Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-30 / 25. szám

A Latinca Sándor bri­gád tavály ünnepelte megalakulásának tíz­éves évfordulóját a- Pamutfo- nó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. Ott volt az ünnep­ségen az örökmozgó Kollár Jánosné, az előfonó munka­módszer-átadója. Ű az, aki a műszak alatt jár-kel, figyel­meztet, beáll a gép mellé, fo­gást mutat, buzdít, s ha kell, korhol. A brigád egyik mo­torja ő. Az ünnepségen a töb­biekkel nevetett a brigádve­zető, Csicsák Ibolya is. Arcán fölengedett az örökös komoly­ság, a felnőttes külső mögül előbukkant tizenkilenc évé­nek minden fiatalos bája. Köztük ült a tartózkodó mo- solyú, kimért Tóth Eszter is, akinek szinte az arcára, tar­tására van írva a munkastí­lusa. Komótos mozgású, egye­nes derekú, munkájában so­ha egy apróságot sem vét. Amit rábíznak, igyekszik a legpontosabban elvégezni. Hosszú éveken át' 5 volt a brigád vezetője, s jó brigád­vezetőnek tartotta mindenki. Általában az ellentéte Bognár Tiborné, ez a szigorú szemű, vékony asszonyka. Fürge mozgású, robbanékony egyé­niség, s ha akad egy-két má­sodperc, amikor tétlenségre t van kárhoztatva, kezei aka­ratlanul is mozognak. Az ün­nepségen köztük hallgatott Bakonyi Sándorné, az egyet­len bejáró, aki tíz éve na­ponta csak egy-két órára tud időt szakítani arra, hogy kö­rülnézzen otthon, s szépítse- építse a házát, udvarát. A többi idő a gyárban, a vo­naton, a buszon és az unal­mas várótermekben megy el. leményekben. Az egyik üzem azért nem tetszett, mért na­gyon hideg, a másikban túl­ságosan babramunkát kérnek, ülni kell, s az ember még a derekát sem egyenesítheti ki igazán. Amabban nem bírnák a kalapács zuhogását, a ne­gyedikben pedig ... Szóval ki­fogás, észrevételezni való mindenütt akadt, s ahogy sa­ját üzemüket összehasonlítot­ták a többivel, nemcsak friss csomókat, az összegubancoló­dott »szöszt«. Ha ugyanis ezek a csévére kerülnek, nem lesz szép, egyenletes átmérőjű a pamutfonal, könnyebben sza­kad, és a belőle készített szö­vet durva, csomós lesz. Ugyancsak ilyen kellemetlen, ha elszakad a szál, s a sza­kadt pamutszálak »szétcsu­rogva« a többi fonalhoz csa­pódnak, fölöslegesen vastagít- 1 va azokat. Horváth Irén De ott voltak a többiek is: Vörös Zoltánná, Kompa Já­nosné, Nagy Jánosné, Szöllősi Éva (jelenleg pártiskolán van, onnan látogatott ide az ün­nepségre), s a két új brigád- tag Szabó Irén és Horváth Irén, valamint az egyetlen férfi, Fodor Sándor. Előszedtek mindent, ami a tíz év munkáját, eseményeit és eredményeit idézte. Meg­sárgult brigádnaplókat, fény­képeket, dokumentumokat, okleveleteket, kitüntetéseket. A brigád a tíz év alatt tu­lajdonképpen mindent elért: a szocialista címet, a bronz-, az ezüst- és az aranykoszo­rút, s kiválók is lettek, mi­közben néhányan nyugdíjba, vagy más munkakörbe men­tek közülük. A régi alapító tagok közül már csak négyen maradtak, de jöttek helyettük friss erők, fiatalok. A műszak A hatalmas gépteremben hamar megszokja az ember a gépek zúgását. Gyapotpihék felhője ingerli az orrot és a szemet. Zöld géptestek, forgó­pörgő orsók, fehér