Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-03 / 2. szám

köszönetnyilvánítás Halán kömön etet mondunk a rokonoknak ea barátoknak. a Somogy megyei Rendőr-főkapi- tánysag vezetőinek es dolgozói­nak. a megyei korház vezetőinek és dolgozóinak, a korházi óvoda dolgozóinak, a Bartók Béla utcai iskola VII. b. osztálya tanulóinak, tanárainak és minden imerősnek, akik felejthetetlen halottaink, KARADí GYŐZŐ és KARAD1 GYÖZÖNÉ (Fónai Zsuzsanna) te­metésen részt vettek s mély fáj­dalmunkat; enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (3t»9733) • * • Köszönetét mondjunk mindazok­nak, »kük drága halottunk, DR. BAGOSSI LÁSZLÓ temetésén reszt vettek e<s ezzel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a ka- darkuti tanacs dolgozóinak. A gyászoló család >. 4) * * * Ezúton fejezzük ki köszönetú-n- Icet mindazoknak, akik drága, fe- lej thetet len halottunk, KtGYÖSI JÖZSEFNÉ temetésén részt vettek, virágaik­kal, koszorúikkal. részvétükkel, távirataikkal fájdalmunkat eny­hítem igyekeztek és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család (369614) * * * Ezúton mondunk szívből jövő köszönetét mindazoknak, akik KOVÁCS IMRE MÁV nyug. vasutas december 15-i temetésén me®jele­nésükkel osztoztak a hozzátarto­zók fájdalmában A gyászok» család ($371) * * * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett testvérünk, ro­konunk. CSIZMADIA JOLÁN halála alkalmával fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (3G9634) Ralaionőszö-dön a József Attila u. 7. &/.. alatt «waládi ház 800 n-öl telekkel eladó. Bóoa. (43041») Fonyódon haromszo- b a - összlkomío rtos há z eladna, ve»gy váiELaiat- nak kiadó. Érdeklőd­ni ; Takacs, Fonyód, Igénké n. 1. (7759) Gamas központjában szoba-konyhás-elószo- bás ház, azonnal be- k ü Itözhető en, eladó.­Ara: 2»8 000 Ft. Érdek­lődni: Ralatonleile, József Attila u. 7. Ugi Csabánál. (7760) A batéi szőlőhegyen .700 n-öl szőlő és .700 n-öl l-ucernás lábon eladó. Érdeklődni: mindennap Balé. No­vember 7. u. 3>2. (638K*) Kaposváron a Csa­logány u. 30. s(/.. alatt egyenes fekvésű ház­hely, áron alul, sür­gősen eladó. Érdeklőd­ni: Géza u. 2tz/b. (6305) Pedagógus-kölcsönnel épült családi ház be­költözhetően eladó Csurgóin. (Kertváros, Rózsa u. 12.) Érdek­lődni: Általános Isko­la, Porrogszentkirály. (77 ó~) Barcson a Vasvári Pál u. 14. sz. alatti családi ház beköltöz­hetően eladó. (7730) Eladnám, vagy el­cserélném OTP-s la­kásra Nagyatádon a József A. utcában le­vő telkemet (1:76 n-öl) kész épületalappal és építőanyagukkal. Ér­deklődni: Nagyatád, Honvéd u. 118. (7733) Siófokon, az Ezüst- parton négyszobás, összkomfortos, új ház — vállalati üdülőnek is alkalmas — eladó. Érdeklődni: 19 óra után. Telefon: Sió­fok 10-170. (433410) A Balaton déü párt­ján barho-1 vennék tel­ket,, vagy szőlőt ház­zal. vagy anélkül. Le­hetőleg részletre vagy elet j a radék ra. eset’ eg nagy értékű klasszikus bel yeg gyűjtemény be­számításával. Maleczki Miklós. 