Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-26 / 22. szám
Ex libiris Lilla (Tavaszy Noémi linómetszete). Hunyadi István Vitéz Mihály a vázsonyi erdőn »Nyájasságom, eleven elmém sötétbe borult, elvadult« Tógátus-időm gorombán csattant hátamon. Dajkám, a józan Debrecen útilaput kötött sarkamra. Némi kilátás mégis Pozsonyba vitt. Cigánybandával érkezett a követ úr ide, én oligarchavirtusát dagasztom mézigékkel. Ök nem olvastak verset, untak poémát, a gyöpös elme nem kér kaszakövet s a marhabél-köszörülés kelendőbb, így hát hoppon maradtam ékes rigmusommal. Komáromban Lillám bizsergő kínt fakasztott, új életkedvet. Kacér bájával sem furakodott. Felém hajolt bizony, igy bíztatott nehány titkos sora. Ám a szülőknek tetszett a pénz soka s a boltosnéi rang, többérő, hasznosabb a »professzorinál«. (így tituláltam magam.) Poéta vagyok. Egész javam rojtos zekém s gatyám. Bolhám se számolom. Költőnek lenni Hunniában sült bolondság, magam csalása. Császári kegy szerént parasztparcella nem sok ennyi se illetett. A köpülyöző fia firkáljon verseket — temesse Lillát s a fölvert Bakonyon kínját ordítsa szét! Vathy Zsuzsa Ilyenek v (Munkaruhák) Az asztalon barna, zöld, szürke, kék munkaruhák. Két asszony válogat közülük, a harmadik, a ruhakiadó, az asztal túlsó oldaláról nézi őket. — Ez túl élénk, ez túl sötét, ez túl világos ... Ez bal oldalon gombolódik, ez szűk derékban, eÄiek a fazonját nem szeretik az asszonyok. Ezt eivinném, de látatlanban lefogadok, hogy nem tetszik Évikének ... Ez egészen jól néz ki, de ha kimosom, ösz- szemegy — Nem megy annyit össze — kockáztatja meg a ruhakiadó csendesen. — Méghogy ez nem megy össze?! Első mosásra egy arasznyit, a másodikra egy felet, a harmadik után már a térdét sem takarja be. A beszélgetés hol emeltebb, hol csendesebb hangon folyik. Talán tíz perce, talán negyedórája, talán félórája ... Közben szűkszavú férfiak jönnek, fölmutatják a cédulát, bemondják a szükséges ruhadarab számát vagy nagyságát, és mikor megkapják, megnézik, bólintanak s egy köszönéssel eltűnnek. Ezalatt az asztalnál elölről kezdődik a kék, zöld, barna munkaruhák mustrálása. — Slicces — hallom a végső érvet — Slicces nadrágot nem vihetek asszonyoknak. Várom, hogy Rózsika, a ruhakiadó fölcsattan, de még csak nem is mérges. — Két éve hagytuk eí a hagyományos kék színt — magyarázza —, azóta nem lehet itt az emberek kedvére tenni. Ha rövid ujjú köpeny van, hosszú ujjú kell, ha kék vagy piros van, mindenkinek lila. Az idősebbeknek hagyományos fazonú, a fiataloknak divatos. — Elhallgat, és mosolyogva fürkészi az arcomat. — Fogadok, magának sem tudok a kedvére tenni. — Ó — tiltakozom —, nagyon egyszerűen. Nekem csak egy ilyen zöld köpeny keill. — A rajta lévő, ujjatlan ruhára mutatok, — Nem adhatom — mondja —, a sajátom. Magam készítem a munkaruháimat. Beletörődöm, hogy két Art Buchwald DOKTOR A HAZBAN Uncle Sam-et tolószéken gurították be a rendelőbe. — Mi a baj? — kérdezte a nővér. — Nem tudom — válaszolta az unokaöccse John Q. Public. — Beteg. Az inflációs rátája kétszerese a szokásosnak, és