gombolya­gok, testes kannák és pamut­fonalak. Ez a kép mindent egybevetve barátságos, s tet­szetős a szemnek. Talán a tervezők akarták így, hogy az ördögmotolla gyorsaságával forgó száz meg száz orsó és a zakatoló gépsorok féktelen dinamikáját a megnyugtató olajzölddel és a fényesre csi­szolt, sárga parkettel ellen­súlyozzák. A brigádtagoknak tetszik ez a világ. Tetszek, mint a ka­posváriaknak Kaposvár, s a barcsiaknak Barcs. Ahogy azoknak kedves a honi táj — minden csúnyaságával együtt —, úgy a brigádtagok min­dennapjaihoz is hozzá tarto­zik a sok zakatoló masina, a gyapotszálfelleg és az óriási, nyüzsgő terem. Ez a felfogás tükröződik a különböző gyár- látogatások után formált vé­Csicsák Ibolya ötletekkel lettek gazdagabbak. hanem saját munkahelyük értékeinek meglátásával, meg­becsülésével is. Mi is hát egy fonónő mun- ! kaja az előfonóban? A lai- I kus nem gondolná, mennyi minden. Elnézi a látszólag céltalanul jövő-menő, sétál­gató lányokat, asszonyokat, amint fürge kézzel rakják a tele csévéket (vagy ahogy tu­datlanságában mondta: »a gombolyagokat«), kipenderítik a gépek alól a megtelt kan­nákat, s aligha értheti meg ennek a munkának az apró finomságait és keserveit. Tudnia illene, hogy a fonal minősége milyen értékes em­beri tulajdonságoktól függ. Állandóan tettrekész, éber fi­gyelem kell ide, és nagy-nagy lelkiismeretesség. Időről idő­re, pontosan meghatározott rend szerint el kell távolítani az alsó és a felső tisztító la­pokról az odatapadt gyapot­Tóth Eszter Persze, ezek csak a munka alapelemei, főbb fogásai. Igen fontos, hogy miként szerve­zik meg ezt a munkát. S eb­ben a szervezésben nélkülöz­hetetlen a brigád szerepe. Meddig lehet segíteni? Az előfonóban dolgozó gé­pek között hosszú, alacsony fadobogó húzódik. A fonónő ezen közlekedik, tisztít, igazít, leszed. A tapasztaltabbaknak már a vérükben van ez a munka, nem is a szemmel, szinte külön érzékkel veszik észre, ha valahol' elszakad a fonal, vagy sürgős tisztításra van szükség. Egyik szemük állandóan a pörgő csévesoro- kat fürkészi. A gépsorok programozása, indítása, lesze­dése teljesen a fonónőtől függ. Lehet ezt igen gyorsan, pon­tosan, ütemezve végezni, de lehet szakszerűtlenül, kapkod­va is. Igen rosszul szervezett I munkának számít, ha egy­szerre telnek meg mind a két (vagy négy) gépen a csévék. Miért? Mert akkor mindegyik gép megáll, s mire a fonónő végez a sok telt cséve lesze­désével, értékes percek men­nek veszendőbe. Ezért rend­kívül fontos, hogy milyen vi­szonyban vannak az egymás mellett dolgozó fonónők. Ha ez a viszony jó, négy (vagy több) gépsor munkáját is ösz- sze tudják hangolni. Ügy in­dítják a gépeket, hogy egy időben legföljebb csak egy gép álljon, s akkor párosán egykettőre végeznek a telt csévék leszedésével. A szerve­zésnek ez a módja a legered­ményesebb, az idő kihaszná­lása szempontjából a legjobb­nak , látszik. A fonónők tehát — ha jé munkát akarnak végezni — rá vannak utalva egymásra. S ez emberi kapcsolataiknak egyik meglehetősen szilárd pillére, a brigád belső összetartó erejé­nek is szüntelen táplálója. Ezért válik rendkívül