Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-06 / 31. szám
/ K özségünkben volt egy szegényház. Nyomorúság hajléka. Néhány koldussorsra jutott, szerencsétlen öregember morzsolgatta itt napjait, kiszolgáltatva a községi elöljáróság és a társadalmi szervezetek irgalmasságának. A több hónapos fronthelyzet keserveit túlélők még ott maradtak egy ideig, azután híre kelt, hogy elvitték őket Tabra. 1949-et írtunk akkor. — Meglátja, majd mi is odakerülünk — mondogatták egymásnak a tehetetlen öregkortól rettegő, magukra maradt, vagy a családból »kinézett«, idős emberek. A tabi »szeretetotthon« a fölöslegessé válás, a kivetettség jelképe lett a megyében. Hiszen kevesen tudták, hogy ha nem is a maihoz hasonló, de legalább biztonságos, emberi körülmények közé' kerültek a rászorulók, az egykori osztrák báró kis birtokán emelkedő, kúria- szerű épületben. Stark Lajos, a tabi szociális otthon vezetője nem emlékszik ezekie az évekre, hiszen »csak« tizenkilenc esztendeje áll az intézmény élén. Akkor került ide, amikor hatévi működés után szakosítani kezdték, a megye szociális otthonait, és itt csak elmebetegeket helyeztek el. Azt azonban el tudja mondani, hogy a tabiak tudatában is milyen sokáig élt a »szegényház«, a »szeretetotthon« nyomorúságot idéző fogalma. Örömmel beszél arról, hogy később befogadták a "községben az intézményt, a lakosság megismerkedett az itteni élettel, az ápolók — ma már tizenketten szakképesítéssel dolgoznak — sajátos, nagy türelmet igénylő munkájával. Látták, meg híre ment, hogy az állam milyen jelentős anyagi támogatással igyekszik a körülményeket úgy alakítani, hogy mennél elviselhetőbbé tegye az itt lakók életét. A lemezjátszó, a magnó és a tévé sem hiányzik az egyre korszerűbb berendezési tárgyak közül. Az otthon lakói kimehetnek a községbe — Stark Lajos lelkes híve a »nyitott kapu« elvének —, sőt esetenként haza is viszik őket néhány órai látogatásra hozzátartozóikhoz. Na és persze számos más eszköz is rendelkezésre áll — a durvaságot, a kényszerítő eszközöket rég száműzték az ilyen jellegű otthonokból —, amelyek azt szolgálják, hogy legalább ne romoljon az állapotuk, sőt találjanak célt, örömet, hasznos időtöltést mindennapjaikban. A legfontosabb ezek között itt a munka. Természetesen nem kötelező ez az elfoglaltság, csupán lehetőség, és nyilvánvaló, hogy nem is tud mindenki élni vele. Mintegy 30— 40 százalékuk vesz részt viszonylag rendszeresen a munkában. Ehhez egyébként a ka- rádi ruhaüzemmel szervezték meg az együttműködést: ár- és egyéb jelzőcédulákat készítenek elő. Könnyű elfoglaltság, és némi pénzhez is jutnak általa. Az erősebb fizikai munkára alkalmasak az otthon ellátó gazdaságában dolgozhatnak. Ott, ahol többnyire egészséges, de idős, magukra maradt embereket helyeznek el — mint például Lad-Gyöngyös- pusztán —, még nagyobb a munka szerepe az otthon életében. Hiszen az ide kerülő nők és férfiak többsége még magas korban is megszokta a mindennapi foglalatosságot, és arról nem is tud lemondani. Nem csoda tehát, ha a lakók többsége sóvárogva tekinget ki gróf Festetics Kristóf hajdani kastélyának ablakán: mikor lehet már indulni a lugas rendszerű szőlőbe, mely az idén fordul termőre, a kétszáz almafás gyümölcsösbe, a há- romholdnyi konyhakertbe vagy az ötvenméternyi fóliaházba. Addig azonban a kellemesen fűtött szobákban találnak foglalatosságot, elsősorban persze az asszonyok. A 79 éves Nagy Istvánnét varrás közben találjuk. Dicsekedve mutatja, mennyi mindent kézimunkázott az utóbbi