nem tudja emelni a nemzeti összterméket. Panaszkodik, hogy pang a nemzetgazdasága. — Telefonálok dr. Fordert — mondta a nővér. Dr. Ford bejött a rendelőbe. és megfogta Uncle Sam pulzusát. — Hm — mondta. Aztán sztetoszkóppal meghallgatta a szívét. — Hm — mondta ismét. Belenézett Uncle Sam szájába és azt mondta: — Nem tetszik nekem. — Mi a baj? — kérdezte John Q. Public. — Honnán tudjam? — válaszolta dr. Ford. — Üj vagyok még mindehhez... Ha műtétre lesz szüksége, segíthetek rajta. — Kérem, doki, — rimárt- kodott John Q. Public —, csináljon valamit! — Konzultálnom kell más orvosokkal... A jövő hétre csúcsot hívok össze. Otthagyták Uncle Sam-et a rendelőben, és egy hét múlva az ország minden részéből érkezett szakértők nyüzsögtek a páciens körül. Az egyik doktor azt mondta: — Akut recesszióban szenved. — Nem értek egyet önnel — mondta a másik orvos. — Somogyi Néplap Ez a puffadásos stagfláció tipikus esete. Úgy vélem, több pénzt kell beleinjekcióznunk. — Megőrült?! — kiáltotta egy harmadik szakértő. — Az inflációs rátája máris két ujjnyi... Csak úgy menthetjük meg, ha levágjuk a lábát. — Marhaság — mondta egy másik specman. — Növel-' nünk kell a termelékenységét. Adjunk azonnal injekciót a karjába! — Nem, nem, nem! — fci- áltotta közbe egy másik doktor. — Ki kell nyújtóztat- nunk, és minden testrészébe ellenőrző műszert szúrnunk ... — Azt mondom, adagolni kell a vérét. — Kivetni a szívét. — Átültetni a máját. — Kivéreztetni a sebeit. — Átvágni a reflexeit. — Kizárni a betegsegély- zőböj. — Csökkenteni a fogyasztását ... Uncle Sam hörgött kínjában, de oda se bagóztak. John Q. Public idegesen jártatta a szemét egyik doktorról a másikra. Végül dr. Ford azt mondta: — Köszönöm, uraim mind- annyiuktól igen nagy segítséget kaptam. Nem is tudom, mit csináltam volna Önök nélkül. Minden szakértőnek egy pár mandzsettagombot nyomott a markába, amikor kisorjáztak a rendelőből. Amikor elmentek, John Q. Public aggódva megkérdezte dr For dot: — Mit akar csinálni vele?. — Le kell nyelnie a keserű pirulát — válaszolta zordan dr. Ford. Megismételte Uncle Sam-nek is, és azt mondta: — Csak azt nem tudom, I hogyan közöljem ezt ön- | nel... — Oké, doki — nyögte | Uncle Sam. — Lenyelhetem. í — Nos, ennyit tehetek önért — mondta dr. Ford, egy receptet ■kitöltve. — Ha ebédhez ül, egyen-igyon ked- i vére. De amit megevett, I hányja ki.., Remélem, né- j hány hónap múlva jobban I lesz. Fordította: Homorőd! József } számmal nagyobb, piros galléros munkaruhám lesz. Aztán már jövök is el, hogy átadjam a helyem a mögöttem állóknak. Pedig bizony elhallgatnám még egy darabig a beszélgetést. Arra gondolok, hogy ha ennyi indulat,, ennyi idő, ennyi szevedély jut egy-egy darab kiválasztására, hányszor, de hányszor több juthat a munkára. (Képzelt beteg) Az orvosi rendelőben arról faggatom a szőke Györgyikét, hogy vannak-e szezonbetegségek. Vagy a rendelőben minden évszak egyforma? —• A nyár abban különbözik a téltől, válaszolják, hogy kisebb a forgalom. Télen nem kell kertet kapálni, nem kell locsolni menni, többet tudnak