozdulatlan sóbálvánnyá kris-* tályosodó irodalmárainak. Az* ártatlanul előadott csiklandós* történet úgy vált metsző élű* szatírába, hogy minden mon-* datában csattan egy poén, és* az utolsóban robban. * Roidisz szentségtörő, meg-* átalkodott, tekintélyt nem tisz-* telő, nem vágódik hasra sem-( milyen nagyság előtt, inkább hazudik, mint a vízfolyás, de nem képmutató, bizalmasan megsúgja, kinek a könyvéből idéz. Mert meg kell hagyni, olvasott ember, műveltségével sokszor visszaél. Olyan hitelesen, meggyőző erővel recitálja a klasszikusokat és »moderneket«, hogy az ember végül is kételkedni kezd auktorai szavahihetőségében, és ezzel el is érte célját. Mestere a csűrés-csavarásnak, a legképtelenebb Európa Könyvkiadó most először. A könyv illuszt- | A családi könyvtár is fel7 rációit, színes borítóját Würtz j , .,,, , ,, Ádám rajzolta. | becsulhetetlen értékű kulturaSz. Sz.' lis nevelési lehetőséget rejt magában, s sajátos szerepét a modern könyvtárak sem vehetik át. A munkás- és értelmiségi családok otthonában ma már egyre több a szakkönyvek száma, amelyek az önképzést szolgálják. Ha a gyerek olyan környezetben nő fel, ahol a szülők arra is példát mutatnak, hogyan kell a mindennapi munkához tapasztalatot szerezni a családi könyvtár szakkönyveiből, a gyerek is igyekszik ezt követni. A szülők ajándékként egyre több szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvet vásárolnak gyermekeik számára, de gyarapodnak a családi könyvtár polcain a munkaeszköz jellegű lexikonok, szótárak is. A múlt év karácsonyára Kaposváron több mi.nt máséi millió forint értékű könyvet vásároltak, s ebből a legtöbb a gyerekeknek jutott. A család az olvasóvá nevelés érdekében sokat tehet, de jóval többet kell tennie, mint az elmúlt időszakban. A felelősség itt közös az iskolával és a könyvtárakkal. Az egyik ismerősömtől hallottam, hogy első osztályos kislányával úgy igyekszik a könyvet és az olvasást megkedvelteim, hogy közös »megállapodás« alapján bevezették a »meséért mesét cserébe« »családi mozgalmat«. Egy-egy mesét az édesanya vagy az édesapa mond el a gyereknek, amiért a kislány az általa elmondott mesével kedveskedik. A gyerek élvezi, hogy maga olvashatja el a mesés könyvet, alig várja a szülei által elmondott mesét. Sokat olvas, beszédkészsége szépen fejlődik. A lakásban »mesesarkot« hoztak létre, amelyet később olvasósarok- ká alakítanak át. A szülő egyik feladata, hogy gyermekét az iskolával együttműködve bevezesse a könyvtári olvasás, a kölcsönzés, a könyv használatának »titkaiba«. A könyvtári olva- I sás nem pótolhatja a családi »olvasókört«, amely kulturá- j lis közösséget teremt, s amely- . ben a gyerek világképének, j világnézetének alakítása is előtérbe kerül. Bóra Ferenc Pintér István nctnm bílímallas TÖRTÉNETÉBŐL a fasisztákat kiverve, az országot felszabadítva, visszaadják hazánk függetlenségét, és biztosítsák népünk számára a demokratikus és szocialista megújhodás feltételeit, az ország legnagyobb részében a helyzetekből is ki-* magyar fasiszta rendszer utolvágja magát egy igaz történet-* só, de annál véresebb haláltel. Írásainak hús-vér hőseit* táncát járta. Radnóti Miklós, ravasz csapdába ejti. Mint az* az antifasiszta harc lánglelkű egyszeri szabó meg a varga* költője 1944. október 31-én 30 évvel ezelőtt, amikor az évszázados magyar szabadságország keleti részében megje- harc és a fasiszta zsarnokság lentek a szovjet csapatok, hogy elleni küzdő népek ismert jelmegoldja saruikat, ruhájuk övét, és máris előttünk áll az1 igazság; nincs hova futni, meg1 kell várni, amíg pontot tesz a' regény utolsó mondata végén. De addig sok minden történik. Roidisz vérbeli tréfamesterként viszi őket újabb és újabb, polgárpukkasztó kalan-* dók felé. Nem csoda, hogy* prüszköltek írásaitól kortár-1 sai. alaposan elveri rajtuk a port. A Johanna nőpápa évszázadokig sokak által valóságnak hitt legendát dolgoz fel. A krónikaírók által megörökített történet szerint egy angol származású szerzetes — aki valójában nő, férfiruhába öltözve nagy befolyásra, hatalomra, tekintélyre tesz szert — a pápai trónra kerül. Nem csoda, ha a mű megjelenése után Szentkirályszabadján így formálta ezt meg versének megrendítő soraiban: »Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint a húr, ha pattan. Tarkólövés. — így végzed hát te is — súgtam magamnak; csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. — Der springt noch auf — hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen.« Míg a magyar nép elvetemült ellenségei egy nemzet sírját ásták, a föld alá szorítva harcolt egy másik Magyaráz egyház kiátkozta Roidiszt.* ország, amelynek zászlaján az szava állt: függetlenség, szabadság, demokrácia. Cikksorozatunkban — a teljesség igénye nélkül — azt kívánjuk bemutatni, milyen feltételek között bontakozott ki a másik Magyarország küzdelme, a magyar ellenállás a nemzetvesztő politika ellen, milyen mértékű volt ez a harc, és hogyan járult hozzá hazánk demokratikus újjászületéséhez. Az árral szemben úszva 1941 júniusában Hitler megtámadta a Szovjetuniót. Az ezer szállal a nácikhoz kötődő magyar urak többsége a gyors győzelem reményében a háborúhoz csatlakozást szorgalmazta. »Oroszországgal szemben épp oly gyors sikerekre számíthatunk, mint eddig ... — írta a kormánynak a vezérkari főnök —, olyannyira, hogy néhány hét múlva a mozgósított magyar haderő fokozatos leszerelésére számíthatunk, hogy a bevonultatott tartalékosok még az aratásra is hazatérhetnek.« A kezdeti náci sikerek láttán megszédült magyar uralkodó köröket nem érdekelte semmi más, mint a részvétel a koncon való osztozkodásban és az a remény, hogy a Szovjetunió megsemmisítése egyben likvidálja »a bol- sevizmus örökké fenyegető li- dércét«. Nem emlékeztek, vagy nem akartak emlékezni a Szovjetunió ama baráti gesztusaira, amelynek célja éppen az volt, hogy az ország függetlenségét, önállóságát, háborúba sodródását jelentő német »ba- rátság«-gal szemben egy más alternatíva lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A márciusban átadott 1848-as szabadságharczászlók a Hadtörténeti Múzeumban nem tudtak beszélni, a nemzetközi vásár szovjet pavilonját is rég bezárták már, Molotov szovjet külügyminiszter Bárdossy Lászlóhoz intézett és a háborútól való távol- maradásra felszólító távirata a miniszterelnök zsebében lapult éppúgy, mint a kassai provokatív bombázásról tudósító repülőtér-parancsnok jelentése. A »végzet« elindult, és elkövetkezett a magyar történelem egyik legsötétebb, legválságosabb korszaka. Horthyék a háborúhoz megbízható hátországot akartak, ezért mindent elkövettek, hogy az országban temetői csend legyen. Ezt pedig csak úgy biztosíthatták, ha minden olyan erőt, mely a kormány háborús politikáját gátolta, a belső ellenállást szervezi, némaságra kényszerítenek. A terror, amely eddig is a rendszer legfőbb elnyomó eszköze volt, most minden korábbinál nagyobb lendületet kapott. Kommunisták, baloldali szociáldemokraták, antifasiszta hazafiak ezreit bebörtönözték és internálták. A meglévő internáló táborok és börtönök szűknek bizonyullak, újakra volt szükség. Kistarcsán, Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára számos műalkotás készült el. A műalkotások zömét a felszabadulási évfordulón állítják fel Budapesten és több vidéki városban. A Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat kőszobrász és bronzöntő részlegében most van a munka dandárja. Műalkotások a felszabadulás évfordulójára Nagy sikere volt Básti Lajos műsora l ábon Néma csöndben várta a minap a négyszáz főnyi közönség a művész megjelenését. Básti Lajos meleg szeretettel köszöntötte hallgatóit, akik azért jöttek el, hogy délutánjukat az irodalomnak, s az ő előadói egyéniségének szenteljék. Nemcsak a gimnazista fiatalok ültek a sorokban, hanem felnőttek is. Először a nagy klasszikusok szellemét idézte fel a művész. Megszólalt Oidipusz király, és elmondta kínzó—önkínzó monológját, majd Shakespeare két nagy drámahősének monológját tolmácsolta ragyogóan. A klasszikus részletek felidézése Básti