hónapok alatt. Mások olvasgatnak, a konyhán segítenek, amikor pedig a tv megkezdi i délutáni műsorát, megtelnek a klubhelyiségek kényelmes ülőhelyei. A sokat megélt munkásember, Kádár Antal Kaposvárról került ide, még a feleségével együtt. Itt veszítette el párját. Közkedvelt ember, a huncut mosoly mindig ott bujkál a ízeme körül. Társai elmondják róla, hogy ő az intézmény könyvtárosa. Azzal már Kádár bácsi egészíti ki, hogy mindig szeretett olvasni, s még Pesten, az egyik vállalatnál ismerte és szerette meg ezt a társadalmi megbízatást. Kovács Lajosné októberben költözött ide az egyik Balaton- parti községből. — Teher voltam a gyerekeknek — mondja sí— rással küszködve. — Nem volt maradásom. Itt jó, nem bánt senki. — Milyen itt az élet? — kérdeztük végül Fodor Jánostól is, az intézmény ve-- ze tőjétől. — Mint az átlagemberé, ami az ellátást, a körülményeket illeti. De talán egy kicsit jobb is, ha figyelembe vesszük, hányán jöttek a teljes létbizonytalanságból. Persze, a családi ház melegét, a megszokott környezetet nem tudjuk pótolni. Az intézmény 1966-ban alakult, 150 hellyel. Ha minden jól megy — és az eddigiek egy-egy üveg sörre, de az asz- szonyok is egy kis édességet, apróságot vásárolni. Látogatók ritkán akadnak. Vasárnaponként hárman, négyen nyitják rá az ajtót hozzátartozóikra. Igaz, sok olyan A kaposvári Ziegeheim Miklósné naponta többször is felkeresi a mozgásképtelen Metzger Erzsébetet. Kádár Antal, az otthon könyvtárosa. alapján van ok a bizalomra —, két hónap múlva birtokukba vehetik a rekordidő alatt elkészült új épületszárnyat, s akkor már összesen kétszáz idős, támogatásra szoruló embert tudnak befogadni; köztük száz fekvő beteget. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy az újonnan létesített helyek mintegy 30 ezer forintba kerülnek, szemben az országos 120—150 ezerrel. Néhány szót a térítésről is, mert természetesen ezt is fizetnek a beutaltak, már akinek van miből. Általában a nyugdíj nyolcvan százalékát adják az eltartásért, de csak 1200 forintig: az ezen felüli nyugdíjösszeg nem számít az alapba. Ha csekélyke a nyugdíj vagy a járadék, legalább száz forintnak akkor is meg kell maradni zsebpénznek. Akinek semmilyen jövedelme nincs, ötven forintot kap erre a célra. Hiszen ki-kisétálnak a faluba — főképp a férfiak — idős ember él itt, akinek az égvilágon senkije sincs. Azok pedig, akik örültek, hogy bejuttathatták a mamát vagy a papát, aki használni már nem tudott és csak útban volt a szűk lakásban, ugyan minek jönnének? Azért nem mindenkit felejtenek el: a 84 éves Sós Józsefné azzal dicsekedett, hogy gyakran meglátogatják; hol az egyik, hol a másik gyereke, de még inkább az unokái. A megye hét szociális otthonában 980, magáról gondoskodni nem tudó beteg vagy idős embert helyezhetnek el. De ez kevés, az igény jóval meghaladja a lehetőségeket, A tervek szerint a megyeszékhelyen épül majd egy kétszáz személyes otthon a következő négy-öt évben. Addig pedig — szükségmegoldásként — egy lakást alakítottak át erre a célra, ahol ötven gondozott jut megfelelő körülmények közé. , Egyre több a társadalom gondoskodására szoruló ember megyénkben. Szerencsére azonban nem mindenkinek alakulnak úgy a körülményei, hogy el kelljen hagynia lakását. De például a napi főzés fáradságát és anyagi terhét sokan nem tudják vállalni. Azok a tanácsok az ő segítségükre siettek, melyek úgy döntöttek: legalább napi egyszeri meleg ételhez juttatják az arra rászorulókat. No meg olyan helyiséget alakítanak ki, ahol télen