Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-04 / 29. szám
Falusi együtteseink Gazdag a múlt, de van-e ?«vő ? Sajátos színfoltja, s gyakran meghatározó hangulati eleme volt a megye amatőr művészeti életének a falusi együttesek szereplése, létezése. Vajon múlt időben beszélhetünk-e ezekről a csoportokról? Az idei művészeti szemlén természetesen találkozunk még néhánnyal, a tendenciát tekintve azonban: egyre kevesebb a számuk. Természetes-e a kihalásuk, megállíthatatlan folyamat-e? A néphagyományok jegyében A falusi együttesek cím persze megtéveszthető is lehet, mert falusi együttes az irodalmi színpad is, a pávakor is. A kifejezésen ezúttal az úgynevezett “népi együttest« értjük, azt a sok szereplőt tömörítő csoportot, amelynek műsorában — a hagyományápolás jegyében — éppúgy helyet kapnak a népdalok, mint az egyszerűbb rigmusok, mondőkák, s ősi játékok elemei. Ilyen műsorok apropóját általában egy-egy jeles nap feleveleníté- se jelenti: vagy a lakodalmas, vagy a fonó. vagy a tollfosztó, esetleg a szüret, az arató ünnep bemutatása a színpadon. Az ilyen »vegyes karakterű" néptánc- és népdalkincset eggyé olvasztó műsorok nemegyszer néprajzi értéket is hordoztak, s szép példái voltak a nemzetiségi folklóranyag (Dráva Együttes, szuloki, mik- lósi, kercseligeti, ecsenyi csoportok) bemutatásának, még pontosabban felmutatásának. Szenyérben nemzedékek találkoztak össze az együttes- , ben. Torvajon a jeles napok iga- j zi fénye ragyogott fel a szín- j szemlékhez ,^zet. Üjra meg újra le kell írni: nem az együttesek vannak a művészeti szemlékért, hanem a szemlék az együttesekért. S éppen ezeken a fórumokon kell na, „ ... , -1 , I gyobb megértés, több segítő pádon. S mégis, mintha alabb | szándék Nem elég »•megmérhagyna a szereplőkedv. Több I ni« csak egy teljesítményt, ha- helyütt csak a leglelkesebb j nem a szakmai megbeszélése- szólisták maradnak meg, vágyj £en arr°l is szót kell ejteni. , ! hogy milyen gondjai vannaK egy nepdaleneklo csoportra j a csoportnak. Hogy az együtszűkül az együttes. Ecsenyben | tesvezető ne maradjon magápéldául — ahol tavaly a lakodalmast vitték színre — há- romfelvonásos színdarabot tanulnak. Torvajon, ahonnan ugyancsak vártuk volna, hogy egy jeles nap megelevenedjék, most kabarétréfákat tanulnak a fiatalok. Tévedés ne essék: ez önmagában nem rossz, csak éppen a hagyományokat felmutató. ápoló együttes műsor hiányzik. Kedv van csak... Szeretném felidézni Torvajról Gottán néni példáját, aki nagy kedvvel, lelkesedéssel készül, s ha az együttes nem szerepel is, néhány társával szólóban ad elő népdalokat. Kedv tehát van. Torvajon Báni László pedagógus — tiszteletdíjas népművelő — azt mondta el, hogy majd akkor készül egy nagyobb műsor, ha avatják a tabi nagyközségi tanács támogatásával készülő művelődési házat. Kabaréjelenettel pedig nem indulnak a szemlén, mert a szemlének úgymond »eleve magasabb a ra ezekkel. S ha szükséges, a községi tanácsok figyelmét föl kell hívni a támogatásra. Nincsenek privilegizált kategóriák, eleve előnnyel induló műfajok. A"z együttes produkciók néha magukban hordják a giccses népszínművekbe hajlás veszélyét. Ezeket türelemmel, értő kézzel nyesegetni kell, de vigyázva arra, nehogy tövestül irtsák ki a vállalkozó kedvet. Az lenne rendkívül