Lajos egy-egy csodálatos alakítását, a színházi este teljes élményét juttatta eszünkbe. A XX. század problémáit felvető művek következtek ezután: a világ egyetemes óha- [ ját szólaltatta meg Tibellus: ; Béke c. költeményével. A Két úr a gestapótól c. vers a 39-as * évek nyomasztó hangulatát idézte föl. A Datumvonal, Nemes László érdekfeszítő novellája a tipikus amerikairól szólt, aki a rohanó világ áldozatává vált. A klasszikus és a modern e párosítása egyéni mondanivalóról is vallott. Básti Lajos nagyszerű tehetsége ebben a 90 percben feledhetetlen élményt nyújtott minden irodalmat szerető nézőnek. A műsor második fele kötetlen beszélgetés volt a közönséggel. Ez az új forma feloldotta az előadói estek hagyományos rendjét. Kérdések hangzottak el: Melyik nehezebb, a mai modem dráma vagy pedig a klasszikus dráma előadása? Milyen tanácsot tud adni a versmondóknak? Mond. jón egy-két jellemzőt a magyar színházi élet fejlődéséről! Hogyan tanulja szerepeit? A kérdésekre a művész rokonszenves egyszerűséggel válaszolt. Az egész műsor hangulatát ez a közvetlenseg hatotta át. Madarász Bcláné Nagykanizsán, Topolyán, Sárváron, Szabadkán, Kolozsváron és más internáló táborokban ezreket és ezreket zsúfoltak össze. Üjabb és újabb támadások indultak a legálisan működő demokratikus szervezetek, mindenekelőtt a szociáldemokrata párt és a szak- szervezetek ellen. A háborúel- lenes megmozdulások megakadályozására az elnyomó apparátus számára kivételes hatalmat biztosító rendeletek és intézkedések özönét léptették életbe. A kormánypropaganda, a rendszerrel összefonódó sajtó és átmenetileg a klérus is a náci katonai sikereket dicsőítve a háborút »a civilizáció védelmeként«, a »kommunizmus elleni kereszteshadjáratként« propagálta. A terror, a Szovjetunió elleni támadást követő sorozatos német katonai győzelmek, a háborús uszító propaganda a dolgozó tömegek, még a szervezett munkások körében is levertséget, depressziós hangulatot, pesszimizmust váltottak ki. De nemcsak ez. A harmincas évek második felének a német—magyar szövetségből fakadó átmeneti gazdasági sikerei ugyancsak megzavarták, elkábították a dolgozókat. A hadipotenciál növelése hadikonjuktúrát, ez pedig munkaalkalmat jelentett az élet és a halál mezsgyéjén tengődő munkanélkülieknek. Az antiszemita törvények nemcsak elterelték a dolgozók figyelmét a tényleges bajokról, hanem a zsidó hivatalnokok, kiskereskedők ezreinek eltávolításával az addig hivatalra, önálló egzisztenciára »éhes« keresztény munkanélküliek előtt megnyitották a »fölemelkedés« útját. A legnagyobb hatással azonban az »országgyarapító« politika volt. A két évtizedes nacionalista, revanspropaganda következtében a magyar dolgozó tömegek körében egy erős revíziós hangulat is kialakult. A Hitler kegyéből végrehajtott területátcsoportosításokat úgy tekintették, mint a nemzeten ejtett két évtizedes sérelem orvoslását, és nem mint egy katasztrófapolitika előjátékát. A »csorba« bizonyos kiküszöbölése felett érzett, és a reakció által erősen befolyásolt nemzeti lelkesedés ebben az időben ugyancsak Horthyék malmára hajtotta a vizet. A »békés« területi revízió mellett a II. világháborútól való távolmaradás csalfa álmai is hatottak. Teleki öngyilkossága, a Szovjetunió elleni háborúba lépés komoly figyelmeztetése kevés volt ahhoz, hogy a tömegek ráébredjenek teendőikre. Ebben szerepet játszott az is, hogy a szociáldemokraták, a szakszervezetek, a kisgazdapárt egyes jobboldali vezetői — bár látták az országot fenyegető veszélyt — úgy vélték, keveset tudnak tenni ellene, s a »várni, remélni kell« és a »lábadhoz tett fegyver« politikáját hirdették. Ezek a körülmények —más országokhoz képest is — rendkívüli mértékben megnehezítették az antifasiszta ellenállás kibontakozását. A kommunistáknak, a Kommunisták Magyarországi Pártjának »az árral szemben úszva« kellett a Hitler-ellenes nemzeti egységfront-politika útjára lépni, a másik Magyarország, az igazi nemzeti érdek politikáját megszólaltatni. (Folytatjuk.) Somogyi Néplap