melegedhetnek, beszélgethetnek, szórakozhatnak, így született meg az öregek napközi otthonának intézménye, és terjedt el országszerte. Megyénkben Nagybajom volt az úttörő ebben. Az otthon előterének falán függő engedélyezési okirat 1964. május elsején kelt. Egy éppen megüresedett földszintes épületet alakított ki erre a célra a tanács, a tsz anyagi segítségével. (Ez egyébként a legtöbb helyen hasonlóképpen történt.) A berendezésben a kaposvári kórház segített. Somogybán tehát ez volt a példa. Azóta jó néhány járási, községi küldöttség kereste fel a napközit. Még az Alföldről is jöttek. Dómján Lászlóné — aki társával, Forgács Istvánnéval a megalakulás óta vezeti az intézményt — így emlékszik az első időkre: — Huszonötén kezdtük. Először szokatlan volt ez a munka. Gondot okozott az élelmezés, és meg kellett ismerni az embereket. Ma már természetesen sokkal jobbak a körülmények. Az ebédet a kisvendéglőből hozatjuk, és márciustól uzsonnát is adunk majd. Térítést mindössze hatan fizetnek a harminchatból — mert már ennyien vagyunk —, a többinek a tanács biztosítja a szükséges összeget. A napközi legidősebb vendége a kilencvenéves Mert György bácsi. Sokdioptriás szemüvege mögül — kényelmesen hátradőlve a nyugágyban — érdeklődéssel hallgatja beszélgetésünket. Világoskék szeme felcsillan, amikor a a vezetőnő arra kéri: mondja el azt a »barátos« történetet. Szabályos, szép mondatokból kerekedik a vaskos anekdota, csattan a nevetés az addig maguk elé néző vagy csendesen beszélgető nénikéit ajkáról. Pedig ki tudja hányszor hallották már a felszarvazott gróf zaftos-pikáns történetét. Azután az asszonyok is megélénkülnek. Gyors számítás, ki következik az életkorban Gyuri bácsi után. Kiderül: a fő asztal körül ülő Dudli Györgyné és Kurucz J ánosné. Mindketten nyolcvanévesek. Több év óta özvegyek, és a megalakulás óta rendszeresen járnak ide ebédelni. Bár nemcsak délre jönnek. Különösen így télidőben már a reggeli órákban elindulnak, és ha más dolguk nem akad, megvárják a négyórás zárást. Ma már negyvenöt öregek napközi otthona működik a megyében: 860 idős embernek teszi gondtalanabbá, kelleme- sek, lányok, fiúk, anyák és sebbé az életét. A szociális apák. Sajátos foglalkoztatá- gondoskodás e formájában a sukért elsősorban Csurgón és megye országosan a második Kaposváron munkálkodnak helyen áll. Bármilyen örven- eredményesen. Olyan tévé- detes ez, mégsem mondható, kenységet szerveztek számuk- hogv nem lenne szükség ha- ra, . amelyet könnyűszerrel el tudnak végezni, és tisztes keresetet is nyújt: Kaposváron sonló intézményre. Viszonylag elmaradt e tekintetben a barcsi járás meg Nagyatád. Az utóbbiban még nem találtak megfelelő helyiséget érre a célra. Itt egyébként — akárcsak például Ba- bócsán — vendéglői ebéddel segíti az arra rászorulókat a tanács. Ugyancsak sürgető a helyzet Kaposvár donneri részében. 1963-ban hozták létre a szociális foglalkoztatót. Akkor 23 fővel kezdtek. Ma már 360-an dolgoznak n.égv telephelyükön és 96 féle terméket gyártanak. Ezeknek . egy részét a Tanácsház utcai boltjukban értékesítik, amely sok leleménnyel dolgozva, országosan is kiemelkedő forgalmat bonyolít le. Sajnos, nem Vannak olyan egyedül élő, minden rászoruló tud elhe- mozgásképtelen vagy testi fo- lyezkedni ezekben az iize- gyatékos idős emberek, akik mekben: sokan várnak még nemcsak meleg ételre, hanem felvételre. Ügy hírlik azonban, a gondoskodás egyéb formáira is rászorulnak: bevásárlásegy-két éven belül új épületet Nagy Istvánnénak legkedvesebb időtöltése a varrás, kézimunkázás. ra, lakásuk rendben tartásé- kapnak, amely létszámbővü- ra, esetenként ápolásra. Az ő lést. is lehetővé tesz. segítségükre sietnek azok a Á szociális gondoskodás ré- tanácsck — sőt gazdálkodó gi, kiterjedt formája a rend- szervek —, amelyek vállalták jintéz- ményes támogatásuk, gondozásuk megszervezését. Kadarkúton például a tsz, Balatonbog- láron az állami gazdaság által díjazott vezető gondozónő irányítja e tevékenységet. Kaposváron a tanács egészségügyi osztálya létesített állást erre a célra. Itt 1971. , január elseje óta dolgozik függetlenített vezető gondozónő. Irányításával — a tanácstagok, körzeti orvosok, vöröske- szeres és esetenkénti segelye- resztes aktívák segítségével zés. Az előbbi címen ^ tóbb — városszerte felkutatták és mint 5,1 millió forintot fizet- nyilvántartásba vették azokat, tek ki a múlt évben 1107 rá- akik anyagi helyzetük, egészr szorulónak, az utóbbiból pe- ségi állapotuk miatt minden- dig 2231-et: kaptak 1 millió képpen rászorulnak a szer- 285 ezer forint értékbén. Sok- vezett napi gondozásra, hi- nak látszik ez az összeg, és szén senkijük sincs, aki tő- mégis kevés. Főképp, ha fi- rődne velük. Jelenleg nyolc- gyelembe vesszük, hogy egyeljem gondozotthoz nyitnak be seknek alig jelent többet a naponta az igen szerény tisz- létminimumnál, másoknál teletdíjú társadalmi aktívák: meg talán á távolabb élő bevásárolnak, ebédet visznek, gyermekek támogatási kötele- rendbe teszik a lakásukat, zettségét is jobban figyelembe hírekkel és jó szóval szolgál- kellene venni. Az eseten- nak. Többnyire szomszédok és kénti segélyezésnél viszont általában még jó egészségnek nagyobb együttműködésre van örvendő nyugdíjasok vállal- szükség a tanácsi, a munkakoznak erre a becsülésre mél- helyi és más szervezetek kötő feladatra. E kapcsolatnak zott. — amely természetesen csak És ha már itt tartunk, szóla gondozott beleegyezésével junk arról is, ami egyébként jöhet létre — hivatalos nyo- az eddigiekből is kitűnik: a ma is van: a két fél szerző- szociális gondoskodásra szo- dést köt az ellátásról, mely- rulók iránti felelősségről és a nek megtartását a vezető gon- felelősökről. Cikkem elején dozónő rendszeresen ellen- használtam egy szót: irgalőrzi. másság. Ami azt kívánta jeSzóljunk még azokról is, lezniű * puszta ‘fűkért ka- akik csökkent munkaképessé- Paszk(fok, az elesettek, a gük miatt szorulnak rá az meSrokkant, tehetetlenné vált intézményesített támogatásra. ®m,bf'ek Isorsa ® keyyes ’r,in' , aulat, a konyorulet fuaavenye Szamuk a nyilvantartas ada- volt. És ami ezekkel együtt tai szerint 1872. Fiatalok, idő- járt: a szánakozás lelki és a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság fikizai elviselése. Mindezeknek még a látszatát is el kell kerülni akkor, amikor a társadalmunk lényegéből fakadó humanitás elvének érvényesítéséről beszélünk. A szociális gondoskodás éppen ezért intézményesített, azaz állami — tanácsi — feladat. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a gazdálkodó szerveknek, a munkahelyeknek, a mozgalmaknak, a szervezeteknek és az egyéneknék ne lenne felelősségük és tennivalójuk a magukra maradt, idős emberek és más ok miátt rászorulók támogatásában. Hogyan? Több figyelemmel sorsuk iránt, meleg szívvel, őszinte, jó szóval, ha kell gyors és soron kívüli intézkedésekkel, a segítés tiszta szándékú, megannyi formájával. A kilencvenéves Mert György bácsi anekdotát mesél. Irta: Paál László Fényképezte: Gyertyás László BBBBIffiBgi El *