fontos feladat, hogy az embereket rávezessük a tiszta népi értékek megbecsülésére, hogy következetes hordozóivá, átadóivá válhassanak. Muzsika nélkül Buzsákon mondták el, hogy a legnagyobb gond a zenekar hiánya. Egy ottani pedagógus a megyei közművelődési aktívaértekezleten tette szóvá a javaslatot: nagyobb körzetenként vagy járásonként létre kellene hozni — magyarul: megfogadni — egy zenekart, Tavaszváró — Szekszárdon Somogy lett az első Segített a kabala — Izgulnak? — Egy kicsit. — Milyen kérdésekre nak? — Ö! Ilyen meg sem (ágy* János játékvezető személye ígérte, hanem az a több száz fiatal is, aki »szurkolóként« érkezett Szekszárdra. forÜgy látszik, a hazai pálya , ,, , , _,,, __ j előnye nem mindig jelent sod ult a fejünkben. Otthon sem j kat> mert M első Jkérdések azt kérdezték, mint amire j után gyorsan elhúzott Somogy számítottunk. Most nem szá- és Fejér megye csapata. Ez a fej-fej melletti küzdés az miiünk semmire. — Miben bíznak? — Én a kabalámban ... így kezdődött találkozásunk Csordás Zsuzsannával, az OTP dolgozójával, Galgóczi Attilával, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának fiatal mérnökével, Bóra Enikővel és Keller Annával, a kaposvári Táncsics Gimnázium másodikos tanulóival és László Mártával, aki a marcali gimnáziumban tanul. Ok képviselték Somogy megyét az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda által szervezett Ta- vaszváró-vetélkedőn. Az ötödik döntőt szombaton rendezték Szekszárdon, ahol négy megye: Tolna, Baranya, Fejér és Somogy fiataljai találkoztak. Hogy érdekes vetélkedőre számíthattunk, azt nemcsak Szi- • színvonala, s az irodalmi szín- I amelyik hivatott arra, hogy a padok mellett nehéz állni a j fontosabb próbákhoz és sze- sarat«. Hogy miért tértem ki j replésekhez muzsikáljon, erre? Mert a népi együttesek. Nem szabad elszalasztani az csoportok gondja eppen a j a fogyasztási szövetkezetek még támogathatnák is, csak éppen körzeti avagy járási szinten meg kellene próbálni már. S még valamit: ezeknek az együtteseknek lételeme, összetartó kovásza a fellépés, a szereplés. S mondjuk ki: a siker, a taps, az ünneplés. Ne sajnáljuk tőlük! Éppen elég sivár, egyhangú rendezvénynek vagyunk tanúi — több fellépés, vendégszereplés kellene. Mert megbontja az együttes egységét az a gyakorlat, hogy egy megyei rendezvényre csak egy vagy két szólistát visznek el, »reprezentálni«. Nem kell szégyellni az esetleges gyengéket, ha így értéket őrizhetünk meg. és értékeket teremthetünk újjá. A rádió egyre több szereplési fórumot biztosit, tehetné ezt tervszerűbben, következetesebben a tévé is. Nemcsak a páva-körökre szűkítve a kategóriát. Az országban gazdag és színes hagyományápoló mozgalom bontakozott és bontakozik ki: vajmi keveset látunk viszont ebből, néhány látványos bemutatót leszámítva. Többet kellene szólni az együttesek közös gondjairól, felkészülési tapasztalatairól. Gazdag múltjuk van falusi együtteseinknek, kétségtelen. Hogy van-e, lesz-e jövőjük, az nemcsak tőlük függ. Néhány együttes megszűnése, vagy időleges távolmaradása viszont aggasztó. utolsó pillanatig izgalomban tartotta a versenyzőket és a nézőket. Mert igaz ugyan, hogy tudták a somogyiak, ki volt Kiss János, hol van Bu- zsák, mi az az Aldramanda — húsevő növény a Baláta-tónál —, de a