fontos­sá a fiatal briéádtagok beve­zetése a munka folyamatába. Ölt — jóllehet két évig tanul­ták a szakmát — azt a kis mozdulatot, amellyel az elsza­kadt szálat összesodorják, csak évek gyakorlatával tud­ják elsajátítani. A megosz­tott, éber figyelem, s a lelkiis­meretesség szintén olyan jel­Kollár Jánosné lem- és munkastílusbeli sajá­tosság, amely csak egy jól szervezett kollektívában fej­lődhet ki. A Latinca brigádban is dol­gozik két fiatal. Tágjai anhak a közösségnek, mely a ver­senykihívásában vállalta, hogy teljesítménye rendszere­sen 101 százalék fölött lesz. A brigádnak tehát már ezért is erdeke, hogy ezeket a tapasz­talatlan lányokat sok-sok oda­figyeléssel, rendszeres segít­séggel bevonja abba az állan­dó ritmusba, a nap mint nap megújuló egészséges' tempóba, mely az itteni munkát jellem­zi. Igen, de meddig mehet el a brigád a segítésben? Ezt a gondolatot Kollár Jánosné fo­galmazta meg. S bizony, a se­gítésnek van határq.. Hol van az a pont, ahol még segítünk, buzdítunk, esetleg joggal kor­holunk, s hol kezdődik a?, ahol a fiatal már gyámkodás­nak vagy beavatkozásnak érzi idősebb munkatársa ténykedé­sét? Hol húzódik ez a határ? Nem tudtuk meghatározni. A lényeg azonban nem is a i szavak világában van, hanem I a percekből, fordulatszámok- | ból, fonalkilométerekből, kur­ta intésekből és serény kéz­mozdulatokból összeálló min­dennapokban. A brigádnak tehát elemi ér­deke, hogy tagjai munkáját összehangolja. Van azonban egy magasabb, üzemi érdek is, amely nagyrészt egybeesik a brigádéval, de bizonyos szempontból eltér attól. Meg­figyeltem, hogy a brigád tag­jai nem egy tömbben, hanem a B műszak Béke brigádjának tagjaival teljes egyetértésben, vegyesen dolgoznak. Ezt ki- vánja az üzemi érdek. A bri­gádok közötti versengést azon­ban — amelynek tétje magas pénzjutalom és erkölcsi elis­merés — nem valószínű, hogy segíti, hiszen így elmosódik, s nem válik kézzelfoghatóvá a Latinca és a Béke brigád kö zötti esetleges különbség. És a munka után? A Latinca Sándor brigád - tagjai három éven keresztül mindig felajánlották egynapi bérüket üzemi bölcsőde építé­sére. Amikor tíz évvel ezelőtt } megalakult a brigád, csak Asszonybrigádnak hívták, je- ; lezve, hogy tagjaik zöme már férjes asszony. Talán ezért is érzékenyebbek ők a bölcsőde­magas színvonalú munkáé*» kölese, a kollektíva érett, köz­életi szelleme. Olyan magától érthet Ödönök tartották a ta­valy november—decemberi »műsoron kívüli- többletmun­kát, mint a műszál’ utáni zu­hanyozást. — Ki dolgozzon a miskolciak helyett, ha nem mi? — válaszoltak kérdéssel a kérdésemre. — Mi mindent köszönhe­tünk ezeknek a brigádoknak! — hallom a gyár egyik veze­tőjétől. — A termelékenység javulását, a túlórákból szár­mazó, népgazdaságilag felmér­hetetlenül hasznos többletter­melést. Ott vannak forintjaik a különböző szociális intéz­mények építésében, s munká­juk azok szépítésében, fenn­tartásában. A gyári dolgozók általános műveltségének gya­rapítása is a brigádokra épül. Minden hatás, ami a gyárból jön, va^y a gyáron túli világ­ból érkezik, a sajátos brigád- közvéleményen keresztül