3330 Miskolc, Hunyadi u. 32. (263049) Kétszobás, konyhás ház, mellékhelyiségek­kel. sürgősen, olcsón eladó.' GöUe. Szabad­ság u. 34. sz. (300609) Kaposváron, a Zrí­nyi u. 34. sz. ház be­költözhetően eladó, érdeklődni: Kaposvár. Honvéd u. sávház II. h. v. e. ai. ajtó. zsi- borás. (300390) Eladó 200 négyszög- öles szőlő, a Kelet- ivánfa-hegyi kápolna mellett. Személygép­kocsit Is beszámítok. Érdeklődni: Kaposvár. Puskin utca ja. 066398) Egy szoba, konyhás, spejzos, eloezo-bás ház, 16 négyszögöl terület­tel, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet min­dennap. Bogdán György né, s^entba- láz«, Fő u. 4. szám alatt. (369601) Hetesen a Lenin ut­cában a kövesút mel­lett 6*0 n-öl házhely olcsón eladó. Érdek­lődni: Hetes. Pető* u. 11. («363) Honosén, a Dózsa György u. 9. 6zám alatt lévő kétszobás családi ház mellékhe­lyiségekkel no« n-öl leiekkel eladó. (3f*SlU) Siófok—Kilitin 225 n-öl közművesített be­építhető telek eladó. Érdeklődni: Jfj. Kiss Gyula. Bálványos. Pe­tőfi út 10. (439412) Kőröshegyen a Be-1 tőfi u. 17«. sz. alatt 97« n-öl szőlő gytimöl- | esős telek pincével présházzal eladó. Nagy Sándor. (430413) Házhely eladó Ka posvaron az Árvaház utcában. Érdeklődni lehet szombat délután Kanizsai u. UÖ ßz. alatt. («375) Kaposváron, a Hegy­alja utcában 223 négyszögöl, közműve­sített házhely, négy­szögölenként 150 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Joó Bálint, Rákotzi tér 2. (3C&633) Kétlakásos kertes ház, ugyanott fiatal déli fekvésű szőlő el­adó. Kaposvár, Bene­dek Elek u. M. A budapesti Geodéziai és Tér­képészeti Vállalat keres külszo!- gálatos munkára ács, kőműves, vasbetonszerelő szakmunkásokat valamint segédmunkásokat. je- j lentkcz.es a vállalat munkaügyi i osztályán, Budapest XIV., Bős- ! nyák tér 5. (8387) A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola azonnali hatállyal két vizsgázott szakácsot fölvesz. Fize­tés megegyezés szerint. Jelentke­zés az élclmezésvezetőnél. (ST2«) A Csurgó és vidéke Afész azon­nali belépéssel fölvesz kereske- . élelmi középfokú végzettséggel és j cvakortattal rendelkezőket közép­vezetői beosztásba. Jelentkezése­det Csurgó és Viidcke Afész ke- • oskedclmi főosztálya címére | ' érjük. (7712) I Tolna es Somogy megyékben < u beszélő hálózatépítési mim- ■ khoz dolgozókat felvesz a pécsi ’’OStaigazgatóság Hálózatépítő i •V.crae. Szállást és ellátási dijai ! biztosítunk. Fizetés órabérben, szentelve* megállapodás alapján. Jelentkezés személyesen vagy le- ■ veiben. Cím: Posta Hálózatépítő üzem, Pécs, Rákóczi ui 69- 1. em. , Leveleim; 7601 Tees, pr. 77. Min­den jelentkezőnek válaszolunk. Az AFOR III. sz. Tájegységi telepe gyors- es gépiről azonnali j belépéssel felvesz. Jelentkezés e 1 műszaki veretönti Kaposvár. : NosclOfy G, »*. I. (8676) I Gyakorlattal rendelkező bérel­számolót azonnali hatállyal föl­veszünk, középiskolát végzettek előnyben. Jelentkezni lehet a Somogy megyei Vendéglátó Vál­lalat Kaposvár, Ady E. u. 2. s*. alatt a gazdasági igazgatóhelyet­tesnél. (8706) Villanyszerelőket, autószerelő­ket, kőművest tmk-munkához felveszünk. Autóyillamossághoz. karosszéria munkákhoz Is értők — két szakmával rendelkezők — előnyben részesülnek. Jelentke­zés a Mezőgép Vállalat üzem­fenntartási osztályán Kaposvár. Jutái u. 37. (8731) A csurgói 326* sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet adminiszt­ratív állás betöltésére keres gyors- és gépírni tudó. lehetőleg érettségivel és gyakorlattal ren­delkező dolgozói azonnali belé­péssel. Jelentkezés az Intézet igaz­gatójánál. Fizetés megegyezés szerint. (7737) A balatonboglári FUSZERT-fi- okhoz azonnali belépéssel fölve­szünk éjjeliőrt. Jelentkezés sze­mélyesen a fiókigazgatónál. (7761) Nagykanizsai telephellyel gé­pészmérnököt fölveszünk. Jelent­kezés írásban a vállalat személy­zeti osztályán. Somogy—Zala me­gyei Tégla- és Cserépipari Válla- | lat 7100 Kaposvár, Rákóczi tér 12— L3. (8735) Azonnali felvetette kelesünk villany:szerelő szakmunkások át­jelentkezés: Kaposvári Teiuzcm. Cseri ui 4* (SMISt) Somogyváron a Va- riheeyem 1600 n-öles fczarutóföld. szőlő, gyü­mölcsös, présház bo- i osedonnyel eladó. Ér­deklődni: Ambrus Ist­ván, Baliaton'elle, Sza­badság u. 19. (77119) Nagyatádon a Lőcsei u. 3 a sz. alatta csa­ládi ház eladó. (7744) Böhönvén az Illés u. 6 sz. alatt kétszobás ház (konyha, spejz, nyárikonyha. pincé­vel) 5*00 n-öl földdel eladó. (7743) Nagybajomban Ro­zsa u. 5. sz. alatt 6t>0 n-ölies házhely eladó. Érdeklődni lehet: Ró­zsa u. 7. alatt. (6379) Marcaliban a IV. kér. Noszüopy u. 38 és 40 sz. házak azonnal beköltözhetően eladók. Érdeklődni: Császá­reknal, Zrínyi köz 3. (7747) Marcaliban, a Dózsa Gy. u. 49 sz. szoba - konyhás ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kovács J. u. 7il. (774ő) Marcaliban, a in. kér. Zrínyi u. 6. sz. kétszobás, fürdőszo­bás. jo állapotban levő családi ház fizetési könnyítessél eladó. Irányár: l<20 ezer Ft. (7751) Lábodon, a Lenin u. 34. sz. alatt családi ház (kétszoba. előszoba. 2 konya, kamra) mel­léképületekkel. beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni: Hosszúfalvi u. 50. (775i2) A batéi hegyben 490 n-öl szőlő eladó. Ko­csival megközelíthető. Érdeklődni Francz Ottó, Nagyberki. Vö­rös Hadsereg útja 91. (93812) Osztopánban, a Bem u. 19. sz. üres családi ház, nagy telekkel el­adó. Vasútállomás, buszmegálló közel. Érdeklődni a tsz-iro­dában. (3-69637) Kaposvár zöldöveze­tében kicsi szőlőterü­letet, vagy telepítésre alkalmas területet vá­sárolnék Ajánlato­kat : 36964)6 számra a hirdetőbe. (369646) Kaposváron, a Kis- Rómahegyi út 140 szám alatt, 171 négyszögöl telek és 2006 blokk­tégla eladó. Cím: Prin.cz Janos, Vízvár, Vörös Hadsereg útja 1«. (369947) • oa»mö, IG-s Wartburg Lim. eladó. Kőröshegy, Ka­posvári út 43. Tele­fon: 46-041. (439406) Warsava gépkocsi. felújított motorral, üzemképes állapotban rendszámtábla nélkül alkatrészenként is e adó. G-aál, Fonyód. Jókai u. 9. (439408) Most műszaki vizs­gázott S12-es Wartburg de Luxe eladó. Széc­henyi, Kaposvár, Er­dősor U. 6. (369561) Vizsgára felkészített 509-a« Trabant eladó. Marcali, Ősz Ferenc u. «. (369615) 493-as Mo&zikvics meg kim élt állapotban, ela-dó. Somogysámson, FŐ U. 38._________(£362) 801-es Trabant eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 105. (369019) CN-es Trabant Li­mousine eladó. Haj­nal, Kaposvár, Németh István fasor, 17 a. (360626) GAZ 69. parancsno­ki. most vizsgázott, 1500-tos Woliman esz­tergapad. eladók. Vi­rágpor kapható. Ba­la ton földvár. Korányi u. 9. Pf. 260. Tel.: 40-143. (369640) Junak 350 errr-es le­járt műszaki vizsgával eladó. Megtekinthető hétköznap 16 oráté'. vasárnap egész na V Kéthelv. Kossuth u. ao. Végh. (7745) IC 760-es Zastawa eladó. Kaposfő, Dózsa Gy. u. 38. ________(6301 ) W V 1600 TL sürgő­sen eladó. Kurd. 25. Déghy. (7754) S 100-as Skoda igé­nyesnek. sürgősen el­adó. Érdeklődni: BÖ- hönye, Ady u. 24. (7755) S 190-as Skoda, ka­rambolozott, fizetési könnyítéssel, eladó. Kővári, Keleviz. (7756) 3,59-es Velorex igény­jogosultnak kifogásta­lan állapotban eladó. Mellár Vince. Ba laton- boglár. Jókai u. 56. M. T. üdülő. (7758) IZ írsz. fehér Tra­bant Lim. eladó. Dr. Szendi. Ralatonszent- gyorgy, Berzsenyi u. 82. (7746) IN-es 601-es. Tra­bant jó állapotban sürgősen eladó. Mar- cali. Béke u. 14. (7750) IT frsz.-ü megkímélt állapotban levő, fehér Trabant. 20 0-09 lcm-rel, eladó. Kelemen Ignác Nak. (8732) Fehér S 100-as Sko­da, 23 990 km-rel él­adó. Hegedűs László, Hetes, Iskola. (36968a) Motorosok figyelem' Minden típusú motorkerékpár henger fúrását főtengely görgőzése. ARMOS GÉPLAKATOS. BalAtonfenyves, Táskái u. 4. (Kupa mellet*). (MMMff) Szegedi I. emeleti, háromsao-bás, Össz­komfortos. távfűtése«. OTP-s társasházban levő lakásomat elcse­rélném meghatározott időre, esetleg véglege­sen hasonló vagy két­szobás siófokira. -Cse­ré* jeligére a siófoki hirdetőbe. (490411) Kettőszobás, össz­komfortos lakást, meghatározott időre b ér élnék. Aj ánlat okát: 360930 saámra a hirde­tőbe. (360639) ÁLLÁS Gépkocsivezető anyagbeszerző, buda­pesti helyismerettel, állást változtatna, ja­nuár 14-i belépéssel. Cím: Kaposvár, Hon­véd u. 21. VII. em. 4. ajtó. (6367) Gépjármű-ügyintézői és sz á lilít ás vezet ói vizsgával, valamint 15 éves gyakorlattal Ba- Latonlöldvár körzeté­ben elhelyezkednék, illetve munkahelyet változtatnék. Cím: 8017 Kőröshegy, Pí. 2. (8601) egyé» Fűtőolaj-tartályok, 4—7 m—esek, 6 mm-es lemezből, eladók. Soos István, Siói ok— Kinti, Vuröshadsereg útja 50. Telefon: UD-iJÓ. (430409) Hathónapos gyer­mek meie házhoz ja­ró gondozót keresek. Dr. iViezody, Kapós- var, Hegyi u. II. ép. (63d 4) Eladó 1 db fekete tény esz dog (szuka) e> haromhonapos szukaköiykök. 6L40 Csurgó, Basakúti ut 1«. (77*3) Tigriscsíkos boxer- köiykök (8 hónapos töírzeioönyvea kánoni állatbarátnak o k*6n eladók. Nagyné, 8B38 BalatottteHe, Kossuth u. m. (8V3ff) Hathónapos gyer­mek mellé házhoz já­ró gondozót keresek- Cím a kiadóban. (6386) 9 db háromhónapo« süldő eladó. Cserén- fa, Fő u. 19­(638<3) Négyéves tehén, bo-rjával együtt eladó. Cím: Toponár, Ga­garin út 5. (399689) A kaposvári Gépipari Szakközépiskola 1075. január 16-án alapfokú műszaki rajzolói ianfolyamot indít kezdők részére. Je­lentkezni lehet január 10-ig az iskolában. Igazgatóság (8728) 33 éves nőtlen gép­kocsivezető sa j át házzal és gépkocsival megismerkedne kor­ban hozzá illő lány­nyal, özvegy asszony­nyál, esetleg elvált asszonnyal. »-Szere­lem-« jeligére a mar­cali könyvesboltba. (7746) .BÚTOR : Kétszemélyes re- kamié es egy hármas szekrény eladó. Ka­posvár, Kandó K. u. 38. (6370) Boglárka lakószoba Bácska szekrénysor­ral (egyéves) eladó. Molnár, Kaposvár, Lé­va köz 7. n. lh. IT. (369676) OÉP É3 SZERSZÁM, 8/199-as Diamant rendszerű kötőgép eladó. Kiss, Kapos­vár, József u. 66. (360645) Kerti trak tor vizs­gáztatott eladó. Bala­tons zab adi, Katona, Dózsa Gy. u. 6. (4304a 4) Uj Veritas 360 két- tűágyas félautomata kötőgép olcsón eladó. Kaposvár, Kisfaludy U. 4i8. (6389) Külön bejáratú al­bérleti gsofaft É*ftdó. Kaposvár, Nyár n. 19. (369649) A ZALA MEGVEÍ állami építőipari VALLALAT szerelő asztalos*, műköveSj, vasbeton előregyártó, tetőszigetelő, üveges, festő s zakmimká sokat azonnali belépéssel, változó munkahelyre A felsorolt szakmákra szakképzetlen dolgozd kát is alkalmazunk« őket betanított mun­kásként foglalkoztat­juk és szakmnnkán- képző tanfolyamra be­iskolázzuk. Érdeklődni és jeleaé- kezni lehet: Zalaegerszeg, Kossuth u. ii. munka- erőgazdálkodáa es fő­építés­vesetőségetedean: Nagyleanázsa, Vár a. 6., Keszthely, Kossuth u. 193. Tizenegyhetes bika- borjú eladó. Juta, Kossuth u. 8. (6367) Negatív környezet­ből származó, 3 hó­napos üszőborjú el­adó. Csizmadia Jó­zsef, Bárdudvarnok, Olajhegy 53. (6360) Héthónapos, kb ISO kg-os kaposvári Hib­rid, 2 db továbbte- nyésztésre alkalmas sertés eladó. Érdek­lődni : Kadarkút, te­lefon : 23. Tsz gép­műhely, Justin. (6367) NDK mély gyer­mekkocsi igényesnek és egy B.