nyakkendőkötés és a pingponglabda ütögetése már korántsem ment könnyedén. Hogy nem tudták, meddig tart a tv-híradó szignálja — amíg befordul a kamera —, azt hiszem nem nagy bűn, mert még azok sem igen tudják, akik rendszeresen nézik a műsort. Segített a marcali kislány kabalája. A somogyiak az első helyen végeztek. Így újra találkozunk velük Budapesten a márciusi országos döntőn. N. J. Csőtávvezeték a folyó felett A csőtávvezetékek építői a folyók keresztezésénél kétféle megoldás között választhatnak: a mederbe való csőfektetéssel létesíthetnek összeköttetést a két part között, vagy a folyó felett vezetik át a csövet. Sebes folyású folyókkal csak az utóbbi megoldás jöhet számításba, amelynek többféle variációja lehetséges. A képen látható esetben úgynevezett drót- kötélhidat építenek a két part között, és erre függesztették fel a távvezeték csöveit. A csövek alatt rácsos szerkezetű kezelőjárda húzódik a későbbi javítások, szerelések köny- nyebb elvégzéséhez. NYÍLT level Jó cinikusnak lenni? K edves tóm, Tröszt Tibor fiatal bará- illetve vitapartnerem, engedd meg, hogy három olyan apró eseményt hozzak fel, amelyben — tudom — a te szellemi »kezed« is benne volt, s amely véleményem szerint az ifjúkori cinizmusnak jellemző bélyegeit hordozza magán. Tulajdonképpen nem nagy ügyekről van szó, lehetne ezeket diákköri stik- liknek is tartani, egyesek talán azt mondanák az értelmi szerzőre, hogy van ma- gáhozvaló esze, nem nyim- nyám fiú, akit dróton lehet rángatni; mégis azt hiszem, jobb, ha az ókori görög filozófiai iskola eredeti elnevezését használom jellemzésül. De miről is van szó tulajdonképpen? Az egyik eset a tornateremben történt, amikor ti, a 3/C osztály fiútanulói, óvatosan rótátok a fapadlón a köröket. Te. ott az élen, már a harmadik kör után kiadtad a jelszót: »Csak nyugi, nyugi, nem kell a tüdőt kiköpni, cammogva is ugyanoda érsz, ahova kell. Akinek pedig netán viszket a talpa s nyargalni kezd, az számoljon az osztály megvetésével, mint ronda stréber, lihegő önmutogató!« Mondanom se kell talán, az eredmény: a kocogó mozgalom hatvanévesei köröket vertek volna rátok, ha együtt versenyeztek. A másik eset látszólag egyéni tett volt, de mögötte szépen meghúzódott egy már begyakorlott magatartás, amelynek filozófiai alapja szintén a görög cinikus iskola tanításából fakad. Az történt, hogy egyik nap délután a főutcán egy kislányt kísértél, élénken magyarázva neki a »meg nem alkuvó szellemű diák« jellemző tuNégy gyerek játszik az udvaron: Hosszú Puska, Sólyom, Csingacsguk és Tujunga. Dúl köztük a háború. A januári napsütés engem is kicsalogat. Azon gondolkozom, hogy ez az idei tél megint nem az igazi. A fiam jóformán azt se tudja, milyen az a szánkázás, hiszen négy esztendeje már, hogy legföljebb csak mutatóba esik egy kis hó. Gyermekkoromban nem ilyen telek járták. Volt, hogy hónapokig sem láttuk a napot. Negyven- kettőben a felnőttek is alig látszottak ki abból a hóárokból, amelyet útként lapátoltak. Minket szobafogságra ítélt a szegénység: folt hátán folt cipőnkben dehogyis eresztettek volna ki bennünket. S ha már végképp nem lehetett bír» ni velünk odabent, édesanyánk elhasznált zsákdarabokkal tekerte be lábunkat, úgy eresztett csak ki. Estünk-keltünk a tükörsima jégen, élvezettel Azok a réffi telek csúszkáltunk a magunk esz- kábálta szánkón arról a hóhegyről, melyet a szél hordott a házunk mögé. A háború utolsó tele már sokkal nyomasztóbb volt. Addig — akármilyen szegények voltunk is — sohasem múlott el egyetlen karácsony sem fenyőfa és ajándékok nélkül. Negyvennégy karácsonyát viszont úton töltöttük. Előző nap jött a parancs, hogy a városszéli utcákat azonnal ki kell üríteni, házainkba katonaság költözik. Apám a legszükségesebb holmikat r-.»; délután elszállította egy ' sönkocsi- val, mi szürke r gyalog indultunk a közeli faluban lakó nagymamámhoz. Félúton lehettünk, mikor megszólaltak a szirénák. A sötétben egy megkezdett szalmakazlat fedeztünk fel, annak az oldalába bújtunk, merői, szinte szakértői lettünk. Bizony nem védett az se bőm- Volt páncélöklünk, géppus- bától, se szilánktól, mégis jó- kánk. géppisztolyunk, sok-sok nak láttuk ott kihúzni a légi- kézigránátunk, töltényünk periadó végéig. Jó ideig semmi dig füzérszám. 137 kilőtt tank sem történt, végül délkelet fe- és egy felrobbant Líberátor lől repülőgépbúgás hallatszott, fölött rendelkeztünk. Lőttünk. Kis, egymotoros gép lehetett. Néhány kört írt le a város fölött, s egyszer csak, mint egy mennyei ajándék, színes égőkkel kivilágított karácsonyfa ereszkedett le lassú méltósággal. A telet — két másik családdal együtt — egy pincében töltöttük. Fűrészporon aludtunk. Alig vártuk, hogy ismét hazamehessünk. A falu közben háromszor cserélt gazdát, a nagy harcok nyomai még évek múltán is megvoltak. A harci eszközöknek, fegyvernemeknek egesz jó tsrobbantottunk, szereltünk kedvünk szerint. Szüléink majdnem tehetetlenek voltak, mert a jó idő beálltával mienk volt az egész határ. No meg a teheneket is őrizni kellett. Mondták is sokszor, hogy csak a csoda menthet meg bennünket. Mi túléltük, de két felnőtt bátyámat anyám most is siratja. Jó, hogy változott az idő. Hosszú Puska és társai nem ismerik azokat az igazi teleket. Kardjuk, puskájuk műanyagból készült. Tóth Uenet lajdonsagau, amikor észrevetted, hogy száz méterre szemben jön veled az iskola köztiszteletben álló ősz tanára. Te akkor azt mondtad a kislánynak: »Na, figyeld meg, nem fogok neki köszönni!« Amikor a tanár köszönőtávolba ért. te ügyesen magyaráztál valamit a lánynak, vagányul odapillantottál ugyan a tanár ősz fejére, de kitűnő színészi produkcióval mégis úgy intézted, mintha nem is láttad volna meg a városszerte tisztelt férfit. A harmadik eset már valódi, közös játék volt. Ügy kezdődött, hogy a fiatal, tapasztalatlan osztályfőnöknőtök az egyik osztályfőnöki órára szakfelügyelőt is hozott magával. Az osztály a te szellemi vezérleteddel már korábban elhatározta, hogy nem hagyja magát »kikérdezni«. Mit vájkálnak folyton a tanárok a fiatalok ügyeiben, nem is tartozik minden rájuk, másrészt nem kell minden szíre-szóra »levetkőzni«, föltépni koponyát és bordát, hogy megmutassuk, milyen színű kóccal vagyunk kitömve! Aljas dolog a stréberségí Az óra úgy is folyt le, ahogy szándékoltátok, nagy hallgatásokkal és jelentéktelen diákmegnvilatkozásokkal az őszinteségről. A tanárnő arca piroslott, torkát a sírás szorongatta, a szakfelügyelő pedig, aki sohasem szokott jegvezgetni. ekkor egy barna noteszt vett elő, és egy mondatot írt bele .. . S óra végén, amikor az osztály visszás érzelmek közt kicsoszogott a folyosóra, te összegezted az eredményt: »Jól megleckéztettük a csajt!