szű­rődik meg és ülepszik le. Ez a kis közösség tehát pontosan, érzékeny szeizmográfhoz ha­sonlóan jelzi, de szabályozza is a brigadtagnak a minden- | napokhoz való viszonyát. A munkával vagy a munkán kívüli élettel kapcsolatban álló ismereteket a Latinca bri­gádnak különösen két tagja közvetíti, szelektálja, minősíti és szervezi. A műszak alatt Kollár Jánosné tekintélye vi­tathatatlan. Agilitása, nagy- nagy szakmai tapasztalata, s nem utolsósorban kifinomult készsége arra. hogy mindenki­vel megértesse magát, nélkü­lözhetetlenné teszik őt a mun­ka szervezésében. Igaz. férje, két fia és azok feleségei is itt dolgoznak, s ha otthon összeül a család, ”az bizony olykor felér egy termelési tanácsko­zással is«. Kollárné tehát ízig-vérig átéli a gyár életét, mindennapos gondjait. Nem véletlenül lett munkamódszer­átadó és műhelytitkár. Más szerepe van Csicsák Ibolyának, a brigád vezetőjé­nek. Ö még 19 éves, s nem is olyan régóta számit csak iga­zán jó lőnónőnek, aki »nem keresi a munka könnyebbik felét.« Öt kora. s a KlSZ-szer- vezetben viselt tisztsége szo­rosabban köti a munkán kívüli mozgalmi és kulturális élet­hez. így különösen , hasznára van a brigádnak az ilyenféle programok szervezésében. »A brigádvezetőnek mindenhol ott kell lennie« — mondja, s igyekszik a leszűrt tapasztala­tokat azonnal Bakonyi Sándorné és óvodaépítésre. A köz ügyei iránti érdeklődésüket és a munkán kívüli aktivitásukat azonban más is jelzi. Rendsze­resen mennek moziba és szín­házba (legutóbb az Ördögöket látták), s évente kétszer jár­ják az üzemeket, tapasztalato­kat szerezni. Részt vesznek a KISZ- és a pártszemináriuniü- kon, többen is járnak a mar­xista középiskolába és a mun­kásakadémiára, évente négy óra társadalmi munkát vállal­nak fejenként, s bár sokszor I nagyon megterhelő, mégis rendszeresen vállalnak évente hatszor nyolc túlórát. (Szabad szombati műszak.) Sőt tavaly, a miskolci fonoda leállása miatt kilencet teljesítettek. — Elosztjuk — mondja Kollárné. — Hármat tavasz- szal, hármat ősszel vagy télen. Nyáron, a melegben senkinek sincs kedve túlórázni, meg otthon, a ház körül is akad tennivaló elég. Túlórázásra a brigád tagjai nak rendszerint a kilencven százaléka jelentkezik. Szé- gyellnék, ha elmaradnának. Erre ösztönzi őket a brigád 1 Bognár Tiborné Olyan közös rendezvényeket választ, melyek a brigád idő­sebb és fiatalabb tagjait egy­aránt érdeklik, s ez bizony' egyáltalán nem könnyű. »Az elején néha még azt is hallot­tam: ugyan, mit akar ez a tak- nyos?« Ibolya azonban jó szert vezőkészségével tekintélyt szerzett magának. De a mun­kában is helytáll, úgy mint bárki más. Ezért fogadják el őt brigádvezetőnek. Búcsúzóul még megnézem Bognár Tiborné gépén a teg­napi teljesítményt rögzítő kar­tont. 778 kilométer. Ennyi fo­nalat csévélt Bognárné a gé­pen. Ennyi pamutfonal átérné az országot. S még maradna annyi, hogy Szentgotthárdtól Budapestig érjen. Irta: Csupor Tibor Fényképezte: Gyertyás László \ \ ? : m m i s 5;:- «88898íoij^^^^^^«íx:::. :; . &iix$S&8m iv.v 1 Emberformáló erő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents