Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-11 / 9. szám

<> * VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Sommi Néplap Hagyma exportra M S Z M P SOM OGY M E GYÍE I Bl ZOTTSAGAN A K LAP J[. A XXX*. évfolyam 9. szám 1975. január I I., szombat 1974-ben épült a tervidőszak legtöbb lakása Somogybán Csökkenteni lehet a munkáslakások törlesztését Szirmai Jenő ül P-vezérigazgató nyilatkozata Kaposváron tárgyalt tegnap Szirmai Jenő, az Országos Ta­karékpénztár vezérigazgatója. A megyei pártbizottság szék­hazában Varga Péter első tit­kárral és Böhm József megyei tanácselnökkel értékelték az OTP Somogybán végzett, múlt évi munkáját s meghatá­rozták a következő időszak feladatait. A tanácskozás után Szirmai Jenő vezérigaz­gató nyilatkozott a Somogyi Néplapnak. — Az OTP megyei igazga­tósága teljesítette azokat a célkitűzéseket, amelyeket egy évvel ezelőtt a megyei párt­ós tanácsi vezetőkkel célul tűztünk ki — mondta. — Na­gyon eredményes tevékenysé­gük bizonyítására elég elmon­dani, hogy tavaly nőtt a leg­nagyobb mértékben a betétál­lomány. Az ifjúsági' betétek jelentős növekedése pedig azt is bizonyítja, hogy takarékos- kodnak a fiatalok. Amikor a munkát értékeljük, azt is el kell mondani: minden jogos rövid- és középlejáratú la­kossági hiteligényt kielégített a megyei igazgatóság. Mező- gazdasági hitelből pedig So­mogybán többet is tudtak volna adni, mint amennyit kértek. Jelentős volt az előre­lépés a lakásépítésben is: a negyedik ötéves terv időszaka alatt a legtöbb lakás 1974-ben készült el Somogybán. Állami célcsoportos beruházásból 40R, magánerőből pedig 1845 lakás épült feL A magánerő­ből épült lakásokból 452 OTP­társasház. Kölcsönt azonban a többihez is adott a takarék- pénztár. Külön meg kell em­líteni, hogy az OTP-társashá- zak jelentős hányada mun­káslakás. — Az ÖTP nemcsak a la­kosság bankja, hanem ke­zeli a tanácsok pénzét is. Miként Ítélik meg a taná­csok gazdálkodását? — A mostani kaposvári ta­nácskozáson azt állapítottuk meg, hogy a tanácsok a ren­delkezésükre álló mintegy kétmilliárd forint fejlesztési alappal és költségvetéssel jól gazdálkodtak: elég volt a ki­tűzött célok megvalósításához. Eredményesen járultak hozzá a költségvetési intézmények fejlesztéséhez is. — Melyek az idei év leg­fontosabb célkitűzései? — Amikor az ésszerű taka­rékosságról beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy ez a családokra, a háztartásokra is vonatkozik. Ezért számolunk további jelentős betétnöveke­déssel a megyében. Ez lehető­vé teszi azt is, hogy a lakos­sági hiteleket megfelelő szín­vonalon kielégítsük. Felada­taik megoldásához a taná­csoknak is megvan a pénzük. Ésszerű felhasználását segíti, hogy megállapodtunk az idén befejezésre kerülő és az idén induló lakásépítkezések nagy­ságrendjében. Ügy számolunk, hogy állami célcsoportos be­ruházásként épülő lakásokból Nem kerülhet idegen víz a Balatonba Felhasználás csak üdülés érdekében Illetékes vízügyi szervek behatóan foglalkoztak azzal, hogy utánpótlásra szorul-e a Balaton vízkészlete. Megvizs­gálták a Duna és a nagyobb dunántúli folyók vizét, a tóba való bevezetésének lehetősé­gét, a vízkeveredés esetleges hidrobiológiái hatásait. Valamennyi vizsgálat nem­leges választ adott a kérdés­re. A Sió közvetítésével a ■ Dunából történő vízutánpót­lás terve — vízminőségi okok miatt — tárgytalanná vált. A Rába, valamint a Dráva vi­zének