-klarinét el­adó. Bencze Isvtán, Kaposvár, Arany Já­nos koz t. IV. 19. a. (368622) Mini olajkályha új állapotban eladó. Ka­posvár, Kertész u. 6. (6376) Eladó Somogy jádo-n a Kossuth L. U. 12. sz. alatt 1 db iorrá- zótaksnő olosón. (6379) Garázs kiadó Kapos­! vár, Kisfaludy u. 4«. (6374) Bérelnék Kaposvá­ron önálló lakást, vagy lakrészt, más­fél szobáig. Ajánla­tokat: »-Sürgős-« jel­igére, 369632. «zámra a hirdetőbe. (369632) Eladó 6 db hízott sertés. Kaposvár, ju­tái Út f. (M9643) értesítjük tisztelt fitvaroztatöüíseat, hogy 1975. január 1-vel a 464 643/1974. KPM sz. rendelet alapján a tehertaxi fuvardíj 20 százalékkal emelkedik A jelenleg alkalmazott taxamérő órák 1975. június 30-ig folyamatosan átalakításra kerülnek. Az átalakításig a jelenleg alkalmazott tehertaxa- mérő által mutatott összeget 20%-kal kell fel­szorozni, s ez lesz a fizetendő összeg. A tehertaxi díjtételének változásával kapcsolatos tájékoztató táblát minden tehertaxiban elhelyeztük. VOLÁN 13. ss. Vállalat, Kaposvár ___________________________________ (8TSS) M AI J ntüsor ©s!ky Gergely Színház: 1$ óra­kor; HÁROM TBSTÖR. szeksrár- don. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: A DUNAI HAJOS. Szabad Ifjúság: de 19 órakor: VERONIKA ÉS A BŰVÖS ZSÁK, du. 4, 6 és e-sie t órakor: ARANYLÁZ és kutyaélet. Rákóczi mozi: iéi 6 órakor: FEDŐNEVE: JÉGMADÁR. Dallos Ida mozi * este 6 órakor: FILM­KLUB. Siófok: este 7 órakor: A MATTÉI ÜGY (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: Magas szőke férfi, felemás CIPŐBEN (14). TELEVÍZIÓ Budapest L zsef furulyázik. 13.47: Havasak és tea ültetvények. 14.02: Makarov: Hős folyó — kantata. 14.GÖ; A Gyermekrádió műsora. A rendít­hetetlen ólomkatona. 14.34: A már­ciusi égbolt. 15.00: Hírek, időjá­rás. 15.10: Magyarán szólva . .. 15.25: Külföldről érkézért. 15.*5: Kóruspódium. lő.3d: Hallgátóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.Oö: Oláh Zsiga kálváriá­ja. 17.00; Hírek, időjárás. 17.ÖS Külpolitikai figyelő. 17.20: A so­roksári művelődési ház fúvósze­nekara játszik, n.28. Láttuk, hal­lottuk. 17.48: A Rádió iemezalfcu- ma. 18.58: Hallgatóink figyelmébe 19.00: Esti krónika. 10.30: Sport­hírek. 19.35. Az élete regén;, volt... 20.35: TöLtsön egy óra kedvenceivel. 21.35: Ez történt ta­valy l gazdaságban — itthon é* külföldön. 22.00: Hírek, idoj4rás 22.20: Gertrwer Péter h^rfatzieji játszik. 22.40: A XX. század gon­dolatai. 23.00- Üj lemézeinkbői 23.4*0—0.25 Operettmuzsilca. Kna­ben; 24.90—0.10: Hírek, időjárás. Fiatalok figyelem! Ipari tanu­lókat felveszünk szövő szakmára. Jelentkezhet minden 14. életévét betöltött 8 általános iskolai vég­zettséggel rendelkező fiatal. Jut* látások: kezdő tanulóbér :»50 Ft, amely a tanulmányi eredmény­től függően emelkedhet. Társa­dalmi ösztöndíj havi 25Ó Ft. Uta­zási költség 50 Ft. Az első b hó­napban összesen 65o Ft-ot kap­nak. Ingyen tankönyv, munka­ruha és iskolaköpeny, Elhelyezés díjmentesen, a most épülő új kollégiumban (XIV, kér.-ben). Á kollégiumban ingyenes ellátást biztosítunk. MC TANULÓINKAT A SZAKMUNKÁS VIZSGA UTÁN SEGEDMU VEZETŐ VE, KÉSŐBB MŰVEZETŐVÉ képezzük ki. Fel­szabadulás után a kereseti lehe­tőség havi 2200—2600 Ft. Begya­korlott szakmunkásaink liOOO Ft- ot kereshetnek. Jelentkezni lehet szombat kivételével bármely munkanapon R—3-ig személyesen. Levélre részletes tájékoztatást küldünk. A gyár címe. PATEX ANGYALFÖLDI SZÖVŐGYÁR személyzeti osztály 1135. Budapest XIII., Fáy U. 81—83. (2999) Tehergépkocsi szerelőket, raktári kiadót és nyugdíjas adminisztrá­tort felveszünk. XIV. Autójavító Vállalat, Kaposvár, Vár u. 16. (369603) A Kaposvári Bútoripari válla­lat felvesz magasnyomású kazán­hoz szükséges vizsgával rendel­kező fűtőt (nyugdíjast is) jelent­kezés a vállalat munkaügyi osztá­lyán. (369602) rtlmtárkczelöí munkára, hatóra- munkaidővel dolgozót azonnali belépéssel felveszünk. Megyei művelődési központ, jelentkezni földszint 53. szobában. (369681) Könyvelőt és adminisztrátort felveszünk. Jelentkezés a Gyer­mek és ifjúságvédő Intézet igaz­gatójánál Kaposvár, Április 4. I «. »- (}*8WS) Bolti ellenén munkakörbe fel­vételre keresünk kereskedői szakképesítéssel és érettségivel I rendelkező személyt a Fonyód- ligcti MÉK kirendeltségére. Tiszta erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni személyesen, vagy írásban a Fonyódligeti MÉK ki- 1 rendeltség vezetőjénél. Berzsenyi u. (369644) A Siófoki Városi Tanáes V. B. felvételre keres vezető beosztásba közgazdaságtudományi egyetem vagy pénzügyi és számviteli fő­iskolai végzettséggel rendelkező személyt. Legalább 5 éves szak­mai gyakorlat szükséges. Pályázni írásban, önéletrajz csatolásával lehet, melyet a Siófoki Városi Tanács V, B. rímére 8600 Siófok, Fő tér 1. kell megküldeni. (439417) A C'siky Gergely Színház fel­vesz színpadi munkára díszítőket, valamint villanyszerelő szakmával rendelkezőket világosítói munka­körbe. Jelentkezés a műszaki vezetőnél. (369389) Erdekkopviseleti szervezethez, vezetői beosztásba munkaerőt ke­resünk siófoki munkahellyel. Kö­vetelmény: érettségi vagy azzal I egyenértékű képesítés, politikai képzettség. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezést részletes ön­életrajz csatolásával 369624. szám­ra a Magyar Hirdető Somogy ipcg vei Központjához kérjük le­adni. (369624) Hivatalsegéd munkakörbe fiatal dolgozót fölvesz a Dél-dunántúli Vas és Műszaki Kereskedelmi Vállalat. Kaposvár, Zalka Máté u. 18. Jelentkezés a titkárságon. 1. cm. 10. (269621) Érettségizett fiatal nőt eladónak felveszünk. 403. »*. könyvesbolt. Kaposvár, Tanácsba* ti, 11. CMMSS) 9.36: Műsorismertetés. 9.31—11.30: Szünidei matiné. 16.43: Műsoris­mertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Sí­ugrás neg y sá ne - versen y. 17.40: 8 nap alatt a Fold körül. 16.26: öt perc meteorológia. 18.25: Látókör. 19.10: HekLámmusor. 19.15: Esti me­se. 19.30: Tv-hínadó. 20.00: Felnőt­tek. Tv-iáték. 21.10: Tv-bérlét. 22.05: Tv-híradó S. 22.1S—2Ä.&6: Vélemény. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01; S6o° Marisol korul Spanyol zenés film. 20.55: Az orosz tél Szovjet rö- vidiilim. 21.30—22.00: Var ka. Szov­jet film. Jugoszláv tv 16.3S; Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Elesszeműek. 13 15; Szer­vusztok. fiatalom. 20.10: Mindent vagy semmit. Vetélkedő. 42.20: Detektív to r te netek. Osztrák tv 11.55: Az Eurovízió közvetítése Oberatauíenből. ímersport 23, 18.25: Jo éjszakát gyerekek! 18.30; A Feuerstein család Filmsorozat. 19.00: Osztrák kepek 19.30: Tv- i híradó és kuitura. 20.06: Sporthí- I rek 20.15; Tórtenetek Filmsorozat. 21.15: A vasszivu herceg. Ka- andfilm. 22.20: Sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59 • Jó reggelt. 8.M: Hi- j rek, időjárás. 3.05: Müsoris-merte- j tés. 8.15: Budapest ey a vidék kul- ' túráiig programjából. 8-22: Zene­kari muzsika 9.53: Lotto-sorsoias í 10.Ou; Hírek időjárás- 10.05: Hang­játék. 10.26' Édes anyanyelvűnk. 10.30: Debussy e* Prokofjev zen­ig óramű vei bői 10.59: Lottoeredme- ! nyék. 11,00: \'aitozó világtérkép, i IMP: Terest Berga-nzt és Carlo Bergonzi éneke.. 11.49: Fenyő Ist­ván könyvszemléje, 12.00: Del krónika. 12.30- K< nyer ma? 12,30: Reklám 1Ä.3*: Tánczenei koktél 13,20: $:antai lidiko és Csápó Ka- népdalokat eúekel, Bige Jo­FETGFI RADIO 4.2S—7^ö: A Petőfi rádió reg zenes műsora. 8.00: Hírek, jdő járás. 8.0»: Nótacaokor. 9.00: Hí rek. 9.03 Ezeregy deieiőtt. 9-53 Lottósor&oiaa. ÍO.-OO: A zease hűi lámnoöszan’ 12.00: Az ólő aépdaJ 12.10: Zenekan. muzsika- 14.46 Levelek a világír oda lomból. 13.00 Hírek, időjárás. I3.0ű: Mafáj. tíiesu és Ion Buzea énelqea. 13-46 Időjárás- és vizallásjeientós. 14.00 Ivett ótól hatig . . . 17.00: ötórai tea I8.V0: Hírek, időjárás. ifi.Oő: Kül politikai figyelő. 18.20: Kis Dormi KacUo3áték. 19.24: Népdalok, lfi.54 Jó estet, gyerekek! 20.00: Esti kró mka. 20.25: Uj könyvek. 2ö.2fi: Kié balettszvit. 21.15: Katedra. 20..^; J bajadér. 22.00: Esti hangversest: Bartók müveiből 33.00: Hírak időjárás. 23.15: Deák Tamás szer zeniényeiböl. 23.40: Artur Endréé- enekel. 24.00;—O.lO: Hírek, időjárás 3. MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Is kólára dió. 18.25: Kainarazene. íd.A'i ' s^Jiníomkus könnyűzene. 10.30 Egy m un kasember gondolata 20.00; Anny Schlemm es Alek I s/aiulr Ognyívcev énekel. 20.30: Hí rek. 20.33: Kiseitetjáras Magyar I országon. 20.54: Kodáiy vonóé ka ma ra zenéjéből. 21-20: Európai nem ?etek zenéje 23.00—23.20: Hírek sporthírek, időjárás. PÉCSI RADIO- 39: Müs or iámért été«, hires >5: Ritmus dallam 18.00: ö •c közgazdaság, i8,06* Pec*i mű izek felvételeiből. 1845 Az é r.ujdonságai. 13.20: FUmda'ek 10: Dé.-dunántúli híradó. 1®.I8 ger spirituálék id.Ofl: Szerb *\át nyelvű műsor. 19.30: Né t nyelvű műsor. an.M: Műser Somogyi Néplap m • 1

Next

/
Thumbnails
Contents