« Nos, ezek után próbáljunk néhány elemző megállapítást leírni arról a magatartásformáról, amelyet legszembetűnőbben te képviselsz az osztályban. s hatása alól szinte egyik fiú vagy lány se tudja kivonni magát. Nem vagy rossz tanuló, sőt egy kis akarással az élmezőnybe tudnál jutni, ha nem akadályozna meg ebben az a filozófia, amelyet vezérlő elvként elfogadtál. Persze, ebben van következetesség! Az is igaz, hogy vezéregyéniség vagy, s a vezérek, legyenek azok a társadalmi haladás mozgatói, vagy kártevő bandák főkolomposai, mégsem átlagemberek. A baj csak az, hogy te az elveiddel a diákközösség előrehaladásának nem a motorja vagy, hanem a fékje, igaz, hogy nagyon hatásos, mondhatnám, tehetséges fékje. Tudom, mit mondasz. Az ember tartson ki az elvei mellett, s legyen következetes. De ne haragudj, te magad sem vagy következetes. Az elmúlt tavasszal kint voltam a középiskolások atlétikai versenyén, ahol a 800-as döntőben az egyik osztálytársad is indult. A célegyenesben, amikor már majdnem befogta egy idegen fiú, te szinte feldúltan kezd- tél kiabálni: »Ne hagyd magad! Mindent bele! Nem szabad elveszíteni!« S milyen boldog voltál, amikor az osztálytársad győzött. Nos. a következetlenség az volt, hogy neked akkor azt kellett volna bekiabálnod: »Hagyd abba, öregem! Ne köpd ki a tüdődet, nem muszáj mindig elsőnek lenni!« S ugyancsak nem voltál következetes, amikor a születésnapodra készülve édesanyád sonkát főzött a barátaidnak, és egy 17 gyertyaszálas tortát készített éjfél felé. Akkor se mondtad neki, hogy: »Nyugi, nyugi, öreg csaj, nincs szükség ilyen különcségekre, ne játszd meg itt a szeretettől lihegő anyát!« Nem mondtad, mert a torta jó dolog. Ezek után föl kell tételeznem, hogy az a magatartás, amelyet fölvettél, nem egészen őszinte. S hogy társadalmilag rendkívül káros, arra is említek néhány példát. Képzeld el, hogy ha az éjszakáit éveken át feláldolzó Semmelweisnek azt mondta volna valaki a te modorodban: »Mit nyüzsögsz állandóan ezzel a buta rögeszmével, hogy a szülő nőket valami fertőző anyag pusztítja el! Meghalnak az anyák és punktum!« Ha Bantingnak és Bestnek, akik mint fiatal egyetemi hallgatók minden pénzüket kísérleti kutyákra áldozták az inzulin felfedezése előtt, azt mondta volna valaki: »Mit nyúzzátok folyton a kutyákat? Miért akartok ti kiugrani, különbek lenni, mint más közönséges orvostanhallgató!« Vagy mi lett volna, ha Szent-Györgyi Albertnek Szegeden azt mondta volna valaki: »Hagyd már abba ezt a paprikahec- éet! Az emberiség megél a te vélt felfedezésed nélkül is’.« N em, kedves fiam, őszintén magadba ha nézel, azt hiszem, igazat adsz nekem, hogy az emberi törekvés a haladásért, igenis tiszteletre méltó! Aki akar, tanul, igyekszik valami önzetlen célt elérni, az nem stréber, nem nyüzsgő alak, nem piszkos önmutogató, nem nevetséges és nem szégyellni való! Az igazi stréber másokat legázolva akar följebb emelkedni! Az előbbiekre viszont szüksége van a társadalomnak. Sokkal inkább káros társadalmilag az a fiatal, aki bár tehetséges, de lustasága, akarathiánya és magára erőszakolt álhősi póza miatt nem szeretné, ha mások többre vinnék, mint ő! Tari János Somogyi Néplap