felhasználása . pedig nem kínál jó megoldást — egyrészt költségessége, más­részt pedig az előre föl nem mérhető hidrobiológiái hatásai miatt. A hidrobiológusok kimu­tatták, hogy a Balaton vizé­hez hasonló sajátosságok se­hol másutt nem találhatók. A tóban kicsapódó biogén mészkristályok — a kalcium­karbonát — érdekes és elő­nyös folyamatokat indítanak ei. Ezek járulnak hozzá — a többi között — a tó nagy te­rületén az algásodás meg­gátlásához, és lényegében lassítják a tó elöregedésé­nek természetes folyamatát. A balatoni vízvédelmi bi­zottság vizsgálatai szerint abszolút értelemben nincs ba­latoni vízhiány, csupán az évszaki elosztódás okozhat el­téréseket. Jelenleg nyaranta 96 millió köbméter vizet használhatnak föl a Balaton-' parti kivételi művek. Az igé­nyek jelenleg még alatta ma­radnak a lehetőségeknek. A számítások szerint 1985-ig nem lesz nagyobb gond erre. Az ezredfordulón azonban a megnövekvő igények már ér­zékenyen érintik a Balaton vízháztartását. Az igények kielégítéséről előre kell gon­doskodni, ezért a bizottság mérlegelte: miként lehet pó­tolni a jövőben jelentkező vízhiányt. Állást foglalt a bi­zottság abban is, hogy a tó értékes víztömegét kizárólag eredeti rendeltetésének meg­felelően, tehát az üdülés ér­dekében kell fölhasználni, és minden más igényt idegen forrásból kell fedezni a ké­sőbbiekben. (MTI) Bér ( hold Beitz Uíre rarországon mi Magyi 1975-ben 724, magánerőből pedig 1769 készül el a megyé­ben. Ebből 416 lesz az OTP- társasház. A tanácskozáson az ötödik ötéves terv előkészíté­sével kapcsolatos időszerű tennivalókról is tárgyaltunk. — Kedvező jelenségként említette, hogy az OTP- értókesítésű társasházak jelentős hányada munkás­lakás. A munkásoknak, akik ilyen módon jutnak lakáshoz, a kedvezmények ellenére is gondot okoz a magas törlesztési összeg. Miként lehetne ezt mér­sékelni? — A takarékpénztárnak le­hetősége van arra, hogy kére­lemre — egyéni elbírálás alap­ján — a vásárlást követő el­ső három évben csökkentett törlesztési összeget állapítson meg. A vállalatok pedig meg­nyújthatják az általuk adott támogatás törlesztési idejét. E két kedvezmény igénybevéte­le együtt érezhetően csökken­ti a törlesztési összeget. En­nek érdekében azonban a vál­lalatoknak is előbbre kell lép­ni. — Az ifjúsági takarékbe­tét akció eben az évben lesz ötéves. Az első betét­tulajdonosok most kama­tostul kapják vissza a pén­züket, s közülük tőben lakásvásárlóként vagy épí­tőként jelentkeznek. Mire számíthatnak? — Az ifjúsági betét a taka­rékosságra való nevelést is sízolgálta. Összegyűjtött pén­züket a fiatalok egy része minden bizonnyal lakásvásár­lásra fordítja. Ha építkezni akarnak, s ennek egyéb felté­telei is megvannak, az OTP biztosítja számukra a lehető­séget. A takarékpénztár által épített lakások vásárlói kö­zött is számítunk a fiatalok­ra. A tanács kijelölése és a KISZ javaslata alapján vásá­rolhatnak OTP-Lakást. K. I. _____________________Í________ F ock Jenő fogadta a kuvaiti pénz- és olajü^vi minisztert Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter meghívására, Abdul- rahman Sz. Al-Atiki pénz- és olajügyi miniszter vezetésével tegnap hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Kuvait állam gazdasági küldöttsége. A delegáció megkezdte tár­gyalásait a két ország közötti gazdasági és pénzügyi kapcso­latok továbbfejlesztésének le­hetőségeiről. A magyar dele­gációt Faluvégi Lajos pénz­ügyminiszter vezeti. Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke, tegnap hivatalá­ban fogadta Abdulrahman Sz. Al-Atikit, Kuvait állam pénz- és .olajügyi miniszterét. Ä szí­vélyes légkörű, tárgyszerű eszmecserén részt vett Falu­végi Lajos pénzügyminiszter és Ali Zakaria Al-Ansari, Kuvait állam magyarországi nagykövete is. Alig egy évvel ezelőtt gondot okozott a hagyma hiánya. Az idei év sokkal biztatóbb: a MÉK kaposvári telepéről még exportra is szállítanak hagymát. Jóval nagyobb mennyiséget raktak a tárolókba is, mint amit a város szükséglete követel. így most a Hungarofruct közreműködésével külföldre is tudnak szállítani. Az itt dol­gozók most huszonöt kilós zsákokba válogatják és csomagol­ják a jó hírű magyar hagymát. Egymilliérd forintos program 1975-ben Nagyszabású építkezések kezdődnek a paksi atomerőmű terü'etén t 1975 új szakaszt jelent a magyar—szovjet államközi megállapodáson alapuló paksi atomerőmű megvalósításában. Az eddigi munkáról és a további feladatokról Nagy Zoltán létesítményi főmérnök adott tájékoztatást az MTI munka­társának. — Egy esztendővel ezelőtt az »előkészítés« határozta meg a legfőbb teendőket. Pakson mindenekelőtt az odasereglő munkások szociális ellátásának biztosítása, a ha­talmas méretű tereprendezés, a közmű- és felvonulási épü­letek létrehozása, a helyszín­től távol pedig tárgyalóaszta­lok mellett kovácsolódtak a tervek, fonódtak az együtt­működés szálai a magyar és a szovjet intézmények, szak­emberek között. Mindkét irányban nagy előrehaladás 630 szakmunkásjelölt a megye tsz-eiben Jól működnek a téli tanfolyamok Külkereskedelmi miniszte­rünk meghívására január 7— 10. között Magyarországon tartózkodott Berthold Beitz, a Krupp-művek felügyelő bi­zottságának elnöke. Az NSZK üzleti köreinek neves képvise­lője eszmecserét folytatott dr. Bíró József külkereskedelmi miniszterrel a vállalati ipar együttműködés lehetőségeiről. Berthoid Beitzet pénteken fogadta Fock Jenő, a Minisz- . lertanáes elnöke. Rendszeressé vált megyénk­ben a mezőgazdasági terme­lőszövetkezeti tagok téli kép­zése; ebben az időszakban több százan tanulnak a szak­munkás- vagy a betanított munkás végzettség megszerzé­séért. Antal László, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának mun­katársa arról tájékoztatott: az idén a rendkívül nehézzé vált őszi munkavégzés miatt a szokásosnál később, a terve­zett november 15-e helyett csak december elején kezdőd­tek a szakmunkásképző tan­folyamok a közös gazdaságok fizikai dolgozói részére. Somogybán tizennyolc üze­mi szakmunkásképző tanfolya­mon tanulnak ez idő szerint termelőszövetkezeti tagok. Nyolc tanfolyamon szarvas­marha-tenyésztő, nyolcon sertéstenyésztő, egyen-egyen pedig mezőgazdasági gépsze­relő, illetve zöldségter­mesztő szakmunkásokká képe" zik a hallgatókat. Jelenleg mintegy 600 fizikai dolgozó igyekszik szakmunkássá vál­ni ezen az úton. Néhány he­lyen különösen példásan fo­lyik a szakmai képzés: a mesztegnyői tsz-nél rende­zett tanfolyamon például a tapsonyi tsz-nek is több tagja tanul; a törökkoppányi tsz vezetése hatékonyan segíti !a Szorosadon rendezett oktatá­sokat, és a baléi tsz-ben — Rada Agnes üzemgazdász ve­zetésével — ugyancsak az át­lagosnál , jobban megy a szakmunkásképzés. Az ádándi szakmunkásképző iskolában nemrég kezdődött a mezőgaz­dasági gépszerelők tanfo­lyama. A betanított munkássá va­ló képzés