foglalkozni magukkal az emberek. — Hipochonderek vannak a gyárban? — Ajaj! Van, aki naponta kétszer is bejön vérnyomást méretni. Szédül, dobog a szíve; egy kiló lelet bizonyítja, hogy ez a szerve, az a szerve is ép. Mégis, ha nem a tyúkszeme, a sarka fáj, ha nem a sarka, a karja, ha az sem, az epéje. — Miről lehet megismerni, hogy ki a hipochonder és ki az igazi beteg? Györgyi szerényen megjegyzi : — Tizennégy éve vagyok a gyárban, ezerötszáz embert személyesen ismerek. De egyébként a hipochondria csalhatatlan ismérve, hogy a képzelt beteg mindig pontosan tudja, mi baja. »Légy szíves, mérd meg a vérnyomásomat, mert fáj a torkom, és írass fel a doktor úrral triaszeptilt.« Kintről, az előtérből halk, fémes csörgés hallatszik. — A mérleg — kuncog Györgyi. — Miért baj — érdeklődöm —, ha valaki rendszeresen méri magát? — Rendszeresen? Naponta kétszer! Ebéd előtt, ebéd után, cipőben és cipő nélkül. Nem beszélve a hétfő reggelről, amikor a vasárnapi bőséges étkezések miatt sorban állnak az emberek. Megméretik a testsúlyunk,' mint ahogy mi is, cselekedeteink tükrében. Mert valóban ilyenek vagyunk: hiúak, hiszékenyek, önfejűek, naivak és tudálékosak is. Tavaszi fáradtság ellen felíratjuk a C-vitamint, és közben bátran rongáljuk más módon az egészségünket, hétközben fogyókúrát tartunk, hogy szombat—vasárnap annál jobban megterhelhessük gyomrunkat. Egyszóval, felelőtlenek, megmosolyogni valóak, gyarlók vagyunk. — Egyszer egy tizenöt éves gyerek jött hozzánk felvételi lappal — meséli bú- ( csúzóul Györgyi —, amit nekünk annak rendje-módja szerint ki kellett töltenünk. — Dohányzik? — kérdeztem a fiút. — Már nem — mondja. — Hogy-hogy — csodálkozom. — Két éve leszoktam. (Két megálló között) A gyár előtt van egy fűszerüzlet. Előtte gyakran látni falnak támaszkodó férfiakat, féldecis pálinkával vagy sörös üveggel. Valamelyik nap azért én is megálltam. Három férfi tá- támaszkodott a sarkon, egyik kezükben aktatáskájukat szorították, a másikban egy literes üveg kövidinkát. Beszélgettek, kortyoltak; a három üvegben a bor szép, egyenletesen fogyott. Addig nem megyek el, gondoltam, amíg meg nem isszák. Beálltam a zöldségesbódé árnyékába, hosszas várakozásra készülve föl. Annyi idő telt el, amíg a gyorsvasút megérkezett. Még láttam, hogy a három férfi az utolsó kortyot issza, aztán már csak annyit — de ezt a kocsi belsejéből' —» hogy üres kézzel elindulnak. Hogy az üvegekkel mi történt? BŰ sem tudom képzelni. Visszaváltani nem volt idejük, dagadó aktatáskájukban non nagyon férhetett eh A gyorsvasútra utolsónak egy férfi száll föL A vezető rákiabál, hogy ne kényelmes ked jen: jármű ez, nem sétatér. — Lesz még maga fai szíves — mondja a férfi, és többet nem válaszol a vezető szitkozódására. A szerelvény megindul, egy idős asszonyt hellyel kínál valaäd. — Köszönöm, nem ülők le — hárítja el —, két megállót megyek csak. — Két megállóért nem ül le — csattan föl az ősz hajú, aki fölajánlotta az üres helyet. — Ebben a korban! — hallatszik a kocsi túlsó végéből. — Hogy beteg legyen ;.. [ Hogy ráessen valakire ... Hogy szomorítsa a hozzátar- j tozóit... Hogy izgalomban j tartsa a kocsit... Az idős asszony bűntudatosan és konokul áll a két üres hely és vádlói között. Mikor a vezető hátrakiabál, hogy elromlott a szerelvény, mindenki szálljon ki, megkönnyebbülten tűnik el az első utcasarkon. Fazekas Lajos é Rokon csillagok Micsoda erők tartanak engem! — mint föld a fát, melyet teremni, hüsöt adni kertjében a gazda ültetett. E föld a hazám. — Most körülöttem ősz van, az éjszakák deret terítenek az avarra s majd a tél havát. Micsoda erők tartanak engem! — meg tudnak tartani, midőn törni s dönteni akarnak az ég viharai. A füvekkel sóhajtok az őszben s török a tavaszba. Megfáradva utamon, pihenek fejem rögre hajtva. Micsoda erők tartanak engem! — értő s értett szavak, csalódva, szeretve, gonddal, hittel a csillagok alatt. Égető láz, dermesztő fagy, kin s baj bilincsébe foghat; szállók vagy suhanok, megtart e íöki rokon csillagoknak. Demény Ottó Telet vár A fűben szendereg, szálas rá az eső. - Tele* vár mohón a s a tél bóklászna Jő. Előkészítem én is komótosan. Ma még eső, holnapra dér; a a fagynak könne van. Szelídítve megámhoz őt — ae fiatal, se vén — Meg húzok ide s oda is. A szánkó és a szén! Siklani szikrázó havon, vagy veszteg ülni meg. Kuckó, kaland, fagy és parázs. Hideg láb, kézmeleg. Új könyvekről — röviden Tanulmányok és regények Az Akadémia Kiadó Életek és korok sorozatában — közös tokban — hét érdekes kötet látott napvilágot. A népszerű sorozat új köteteiben Frankel Leó életét, tevékenységét Aranyossi Magda, Kun Béláét Borsányi György, Kunfi Zsigmondét Erényi Tibor, Szamuely Tiborét Gábor Sándorné, Szabó Ervinét Litván György, Landler Jenőét Szabó Ágnes, Rajk Lászlóét pedig Strassen- reiter Erzsébet és Sipos Péter ismerteti. A Körösi Csorna Kiskönyvtár hetedik füzeteként ismét megjelent Káko- sy László Varázslás az ókori Egyiptomban című kötete. A BALETT (Fotó — TASSZ — MTI — KS) Jókai Mór összes művei sorozat legújabb kötete az író Egetvívó asszonyszív című történelmi regénye, amelyet Molnár József irodalomtörténész rendezett sajtó aló. A Szépirodalmi Könyvkiadó új könyvei közt szerepel Sarkadi Imre Cilikéinek és tanulmányainak vaskos kötete. Anyagát Kónya Judit gyűjtötte össze és rendezte sajtó alá. Sötér István bevezetőjével, Borsos Miklós művészi illusztrációival jelent meg Arany János . balladáinak kötete. Zsigmond magyar királyról szól Passuth László történelmi regénye, a Tört királytükör. Csák Gyula elbeszéléseinek kötete, A tol- váj és a bírák; a könyv tartalmazza a szerző Teréz című drámáját is. Molnár Zoltán új regénye a Sár. A magyar—csehszlovák közös könyvkiadás keretében, a pozsonyi Madách Kiadóval együttes gondozásban látott napvilágot Egri Viktor Festett világ című regénye, valamint Bereck József Vihar előtt című elbeszéléskötete. A kiadó új miniatűr kiadványa Andruskó Károly esztergomi fametszeteit tartalmazza. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó újdonságai között találjuk Horváth Pál tanulmánykötetét. A címe: Tudománytörténeti és módszertani kérdések a jogtörténet köréből.