is a tervezettnél később kezdődhetett; ezeknek a tanfolyamoknak a többsé­ge most indul. Balatunboglá- ron már folyik a traktorve­zetők oktatása, ötven részve­vővel. Növényvédő betanított munkások tanfolyama öt mű­ködik Somogybán, a kaposvá­ri járásban kettő szervezés alatt áll. Várhatóan mintegy 500 felnőtt fizikai dolgozó kapcsolódik be a termelőszö­vetkezetekből a betanított- munkás-képző oktatásokba ezen a télen. történt viszonylag rövid idő alatt. — A sok-sok esemény kö­zül kiemelkedő és meghatá­rozó, hogy 1974 végén lezárult az »előkészítés«. A múlt év utolsó napjaiban Budapesten megtörtént a paksi atomerő­mű Szovjetunióban készített műszaki terveinek egyeztetése és elfogadása. Ettől kezdve »végleges« megvalósítás vár a tervezőkre, kivitelezőkre, be­ruházókra, szállítókra a ha­táridők pontos megtartásával. Az erről szóló szerződéseket az első félévben kötik meg a magyar és a szovjet szervek. A végleges beruházási prog­ram az év derekán kerül az állami tervbizottság elé. Ez a program már tartalmazza a teljes műszaki feladatot, a költségelőirányzatokat, a rész- határidőket, a közreműködő vállalatok megnevezését. — Paks közben mindenki szeme láttára változik. Az indulási célkitűzésnek meg­felelően 1974 végéig 2000 dol­gozó számára sikerült megfe­lelő szociális intézményeket és munkát teremteni. A fejlesz­téssel 1975 végéig 2800—3000 dolgozó elhelyezését, foglal­koztatását biztosítják. — A Dunára néző »atom­város« .modern, emeletes há­zaiban 210 lakás már kész; s ugyanennyi épül az idén is. Néhány héten belül megnyílik a 3000 adagos nagyon szép étterem. A hozzá csatlakozó tágas bisztró és eszpresszó az év közepén fogadja a vendé­geket, amikorra készen áll majd a szolgáltatóház is, ben­ne népbolt, patyolat, fodrász, posta stb. Erre az időre való­AlapoZzák a műszaki szállót, készülnek a szovjet szakértők otthonai, ahova az év köze­pén várják az első csoportot a baráti országból. Évközi program még a több kilomé­ter hosszú vízvezeték átadása 500 köbméteres magaslati tá­rolóval, amely a paksi lakó­telep ellátását is biztosítja. — A szekszárdi és a pécsi tervező vállalatok nagy ütem­ben folytatják a lakóépületek, a művelődési ház, az1 iskola, óvoda, bölcsőde tervezését. Rendkívül szorít ugyanis az idő. Rohamosan közeledik 1977—78, amikorra a paksi atomerőmű végleges személy­zetének első népes tsoportját várják. — Az 50 hold kiterjedésű üzemi területen gyors ütem­ben készül az út-, közmű-, csapadék-, szennyvíz-, ivó- és iparivíz-hálózat, a vasút. Min­den remény megvan arra, hogy ez év októberében már nagy teherbírású, építőanya­gokkal rakott vasúti szerel­vények futhatnak be az üzemi területre. — A végleges jellegű épít­mények, elsősorban az üzemi főépület kivitelezése az idén kezdődik. Ez a feladat egyéb­ként a magyar tervezőket és az építőipart rendkívüli köve­telmények elé állítja. Olyan különleges, nehéz alapok ké­szülnek itt, ami messze meg­haladja az eddigi hazai gya­korlatot. Emellett új műszaki­sugárzásvédelmi, erőműbiz­tonsági — követelményeknek kell eleget tenniük. Az üzemi főépület méretére jellemző, hogy több mint 250 helyiséget foglal magába. — összefoglalva: 1975-ben csaknem egymilliárd forint értékű munkát kell megvaló­sítani a paksi atomerőmű be­ruházási programjából — fe­jezte be tájékoztatását Nagy sül "meg a kétszintes rendelő. í Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents